Egy gyönyörű, új udvar készült el, amely oszlopaival félig még a kastélyban található, azonban egy része már a szabad ég alatt terül el. Belső udvarnak is lehetne nevezni, azonban ez több annál, mert ez a Fénylő Lelkek Udvara.
Egy kis boltíves ajtó nyílik erre a területre a folyosó végén, ki a rét egy részére. Ahogy átsétálsz a boltív alatt, egy szökőkutat pillanthatsz meg, melynek vize hihetetlenül tiszta, és az alján érmek találhatók. A szökőkút közepén egy bölcs varázslószobor üldögél, aki váratlan pillanatokban és helyzetekben szólal meg, végtelen tudásának igazságával árasztva el a diákokat, persze csupán a megsegítés szándékával.
Egy pad is található a fal mentén, ahová leülve egy esős napon hallgathatod az andalító kopogást anélkül, hogy megáznál. Az oszlopok, melyek a kis udvart díszítik végig vannak futtatva rúnákkal, melyekből szintén nagy bölcsességek olvashatók ki, amennyiben valaki ért hozzájuk, és a megfejtésükhöz.
Az egész helyiség nagyon impozáns, nyugtató hatású, még a víz is halkan csordogál csak a varázsló előre emelt pálcájából. A tégla mélybordó, ahogy mindenfelé, s a fedett rész alól kisétálva kis sövénykerítés vezet tovább a rétre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=9791#post9791][b]Elizabeth Marmorel - 2012.11.04. 13:58[/b][/url]

Azariel

Hónom alá csaptam az "Átváltozások" névre hallgató könyvemet még a Gólyalakban, ezzel a kötettel közeledek egy olyan helyre, ahol reményeim szerint tudok egy kicsit olvasni. Szeretem ezt a helyet, Bagolykőt, a tanév kezdete óta már sikerült megszoknom az itteni nyüzsgését, azonban szükségem van néhány perc egyedüllétre.

Lassan, csendesen lépkedek a belső udvarban. Még sosem jártam itt, elbűvöl a szökőkút varázsa és békéje. Kezdetlegesen elhatározom, hogyha később tehetem, mindenképp ellátogatok még ide - talán ez a hely lesz az én is bázisom, ahol időm nagy részét a későbbiekben eltöltöm.

Elégedett mosollyal arcomon foglalok helyet a szökőkút peremén, majd lábamat keresztbe rakva felcsapom Ovidius művét, majd továbbfolytatom az olvasást Pygmalion történeténél.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=9803#post9803][b]Elizabeth Marmorel - 2012.11.04. 14:43[/b][/url]

Közeledő lépteket hallva bosszúsan ugyan, de továbbfolytattam az olvasást. Közben motyogtam magamban, hiszen a hexametert sokkal könnyebb úgy olvasni, hogyha közben skandálunk is. Azonban gondolataim elkalandoztak.

Tényleg arra számítottam, hogy egy kicsit, csak egy icipicit egyedül lehessek, ahogy azt szoktam. Igen, általában keresem az egyedüllétet, mert bár nagyon szívesen vagyok Házam diákjai között - meg úgy egyébként is mindenki között -, de egyszerűen muszáj úgy levezetnem a feszültséget, hogy egy fél órácskára elvonulok valami nyugalmas helyre, és ott elmélázok a világ gondjain - illetve jelen esetben olvasgatok néhány sort Mitológiák és Vallásokra. Úgy látszik, mégsem tehetem meg.

Feltekintve a könyvből egy furán öltözött diákot pillantok meg. Kicsit feltűnő számomra a stílusa, bár nem ízléstelen. Egy apró vállrándítással jelzem, miszerint felőlem azt vesz fel, amit akar.

Hozzá képest teljesen egyszerűen festek kék farmeromban, piros tornacipőmben és szürke csíkos fehér pólómban, amire piros, kapucnis pulcsit vettem.

Kedves szavaira csak felvonom szemöldököm, és a könyvjelzőt a helyére igazítom a biztonság kedvéért, hátha a későbbiekben be találnám csukni a könyvet. Nem paprikázom fel magam, helyette gyorsan, de nem hadarva válaszolok neki, miután végigmértem a lányt:

- Az ember lánya néha kénytelen-kelletlen, de leemel egy könyvet a polcról. Muszáj.

Viszonylag semleges választ sikerült adnom, amire büszke vagyok. Nem hangzik ki belőle, hogy imádok olvasni, és talán békén hagy ezek után. Majd meglátjuk.