Egy gyönyörű, új udvar készült el, amely oszlopaival félig még a kastélyban található, azonban egy része már a szabad ég alatt terül el. Belső udvarnak is lehetne nevezni, azonban ez több annál, mert ez a Fénylő Lelkek Udvara.
Egy kis boltíves ajtó nyílik erre a területre a folyosó végén, ki a rét egy részére. Ahogy átsétálsz a boltív alatt, egy szökőkutat pillanthatsz meg, melynek vize hihetetlenül tiszta, és az alján érmek találhatók. A szökőkút közepén egy bölcs varázslószobor üldögél, aki váratlan pillanatokban és helyzetekben szólal meg, végtelen tudásának igazságával árasztva el a diákokat, persze csupán a megsegítés szándékával.
Egy pad is található a fal mentén, ahová leülve egy esős napon hallgathatod az andalító kopogást anélkül, hogy megáznál. Az oszlopok, melyek a kis udvart díszítik végig vannak futtatva rúnákkal, melyekből szintén nagy bölcsességek olvashatók ki, amennyiben valaki ért hozzájuk, és a megfejtésükhöz.
Az egész helyiség nagyon impozáns, nyugtató hatású, még a víz is halkan csordogál csak a varázsló előre emelt pálcájából. A tégla mélybordó, ahogy mindenfelé, s a fedett rész alól kisétálva kis sövénykerítés vezet tovább a rétre.

Tök rossz volt egyedül bent a szobában, és fogalmam sem volt arról, hogy a többiek hol lehetnek. Általában tudok arról, ha van közös progi, ha mondjuk szerveznek egy kis kirándulást a közeli erdőbe, vagy császkálást le a faluba, esetleg egy jó kis kártyapartit, most viszont semmi ilyenről nem volt szó tudtommal. Nem várt rám egy cetli sem, hogy haver itt vagy ott vagyunk, szóval fúrta az oldalamat, hogy hová mehetett Adrián, vagy a többiek. Az időt ezért egy kis gitározással töltöttem el, jó volt pengetni a hangszert, előtte azért egy kis hangtompító varázslatot bedobtam, hogy ne visítsanak a szomszédok. A dalok egy idő után elfogytak, meg kezdett az ujjam is vízhólyagos lenni, ezért is hagytam abba a játékot, s egy ideig az ágyon fekve bámultam a plafont. Nem volt ez jó így, még a levegő is megrekedt odabent, és kezdtem szó szerint halálra unni magam. Ezért aztán felkeltem, belebújtam a tornacipőmbe, majd megindultam céltalanul a folyosón, közben figyeltem a tájat. Gyönyörű kilátás volt a kastélyból, ha másért nem, ezért már megérte idejárni.
A lépcsőket kettesével szeltem lefelé, végül aztán a Fénylő lelkek udvarán kötöttem ki, s lassú léptekkel indultam meg az oszlopok közt. Tekintetem ide-oda kaptam, remélve, hogy lesz kint majd valaki, akivel dumálhatok egy kicsit, pechemre ez is tök üres volt. Olyan volt az egész épület, mintha valami beszippantotta volna az összes diákot. Vagy lehet, hogy csak én maradtam le valami globális cuccról?
Még az is lehet, vagy talán már mindenki az étkezőben tömte a hasát. Nekem még nem korgott a gyomrom, annak ellenére sem, hogy a nap már lemenőben volt. Ezért is döntöttem úgy, hogy az udvar nyitott részén letelepedjek, kényelmesen törökülésbe a földre, majd miután sikerült megtámaszkodnom a tenyereimen, hátra hajtott fejjel kezdtem el bámulni az égboltot, ahol feltűnt néhány csillag is. Menő! Mindig szerettem kémlelni az eget, ilyenkor eszembe jutott az, hogy talán a bratyóm is épp ezt teszi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=835562#post835562][b]Szécsi Dominik - 2021.08.10. 19:25[/b][/url]

Tök rossz volt egyedül bent a szobában, és fogalmam sem volt arról, hogy a többiek hol lehetnek. Általában tudok arról, ha van közös progi, ha mondjuk szerveznek egy kis kirándulást a közeli erdőbe, vagy császkálást le a faluba, esetleg egy jó kis kártyapartit, most viszont semmi ilyenről nem volt szó tudtommal. Nem várt rám egy cetli sem, hogy haver itt vagy ott vagyunk, szóval fúrta az oldalamat, hogy hová mehetett Adrián, vagy a többiek. Az időt ezért egy kis gitározással töltöttem el, jó volt pengetni a hangszert, előtte azért egy kis hangtompító varázslatot bedobtam, hogy ne visítsanak a szomszédok. A dalok egy idő után elfogytak, meg kezdett az ujjam is vízhólyagos lenni, ezért is hagytam abba a játékot, s egy ideig az ágyon fekve bámultam a plafont. Nem volt ez jó így, még a levegő is megrekedt odabent, és kezdtem szó szerint halálra unni magam. Ezért aztán felkeltem, belebújtam a tornacipőmbe, majd megindultam céltalanul a folyosón, közben figyeltem a tájat. Gyönyörű kilátás volt a kastélyból, ha másért nem, ezért már megérte idejárni.
A lépcsőket kettesével szeltem lefelé, végül aztán a Fénylő lelkek udvarán kötöttem ki, s lassú léptekkel indultam meg az oszlopok közt. Tekintetem ide-oda kaptam, remélve, hogy lesz kint majd valaki, akivel dumálhatok egy kicsit, pechemre ez is tök üres volt. Olyan volt az egész épület, mintha valami beszippantotta volna az összes diákot. Vagy lehet, hogy csak én maradtam le valami globális cuccról?
Még az is lehet, vagy talán már mindenki az étkezőben tömte a hasát. Nekem még nem korgott a gyomrom, annak ellenére sem, hogy a nap már lemenőben volt. Ezért is döntöttem úgy, hogy az udvar nyitott részén letelepedjek, kényelmesen törökülésbe a földre, majd miután sikerült megtámaszkodnom a tenyereimen, hátra hajtott fejjel kezdtem el bámulni az égboltot, ahol feltűnt néhány csillag is. Menő! Mindig szerettem kémlelni az eget, ilyenkor eszembe jutott az, hogy talán a bratyóm is épp ezt teszi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=835577#post835577][b]Zayday Hudson - 2021.08.10. 19:57[/b][/url]

A napokban egyre csak a jövőmre gondolok. Az élet rövid, hiába múlnak el évtizedek, mintha percek volnának. Lesz-e majd normális kapcsolatom és gyerekeim, vagy magányosan élem majd le az életemet?  Ezen gondolkodom a szobámban az íróasztalnál. Dana és Danka nincsenek bent, ebédelhetnek. Szokatlanul tapasztaltam pár perce, hogy nem vagyok éhes. Minek enni, ha nem tudom hova pakolni a kajákat? Ízletes sajtkrém leves, pecsenye kukoricasalátával, és desszertnek málnafelfújt. Semmi. Valami lehet kihalt volna bennem? A tinédzserkor végén járok már, de mégis beleléptem a fiatal felnőtt létbe. Ennek tudható be, bizonyosan fog még változni a személyiségem és én magam is. Tegnap reggel végig durciztam az órákat, utána kifutottam a birtokra és torkom szakadtából sírtam. Van valami a levegőben, de még is bizton állíthatom nem vagyok bolond. Legalábbis a dokik szerint. Most nem vágyom társaságra, ezért valami jó kis helyet kellene keresnem. Pár szempillantás múltán a Fénylő Lelkek Udvarában találom magam. Oda sem figyeltem a lépcsőkre, a folyosókra és a kastélyra. Pedig bármikor, amikor meghallottam a kastély szót, egeret is és madarat is lehetett volna velem fogatni. Útközben elmorzsoltam pár könnycseppet és annyira nem néztem az orrom elé, hogy nekimentem egy falnak. Jót derültem magamon, és tessék már megint hangulatváltozás. Meg is örülök neki, így már biztos hogy kamaszkori frusztráció lehet. Most a szökőkútnál ülök, és hallgatom a felém iramló jótanácsokat.
- Lennél szíves befogni a szádat? – mondom a szobornak mérgesen.
Éppen valamit elkezd mormolni a nőkről és a bajaikról, de egy gyilkos pillantás után elnémul. Nagyon helyes, jobb lesz ha vigyáz magára. A buksiját könnyen a kút mélyén találhatja. Most már meg rongálási hajlamaim is vannak. Az iskoládat Zay, jó lenne ha észhez térnél. Lehet hogy megbűvöltek, vagy elátkoztak. Mondjuk amilyen rakás szerencsétlenség vagyok, nem hiszem. Ismét nevetés hagyja el a számat. Hogy is van az a népmese? Szóló szőlő, mosolygó alma és csengő barack? Akkor most a barackba haraptam,  mert csilingelt a hangom. Mocorgást hallok nem is messziről, kicsit összébb is húzom magam. Lehet a Rongáló Lelkek Szelleme jött el értem megkérdezni hogy mire készülök?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=835578#post835578][b]Szécsi Dominik - 2021.08.10. 20:29[/b][/url]

Igazán kellemes volt az idő, bár nem hoztam le magammal pulcsit, se dzsekit, nem is igazán volt szükség rá, mert a pólómat is csak enyhén lengette a szellő. A Nap teljesen lebukott, aranysárga színei alámerültek, s helyét átvette a szürkeség. A közelből lehetett hallani a tücskök ciripelését, már érződött a nyár szele. Miközben az égboltot fürkésztem, azon gondolkodtam, hogy milyen jó lenne elmenni strandra vagy le a Balatonhoz, úszni egy jót. Persze a kastélyban is volt medence, de az fedett és nem ugyanaz. Vágytam már egy klassz nyaralásra, ezért is vártam, hogy a bratyóm hazaérjen. Ki tudja, hogy most épp merre kóválygott, mennyire kötötte le a szolgálat. Ami azt illeti, nem nagyon örültem annak, hogy apa nyomdokaiba lépve ő is a katonaságot választotta, szerintem nem volt az a közeg jó hatással senkire, már ha apámból indulok ki, a tesom viszont valamiért mégis ott cövekelt le. Nekem eszem ágában sem volt, hogy katonának álljak, inkább zenész akartam lenni. Olyan rock császár, akiért omlanak a csajok, aki mindig turnézik és az egész élete buli. Ezért is gyakoroltam annyit a gitáron, jó lett volna összehozni egy normális zenekart, tuti zenékkel. Míg ezen agyaltam, neszezést hallottam a hátam mögül, nem sokkal később pedig egy csaj hangja ütötte meg a fülemet, aki mintha veszekedett volna valakivel. Ahogy megfordultam és jobban szemügyre vettem a szitut, csak azt láttam, hogy az egyik navinés csaj - ha jól tudom Zayday - veszekszik a szoborral. Mosoly kúszott a képemre, ez azért vicces volt, fel is tápászkodtam a földről, aztán leporolva a tenyereimet megindultam felé.
- Mi van, mit ártott neked az a szobor, hogy így veszekedsz vele? - kérdeztem nevetve, nem ismertem annyira a csajt, de reméltem, hogy azért nagyon nem flúgos.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=835594#post835594][b]Zayday Hudson - 2021.08.11. 12:22[/b][/url]

Nem kellene gyáva féregként összehúzni magamt, még azt hiszik rosszban sántikálok. Most úgy nézhetek ki, mint aki frissen szökött a börtönből, és meghúzta magát egy csendes helyen. Csendes volna, ha ez az unatkozó kőszobor nem kezdett volna el megint dumálni. Mivel társaságom van, nem volna illő dolog gorombáskodnom előtte, így felveszem a szokásos köszöntő és derűt árasztó mosolyomat majd a hang irányába fordulok. Meglepetten észlelem, hogy az egyik évfolyamtársam az, Dominik. Ha jól emlékszem eridonos a csávó, és leginkább az étkezésekkor találkozom vele és mindig megmosolygom, mert sokat eszik és mindig viccelődik, akár a kajákkal akár az emberekkel. Emlékszem harmadikos lehettem, és egy lyukas órám lehetett. Páran visszamentek a klubhelyiségbe, de jó néhányan ott maradtunk a teremben csengőig. Köztük volt ő is, és nagyon jól elbeszélgettünk na meg szócsatáztunk is. Ki mit tud jobban, vagy ellenkezőleg. A többi részletre nem emlékszem, majdnem közel egy éve lehetett és sok minden történik egy év leforgása alatt. Miután ezt letisztázom magamban, az irányába fordulok és megszólalok.
- Semmit, csak ilyen kedvem. Ne félj, nem bántom. Esetleg talán téged – jelentem ki és úgy teszek mintha gondolkodnék.
Soha eszembe nem jutott, hogy valakinek ártsak. Mármint élőlénynek soha, de ha valami nem megy akkor kiborulok. Kiskoromban sokat origamiztam, annak ellenére hogy egy kicsit sem ment. Ha az első próbálkozásnál nem sikerült jól meghajtani a lapot, egy szó után széttéptem. Mondjuk hogy valaki segíteni akart, akkor azt jól leteremtettem hogy meg tudom csinálni egyedül is, és kész. Aput mindig cukkoltam, mert ő a főzésben volt gyenge. Egyszer a rántottát semmi zsiradék nélkül tette fel sülni, és nagyon égett szag lett. Fél óráig szakadtam a nevetéstől, míg anyu arról győzködte az apámat hogy  jó lenne ha elmenne egy szakácsórára és egy magánpszichológushoz. Ezekből a sztorikból egy regényt tudnék írni.
- Mi járatban vagy itt, amúgy? – kérdezem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=836592#post836592][b]Szécsi Dominik - 2021.09.05. 17:47[/b][/url]

Néha láttam már flúgos embereket a tévében, de így közelről ritka számba ment az, hogy ha valaki egy szoborral veszekedett. Az is igaz, hogy itt a varázsvilágban még egy szobor is képes volt visszadumálni, szóval átgondoltam kétszer is a helyzetet, és talán nem is volt annyira flúgos ez a Zayday csaj, mint amilyennek tűnt. Ettől függetlenül vicces volt, ahogy szidta szerencsétlen kőszobrot, így már csak a kíváncsiság is hajtott, hogy megtudjam, mi is a baj.
-  Ja, oké, ez most nagyon megnyugtatott - kaptam tenyereimmel látványosan a mellkasomhoz, miközben elnevettem magam. Aztán még mindig mosolyogva, zsebre csúsztattam a kezeimet, és úgy lépdeltem közelebb hozzá.  Amennyire fenyegetőnek tűntek a szavai, annyira nem lehetett ezt komolyan venni tőle, nem tűnt egy veszedelmes viperának, aki bármikor a fejemet venné.
- Áh, engem csak az unalom vetett szét a szobámban, azért jöttem ki szívni egy kis friss levegőt, hátha történik itt valami érdekesség. S lám…- mutattam Zayre meg a szoborra - meg van itt az esti műsor - mosolyogtam tovább, de aztán, amint mellé értem, kicsit komolyabbra vettem a szót.
- Tuti amúgy, hogy jól vagy? Vagy valami felhúzott, amiért itt oltottad szerencsétlen műkövet? - kíváncsi voltam, hogy mégis mi nyomhatta a lány lelkét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=837278#post837278][b]Zayday Hudson - 2021.09.25. 14:51[/b][/url]

Valóságshow szereplőnek kellett volna mennem, ha nem jelentkezik kiskoromban a mágia rajtam. Olyan mókásan hangzik. Ha egy teljesen varázstalan ember hozzám ér, nem csapja agyon a magasfeszültség. Boszorkányként, ez a tudat meg is nyugtatja a lelkemet. Hudson lányként természetes módon drámakirálynő vagyok, akár csak a családunk ősei. Hallottam már folyton rikácsoló ükszülőről, tányér dobáló dédszülőről és a többi. A királynő címet pontosan 8 éves koromban kaptam meg, amikor az unokanővérem gyerekkori barátnőjének a zsúrján elfogyott az utolsó donut fánk. Ráadásul a kedvenc epres bevonatú, melynek hatására egy sikítószellemhez kezdtem hasonlítani, pontban délután egytől, este hat óráig. Folytattam volna szívesen a bömbölést, de megfájdult a torkom és jobbnak láttam ha elalszok anya ölében. Egy kedvesnek szánt mosollyal a fiúra tekintek, és visszatérek a jelenbe.
- Ó, túl korai a megnyugvás. – szólok majd huncutkodva kacsintok.
- Vágom, vágom… - mondom.
Ennek a találkozónak pont most kellett megtörténnie? Nincs rajtam normális ruha, a hajam az égnek áll és a szemeim arról árulkodnak, hogy már vagy egy hete nem aludtam normálisan. Ha most lenne a hazautazás, szerintem a pályaudvaron biztosan nem ismernének rám a szüleim. Most, ebben a pillanatban kedvem volna felszaladni a szobába, hogy kicsinosítsam magamat. Mindegy, már meglátott így a srác akkor hova a nagy sietség? Majd legközelebb. Szerencsémre nincs szükségem több kiló festékre, és sminkre. Lazán felmázolom a pofikámat, enyhe kis rúzs és csókolom. Az öltözködésre figyelek oda mindig inkább, ami persze most a mai napon nem nagyon jött össze.
- Jól vagyok kösz, csak egyszerűen ilyen a napom. Tudod, a csajokkal nem könnyű.. – sóhajtozok.
Persze hogy nem könnyű, hiszen a női nemnek számtalan olyan tulajdonsága van, amely néhol idegesítő. Ezt még nőként is bevallom. Mentségünkre szóljon, hogy nem minden pasi tud főzni és némelyik még a mosógépet sem tudja elindítani. Mind a kettő nemnek megvan a maga pozitivitása és negativitása is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=837479#post837479][b]Szécsi Dominik - 2021.09.29. 18:17[/b][/url]

Fura egyébként, mert általában szokott motoszkálni mindig valamilyen gondolat a fejemben, de most valahogy semmi sem okozott katyvaszt odabent, sőt, talán túl sok energiám maradt szabadon, amit nem tudtam mibe fektetni, lehet, hogy emiatt is untam halálra magam. Lehetett volna csillaghullás, vagy elszállhatott volna az égen egy ufo, de nem történt semmi. Leszámítva, hogy ez a csajszi kicsit bezizzenve ment neki annak a szerencsétlen szobornak. Fel is vontam a szemöldököm, mikor arra próbált utalni, hogy még számíthatok részéről valami őrültségre, s nem is tudtam megítélni, hogy most csak azért kacsintgat, mert flörtölni próbál, vagy azért, mert tényleg zizzent szegény lány.
Erre meg csak nem kérdezhettem rá, hogy hé, amúgy minden okés-e, van-e valami szakértői vélemény erről, szóval inkább csak somolyogtam az orrom alatt, miközben tekintettemmel Zay-t fürkésztem. Szerintem amúgy nem volt dilis, talán csak tényleg rossz napja lehetett.
- A csajokkal? Hehh, mondjuk jah, tényleg nem könnyű veletek, nem vagytok egyszerű esetek, már bocs - jegyeztem meg egyetértéssel, miközben mellé sétáltam. Kezeimet zsebre csúsztattam, mert így volt kényelmes, meg ha nem ezt tettem volna, akkor csak úgy lógtak volna mellettem. - Na de most melyik bosszantott fel és mivel? Csak nem valamelyik szobatársad kitúrt a szekrényedből? - kíváncsi mosollyal vizslattam, mert szerintem, ha a csajok vitatkoztak, akkor annak három oka lehetett. Az a, nem férek el a szekrényemben, húzz arrébb, b, elloptad a körömlakkom te ….igen, c, smároltál a pasimmal Teeeeee! Szóval, gondolom, hogy a három közül valamelyik megtörtént, már csak az volt a kérdés, hogy melyik.
Mielőtt azonban válaszolhatott volna, bevillant, hogy vár rám valaki, és bármennyire is lett volna kedvem Zaydayel dumálni, hívott a kötelesség.
 - Franc, elfelejtettem, hogy mennem kell. Azért ne öld meg a szobrokat, igyál egy forró teát, és nyugodj le!- küldtem felé egy bátorító mosolyt, majd távoztam a helyszínről.