36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Doléance Arslí na Fírinne
INAKTÍV


bűbáj pápa
offline
RPG hsz: 186
Összes hsz: 6722
Írta: 2014. szeptember 23. 12:35 | Link

Moondance:)

Az év végeztével Doléance-nak nem sok dolga akadt. A levitások a vizsgáikra készültek, vagy élvezték a szabadnapok lazsálós örömét. Nem volt egy horzsolt térd, egy összetört szív, egy "nem értem Rachmaninoff tizenkettedik törvényét, Dol, légyszi segíts" már napok óta. Doléance levitabeli szobájában - amelyet egy diák Labor névre keresztelt - tevékenykedett egészen a mai délutánig. Ekkor végre kibújt a kék falú, de mégiscsak zárt helyiségből, és egy fedetlen, a természethez közelebbi helyet választott. Ha csak friss levegőt akart volna szívni, a Tündérkert is megfelelt volna a célra, de úgy gondolta, összeköti a kellemest a hasznossal, és egyik folyamatban lévő projektjével is foglalkozik, ha már megmozgatja a tagjait.
A Fénylő Lelkek Udvarába ment, ami vajmi keveset változott diákévei óta. Egy-egy növény öntudatra ébredt azóta és ficánkolni vagy énekelni kezdett, ha a közelébe értél, és a varázsló is mintha más pózban üldögélt volna a szökőkút közepén, de egyébként úgy élt a kert, ahogy emlékeiben.
Az utóbbi hetekben még egy változás akadt a kastély tövéből nyíló udvaron. Ez a furcsaság Doléance-nak köszönhető, aki egy hónapja különös lényre bukkant a kastély előtti parkban. Egy türkiz-lila szárnyú játékos pillangóra, amelyik reptében narancsszín szikrákat szórt maga után. A csillagocskák hamar elenyésztek, de azért nagyon szépek voltak, amíg látszottak. Doléance ebbe az udvarba invitálta a pillangót, és azóta még több ilyen lepkécske telepedett meg az udvarban. Most némelyik a kút vizét nézte meg közelebbről, mások az oszlopokra és a falra felfutó növény virágain tanyáztak, a legtöbben pedig ide-oda repkedtek az udvaron sétálgatók feje fölött.
Doléance az egyik alacsony sövény tövében ült egy padon, és kedvtelve nézte a pillangókat, amikkel még fogalma sem volt, mit akar kezdeni, csak azt tudta, hogy valamit.
Hozzászólásai ebben a témában
Moondance Williams
INAKTÍV


Lily
offline
RPG hsz: 140
Összes hsz: 548
Írta: 2014. szeptember 23. 12:52 | Link

Doléance

Nos, a vizsgákon túl vagyok, és szerencsére szünet van. Ebben a kis időben nem megyek haza Nomba, nem lenne rá elég az idő és most élvezem, hogy nem kell utazgatnom. Mivel Démonnak mehetnékje van, összekapom magam, derekam köré erősítem a pórázát, hátamra veszem gitáromat, és elindulunk sétálni. Olyan helyeket keresek ahol még nem jártam.
És jó lenne új helyeket, megismerni. Kutyám örömmel ugrál, fel alá mikor egy kert félébe érek. És sajnos meglátja a szökőkutat. Neki iramodik, és már nincs időm elkapni a nyakörvét.
- Démon ne! – szólok rá, de késő. Nagy lendülettel csapódik a vízbe, ami magasra csap, és eláztat engem is. Ruhám majdhogynem csurom vizes lesz, én meg mérgesen nézek rá, de rám sem figyel. Jobban érdeklik a víz felszíne felett repkedő pillangók. - Démon azonnal gyere ide. Nem szabad a szökőkútban ugrálni, tudod jól! – morgolódok vele, mikor nagy nehezen kimászik a vízből és oda jön hozzám. Épp rátenném, a pórázt mikor megrázza magát, és még vizesebb leszek. Nagyot sóhajtva megfogom, hogy ne tudjon újra a vízbe ugrani, és ekkor veszem észre a házvezetőmet. – Oó… Remélem nem lett vizes. – mondom aggódva. Nem szeretném ha egy ilyen miatt haza kéne küldenem Démont.
Hozzászólásai ebben a témában

Ha az ember megszűnik harcosként viselkedni, megszűnik harcosnak lenni.
Doléance Arslí na Fírinne
INAKTÍV


bűbáj pápa
offline
RPG hsz: 186
Összes hsz: 6722
Írta: 2014. szeptember 23. 13:15 | Link

Azon kívül, milyen különlegesen néznek ki, eddig nem ismerte fel a pillangók egyéb varázslatos képességeit. Talán elemi mágikus lények? A mágia ezen ágáról nem sokat tud sajnos. Meg kéne kérdeznie a legendás lények gondozása tanárt, de ő most nagyon elfoglalt a sok vizsgaiőszakbeli papírmunka és a házvezetői jelentkezések miatt is. Neki erre nincs gondja. Egyelőre bebetonozták a szfinxek vezetői székébe, és Tilda is fixen a helyén van. Kedveli Tildát. Na de mi van a pillangóval?
Doléance pislogás nélkül, távolról figyeli a szökőkút vizével foglalatoskadó röpkeszárnyút. A kép egyszerre eseménydúsra és zajosra vált: egy nagy szőrgombóc kerül fókuszba, loccsanással-poccsanással több vödörnyi vizet spriccelve kifelé a varázsló teritóriumából. A pillangó nem inal el időben, vizes szárnyaival a kőpadlóra pottyan, a többi pille érdeklődve közelebb megy a bozontos "szörnyhöz", akár apró katasztrófaturisták. Doléance megilletődve bámul a zavarkeltő állatra. Ismeri is a jószágot, a Levita toronyban lakik. Hamarosan megérkezik a gazdája, Moondance, és megpróbálja megnevelni a kelekótya ebet.
- Én nem lettem - válaszol a lány kérdésére Doléance, nem tudván mit kezdeni a . Ő távolabb ült a kúttól, minthogy elérte volna a kicsapó víz. - De ő igen.
Azzal feláll, és leguggol a bajba került türkizpillangóhoz. Óvatosan a szárnyához érinti a pálcáját, és a lepke újra szárnyra kap. Kőröz egyet a kutya feje körül, narancsszín csillagokkal hintve a nózit, majd gyors szárnycsapásokkal eltűnik a szemük elől.
- Még nem sikerült megnevelni? - kérdezi Doléance a kutyusra célozva. Még sosem vette észre, hogy Démon a klubhelyiségben rosszalkodott volna, de lehet, ott próbálja megemberelni magát, hogy ki ne tegyék a szűrét. - Vagy csak szeretné megmozgatni végre a tagjait?
- Nem rossz neki az a sok lépcsőzés és a bezártság? - néz együtt érzőn a malamutra, aki cseppet sem tűnik kedve szegettnek.
- Minden elmúlik, ahogy a víz is elfolyik, ahogy a szív felejt - hangzik a közbevetett idézet fölöttük a kőszobor szájából.
Hozzászólásai ebben a témában
Moondance Williams
INAKTÍV


Lily
offline
RPG hsz: 140
Összes hsz: 548
Írta: 2014. szeptember 23. 13:31 | Link

Dol

A vizes pillangót figyelem. Különös kis lény és Doléance segítségének hála újra repül. Démon prüszköl egyet mikor a pillangóról a kis narancssárga csillagok az orrához érnek, majd a szárnyas kis jószág eltűnik. - De, meg van, csak még alig egy éves. Néha eluralkodik, rajta a komolytalan énje. Meg malamuthoz képest nagyon szereti a vizet. – Mondom, és a tarkómat vakarom. – Hozzá van szokva, mert sokat utaztunk és egy lakókocsiban laktunk. A lépcső meg majdnem olyan, mint a Nomeot körül vevő hegyeket másznánk meg. Csak ezek kisebbek, és nem kell egy szánt maga után húznia. -  Mondom mosolyogva, közben Démon nyüszögve toporzékol és csóválja a farkát, ahogy Dolt figyeli. Majd a szoborra figyelek. – Tessék? – lepődök meg. Bár nem azon, hogy a szobor megszólal. Nomban is találhatók hasonlók.
Hozzászólásai ebben a témában

Ha az ember megszűnik harcosként viselkedni, megszűnik harcosnak lenni.
Doléance Arslí na Fírinne
INAKTÍV


bűbáj pápa
offline
RPG hsz: 186
Összes hsz: 6722
Írta: 2014. szeptember 23. 13:49 | Link

A kutyus nehezen bír a fenekén maradni, amit Doléance meg is ért. Az ilyen kis lények inkább rohangálni szeretnek, nem nyugton maradni. A kutya egyetértőn pillant fel a nőre.
- Nagyon helyes - bólogat a házvezetőcske diákja magyarázatára.
- Kár is felnőni. Hidd el, nem valami izgis - kacsint a lányra. Pedig még ő sem nőtt fel, tán soha nem is fog, csak néha játssza a nagyok komoly játékát.
- Egy lakókocsiban? Nem volt büdi? - fintorítja el az orrát Doléance Démonra nézve. Egy kutyával együtt lakni egy szűk helyen... úgy hallotta, a kutyáknak nincs rózsaillatuk közelről. Még nem szagolt egyet sem.
- Szánt is szokott húzni? Télen majd szánkózunk? - lelkesedik Doléance, és már el is képzeli: egy elég nagy szánra a fél Levita felférne. Aztán a következő körben a másik fele is lecsúszhatna... ha nincs megfelelő domb, majd Doléance varázsol egyet, vagy megkéri Merkovszky tanárurat. Még akár gyakorlás is lehetne belőle a föld-elementalistákkal! A tizenévesnek tetsző, pedig húszas éveiben járó levitás fantáziája elszalad messzire.
Nem is a varázsló mondata, Moondance kérdése ébreszti fel.
- Beszélő szobor - magyarázza elértve a lányka meglepettségét. - Előfordul itt az ilyesmi.
Töri a fejét néhány pillanatig a bölcsességen, ami az imént megosztatott velük, de nem jut vele sokra.
Hozzászólásai ebben a témában
Moondance Williams
INAKTÍV


Lily
offline
RPG hsz: 140
Összes hsz: 548
Írta: 2014. szeptember 23. 14:06 | Link

- Én nem is akarok felnőni. – vigyorgok vidáman. Soha nem bírtam én se komolyan viselkedni. Lehet ezért is kötődik hozzám Démon. – Ha rendszeresen van fürdetve, akkor nem. És szerencsére csak akkor aludtunk lakókocsiba még meg nem érkeztünk, egy rokonhoz. A legtöbb rokonnak, meg hatalmas háza van. – mondom majd a kutya tőle nem megszokottan magas hangon kezd ugatni mikor a szánra, terelődik a szó. – Igen szánhúzásra van nevelve. De legtöbbször a snowboardomat húzza, vagy egy kisebb szánt, ha nagyapával vadászni mentünk a hegyekben.  – mondom, majd a szoborra terelődik a szó. – Nem, a szobor. Nome nagy részét mágusok alkotják. Van bőven furcsaság. Hanem hogy mire céloz?
Hozzászólásai ebben a témában

Ha az ember megszűnik harcosként viselkedni, megszűnik harcosnak lenni.
Doléance Arslí na Fírinne
INAKTÍV


bűbáj pápa
offline
RPG hsz: 186
Összes hsz: 6722
Írta: 2014. szeptember 23. 14:25 | Link

- Nem is kell! - mered Moonra Doléance, majd folytatja.
- Mi itt nem kötelezünk rá, hogy felnőj! - mosolyog.
Ahogy a lány beszél, ő látja maga előtt a lakókocsis utakat és a nagy házakban élő mosolygós rokonokat. Néniket és bácsikat kockás mellényben, copfos unokatestvéreket, ilyesmiket. Doléance-nak nincs sok rokona, akit látogatni lehetne, de sokat utazott, mielőtt a Levita házvezetője lett volna. Szép helyekre - de sajnos munkaügyben.
- Szuper! Akkor majd megszervezzük! Vagy varázsolhatnánk most is havat!
Itt leereszt kicsit.
- Vagyis nem. Nem jó ötlet ilyen nagy területen megbolygatni az időjárást.
Ezt talán Moondance-ék még nem tanulták, de majd fogják. Sajnos ki kell várniuk a telet.
- Nem tudom, mi az a sznóbórd - vallja be Doléance. Mindig lehet valami újat tanulni a diákoktól is. Na nem, mintha ő már egy tapasztalt idős professzor lenne. Csak egy házvezetőcske, akit egy kedves minisztériumi nagyapó rendelt ide a Bagolykőbe. Még a bűbájtan-tanári állást sem szerezte meg magának.
- Nem is tudom - tűnődik el a lány, mire célozhatott a varázsló. - Van valami, amit szeretnél elfelejteni?
Nem gondol a kérdés indiszkréciójára, csak úgy feltette.
Hozzászólásai ebben a témában
Moondance Williams
INAKTÍV


Lily
offline
RPG hsz: 140
Összes hsz: 548
Írta: 2014. szeptember 23. 14:39 | Link

Csak vigyorgok és leülök a szökőkút szélére, és a kutyusom fejét simogatom, hogy megnyugodjon. Már majdnem megszáradt a bundája, ezért elengedem, hogy szaladhasson. – Viselkedj! – szólok rá és elrohan, majd mindent alaposan körbeszimatol.- Rendben, jó ötlet. A Levita ház mókája. – mondom vigyorogva. – Igen ezt már anya mondta. – húzom el a szám mert ha hó van kicsit otthonosabb lenne a hely. – Hasonlít a gördeszkára csak ennek nincsenek kerekei és a havon kell lecsúszni vele, egy dombról. De mi a haverokkal mindig a Farkas hegyre mentünk. – mondom, majd eltűnődök a kérdésen. Vagy is nem tűnődök igazán rajta, mert van, amit tényleg el akarok felejteni. Nem szólalok, meg csak bólintok. Nem igazán tudom, hogy kezdjek neki.  
Hozzászólásai ebben a témában

Ha az ember megszűnik harcosként viselkedni, megszűnik harcosnak lenni.
Doléance Arslí na Fírinne
INAKTÍV


bűbáj pápa
offline
RPG hsz: 186
Összes hsz: 6722
Írta: 2014. szeptember 23. 14:52 | Link

Ahogy a lány leül, Doléance is lehuppan a kút szélére. Addig nem jutt eszébe, hogy így kényelmesebb lenne.
Beszélgetnek még kicsit a téli szánkózás ötletéről, és hamarosan fényderül rá, mi az a "sznóbord". Így már érthető: gördeszkával Doléance is találkozott már mugliismeret órán. Vagyis amikor a könyvtárban kutatott a "mugli közlekedési eszközök" házi feladathoz. Majdnem olyan volt, mint egy varázsszőnyeg, csak ezt hajtani kellett fél lábbal, mert magától nem ment neki a gurulás.
Doléance-nak a Farkas-hegy sem mond semmit, hiszen sosem lakott ott, ahol Moon otthona van. Egy hegyet képzel el sok farkassal. Vagy Farkas nevű emberrel. Tele alaszkai malamutokkal.
Doléance már éppen felvetné Démont nézegetve, hogy talán menjenek ki a tisztásra, ahol a kutya rendesen megmozgathatná a tagjait, de úgy látszik, Moon valami fontosról szeretne beszélni. A házvezetőcskének nem valami fejlett az érzelmi intelligenciája, de megtanulta, hogy ilyenkor hallgatni érdemes, hátha a lányka kiböki, mi bántja. Aztán jön a következő nehéz feladat: valami olyan tanácsot adni, amivel lehet valamit kezdeni. Doléance ennél a pontnál szokott végképp megbukni.
A múltkor például feltételezte, hogy újonnan megismert Chuck Bogolyfalváról esetleg azért lehet antipatikus másoknak, mert nem szereti a sütit. De legalább felvidította vele a tetoválásokkal teli, magányos fiút. Talán itt is beválik majd.
Hozzászólásai ebben a témában
Moondance Williams
INAKTÍV


Lily
offline
RPG hsz: 140
Összes hsz: 548
Írta: 2014. szeptember 23. 15:15 | Link

Egész jól alakul a beszélgetés mikor hirtelen kicsit elkanyarodik a téma és ez számomra nem túl jó. Kicsit gondolkodom, hogy is kezdjek neki. Majd csak nagyot sóhajtok.
- Tudod, én nem ismerem az apámat és történt valami, ami miatt mindig félek, ha egyedül vagyok. Ezért szeretem, ha Démon velem van. – mondom. - Olyan tíz éves lehettem, mikor az egyik télen haza mentünk Nomeba. Ritka hideg tél volt még Alaszkához képest is és mivel nem volt élelem a hegyekben, a medvék és a farkasok, a város közelében kóboroltak. – kezdek bele. – Megmondták, hogy ne menjünk ki a városból, mert a vadállatok megtámadhatnak minket, de én szófogadatlan voltam és kimentem a hegyekbe, hogy csússzak párat a deszkával. A helyi vadász meg is talált, hogy a tiltás ellenére miért vagyok kint, mikor megláttunk egy medvét. Az már annyira éhes lehetett, hogy gondolkodás nélkül támadott. És hát a vadászunk megvédett, de ő meghalt a támadás következtében. Én egy hasadékba zuhantam futás közben, így nem talált meg a fenevad és az óta, félek a medvéktől. – mondom halkan. Már nem érint olyan rosszul a dolog, mint régen. De azért tíz éves fejjel egy ilyet végig nézni. Nem volt kellemes. Azóta keresem az apámat.
Hozzászólásai ebben a témában

Ha az ember megszűnik harcosként viselkedni, megszűnik harcosnak lenni.
Doléance Arslí na Fírinne
INAKTÍV


bűbáj pápa
offline
RPG hsz: 186
Összes hsz: 6722
Írta: 2014. szeptember 23. 17:13 | Link

Ugye-ugye, megnyílt a szíve a lánynak. Egész jól megy ez a lelkizős dolog Doléance-nak, még ha néha nem is teljesen érti, mi folyik körülötte.
Nem sikerült felfognia például azt sem, hogy mi köze apukának a medvéhez, ezért megpróbálja külön kezelni a két információt. Rágja, rágja a hallottakat, de nem tudja, mi okozhatna enyhülést a félő kislánynak. Biztosan megrázta az eset, és nem csoda, ha nehezen dolgozza fel, ha nem tudja elfelejteni.
Azt mondják, ha leesel a lóról, mássz vissza rá, de talán nem az a megfelelő ebben a helyzetben, ha úja találkozna egy medvével. Talán kis bocsokkal?
Tényleg csúnya dolog volt elmászkálnod, amikor megmondták, hogy veszélyes - kezdené Doléance, de a fejében élő Kumagoro még idejében rákoppint az orrára, hogy ezzel nem azt érné el, amit szeretne.
- Mit szólnál ahhoz, ha megnéznénk egy medvebocsot? - kérdezi óvatosan a lány. - Nagyon aranyosak.
De rájön, hogy nem itt a probléma gyökere. Egy nagy medve attól nem lesznek aranyos, hogy találkozunk egy játékos kölyökmedvével.
- És tudod... most már nagyobb vagy, és ügyesebben tudnál védekezni a medve ellen. Sötét varázslatok kivédésén már biztos most is tanultatok pár hasznos átkot! - próbál lelket önteni a lányba.
- És itt nálunk biztosan nem ér semmi baj. Nagyon sok tanár van itt, és még aurorok is. Nem kell félned.
Ennél többet nem tud összeszedni Doléance az emlékek enyhítésére. Fény derült rá, hogy a kővarázsló néha nagyon bele tud trafálni a dolgokba. Démon visszaér, és körülöttük kezd ugrálni.
- Na, gyere, menjünk egy tágasabb helyre a kutyusoddal - indítványozza, és feláll. - Ott még beszélgethetünk, és ő is rendesen megfuttathatja magát.
Hozzászólásai ebben a témában
Moondance Williams
INAKTÍV


Lily
offline
RPG hsz: 140
Összes hsz: 548
Írta: 2014. szeptember 23. 17:31 | Link

Csak hallgatom, amit mond, ahogy Démont figyelem. Jól eljátszik, mit sem tudja, hogy most mi folyik. A pillangókat kergeti, és nagyokat hancúrozik a bokrok között. Néha hallom, ahogy megnyikkan egy tüske miatt, vagy épp a pillangók által keltett kis csillagocskák miatt prüszköl egyet – egyet.  
- Köszi, már próbálkoztak a rokonok, ilyesmivel. Sőt még az emléktörlést is felhozták, de az sem megoldás. - Vonok vállat. – Igen meg ezek után megtanítottak a mugi fegyverek használatára is. Bár jobban bízom a mágiában. – Teszem hozzá, ahogy démon visszatér. Majd felkelek, mikor felveti az ötletet, hogy menjünk tágasabb helyre ahol drága kiskutyám, kedvére rohangálhat. – Jó ötlet. Legalább Démon is elfárad. Múltkor már a seprűn ülve kergetett engem, mert én nem bírtam az iramot. Kezdek ellustulni. – mondom, ahogy felveszem hátamra a gitártokot. – Amúgy ha gondolod itt a játéka, amit imád. – veszem elő dzsekim alól egy plüssmajmot. – Ezért cserébe bármire képes. Ezért kell a kabátom alatt tartani. – vigyorgok, rá. – Amúgy hova megyünk?
Hozzászólásai ebben a témában

Ha az ember megszűnik harcosként viselkedni, megszűnik harcosnak lenni.
Doléance Arslí na Fírinne
INAKTÍV


bűbáj pápa
offline
RPG hsz: 186
Összes hsz: 6722
Írta: 2014. szeptember 23. 17:48 | Link

Hű, milyen jó ötletekkel álltak elő a rokonok is! Doléance kicsit elkomorodik, rájővén, hogy nem tudja a megoldást minden bajra. Pedig egy házvezetőnek ez lenne a dolga!
Talán idővel, ahogy a varázsló mondja...
- A seprűre ülve? - hökken meg Doléance, de aztán rájön, hogy értette Moon. - Mármint te ültél a seprűn!
A hasát fogva nevet, mert egy pillanatra tényleg elhitte, hogy Démon tud seprűn lovagolni.
Doléance átveszi a plüssmajmot, és máris tapasztalhatja a veszett érdeklődést a kutya részéről. Nem tudja, mi a dolga vele, hát nagylelkűen odaadja Démon szájába a plüssfigurát. Persze csak miután megbizonyosodott afelől, hogy a kissé megviselt majomnak nincs kifogása ez ellen.
Doléance a tisztásra gondolt, hát oda indulnak el hármasban. Az úton a seprű kapcsán a kviddicsre terelődik a szó. Moon is benne van a Levita csapatában. A házvezetőcske nagyon drukkol a szfinxeknek. A tanév során is minden meccsükön kint volt, és elképesztően izgult, mert az utolsó meccsen akár a kupát is megnyerhették volna! Végül azt nem sikerült, de a kékek jól meg lettek dicsérve, hogy csupa kezdő játékosként milyen szépet alakítottak abban az évben. Doléance biztos benne, hogy jövőre ennél már csak jobb lesz! Már most is tartanak az edzések, sok újat is bevettek a csapatba, mindenki igyekszik már a szünet előtt is belerázódni, hogy a következő tanév elején már csak fel kelljen eleveníteni az alapokat.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék