Myra

Megunta, hogy mindenki a vizsgáira készül, valamiért ő sosem volt olyan szorgos, mint az évfolyamtársai, s az időt sokkal szívesebben töltötte szórakozással, mint sem a tankönyvek forgatásával.
Kedve lett volna egy jót kártyázni, sakkozni, vagy lemenni a faluba elnyalni egy jó, hűsíti fagyit valamelyik lány társaságában. Még sem akadt jelentkező erre a nemes feladatra, Natenek be kellett látnia azt, hogy a következő hetekben még jó ideig nem számíthat társaságra. S bár néhány másodperc erejéig megfordult a fejében a tanulás gondolata, ki is nyitotta könyvét, hogy olvasgasson, öt perccel később már Csoki mozgolódására figyelt fel. A kölyök -hozzá hasonlóan- nehezen viselte a benti levegőt, szívesebben vágyott a természetbe, hogy aktívan rohangálhasson a zöldellő fűszálak közt.
Nate ezért kikászálódott az ágyából, magára kapott egy térdig érő nadrágot,egy pólót és a sportcipőjét, majd ölbe kapva Csokit, lesétált vele a Fénylő lelkek udvarára.
- Vissza akarod hozni? Na? Gyerünk, szaladj!-egy kék kis gumilabdát hajított el a srác, ami a szökőkűt irányába száguldott. Ő észre sem vette, hogy ülne-e valaki a kút túloldalán, csak a vízbe csobbanó labda hangját hallotta. Csoki persze azonnal neki iramodott, szaglószervét használva szimatolta maga előtt az utat, miközben apró mancsait sietve rakta egymás után. Végül odaért a szőkőkút mellé, de hiába próbált felmászni, nem sikerült felkapaszkodnia. Némi ugatást is hallatott, majd farkát csóválva, észrevette a padon ücsörgő fiatal hölgyet, akihez oda is húzódott, majd neki kezdett el ugatni, miközben játékosan próbálta elkapni a lány lábfejét.
- Csoki, kire ugatsz? Gyere vissza- Nate követve a hangokat, maga is odaért, s ledöbbent, amint megpillantotta a lányt.
- Myra Blackburn? Jól látok? - hangjában megült némi meglepettség, öröm, s kérdések egyvelege. Jó ideje nem látta már a lányt,s kapsolatuk sem hagyományos módon ért véget.

#cukiakutyád #megtartom #régtalálkoztunk

Nyugalmát semmi nem tudná megzavarni. Leszámítva az őrült kutyaugatást és persze a placcsanó vizet, amiből az ő felmelegedett bőrére is jut. Össze is rezzen és szorgosan kezdi el visszaszerezni hirtelen elcsatangoló gondolatait egészen, míg meg nem látja a fenevadat a lába alatt. Kénytelen elmosolyodni a kis állaton és hátrapillantva megszerzi labdáját a szökőkútból.
- Ezt keresed? Játszani szeretnél? - kezd gügyögésbe a kutyának az orra előtt mozgatva a játékszert.
Aztán keze megakad a levegőben. Nevét hallja, a hang pedig ismerős, de hirtelen nem tudná megmondani, ki nem látta mostanság a kastélyban. Korábban nem volt ez annyira jellemző.
Tekintetét lassan emeli a jóképű férfira, majd az emlékek bevillanásával a meglepettség kiül arcára. Értetlenül pislog és elnyíló ajkai mosolyra húzódnak.
- Nathan? Te szent bodzapálca! - ennyire futja tőle, és nagyjából a kutyussal is eddig tart a barátkozás. A labda kiesik a kezéből miközben feláll, hogy megölelje rég nem látott idegenjét.
- Azt ne mondd, hogy itt tanulsz. És ő hozzád tartozik? Hogy hívják? Merlinre! Itt vagy - kérdéseit egy szuszra teszi fel, majd elnevetve magát újból megöleli a férfit.

Myra

- Valami hasonlót akartam én is mondani, nem hittem volna azt hogy még látlak ebben az életben-teszi hozzá a srác, még mindig nagy szemekkel bámul a lányra, hisz nem számított ilyen meglepetésre.
- Akár lottót is vehetnél, mert mind a kettő talált. Itt tanulok, és ő hozzám tartozik, Csokinak hívják. De hogy lehet, hogy egész évben még csak nem is láttalak, és várj- hirtelen torpan meg mondandójában a srác, hisz csak most tudatosul benne az, hogy Myra emlékszik rá, tudja a nevét, és felismerte őt. Legutóbbi találkozásuk alkalmával, amikor a gyengélkedőn meglátogatta a lányt, az még csak beszélni sem akart vele, s fogalma sem volt arról, hogy ki lehet Nathan.
- Te most akkor emlékszel rám, és tudod hogy ki vagyok?- kérdése közben éri az ölelés, hirtelen nem is tudja, hogyan reagálja le, végül azonban csak magához húzza Myrát,s magába szívja hajának az illatát.
- Rég örültek nekem már ennyire-jegyzi meg mosolyogva, majd a lány arca felé nyúl, hogy kihalássza a hajszálai közé repült katica bogarat.
- Mesélj, hogy vagy és mi történt veled? Emlékszel rám tényleg? Mindenre?-Ezer kérdéssel ostorozza a fiatal mestertanoncot, miközben az időközben nyomába szegődött kutyát felkapja a földről, mert már a lába szárát húzogatja apró fogaival.

- Kreatív névadás - jegyzi meg ugyanúgy szemtelenkedve, ahogy azt az együtt töltött éveik alatt mindig is tette. Nem sokat változott, de ebből Nathan mit sem tudhat. Hisz évek óta nem találkoztak.
Pontosan azóta, hogy a baleset történt és útjaik elváltak. Nem emlékezett rá, ahogy másra sem. Semmire, ami a legfontosabb volt az életében. És mégis annak ellenére, hogy egyszer már majdnem mindent elveszített, újra és újra megpróbálja megnehezíteni saját életét.
Nathan kérdésére bólogat. Mosolyogva, miközben szinte alig pislog, hogy rendesen megnézze magának a férfit. Aki az elmúlt négy-öt évben rendesen megváltozott.
- Hé, az az én háziállatom volt - nevet fel jókedvűen, amiben csak az a meglepő, hogy kivételesen nem a táskájában lapuló dolgok miatt érzi magát jól. - Mindenre - válaszolja nyomatékosítva ezt a kijelentést. - Főleg arra a dohos, lejárt vegyszerekkel teli szertárra... - teszi hozzá.
Hátrébb lép és visszaül a padra, majd Csokihoz emeli kezét egy kiadós szeretgetésre.
- Három hónap után engedtek ki. Gyógyszerekkel tömtek és új életet kellett kezdenem itt. Tizenhat évesen tizenegy éves tudattal... Rettenetes volt. Majdnem egy év, aztán... Itt maradtam, kviddicseztem az írek ificsapatában. Egy újabb baleset és megint csak itt maradtam - vonja meg a vállát, hangjában pedig érződik, hogy gondol az életére. A két dolog, ami jó volt... Mindketten elmentek. Magára hagyták.
- Ez az én drámám, mi a tiéd? - kérdezi újra mosollyal az arcán és ha Nathan engedi, ölébe veszi Csokit, amíg a gazdi mesél.

Myra

- Te most tényleg beszóltál nekem? –nevetve kérdezi Nathan, aki talán már elszokott egy kicsit Myra stílusától, de néhány pillanat alatt máris kirajzolódott előtte a lány egykori valója.
- Oké, valójában tényleg nem voltam túl kreatív, de ránéztem és meglátva a színét nem jutott más az eszembe. Egyébként hallgat rá, már egészen hozzászokott –jegyzi meg, miközben ölébe húzva az ebet, megvakargatja annak a feje búbját, mire a kisállat tovább csóválja a farkát, és érdes nyelvével végig szánt Nathan kezén.
- Áh, csak szeretnéd, hogy a tiéd legyen, de ő csakis hozzám ragaszkodik, igaz-e? –nevetve pillant a kezében tartott kutyára, akit vissza is helyez a talajra, hogy az eb élvezhesse a természet és a szabadság adta lehetőségeket.  Közben Nath leporolja a kezeit, majd sejtelmes mosolyra húzza ajkait, amikor szóba jön az említett raktár. Hirtelen neki is bevillannak az emlékek, szemtelen mosolya csak még inkább kiszélesedik.
- Arról ne is beszéljünk, túl vizuális vagyok - vigyorogva jegyzi meg Myrának, s mivel férfiből van, a Blackburn lány sejtheti, hogy a tűzzel játszik.
- Uh, jó sokáig voltál akkor kórházban – Nathan a padra telepszik, miközben Csoki kiélvezi a lány kényeztetését, meg is nyalja Myra kézfejét, amire a srác is elmosolyodik.
- Kedvel téged, bejössz neki - jegyzi meg nevetve, aztán tovább hallgatja a történetet, ami persze komor vonásokat szül arcára.  
– Ez rémes, ami veled történt, de tényleg. Két baleset is, és a múlt egy részének elvesztése- fel is sóhajt közben, hisz eszébe jut, amikor meglátogatta a lányt a gyengélkedőn, és Myra egyáltalán nem ismerte őt fel.
- Az én drámám fele ennyire sem rossz, legalábbis nem éltem meg drámaian. Az apámmal vesztem össze, aki állandóan irányítani akarta az életemet, és beleszólni abba, hogy mikor mit tegyek. Megelégeltem, összeszólalkoztunk, aztán elköltöztem tőle. Ennek már egy éve, azóta nem beszéltem vele, és nem is tudok róla semmit. – vállat von, nem igazán akarja untatni a lányt. Pillantása a Myra kezébe tévedt kisállatra fut, mosolyogva figyeli, hogy a kutya mennyire kedveli a lányt.
- A végén még féltékeny leszek, nem sokakat kedvel meg ilyen hamar- állapítja meg, közben felpillant a lányra. –Egyébként baromi rossz érzés volt, amikor nem ismertél fel, meg kicsit bűntudatom is van, hogy utána nem kerestelek, de így tartottam jobbnak – sóhajt, hisz valóban így történt, nem volt elég türelmes, ráadásul Myrának barátja is volt, így nem is szobrozhatott állandóan a szobája előtt.
- Na és , mi a helyzet veled mostanság, futsz mostanában valakivel? –kíváncsian vonja fel szemöldökét, miközben Csoki igyekszik felkapaszkodni Myra mellkasára.

Nem szól semmit, csak a fejét ingatja. Néha ez sokkal dühítőbb tud lenni, mint a piszkálódás, pedig egyébként nem rossz szándékkal mondja ezt most Nathannek. Legalább eszméletlen helyes ez a kis Csoki.
- Na azt majd meglátjuk - fogadja el a nem hivatalos kihívást és nagy valószínűséggel meg fog tenni mindent annak érdekében, hogy bebizonyítsa, a férfinak nincs igaza.
- Minden kockádra emlékszek - teszi hozzá ajkát beharapva. Néhanapján elképzelte, milyen lehet ő mostanság. Adriant, az akkori párját ugyancsak itt, a Bagolykő falai között fedezte fel újra, és micsoda véletlen, hogy most még Nathan is felbukkan. Nem így képzelte. Az nem jutott eszébe, hogy ennyire ugyanolyan lesz, mint évekkel korábban, csak már felnőtt fejjel.
- Látod? Én mondtam - bólint az ölében levő kiskutyára pillantva és nyom egy puszit a feje búbjára. Az állatkertben felnőtt lány nem fog nemet mondani egy kis tündérnek.
- Az én szüleim kétszer férjhez akartak adni... Ezek a szülők már csak ilyenek, ugye? Azért sajnálom ami apáddal történt.
Kicsit elhallgat, simogatja az ölebet, majd Nathan szavaira elmosolyodik. Felpillant a szemébe, és felszabadítja jobbját, amit aztán az ő arcára csúsztat. Lassan húzza végig ujjait a borostás állán, szemei ajkán időznek el. Ha rajta múlott volna, nem feledi. Ki tudja, hol tartanának.
- Hát amint látod, ő az új pasim - neveti el magát a felkapaszkodó kiskutyát elkapva. Sikerül fél pillanat alatt összekarmolnia a ruhából kilógó mellkasát, de nem foglalkozik vele, inkább felpakolja félig a vállára, hátha ott jobban fogja érezni magát.

Myra

- Myra..- nevetve rázza meg a fejét, s betudja bóknak a fiatal nő szavait, hisz sejti, hogy a hölgyeménynek valószínűleg több kockával is volt dolga már. Mindenesetre, hízelgő számára, hogy jó emlékként tűnik fel a Blackburn lány emlékeiben, és ami azt illeti, benne is kellemes emlékek ébrednek, ha a lányra gondol.
- Fenébe, most kereshetek magamnak egy másik kutyát, mert Csoki láthatóan szívesebben mászik rajtad, mint rajtam – egy mosollyal jegyzi meg, és hagyja is, hogy a kis jószág szórakoztassa a lányt, akit van ideje alaposabban is szemügyre venni. Tetszik is neki, amit lát, s ugyan Myra már jó néhány évvel korábban is tetszett neki, ez most sem múlt el, továbbra is szimpatizál a hölgyemény küllemével. Közben újabb történetet hall, és egészen ledöbben, még a szemöldöke is feljebb szalad, hallva a sok házasság hírét.
- Kétszer is? Öhm, ami azt illeti, nem mindegyik. – Mosolyodik el, s ha visszaemlékszik, neki az apja sosem jelölte ki azt, hogy melyik lánynak csapja a szelet, melyiket kérje feleségül. Az is igaz, hogy neki a tanulmányaiba próbált beavatkozni az édesapja, de a két ügy egészen más, s van is köztük különbség.
- Ugyan, nem kell sajnálnod. Éppen itt volt az ideje, hogy lelépjek onnan. Az új családjával sem jöttem ki igazán, valahogy mindig ingadozó volt a kapcsolatunk, nem számít – rándít egyet a vállán, nem is akar foglalkozni az apjával, nem véletlenül költözött tőle ilyen távol.
Váratlanul éri, ahogy Myra tenyere az arcára siklik, kiélvezi az arcán végig sikló kéz érintését, végül tenyerével tapasztja arcához Myra kézfejét.
- Igen, nekem is úgy tűnik – felnevet és a kutyára pillant, aki már lassan belakta Myrát, s most felköltözött a vállára.
- Na jól van Csoki, ennyire azért ne legyél szemtelen. Látod, ő nem olyan úriember, mint én, szinte azonnal rád mászott – nevetve jegyzi meg a srác, majd odanyújtózva leemeli Myráról az ebet, majd a gumilabdát elhajítja az udvar bejárata felé, amit Csoki persze kiszúr, s azonnal a pattogó gumijáték után szalad.
- Kölykök, már csak ilyenek – csóválja meg a fejét mosolyogva, mintha oly bölcs apa lenne ő maga, ki már három fiút is felnevelt. Pedig még csak közel sincs a családalapításhoz, s nem is igazán gondolkodott ezen.
- Most viszont mennem kell – jegyzi meg, amint feltűnik neki, hogy Csoki egy hatalmas gödröt kezd kotorni az egyik bokor tövébe. Nem szeretné, ha ebből később gond lenne, s azt sem, hogy ezután a kutyát majd órákig kelljen áztatnia valami habzó lében.
Felegyenesedik a padról, s Myrára pillant rá is mosolyog, miközben íriszeit fürkészi.
- Örültem neked, hogy láttalak, és hogy ilyen jól nézel ki. Remélem, még találkozunk, szia! –intve emeli fel a kezét, miközben mosolyog, s már el is fordul, de aztán hirtelen visszafordul Myrához, s megcsókolja őt a padon, álla alá nyúl, s úgy húzza közelebb, ha csak a lány nem húzódna arrébb.
Szemeiben szemtelen mosoly játszik, akár csak az ajkain.
- Ezt a viszontlátás örömére, kíváncsi voltam, hogy vajon még olyan-e a csókod , mint régen. De olyan, ha nem még jobb. – Jegyzi meg mosolyogva, s még rá is kacsint Myrára, csak ezután sétál tova, hogy összekapja a koszos kis dögöt.

- Szép is lett volna, ha te is egyből rám mászol. Épp itt - nevet fel. Mostanra már nyoma sincs fáradtságnak, ami uralta Nathan és a kiskutya érkezése előtt. Sok információ és benyomás érte ezalatt a néhány perc alatt.
Nem ellenkezik amikor Nathan leszedi róla az ebet, de szívesen elbabusgatta volna továbbra is. Ha rajta múlna, itt a kastélyban tartaná a fél állatkertet és begyűjtené a Csokihoz hasonló piciket.
- Majd még összefutunk - biccent a férfinak és jobbjával int, amikor távozni készülnek. Az emlékek sorra rohamozzák meg még akkor is, amikor Nathan hátát látja csak. Aztán pár pillanattal később az emlékek szinte valósággá válnak valami újszerűként. Pillái lecsukódnak, akarva-akaratlanul viszonozza a búcsúcsókot. Elvégre szabad.
Elszakadva tőle beharapja ajkát és hitetlenkedve rázza meg a fejét.
- Semmit sem változtál - jegyzi meg szélesedő mosollyal. Van némi késztetés benne, utána menne szívesen és folytatná, amibe belekezdtek, de nem teszi. Nem mozdul, csak néz utánuk és a távolodó alakot elvesztve szemeit újra behunyva dől hátra a padon.

//Köszönöm. ^^//

Piper

Piper

Kami

Már leszállt az este, amikor kivonultam a lelkek udvarára, hogy egy kicsit békében olvashassak. Persze, az első évnél már sokkal jobban viselem a srácokkal való együttlakást, pláne, hogy az utt töltött másfél évem alatt, egyszer sem hallottam semmilyen megjegyzést, amit tényleges rosszindulat vezérelt volna. A végén még kiderül, hogy a Rellon elfogadóbb, mint bármely más ház? Erre a gondolatra kissé felkuncogok, majd letelepszem a kedvenc boltívem alatt, ahol jó takarásban vagyok, de én azért kilátok, és olvasni kezdek. Az október végi este levegője kicsit csípős már, és a kő is áthűlt, de nem zavar, a hideg sosem zavart. "Amíg egyszer fel nem fázol!" Mondaná a nagyi. A hátamat nekidöntöm az oszlopnak, és egy kis lángot lobbantva a levegőbe, olvasni kezdek, valami mugli könyvet. "Homo sum, humani nihil a me alienum puto." Erre a mondatra elmosolyodok, és lejjebb csúszok kicsit ülőhelyemen, majd a baglyok huhogását, és a vízesés csobogását hallgatva tovább olvasok.

Kami kedves

Ahogy ott ülök a kis boltívem alatt, fel sem tűnik, hogy szeretett CsKH-nk a közelembe jött, annyira elmerültem ennek a mugli írónak a könyvében. Komolyan alábecsülik páran az ő művészetüket, bár persze, elég fura, hogy a mozgóképhez nekik valami spéci eszköz kell, nem elég egy normális kamera. Így nehéz is lehet jó képeket alkotni... Mindenesetre a regényeik vannak olyan jók, hogy teljesen elszakadjak a valóságtól, így aztán a lassacskán felmelegedő levegő sem tűnik fel, de a pálca kilebegése a kezemből sem. Amikor viszont megérzem a súlyt a térdemen, akkor rémülten ugrok egyet, olyan rúgás kíséretében, amire a balett tanárom büszke lehetne, és olyan hang kiadásával, ami minden férfi szégyenére válna. Amikor egy eldobott könyvvel, és egy mellkason rúgott kviddics-társsal később eszmélek, akkor elönti az arcomat a pír, miközben próbálok felkászálódni a földről. Na, ezt megint jól megcsináltam.
- Jajj, mérhetetlenül sajnálom, bocsánat, csak nagyon megijedtem. Nem fájt ugye? Azért egy gurkó erejével nem rugok.  
Hadarom, majd zavartan elnevetem magam, és összekaparom a pálcám, meg a könyvem a földről.
- Legalább nem Colton az.. a drága jó ember.
Motyogom, miközben a pad alatt turkálva próbálom előszedni a pálcám, amin persze már kialudt a láng, csak hogy nehezebb legyen megtalálni.

Lora Fontaine

Eliza

Eliza

Lora Fontaine

Eliza

2018. január 31 éjjel
[zárt]
Nem erős oldala a romantika, mégis, mióta szerelmes lett, megizmosodott ez a vénája, elvégre, aki mindenben a tökéletességre törekszik, a puhábbik oldalát is illik edzenie. Azért esett a választása erre a belső udvarra, mert a hangulata és a bája - Várkonyi szerint - andalító hatással bír a hölgyekre, amit bár ő nem egészen ért, de a nők, ugyebár, ezt minden férfi tudja, kiismerhetetlenek. Bizonyos szempontból Lala nem volt az, ám sokszor meglepte a tanerőt, de pont ezek a meglepő dolgai tették egyben kiismerhetővé, de ugyanakkor rejtélyessé is. Micsoda paradoxon! - gondolja, amíg készülődik élete nagy napjára, szobája meghitt magányában. Már tipródik a döntésen néhány napja, de eddig hol ideje nem volt, hol bátorsága, hol pedig bizonyossága, miszerint valóban ezt akarja-e. Most már mindegy - sóhajtja el magát, miközben egy laza pólót vesz a vattakabát alá, és egy félmosollyal megszemléli az eredményt a tükörben. Miután kilépett a szobája ajtaján, már nincs vissza út, sőt tulajdonképpen a dolog már akkor eldőlt, amikor megírta azt a levelet Lalának. Szigorúan hivatalos hangnemben, tárgyilagosan rövid stílusban. Szeret így játszadozni, eléggé elítélhető módon. Minden rendben a külcsínnel, a belbecs, mint látjuk, kicsit még csiszolható, ám erre már most nincs idő. Egy férfiasan hosszú lépéssel az ajtón kívül terem, aztán megtorpan. Persze, a legfontosabbat elfelejtette. Visszapattan, beviharzik a szobába az éjjeliszekrényéhez, zsebébe csúsztat valamit és már újra a kezdőpozícióban találjuk, mintha mi sem történt volna. Öles léptekkel indul a megbeszél helyszín felé, útközben számba veszi, hogy mindent elrendezett-e megfelelően. Megnyugodva állapítja meg, hogy teljesen komplett minden, csak valahogy a gyomra nem az igazi. Régen nem érzett már hasonlót, azt sem tudta elképzelni, hogy valaha még egyszer átesik ezen. Izgul, na, de ezt egy erős és bátor férfinak nem szabad kimutatnia, ezt tanulta otthon az apukájától. Az apa szónál kicsit elérzékenyül, de a kemény páncél alatt ez sem látszik. Szerencsére az idő is neki kedvez. Kellőképpen besötétedett, az éjszaka ma sem maradt el érdeklődés hiányában. A csillagok ragyognak, felhőtlen az égbolt, ennek megfelelően pedig kicsit zegernye van. Nincs más dolga, várja a lányt, miközben a téli eget szemléli. Bele tud ebbe felejtkezni, a mennybolt szemlélése mindig is nagy szenvedélye volt. Megszűnik körülötte a külvilág.

Lora Fontaine

2018. január 31 éjjel
[zárt]

Arra eszmél, hogy valaki megöleli. Ha nem érezné az egészen finom rózsaillatot, még be is indulna nála a védekezési reakció és az illető megnézhetné magát, de az illat hatására valami egészen más indul meg benne. Elmosolyodik és a kabátjába öleli a lányt, mivel hamar észre veszi, hogy gyengén reszket. Meg is csókolja, ami nem része a munkakapcsolatoknak, csak bizonyos esetekben. Náluk ez a bizonyos eset forog fenn.
- Késtél, de elfoglaltam magam. Gyönyörű ma az égbolt. - Tekintete újra az égre kúszik, miközben szorosan átölelve tartja, a kabátjával, na meg a testével melegítve. A Hold, hatalmas méretben és vörösen izzik, mint a férfi zöldes szeme.
- A feladatod csak annyi, hogy szeress! - fordul vissza Lala felé, megsimogatva az arcát. Egészen közel állnak egymáshoz, Várkonyi ajkai finoman érintik a másik ajkát.
- Nézd a Holdat! Gyönyörű, nem? Jeles nap van ma, azért akartam kijönni veled ide. - Krákog egyet, aztán módosít: - Azért is.... Százötven éve nem volt ilyen, mint ma, de ez a nap másért is különleges lesz. - Titokzatos fintort vág, de határtalan gyengédség tükröződik rajta. Szorosabbra vonja kettejük körül a kabátját.
- Nem fázol? - Aztán folytatja a csillagászat órát.
- Ma egyszerre van Kék Hold, Vörös Hold és Szuper Hold. - Elakad a szava egy pillanatra, ahogy a lány illata csábítja még szorosabb ölelésre, amit meg is tesz. Nem magyarázza tovább a Holdakat, csak újra ajkához ér.

- Bizony gyönyörű - bólint, jól odabújva a férfihoz, legalábbis hogy ne fázzon, többek között ezen okból is, bár a csók után didergésre nem is lehet oka, felhevítette kedvese lágy ajka.
Nem akart kibontakozni az ölelésből, csakhogy a munkát sem akarta elhanyagolni, ezért kérdezett rá az úrnál, hogy mégis mit tegyen, a válasz, amit kapott rá pedig meglepte. Azután kitört belőle a lágy kuncogás, mielőtt egész arcával belesimult volna a nagy, kérges tenyérbe.
- Azt a feladatot míg élek végzem - suttogja, hogy csak ketten hallják, se az ég ne legyen fültanúja, se a csillagok, mielőtt ajkuk összeérne röpke pillanatokra.
A holdat nézni a férfi helyett nehéz kihívás volt, pláne, mert Várkonyi borostás állán annyira szépen kirajzolódott a fény, hogy Lalának szinte fájt, amiért nem rajzolhatta le hirtelen, pedig már mióta nem vett ilyen okból cerkát a kezébe.
De mivel erre kérték, megtette. Felemelte apró állát és megcsodálta a holdat, amit hiába látott minden nap, aznap szinte elvarázsolta. Más volt, mintha nem is a hold lenne, hanem egy másik bolygó, egy vörös, közeli, lüktető bolygó. Szája elnyílt, csakhogy szerelme szavaiból valami fenn maradt a rostán.
- Mi másért különleges még ez a nap? - pillant fel rá, kérdő tekintettel.
- A csillagom is csinál valami különlegeset? - újra az égboltra figyelt és keresi azt, amit még néhány hónapja a férfi ajándékozott neki.
- De ha kék hold is van meg vörös is egyszerre miért nem li... - eddig jutott a kis akadékoskodással, mielőtt a csók belé fojtotta a további kérdezősködést és mire észbe kapott, már azt se tudta, mit akart mondani, vagy, hogy milyen nap volt. Kit izgatott,amíg mellette volt Várkonyi?

2018. január 31. éjjel
[zárt]

Az apró csókváltások és a vágyott női test közelsége megteszi a hatását, a férfi immár nem fázik, sőt...inkább valami földöntúli melegség önti el. Az ölelést azonban még így is fenntartja, mint különleges előjogot. Ritka alkalom, mikor mosolyog, de mostanában egyre gyakrabban teszi. Már a tanítványai körében is feltűnést keltett a magyarázat közbeni elrévedt mosolyával. Ha Lana mellette volt, akkor egy fix pontra révedt. Az osztály fulladt röhögésben fetrengett, de ő ebből semmit nem vett észre. Most is ez az üdvözült mosoly bujkál az arcán, két lopott csók között. Van még egy hatása a nyálcserének: hangja rekedtessé és fátyolossá válik, ahogy egyre jobban felülkerekedik rajta a mindent elsöprő érzés. Így, imádottja karjaiban már nincs kétsége afelől, amit tenni fog itt és most. Most, hogy bizonyságot kapott Kedveséről, hogy élete végéig szeretni fogja, megszűnik benne minden félelem a nagy döntéssel kapcsolatban.
- Azt nagyon jól teszi Kisasszony! - búgja vissza ugyanolyan halkan. A csillagok a tanúik, nincs más, aki hallaná. Alakjukat a Hold aranyló hídja fonja körbe, mint egy nyálas, szerelmes filmben, bár ők nem a naplementébe fognak ellovagolni, hanem a Holdfénybe.
- Egyrészt, mert...- Nem, még nincs itt az ideje. Összpontosítania kell, össze kell szednie a maradék erőit, hogy koncentrálni tudjon. Igazán emlékezetessé akarja tenni a lánykérést. Közben a lány csacsogását egy újabb, ezúttal hosszabb csókkal fojtja el. Mikor, jó pár perc után kibontakoznak egymásból...
- Nézz csak az égre! Ezért különleges a mai éjjel. - A mennybolton a csillagok, megmozdulnak, és lassan egy felírat bontakozik ki Lana szemei előtt. Ezt kérdezik az apró fényes lámpások:
H O Z Z Á M  J Ö S S Z  F E L E S É G Ü L?
Persze nem az Univerzum ura rendezte mintába a csillagokat Várkonyi kedvéért, hogy alkosson egy idétlen csillagképet az Oroszlán és Szűz között, hanem a tanerő illúziómágiája hiteti el majd a lánnyal, amit látni vél.
Mire visszafordulna Szerelme, Várkonyi már letérdelt, kezében az eddig zsebében őrzött gyűrű.
- Összekötnéd az életed egy ilyen zsémbes, kibírhatatlan, hisztis, arrogáns, de jóképű, érett férfival? - kérdezi halkan, némi öniróniával a hangjában. Az önmenedzselésben soha nem volt jó az öreg, de nem is ezért kell szeretni. Aggódva várja a választ, de reménykedik.

2018. január 31. éjjel
[zárt]

Ilyen átütő hatásra azért nem számított, de nem bánja a kellemes csalódást. Meghitt nyugalom tölti el a szívét, lelkét teste minden zugát, a legfontosabbat is. Pár percig térdelnek egymással szemben, Várkonyi pedig megigézetten bambul Lana örömkönnytől csillogó szemeibe. Élénk szél kerekedik, mely a kabát alá is beférkőzik, megcirógatja a vékony póló alatti kockás hasat, amire kénytelen helyzetet változtatni. Feláll és gyengéden felsegíti a menyasszonyát.
- Ne ríjon, no! - feddi meg pátyolgató stílusban. Zsebkendőt kerít kabátja mélyéről és megtörli vele a szőkeség szemeit. Finoman érinti a bőrt, nehogy kidörzsölje, ettől kicsit idétlennek és szerencsétlennek hat, de nem látja senki.
- Menjünk fedett helyre jó? Csúnyán feltámadt a szél. - Behúzza magával a szélvédett helyre, ha vele megy. A belső részben kicsi asztalka várja sorát. Rajta két pohár és egy üveg, behűtött pezsgő. Kidurrantja a műanyag dugót, majd a buborékos nedűt a poharakba tölti. Egyiket a lánynak nyújtja és koccintásra emeli.
- Egészségedre leendő asszonkám! - Vidáman villan a szeme, és az az átkos-áldott félmosoly is felsejlik rajta. Folytatja.
- Írtam apádéknak. Eleinte ellenezte a házasságunkat, de aztán meggyőztem. - Iszik egy pezsdítő kortyot. Lejátssza magában az egész beszélgetést, ami nem volt ennyire egyszerű. Ahogyan sokkot kapott a fater, hogy szinte vele egykorú az ifjú férj, de igazából nem is ez tette be nála a kaput. Hosszú eszmecsere volt, de megérte, Várkonyi pedig letette a megszeghetetlen esküt vagy tizenkét témában, mire megnyugodott leendő apósa és áment mondott a tervre.
- Ne igyál túl sokat, még vannak terveim veled az éjszakára nézve. - Szelíden mosolyog, miközben már rég levetkőztette a szemével és vágyát sem titkolja különösebben.