Egy gyönyörű, új udvar készült el, amely oszlopaival félig még a kastélyban található, azonban egy része már a szabad ég alatt terül el. Belső udvarnak is lehetne nevezni, azonban ez több annál, mert ez a Fénylő Lelkek Udvara.
Egy kis boltíves ajtó nyílik erre a területre a folyosó végén, ki a rét egy részére. Ahogy átsétálsz a boltív alatt, egy szökőkutat pillanthatsz meg, melynek vize hihetetlenül tiszta, és az alján érmek találhatók. A szökőkút közepén egy bölcs varázslószobor üldögél, aki váratlan pillanatokban és helyzetekben szólal meg, végtelen tudásának igazságával árasztva el a diákokat, persze csupán a megsegítés szándékával.
Egy pad is található a fal mentén, ahová leülve egy esős napon hallgathatod az andalító kopogást anélkül, hogy megáznál. Az oszlopok, melyek a kis udvart díszítik végig vannak futtatva rúnákkal, melyekből szintén nagy bölcsességek olvashatók ki, amennyiben valaki ért hozzájuk, és a megfejtésükhöz.
Az egész helyiség nagyon impozáns, nyugtató hatású, még a víz is halkan csordogál csak a varázsló előre emelt pálcájából. A tégla mélybordó, ahogy mindenfelé, s a fedett rész alól kisétálva kis sövénykerítés vezet tovább a rétre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=837605#post837605][b]Zippzhar Mária Stella - 2021.10.02. 21:23[/b][/url]

beígért pinterestanyag - hangot rá!
Tudom én, hogy ősz van, változóidő, esős évszak, monszunhónap meg kutyafüle, macskabajsza, de azért tényleg szemtelenség, hogy itthagy minket a nyár, beűz az iskolapadba, és onnan kell bámulnunk az óriási csirrdurrbimbammos hirtelen-lezúduló-negyvenméter-hákettőós felhőszakadásokat. Mikor értitek, minden porcikám kivágyna. Az ember azt hinné, hogy az évek elteltével egyre jobban hozzászokom ahhoz a változáshoz, amikor egyik napról a másikra ismét napi négyszer két órára le kell kötnöm a fölösleges energiáimat, és zsizsgés nélkül biztosítani az érdeklődést az órákon, de... De nem. Help, szeretnék öregedni, olyan tunya felsőbbévessé, akiket minden évben látunk szenvedni a folyos- jó, oké, mégse lennék zombi, na. Visszaszívom, bocsánat karma, csak ne torold meg, köszi.
Így hát kénytelen kelletlen odabentről pislogok bánatos kiskutyaszemekkel az ablaktáblákat verő cseppek irányába. A társaimat ez mondjuk inkább érinti álmosítóan, szinte látom, ahogy a gondolataik között tuc-tuct járnak az utolsó agysejt- höh, még a tanárnő is elnyomott egy ásítást magyarázat közben.
Keményen veri szét az idillt a csengő, de szokásommal ellentétben most ezt igencsak vártam - táskámat még be se zártam, már fél lábbal a folyosón vagyok, miközben visszaordítok a vállam fölött egy viszontlátásrát. Talárom rendezetlenül omlik magam mögé, amin valamit segít, amikor megtalálom a bal szíjat, és rendesen bele is tudok bújni a hátizsákba, de akkor meg az ugrabugrál jobbra-balra ahogy lendületből cikázok a lomha diáksereg között, úgyhogy... Áh, minek is az ide. - Bocs bocs bocs - mantrázom tovább szlalomozva, és nem, nem pisilni kell ennyire (bár elvileg az esőhang fokozza az ingert, csak hogy tudjátok, szörföző pingvines meséből tanultam), hanem esőzni. A folyosó egy random pontján kicsúsztatom hát táskám a fal mellé, és immár nélküle szökellek tovább, letérve a rétre vezető folyosóról, mert hát a kisudvar közelebb van. - HAHH - vetem ki magam a szabad ég alá diadalittas kiálltással, és felelősségteljes felnőtthöz méltó módon veszem célba az első pocsolyát, hogy aztán páros lábbal beleplaccsanhassak. Jobb láb, bal láb, jobb láb bal láb - kán kán nánánánánáná - csak a csúnya verzió jut eszembe hirtelen, de azt talán nem kéne teli torokból üvölteni az ebédszünet kezdetén.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=839794#post839794][b]Fekete Nonó - 2021.12.05. 16:26[/b][/url]

Lemegyek az udvara, mert úgy hallom nagy hó csaták vannak az udvaron és még szép is a táj, karácsonyig még jó sok hét van. Bent nincs annyira társasága Nonónak, ezért ki megy barátokat remélve, vagy akár új barátságokat tud kötni más ház társakal. Éppen egy nagyobbnak tűnő lány közeledik felém, mintha láttam volna valahol. Amikor felnéz, az arcán látom, hogy ki ő. Hát persze, egy évfolyam társ, Perényi Eszter, még óráról ismerem. Már az  első találkozásunknál szimpatikus volt Nonónak az eridonos. Bár nem sok időt töltötek együtt, de az a pár óra is elég volt neki, hogy érezze, vele jól ki jönnek majd az év további részében. Körül nézek, hátha eszembe jut valami, amit csinálhatnánk. Hogólyózás? Nem, valami jobb kell, ó, már meg is van!
– Szia, Eszter! Hideg van, nem? Nem csinálunk egy nagy hóembert? Mostanság télen csak néha esik sok hó, és szerintem, most a mai napon fog csak ennyi hó esni, a többi már nem lesz gyúrható. Ha később csinálunk, addigra széttapossa a nép, és akkor már nem annyira jó gyúrni. Mit gondolsz?
– Amíg várom a választ, addig előveszem a pálcámat, és bűvölök magamnak egy puha sapkát. Végignézek a lányon, úgy veszem észre hogy nincsen rajta sál, suhintok egyet a pálcámmal és egy piros-fehér csíkos, zöld hópelyhes sálat tartok a kezemben, át nyújtom neki.
– Erre szükséged lesz, ha nem akarod az ünnepeket az ágyban tölteni. – Elmosolyodok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=840567#post840567][b]Draskovich Kristóf - 2021.12.22. 20:51[/b][/url]

- Netán francia vagy? Enchanté! - üdvözöltem a másikat a saját nyelvén. Már ha az volt, és nem tanulta. Bár szerintem ez volt az anyanyelve, mert eléggé ösztönösen ejtette ki ezt a szócskát a száján.
- Úgy látom, rossz napod van. Már egyszer elnézést kértem. Légy szíves ne rajtam vezesd le a feszültséget - válaszoltam neki nyugodt hangon. Sok ideges diákkal találkoztam már itt, és tisztában voltam vele, hogy előszeretettel vezetik le másokon a saját feszültségüket, ami számomra nem számított egy jó szokásnak.
- Egyébként, ha gondolod, megoszthatod velem, mi a probléma, ha tudok, szívesen nyújtok segítséget - ajánlottam fel a segítségemet neki. Végül is semmi különösebb elintéznivalóm sem volt, csupán levegőzni tértem ki ide. Legszívesebben a barátaim körében töltöttem volna el ezt a kis időt, de jelenleg senki sem ért rá, így egyedül kellett maradnom a gondolataimmal. A másikat végigmérve megfigyelem, hogy egy intelligens emberrel van dolgom, ez látszott a tekintetéből. A tulajdonságait tekintve nem lehetett rossz arc, viszont az lerítt róla, hogy a mai nap eléggé megviselte, és emiatt volt idegesebb a kelleténél, ami viszont számomra kényelmetlen helyzetet szült. Elég sok ilyen egyénnel találkoztam itt az intézményben.
- Valóban szörnyű napod lehet. Többször nem kérek elnézést. Légy szíves ne rajtam vezesd le a feszültséget - válaszoltam neki nyugodt hangon. Sok ideges diákkal találkoztam már itt, és tisztában voltam vele, hogy előszeretettel vezetik le másokon a saját feszültségüket, ami számomra nem számított egy jó szokásnak.
- Vagy akár mehetnénk is a dolgunkra - egyébként nem volt semmiféle különösebb teendőm, elintéznivalóm. Csupán levegőzni tértem ki ide. Legszívesebben a barátaim körében töltöttem volna el ezt a kis időt, de jelenleg senki sem ezt rá, így egyedül kellett maradnom a gondolataimmal. A másikat végigmérve megfigyelem, hogy egy intelligens emberrel van dolgom, ez látszott a tekintetéből. A tulajdonságait tekintve nem lehetett rossz arc, viszont az lerítt róla, hogy a mai nap eléggé megviselte és emiatt volt idegesebb a kelleténél.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=843045#post843045][b]Radetzky Médi - 2022.02.01. 07:40[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=851548#post851548][b]Draskovich Kristóf - 2022.08.22. 20:36[/b][/url]

Épp végeztem az egyik történelmi jellegű mű elolvasásával, mikoris azon kaptam magam, hogy nincs semmi más tennivalóm. Elgondolkodtam rajta, hogy már lassan több mint három éve képviselem a Rellon házat, emellett éltanuló, és prefektus lettem. A szüleim igazán büszkék lehetnek rám, hiszen idáig minden elvárásuknak tökéletesen megfeleltem. Kifejezetten kellemesen éreztem magam az intézmény falai között, számos aranyvérű kapcsolatra tettem szert, amelyek a jövőben a hasznomra válhatnak. A szüleim persze rendkívül hiányoztak, de az érzelmeket eltemetve magamban minden erőmmel és energiámmal arra koncentráltam, hogy a lehető legjobbat nyújtsam tanulás és előrelépés terén. Visszakanyarodva a mai napra, miután elolvastam a kiszemelt könyvet, úgy határoztam, hogy szívok egy kis friss levegőt, és sétálok egyet az iskola udvarán. Így is tettem, felöltöztem az időjárásnak megfelelő ruházatba, majd útnak indultam. A folyosón szemrevételeztem egy plakátot, amelyen egy eltűnt macska szerepelt. Többször is feltettem magamban a kérdést, hogy hogyan lehet egy primitív létformához ennyire ragaszkodni. Na, és? Mi van, ha eltűnt? Netán összedől a világ? Ugyan már! Intettem lemondóan a plakát felé. Az utam során többször is szembetaláltam magamat a plakáttal, amely eléggé bosszantó volt. Miért nem vesz egy másik macskát az illető? Sosem szívleltem az állatokat, sőt, a macskákat sem, habár sosem volt szerencsém egy ilyen állathoz. A legtöbb diákkal ellentétben nekem sosem volt úgymond kis kedvencem. A szüleim szerint az állatok haszontalanok, a macskák, kutyák büdösek, és bolhásak, ráadásul összeszőröznek mindent. A hallottak alapján egyáltalán nem volt rá igényem, hogy bármiféle állatot tartsak, igazából nem is érdekelt a téma. Mikor kiértem az udvarra, tettem egy nagy sétát a friss levegőn ebben a festői környezetben. Le sem tagadhatom, jól esett kicsit kiszellőztetni a fejemet. Mikor a sétám végére értem, hirtelen egy halk horkolásra lettem figyelmes az egyik bokor alatt. Kíváncsivá tett, hogy vajon ki vetemedett arra, hogy egy ilyen rendhagyó helyet választott magának pihenés gyanánt. Közelebb léptem a helyszínhez, és az alvó állatban rögvest ráismertem a kiplakatolt macskára. Hirtelen az ötlött be, hogy hagyom a fenébe az egészet, nem én tehetek arról, hogy a tulajdonos elveszítette a birtokában lévő élőlényt. Elkezdtem elindulni vissza a kastélyba, majd bevillant, hogy amíg nem lel az állatra a gazdája valószínűleg az ebédlő asztala is ki lesz plakátolva a macska képével. Valamiért ez rémesen idegesített, nem akartam belefutni lépten-nyomon a szőrös lény plakátjába. Inkább úgy határoztam, hogy előkerítem a gazdáját, akit már ismertem látásból. Egy Levitás félvér lány volt, nálam idősebb korosztály. Elindultam a megkeresésére, miközben reményeim szerint az állat tovább szundikált a bokor árnyékában. Én ugyan meg nem fogom ezt a bolha fészket, kizárt dolog! Ráadásul lehet, hogy karmol, és jól össze is szőrözne. Foglalkozzon vele szépen a gazdája. Út közben azon gondolkodtam, hogy éppen hol tartózkodhat a lány... óriási szerencsémre belefutottam az udvar bejáratánál.
- Örvendek, pont te vagy az én emberem! Az imént belefutottam a keresett macskádba. Az egyik bokor alatt pihen. Ha gondolod, odavezetlek, aztán befoghatod az állatot - közöltem a másikkal a legnagyobb komolysággal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=851611#post851611][b]Marina Darik - 2022.08.24. 11:19[/b][/url]

#mindmybusiness
#azthittembarátokvagyunk
#kérdőjel
#Júlia

Ha azt mondanánk, hogy szenvedett, akkor épp csak gyenge eufémiával fejeznénk ki azt, amit Marina végzett az udvar padján. Körülötte két három könyv volt szélesre tárva, egyikből rondább képek meredtek az elhaladóra, mint a másikból. Nem volt mit tenni, ilyen ez a Ragálytan.
- Szóval a magiofil.... aaaaa... - Fél szemmel belelesett a könyvbe. - ... bájitalok, átkok, lények és mágikus entitások által terjesztett fertőzések, amelyek.... - nézett újra az agyon gyötört lapokra. - ...csak akkor kötődnek a szervezethez, ha abban pezseg a mágia - bólintott magának a végén, büszke fejjel, csak hogy utána egy pillanat alatt lehervadjon róla. Nem fog menni. Utálja a gyógyítóit. Nincs ember a földön, aki képes lenne beleverni ezt a fejébe.
Sóhajtott egyet, és kétségbeesetten nézett maga köré, hogy találjon valamit, ami eltereli a negatív gondolatait. Felvette a padról a rágóját, és bevett egyet. Aztán még egyet. Meg még egyet, hogy a végén már akkorára dagadt az arca, mint egy jól lakott mókusnak, és csámcsogni kezdett. Vajon mekkorára tudja felfújni a rágót?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=860058#post860058][b]Kolozsvári Gertrúd - 2023.02.26. 16:53[/b][/url]

Már egy órája odakint ücsörgött, és próbálkozott. Úgy tűnt ez a földmozgatás sokkal nehezebb, mint hitte. A növényekkel kezdetektől fogva sokkal nagyobb volt a kötődése, minden porcikájában érezte az életet mozogni a növények sejtjeiben. A fotoszintetizálást nem csak a növények, de ő is megélte, és mivel anyukája már kiskorában arra tanította, hogy ha elvesznek valamit a természettől, azt vissza is kell szolgáltatni, így a tisztelet is megvolt benne. De ez a földmozgatás valahogy egészen más tészta volt. Orrán megfeszültek az izmok, grimaszba forduló nózijával leste a kis földkupacot, és ha rajta múlt volna bizony ököllel a közepébe vert volna.
- Gyerünk, mozdulj meg - parancsolta, de szinte azonnal meg is bánta. - Kérlek. Kérlek, kérlek - ismételte a piszoknak, de természetesen semmi nem történt. - Na jó, ha ilyen durhódos vagy, akkor hagyjad is, hogy megbucskázzanak - fonta össze durcásan a kezeit a mellkasa előtt Gertie. Talán még sose volt ilyen mérges kültéren. Talán csak amikor kicsi volt, és anyukája megparancsolta neki, hogy ne keresse bajt. De akkor se a természettel kiabált dölyfösen, sokkal inkább a körülmények áldozata volt.
- Beszélnem kéne Farkassal - sóhajtott fel megadóan, mikor látta, hogy ez a taktika se válik be a piszokkal szemben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=873429#post873429][b]Stephen Zimmermann - 2024.02.09. 00:10[/b][/url]