38. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Leroy Lasch Gergely
INAKTÍV


Elhagyott a Dzsházmin
offline
RPG hsz: 136
Összes hsz: 1955
Írta: 2013. április 5. 21:55 | Link

Lyra
10 óra után Shocked


Hajajjaj... Már negyed 11 van, de nem jön álom a szememre. Hogy lehet ez?! Pedig ilyenkor már javában alszok, most meg... Nem is értem magamat. Talán nem kellett volna délután lefeküdni aludni. Ugyanis mint a négy éves, én ma délután aludtam. Azért az ujjamat nem vettem be a számba, de aludtam. Tök fura, mert már 13 vagyok, pár hét múlva pedig 14. Oké, ma tényleg nehéz napom volt, mert csupa olyan óra volt, amit nem szeretek. Kivéve a Gemmológiát. Abból beadtam egy pályázatot és tanársegéd lettem. Nagyon szuper a tárgy! És Kőszegi professzor is nagyon-nagyon kedves. Már azt várom nagyon, hogy én is tartsak egy órát. De ha továbbra is gondolkodom, nem fogok elaludni. Talán a birkaszámolás jó lesz... Akkor kezdjük is: Egy bari, két bari, három bari, négy bari, öt bari, hat bari, hét bari, nyolc bari, kilenc bari, tíz bari, tizenegy bari... Bah, ez sosem jött be! Inkább.. kerülök egyet. Bár a múltkori incidens óta nem nagyon kéne nekem járkálnom, a rellonos prefik nehogy elkapjanak, így is a bögyükben vagyok. De nem fogok én találkozni senkivel, majd lassan és halkan megyek. Ügyes vagyok én.
Kikászálódok a pihe-puha meleg ágyikómból és felveszem a köntösöm. Belebújok a mamuszomba és elindulok az ajtóhoz. Nagyon halkan kinyitom, aztán ki is slisszanok. Lassú, csöndes léptekkel haladok a folyosókon, nem akarok bajt hozni a fejemre, otthon így is elég mérgesek rám. De ha jól tudom Janey sem volt egy angyal, szóval nem tudom mi baja van. Bah, szülők... ilyenkor olyan szigorúak. Szerencsére a folyosókon egy árva lélekkel sem akadok össze, a festmények pedig már alszanak. Szerencsés vagyok. Ekkor meg is érkezek a fénylő lelkek udvarába. Szeretem ezt a helyet, olyan csendes és barátságos. Leülök a szökőkút szélére és csak nézem a vizet.
Hozzászólásai ebben a témában

Puha haj ~ Varázslatos tábor 2013 <3
Lyra Castle
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. április 5. 22:35 | Link

Gergely

Miután a napomat jól megalapozta, hogy már tíz előtt elkaptam egy rongálót, nem épp boldogságban úszva folytattam a körutamat. Ki gondolta volna, hogy ennyi szabálytalankodó van a kastélyban? Amíg én is az voltam, addig egyáltalán nem tűnt fel.
Nagy sóhajjal vettem végül az utam az udvar felé, mert úgy éreztem, hogy kell egy kis friss levegő, mielőtt elvisz a magas vérnyomás. Na igen, azt hiszem túl sok kávét ittam mostanában.
Legnagyobb meglepetésemre egy köntösben flangáló gyereket találtam kint. Gyorsan az órámra pillantottam, mielőtt még odamentem volna hozzá, elvégre nem volt kedvem feleslegesen zaklatni, de a mutató szerint már igen csak tizenegy felé jártunk, úgyhogy szépen odaballagtam a fiúhoz, hogy halkan, de annál erélyesebben visszairányítsam a körzetébe.
- Nincs órád, vagy direkt cincálod a prefektusok idegeit? - kérdeztem tőle, mikor elé érve felismertem. Ugyanez a gyerek volt az a "szegény kis navinés", akivel Bianca veszekedett a bejárati csarnokban, és akinek még az az új tanár is a védelmére kelt. Azonban milyen jó, most senki sem volt itt rajtunk kívül, így nem lesz, aki megmentse valami jó kis büntetéstől.
- Nevet kérek és évfolyamot. A házaddal már tisztában vagyok - morogtam a srácnak, aztán vártam, hogy vajon válaszol-e, vagy ha nem, akkor menekülőre fogja-e, amit igazából teljesen kinéztem belőle. Mert hát még hogy egy navinés ellenállna? Na olyan biztosan nem történik ebben az életben.
Hozzászólásai ebben a témában
Leroy Lasch Gergely
INAKTÍV


Elhagyott a Dzsházmin
offline
RPG hsz: 136
Összes hsz: 1955
Írta: 2013. április 5. 23:01 | Link

Lyra

Tényleg nagyon óvatosan közlekedek a folyosókon, nem akarok már bajt. Janey így is kész van és ha most is kapnék büntit, azért tuti, hogy még dühösebb lenne. Szerencsére a festmények is alszanak, úgyhogy azok sem kezdnek el beszélni, hogy: Nini, itt egy diáááááááák! Kapjátok eeeeeeeeeeeeeel! Szóval jó nagy mázlim van, hogy a lopakodóképességemet édesapámtól örököltem. Gondolom ő is nagyon sok csínyt elkövetett.
Pár perc alatt meg is érkezem a fénylő lelkek udvarába. Ott leülök a szökőkút szélére és a vizet kezdem bámulni. Belerakom a kezem és köröket írok le. Tök jó érzés, nem tudom miért. Egy kicsit örülök annak, hogy nincs itt senki és nem kell dumálnom senkihez. Jó egyedül lenni. Na, ilyen dolgok ritkán vannak, főleg ebben az iskolában. Mindenhol ott van valaki, akivel megismerkedhetsz, vagy már a barátod és beszélhetsz vele. Persze, örülök nekik, de néha hagyhatnának egyedül is.
Ekkor egy hang zavarja meg a gondolataimat. Már megint. I love Bagolykő, komolyan. Mosolyogva fordulok a hangirányába, de mikor meglátom, hogy ki az, lehervad a mosoly az arcomról. Lyra Castle. Amira Loveguard után a második számú személy aki - szerintem - utál engem. De nem baaj, béke van.
 - Nem tudtam aludni. - mondom az igazat, majd megrántom a vállam. Jön a szokásos szöveg: Nevet, házat évfolyamot, blablabla... Kitalálhatnának már valami újat is. Már épp mondanám, ám ekkor meggondolom magam.
 - Tudod, engem az érdekelne, hogy mi lenne akkor, ha ezt nem mondanám el. Olyankor mi történik? Megyünk a HV-hoz? - kérdezem tényleg érdeklődve, mert valójában érdekel.
Hozzászólásai ebben a témában

Puha haj ~ Varázslatos tábor 2013 <3
Lyra Castle
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. április 5. 23:39 | Link

Gergely

A fiú válaszát őszintének éreztem, ezért egy kicsit barátságosabbra vettem a figurát. Ha már itt legalább nem találkoztam azzal a gúnyos ellenállással, mint az előbb Ericnél, akkor nincs okom keménykedni vele. Valószínűleg úgyis csak bele fog törődni a büntetőmunkába.
- A navinében nincs olyan hely, ahová ki lehet menni? - érdeklődtem, és becsületemre legyen mondva, nem is volt túl mérges a hangom. Végül is tudom én, hogy milyen az, ha valaki nem tud elaludni. Ráadásul a srác is nyugodt hangon felelt, nem tiltakozott, nem akart menekülni, ez pedig jó.
Aztán a kérdésére néztem egy nagyot. Még senkinek sem jutott eszébe ezt a lehetőséget felvetni rövidke pályafutáson során.
- Nos, igen. És gondolj bele, mennyire is örülne a házvezetőd, ha ilyenkor betoppannánk hozzá.
Valahogy éreztem, hogy nem kötekedni akar, inkább olyan elmélázónak tűnt a tekintete, így talán elég lesz neki a szép szó is.
- Nézd, nem akarok itt állni sokáig a hidegben, és te sem vagy valami melegen felöltözve, szóval szerintem ne húzzuk egymás idejét - sóhajtottam fel fáradtan. - Mondd meg a neved, és ígérem, nem kapsz durva büntetést. Na meg persze lekísérlek a navinéig, mielőtt belefutnál Amirába - eresztettem meg a fiú felé egy halvány félmosolyt, visszaemlékezve a legutóbbi eseményekre. Végül is, nem az volt a cél, hogy a fiú cafatokban menjen haza, hanem hogy ne járkáljon ki.
Hozzászólásai ebben a témában
Leroy Lasch Gergely
INAKTÍV


Elhagyott a Dzsházmin
offline
RPG hsz: 136
Összes hsz: 1955
Írta: 2013. április 6. 00:06 | Link

Lyra

Azt hinné az ember, élő tilalomfa hogyha összetalálkozik egy rellonos prefivel, az darabokra tépi éles nyelvével. Ám most nem ez történik. Az előbb kissé ingerülten szólt hozzám a lány, ám most egész kedves. Durva! A kérdése sem hangzik gúnyosan, sőt...
 - Sajnos nincs. Vagyis van, a tető, de az elméletileg tiltott terület, szóval ott még nagyobb veszély érhet, mint itt. A végén lecsúszok és puff, meghalok. Pedig én elterveztem a halálomat. Azt akarom, hogy lőjenek le, miközben egy kávéscsésze van a kezemben. Mikor elesek, az filmesen törjön össze. - felnevetek, majd ránézek a lányra. Nem mosolyog, de nem is mérges. Remélem ezzel azért kicsit megnevettetem. Tudom, hogy hülye vagyok, de hát na... Eztán megkérdezem tőle, hogy mi van akkor, ha valaki tényleg nem mondja el, hogy mi a neve, meg hányadéves stb. Erre egész normálisan válaszol Lyra. Nézd már! Ha nem vagy paraszt, egész normálisan eltudsz beszélgetni egy rellonossal, Gergőke! Ügyi vagy. Köfimöfi.
 - Igaz. Véda néninek így is van elég baja. Tudod, itt van a kislánya, Vikike, akire még nagyon vigyázni kell. Találkoztál már vele? Én még nem. Azt mondják, hogy egy igazi tündér. - mondom mosolyogva. Belegondolva tényleg rossz ötlet lenne belekeverni Véda nénit, mert nagyon szeret engem és én is őt. Nem akarok nagy csalódást okozni neki. Úgyhogy itt az ideje, hogy felfedjem magam.
 - Rendben. De én nem vagyok fáradt és nagyon-nagyon szívesen beszélgetnék veled. Benne vagy? Ó, Leroy Lasch Gergely a nevem és mondd meg Mirának, hogy nem Gábor.- mondom halál komolyan. De átváltok mosolygósba. - Na, gyere, beszélgessünk szép dolgokról. - ezzel a lendülettel felkelek és megfogom Lyra kezét, úgy, mint Janey-ét és magam után kezdem húzni nem is tudom... valahova, amerre visz a lábunk.
Hozzászólásai ebben a témában

Puha haj ~ Varázslatos tábor 2013 <3
Lyra Castle
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. április 6. 01:07 | Link

Gergely

Nem tudtam megállni, ahogy a srác vázolta, hogy hogyan kíván meghalni, arra már megengedtem magamnak egy félmosolyt, mert teljesen láttam magam előtt a jelenetet, és meg kell vallani, szerintem illett volna hozzá.
Aztán a kérdésre megráztam a fejem.
- Nem ismerem a kicsit, de biztos aranyos lehet - tettem hozzá, csak úgy megszokásból, mert egyszer valahol hallottam, hogy ezt szokták mondani a kisgyerekekre. Én ebben nem vagyok valami jó, sosem volt velük dolgom. - Na de látod, biztos felébredne a kislány is, akkor pedig végképp ideges lenne a házvezetőd - próbáltam jobb belátásra bírni a gyereket szép szóval.
Ami legnagyobb meglepetésemre működött. Ki hitte volna, hogy a büntetés így is megy.
A javaslatra azonban néztem egy nagyot. Az első reakcióm az lett volna, hogy elküldöm őt a fenébe, de aztán valami megállított, és ez valószínűleg a fáradtság volt. Jobb lett volna, ha nem egyedül kell járőröznöm, megszoktam már, hogy Noel is velem van.
Némi töprengés után aztán rábólintottam a dologra.
- Rendben. Ha valakivel összefutunk, akkor épp a navinébe kísérlek oké? De a büntetést azért megkapod. Lássuk csak... Írj nekem öt olyan rendezvényt, amihez szerinted jó helyszín lenne a tető. Két héten belül kérem bagollyal - mondtam aztán, és ezzel lezártnak is tekintettem a büntetősdit.
Épp indultam volna, mikor a srác is felkelt, és a legnagyobb meglepetésemre elkapta a kezem. Első pillanatban annyira meglepődtem, hogy ha nem akartam elesni, akkor kénytelen voltam utána menni, de aztán idegesen kirántottam a kezemet a kezéből.
- Addig leszünk jól meg, amíg ezt nem csinálod - morogtam halkan, de azért nem zavartam el a fiút, még ha olyan furcsa is volt a viselkedése számomra. A biztonság kedvéért azért zsebre is tettem a kezem, mielőtt elindultunk volna a felsőbb emeletekre.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék