Egy gyönyörű, új udvar készült el, amely oszlopaival félig még a kastélyban található, azonban egy része már a szabad ég alatt terül el. Belső udvarnak is lehetne nevezni, azonban ez több annál, mert ez a Fénylő Lelkek Udvara.
Egy kis boltíves ajtó nyílik erre a területre a folyosó végén, ki a rét egy részére. Ahogy átsétálsz a boltív alatt, egy szökőkutat pillanthatsz meg, melynek vize hihetetlenül tiszta, és az alján érmek találhatók. A szökőkút közepén egy bölcs varázslószobor üldögél, aki váratlan pillanatokban és helyzetekben szólal meg, végtelen tudásának igazságával árasztva el a diákokat, persze csupán a megsegítés szándékával.
Egy pad is található a fal mentén, ahová leülve egy esős napon hallgathatod az andalító kopogást anélkül, hogy megáznál. Az oszlopok, melyek a kis udvart díszítik végig vannak futtatva rúnákkal, melyekből szintén nagy bölcsességek olvashatók ki, amennyiben valaki ért hozzájuk, és a megfejtésükhöz.
Az egész helyiség nagyon impozáns, nyugtató hatású, még a víz is halkan csordogál csak a varázsló előre emelt pálcájából. A tégla mélybordó, ahogy mindenfelé, s a fedett rész alól kisétálva kis sövénykerítés vezet tovább a rétre.

beígért pinterestanyag - hangot rá!
Tudom én, hogy ősz van, változóidő, esős évszak, monszunhónap meg kutyafüle, macskabajsza, de azért tényleg szemtelenség, hogy itthagy minket a nyár, beűz az iskolapadba, és onnan kell bámulnunk az óriási csirrdurrbimbammos hirtelen-lezúduló-negyvenméter-hákettőós felhőszakadásokat. Mikor értitek, minden porcikám kivágyna. Az ember azt hinné, hogy az évek elteltével egyre jobban hozzászokom ahhoz a változáshoz, amikor egyik napról a másikra ismét napi négyszer két órára le kell kötnöm a fölösleges energiáimat, és zsizsgés nélkül biztosítani az érdeklődést az órákon, de... De nem. Help, szeretnék öregedni, olyan tunya felsőbbévessé, akiket minden évben látunk szenvedni a folyos- jó, oké, mégse lennék zombi, na. Visszaszívom, bocsánat karma, csak ne torold meg, köszi.
Így hát kénytelen kelletlen odabentről pislogok bánatos kiskutyaszemekkel az ablaktáblákat verő cseppek irányába. A társaimat ez mondjuk inkább érinti álmosítóan, szinte látom, ahogy a gondolataik között tuc-tuct járnak az utolsó agysejt- höh, még a tanárnő is elnyomott egy ásítást magyarázat közben.
Keményen veri szét az idillt a csengő, de szokásommal ellentétben most ezt igencsak vártam - táskámat még be se zártam, már fél lábbal a folyosón vagyok, miközben visszaordítok a vállam fölött egy viszontlátásrát. Talárom rendezetlenül omlik magam mögé, amin valamit segít, amikor megtalálom a bal szíjat, és rendesen bele is tudok bújni a hátizsákba, de akkor meg az ugrabugrál jobbra-balra ahogy lendületből cikázok a lomha diáksereg között, úgyhogy... Áh, minek is az ide. - Bocs bocs bocs - mantrázom tovább szlalomozva, és nem, nem pisilni kell ennyire (bár elvileg az esőhang fokozza az ingert, csak hogy tudjátok, szörföző pingvines meséből tanultam), hanem esőzni. A folyosó egy random pontján kicsúsztatom hát táskám a fal mellé, és immár nélküle szökellek tovább, letérve a rétre vezető folyosóról, mert hát a kisudvar közelebb van. - HAHH - vetem ki magam a szabad ég alá diadalittas kiálltással, és felelősségteljes felnőtthöz méltó módon veszem célba az első pocsolyát, hogy aztán páros lábbal beleplaccsanhassak. Jobb láb, bal láb, jobb láb bal láb - kán kán nánánánánáná - csak a csúnya verzió jut eszembe hirtelen, de azt talán nem kéne teli torokból üvölteni az ebédszünet kezdetén.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=837605#post837605][b]Zippzhar Mária Stella - 2021.10.02. 21:23[/b][/url]

beígért pinterestanyag - hangot rá!
Tudom én, hogy ősz van, változóidő, esős évszak, monszunhónap meg kutyafüle, macskabajsza, de azért tényleg szemtelenség, hogy itthagy minket a nyár, beűz az iskolapadba, és onnan kell bámulnunk az óriási csirrdurrbimbammos hirtelen-lezúduló-negyvenméter-hákettőós felhőszakadásokat. Mikor értitek, minden porcikám kivágyna. Az ember azt hinné, hogy az évek elteltével egyre jobban hozzászokom ahhoz a változáshoz, amikor egyik napról a másikra ismét napi négyszer két órára le kell kötnöm a fölösleges energiáimat, és zsizsgés nélkül biztosítani az érdeklődést az órákon, de... De nem. Help, szeretnék öregedni, olyan tunya felsőbbévessé, akiket minden évben látunk szenvedni a folyos- jó, oké, mégse lennék zombi, na. Visszaszívom, bocsánat karma, csak ne torold meg, köszi.
Így hát kénytelen kelletlen odabentről pislogok bánatos kiskutyaszemekkel az ablaktáblákat verő cseppek irányába. A társaimat ez mondjuk inkább érinti álmosítóan, szinte látom, ahogy a gondolataik között tuc-tuct járnak az utolsó agysejt- höh, még a tanárnő is elnyomott egy ásítást magyarázat közben.
Keményen veri szét az idillt a csengő, de szokásommal ellentétben most ezt igencsak vártam - táskámat még be se zártam, már fél lábbal a folyosón vagyok, miközben visszaordítok a vállam fölött egy viszontlátásrát. Talárom rendezetlenül omlik magam mögé, amin valamit segít, amikor megtalálom a bal szíjat, és rendesen bele is tudok bújni a hátizsákba, de akkor meg az ugrabugrál jobbra-balra ahogy lendületből cikázok a lomha diáksereg között, úgyhogy... Áh, minek is az ide. - Bocs bocs bocs - mantrázom tovább szlalomozva, és nem, nem pisilni kell ennyire (bár elvileg az esőhang fokozza az ingert, csak hogy tudjátok, szörföző pingvines meséből tanultam), hanem esőzni. A folyosó egy random pontján kicsúsztatom hát táskám a fal mellé, és immár nélküle szökellek tovább, letérve a rétre vezető folyosóról, mert hát a kisudvar közelebb van. - HAHH - vetem ki magam a szabad ég alá diadalittas kiálltással, és felelősségteljes felnőtthöz méltó módon veszem célba az első pocsolyát, hogy aztán páros lábbal beleplaccsanhassak. Jobb láb, bal láb, jobb láb bal láb - kán kán nánánánánáná - csak a csúnya verzió jut eszembe hirtelen, de azt talán nem kéne teli torokból üvölteni az ebédszünet kezdetén.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=838057#post838057][b]Theodore B. Marchetti - 2021.10.13. 22:45[/b][/url]

csepereg az eső, lefolyik az arcomooooom

Ha valaki lassan nekiállna egy bárkát építeni, lehet senki nem lepődne meg rajta, csak adogatná a szöget, hogy verje még bele azt is, nehogy elsüllyedjen. Aztán menne a viadal, hogy ki és hogyan férjen fel rá, kivéve, ha nagyon tud úszni.
Fejét rázta meg, mint valami kutya, miután visszaértek az üvegházból Gyógynövénytan után. Az túl könnyű, hogy csak úgy bűbájjal szárogatja magát, végül mégis azt teszi a ruhájával, mert az ázott talárnál csak az ázott zokni a rosszabb. Haját úgy hagyja, nem mer kísérletezni odafent, mert ha leégeti, az fáj, ellenben a talárt és a többi ruháját nem félti. Így, mire óra közepére megszárad, az addig egész egyenes tincsek kissé összeugranak, hullámosan pihennek feje tetején. Az a lényeg, hogy a zöld rész, amit most a másik színek helyett tett bele, nem kezdett el ereszteni és még mindig teljes pompájában villog. Ennyi a lényeg, a többi nem számít. Ahogy az óra sem, mert ettől az álmosító időtől senkinek nincs sok kedve és ereje koncentrálni. Vannak jobb témák, meccsek, amiket ki kell beszélni, vagy épp pletykák, amiket az ember hall, lát, mikor nem jobb átrágni, mint amikor tökre másra kellene figyelni? Bár ezeken is ásít, így a padon hasalva jegyzetel pár sort, amit felfog, majd akasztófázik a padtársával a végére. Ha ebből kell vizsgáznia, akkor nagyon jó jegye lesz év végén. Ha nem, akkor, nos, majd valami lesz.
Felugrik, amikor a csengő szól és már indulnak is kifelé. Eddig mindenki bezombult, most viszont, mintha újra erőre kaptak volna. Megnézi a kis órarendjét és fájdalmasan nyög egyet, hogy Bájitaltanja lesz. Remek. Ez előtt kell egy adag stresszoldó, így ahelyett, hogy a folyosón állna, elindul a kert felé. Egészen ideszokott és aligha jár erre ki tanár, így ha okos, akkor belefér a cigi, meg a csoki is, amit a táskájában rejteget, de elővenni nem merte, mert akkor hirtelen mindenki a barátja és enni akar. Vegyenek maguknak, ő meg irigy. Ahogy az idő is a jóval, így szomorúan vagy legalább egy szájhúzással figyeli, hogy még mindig esik. Kapucni fel, ezen nem múlik és kislattyog. A tömeg már feloszlott, de az első, amit meglát, hogy egy csaj ugrál a pocsolyában. Nem tűnik elsősnek, sőt, bár fene tudja, mert a lányok tudnak magukból mindent varázsolni, így az, amit lát, sosem mérvadó. Ellenben értékeli ő azt, ha valaki link és nem egy savanyú akárki. Kivárja az ütemet, miközben oson mögé, majd végül fogja magát és az egyik pillanatban a mellette lévő, vagy még ugyanannak a pocsolyának a szélébe ugrik.
- Náná – fejezi be a sort, majd röhögve lép ki és rázza le a lábát. Nos igen, félcipőben ez igen kellemetlen. - Fürdeni akarsz? Ott a kút, az jobb rá – mutogat felé, mert ő ilyen marha kedves. Bár közönség előtt nem kéne azonnal bagózni, így azzal vár, csak a nyelvét rágja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=841057#post841057][b]Zippzhar Mária Stella - 2021.12.27. 19:33[/b][/url]

beígért pinterestanyag - hangot rá!
Nem tudom mi ütött belém - de őszintén, vár még tőlem bárki magyarázatot arra, miért viselkedek olykor úgy, ahogy? Ha jól hallottam, a múltkor két elsőéves levitás épp az elmáriásodik ige létjogosultságán vitatkozott a klubhelyiségben... Mondanom se kell, beszálltam a támogatók közé, és hamarosan nyertünk is, hogy bizony, van értelme használni.
Nem szokott fájni, ha egyedül veszek részt az őrültségeimben, az azonban mindig öröm, ha váratlanul társaság is érkezik hozzá. Most éppen Teddy ploccsan mellém, de ki tudja ki más jöhetett volna még, én kérem nem rendbontok, csak összetartóvá kovácsolom a kastély népét. - Kútba nem ugrunk, mert nehéz kimászni - vonok vállat, arcomat az ég felé fordítva. - Annyira viszont nem vagyok még alacsony, hogy egy pocsolyában kimászhatatlanságig süllyedjek, úgyhogy... - és a mondatom végét már csak nevetés fűszerezi meg, ahogy karjaimat kitárva kezdek el ezúttal tengelyem körül forogni.