36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: « 1 2 ... 6 7 [8] 9 10 ... 18 ... 43 44 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Nathaniel Blackwood
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. november 17. 23:35 | Link

Gil

- Ahha... - bólintott Nath a magyarázatot hallva. Nem sokat tudott a maorikról, csak valami olyan kép élt róluk a fejében, hogy bennszülöttek lehetnek, de még ebben sem volt egészen biztos. - Mindenesetre nagyon látványos. Kicsit olyan macskásan érzem magam, ahogy követem a szememmel a lengő labdákat. Vagyis poikat - nevetett.
- Majd akkor jól a lábadra lépek! - nyújtott nyelvet újfent Nath, megadva a gyanúját annak, hogy túl keveset aludt, és azért viselkedik ennyire gyerekesen, de ki tudja.
- Nem igazán irigyellek érte - motyogta aztán Nathaniel némi öniróniával, miközben leültek, Gil pedig a varázslathoz helyezkedett.
Elég sokáig ültek ott az után is, hogy Gil már újra a szemébe nézett, és közben Nath lassan de biztosan elkezdett fázni már csak attól a ténytől is, hogy sűrűbbé váltak a felhők az égen, és szürkébb lett a világ. Nagyon tudtak rá egyébként hatni a színek, a hangulatok, és sokszor fizikailag is megnyilvánultak a benyomásai. Most, ahogy az első esőcseppek a bőréhez értek, kirázta a hideg, pedig annyira nem voltak vészesen hidegek. Összébb húzta magát, de közben már kezdett kicsit mérges lenni, mert bár azt mondta Gilnek, hogy bátran gyakorolhat rajta, arról nem volt szó, hogy kint kell majd zuhanyoznia miatta, miközben a fiú csak nézi őt, és nem történik semmi. Viszont nem akart túlságosan erőszakosan szólni rá, úgyhogy először csak megköszörülte a torkát, de aztán mégis a témára tért.
- Nem szeretnéd amúgy elkezdeni? Meg fogunk ázni... - közölte a vörös hajú meglehetősen rosszalló hangon, miközben igyekezett letörölni az arcáról pár esőcseppet, amit oda sodort a szél. - Inkább menjünk akkor be, oké? - kérdezte, mert nagyon nem akart megfázni, abban nincsen semmi jó. Bár azért kíváncsi lett volna rá, hogy Gil vajon hajlandó lenne-e neki citromos teát kotyvasztani, meg könyvhalmokat szállítani ha ágynak dől miatta.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. november 18. 00:25 | Link

Nath

- Legfeljebb lepókhálózok egy kicsit.-*Somolygott, elképzelve, hogy ha tényleg léteznének üres fejek, milyen jól lehetne a visszhanggal játszani odabent. Egyébként tisztában volt vele, hogy Nath sokkal tehetségesebb, mint az elsőre tűnne, csupán nincs, ami motiválja, hogy ki is akarja aknázni a képességeit. Megvolt viszont annak is az előnye, hogy tisztán, egyszerűen gondolkodott, sosem bonyolítva túl a dolgokat, nem keresve minden mögött mást; ráadásul ha valakit megkedvelt, igyekezett alkalmazkodni hozzá, tanulni tőle, nem kényszerből, sokkal inkább mert felismerte, ha fejlődhetett és így mutatta ki, ha valakinek a kedvében akart járni. Talán, idővel, ha több barátra tesz szert, kibontakozik és láthatóbbá válik ez, mert megvolt benne a lehetőség a sokoldalúságra, rengeteg minden érdekelte, csak a kitartás hiányzott.
Az illúzió kezdete után csendben várta, hogy valamiféle véleményt kapjon - azt nagyjából érezte, hogy sikerült megborzongatnia a másikat, aki fázósan mozdult, de egyébként nem szólt. Furcsa volt ez a nyújtott hallgatás, de mivel minden pillanatban azt hitte, hogy majd most szólal meg, nem akart közbevágni. Ehelyett haloványan kezdtek átderengeni hozzá darabkák, legerősebben a növekvő türelmetlenség és fortyogás. Tudta, hogy az érzések nem az övéi, Nathanielhez tartoztak - elvégre, ő aligha lehetett egyre mérgesebb a hideg és egyéb kényelmetlenségek miatt, amik annyira sosem zavarták. Az érzések, mivel már az előző éven is átvette néha őket a környezetétől, nem lepték meg, de mintha elkapott volna valamit a hozzájuk tartozó gondolatokból is, ami kicsit összezavarta. Mégis, mihez kezdjen azzal, hogy citrom?*
- Talán cukorból vagy?-*Piszkálta, megdöfködve kicsit a másik egóját, egyelőre nem rántva le a leplet a valóságról - vagy inkább az illúzióról, ami a reakció alapján több, mint hihetőre sikerült. Helyette megpróbált picit még mélyebbre mászni, hogy többet kapjon el mindabból, ami a másik elméjében zajlott, teljesen elnémítva a saját hangjait, inkább ösztönösen tartva fent az illúziót, semmint tudatosan. Nem volt egyszerű, de megszokta, hogy minden gyakorlattal egyre inkább a korlátait feszegesse, még ha most óvatosabban is vetette neki a vállát, mert míg Kath tudta magát védeni, Nathanielnek esélye sem lehetett, elvégre azt sem vette észre, hogy máris bűbáj alá vonta. Nem akart most válaszolni, sem megszakítani a kapcsolatot, így elterelő hadművelettel próbálkozott - valahonnan frissen sült, ropogós szalonna ínycsiklandó illata kígyózott elő. Amennyire ismerte a másikat, kajával mindig le lehetett kenyerezni és volt ideje megtanulni, mik a kedvenc gyomorrontói.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Szombat Anna
INAKTÍV


*Weißling(n)é
offline
RPG hsz: 386
Összes hsz: 2090
Írta: 2013. november 18. 12:39 | Link

Dóra kicsit megkésve a válasz

 A folyosón lévő kis zűr után felsietett az Eridon toronyba, hogy gyorsan áthúzza a ruháit. Inkább előbb szedjék - vagy vágják - ki a manók a foltot  nadrágjából, mint később. Ki tudja, lehet, hogy nincs is elég munkájuk, hát akkor tessék. Ezzel biztosan el lesznek egy ideig.
 Elő is bányászott a ládája mélyéről egy tartaléknadrágot, majd gyorsan átvedlett és már sietett is volna le a megbeszélt helyre, amikor a konyhából frissen sült süti illata csapta meg - erre határozottan kifinomult - orrát. Óvatosan besompolygott, de nem volt ott senki, csak az az óriási tál süti. El is vett onnan két-két darabot (hisz olyan sok van, biztos nem fog hiányozni senkinek) és már rohant is tovább az udvar felé.
 Olyan jól sikerült időzítenie, hogy éppen akkor érkezett meg, mikor Dóra is. Végre nem kellett senkinek sem rá várnia.
 - Ugyan, nincs mit! Amúgy sincsen sok dolgom, és ez a minimum, miután te is segítettél a borfolttal - mondta teljes meggyőződéssel a hangjában. Ami igaz, igaz, neki is jól esett ez a friss levegő az egész napos bezártság után és az udvart még nem igazán derítette fel magának. Na meg persze társasággal mégis jobb az egész.
 Nem is figyelte merre mennek, csak vitte a lába előre. Szerette a természetet, de eddig nem sokat látott belőle. Pesten a szobájuk ablaka egy távoli parkra nézett, de oda is csak nagyon ritkán jutottak el. Az egyetlen, közelében lévő természet, vagy növény az ablaka mellett álló fa volt. Ahhoz a környezethez képest ez a hely maga volt a dzsungel. Itt-ott burjánzó bokrokkal, fűvel meg fával meg virágokkal és még ismeretlen és beazonosíthatatlan növényekkel. Így séta közben inkább csak ámult és bámult, hát meg mikor beértek a Fénylő Lelkek Udvarának elnevezett helyre! Azt hitte a lélegzete is eláll a látványtól.
 - Nem gondoltam volna, hogy valaha olyan helyen fogok járni, ami ilyen szép - adott hangot gondolatainak, miközben önkéntelenül is beleharapott a kezében szorongatott süteménybe. A csoki szinte azonnal szétolvadt a szájában és az enyhe vanília íz üdítő ellensúlyként szerepelt. A főszerepben egyértelműen az étcsoki állt, pont, ahogyan a nagy könyvben meg vagyon írva.
 - Jaj, ne haragudj! Ezt neked hoztam - nyújtotta át a két, külön csomagolt süteményt Dórának. Kész, ennyi volt. Ő már régen a maga kis édességmennyországában jár, míg a mellette álló lány csak bámulhatja, ahogy eszik. Most már végképp eláshatta magát Dóra szemében. Pedig tényleg nem szokott ilyen szétszórt lenni, na de hát a csoki... meg a látvány... meg a friss levegő... és na persze az UFÓk, akik megbirizgálják esténként az agyát, hogy ne azt csinálja, amit kell. Vagy azt csak álmodta volna?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nathaniel Blackwood
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. november 18. 15:23 | Link

Gil

Elképzelése sem volt, hogy mi tarthat ennyi ideig, de már kezdte nagyon frusztrálni a helyzet hiszen nem tudhatta, hogy mikor fog elkezdődni az illúzió, de az eső meg határozottan zavarta. Mocorgott egy kicsit, és igyekezett beljebb húzódni a falhoz, mert ha nem is érte közvetlenül az eső, annyira szerette volna elkerülni, amennyire csak lehetett. Nem tartozott a kedvenc természeti jelenségei közé, az már biztos.
- Nem, de ha megfázok te fogod játszani a jóságos nővérkét - morgott vissza halkan Nath, egy szúrós tekintettel is megspékelve a dolgot. Nem igazán tudta, hogy miért nem lehet ezt bent folytatni, most igazán felesleges volt a kötözködés.
Ennek ellenére maradt a helyén, hiszen megígérte, hogy segít, és ő mindig tartja magát az adott szavához. Folytatta Gillel a farkasszemezést, egyre csak várva, hogy majd csak lesz valami, míg nem valami távolról odakúszó finom illattól megkordult a hasa. Úgy gondolta, hogy ez biztos valami szellőzőn át, vagy az ajtón keresztül szivárog ki a konyháról, ez pedig csak azt jelentheti, hogy odalent éppen szalonnát sütnek, míg ő itt ücsörög és nem csinál semmit.
- Hallod Gil, a konyhában sokkal jobb idő van, tudtad? - jegyezte meg, kissé megnyomva a mondat végét, hogy a szobatársának mindenképp leessen, hogy éppen arra céloz, hogy jó lenne ott folytatni ezt az egészet. Azonban mivel még mindig nem kapott engedélyt a távozásra, egyszer csak megunta a dolgot, és elkapta Gil csuklóját, azzal a leghatározottabb céllal, hogy most bevonszolja magával a kastélyba ha kell, de ő szalonnát akar enni. Közben meg nézhetik egymást amennyit csak szeretnék, és az egész este is ott van előttük a gyakorlásra. Viszont ahogy felkelt a kőpadról, egy pillanat alatt eltűnt az eső nedves érzése és a szalonnaillat is, és minden visszatért az eredeti állapotba. Döbbenten engedte el Gil karját, nagyokat pislogva rá, míg igyekezett napirendre térni a történtek felett.
- Azta - összegezte a megfigyeléseit a fiú illúzióiról, miközben visszahuppant a padra. - Hát ez nem semmi - ámuldozott, hiszen az ilyen típusú illúzió eddig ismeretlen volt számára. Be is ugrott neki, hogy így aztán bármit el lehetne vele hitetni, mert nem tudja észrevenni, hogy mikor kerül a mágia hatása alá.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. november 19. 22:59 | Link

Nath

Mókás volt azt figyelni, Nath mennyivel nyűgösebb és morcosabb lett némi csapadéktól - valahogy sosem gondolta volna, hogy ekkora hatással van rá az időjárás. Még igazán meg se ázott, de ahogy szorosan a falhoz húzódott és növekvő ingerültségről adott tanúságot, Gilbert szinte látni vélte, hogyan sunyná le a füleit és mozgatná a farkát, ha macska lenne. El kellett nyomnia a nevethetnékjét és elhessegetni a képet, mielőtt komolyan megzavarta volna - hirtelen vágta fejbe a felismerés, mennyi hasonlóság van barátja és Garfield közt.
A következő mondattal tisztultak a gondolatok is, bár inkább találgatta, semmint tényleg érezte, hogy citromos teáról volt az előbb "szó". Egy néma sóhajjal konstatálta, hogy a saját frusztrációját bőven helyettesíti Nath duzzogása, bár egyelőre tartotta magát és nem hagyta, hogy igazán befolyásolja. A feladat egy fokkal nehezebbé vált, amikor a szalonnaillat elérte a srácot és nagyjából minden egy fokkal intenzívebbre váltott, főleg, hogy a kordulással szinkronban az ingerültséghez éhség is társult. Tulajdonképpen némi bűntudata támadt - ő általában sokáig elvolt étel nélkül, így eszébe sem jutott, hogy estefelé, több kör lefuttatása után éhesnek kellene lennie. Megtanulta figyelmen kívül hagyni az ilyet, ha épp más dolga volt, és ha akadt egy-két szem édesség a zsebében, könnyen meg is feledkezett az egészről. Épp azon vacilált, hogyan zárja le az illúziót, amikor Nath türelmetlensége megoldotta a kérdést, huszárvágással megszakítva a szemkontaktust és a rántással a koncentrációját is. Nem mintha nem szokta volna meg, hogy időnként ráncigálják, de most teljesen váratlanul érte; Nath pedig evidensen csak az eső eltűntével értette meg, mi is történt az előző percekben.*
- Vártam, hogy mikor jössz rá, rém szórakoztató volt.-*Vigyorgott a döbbenetére, mert a másik akaratlanul is jókora dicséretben részesítette, bár azt is meg kell hagyni, hogy nem sok tapasztalattal bírt. Berögzült mozdulattal dörzsölte meg a csuklóját, bár valójában nem érezte, hogy fájna, mielőtt újra leült a padra, most a szökőkút felé fordulva és kinyújtva lábait.*
- Bár kicsit lehangoló, hogy szerinted hagynám, hogy tüdőgyulladást kapj... -*Mondta aztán, jobbára a levegőnek, félkomoly hangon - azon merengett, mennyire változhat meg, ha a mágia mellékhatásai torzítani kezdik a személyiségét? Kérdés hiányában aggasztónak találta kicsit a jövőt, mert képtelen volt megjósolni, mi minden gyűlt fel benne az évek alatt. Ahhoz már rég nem elég naiv, hogy azt higgye, nyomtalan múltak el.*
- Kárpótlásul majd hozok vagy sütök neked egy adag bacont.-*Ajánlotta végül fel - a magyar zsírszalonnáért annyira nem rajongott és ha nem tévedett, Nath is inkább a másikat preferálta.
Utoljára módosította:Gilbert Blythe, 2013. november 19. 23:00 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nathaniel Blackwood
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. november 20. 00:01 | Link

Gil

Nem akarta nagyon megszorítani Gilbert karját, de a harag miatt könnyen képes túlzásokba esni, innen jött az ötlet, hogy csak úgy magával rángatja. Miután azonban rájött, hogy ez egy merőben felesleges lépés lenne, hiszen valójában csak az illúziók zavarták meg, egy pár pillanatig még zavartan pislogott, immár újra a padon ülve.
- Hát nagyon valódinak tűnt, igazából végig azt hittem, hogy még nem kezdted el az egészet. Főleg, mert esőben tényleg jobban érezni itt a konyháról érkező illatokat - számolt be a tapasztalatiról Nath, amik nem túl meglepő módon igen csak pontosak voltak, már ami az iskola körül terjengő ételillatot illette.
Közben Gil is helyezkedett, Nath pedig tűnődve figyelte ezt, miközben azon gondolkodott, hogy vajon mennyire lehet veszélyes rá nézve ez a mágia. Nyilvánvalóan észre sem vette, hogy manipulálták, ami eléggé rémisztő tény, de az viszont jó, hogy most már van róla valamilyen tapasztalata.
- Annyira nyugodtan ültél az esőben, hogy kénytelen voltam ezt feltételezni... - válaszolt aztán Nath hasonló hangon, mint az imént Gil. - De tulajdonképpen ez az én hibám, mert mérgeskedés helyett végig kellett volna gondolnom, hogy mi történik - összegezte, amit megtanult ebből a helyzetből. Sajnos éppen az egyszerű gondolkodása és az indulatai miatt vált nagyon is sebezhetővé bármivel szemben, ami az elméjével machinált.
- Ú, lesz savanyú uborka is hozzá? - vidult fel rögtön az ígéretet hallva. Néha még mindig nagyon gyerek volt, és amúgy is könnyen ki lehetett zökkenteni, ha valaki kaját emlegetett. Még jó, hogy ennyit mozgott, meg nem is volt az a hízós fajta, különben már gurulna. - De aztán ne illúzió szalonnát kapjak, oké? - vigyorgott rá Gilre, bár nem feltételezte, hogy direkt átvágná ilyesmivel.
Mivel a másik fiú előre volt fordulva, volt rá lehetősége, hogy észrevétlen készüljön fel arra, aminek az ötlete az előbb felrémlett benne. Ezek után úgy érezte, hogy ő sem maradhat bemutató nélkül, főleg, hogy Gil ennyire király dolgot művelt, úgyhogy lehunyta pár pillanatra a szemét, és elkezdett koncentrálni. Sokat gyakorolta a tűzmágiát, mert ezt nagyon élvezte csinálni, de sajnos csak a következő évben fogják tanulni a tűz formálását, így kénytelen lesz azzal beérni, ami már most is jól megy - avagy a tűzgyújtással. Jól haladt, lassan már szinte semmilyen éghető anyagra nem volt szüksége a lángokhoz, de azért még nem ártott valami, ami képes fellobbanni. Ez úttal az udvar kövére rakódott, apró foltokban feltűnő száraz füvet választotta, amiken először csak pislákolni kezdett a tűz, utána viszont felcsapott, és innen már képes volt a kövön is végigfuttatni, hogy összefüggő falat alkosson. Jobb híján a színével játszott, egészen világostól sárgától indítva, végig haladva a színskálán a zöldig, ami a tengerparti uszadékok lángját idézte, aztán nem egyszerre színezte, hanem darabonként, amitől olyan lett az egész, mint egy földre hullott, lobogó szivárvány. Lassan altatta el a lángokat, mikor már úgy érezte, hogy fárad, ami nem tartott tulajdonképpen sokáig, hiszen még gyakorlatlan volt, de szerette volna megmutatni Gilnek, hogy ő is tud azért valamit, még ha az egyelőre nem is több vásári mutatványnál. Miután elaludt a tűz, a pálcájával Wassert intve lelocsolta a fűfoltokat, a biztonság kedvéért, aztán Gilre nézett, hiszen eddig mindvégig a tüzet kellett figyelnie, mert a gyújtogatás még nem ment erőteljes koncentráció nélkül.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. november 20. 12:45 | Link

Nath

- Nincs ezzel baj. Feltéve, hogy nem zavar, milyen erőteljesen emlékezteted az embert Garfieldra.-*Tette hozzá, kuncogva. Ami őt illette, kedvelte Nathot, jó társaság volt és pont amiatt, hogy nem gondolta túl a dolgokat, valahogy kiegyensúlyozottabb és nyugodtabb tudott lenni, ami neki is segített. Mellette nem kellett aggódnia, hogy hülyét csinálna magából, és még ha így is lenne, nem történne semmi. Számára mindez új volt, mert nagyon kevés barátra tett szert és mind más és más jellemek, így máshogy is állt hozzájuk.*
- Majd meglátjuk, mit tehetek az ügy érdekében.-*Nevetett, mert gyanúsan gyorsan megbékült a másik; mást nem nagyon mondott, feleslegesnek tartotta feszegetni a témát vagy magyarázni, miért is lenne ez a jelen képességei mellett lehetetlen. Lényegtelen. Jó is, hogy csendben maradt, kicsit a sűrűsödő sötétséget fürkészve, mert ez elég időt adott Nathanielnek, hogy ő is összeszedje a tudását és mutasson valamit. Némán nézte, de az arcára volt írva, amit gondolt és érzett - egyszerűen, tisztán. Mindaz a szépség, amit látott, az az erő, amit a lángok mögött érzett, a tűz hozzá is elszivárgó melege és valami furcsán nosztalgikus érzés, ami merengővé tette. Valahogy újra felrémlett, amikor először szembesült vele, hogy mindenből lehet fegyvert csinálni, mégis, ez az egyértelműen pusztító elem itt előtte most csak kellemes érzéssel töltötte el és gyönyörködött benne, amíg az utolsó lángnyelv ki nem aludt.*
- Gyorsan fejlődsz.-*Dícséretnek szánta, irigység nélkül - tudta ő előre, hogy nem kevés munkát vállalt, elvégre a legjobb esetben is hat évbe telik, hogy maradéktalanul elsajátítsa az illúziómágiát, és az elementaristák vagy a melodimágusok se álltak sokkal jobban. Az első éven eleve késéssel indított, mert mire összeszedte a bátorságát, hogy felkeresse Alexát, már eleve eltelt némi idő, úgyhogy másodikra jutott odáig, hogy mozgással kísérletezzen, mindennel csúszva. Nehéz volt, talán mert annyira megfoghatatlan az egész, rákényszeríteni akaratát a képekre, hangokra, az elmét érintő részekről nem is beszélve. De nem is ez foglalkoztatta, sokkal inkább emlékei közt tallózott, keresve valamit.*
- Kicsit olyan... Láttál már sarki fényt?-*Az elharapott mondat után hirtelen kérdezett, szinte meg sem várva a választ, csak a poén kedvéért előrehajolt, kinyújtva a karját és mutatóujjal furcsa vonalakat kezdett rajzolni az égre, amik kisvártatva hasonló fényre gyúltak, mint az előbb az előtte táncoló lángok, de sokkal lustábban mozogtak. Inkább csak sodródtak, alakot, árnyalatot váltva, végeérhetetlenül kígyózva és csavarogva az égen. A fényük hol erősödött, hogy elhalványult, szinte teljesen kihunyni látszva, csak hogy ismét erőre kapjon. Sokáig játszott ezekkel, a színekkel, sietség nélkül, majd egy mosollyal hagyta szertefoszlani az egészet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nathaniel Blackwood
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. november 20. 13:34 | Link

Gil

- Ő egy nagyon cuki hasmacska - vigyorgott Nath a megnevezést hallva. A maga részéről teljesen igazat adott Gilnek a megállapítását illetően, elvégre biztos volt benne, hogy ha az említett állatka nem csak rajzolt lenne, akkor egymás ellen próbálnák kienni a vagyonából az iskolát. Így viszont sajnos csak rá maradt ez a feladat, mert ahogy Gilt elnézte, ebben nem igen számíthatott a hathatós segítségére.
Aztán Nathanielen volt a sor, hogy megpróbálja valamivel lenyűgözni szobatársát, és ő igyekezett is, képességeihez mérten, hogy valami szépet alkosson. Élvezte, mikor a tűzzel foglalkozhatott, valahogy annyira természetesnek tűnt számára, hogy noha csak nemrég kezdett hozzá a tanuláshoz, mégis úgy érezte, hogy már időtlen idők óta ezzel foglalkozik, és csak mostanában értette meg, hogy mit is jelent az, ha valakinek van egy vele született képessége. Ő mindeddig azt hitte, hogy nincs benne semmi különleges, maximum a különlegesen nagy lustasága, és igazából ez nem is zavarta, mégis, ahogy most megismerte ezt a fajta erőt, rájött, hogy nem biztos, hogy csak egy tucatdiák, aki nagy nehezen elvégzi majd az iskolát, aztán elmegy a minisztériumba aktát tologatni éhbérért. Neki soha nem volt semmije, mások levetett ruhájába öltözött, olyan ágyban feküdt, amiben előtte oly sok más gyerek is, és nem is emlékszik rá, hogy valaha lett volna saját játéka gyerekkorában, de most még ha nem is fogalmazta meg magában ennyire tisztán, érezte, hogy kapott egy lehetőséget, hogy ne ágrólszakadt csövesként végezze az Abszolút valamelyik eldugott szegletében. Eddig sosem gondolt a jövőre, nem érdekelte mi lesz, ezért nem is tanult, csak élt a mának, most viszont történt valami, amitől fontossá vált, hogy mi lesz majd, fél év, egy év, öt év múlva, valami, amiért megérte igyekezni, hogy jó legyen benne.
- Sokat gyakorlok - válaszolt egy halvány mosollyal a dicséretre, ami nagyon jól esett neki, főleg ahogy már ránézhetett Gilre, és látta az arcán, hogy tényleg tetszik neki, amit látott. Lesz ez még jobb is - ígérte magában, társát figyelve, és megfogadva, hogy megtanul minél látványosabb dolgokat alkotni, csak hogy lássa ezt az arckifejezést. Aztán ahogy Gil a szavakat kereste, és végül megmutatta neki, hogy mire is gondol, újra Nathanielen volt az ámulás sora. Kerekre nyílt szemmel nézte az égen úszó gyönyörű tüneményeket, amik olyan lassan mozogtak, mint a tenger majdnem szélcsendkor, és elmosolyodott.
- Ez gyönyörű - mondta ki a gondolatát, ahogy az eget bámulta egyre, míg nem végül eltűnt a fodrozódó fény, és elkezdett ülepedni köztük a csend. Nath egy darabig még mozdulatlanul ült, aztán Gilre nézett, mint akinek új ötlete támadt.
- Most az jutott eszembe, hogy ha kombinálnánk, amit tudunk, akkor mennyire látványos dolgokat lehetne létrehozni. - Bár tisztában volt vele, hogy Gil gond nélkül megismétli, amit ő csinált az előbb, csak épp nem égetne, ettől függetlenül felmerült benne a gondolat, hogy ha Gilbert esőt, szelet, havat idézne, míg ő igazi lángokat, az nagyon menő lenne. - Még egy cirkuszban is felléphetnénk! - röhögött egy jót, mert megjelent a képzeletében, hogy flitteres ruhában mászkálnak a porondon.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lipovszky Dóra Villő
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. november 21. 11:42 | Link

Anna

Levegőt, levegőt, levegőt....
Ezt mantrázom egy ideje, és be is válik, mert amíg nem nyílik ki a kapu, nem kéne taccsolni. Kilépünk, és eztán sem taccsolok ki, szóval nagyon pro vagyok. Még vigyorogni is kedvem támad, mikor felsejlik valahol a közeli emlékeim között a naci.
- Mintha meglőttek volna a hátsódon.
Kontrázok rá Annára, miközben már vidáman ugrándozom mellette. Látom ám én, hogy valamit szorongat, de nem vagyok illemtudtalan, igen direkt hozok létre új szavakat... Szóval ismerem az általános illemtant, így nem kezdem rögtön faggatni.
Egy kanyar, meg még egy ellentétes, és már meg is látom, amit kerestem. Áhááá, ez az.
- Nem gondoltam volna,....
Kezdem én is a mondatom, de befejezni már nem fogom, előbb végighallgatom, amit nekem szánnak, majd utána elég, ha elmondom én is. De aztán nem teszem, mert csak nagy szemekkel, olyan meghökkenten reagálok a hallottakra.
- Pontosan ugyanez jutott eszembe.
Nézek rá, pont akkor, amikor farkas nagyságúra tárja az ajkait, hogy az a csokis valami fura sütemény nemsokára a gyomrában landoljon.
- Jó étvágyat!
Kívánom a jókívánságaimat, mire belenyomja a másikat a kezembe. Gyorsan kibontom, mert érdekel, hogy csak megtréfálni akar-e, vagy amolyan tényleg jó szándékból kapom, és be kell látnom, miután kiemelem az első darabot, hogy az pontosan ugyanolyan, mint amit az előbb nyelt le Anna.
- Óóó. Köszönöm szépen.
Reagálok a tettére, és én is belekóstolok. Óvatosan, nem úgy, mint az előbb ő, csak pici kis majszolással. Különben is nemsokára itt a kajaidő. Ez természetesen fél másodperc alatt kimegy a fejemből, és egyszer csak azt veszem észre, hogy olyan csokis leszek, mintha abban fürödtem volna meg.
Végignézek magamon, aztán nevetni kezdek szánalmas kinézetemen, és a mai tettem egyik utolsója, hogy észreveszem, Anna sem teljesen mázmentes.
- Csokis a szád sarka. Meg az egész arcod majdnem.
Jó, enyhe túlzás van a dologban, de a lényegen nem változtat, főképp akkor nem, ha...
- Zöldül, és lilul a csoki az arcodon, és mindeneden!
Kiáltok fel, az arcába mutatva, majdnem kiszúrva szegény szemét, de hát ilyen vagyok, mikor pánikolok. Vajon az enyém is olyan lesz? Át fogok valamivé változni? Nem kellett volna megennem. Biztos meg fogok halni!
És még ehhez hasonlók járnak a fejemben, de csak annyit tudok kinyögni, hogy:
- Mondd, hogy nem dobom fel a talpam!
Kiáltom pánikolva, semmint leszúrva, mert most se időm, se energiám, se tudatom nincs őt hibáztatni. Meg egyébként sem tenném, mivel ugyanúgy járt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. november 22. 21:40 | Link

Nath

Nath kijelentése hallatán egy pillanatra lefagyott, aztán egyszerre nem bírta tovább, kirobbant belőle a nevetés és kicsivel később feladta a hiábavaló próbálkozást, hogy valahogy gátat vessen vidámságának. Elég volt egy pillantás a vörösre és hozzá fejben a "cuki cica" szókapcsolat, hogy képtelen legyen visszatartani. Percekbe telt, mire sikerült valahogy megnyugodnia - még az se nagyon érdekelte, ha a másik megkergeti- és könnyeit törölgetve valahogy visszarázódnia a gyakorlás hangulatába.*
- Ősidők óta nem nevettem ennyit.-*Hüppögte, mert még mindig kicsit nehezen kapott levegőt - kész szerencse, hogy nem fordult le a padról, bár nem sok híja volt. Minden izma fájt, de még ez is jólesett, ahogy a szája még mindig meg-megrándult. Valamennyi jelző közül valahogy ez érte a legváratlanabbul, és biztos volt benne, hogy ez nem csak amiatt van, mert eddig nem nagyon voltak barátai, még csak haverjai sem. Ezért is volt ismeretlen ez a furcsán súlytalan, könnyed érzés, annyira ritkán tudta elhajszolni valamennyi makacs fellegét a feje fölül.
Aztán valahogy visszavergődtek a tűzmágiához és illúziókhoz, még ha a gyakorlás jóval szabadabbra is sikerült a tervezettnél, de egyáltalán nem bánta. Nem mintha vesztegették volna az idejüket, de talán könnyebben mentek így a dolgok. A sarki fény is, ami nem tartozott az egyszerű trükkök közé - minél lassabban, minél több színátmenettel és bonyolult formával kell dolgoznia, annál nehezebb tényleg élethűre csinálni, akár egy animációnál.*
- Egyszer megkérdeztem apámat, mi az az aurora borealis. Ő meg válasz helyett elvitt és megmutatta.-*Még elég kicsi lehetett, mert az első emlékei közé tartozott és minél idősebb lett, annál inkább fogyatkoztak az ilyenek. Nem állt szándékában védeni a férfit, tisztában volt a hibáival, de még így is, amikor néha, nagy ritkán tényleg apaként viselkedett, nagyszerű volt. Nath kérdésére nagy levegőt vett, lassan fújva ki.*
- Tény, látványos lenne, de pokoli nehéz. A te elemed se épp megfogható, de valaki máshoz igazítani az illúziókat...-*csak a kezével gesztikulálva jegyezte, mennyire bonyolult, millió apróságra kell figyelni és nem érezte még magát elég jónak, hogy ilyesmivel próbálkozzon. Nem is nagyon volt alkalma idáig, elvégre folyton egymagában csinált mindent.*
- Sűrűbben kellene együtt cgyakorolnunk.-*Jegyezte aztán meg, mert ő is tetemes mennyiségű időt töltött a képessége csiszolásával, bár neki jóval kevesebb térre volt ehhez szüksége, tulajdonképp bárhol és bármikor használhatta, amit azért Nath nem tehetett meg. Alig ért a mondat végére, az előbbi korgás megismétlődött és belátta, hogy a szalonnás trükkel lavinát indított el.*
- Menjünk be, vacsorázni.-*Állt fel a padról, elvégre ha nagyon akarnak, utána még mindig mutathat illúziókat a másiknak a toronyban is.
Utoljára módosította:Gilbert Blythe, 2013. november 22. 21:41 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Szombat Anna
INAKTÍV


*Weißling(n)é
offline
RPG hsz: 386
Összes hsz: 2090
Írta: 2013. november 25. 22:43 | Link

Dóra

 - Ezek szerint rokonlelkek vagyunk! - kapott azonnal Dóra "Pontosan ugyanez jutott eszembe" mondatán. Megtorpant és annyira feltöltődött egy pillanat alatt, hogy akár egy egész háztartást ráköthettek volna gond nélkül. Persze aztán csak visszafogta magát, nem illik jóformán vadidegeneket letámadni a hirtelen jött energiáival és... nos, úgy önmagában vele. Így csak nagy serényen nyelte a süteményt, csodálta a tájat és aztán osztotta meg Dórával az édességet.
 Aztán egyszer csak, rá emeli kissé csokis ujját és elkiáltja magát, milyen maszatos lett Anna, de olyan váratlanul, mint az erdőből előbukkanó szatírok vagy útonállók. Oké, lehet, hogy Annának kicsit sokáig tartott megtanulnia, hogyan kell helyesen és szépen enni, na de azért mégis. Már tizenöt éves! Ennyi idő alatt csak sikerült a kobakjába verni a dolgokat!
 - Te sem vagy különb - vihogott amint jobban megnézte Dórát, de egy pillanat alatt a torkán akadt a nevetés. Meg a maradék süti, amit éppen nyelni akart. Egy perc erőteljes köhögési szünetet kérünk, aztán már folytatódhat is a döbbenet. Az eddig sötét színű csokoládé most olyan színpompás, hogy még a farsangi jelmezek vagy egy arapapagáj is megirigyelte volna. Hirtelenjében nem is tudta eldönteni, hogy ez most vicces vagy ijesztő. Aztán Dóra segített neki és rémült tekintete azonnal a helyzet súlyosságának tudatával ajándékozta meg.
 - Nem... nem igazán tudom, mi történik... - kezdett bele zavart mondókájába. Igazából még mindig nem volt biztos benne, hogy ettől tényleg félni kell-e. Azokon a helyeken, ahol a csokit sejtette, enyhén bizsergett a bőre, mint mikor valami nagyon mentolos kerül rá. Nem volt rossz érzés, inkább frissítő. De mondjuk még sosem öntötték le semmilyen maró anyaggal, nem tudta, hogy milyen érzés. Bár a filmekben többnyire fájhatott.
 - Igazából csak a konyhában volt, nem hinném, hogy olyan nagy a baj. Mármint... ez egy iskola, csak nem tartanak veszélyes anyagokat a konyhában a diákok szeme előtt!
 Azt persze nem mondta ki hangosan, de ez lehetett akár egy diák kísérletezése is. Vagy maradhatott még az eridonos halloween partiról is. Ott pedig a mászkáló gumicukorbogaraktól kezdve minden előfordult.
 - Talán meg kell enni az egészet, hogy elmúljon. Szerinted? - sandított az édesen csokis és vaníliás csodára egy kis bűntudattal. Szegénynek most egyedül kell maradnia, míg a testvéreit már régen elpusztította, ő pedig egyedül élhet tovább magányában. Akkor inkább Anna általi könyörületes halál.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lipovszky Dóra Villő
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. november 26. 16:44 | Link

Anna

Az élet csupa móka, és kacagás. Addig mindenképpen, amíg nem kezd bezöldülni a csoki, ami a bőrünkre megy. Anna máza zöld színűre vált, mire én előkapom a kis tükröm, és magamra nézek. Az enyém hányás színt kezd magára ölteni. És nem bizsereg, hanem  kelések kezdenek megjelenni alatta. Ójaj, ez nem tréfa.
- Valaki tuti, hogy szórakozott a konyhán.
Kiáltom pánikszerűen, de ez is fájni kezd, mert ugye  csoki már a számban van. Gyorsan bekapom a maradékot, kellemetlen érzéssel, fájdalommal megrágom, és lenyelem. A könnyem kicsordul tőle, és várok.
Nagy nehezen a szökőkúthoz bandukolok, lerogyok a szélére, és veszek a kezembe néhány korty hűs vizet.
Lassan kortyolom, és megkönnyebbülök, hogy nem fáj annyira a torkom. De sajnos minden más, amire rákerült a csoki igen. Ijedten fordulok Anna felé, már majdnem vörös szemekkel.
- Menjünk fel a gyengélkedőre. Vagy hívjuk le a bácsit, hogy segítsen. Nincs jó érzésem.
Most már mindenem fáj, nem csak ott, ahol az édesség ért, és lassan már mozogni sem lesz erőm, nemhogy felvonszolni magam a gyengélkedőre. Egyéb viszont nem fenyeget, szóval ez egy kicsit lenyugtat. De ennyi, semmi több.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Szombat Anna
INAKTÍV


*Weißling(n)é
offline
RPG hsz: 386
Összes hsz: 2090
Írta: 2013. december 22. 12:48 | Link

Dóra

 A csoki egyre ijesztőbbé vált Dóra arcán. Sőt úgy nézett ki, mint aki bármelyik pillanatban eléghet, vagy meghalhat. Ha valaki tényleg a konyhán akart valami mérgező bájitalt főzni, előbb kitehetett volna az ajtóra egy táblát, hogy "Ne lépj be és ne egyél semmit, vagy meghalsz!" vagy egy "Kísérleti bájitalok, csak saját felelősségre!". Akkor is bement volna, de lehet, hogy Dórának nem ad belőle.
 - Jaj, nagyon sajnálom, tényleg. Nem gondoltam volna, hogy ilyen rossz lenne a..sss...tt... - elkezdett zsibbadni a szája, és nem tudta befejezni a mondatát. Talán tényleg nem ártana elmenniük a gyengélkedőre és megnézetni valakivel, még mielőtt bármi komolyabb történne. Vagy az is lehet, hogy már történt is. Lehet, hogy visszafordíthatatlan és már soha nem tud majd rendesen beszélni!
 A teljes pánik öntötte el, amint arra gondolt, talán soha többet nem tud beszélni. Akkor mégis hogyan értetheti meg magát másokkal? Hogyan fog mesélni?
 - Meemm.... nyynnyy...
 Valahogy nagyon nem akart összejönni neki a beszéd, ezért mutogatni kezdett Dórának. Középső- és mutatóujjával járást szimulált, aztán a kastély felé mutogatott. Még hogy hívják ide a bácsit? Mire az ideér, már járni sem fog tudni! (Mondjuk az még számára sem volt teljesen világos, az hogy lehetséges, mikor a csokis süti odáig nem ért el.) Inkább menjenek fel ők maguk a gyengélkedőre. Az a legbiztosabb.
 Bár lehet, hogy Dóra nem nagyon értette, mit is akar mondani, azzal biztosan tisztában lehetett, mit akart, mikor elkezdett futni a kastély felé.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Állia Szipenni
INAKTÍV


Árny
offline
RPG hsz: 358
Összes hsz: 1107
Írta: 2013. december 22. 19:09 | Link

Kornél

Késő délután

Elindultam a szobámból, le egyet levegőzni és közben olvasni, míg van fény. Valami csöndes  helyet keresek, hogy pihenjek talán még csillagokat is nézek. Vastagon felöltözöm és elindulok. Elindulok kifele. Megkeresem a legkihaltabb helyet, ami Fénylő Lelkek Udvara most éppen. Kimegyek a fedett részről. Szép az ég, tiszta a levegő, jól esik kint lenni. Körülnézek és mintha messze látnék egy alakot, aki ide tart. De ki lehet ilyenkor? Talán nem csak én vagyok ilyen esti sétálós. De lehet, hogy nem is ide tart. Végül is mindegy. Kikeresem hol tartok és elkezdek olvasni. Nem hiszem, hogy sokat fogok olvasni, már kicsit sötét van. Kár, hogy ilyen korán sötétedik, pedig még csak öt óra lehet. Hát, talán pár oldalt olvasok, vagy csinálok magamnak világítást. De ez most lényegtelen. Még egyszer megnézem a közeledő alakot, még mindig nem tudom kivenni kicsoda. Majd visszanézek a könyvre és elkezdek olvasni. Szinte elnyel a könyv, ami nem csoda, hisz imádom ezt a könyvet. Bár csak most jött nemrég. Hiába, az a legjobb abban, hogy itt maradtam, hogy előbb megkapom a karácsonyi ajándékom. És pont eltalálták mit szeretnék. Szuper ez a könyv, kár, hogy már a közepénél tartok. Hirtelen kiesek a gondolataimból. Megzörren mellettem a bokor. Megmerevedek, majd lassan felnézek. Nagy sóhajjal fújom ki a levegőt. Hisz csak egy kismadár volt, aki jobban fél tőlem, mint én tőle. Erről eszembe jut az idegen. Felnézek, de már nem látom. Biztos elment már. Hát, akkor egyedül vagyok. Vagyis majdnem egyedül. Hisz itt a madárka is. Ezen elmosolyodom, csak nekem jut ilyen hülyeség eszembe. Ezzel a remek gondolattal visszahajolok a könyv fölé.
Utoljára módosította:Kiva Faraday, 2013. december 31. 00:10 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Reviczky Kornél
INAKTÍV


the big bad wolf
offline
RPG hsz: 358
Összes hsz: 2108
Írta: 2013. december 22. 19:34 | Link

Állia

Unalmas nap volt. Egy olyan unalmas nap, ami semmi érdekfeszítő dolgot nem rejtett magában. Ezt már akkor tudta, amikor reggel kinyitotta a szemét, mégis felkelt, rávette magát és rávette magát, hogy elkezdje a napot. Letusolt, felöltözött és mikor már biztos volt benne, hogy a diákok végeztek a reggelivel, lement a konyhába, hogy egyen valamit. Amikor csak lehet kerülte a társaságot, antiszociális típus volt, nem szeretett beszélgetni, az üres fecsegés pedig egészen feldühítette, ezért vonult inkább vissza. A nap nagy részét a szobájába begubózva töltötte, bámulta a falat, és próbálta magát kirángatni a lelki sivárságból. Voltak ilyen napjai, amikor a gyógyszeradagok ellenére is rossz kedve volt. Kellemetlen érzések kerítették hatalmába, rátelepedtek a gondolataira, és nehéznek érezte magát, oly annyira nehéznek, hogy nem is akar megmozdulni.
Végül mégis megtette.
Felvette a melegítőjét és úgy döntött, hogy elindul futni, a hideg ellenére. A mozgás mindig segített, az arcába csapó szél pedig kiürítette a gondolatai közül a negatív foganatokat. Reménykedni tudott benne, hogy ez most is így lesz. Nem ment messzire, már csak az elővigyázatosság miatt sem. Lefutotta a falu határába, majd szépen vissza. Nem rohant, inkább csak kocogott, de még így is gyorsabb volt, mint egy közönséges, vele egykorú srác. Hiszen ő nem volt közönséges, a szó legnemesebb értelmében bestia volt, egy szörnyeteg. Ez pedig még ebben a nyomott hangulatában is büszkeséggel töltötte el. Oly annyira, hogy nem volt kedve visszavonulni a szobájába magányába s bár társaságra nem vágyott, a szabad levegőre igen. Átfutott a réten, csak úgy találomra, és néhány perc múlva a Fénylő Lelkek Udvarán találta magát. Fintorgott egyet a kőszoborra, csak úgy köszönésképp és pásztázni kezdte a körletet. A sötétedés ellenére egészen jól ki tudta venni, hogy nincs egyedül, ráadásul a szívdobogását is kitűnően hallotta. Nem akar ráijeszteni ezért jó nagy zajt csapott, köszörülte a torkát.
 - Ne aggódj, nem foglak megenni.
Olyan furcsa volt a pillantása, hogy kénytelen volt megszólalni és mondani valamit, ha már normális köszönésre nem képes.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Állia Szipenni
INAKTÍV


Árny
offline
RPG hsz: 358
Összes hsz: 1107
Írta: 2013. december 22. 21:09 | Link

Kornél

Kezd sötétedni, már nem látok olvasni se. Hát, akkor csak nézelődőm. Ezzel le is teszem magam mellé a könyvet. Elkezdek nézelődni, jók a látási viszonyok. Ahogy elnézek a szobrok felé, meglátok valakit. Egy futót. Hát, ilyenkor futni, érdekes egy ötlet. Én ilyenkor inkább a szobámban gubbasztok a melegben és olvasok. Csak ilyen szép estéken szeretek kijönni és "megfagyni". De igazán nem is érdekel, most nincs kedvem gondolkodni, csak nézek ki a fejemből inkább. Elnézek a másik irányba, de azért figyelek a neszekre a hátam mögött is. Szépek a virágok, bár már csak kevés van és azok is már becsukták a kelyhüket. Ami nagy kár, mert így nem olyan szépek. Közben úgy látszik, mögém ért a futó. Elkezdi köszörülni a torkát. Majd elejt egy köszönésszerűt, bár elég furcsát, amin eléggé meglepődöm. Lassan, nyugodtan megfordulok. Ránézek, fél szemöldököm felemelve kérdek.
-Megenni? Ez most komolyan mondtad?
Ezután felmérem és közben várom a választ. Hát, nem túl nagy, erősnek se látszik. Nem tudom hogy gondolta, hogy megesz. Biztos tréfa volt, bár elég morbid. Úgyhogy kicsit gonoszka leszek ezért. Most már mosolyogva kérdek.
-Hányadikosnak látszom? Már nem azért, de nem vagy valami nagy szám. Úgyhogy szerintem esélytelen, hogy megegyél, akármilyen kannibál, vagy nem tudom micsoda vagy.
Ezen már mondjuk már majdnem nevetek. Hisz max őrültnek menne el a srác. Mert sajna fiúval találkoztam össze, bár ki lenne ilyen furcsa humorú egy pasin kívül? Na, de mindegy. Kíváncsi vagyok, megsértődik-e. Hisz ezután, ha nagy az egója, biztos felhúzott orral távozik. Bár én azt nagyon szívesen megnézném. Vicces lenne, bár utána biztos "megviccelne" valahogy. Hát mindjárt meglátjuk, hogy reagál.  
Utoljára módosította:Kiva Faraday, 2013. december 31. 00:20 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Reviczky Kornél
INAKTÍV


the big bad wolf
offline
RPG hsz: 358
Összes hsz: 2108
Írta: 2013. december 22. 21:24 | Link

Állia


Ennyit arról, hogy megpróbál normális lenni valakivel. A kislány itt van egyedül, a sötétben egy könyvet olvasgatva. Szemtanuk sehol és beszólogat neki, akit többet között gyilkolásra képeztek ki. Nem okos dolog. Főleg, hogy mindezt elég lehangoló és unalmas stílusban teszi. Egy pillanatra felvonja a szemöldökét, majd elmegy mellette. Nem érti mire fel a felesleges rinya.
 - Nem, inkább egy szófordulat volt.
Fintorog, nem igazán tud erre mit reagálni, kissé hihetetlen, hogy ilyen aprócska törpéknek is ekkora szája. Alig látszik ki a földből, de már járatja a száját, hihetetlen. Ráadásul a rosszabb fajtával kezdett ki, minderről persze nem tehet, hiszen tudatlan, az is lehetséges, hogy nemrég érkezett az iskolába.
 - Nem érdekel mennyi idős vagy, de az biztos, hogy nem lehetsz túl okos, ha a félhomályba olvasol.
Mutat a könyvre, majd megvonja a vállát. Nem sokat tud az ilyen szokásokról, az is lehet, hogy a lánynak valami csodálatos képessége van..bár, ahogy elnézi semmi érdekes, semmi izgalmas, csak egy egyszerű kislány, akinek túl nagy a szája és próbálkozik.
 - Na de nem zavarlak tovább, csak ne legyél túl sokáig kint, még a végén megfázol.
Megrázza a fejét, hitetlenkedve fölnevet. Még mindig nem hiszi el amit hallott. De legalább már tudja, miért nem barátkozik senkivel, vagy miért nem áll le törpékkel. És most sem teszi meg, inkább továbbáll. Feleslegesen nem fog vesződni, főleg nem ilyenekkel.
 - További jó olvasást a sötétben.
Félvállról int, majd átszelve az udvart bemegy a kastélyba, maga mögött hagyva a lányt.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Állia Szipenni
INAKTÍV


Árny
offline
RPG hsz: 358
Összes hsz: 1107
Írta: 2013. december 22. 21:55 | Link

Kornél

Hát most mérges. Kb olyan, mint egy sértett vadkan. Szerintem hülyének néz, már biztos. Hát, már tényleg fáradt vagyok. De ő érdekes, van benne valami furcsa, kiderítem mi. Mérgesen, kicsit lemondóan válaszol. Én viszont most gonosz leszek. Most már kicsit gúnyosan mosolygok azon, hogy ilyen hirtelen le is lép. Hát, én viszont most kíváncsi vagyok, úgyhogy nem megy el. Szóval tartom inkább.
-Hát nem volt valami kedves.
Egyre furcsábban néz rám. Majd újra beszól nekem, hát nagyon édes. Úgy csinál, mintha valami nagymenő lenne. Pedig nem igazán látszik rajta semmi. Folytatja, most már nem válaszolok, hisz minek, majd mindjárt megleckéztetem egy kicsit. Én már tudom milyenek a nagyok, ott a nővérem példának. Csak annyi a különbség, hogy ő fiú és van benne valami furcsa, ami egy kicsit megijeszt. Közben látszik, hogy felmér, hát én nem vagyok ritkaság, inkább hétköznapi, ezt tudom, ő is. Látszik, hogy nem lát semmit és már nem is érdeklem. Azt mondja, hogy jó olvasást a sötétben, mintha olvasnék, érzem a gúnyt, de ez van, mindjárt kap egy kedves választ. Még int arra, hogy menjek be, mert megfázom és elindul be.  Előveszem a pálcám, elmormolom a kis varázsláng megidéző bűbájt. Elindítom felé a lángot, nem túl közel, körbeviszem a feje körül. Közben mosolyogva kommentálom is.
-Nem olvastam, csak most fogok. Ehhez kell a tűz. Bár téged piszkálni jobb, te magányos farkas. Engem nem tudsz megijeszteni, van tesóm, ez nem hat meg.
És most várom a választ. Olyan lesz a válasz mint nővéremé szokott lenni, csak őt inkább megdobálni szoktam. Őt nem dobálnám meg. Biztos elkapná, nem tudom hogy, de elkapná.
De elmegy, hát úgy látszik nem érdeklem hát ez van.
Utoljára módosította:Kiva Faraday, 2013. december 31. 00:29 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dombay Mara Célia
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 1
Összes hsz: 2
Írta: 2014. január 3. 17:08 | Link

Egyre megfoghatatlanabbak a dolgok, mintha minden tárgy, mozdulat és arc folyékony lenne.

Az az istenverte köd, az a lila köd, ami az agyat lepi el, ha dühös, az a piros meleg légáramlat, ami átmelegíti a testet, mikor szerelmet érez, és az a hűvös szellő, ami lassan borítja be a test minden porcikáját, ha eljön a bánat. Ezek a dolgok azok, amik uralnak téged. A racionalitás hőserdejét is bejárhatod. Hiába vet szét a büszkeség magad iránt, ez csak az elfojtás érzése. A lényed akaratlagos, ugyanakkor erőltettet megváltoztatása, amikor is egyre érzéktelenebbé teszed magad, szembe köpöd saját arcod, és még büszke is vagy rá. Aztán ott állsz a tükör előtt, mint a hőscincér, ki bálba készül. Mily csodás a kalapom! Mily robosztus a tartásom! Nincs kifogásolható részem!
Ha megráznak, hogy ébredj fel hőscincér, csak sértődés a vége. Mit tudhat Ő, aki csak szálka a szemedben...mit tudhat...csak a szót fecsérli, nincs is haszna.

Mióta eljöttem otthonról, már nem érdekel a hőscincér, és tükör sem akarok lenni. Csak Én akarok lenni, így, csupaszon, kendőzetlenül. Mara. Akárhányszor tükör akartam lenni, engem köptek szembe, nem a tükörképüket.  "tükör Marának" nem tulajdonítottak különösebb figyelmet. Meguntam hát az arcom sikálását. A kastély sokkal nagyobb és kacskaringósabb, mint ahogyan elképzeltem álmaimban. Bár kissé olyan, mintha Angliában lévő nevezetes egyetemen lennék, ahol kötelező az egyenruha és a komor ábrázat. Szokatlan a hely, szokatlanok az emberek,. Sőt. Még a levegő is szokatlan. Mintha az emberek fejében egyetlen dallam lenne. "Nincs időm az emberekre nincs időm elég..." Nem akarok besorolódni. Még szobám sincs, ahova a bőröndjeim lerakjam és leheveredjek. A klubhelyiség zsúfolt, mindenhol fürkésző szemek hol bökdösnek, hol meg pofozgatnak. Az arcom attól is pirosodott ki, na meg a hidegtől is. Furcsa, mi mindentől lehet egy orca piros, aztán még pirosabb. Magam sem tudom igazán, miért sétálok lassú tempóban fel -alá, de meglehetősen kellemes most itt. Talán a gondolataimat rendezgetem, mert mi tagadás, elég nagy odabent a rendetlenség!
Sosem voltam az a pedáns lány, ami a gondolatokat illeti, pedig maga vagyok a káosz. egy hirtelen vezérelt ötlet miatt behunyom a szemem, hogy jobban lássam azokat a gondolatokat. Rendet kell itt rakni, ki kell seperni, le kell törölgetni, mielőtt valaki vendéget fogadok. Csak nem jöhet ide ebbe a káoszba. Igazán illetlenség lenne. Nagyon nagy illetlenség. Mennyivel kellemesebb a vendégnek is, hogy ha beljebb lép, hellyel tudom kínálni, és prüszkölnie sem kell a szálló portól. Ugyanis a szálló gondolatok ha beszállingóznak a másik orrába, agyába, az nagyon kellemetlen tud lenni! Esetleg beágyazódik, és bogarat ültetek a fülébe. Az pedig ha kibújik és átszövi az agyát...ó, jaj, azt igazán nem akarhatom!  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ivy A. Ives
INAKTÍV


Zöld Poszáta
offline
RPG hsz: 66
Összes hsz: 233
Írta: 2014. január 3. 17:32 | Link

Aki fel-alá járkál

 Nagy a csend idebent, rend és fegyelem. Tiszta értelem csillan, akár a kristály-üveg ablakán beárad a fény és szilánkká válik és szertehull elmémben az emlékek árja, s csak várja merre vezeti imája szavát halló végzete.
 Sétálok előre magamnak kezemben pirinyó könyvemmel, amiből merítem ihletem az útra. Lassan jönnek a vizsgák, s tornyosulnak felettem. Bizony el leszek havazva rendesen. Tizenöt tárgy, a Rellon szégyene, hogy ilyen strébert befogadott magába a sárkány gyomra, s tüzével még nem okádta ki.
 No de, lám csak, valaki ugyanott van, ahol én és járkál fel-alá szüntelen. Apró könyvem óvatosan zsebembe teszem és felé veszem az irányt. Végignézem küllemét és elveszett ábrázatát. Megesik rajta a szívem, úgy döntök, vele, ha addig élek is, megismerkedem.

- Szia! A cipődet koptatod direkt vagy csak keresel valamit és azért sorjázod itt?

 Gyenge kezdés után vehemenciámban erős visszaesés tapasztalható, míg várom a lány pálcát ránt-e rám menten, vagy netán szóba elegyedik velem, csak az arcát figyelem, a szemét kémlelem. A szem a lélek tükre, mondják, s az övében némi zavar mit látni vélek, de lehet, hogy csak új itt emiatt megszeppent tekintete.
 Mivel a lány nagyon elvan magával és nem felel úgy döntök inkább feladom és tovább sétálgatok. Megunva a csoszogást visszabaktatok a Rellon körletbe folytatni a vizsgákra való előzetes felkészülést. Rám is fog férni mert kicsit eltunyultam bár lehet, hogy ezt csak én érzem így. Mindegy is, a lényeg az, hogy várnak a könyvek, a pennák, s a tenták. Indulok hát! ~Viszlát!~ Intek a lánynak némán és ott sem vagyok már.
Utoljára módosította:Ivy A. Ives, 2014. január 17. 10:39 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"...Ne félj, csak Élj!..."
Kőszegi Brigitta Hanna
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. január 7. 20:16 | Link




Odakint lehűlt az idő, és már rég besötétedett. Utálom a télben, hogy olyan hamar lesz sötét. Na meg persze az sem a kedvencem, hogy túlságosan is melegen be kell öltöznünk, akárcsak egy kis eszkimó. Nem érzem jól magamat vastag ruhákban, de ha nem akarok több hónapos megfázást, talán egy kis tüdőgyulladást, kénytelen vagyok engedelmeskedni annak, amit az időjárás megkövetel.
Pár napja vagyok csak itt, a Bagolykőben. Még mindig szokatlan, a Roxfort után. Ott valahogy teljesen mások az emberek, talán egy picit még beképzeltebbnek is tűntek. Lehet ez azért van, mert az övüké a legnépszerűbb iskola, ki tudja. Mióta itt vagyok, felfedeztem már pár helyet, de tudtam, hogy korántsem az összeset. Egyik rossznak mondható tulajdonságom, hogy túlságosan is kíváncsi vagyok, még akkor is, mikor éppen a popsimon kellene maradnom. Sosem tanulok az elkövetett hibáimból. Kezelhetetlen vagyok. Igen, ezeket sokszor megkaptam már, és nem csak az édes, és drága szüleimtől, hanem a környezetemből sok mindenkitől.
A szobámban ültem, és csak néztem ki a fejemből. Semmi jobbat nem tudtam csinálni, meg amúgy is, az elmúlt pár napon eléggé zsúfolt, fáradt is voltam. Ideje volt egy picit sétálni, kiszellőztetni teljesen a fejemet, utána pedig esti nyugovóra térni. Rendesen felöltöztem, hajamat a tükör előtt elfogadhatóra igazítottam, majd kiléptem a szobámból, majd pedig a Navine körletéből. Elindultam valamerre, voltaképpen fogalmam sem volt, hogy merre, csak épp arra, amerre vitt a két pici lábam. Szembejött velem pár, számomra eddig még ismeretlen diák, arcukat próbáltam megjegyezni, ők viszont egyelőre csak méregettek engem. Ennyire feltűnő lenne, hogy új vagyok? Vetettem feléjük egy halovány mosolyt, hiszen én azon a véleményen vagyok, hogy az első benyomás mindig a legfontosabb, és szerintem ha valaki rámosolyog egy vadidegenre, az vagy hülyének nézi, vagy akár egy ember napját is fel lehet vele dobni. Továbbhaladtam, mikor is mire magamhoz kaptam, már egy hatalmas kapuval találtam szembe magamat, amin szinte gondolkodás nélkül benyitottam, nem is tudva mi fog rám várni, odabent. Bátor lány vagyok ám, jöjjön aminek kell! Szememmel azonnal körbenéztem. Közepén egy csodaszép szökőkút volt, kicsit hátrébb pedig már valamiféle rét féleség volt látható. Engem egy botanikus kertre emlékeztetett, pedig annyira nem is hasonlított rá. Tetszett. Lassan, odasétáltam a szökőkúthoz, majd leültem a szélére, és nézelődni kezdtem. Egyedül.
Utoljára módosította:Kőszegi Brigitta Hanna , 2014. január 21. 17:08 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Strobl Dorián Máté
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 13
Összes hsz: 84
Írta: 2014. január 9. 15:13 | Link

Brigitta

Este van, este van, ki-ki nyugalomban.
Vagyis, hogy teljesen pontos legyen, elég sokan térnek már nyugovóra, ugyanis lassan már mindenkinek a körletében kell tartózkodnia. Én is hamarosan arra veszem az irányt, de előbb ki kell mennem a levegőre, kiszellőztetni a fejem. Kicsit túl sokat voltam ma benn a 4 fal között. Sajnálatos módon találtam egy fenomenális könyvet, amit nem lehet letenni, így egész délután azt bújtam.
A repülés mindig is érdekelt, de a tériszonyom miatt még sosem merészkedtem seprűre. Várhatóan ez a közeljövőben nem is fog változni, de ennek ellenére a meccsekre mindig kimegyek. Hogy kinek szurkolok, az titok, mivel csúnyán nézne rám mindenki ha elmesélném, hogy nálam ki a befutó. Szóval emiatt is tetszett meg ez a könyv, és ezért vásároltam meg lenne a faluban. A másik ami megfogott benne, az a mondanivalója. Mivel én is versenyszerűen sportolok, így átérzem a főhős belső vívódását. Kicsit magamra ismertem. Ő is fiatalon kezdte a sportot és sok küzdés után érte el, hogy ismerjék a nevét. Most pedig, hogy rendszeres részvevője a legnagyobb versenyeknek, már nem érzi magában annyira a késztetést, mint előtte. Szerény személyem is imádja a vívást, és nem bírnám abbahagyni, de túl sok időt, és energiát vesz el tőlem.
Visszakanyarodva az eredeti történethez: ki kellett szellőztetnem a fejem. Túl sokat gubbasztottam odabenn, már fájt a szemem, és a gondolataim is eléggé megiramodtak. Szemüvegemet egy élmény volt levenni a fejemről, és még jobb volt, amikor a szabadba érve arcomat megcsapta a hideg. A FLU volt az egyik olyan hely, ahová gyakran ellátogattam. Általában nem volt tumultus, csak pár diák lézengett erre. Most is ez várt rám odakinn. Azt hittem, hogy már senki nem csámborog erre, de tévedtem. Az egyik szökőkútnál egy szőke lányt pillantottam meg. Mi van, ebben az iskolába csak szőkék járnak!? Vagy csak én vonzom be mindig őket?! Lényegtelen.
Zsebre vágtam kezeimet, majd csendben felé vettem az irányt. Nem tudtam, hogy vár-e valakit, vagy csak szeretne egyedül lenni. De akár valami gondja is lehet. Én pedig úriember lévén, erős késztetést éreztem az iránt, hogy esetleg segítsek neki.
- Szia! Mi okból kifolyólag ülsz egyedül itt kinn éjnek évadján? - (Egy kissé költői túlzás, az éjnek évadja, de nem probléma.) Egy kisebb féloldalas mosolyt is megeresztek, majd érdeklődve figyelem a választ... már ha kapok. Ha nem vár senkit, akkor újabb kérdést intézek hozzá, mégpedig: Zavarok?. Ha erre is nemleges válasz jön, akkor leülök mellé a szökőkút szélére.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kőszegi Brigitta Hanna
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. január 11. 20:18 | Link




Nagyon csendes volt minden, lassan már kezdett számomra ijesztővé válni a helyzet. Úgy éreztem magam, akárcsak egy horror filmben, de mikor diákok hangját hallottam a folyosóról beszűrődve, megnyugodtam. Sóhajtottam egyet, majd ismét a bejárati ajtó felé pillantottam, ugyanis kinyílt, majd belépett rajta egy fiú. Nem ismerek még senkit, az arcmemóriám pedig pocsék, így hát még azt se állíthattam biztosra, hogy arcról ismerős. Nem nagyon foglalkoztam vele, inkább visszatekintettem a szökőkútra. A következő pillanatban már az előbb említett fiú ott állt mellettem, és megszólalt. Hirtelen történt minden, így én, mondhatni ijedtemben felpattantam a szökőkút széléről. Alaposabban szemügyre vettem a fiút, addig még csak meg se nyikkantam. Arcomra egy halovány mosoly települt, majd megköszörültem a torkomat, és kiagyaltam valami elfogadható választ.
- Sajnos nem volt senki, aki velem jött volna, így hát jöttem egyedül. Mondtam, majd kissé szomorúan vállat vontam, bár ezzel azt akartam kifejezni, hogy ne is foglalkozzon velem, már megszoktam, hogy a legtöbb dolgot egyedül kell elintéznem.
- Szeretem az esti sétákat. Tettem hozzá, bár nem is tudom pontosan, hogy miért. Na mindegy is, így legalább a fiú most kapott egy pontos képet arról, hogy miért is vagyok itt.
Kezemet a zsebembe vágtam, hirtelen nem tudtam, most mit is kellene mondanom, de szerencsémre a fiú törte meg ismét ezt a röpke csendet, mire én szinte villámgyorsasággal adtam választ.
- Egyáltalán nem zavarsz. Sőt, inkább örültem is neki, de jobbnak láttam, hogyha ezt nem említem meg. Még a végén valami dilis, nyomulós lánynak nézett volna. Utálok egyedül lenni, bár lehet, hogy ezt már a tekintetemből, illetve a magatartásomból a fiú le is vette. Sóhajtottam egyet, majd lassan visszaültem a szökőkút szélére, és onnan pillantottam fel a fiúra. Pár percig csak nézelődtem, majd bátorkodtam megszólalni.
- Na és te? Mi járatban? Kérdeztem, egy apró mosollyal az arcomon, ami már szinte odanőtt. Miért is mosolygok én mindig, ha valaki szóba áll velem. Azt hiszem erről is le kellene szoknom, bár vannak olyan emberek akiknek az első benyomás a legfontosabb, és ha mosolygunk, az egy jó pont.
- Amúgy, Brigi vagyok. Vagy Gitta. Rád bízom. Mondtam, majd a fiú felé nyújtottam a kezemet, bemutatkozás képpen.
Utoljára módosította:Kőszegi Brigitta Hanna , 2014. január 21. 17:08 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Strobl Dorián Máté
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 13
Összes hsz: 84
Írta: 2014. január 20. 13:27 | Link

Brigitta

Megijedt.
Esküszöm, hogy nem hittem volna, hogy meg tudok ijeszteni valakit. Nem gondoltam volna, hogy ennyire ijesztő vagyok. Lehetséges, hogy nem vette észre, amikor beléptem, mert annyira el volt foglalva a gondolataival. Viszont most szélsebesen pattant fel ültéből, és rémülten pislogott rám. Lehet kellett volna mondanom pár nyugtató szót, de nem tettem. Helyette inkább kérdeztem, így próbálva lehűteni a kedélyeket.
Szerencsére nem egy hallgatag lánnyal hozott össze a sors, akiből úgy kell kirángatni minden szót, vagy értelmes mondatot. Kérdésemre hamar választ kapok, valamint egy szomorú tekintetet. Ez a lány úgy változtatja a mimikáját, hogy alig győzöm követni. De inkább legyen ilyen, mint pokerface.
- Nem tudom elhinni, hogy egy ilyen csinos szöszinek nem akad kísérője. Új vagy még? - Ez az egyetlen indok, amit el tudok képzelni. Alaposan végigmérem a leányzót, de igyekszem nem túl feltűnő lenni. Nem tudom, hogy mennyire szereti, ha alaposan megszemlélik.
- Én is így vagyok az éjszakai sétákkal. Akkor végre nyugalom van. - Igaz ott vannak a prefektusok, akik bármikor rád akadhatnak, és megbüntethetnek, de ez alatt a pár évem alatt, ez csak 3x fordult elő. Szóval valamit lehet, hogy jól csinálok.
A kérdésemre, miszerint zavarom-e, szerencsére nemleges választ kaptam. Szürke szövetkabátomat összehúzom testem előtt, de nem cipzározom be, majd így ülök le a szökőkút szélére. Nem kell sokat várnom, és a lány is visszaül oda, ahol eddig gubbasztott.
- Egészségügyi sétát teszek. - válaszolom, majd kabátom zsebébe dugom a kezeimet, mert azok eléggé kihűltek időközben. Azonban a jobbom nem marad ott sokáig, mivel kezet kell fognom. El is felejtettem, hogy be kéne mutatkozni, mivel mi még nem ismerjük egymást. Na de majd most!
- Felettébb örülök Brigi! Én Máté vagyok, de hallgatok a Dorián-ra is. -
Gyengéden rázom meg a kezét, és egy féloldalas mosolyt is mellékelek hozzá. Majd miután a kézfogás megtörtént, én szélsebesen dugom vissza kezemet a zsebembe.
- Na és Brigit mit érdemes tudni rólad? Mesélj Magadról. -
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kőszegi Brigitta Hanna
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. január 21. 17:24 | Link




A fiú szerencsémre elfogadta a kezemet, így meg is ejtettünk egy gyors kézfogást, majd mikor megszólalt, önkéntelenül is elmosolyodtam. Fogalmam sem volt arról, hogy miért, de mikor jobban belegondoltam, rájöttem. Tetszett a hangja. A vigyor levakarhatatlanná vált az arcomon, így is válaszoltam neki.
- Pedig jobb lesz ha elhiszed, hiszen nem akadt senki. Igen, új vagyok. Vallottam be a fiúnak, kíváncsian várva mit fog hozzá szólni. eddig mindenki elég méregetően nézett rám, mintha azt gondolnák magukban, hogy én vagyok az új hús, akit hamarosan ki fognak készíteni. Mondjuk, egyelőre még nem ért semmilyen bántalmazás, nem tudom mire várnak még, ha tényleg így gondolják.
- Új, de másodikos. Amúgy, ennyire látszik? Helyesbítettem, majd feltettem egy gyors kérdést. Úgy látszik, hogy akik már régóta ide járnak, nagyon megjegyzik az összes diák arcát, és ha a tömegbe bekerül egy újabb arc, azt azonnal kiszúrják. Nem tudtam, hogy ilyenek az itteni emberek, de ahhoz képest, hogy ezt most ilyen furcsának tartom, tudom, hogy pár év múlva én is pontosan ugyanilyenné fogok válni. De nem félek tőle, állok elébe. Másokkal ellentétben szeretem a változásokat, örülnék ha egy picit megváltozhatnék. Sokan azt vágták régen a fejemhez, hogy kibírhatatlan és túl furcsa vagyok, jobb lenne ha megváltoznék. Azóta igyekszem, hogy kielégítsem az igényeiket.
A fiú is közölte velem mit csinál ilyen későn idekint, amin ismételten csak elmosolyodtam, majd mikor elárulta a nevét, a lelkem valamiért megkönnyebbült. Mintha már régóta esedeztem volna a nevéért. Kicsit jobban szemügyre vettem, mivel eddig annyira pörögtem, hogy erre még nem is volt lehetőségem. Kicsit idősebb volt mint én, legalábbis nekem ez tűnt fel, na meg persze igazán jóképű. Az efféle gondolatokat mindig magamban tartottam, amióta egyszer, mikor kimondtam egy ilyet, rosszul sült el. Egy jó tulajdonságom, tanulok a hibáimból. Na meg persze nem akarom megalázni magamat.
A fiúnak is ugyanúgy két neve volt, mint nekem, ami nagyon megtetszett, és ez látszott is rajtam.
- Rendben, akkor...hmm..Máté leszel! Gyorsan kellett döntenem, mivel mindkét név tetszett, de nem nagyon akadtam fent ezen. Nem életem döntését kellett meghoznom. Alig telt el pár másodperc, amíg csend volt, Máté megtörte azt, kérve, hogy meséljek magamról. Hangosan felsóhajtottam, majd elejtettem egy halk kacajt, e közbe pedig igyekeztem összeszedni a gondolataimat.
- Hát, nem vagyok valami érdekes egy személyiség, de remélem azért így is le tudlak kötni. Valamennyire. Túlságosan is őszinte vagyok a mai este. Meg kellene tanulnom, hogy mindent kétszer is átgondolok, mielőtt kimondanám. Köhécseltem egyet, kettőt, majd nekiláttam elmesélni életem kis, és felettébb sem extrém történetét.
- Nemrég érkeztem ide, a Roxfortból jöttem át. Másodikos kis Navines csöppség vagyok. Mondtam nevetve, a csöppség szó miatt. Utálom, ha kislánynak állítanak be, így magam sem tudom miért mondtam ezt a szót, de persze, most már mindegy is. Egy percre elhallgattam, mivel nem tudtam Máté, tulajdonképpen mire kíváncsi. Kérdően, de egyben bizonytalanul is néztem rá, remélve, hogy ebből az arckifejezésből rájön, hogy fogalmam sincs mit kellene most mondanom. Ismét köhécseltem egy kicsit, majd inkább váltottam, egy halovány, de édes mosollyal az arcomon.
- Most inkább mondj valamit Te magadról.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Strobl Dorián Máté
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 13
Összes hsz: 84
Írta: 2014. január 22. 17:22 | Link

Brigitta

A megérzésem helytálló volt, mivel valóban egy újonccal hozott össze a sors. Ebből azonnal azt szűrtem le, hogy biztos elsős, csak eddig jól eldugta magát. Vagy pedig a másik változat, hogy nem rég érkezett csak meg. Mondjuk utóbbi elég érdekes, mivel lassan vége a félévnek. Bár itt semmi sem elképzelhetetlen. Anno, én is pár hét késéssel érkeztem, az otthon folyó családi balhék miatt... mert nem akarta eleinte elengedni. De szerencsére végül csak kiharcoltam, és most már 4 éve itt vagyok.
A következő mondata hallatán szemeim hatalmasra nyílnak. Ennyit arról, hogy elsős, és csak késve jött. Lehet kinéz már másodikosnak, de jelenleg a lányok annyira egyformák ilyen korban, hogy nehéz különbséget tenni, hogy ki hányadikos. Na meg ahogy fel vannak öltözve. Köhöm... Mondjuk úgy, hogy többnek néznek ki, mint amennyi idősek valójában. Lassan már félve merek odamenni egy lányhoz ismerkedni, mivel nem lehet tudni, hogy 14 éves vagy már 17.
- Hát csak egy ötlet volt, hogy miért vagy egyedül. - vonom meg a vállam - Na meg nem voltál ismerős, pedig a szőke lányokat hamar kiszúrom és meg is jegyzem őket. - Egy mátés mosolyt és egy kacsintást mellékelek a mondathoz. Nem tehetek róla, de a szőke lányok a gyengéim. Őket igen gyorsan kiszúrom a tömegből, és ha van rá lehetőségem, akkor szóba is elegyedek velük. Az eddigi barátnőim közül nagyjából mindegyik szőke volt. Vagyis, hogy pontos legyek, volt egy vörös hajú is. Érdekes, hogy talán belé voltam a legszerelmesebb. Merész dolog ezzel a szóval dobálózni, de én már csak ilyen vagyok. Irtó könnyen szerelmes leszek, legalábbis azt hiszem, hogy az vagyok. Aztán még az is lehet, hogy sose voltam tényleg szerelmes, csak azt hittem. Na de ebbe most nem megyek bele.
Gyorsan a nevekre tértünk, és én bedobtam a két lehetőséget, amiből választhat. Ő végül a Máté mellé tette le a voksát. Ki gondolta volna?! Az ismerőseim 95% úgy hív. Ez sokkal jobban rá áll a szájukra, mint a Dorián. A család hív csak az utóbbinak. Talán pont ez az oka annak, hogy nem is szeretem a Doriánt. Sokkal jobban ki vagyok békülve a Mátéval.
Bólintok egyet, hogy rendben, ha Máté leszek, akkor Máté leszek. Egy kisebb csönd állt be, amit igyekeztem gyorsan megszüntetni, mielőtt kínossá vált volna. Bedobtam a "mesélj magadról" kártyát. Jobb nem jutott az eszembe, még akkor sem, ha az emberek nagy része erre a kérdésre nem tud válaszolni. Brigi is kicsit fennakad rajta, de végül csak nekilát. Enyhén félrebiccentett fejjel figyelem, hogy mit mond, miközben jobb lábammal dobolok a földön. Sajnos ez egy rossz szokásom. Sose bírok nyugton maradni.
Újra meglepődöttség ül ki az arcomra, amikor meghallom a Roxfort és a Navine szavakat. Széles mosoly terül el arcomon.
- Roxfort? Miért jöttél át ide...ONNAN?! - Az utolsó szót kissé hangsúlyozom, mert azért valljuk be, hogy az talán a legjobb boszorkány és varázslóképző iskola. Persze Bagolykő se rossz, de... Mindegy.
- Amúgy akkor üdvözöllek köztünk! Én is Navines vagyok! - Egy bátorító mosolyt küldök felé, majd megvárom, hogy válaszoljon valamit. Ha ez megtörtént, majd akkor válaszolok a rám vonatkozó részre.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Fülöp Farkas
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 70
Összes hsz: 149
Írta: 2014. január 24. 20:40 | Link

Jo...?

Farkas második éve járt a Bagolykő Mágustanoda falai közé, de eddig még egyetlen órát sem mulasztott el (önkényesen), minden kötelességét teljesítette (ha Félixnek nem volt egy penge ötlete, amit éppen iskolaidőben kellett véghez vinni), és betegség miatt sem igazoltatott magának napot (mert ha beteg volt, amúgy sem volt kedve dübörgő fejjel rosszalkodni, így inkább bement órára). Ez volt az első (száz) ilyen alkalom (egyike), hogy gondolt egyet, és amikor elkanyarodott a folyosó az illemtanterem felé, kivált az arra baktató diákok sorából, és tovább ment egyenesen, nem is figyelve merre sétál. Azt már csak észrevette, amikor a kőpadló helyett füvön surrogott a cipője talpa. Kellett neki pár másodperc, mire leesett, hol van. A Fénylő Lelkek Udvara. Az ikrek szinte kötelességüknek érezték, hogy a kastély minden zugát ismerjék (esélytelen, de a probálkozások azért szépek voltak), így természetesen már itt is megfordult párszor. Hogy miért hívták így a helyet, azt nem tudta, és akit megkérdezett, az sem tudta megmondani. Az biztos, hogy még egyetlen fénylő lelket sem látott erre felé.
Eltrappolt a szökőkútik a még ebben a télies idõben is gyönyörűen virágzó ágyások között, és belenézett a hullámzó medencébe. Az alján pénzérmék fodrozódtak. Belenyúlt a zsebébe, talált benne néhány érmét, kihúzott egy knútot. Az ujjai között forgatta, és azon gondolkodott, beledobja-e. Miért dobálnak pénzt ide az emberek? Teljesül egy kívánságuk, áldoznak a szobornak, vagy ez csak amolyan szokás? - morfondírozott.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Joan Daniels
INAKTÍV


Joe
offline
RPG hsz: 41
Összes hsz: 207
Írta: 2014. január 25. 11:25 | Link

Farkas

Nagyon jól tudta, hogy órája lenne, de úgy volt vele, hogy ha kihagyja a Mugliismeretet - ahol amúgy sem sok újdonságot hallott, lévén, hogy muglik között nevelkedett. Mégis ki nem tudja használni a mikrót? -, akkor fel tud készülni a BBT órára. Az utóbbi időben a begyűjtő bűbájt tanulták, de Jo csúfosan felsült vele minden egyes alkalommal. Egyszerűen nem tudott magához vonzani egy tollpihét sem! Minden egyes sikertelen bűbáj után arra tudott csak gondolni, hogy mennyivel könnyebb lenne az élete, ha porszívóvá tudna válni, azzal egy csapásra minden ilyen gondja megoldódna. Talán igazából a fejét/orrát/száját kellene csak transzformálnia.
Végül megrázta a fejét, hogy megszabadítsa a zavaró gondolatoktól, és eltökélte, hogy abbahagyja a kibúvó keresést. Kimondta a varázsigét, meglengette a pálcáját, és ... nem történt semmi. A kút szélén körülbelül két arasznyival arrébb pihenő falevél zavartalanul folytatta a relaxálást. A kút közepén álló varázsló szobor ezt a pillanatot választotta, hogy megszólaljon.
- A könnyű lebegést mindig a váratlan dolgok hozzák. - Joe, akit nem egyszer lepett meg a szobor ilyen és ehhez hasonló haszontalan megjegyzésekkel, csak fintorgott egyet, és az orra alatt dünnyögve megjegyezte, hogy:
- Mondj valami olyat, amit nem tudok. Mondjuk azt, hogy miért nem működik ez a nyamvadt varázsige - fújtatott morcosan. Aztán újra próbálkozott. És megint. És megint.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

I'm not impossible... just a bit unlikely.
SVK TS, amatőr aeromágus
Fülöp Farkas
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 70
Összes hsz: 149
Írta: 2014. január 25. 12:43 | Link

Jo.

Farkas kihallotta a varázsigét a víz csopogásának zörejébõl és fejét oldalra döntve átkémlelt az ücsörgõ varázsló hóna alatt. Egy minden mértéket felülmúlóan lapos hajú fiú ült a kút peremén. Oldalvást volt, így az iker nem látta, pontosan mit csinál, de hallotta a tavaly tanult varázsigét és a pálca vége is kikandikált a szobor térde fölött, ezért kitalálta hogy éppen begyûjtõbûbájt gyakorol. Ha pedig abból, hogy semmi sem mozdult meg a hívó szóra nem jött volna rá, hogy a varázslat sikertelen, akkor a fiú válasza a varázsló bölcsességére biztosan rávezette volna.
Átérezte a másik gondját. Szívesen fogta volna az új-zélandi oktatás alulfejlettségére, hogy amikor idejöttek a Bagolykõbe testvérével, sokkal ügyetlenebbek voltak a társaiknál, de az új-zélandi oktatással nem volt semmi baj. Ma sem biztos, hogy sikerülne kiválóra levizsgáznia begyûjtõ bûbájból. Úgy határozott, felvidítja kicsit a másikat. Úgy okoskodott, hogy egy kis siker talán megnövelné az önbizalmát, és talán az igazi varázslat is sikerülne rögtön. Kifigyelte, hova irányul a pálca hegye, és észrevett a fûben egy ott heverõ bõr karkötõt. Valami közelebbivel is próbálkozhatott volna a fiú, de sebaj, ha azt választotta, hát azt választotta.
Farkas zsebre vágta a knútját (lehet, hogy a sikeres varázslatok végett hajigálják a diákok a pénzüket a vízbe?), és suttogva, hogy a víz elnyomja a hangját, kimondta a lebegtetés bûbájának varázsigéjét. Lebegtetéssel sokkal lassabbak voltak a tárgyak, de remélte, hogy a fiú ezt majd a gyenge varázslatának tudja be. Farkas egészen a kút padkájáig lebegtette a karkötõt és rápottyantotta egy száraz falevélre.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Joan Daniels
INAKTÍV


Joe
offline
RPG hsz: 41
Összes hsz: 207
Írta: 2014. január 26. 16:38 | Link

Farkas

Nem tudta, mennyi ideje próbálkozhatott, sem azt, hogy mennyi ideig lesz még képes ép ésszel tovább csinálni ezt az eredménytelen folyamatot. Mintha a tudata blokkolta volna a varázsigét. Lehet, hogy igazából mély, ellenséges érzelmekkel viseltetett a falevél iránt, és ezért nem tudta sehogy sem közelebb vonzani magához? De ez esetben ellentétes érzésekkel viszonyult a tollpihéhez is, amivel korábban gyakorolt. Meg úgy egyáltalán, mindenhez!
- Ááááá - kiáltott-nyöszörgött fel, majd megdörcsölte a szemét, és megborzolta a haját. Aztán a kezei tovább csúsztak, kicsit lefelé, és alaposan megdörzsölte a füleit is. Azt hallotta ugyanis, hogy ez segít egyensúlyt teremteni az agyféltekéi között - az meg csak nem árt ilyen helyzetben. Mikor ilyen módon kiadta magából a felgyülemlett frusztrációt, újra kezébe vette a korábban az ölébe pottyantott pálcát, és a falevélre szegezte - amin immár egy bőrkarkötő díszelgett.
- Mi a ...? - hajolt közelebb csodálkozva. Majd elvigyorodott, hiszen nyilvánvalóan rájött a megoldásra:
- Ááááá - kiáltotta ezúttal, miközben a pálcájával a begyűjtőbűbájhoz szükséges pálcamozdulatot végezte. És persze megint nem történt semmi. A biztonság kedvéért újra megismételte a mozdulatsort - ezúttal is ugyanolyan eredménnyel.
- Szóval nem az indiánüvöltés a kulcs - rázta meg a pálcáját szomorúan.
Aztán elvigyorodott, és ez úttal, közelebb hajolva, bűbáj kimondása, vagy pálcahasználat nélkül, koncentrált a levélre, ami így, lassan felemelkedett, és mint Aladdin varázsszőnyege, közelebb repült Joe-hoz, hogy a tenyerébe landoljon. A lány a kezébe fogta a levelet, és alaposan szemügyre vette azt is, és a karkötőt is. Semmi szemmellátható nyomot nem talált rajtuk, így hasonló technikával, mint az előbb, visszareptette a helyére, és újra felvette a pálcáját, hogy egy újabb Invitóval próbálkozzon meg - természetesen eredménytelenül.
Utoljára módosította:Joan Daniels, 2014. január 26. 16:42 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

I'm not impossible... just a bit unlikely.
SVK TS, amatőr aeromágus

Oldalak: « 1 2 ... 6 7 [8] 9 10 ... 18 ... 43 44 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék