Egy gyönyörű, új udvar készült el, amely oszlopaival félig még a kastélyban található, azonban egy része már a szabad ég alatt terül el. Belső udvarnak is lehetne nevezni, azonban ez több annál, mert ez a Fénylő Lelkek Udvara.
Egy kis boltíves ajtó nyílik erre a területre a folyosó végén, ki a rét egy részére. Ahogy átsétálsz a boltív alatt, egy szökőkutat pillanthatsz meg, melynek vize hihetetlenül tiszta, és az alján érmek találhatók. A szökőkút közepén egy bölcs varázslószobor üldögél, aki váratlan pillanatokban és helyzetekben szólal meg, végtelen tudásának igazságával árasztva el a diákokat, persze csupán a megsegítés szándékával.
Egy pad is található a fal mentén, ahová leülve egy esős napon hallgathatod az andalító kopogást anélkül, hogy megáznál. Az oszlopok, melyek a kis udvart díszítik végig vannak futtatva rúnákkal, melyekből szintén nagy bölcsességek olvashatók ki, amennyiben valaki ért hozzájuk, és a megfejtésükhöz.
Az egész helyiség nagyon impozáns, nyugtató hatású, még a víz is halkan csordogál csak a varázsló előre emelt pálcájából. A tégla mélybordó, ahogy mindenfelé, s a fedett rész alól kisétálva kis sövénykerítés vezet tovább a rétre.

Nem szoktam sírni, hiszen arra neveltek, hogy erős legyek. Nem is sírtam cirka 15 éve. Szemeim mégis bekönnyeztek, ahogy ott ültem az egyik pad támláján, kezemben szüleim levelét tartva. Azt hiszem, kívánkoztak már kifelé azok a könnyek az elmúlt néhány hónapban. Először Veréna, majd a vele kapcsolatos botrány, apa elutazása - nem kíméltek az események. Eddig azonban erős voltam, tartottam magam, nem estem szét. A család Lidi eljegyzésére koncentrált, a figyelem elterelődött a botrányról - a felszínen. A feszültség azonban azóta is jelen van a családtagok között, azóta is csak kevesen tudnak erről az egészről. A nővérem házassága azonban boldoggá tette anyát, ahogy a nagyit is, sőt, engem is, ha így kevesebbet kell majd látnom őt. Ráadásul elterelte a figyelmet rólam, arról, hogy milyen szakon tanulok tovább, hogy mit akarok kezdeni az életemmel. Reméltem, hogy míg Lídia esküvőjével vannak elfoglalva, az enyém nem kerül majd szóba. Jólláthatóan tévedtem.
A papír szélei rongyosra gyűrődtek az elmúlt negyed órában, míg a padon ültem, s a levél szélét szorítottam. Ujjaim úgy fogtak rá a papírra, mintha az életem múlna azon a levélen. Bizonyos értelemben múlt is. Merthogy a levél potenciális kérők neveit tartalmazta. Olyan tisztavérű, huszonéves varázslók neveit, kiknek a szülei hajlandóak lennének megállapodni az enyémekkel, és belekényszeríteni a gyereküket egy kényszerházasságba. A felsorolt nevek nagy részét ismertem, sőt, egy részükhöz arcot is tudtam kapcsolni, hiszen évekkel ezelőtt szüleim gondoskodtak róla, hogy minden lehetséges jövőbeli férjet megismerjek. Bemutattak minket egymásnak, pedig még alig 12 évesek voltunk csak. Akkor még nevettem, az egészen. Most pedig itt ülök egy levéllel a kezemben, ami azt igazolja, hogy most már nem csak pusztán bemutatásról van szó. Most már komoly szándékokról, mégpedig a szüleink részéről.
Hirtelen szakadt el bennem valami. Ujjaim elengedték a lapot, mely lassan a földre hullott, a pad elé. Ujjaim pedig a hajamba siklanak, ahogy lehajtom a fejem, államat a mellkasomnak vetve.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=831938#post831938][b]Bernáthy Zsófia - 2021.05.28. 22:55[/b][/url]

Nem szoktam sírni, hiszen arra neveltek, hogy erős legyek. Nem is sírtam cirka 15 éve. Szemeim mégis bekönnyeztek, ahogy ott ültem az egyik pad támláján, kezemben szüleim levelét tartva. Azt hiszem, kívánkoztak már kifelé azok a könnyek az elmúlt néhány hónapban. Először Veréna, majd a vele kapcsolatos botrány, apa elutazása - nem kíméltek az események. Eddig azonban erős voltam, tartottam magam, nem estem szét. A család Lidi eljegyzésére koncentrált, a figyelem elterelődött a botrányról - a felszínen. A feszültség azonban azóta is jelen van a családtagok között, azóta is csak kevesen tudnak erről az egészről. A nővérem házassága azonban boldoggá tette anyát, ahogy a nagyit is, sőt, engem is, ha így kevesebbet kell majd látnom őt. Ráadásul elterelte a figyelmet rólam, arról, hogy milyen szakon tanulok tovább, hogy mit akarok kezdeni az életemmel. Reméltem, hogy míg Lídia esküvőjével vannak elfoglalva, az enyém nem kerül majd szóba. Jólláthatóan tévedtem.
A papír szélei rongyosra gyűrődtek az elmúlt negyed órában, míg a padon ültem, s a levél szélét szorítottam. Ujjaim úgy fogtak rá a papírra, mintha az életem múlna azon a levélen. Bizonyos értelemben múlt is. Merthogy a levél potenciális kérők neveit tartalmazta. Olyan tisztavérű, huszonéves varázslók neveit, kiknek a szülei hajlandóak lennének megállapodni az enyémekkel, és belekényszeríteni a gyereküket egy kényszerházasságba. A felsorolt nevek nagy részét ismertem, sőt, egy részükhöz arcot is tudtam kapcsolni, hiszen évekkel ezelőtt szüleim gondoskodtak róla, hogy minden lehetséges jövőbeli férjet megismerjek. Bemutattak minket egymásnak, pedig még alig 12 évesek voltunk csak. Akkor még nevettem, az egészen. Most pedig itt ülök egy levéllel a kezemben, ami azt igazolja, hogy most már nem csak pusztán bemutatásról van szó. Most már komoly szándékokról, mégpedig a szüleink részéről.
Hirtelen szakadt el bennem valami. Ujjaim elengedték a lapot, mely lassan a földre hullott, a pad elé. Ujjaim pedig a hajamba siklanak, ahogy lehajtom a fejem, államat a mellkasomnak vetve.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=831943#post831943][b]Lóránt Emma Regina - 2021.05.29. 11:14[/b][/url]

itt vagyok, a nehéz napon

---

Hónom alatt egy regény pihen, nem olyan rég szereztem be a könyvesboltban. Nem szoktam véres krimiket olvasni, ez olyan csajos, lazulós cucc, amit amúgy be nem vallottam volna eddig, hogy szeretek, de most már mindegy. Ennyi nekem is jár, mint romantika. Nem az a célom, hogy lejöjjek az életről, hanem, hogy szórakozzak. Erre a kötetre amúgy is vártam, a harmadik része egy sorozatnak, amiből már készül a következő. Nem nagy dolog, de tetszik az író stílusa, a cselekmények egyszerűen követhetőek. Mintha a világ intrikája és ritmusa költözött volna a lapokra, jól esik kicsit elszakadni az iskolától és máshova képzelni magam. Ez a cél ma is. Bőröm kicsit fénylik még néhol, nemrég, indulás előtt kentem le a karom, arcom és a lábaim azon részét, ami kilátszik a short-ból. Napozni készülök, bár nem olyan, mint bikiniben, de ez is megteszi, legalább valamennyire elkezdem, még ha később nem is fogom szeretni a csíkokat. Egyszerű, cérnapántos top-ot húztam fel, annak nincs vállban sok, ami nyomot hagyna, lábamon csak egy szandál pihen. Gondolkodtam, hogy kifekszem a fűbe a réten, de oda iszonyatosan sokan tódultak ki, így elvetettem. Nem mentem messzire most sem, csak a kulacs volt még nálam a könyvön kívül, amelybe némi gyümölccsel ízesített vizet tettem, semmi több. Itt majd elücsörgök valahol, elér a nap is és viszonylag nyugalmas csend vesz majd körbe.
Odaérve azonban hamar rájövök, nem vagyok egyedül. Elsőre csak annyit látok, hogy valaki ücsörög, nyilván megvan rá az oka, miért. Közelebb érve aztán látom, hogy Zsófi az és nem épp azért teszi, mert ő is kér a napból. Meglepetten pislogok alakjára, amely most nem a vidám, erős vagy épp bármi, amit megszoktam tőle. Egy pillanatra gondolkodok azon, hogy egyedül hagyom, hátha arra van szüksége, azonban összekuporodik és talán sír is. Valami leesik a földre, a szellő kap bele és odébb repteti. Ezt felvéve hajolok le, ahogy megközelítem és egyelőre a könyvembe tűzöm, minden olvasás nélkül. Halkan pakolok le, majd ülök le mellé. Tenyeremet simítom a hátára finoman, majd hagyok egy kis időt, hogy megnézze, ki zavarta meg.
- Mi történt? - ha valami pasi, annak hamar a végére járunk, de sejtem én, hogy több van ebben, mert attól nem lenne ennyire ki. A könyv felé siklik a tekintetem, de kíváncsiságom elejtem, tartozok ennyi tisztelettel, hogy ha kell, akkor inkább ő meséljen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=832788#post832788][b]Bernáthy Zsófia - 2021.06.17. 23:38[/b][/url]

Kardigánom ujjának vége teljesen átnedvesedett már, s a nadrágomon is látszott egy-két pötty, melyet könnyeim hagytak. A legrosszabbkor jött ez az egész, az utolsó csepp volt a pohárban. De még mekkora csepp! Sosem volt dolgom még mumussal, ám ha találkoznék eggyel, valószínűleg magamat látnám, mégpedig fehér, menyasszonyi ruhában. Talán hisztérikus ennyire kiakadni ezen, és a semmiért nyafogtam, mégsem tudtam visszafogni a sírást. Évek óta szorítottam a tudatom legmélyére, hogy egyszer bizony kapok egy ilyen listát. Évek óta mondogatom, hogy bizony, én világgá megyek, ha férjhez akarnak adni. Tudom azonban, hogy ez nem megoldás, hiszen nem tudnék bujdosva, álcázva élni, másképp pedig megtalálnának. Amúgy is baromság elszaladni a harc helyett. Már csak az a kérdés, itt hogyan lehet harcolni?
Lehajtott fejjel ültem ott, fene tudja meddig, s csak a hátamat ért érintésre néztem fel. Megdörzsöltem az arcom, igyekezve eltüntetni a gyengeség minden jelét, a könnyek maradékát. Aztán ahogy lassan engedtem le a kezem, csak akkor néztem oldalra, ki is ült mellém. Egyik kezem reflexből pálcám fele csúszott, ám mikor realizáltam, hogy barátnőm volt ott, leengedtem karjaimat a combjaim mellé. Kérdésére is azonnal válaszoltam volna, akármennyire akartam azonban, torkomon nem jött ki hang. Inkább a levélért nyúltam, az azonban nem volt sehol. Szemeim riadtan kezdték keresni a közelben. Barnáim végül a rellonos könyvén állapodtak meg, melyből kilógott a számomra jól ismert levélpapír gyűrött sarka. Felismertem, mert a szüleim mindig is ezt a papírt használták, sarkán az aranyszínű pennával.
Csendben mutattam a papírra, kezeim pedig ismét a hajam csúsztak. Fekete tincseim hihetetlenül kócosan ülhettek már a fejemet, ez azonban a legkisebb gondomnak bizonyult akkor. Ujjaim a tarkómon landoltak, úgy emeltem arcomat a nap felé, szemeimet becsukva. Vártam, hogy Emma elolvassa a levelet, s reagáljon rá valamit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=833487#post833487][b]Lóránt Emma Regina - 2021.06.30. 23:12[/b][/url]

itt vagyok, a nehéz napon

---

Fogalmam sincs, mi történt. Én csak kijöttem, hogy kikapcsolódjak, hogy legyen egy kis csendes sarok, erre azzal találom szembe magam, amit sosem gondoltam volna. Ne értsen félre senki, nem bántani akarom ezzel, mert igenis azért vagyunk barátnők, mert ő is volt már mellettem, amikor éppen nem volt semmi sem jó és kellemes. Mikor fájt vagy egyszerűen az is zavart, hogy valaki levegőt vett. Elmentünk ide-oda, mert miért ne? Nem iskola helyett tettük, így aztán senkinek volt beleszólása abba, hogy mégis mit és miért csináltunk, csinálunk. Valahogy ő mindig erősnek és megtörhetetlennek tűnt, akkor is, amikor nem sikerült egy randi vagy éppen nagyon át akarták verni. Nem kesergett, inkább volt bosszús és beszéltük ki szerencsétlent, amennyire csak lehetett, majd elmentünk vásárolni, enni egy jót. Több sem kellett, viszont úgy érzem, hogy ide igencsak kevés lenne az, hogy pár új ruhát és finom falatot tukmáljak rá.
Nem moccanok mellőle és most a regény sem érdekel. Néha megsimítom a hátát, hogy érezze, itt vagyok.
- Nyugi, csak én – pillantok a moccanó kezére, mert megértem, fordított esetben ha nem ő vagy a bátyám jönne, hasonlóképp átkoznám szemközt, ott, ahol van. De elengedi, kezeit le, nekem meg eleve nincs is a kezem ügyében. Ha netán mégis erre járna valaki, majd elzavarom a francba. Megoldom. Próbálom ezt is, csak itt bonyolultabb, mert nem tudom mivel állok szemben. Nem hiszem, hogy egy beszólás, nagyon remélem, hogy nem valami tragédia a családdal vagy bárki mással. Kicsit esetlennek érzem magam, ahogy csendben meredek előre, mígnem megint mozdulni érzem. Ekkor fordulok felé, követem ujjait a könyvemig. Először nem esik le, hogy mit akar azzal, mi lenne abban? Nem lehet sírós a vége ennyire, az biztos, szép lassan eszmélek rá közben, hogy mit is csináltam nemrég. A levél. Szabad kezemmel nyúlok oda, húzom ki belőle a lapot, majd picit elengedve kezdem el olvasni. Arcom sorról sorra változik: először értetlen, meglepett vagyis inkább sokkos, majd szinte már egészen dühös. Kedvem lenne ezer apró darabra tépni ezt a papírt, de nem az enyém, így ha erre a sorsra jut, akkor az Zsófi feladata. Inkább visszateszem a könyvbe, aminek fedelét eréjesebben csapom le, mint kellene.
- Ezt hogy… mégis hogy lehet? - dohogok csendesen, mégis bosszúsan. Ha most dohányoznék, már a második szálat gyújtanám. - Sajnálom, nagyon… - szusszanok végül és átölelem, amennyire lehet. - Valahogy megoldjuk, de ez embertelen… ilyet nem lehet – tagadom azt, amit nem lehet. Ami már kész tény? Soha. - Keresek rá valami törvényt, ami tiltja!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=833661#post833661][b]Bernáthy Zsófia - 2021.07.04. 00:34[/b][/url]

Visszahúztam kezemet, hiszen Emmától nem volt tartanivalóm, nem volt szükségem a pálcámra. Bár igazán jól esett volna ketté átkozni valakit, nem barátnőmnek szántam ezt a bánásmódot. Sokkal inkább a nagyanyámnak. Hiszen kétségtelenül a vén boszorka keze volt ebben az egészben. Bogarat ültetett a szüleim fülébe, rábeszélte őket, hogy ez az egyetlen esélyünk, mielőtt összekötnek bennünket Veréna nevével. Abba bele sem gondolt, hogy az unokája hogyan akar élni. Nem érdekelte őt semmi, csak a hírnév, az, hogy az aranyvérűek rangsorának legtetején tudhassa családját. Bernáthyék pedig csak örültek, hiszen ha én vagy Lidi beházasodunk egy jó családba, az az ő státuszukat, kapcsolataikat is emeli. Főleg, ha magyar családokba házasodunk be. Az unokatestvéreim közül sokan külföldi családokkal kötöttek házasságot. Néhányuknak sikerült kibújniuk az aranyvér kötelékéből, és félvérekkel, vagy új aranyvérűekkel házasodtak. Egyikük muglit vett el, őt azóta sem láttam, mert a nagybátyámék nem beszélnek vele, ahogy az én szüleim sem. Ha nagyon akarnék, kapcsolatba tudnék vele lépni, de sosem voltunk olyan jóban, inkább hagyom, had felejtse el nyugalomban a családját.
Visszafordítottam a fejem a rellonos felé, ahogy megszólalt. Őszintén szólva jól esett, hogy ő is így kiakadt a levélen. Jól esett, hogy segíteni akart. Ölelésére halványan elmosolyodtam, s közben próbáltam rendezni a légzésem, hogy szóhoz tudjak jutni.
- Sajnos de, lehet - szusszantam fel. Halkan szóltam, hangom azonban így is fűtve volt a dühtől.
Reméltem, hogy van még egy-két évem, míg megkapom ezt a levelet. Most váratlanul ért, hihetetlenül váratlanul. Elképesztett, hogy a szüleim ezzel foglalkoztak, mikor sokkal nagyobb gonddal kellett megküzdenünk Veréna személyében.
- Az a titok az oka, amit a levélben is említettek - hajtottam le a fejem. Norinán kívül eddig senkinek sem beszéltem róla, se Sárinak, se Emmának. Nem is ott akartam viszont beavatni őket, ahol még a falnak is füle van. Mert ugyan a hírnevünk nem érdekelt, a bámészkodó szempároktól meg akartam kímélni magam. Na meg, talán mélyen, nagyon mélyen, mégiscsak volt bennem némi tisztelet a családom iránt, amiért nem akartam lerombolni azt, amit ők viszont szerettek, a "nemesi életet". - Máskor és máshol beavatlak majd, ha érdekel. - Hatalmas sóhajtással nyomatékosítottam a dolgot, s még egyszer megdörzsöltem az arcom, hátha kicsit ki tudom szedni a szememből a gyötrelmes kinézetet. - Addig viszont, úgy tűnik, végig kell néznem, kikhez akarnak hozzákényszeríteni - nyúltam a levélért, és egyszerűen kihúztam a könyv lapjai közül. Hangom rekedt volt a sírás után.
Pár sor üzenet szerepelt a papíron, a házasság miértje, pár szó Verénáról - csak burkoltan -, az első jelenésem időpontja, ahol ruhákat akartak velem próbáltatni. Néhány ismerős név szerepelt a listán, néhányuk még a Bagolykőben tanult. Mint a navinés Reiner, akinek felismertem a nevét, bár a sráccal még nem beszéltünk soha.