Egy gyönyörű, új udvar készült el, amely oszlopaival félig még a kastélyban található, azonban egy része már a szabad ég alatt terül el. Belső udvarnak is lehetne nevezni, azonban ez több annál, mert ez a Fénylő Lelkek Udvara. Egy kis boltíves ajtó nyílik erre a területre a folyosó végén, ki a rét egy részére. Ahogy átsétálsz a boltív alatt, egy szökőkutat pillanthatsz meg, melynek vize hihetetlenül tiszta, és az alján érmek találhatók. A szökőkút közepén egy bölcs varázslószobor üldögél, aki váratlan pillanatokban és helyzetekben szólal meg, végtelen tudásának igazságával árasztva el a diákokat, persze csupán a megsegítés szándékával. Egy pad is található a fal mentén, ahová leülve egy esős napon hallgathatod az andalító kopogást anélkül, hogy megáznál. Az oszlopok, melyek a kis udvart díszítik végig vannak futtatva rúnákkal, melyekből szintén nagy bölcsességek olvashatók ki, amennyiben valaki ért hozzájuk, és a megfejtésükhöz. Az egész helyiség nagyon impozáns, nyugtató hatású, még a víz is halkan csordogál csak a varázsló előre emelt pálcájából. A tégla mélybordó, ahogy mindenfelé, s a fedett rész alól kisétálva kis sövénykerítés vezet tovább a rétre.
|
|
|
Fanni egy dal neked
Hetekre, hónapokra eltűntem. De hát egy ilyen lehetőséget nem hagyhattam ki, hiszen az ajánlat, amit kaptam... akármelyik zenészpalánta megragadta volna a helyemben is. Döntenem kellett, hogy most vagy soha, és én a mostot választottam. Az élet rövid, meg kell ragadni az ilyen ajándékait. Margarétától és Pollitól elköszöntem, Fanncsinak azonban nem volt merszem elébe állni. Így hát levelet írtam neki, amire szerencsére válaszolt. Aztán az egy levélből kettő lett, a kettőből három, végül eljutottunk oda, hogy közel mindennap beszéltünk, és ezzel a végkimerülésig hajszoltuk szegény állatainkat. És esküszöm, csak még közelebb kerültünk egymáshoz ezzel a kellemes régimódi romantikával. Mert lássuk be, hogy ennek abszolút megvolt a maga romantikája, ahogy a kézzel írt sorok felett ültünk, és a válaszunk fogalmaztuk. Kihúztuk, ha nem tetszett, talán az egész papírost a kukába dobtuk. Minden levelét eltettem, egy dobozban őrzöm őket, az ágyam mellett. Nem szóltam neki, hogy hazajövök. Nem, nem. akkor nem lett volna akkor a meglepetés, mikor felbukkant az első madár, a cuccai közt. Azt természetesen nem én tettem oda, hiszen mikor megtalálta, még nem voltam itthon, de nem kell tudnia hűséges segítőtársam létezéséről és kilétéről. Az első napra hívtam találkozóra, az első napra, amit az iskolában töltök. Egész nap kínosan ügyeltem rá, hogy ne találkozzunk, ha megláttam egy libegő vörös hajkoronát már tűntem is valahová, akárhova. És azt hiszem, sikerült is tökéletesítenem a meglepetést. A Fénylő lelkek udvarára szólt a meghívás, én pedig a megbeszélt időpont előtt jó pár perccel megjelenek. Kell nekem ez a kis csend és nyugalom, hogy felkészülhessek. Kezemben egy szál rózsával várom a lányt, aki visszavonhatatlanul és véglegesen elcsavarta a fejem, ha akarta, ha nem.
|
|
|
Nagybátori-Szabó Márton INAKTÍV
offline RPG hsz: 69 Összes hsz: 78
|
Írta: 2021. július 19. 18:42
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=834548#post834548][b]Nagybátori-Szabó Márton - 2021.07.19. 18:42[/b][/url] Fanni egy dal neked
Hetekre, hónapokra eltűntem. De hát egy ilyen lehetőséget nem hagyhattam ki, hiszen az ajánlat, amit kaptam... akármelyik zenészpalánta megragadta volna a helyemben is. Döntenem kellett, hogy most vagy soha, és én a mostot választottam. Az élet rövid, meg kell ragadni az ilyen ajándékait. Margarétától és Pollitól elköszöntem, Fanncsinak azonban nem volt merszem elébe állni. Így hát levelet írtam neki, amire szerencsére válaszolt. Aztán az egy levélből kettő lett, a kettőből három, végül eljutottunk oda, hogy közel mindennap beszéltünk, és ezzel a végkimerülésig hajszoltuk szegény állatainkat. És esküszöm, csak még közelebb kerültünk egymáshoz ezzel a kellemes régimódi romantikával. Mert lássuk be, hogy ennek abszolút megvolt a maga romantikája, ahogy a kézzel írt sorok felett ültünk, és a válaszunk fogalmaztuk. Kihúztuk, ha nem tetszett, talán az egész papírost a kukába dobtuk. Minden levelét eltettem, egy dobozban őrzöm őket, az ágyam mellett. Nem szóltam neki, hogy hazajövök. Nem, nem. akkor nem lett volna akkor a meglepetés, mikor felbukkant az első madár, a cuccai közt. Azt természetesen nem én tettem oda, hiszen mikor megtalálta, még nem voltam itthon, de nem kell tudnia hűséges segítőtársam létezéséről és kilétéről. Az első napra hívtam találkozóra, az első napra, amit az iskolában töltök. Egész nap kínosan ügyeltem rá, hogy ne találkozzunk, ha megláttam egy libegő vörös hajkoronát már tűntem is valahová, akárhova. És azt hiszem, sikerült is tökéletesítenem a meglepetést. A Fénylő lelkek udvarára szólt a meghívás, én pedig a megbeszélt időpont előtt jó pár perccel megjelenek. Kell nekem ez a kis csend és nyugalom, hogy felkészülhessek. Kezemben egy szál rózsával várom a lányt, aki visszavonhatatlanul és véglegesen elcsavarta a fejem, ha akarta, ha nem.
|
|
|
|
Návay Fanni KARANTÉN
sziporka offline RPG hsz: 25 Összes hsz: 107
|
Írta: 2021. július 20. 16:16
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=834612#post834612][b]Návay Fanni - 2021.07.20. 16:16[/b][/url] a viszontlátás örömei | hiányoztálSok idő eltelt, mire megszoktam, hogy nem vagy itt. Egy ideig még számon tartottam a napokat: hogy hány napja van távol, és nagyjából mikor érhet majd haza, de aztán ezek a gondolatok elmaradtak. Ahogy Ő is, úgy én is messze jártam. Fizikailag persze nem, úgy itt voltam, hiszen beültem az óráimra, lementem a Nagyterembe ebédelni, este pedig az Eridon-toronyban hajtottam álomra a fejem, de mégis... fejben a szokásosnál is többször kapcsoltam át valahova teljesen máshova. Kívülről talán fel sem tűnhetett senkinek a változás, hiszen a kreatív írás órákon használt noteszembe bújtam, ahogy mindig, amikor egy új történeten dolgoztam, csak most a feladataim mellett leveleket is írtam. Ahogy megkaptam egyet, már fogalmaztam is a választ, és ez így ment hosszú hetekig. Mígnem ma reggel előbukkant egy nem várt papírmadár a táskám zsebéből. A szívem nagyot dobbant ahogy a kezembe vettem, és ösztönösen körbetekintettem a folyosón, hátha megpillantok egy gitártokot vagy a gazdája fején ugrabugráló göndör tincset, de Marci nem volt sehol. Ahogy kihajtottam a madarat, újabb meglepetés ért, hiszen nem a már jól ismert kézírással, hanem egy másikkal találtam szembe magam. A találkozó időpontja közelebbi volt, minthogy arról - és az ismeretlen kézírásról - Marcit levélben megkérdezhettem volna, így izgatottan, de kissé értetlenül folytattam a napom hátralevő részét. Az utolsó órám után egyenesen a szobámba szaladtam, hogy megszabaduljak a tankönyvektől, és a maradék kevéske időben lecseréljem az iskolai egyenruhát valami kényelmesebb, nyári öltözetre. Alig várom, hogy végre láthassam őt, de a kisördög a vállamon nem hagy meg a teljes boldogságban: mi van, ha valaki szórakozik velem? Még Kristóf arca is megjelenik előttem, ahogy önelégült vigyorral az arcán vár a találkozó helyszínén, vagy épp fel sem bukkan, ezzel is megpróbálva szöget verni Marci és közém. A távolságot a Fénylő lelkek udvaráig már szinte futólépésben teszem meg, és csak a közelben lassítok le, hogy óvatosan körülkémlelhessek. Azonban aggodalomra semmi ok, a rossz gondolatok azonnal el is tűnnek, mintha sose léteztek volna, ahogy meglátom azokat a bizonyos göndör fürtöket. Széles mosoly ül ki az arcomra, ahogy még mindig a szökőkút árnyékában megbújva - mint az egérre vadászó macska - némán osonok a háttal álló felé, majd az utolsó pár métert futva megtéve egy örömteli (vagy épp harci?) kiáltással a hátára ugrom. - Elképesztően hiányoztál! - Egyszerre nevetek és a futástól levegőért kapkodok, miközben finoman átkulcsolom a nyakán a karomat.
|
|
|
|
Nagybátori-Szabó Márton INAKTÍV
offline RPG hsz: 69 Összes hsz: 78
|
Írta: 2021. július 20. 17:43
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=834618#post834618][b]Nagybátori-Szabó Márton - 2021.07.20. 17:43[/b][/url] Fanni egy dal neked
Egyik lábamról a másikra állok, néha a karórámra pillantva. A percek egyszerre vánszorognak ólomlábakon, és rohannak, mint valami űzött vad. Nem is tudom, minden pillanatot ural a várakozás izgalmának és az idegesség gyomorszorító érzésének kettőssége. Imádom és utálom ezt az érzést, mert még mindig nem vagyok képes megszokni mindezt, pedig ideje lenne megbarátkoznom vele. Pedig volt időm barátkozni a gondolattal és átgondolni azt, hogy mi is van most velünk akkor tulajdonképpen. Mert ez egy kardinális kérdés, nem lehet letudni annyival, hogy van valami és kész. Meg kellene beszélnünk végre, de ehhez meg ugye szükségem lenne arra a bátorságra, ami nincs meg. Ismét lepillantok bal csuklómra, még le sem ereszthetem a kezem, mikor a hátam mögött léptek dübörgése hangzik fel, és valaki hirtelen landol a hátamon. Először a hangját hallom meg, aztán illatát érzem és kezét nyakamon. A rózsa a földön landol, mert kezeimmel automatikusan nyúlok hátra, hogy megtámaszthassam ahol érem. Janka túl sokszor csinálta - sőt, csinálja mindezt a mai napig - ahhoz, hogy a tudatalattim cselekvésre utasítsa a karjaim. - Épp annyira mint te nekem - fordítom oldalra fejem, hogy megkíséreljek puszit nyomni a vörös arcára. Amennyiben sikerül, széles vigyorra húzódnak ajkaim, amennyiben nem úgy helyezkedik, hogy megvalósíthassam ezt a tervem, úgy marad az, hogy megcsodálom. Komolyan, hogy lehet ennyire szép? - Ideje lenne leszállnod, mert ha így akarunk beszélgetni hamar beáll majd a nyakam - nevetek rá, térdem finoman berogyasztom, hogy ezzel segítsek neki. Tudom, ez a tíz centi ide vagy oda sokat nem számít, szóval igazából ez csak gesztus, ha már a virágomnak annyi lett. De hát na, ez legyen a legnagyobb bajom az életben.
|
|
|
|