36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Eördögh Lars Tobias
INAKTÍV


Eat the rude | bloodhound
offline
RPG hsz: 287
Összes hsz: 3462
Írta: 2015. szeptember 11. 15:31 | Link

Jared


Lassan kattan egyet az agya, mint órán a mutató, ahogy eljut a tudatáig a srác mondandójának második értelme. Lassan, mivel elhomályosít mindent a düh és a bosszúvágy, amit hasonló helyzetekben érezni szokott. Az emberek, legyenek varázslók vagy muglik, nem szoktak úgy kezdeni egy mondatot, hogy "a kutya akármire is emlékezett..." Ez a fiú mégis láthatóan tudja, mire emlékezett egy négylábú. Távol álljon tőle az ítélkezés, főleg afölött, ha valaki kényelmetlenül jól ismeri mások elméjét, elvégre ez neki legfőbb átka. Elég hamar összeáll benne a kép, és már nem marad benne csodálkozás, csak egy csipetnyi elismerő nyugtázás.
- Bele tudsz mászni az állatok fejébe. - állapítja meg egyszerűen, kijelent, nem kérdez. Feltételezi, hogy nem csak az állatok fejébe van bejárása, de most ez a fontos számára. Az emberek fejét túl jól ismeri, nem akar még többet kapni belőlük. Az viszont hirtelen lelkesedéssel tölti el, hogy esetleg megtanulhatná ő is. Ez a lelkesedés azonban elég hamar elmúlik, amikor jobban belegondol. Látná, amit az állatok láttak, érezné, amit ők éreztek. Valószínűleg ez lenne az utolsó szál, ami összeköti őt és az embereket, és ezt a szálat már semmi sem tartaná össze az elszakadástól, ha megtanulná a legilimenciát.
A gondolatmenete közben a fiúra is odafigyel, bár nem néz rá, csak maga elé mered összeszorított ajkakkal, megfeszült állkapoccsal. Nem reagál semmit, csak készít egy mentális feljegyzést arról, hogy a még névtelen fiú ismeri a falu állatorvosát. Ez még jól jöhet. Gondosan felragasztja emlékpalotájának konyhájában a hütőszekrényre, hogy szem előtt legyen.
A rá vonatkozó megjegyzésre mintha elernyednének a megfeszített, már-már görcsbe álló arcizmai. Megvakargatja borostás arcát és keze fölött felpillant a srácra. Úgy vizsgálgatja, mintha ismerős vonásokat keresne az idegen arcon. És úgy mosolyog rá vissza, mintha talált volna.
- Még nem tudom... - az ajkába harap és a kutyára pillant. Az még mindig nem ment közelebb hozzájuk és már a cica bámulásával is felhagyott, most felváltva nézi Tobiast és a mellette ülő srácot. Az állatok békés türelme mindig meglepi.
- Winston. - jelenti ki ünnepélyesen, még ízlelgeti magában egy kicsit a szót, miközben a barna ebet nézegeti. Igen... ő Winston. Nem lehet más. Az otthoni kutyákat mind az északi istenekről nevezte el, de ezt a hagyományt nem folytatja itt. Új kutyáknak új hagyomány dukál. Lehet, hogy ez most egy történelmi személyiségek-sorozat kezdőszáma lesz, lehet, hogy nem. A kutyákhoz is, ugyanúgy ahogy az emberekhez, vagy illik egy név, vagy nem. Mint ahogy ránézel valakire és tudod, hogy ő egy... Tamás, például, és semmilyen más nevet nem viselhetne, mert ő az.
- Winston, bemutatlak... - várakozóan ránéz a srácra, mert hirtelen nem tudja folytatni a mondatot, se az ő, se a cica nevét nem tudja.


***
Hozzászólásai ebben a témában

Jared S. Nightingale
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2015. szeptember 11. 17:24 | Link

Tobias

- Ühüm - felelte egyszerűen, miközben mosolyogva megsimogatta Sherlock csupa bunda kobakját, aki ettől végképp elengedett és hangos dorombolásba kezdett. Jarednek ő volt az első állata, úgy vigyázott rá, mint a szeme fényére, együtt aludtak, sokat játszottak és a hatalmas macska szívesen követte őt akkor is, ha dolgozni ment. Okos volt, sosem kóborolt el, mindig a gazdája sarkában maradt, aki nagyon figyelt rá, hogy nehogy valahol lemaradjon a cica.
A legilimenciáját pedig sohasem titkolta. Nem kérkedett vele, nem mondta, ha nem kérdezték, de nem is figyelt rá oda különösebben, hogy beszélgetések alkalmával ne említse, hiszen nem volt rá szüksége, hogy rejtegetnivaló dologként kezelje. Nem akarta mások ellen használni, pláne nem állt szándékában úgy mászni bele emberek fejébe, hogy nem kap engedélyt, akkor pedig kár lett volna valami furcsa misztikumként kezelni az egészet.
Az ismeretlen egy darabig méregette a fiút, végül pedig elmosolyodott, úgyhogy Jared is viszonozta. Tudta értékelni az ilyen csöndes egyének társaságát, túl sokat még megszólalnia sem kellett, két mondat között is jócskán telt el idő. Ez, főleg ha új ismeretségről van szó, nagyon hasznos tulajdonság.
- Tényleg Winstonnak néz ki - bólintott aztán Jared is, újra megszemlélve az állatot. A kutya borzas volt de jókedvű, látszott a szeme csillogásán, és bizonyára nem véletlenszerűen döntötte el, hogy kit fog követni az iskolába. Az állatok nagyon is jól meg tudják érezni, hogy ki szereti őket, ezt már megtanulta Jared, mióta Sherlockkal lakik.
Aztán a megkezdett mondat kicsit észhez térítette, emlékeztetve rá, hogy mennyire könnyedén meg tud feledkezni a jó modorról.
- Áh, elnézést. Én Jared vagyok, ő pedig Sherlock - mutatta be a cicát is, aki a nevét hallva nyávogott egyet, felnézve a gazdájára, mint aki azt kérdezi, hogy mit szeretne tőle. Jared újra végigfuttatta ujjait a puha bundán, miközben felelt neki. - Csak bemutattalak. Köszönj szépen! - Persze nem köszönt, csak dorombolt tovább, nekiállva dagasztani a fiú combját, aki egy kis fintorral díjazta a ténykedést, de nem állította meg. De hát azért a nadrágjának sajnos nem volt túl vastag az anyaga.
- És te? - nézett aztán vissza a mellette ülőre, kíváncsian figyelve őt. Vajon milyen név illene hozzá, ha csak tippelnie kéne? Valamiért a Ralph jutott elsőnek eszébe, bár jó eséllyel még csak közel sem járt a valósághoz.
Hozzászólásai ebben a témában


Eördögh Lars Tobias
INAKTÍV


Eat the rude | bloodhound
offline
RPG hsz: 287
Összes hsz: 3462
Írta: 2015. szeptember 11. 19:29 | Link

Jared


Bólintással veszi tudomásul a neveket, majd úgy pillant Winstonra, mintha azt várná el, hogy pukedlizzen jólnevelten.
- Jared, Sherlock, ő pedig Winston. - ezt végig kell csinálni, nem lehet csak azért abbahagyni egy hosszadalmas procedúrát, mert teljesen fölösleges. Winston vakkant egyet, valószínűleg közölte, hogy örült a szerencsének, esetleg érdeklődött affelől, hogy van-e valakinél egy kis fölös husi, nem sok, csak hogy a magafajta kóbor kutyának ne korogjon annyira a hasa. Láthatóan Sherlock is köszönt a maga módján. Jobb modorról tesznek tanúságot az állatok, mint a rellonos, akiben a kérdés elhangzásáig fel se merül, hogy esetleg ő is elárulhatná a nevét.
- Tobias. - közli kicsit zavarodottan, óvakodva attól, hogy a srác szemébe kelljen néznie. Sokkal őszintébbek az emberek, ha nem néznek a másik szemébe egyenesen. Meg kényelmesebb is Tobinak, nem mellékesen.
Így inkább előredöl, rátámaszkodva a térdeire és kinyújtja Winston felé az egyik kezét. Mindketten oldalra billentett fejjel néznek a másikra, kíváncsian, egyre kevesebb fenntartással. Az lassan araszolva elindul felé, újra boldog farokcsóválásba kezd, de azért még elég bátortalan. Végül megáll tőle egy fél méterre és csak az orrát nyújtogatja előre, hogy megszagolhassa a felé nyújtott kezet. Aprót mosolyog Tobias, ahogy megérzi a kezén a forró kutyaleheletet.
- Nem tudnád esetleg... megnézni, keresi-e őt valaki? - nem változtat testhelyzetet, a fejét sem mozdítja meg, de nyilván nem az ebhez intézi a szavait. Nem biztos, hogy akarja tudni, mi történt Winstonnal, ám ha valaki tényleg csak elvesztette, akkor nem tarthatja meg. Így elég kényelmes és - számára - veszélytelen megoldásnak érzi azt, hogy Jared lép bele a kutya elméjébe, ő pedig csak a verdiktet hallja majd. Nem épp a legmorálisabb megoldás, több szempontból sem, de igazából ez a leggyorsabb és legbiztosabb módja, hogy kiderüljön az igazság.

Hozzászólásai ebben a témában

Jared S. Nightingale
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2015. szeptember 11. 20:20 | Link

Tobias

Miután megvolt a kölcsönös bemutatás, amit Jared egyébként meglehetősen mókásnak tartott, és megtudta a másik srác nevét is, kíváncsian nézte végig, ahogy Winston tovább barátkozott leendő gazdájával. Sokban hasonló volt ahhoz, amit Ricsi csinált lent a rendelőben, mikor bevitte a beteg kutyát, és tulajdonképpen ahhoz is, ahogy ő maga próbált összebarátkozni azzal az ebbel, de neki egy órájába telt, ami Ricsinek és Tobiasnak csak percekbe. Kicsit irigykedve sóhajtott hát egyet, mert örült volna neki, ha neki is így megy ez az egész, de hát a kastély előtt soha de soha nem találkozott állatokkal a bájital hozzávalókon kívül, úgyhogy nem volt nagy csoda, hogy tizennégy évnyi hátrányt nem tudott csak úgy ledolgozni.
A kérés nem érte váratlanul, Jared alapvetően azon a véleményen volt, hogy állatot legilimentálni úgy, hogy ezzel semmiféle fájdalmat vagy zavart nem okoz nekik, nem volt bűn. Csak vigyázni kellett arra, hogy tényleg ne essen a delikvensnek baja, és mivel a macskája még egyszer sem panaszkodott, nem volt szívbajos más állatokon is használni a képességét.
- De, szívesen - bólintott hát, aztán pár másodperccel később már Winston fejében nézelődött valami támpontot keresve. Nála kicsit távolabb kellett merészkedni, hogy rájöjjön, mi történt vele, mint a rendelős kutyánál, és ezért jóval homályosabb képeket talált, de volt pár, ami talán túlságosan is éles maradt. Nyilván azok, amik megrázták szegényt. Hamarosan aztán abbahagyta a varázslást és elmondta, hogy mit látott.
- Meghalt a gazdája. Azért ilyen loncsos mert a temetőből jött ki, a gazdája sírján szokott elég sokat ülni minden nap. Amennyire meg tudom ítélni, ketten laktak csak a házban, nem volt ott más ember, úgyhogy nem hiszem, hogy keresnék - fejezte be.
Az eső ezt a pillanatot választotta, hogy nagy cseppekben nekiálljon esni. Jared ugyan nem bánta volna annyira, amíg csak csepereg, de Sherlocknak minden bizonnyal az orrára eshetett egy csepp, mert nagyot tüsszentett, aztán hisztizni kezdett a víz miatt.
- Jól van, jól van, megyünk már - állt fel a fiú a szökőkút széléről, de még visszafordult Tobiasék felé. - Ti is bejöttök a kastélyba?
Hozzászólásai ebben a témában


Eördögh Lars Tobias
INAKTÍV


Eat the rude | bloodhound
offline
RPG hsz: 287
Összes hsz: 3462
Írta: 2015. szeptember 12. 13:36 | Link

Jared


Winston egy kis kézszagolgatás után úgy látta, megbízhat ebben az emberben, bár nehezményezte, hogy nem ételt tartott felé. De jelenleg beérte volna a második legjobb dologgal - az pedig egy alapos fültővakargatás. Úgyhogy felbátorodva megtette a maradék távolságot közte és Tobias között, és közvetlenül a lábára ült le, onnan pislogva fel vidáman és várakozóan a fiúra. Nem kellett sokat várnia, az egyébként rendszerint hideg és távolságtartó rellonos boldogan fogott neki simogatni és vakargatni újdonsült barátját.
Mindez lehet, hogy sokaknak gorombaságnak tűnhet, elvégre ott ül mellette egy ember, akivel beszélgetni, ismerkedni lehet, és még csak a fülét sem kell megvakarja, hogy megkedveltesse magát. Ő mégis nagyobb figyelmet szentel a négylábúnak, és fel sem ötlik benne a gondolat, hogy ezt más hogyan láthatja kívülről. Öntudatlanul is érzi, hogy nem viseltet ellenségesen, sértődötten vele szemben a másik srác, úgyhogy nincs veszély.
Amikor Jared rögtön belemegy a dologba, mégiscsak felébred benne a kíváncsiság, s abbahagyva Winston kényeztetését, felegyenesedik és oldalra fordítva a fejét, figyeli a fiút. Csak mély koncentrációt lát az arcán, és ahogy átpillant a kutyára, ott sem vesz észre semmi szokatlant. Mindketten nyugodtan ülnek és egy pár pillanatig csend van, csak Sherlock izeg-mozog gazdája ölében.
Ahogy visszatér a saját testébe a srác és közli a helyzetet, Tobias lehajtott fejjel hallgatja. Hirtelen érezni véli a temetőket belengő légkört, a hanyatlás szagát, a zöldülő vízben ázó száraz virágokat, a frissen megbolygatott földet és valami sokkal megfoghatatlanabbat mindezen túl. A szagok, amelyek összeszorítják az ember szívét, hangszálait elkötik, gombócot gurítanak a torkába, szólni se mer, nem is akar, minden néma, pedig olyan sok lélek nyüzsög a kerítéseken belül, a kövek között. Közöttük egy kutya szelíd szíve dobog, mely nem tudja megérteni, mi történt a gazdájával, miért alakult át, de tudja, hogy itt van, csak már más formában, nem láthatja, de érzi. Nem kap többet fejsimogatást, csontot, nem ülhet le a szőnyegre a puha papucsos lábak mellé, nincs többé az emberének ismerős illata.
Erővel kell kirántania magát az enyészet világából, heves szívdobogással egyenesedik fel és szaporán pislog, mintha egy, a retinájába égett képet próbálna elhessegetni onnan.
Közben esni kezdett, de ő észre sem vette. Göndör fürtjein megülnek a cseppek, a pulovere már elkezdte beinni a nedvességet, és Jared Sherlockkal távozóra fogta, valószínűleg utóbbi eső iránti ellenérzései miatt.
- Mi... nem. - hangja halkan szólal meg először, a végén kicsit felemeli, hogy halljon is valamit abból a srác. - A faluban lakom. - valószínűleg nincs Jarednek szüksége erre az információra, de mégis hozzáteszi az érthetőség kedvéért. Lassan ő is felemelkedik, óvatosan, hogy Winstont ne rázza le a lábáról hirtelen. Egy ideig még állnak egymás mellett az esőben, nézi a távolodó alakot, majd megfordul és elindulnak arra, amerről jöttek. Ezúttal nem egymás mögött, tartva a távolságot, hanem szorosan egymás mellett lépdelve, mindketten boldogabban és kicsit gazdagabban, mint ahogy jöttek.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék