Régen járkáltam már a kastélyban. Visszajövetelem után szinte minden percemet az iskolát kutatva töltöttem, újra és újra körbejártam a kedvenc helyeimet, és sokat voltam a szabadban, hogy ne telepedjen rám a bent uralkodó, vizsgák okozta depresszió. De szerencsére most már végzett mindenki velük, a vizsgaidőszaknak vége van, és mindenki kezd visszatérni a normális önmagához, akit nem bolondít meg a tanulás. Mindenki lecsillapodik, lassacskán talán haza is utaznak a diákok, és csak kevesen maradunk - szerencsére. Nem szeretem a tömeget, még csak a nagyobb társaságokat sem. Ezt nézve jobban beillenék a zöldek közé, viszont jellemem teljesen navinés. Igazság szerint nem vágyok közéjük, de néha irigyelni tudom az alagsort, ami mintha valamilyen gátat emelne közéjük és mindenki más közé. Antiszociális (és életét nem féltő) énem gyakran el is látogat oda, a múltkor is jól jártam a szeszélyemmel.
   De most, tekintve, hogy valamennyire jó idő van, vagy legalábbis jobb, mint az elmúlt hetekben, megint kimerészkedek a szabadba. A kastélyban már nagyon nyomott a levegő, senki sem mer kimászni a meleget adó klubhelyiségből, mert félnek, hogy eláznak, vagy a hajuk kócos lesz, vagy nem tudom. Ezek a dolgok engem egyáltalán nem zavarnak. Létezik fésű a világon, nem visszafordíthatatlan a szélnek a hatása. Ennek ellenére a hajamat egy laza kontyba fogtam, nem volt kedvem nagyon fésülködni sem igazából. Az öltözködést sem vittem túlzásba, egy fekete farmer, vastag szürke pulcsi, fölé meg egy kabát. Nyakamba sál, lábamra csizma - azért nem szeretném, ha a zoknim elázna -, és már indultam is kifelé.
   A Fénylő lelkek udvara a kedvenc iskolai helyszíneim közé tartozott. Olyan harmonikus volt az egész, és szerencsémre ide sem jártak diákok, legalábbis nem túl sokan. Ilyen időben meg főleg nem, a fentebb említett okok miatt. Körülnézve az egész udvaron csak egy lányt láttam, olyan elsős-másodikos forma volt. Nem láttam rajta a kétségbeesést, mint a frissen érkezőkön, feltételeztem tehát, hogy már egy ideje itt van. Mivel egyedül volt, és a kastély fala mellett ült, feltételeztem, hogy nem a társas örömök keresése céljából jött fel ide, így csak rá mosolyogtam, amikor elhaladtam mellette, és a szökőkút szélére ültem. Előhúztam egy kis papírdarabot és ceruzát a zsebemből, és nonfiguratív alakokat kezdtem rajzolni, csak úgy, kedvtelés céljából. Mostanában nem alkottam semmi olyat, ami különlegesebb lett volna, csak a kis semmiségekkel foglaltam el magamat.