36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Molnár Zselyke
Egyetemi hallgató


Mini Mulan|Zsezsi
offline
RPG hsz: 83
Összes hsz: 254
Írta: 2021. március 1. 12:00 | Link

Poulain tanárnő


Fárasztóbb volt a vizsgaidőszak itt, mint ahogyan azt gondolta, de ugyanakkor rengeteg érdekességet volt alkalma tanulnia itt, úgyhogy egyértelmű számára: marad a következő évekre is, annyira megszerette a varázsvilágot.
A jó időre tekintettel inkább kifelé vette az irányt, kár lett volna ebben a szép, napos időben bent lebzselni, amikor a friss, szabad levegőnél nincs is jobb. Nagyon jó hatással is van rá az, hogy természetes napfénynél tanulhat, és persze, mellette pihent a nasis tároló dobozkája is, hogyha megéhezne a nagy feladat közepette. A Káros Szerek Ismerete tantárgy anyagait vizsgálgatta éppen, amikor váratlanul leültek mellé a padra.
 – Oh, bocsánat – tekintett föl a jegyzeteiből, majd kissé megtámaszkodott, hogy a másik elférhessen mellette. Ahogy jobban megnézte az illetőt, látszott, hogy idősebb, akár felnőtt is lehet, esetleg pedagógus, bár nem hinné, hogy sok közük lenne egymáshoz, ha tanítaná Zselykét, bizonyára felismerné ez az elsős nebuló.

Hozzászólásai ebben a témában

Vivien Poulain
INAKTÍV


Szellemekkel sutyorgó
offline
RPG hsz: 36
Összes hsz: 63
Írta: 2021. március 8. 18:04 | Link


e x a m c o r r e c t i o n

Elkezdődött a vizsgaidőszak, és ezzel együtt Vivien számára a vizsgajavítás-időszak is. A harmadikos évfolyamot már teszt alá vetette, és örült, hogy nebulók arcán nem a kétségbeesést látta visszaköszönni, hanem a magabiztos tudás jelét vélte felfedezni. És ez a kész kérdéssorokon is látszott, nem az esélytelenek nyugalmával tudták le diákjai a dolgot.
Viszont már kezdett elálmosodni a kastélyban, az asztal fölé hajolva, és a fényviszonyok sem voltak a legideálisabbak, és varázslat helyett inkább úgy döntött, kisétál a friss, kellemes, nem túl meleg, de már nem is csípősen hideg időbe, és leül a Fénylő Lelkek Udvarán egy padra. Nem érte túl váratlanul, hogy a legtöbbet foglaltan találta, a Bagolykő átmeneti lakói is szívesen tanultak és készültek idekint. Végül egy látszatra elsős kislány mellett talált helyet, és bár megkérdezte, szabad-e a hely, talán túl halkan tette, mert az ázsiai vonásokkal áldott lány csak akkor vette észre, mikor már leült mellé, kezében a mappával, melyben a kitöltött vizsgalapok vártak javításra.
Vivi elmosolyodott a lány szabadkozását hallva és megrázta kicsit fejét.
- Semmi gond, te ne haragudj, hogy csak így leültem melléd. Nem zavarok, ugye? Nekem is van némi átnéznivalóm - paskolta meg a mappa kemény fedelét.
Hozzászólásai ebben a témában
Molnár Zselyke
Egyetemi hallgató


Mini Mulan|Zsezsi
offline
RPG hsz: 83
Összes hsz: 254
Írta: 2021. április 27. 21:56 | Link

Poulain tanárnő



Őt aztán ugyan nem zavarta, ha valaki leült mellé, inkább az, hogy a picit feltámadt, hűvösebb szellőcske rendszerint ellapozott onnan, amit éppen olvasott, és így nem igazán lehetett koncentrálni.
- Á, dehogy, tanárnő, én egész jól bírok odafigyelni több felé is. Egy versenylovasnak ez alap – biztosította a tanerőt, hogy semmi ellenérzést nem tápálált az eset iránt, sőt, kimondottan érdeklődve pillantott Poulain tanárnő felé. Őt még nem tanította, és a tanárgyakt listájánál látta, hogy csak harmadévtől elérhető a tárgya. – Tényleg, tanárnő, hogyhogy az ön tárgya csak harmadévtől tanulható? Ráépül valamelyik másik alaptantárgyra, mint mondjuk akár az SVK-ra?
Ez tényleg érdekelte. Szíve szerint felvenné majd az esedékes tanévben, de így is attól tartott, hogy annyira szétszedte a figyelmét a sok-sok érdekességgel, hogy előbb-utóbb a jegyei bánják, azt meg nem engedhette meg magának. A mágia nem játékszer, és ha rosszul tanul meg valamit, az akár csúnya eredménnyel végződhet.
- Nagyon nehéz az ön tárgya? – sejtette, hogy kitöltött vizsgalapok lapulhattak a tanárnő kezében. azok várhattak átnézésre. Íj. Remélte, hogy nem lesz közte karós eredmény a végén.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék