31. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Hírek: Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Lipovszky Dóra Villő
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. november 12. 09:32 | Link

Anna

Megértem, hogy miért szeretne Anna előbb a szobájába menni, aztán valamerre másfelé. Az a piros folt nem valami szép a hátsó felén, na meg gondolhatnánk róla mást is, mint az igazat. Addig legalább van időm letámolyogni, míg gyorsan megfordul, így szépen lassan evickélek le a lépcsőkön, amik ráadásul nem egyszer mozogni kezdenek alattam, szóval elképzelhető, hogy még ő fog rám várni.
Az megnyugtató érzés, és jobb, hogy már nem szagolom az olcsó bor szagát, így mire leérek, csupán enyhén szédülök, az arcom pedig falfehér, de fel a fejjel!
Az időészékem pedig nem olyan rossz, mivel együtt érünk oda Annával a bejárathoz. Én kissé komótosan, ő meg valamivel gyorsabban, de aztán remélem, hogy egymáshoz igazodunk, mikor kilépünk a még kellemesen langyos időbe, hogy kitisztíttassuk a fejünket.
Emlékszem rá, hogy valamerre láttam fentről egy szökőkút féleséget, amit most szívesen meglátogatnék, szóval körbe fogok sétálni, hogy megkeressem, és egy picit megismerjem azt a helyet is.
- Köszönöm, hogy kijöttél velem. Bár már akkor jobb volt a közérzetem, amikor arról a folyosóról kitettem a lábam, de a levegő mérföldekkel nagyobb segítség.
Ez valami olyasmit akart jelenteni, hogy nem is kellett volna kijönni, de a friss levegő többet segít, mint bármelyik másik kastélyon belüli hely. Ha pedig a figyelmem más is tereli, nem csak a szellő, az a főnyeremény...
Hozzászólásai ebben a témában
Szombat Anna
KARANTÉN


*Weißling(n)é
offline
RPG hsz: 379
Összes hsz: 2078
Írta: 2013. november 18. 12:39 | Link

Dóra kicsit megkésve a válasz

 A folyosón lévő kis zűr után felsietett az Eridon toronyba, hogy gyorsan áthúzza a ruháit. Inkább előbb szedjék - vagy vágják - ki a manók a foltot  nadrágjából, mint később. Ki tudja, lehet, hogy nincs is elég munkájuk, hát akkor tessék. Ezzel biztosan el lesznek egy ideig.
 Elő is bányászott a ládája mélyéről egy tartaléknadrágot, majd gyorsan átvedlett és már sietett is volna le a megbeszélt helyre, amikor a konyhából frissen sült süti illata csapta meg - erre határozottan kifinomult - orrát. Óvatosan besompolygott, de nem volt ott senki, csak az az óriási tál süti. El is vett onnan két-két darabot (hisz olyan sok van, biztos nem fog hiányozni senkinek) és már rohant is tovább az udvar felé.
 Olyan jól sikerült időzítenie, hogy éppen akkor érkezett meg, mikor Dóra is. Végre nem kellett senkinek sem rá várnia.
 - Ugyan, nincs mit! Amúgy sincsen sok dolgom, és ez a minimum, miután te is segítettél a borfolttal - mondta teljes meggyőződéssel a hangjában. Ami igaz, igaz, neki is jól esett ez a friss levegő az egész napos bezártság után és az udvart még nem igazán derítette fel magának. Na meg persze társasággal mégis jobb az egész.
 Nem is figyelte merre mennek, csak vitte a lába előre. Szerette a természetet, de eddig nem sokat látott belőle. Pesten a szobájuk ablaka egy távoli parkra nézett, de oda is csak nagyon ritkán jutottak el. Az egyetlen, közelében lévő természet, vagy növény az ablaka mellett álló fa volt. Ahhoz a környezethez képest ez a hely maga volt a dzsungel. Itt-ott burjánzó bokrokkal, fűvel meg fával meg virágokkal és még ismeretlen és beazonosíthatatlan növényekkel. Így séta közben inkább csak ámult és bámult, hát meg mikor beértek a Fénylő Lelkek Udvarának elnevezett helyre! Azt hitte a lélegzete is eláll a látványtól.
 - Nem gondoltam volna, hogy valaha olyan helyen fogok járni, ami ilyen szép - adott hangot gondolatainak, miközben önkéntelenül is beleharapott a kezében szorongatott süteménybe. A csoki szinte azonnal szétolvadt a szájában és az enyhe vanília íz üdítő ellensúlyként szerepelt. A főszerepben egyértelműen az étcsoki állt, pont, ahogyan a nagy könyvben meg vagyon írva.
 - Jaj, ne haragudj! Ezt neked hoztam - nyújtotta át a két, külön csomagolt süteményt Dórának. Kész, ennyi volt. Ő már régen a maga kis édességmennyországában jár, míg a mellette álló lány csak bámulhatja, ahogy eszik. Most már végképp eláshatta magát Dóra szemében. Pedig tényleg nem szokott ilyen szétszórt lenni, na de hát a csoki... meg a látvány... meg a friss levegő... és na persze az UFÓk, akik megbirizgálják esténként az agyát, hogy ne azt csinálja, amit kell. Vagy azt csak álmodta volna?
Hozzászólásai ebben a témában
Lipovszky Dóra Villő
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. november 21. 11:42 | Link

Anna

Levegőt, levegőt, levegőt....
Ezt mantrázom egy ideje, és be is válik, mert amíg nem nyílik ki a kapu, nem kéne taccsolni. Kilépünk, és eztán sem taccsolok ki, szóval nagyon pro vagyok. Még vigyorogni is kedvem támad, mikor felsejlik valahol a közeli emlékeim között a naci.
- Mintha meglőttek volna a hátsódon.
Kontrázok rá Annára, miközben már vidáman ugrándozom mellette. Látom ám én, hogy valamit szorongat, de nem vagyok illemtudtalan, igen direkt hozok létre új szavakat... Szóval ismerem az általános illemtant, így nem kezdem rögtön faggatni.
Egy kanyar, meg még egy ellentétes, és már meg is látom, amit kerestem. Áhááá, ez az.
- Nem gondoltam volna,....
Kezdem én is a mondatom, de befejezni már nem fogom, előbb végighallgatom, amit nekem szánnak, majd utána elég, ha elmondom én is. De aztán nem teszem, mert csak nagy szemekkel, olyan meghökkenten reagálok a hallottakra.
- Pontosan ugyanez jutott eszembe.
Nézek rá, pont akkor, amikor farkas nagyságúra tárja az ajkait, hogy az a csokis valami fura sütemény nemsokára a gyomrában landoljon.
- Jó étvágyat!
Kívánom a jókívánságaimat, mire belenyomja a másikat a kezembe. Gyorsan kibontom, mert érdekel, hogy csak megtréfálni akar-e, vagy amolyan tényleg jó szándékból kapom, és be kell látnom, miután kiemelem az első darabot, hogy az pontosan ugyanolyan, mint amit az előbb nyelt le Anna.
- Óóó. Köszönöm szépen.
Reagálok a tettére, és én is belekóstolok. Óvatosan, nem úgy, mint az előbb ő, csak pici kis majszolással. Különben is nemsokára itt a kajaidő. Ez természetesen fél másodperc alatt kimegy a fejemből, és egyszer csak azt veszem észre, hogy olyan csokis leszek, mintha abban fürödtem volna meg.
Végignézek magamon, aztán nevetni kezdek szánalmas kinézetemen, és a mai tettem egyik utolsója, hogy észreveszem, Anna sem teljesen mázmentes.
- Csokis a szád sarka. Meg az egész arcod majdnem.
Jó, enyhe túlzás van a dologban, de a lényegen nem változtat, főképp akkor nem, ha...
- Zöldül, és lilul a csoki az arcodon, és mindeneden!
Kiáltok fel, az arcába mutatva, majdnem kiszúrva szegény szemét, de hát ilyen vagyok, mikor pánikolok. Vajon az enyém is olyan lesz? Át fogok valamivé változni? Nem kellett volna megennem. Biztos meg fogok halni!
És még ehhez hasonlók járnak a fejemben, de csak annyit tudok kinyögni, hogy:
- Mondd, hogy nem dobom fel a talpam!
Kiáltom pánikolva, semmint leszúrva, mert most se időm, se energiám, se tudatom nincs őt hibáztatni. Meg egyébként sem tenném, mivel ugyanúgy járt.
Hozzászólásai ebben a témában
Szombat Anna
KARANTÉN


*Weißling(n)é
offline
RPG hsz: 379
Összes hsz: 2078
Írta: 2013. november 25. 22:43 | Link

Dóra

 - Ezek szerint rokonlelkek vagyunk! - kapott azonnal Dóra "Pontosan ugyanez jutott eszembe" mondatán. Megtorpant és annyira feltöltődött egy pillanat alatt, hogy akár egy egész háztartást ráköthettek volna gond nélkül. Persze aztán csak visszafogta magát, nem illik jóformán vadidegeneket letámadni a hirtelen jött energiáival és... nos, úgy önmagában vele. Így csak nagy serényen nyelte a süteményt, csodálta a tájat és aztán osztotta meg Dórával az édességet.
 Aztán egyszer csak, rá emeli kissé csokis ujját és elkiáltja magát, milyen maszatos lett Anna, de olyan váratlanul, mint az erdőből előbukkanó szatírok vagy útonállók. Oké, lehet, hogy Annának kicsit sokáig tartott megtanulnia, hogyan kell helyesen és szépen enni, na de azért mégis. Már tizenöt éves! Ennyi idő alatt csak sikerült a kobakjába verni a dolgokat!
 - Te sem vagy különb - vihogott amint jobban megnézte Dórát, de egy pillanat alatt a torkán akadt a nevetés. Meg a maradék süti, amit éppen nyelni akart. Egy perc erőteljes köhögési szünetet kérünk, aztán már folytatódhat is a döbbenet. Az eddig sötét színű csokoládé most olyan színpompás, hogy még a farsangi jelmezek vagy egy arapapagáj is megirigyelte volna. Hirtelenjében nem is tudta eldönteni, hogy ez most vicces vagy ijesztő. Aztán Dóra segített neki és rémült tekintete azonnal a helyzet súlyosságának tudatával ajándékozta meg.
 - Nem... nem igazán tudom, mi történik... - kezdett bele zavart mondókájába. Igazából még mindig nem volt biztos benne, hogy ettől tényleg félni kell-e. Azokon a helyeken, ahol a csokit sejtette, enyhén bizsergett a bőre, mint mikor valami nagyon mentolos kerül rá. Nem volt rossz érzés, inkább frissítő. De mondjuk még sosem öntötték le semmilyen maró anyaggal, nem tudta, hogy milyen érzés. Bár a filmekben többnyire fájhatott.
 - Igazából csak a konyhában volt, nem hinném, hogy olyan nagy a baj. Mármint... ez egy iskola, csak nem tartanak veszélyes anyagokat a konyhában a diákok szeme előtt!
 Azt persze nem mondta ki hangosan, de ez lehetett akár egy diák kísérletezése is. Vagy maradhatott még az eridonos halloween partiról is. Ott pedig a mászkáló gumicukorbogaraktól kezdve minden előfordult.
 - Talán meg kell enni az egészet, hogy elmúljon. Szerinted? - sandított az édesen csokis és vaníliás csodára egy kis bűntudattal. Szegénynek most egyedül kell maradnia, míg a testvéreit már régen elpusztította, ő pedig egyedül élhet tovább magányában. Akkor inkább Anna általi könyörületes halál.
Hozzászólásai ebben a témában
Lipovszky Dóra Villő
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. november 26. 16:44 | Link

Anna

Az élet csupa móka, és kacagás. Addig mindenképpen, amíg nem kezd bezöldülni a csoki, ami a bőrünkre megy. Anna máza zöld színűre vált, mire én előkapom a kis tükröm, és magamra nézek. Az enyém hányás színt kezd magára ölteni. És nem bizsereg, hanem  kelések kezdenek megjelenni alatta. Ójaj, ez nem tréfa.
- Valaki tuti, hogy szórakozott a konyhán.
Kiáltom pánikszerűen, de ez is fájni kezd, mert ugye  csoki már a számban van. Gyorsan bekapom a maradékot, kellemetlen érzéssel, fájdalommal megrágom, és lenyelem. A könnyem kicsordul tőle, és várok.
Nagy nehezen a szökőkúthoz bandukolok, lerogyok a szélére, és veszek a kezembe néhány korty hűs vizet.
Lassan kortyolom, és megkönnyebbülök, hogy nem fáj annyira a torkom. De sajnos minden más, amire rákerült a csoki igen. Ijedten fordulok Anna felé, már majdnem vörös szemekkel.
- Menjünk fel a gyengélkedőre. Vagy hívjuk le a bácsit, hogy segítsen. Nincs jó érzésem.
Most már mindenem fáj, nem csak ott, ahol az édesség ért, és lassan már mozogni sem lesz erőm, nemhogy felvonszolni magam a gyengélkedőre. Egyéb viszont nem fenyeget, szóval ez egy kicsit lenyugtat. De ennyi, semmi több.
Hozzászólásai ebben a témában
Szombat Anna
KARANTÉN


*Weißling(n)é
offline
RPG hsz: 379
Összes hsz: 2078
Írta: 2013. december 22. 12:48 | Link

Dóra

 A csoki egyre ijesztőbbé vált Dóra arcán. Sőt úgy nézett ki, mint aki bármelyik pillanatban eléghet, vagy meghalhat. Ha valaki tényleg a konyhán akart valami mérgező bájitalt főzni, előbb kitehetett volna az ajtóra egy táblát, hogy "Ne lépj be és ne egyél semmit, vagy meghalsz!" vagy egy "Kísérleti bájitalok, csak saját felelősségre!". Akkor is bement volna, de lehet, hogy Dórának nem ad belőle.
 - Jaj, nagyon sajnálom, tényleg. Nem gondoltam volna, hogy ilyen rossz lenne a..sss...tt... - elkezdett zsibbadni a szája, és nem tudta befejezni a mondatát. Talán tényleg nem ártana elmenniük a gyengélkedőre és megnézetni valakivel, még mielőtt bármi komolyabb történne. Vagy az is lehet, hogy már történt is. Lehet, hogy visszafordíthatatlan és már soha nem tud majd rendesen beszélni!
 A teljes pánik öntötte el, amint arra gondolt, talán soha többet nem tud beszélni. Akkor mégis hogyan értetheti meg magát másokkal? Hogyan fog mesélni?
 - Meemm.... nyynnyy...
 Valahogy nagyon nem akart összejönni neki a beszéd, ezért mutogatni kezdett Dórának. Középső- és mutatóujjával járást szimulált, aztán a kastély felé mutogatott. Még hogy hívják ide a bácsit? Mire az ideér, már járni sem fog tudni! (Mondjuk az még számára sem volt teljesen világos, az hogy lehetséges, mikor a csokis süti odáig nem ért el.) Inkább menjenek fel ők maguk a gyengélkedőre. Az a legbiztosabb.
 Bár lehet, hogy Dóra nem nagyon értette, mit is akar mondani, azzal biztosan tisztában lehetett, mit akart, mikor elkezdett futni a kastély felé.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék