36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: « 1 2 ... 5 6 [7] 8 9 ... 17 ... 43 44 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Yvonne L. West
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 24. 19:22 | Link

Jeremy *-*
Öltözet


Lassan kezd lemenni a nap, imádom nézegetni. Odahaza persze könnyebb volt, hiszen csak kisétáltam a szobámból az erkélyemre, leültem, szívtam magamba a friss levegőt és élveztem a pillanatot. Szinte emlékszem az összes naplementére amit eddig láttam. Kíváncsi vagyok itt milyen. Felöltöztem, most már egy kissé melegebben, hiszen ahogyan egyre jobban esteledik, úgy lesz egyre hidegebb is. Érezni, hogy hamarosan itt van az ősz, vége a jó meleg időnek. Amint mindennel végeztem, kiléptem a szobából, majd elindultam lefelé a lépcsőn. Magam mögött hagytam a Rellon körletet, majd egy másik lépcsőházat, aztán egy hirtelen mozdulattal befordultam az egyik folyosóra. Nem tudtam, hogy pontosan hova is szeretnék menni, inkább csak...mentem. Pár perc elteltével a szemem megakadt egy érdekesnek tűnő helyen. Sehová nem volt kiírva, hogy mi ez pontosan, de első látásra nekem úgy tűnt, mintha valami üvegház szerűség lenne. Benyitottam az ajtón, majd egy gyönyörű és hatalmas szökőkúttal találtam szemben magamat. Imádom a szökőkutakat! Körbenéztem, nincs-e senki más a közelemben, majd mikor már biztos voltam abban, hogy egyedül vagyok, szinte már odaugráltam a kúthoz, mint valami gyerek. Sosem csináltam még ilyet, és valószínűleg ezek után se fogok, de olyan jól esett egy picit ugrálni. Igen, én lennék a kemény csaj, a vérbeli Rellonos. Leültem a kút szélére, és a vizet kezdtem el bámulni. Olyan mélynek tűnt, és kristálytiszta volt. Életemben nem láttam még ehhez hasonlót, nagyon tetszett. Ott helyben eldöntöttem, hogy ide minden este kijövök, itt még a friss levegő is érezhető volt, és kiláttam az udvarra. A kút széléről át telepedtem a földre, hátammal támaszkodva a kútnak, és nézelődni kezdtem. Ugyan nem sokat, de láttam pár virágot is, egész jól díszítették a helyet, illettek ide. Valahogy, olyan tökéletes volt itt minden. Túl tökéletes. Kicsit gyanakvó szoktam lenni, ha valami pont olyan mint amilyet én szeretnék, vagy ahogyan én elképzeltem, mindig azt hiszem, hogy valami csapdába kerültem, vagy így akarnak becsalni oda. Túl paranoiás vagyok, le kellene szoknom róla. A víz csobogása, ahogyan hallottam odakintről a madarakat, igazán megnyugtatóan hatottak rám. Az elmúlt pár napban nem tudtam kipihenni magamat rendesen, úgyhogy ennek épp itt volt az ideje. Sóhajtottam egyet, majd elkezdtem rágni a körmeimet. Mindenki figyelmeztetett már vagy 100x hogy ez egy baromi rossz szokás, de valamiért nem tudok leszokni róla. Próbáltam már, de... ami nem megy azt nem kell erőltetni. Békén lehet hagyni engem. Szerintem már nagylány vagyok, magamtól is meg tudom állapítani mi jó nekem, és mi nem. Elmosolyodtam, ahogyan ezek kavarogtak a fejemben, majd sóhajtottam egyet, és tekintetemet a bejárati ajtóra szegeztem, mintha hallottam volna valami neszt afelől...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Jeremy Hunter
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 24. 20:01 | Link

Yvonne drága


Ma a cuccaim közt matatva véletlenül kezembe akadt a furulyám, amit még otthonról hoztam. Más hangszerem nem volt saját és amúgy is ezt lehet a legkényelmesebben szállítani, így csupán ennyi zenei segédeszközt hoztam magammal. Amióta itt vagyok, néha-néha nagy ritkán, mikor senki se hallott, játszottam rajta, de leginkább elzárva tartottam a ládámban. Most, hogy kicsit leengedhetek, nem kell semmit se tanulnom és úgy érzem a varázslóvilágban és hagyományokban is egyre jobban otthon vagyok, ismét kedvem támadt zenélni a gyönyörű faragású fahangszer láttán. Anyámtól ez volt az utolsó ajándékom, így nagy becsben őrzöm.
Néhány aprócska dallamot megpróbáltam még a szobámban kicsalni a furulyából, de nem volt sok időm a gyakorlásra, mert szobatársaim megzavarták a magányomat és  úgy döntöttem inkább keresek magamnak egy másik helyet a zenéléshez. Az említett tárgyat az övembe csúsztattam, úgy, hogy a talárom eltakarja, majd sétára indultam a folyosókon. Úgy tippeltem, ilyen tájt talán kihalt lesz a Fénylő Lelkek Udvara, elvégre a legtöbben most esznek, vagy a vizsgákra való tekintettel esetleg tanulnak. Bár elég sokan vagyunk a kastélyban ahhoz, hogy még se legyen szerencsém.
A kijárathoz érve kíváncsian kémlelek körbe és tekintetem összefűződik egy nagyon ismerős lányéval. Yvonne. Őt hívtam el a reneszánsznapi bálba, ami azt hiszem... szóval végül is egész jól végződött. Mármint ahhoz képest, hogy még életemben nem próbáltam egy hölgy partnere lenni és egész este szórakoztatni. Az határozottan kellemes pillanatokkal szolgált, amikor táncoltunk, márpedig az idő nagy részében ez volt a program. Hihetetlen mennyi energiájuk van a mai fiataloknak nem igaz? Na jó, csak viccelek. Egyszerűen kényelmesebb volt valami cselekvést csinálni és úgy szórakozni, mint hosszas beszélgetésekbe bocsátkozni és állandóan zavarba jönni. utóbbi nem az én stílusom, de sajnos néha még a legjobbakkal is megesik.
- Szia! Látom visszatértél a normál viselethez. Pedig jól állt neked az a ruha, bár meg nem mondtam volna róla, hogy rellonos vagy.
Igyekszem laza lenni és barátságosan mosolyogni, mert el már nem igen tűnhetek, hisz egyértelműen meglátott, úgy pedig határozottan kínos volna kereket oldani. Nyugodtan odasétálok hozzá és leülök mellé a kútnak döntve a hátamat, de a mozdulatsornak hála az övemben lévő furulya is helyet változtat, azaz kiesik az eddigi rejtekéből én elgurul egy kicsit. Magamban némán szitkozódva utána nyúlok és az ölembe veszem, majd ismét Yvonne-ra mosolygok, mintha nem most óhajtottam volna az armageddon eljövetelét. Csak nyugalom. Nem tudom miért, de valahogy az ő közelében kissé kínosan érzem magam. Talán mert rá tényleg lányként, sőt hölgyként tekintek a reneszánszos nap óta, és nos... elég szemrevalónak tartom. Nem véletlenül hívtam el anno, bár az tényleg a szerencse számlájára írható, hogy akkor egyáltalán összefutottunk.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Yvonne L. West
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 24. 21:02 | Link

Jeremy Pirul


Amint az ajtóra pillantottam, az kinyílt és egy ismerős arcot vettem észre. A kis aranyos szöszi, a bálról! Egy apró mosollyal figyeltem mozdulatait, ahogyan közelít felém, majd rám köszön, és mellém ül. Pár másodpercig csak végignéztem rajta, próbáltam megemészteni azt, hogy most nincs puccos és ódivatú ruhákban.
- Na hellóka. Igen...Szerintem ez valahogy kényelmesebb, mint az a hatalmas ruha volt. Mondtam, és ahogy visszagondoltam arra a nagy szoknyára, az anyagra, és, hogy milyen melegem volt benne, szinte kirázott a hideg. Többet nem akarom felvenni azt a, szinte már jelmez szerű izét.
Amióta itt vagyok, Jeremy a legnormálisabb velem, ez tetszik. Nem sokan hajlandóak engem elviselni, de neki valahogy még is sikerült, és ráadásul még azt is el tudta érni, hogy én is kedveljem őt. Olyan lett számomra mint egy barát. Vagy, ahhoz hasonló. Ismét csak pár perc csend következett, de mellette valahogy nem éreztem ezt kínosnak. Én ezt amolyan gondolkozási fázisnak fogtam fel, mintha mindketten éppen azon agyaltunk volna, hogy mit mondjunk a másiknak. A fiú zsebéből ekkor kigurult egy furulya, majd Jeremy zavartan felkapta, és láttam rajta ahogyan megilletődik. Azért is, hogy megkíméljem, inkább úgy tettem mintha nem láttam volna semmit, majd ficeregtem egy picit, utána pedig szóra bírtam magamat.
- Amúgy hogy vagy mostanában? A bál óta nem is láttalak. Mondtam, kissé szomorúan, mivel ez így is volt. Olyan jól éreztük magunkat, legalább is én biztosan, aztán egyszerre csak felszívódott. Mikor a folyosókon sétálgattam, titkon néha őt kerestem, de sehol semmi. Lehet, hogy ő is vizsgákra tanult, mint mindenki. Megértem. Hamar elment az idő, szinte már teljesen besötétedett, így még kellemesebb volt hallgatni a mögöttünk csobogó vizet. Szerencsére a kastélyból kiszűrődő fény miatt nem ültünk tök sötétben. Egy másodperc erejéig behunytam a szememet, vettem egy mély levegőt, majd lassan kifújtam. Lehűlt a levegő, nagyon jól esett. Vajon milyen lehet most otthon? Nem mintha olyan nagyon hiányoznának az otthoniak, de még mindig nem jelentkezett senki. Olyan furcsa. Talán örülnek, hogy leléptem otthonról? Ahogyan őket ismerem, még ezt is ki tudom nézni a West famíliából. Kinyitottam a szememet, majd tekintetemet ismét a mellettem ülő kis szöszire helyeztem. Aranyos srác. Még mindig hihetetlen, hogy kedvel engem. Vagy legalább is, úgy tűnik...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Jeremy Hunter
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 24. 21:41 | Link

Báli lányka  Cheesy


Úgy tűnik Yvonne örül a társaságomnak, vagy legalábbis nem zavartam meg semmi nagy elfoglaltságban és kétlem, hogy valaki másra várt volna. Valószínűleg csak a fejét szellőztette ki, az egyre hűvösebbé váló időben. Örülök, hogy a pólómra fölkaptam még a taláromat, mert valószínűleg rövid úton elkezdenék fagyoskodni enélkül, így viszont pont jó. Egyébként ez a fekete ruhadarab erősen a laboros orvosi köpenyre emlékeztet és nagyjából hasonló funkciói is vannak számomra. Védi a többi ruhadarabot, takar és van egy csomó zsebe is, így több minden lehet nálam anélkül, hogy közszemlére tenném a dolgaimat. Egy toll és egy jegyzetfüzet például állandóan velem van, hátha szükségem lesz rá valamikor... sosem tudhatom.
- Nem értem miért kritizálod, igazán... divatos volt - vigyorodom el. - Elvégre a lányoknál gyakori, hogy teljesen lehetetlen dolgokat viselnek, csak mert az a trend.
Ugratom picit a rellonost, bár megbújik a dolog mögött a hátsószándék, hátha magyarázatot ad nekem erre az érthetetlen jelenségre. Nem értem a nőket, bár valószínűleg ez örök problémám fog maradni, amíg csak élek. Legalábbis amennyiben hihetek a nagy koponyáknak az egyetemen. Azért ők csak tudhatnak valamit, ha már annyi eszük, meg tapasztalatuk van... vagy nem? Elvégre az is igaz, hogy sokan közülük menthetetlenül képtelen a társadalomba beilleszkedni és egyedül csak más fura fazonokkal tud szót érteni. Vajon én is ilyen buggyant egyén leszek? Esetleg már az vagyok? Bár akkor valószínűleg Yvonne nem mosolyogna rám ilyen barátságosan... Legalábbis reménykedem, hogy ez egy pozitív jel.
A furulyára nem szól semmit, én pedig ellazulok ettől. Őszintén szólva nem tudom ki hogyan viszonyul a zenéhez, mennyire menő, ha valaki képes valamin játszani, főleg ha az egy ennyire kis primitívnek tűnő hangszer. Persze nem az, a kidolgozottsága igazi profi munka, de mindezt egy hozzá nem értő honnan is tudhatná? Valahogy olyanról még sose hallottam, hogy a fiú furulyaszóval nyerte el a lány szívét... Bár én most nem is tervezek ilyesmit igaz?
- Megvagyok. Élvezem, hogy nem kell már az órákon unatkoznom naphosszat. Így több időm jut más dolgokra. Nálad mi a helyzet?
Azt bölcsen elhallgatom, hogy én személy szerint láttam őt, csak valahogy mindig sikerült eltűnnöm, mielőtt ő is megláthatott volna engem. Nem mintha bujdosnék előle vagy valami, csak... gőzöm sincs mit kéne kezdenem a lánnyal. Az az este tényleg jó volt és hazudnék, ha azt mondanám, semmi vonzódást nem érzek Yvonne iránt, aki igazán elbűvölő partner volt akkor, ám mindez csak jobban összezavarja a dolgokat. Féltem, hogy igazából azért szórakozott annyira jól, mert rajtam mulatott. Heteken át vártam, mikor jut a fülembe rólam szóló, engem kigúnyoló pletyka, de semmi ilyesmi nem történt. Persze ez pozitívumnak tekinthető, hisz így valószínűsíthetem, hogy mindent remekül sikerült csinálnom, ám ettől még továbbra se tudom, hogy a hétköznapi valóságba, ahol nem lófrálunk nevetséges, kényelmetlen, cifra maskarákban, hogyan kéne Yvonne-t kezelnem. Ő számomra valahogy kicsit benne ragadt abban a világban, ahol én voltam az úriember, ő pedig a hölgyem... pedig elég egyértelmű, hogy ő egy harmadikos, én pedig egy gólya vagyok, és amúgy sincs szükségem nevetséges bonyolításokra az életemben. A lányok pedig túlságosan kiszámíthatatlan tényezők.
Hogy ne üljünk teljes csendben, és némileg a saját, őrülten kavargó gondolataimnak megállítása céljából, a számhoz veszem a furulyát és megszólaltatom. Valahogy az újabb nevetségesen zavaró elmélkedések mellett már eltörpült az a zavarom, hogy mit fog szólni a zenéhez. Egyszerűen csak higgadt és összeszedett akarok maradni, ehhez pedig ez egy remek módszer. A hangszer kellemes, nem túl bántó hangot ad ki, igazából határozottan lágyan elringatja az embert. Nem valami híres darabot játszom, csak egyszerűen improvizálok, ösztönből, hezitálás nélkül. Teljesen belemerülök a játékba és csak jó 10perc, talán negyedóra múlva kapok észbe és fejezem be az egyszemélyes koncertet. Nem nézek a lányra, nem kommentálom az iménti eseményt, még ha ő szól is valamit hozzá, inkább az eget kezdem fürkészni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Yvonne L. West
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 25. 11:47 | Link

Zenész gyerek (:


- Divatos? Borzalmas volt! Mondtam, majd felnevettem kijelentésén. Esküszöm, ha még egyszer ezt mondja, ráadom azt a ruhát. Kíváncsi leszek akkor mi lesz a véleménye. Ahogy azon kezdtem el agyalni, hogyan nézni ki ez a kis szöszi egy szinte már nagyobb ruhában mint ő maga, újra elmosolyodtam, de a hangos nevetést inkább visszafojtottam magamba. Nem akartam, hogy totál hülyének nézzen, amiért csak így a semmibe egyszer csak beleröhögök. Ismét egy kisebb csend lett közöttünk, mindketten nézelődtünk, és gondolkoztunk. Tényleg jólesett egy kicsit a levegőn lenni, és még jobb volt az, hogy ilyen hűvös lett. Mondjuk, ha ezt tudtam volna előre, hoztam volna egy picit vastagabb kabátot, mivel egy fuvallat befújt a dzsekim alá, és kissé összerázkódtam. Feljebb húztam a kabátom cipzárját, majd ismét Jeremyre pillantottam, amikor újra megszólalt. Mosolyogva, és kissé érdeklődve figyeltem, majd ezután egy percre a földre pillantottam, összeszedtem a gondolataimat, majd ismét vissza a fiúra.
- Ja, nem kell az órákon ülnünk, helyette járkálhatunk vizsgázni. Sokkal jobb... Mondtam gúnyosan, majd ismét elnevettem magamat. Reméltem, hogy a fiú nem veszi majd komolyan az ilyen kis cinikus és színészi megnyilvánulásaimat. Mindig tudnia kell, hogy vele nem fogok bunkóskodni.
Nálam mi a helyzet? Ez volt a srác következő kérdése. Kissé zavarba jöttem, mivel semmi érdemlegeset nem tudtam neki mesélni. Keresgéltem, kutattam a gondolataim között, hátha találok valami olyat, amit Jeremy is értékelhetne, de egyszerűen olyan volt mint tűt keresni egy szénakazalban. Nyeltem egyet, majd szóra bírtam magamat. Jobbnak láttam őszintének lenni.
- Igazából semmi nem történt velem. Túl unalmas az életem. Mondtam, majd vállat vontam, ezzel is jelezve azt, hogy már hozzászoktam ehhez. Pár perc telt el, mire már csak arra leszek figyelmes, hogy zene szól valahonnan. Valahonnan, de pontosabban a közvetlen közelemből. Ekkor láttam meg, hogy Jeremy furulyázni kezdett. Először kicsit kellemetlenül éreztem magamat, ilyen helyzetekben sosem tudok kibontakozni. Máskor is előfordult már velem, hogy valaki egyszer csak elkezdett énekelni mellettem, arra csak pár percig bámultam, utána pedig csendesen és feltűnés nélkül leléptem. Kicsit olyan számomra mint a halálesetek. Sosem tudtam azokat sem hová tenni. Tudatosul bennem, hogy van egy adott személy akit már soha többet nem fogok látni, de csak ennyi. Jeremy egész sokáig elidőzött a zenéléssel, talán olyan 10 perc után észlelt fel ő is arra, hogy abba kellene hagynia a kis magánszámát. Mikor befejezte, ránéztem, és próbáltam valami értelmeset kinyögni.
- Ügyes vagy. Oké, ennél mondhattam volna jobbat is. Miért nem tudom befogva tartani a számat?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
David Benett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Írta: 2013. augusztus 26. 20:31 | Link

'Lizbeth

Lassan már másra sem tudok gondolni. Élem újabban megint unalmas, szánalmas kis életemet, órákra járok, beszélgetek egy-egy ismerőssel és várom, hogy jöjjön már vissza. Volt, hogy napjában többször is az Eridonos bejárat előtt ültem a hűvös földön, hátam az öreg falnak támasztva abban a reményben, hogy hátha megjelenik. De csak nem jött. Pedig mikor én ismét az iskola falai közé száműztem magam, még a reptéren megígérte, hogy nem marad sokáig. Vállat vontam, az ő dolga, biztos van még mit elintéznie, elvégre több mint 8 hónapig éltünk együtt a világ másik felén. Míg úton voltam a két hely között.. Mindig ugyanaz a hátborzongató, lesújtó érzés kerített hatalmába, hogy a mögöttem ülő férfi jobb zsebében egy beretta van, a nő, aki lepecsételte az egyik mugli kártyámat, mindenképpen be akar hatolni a tudatomba. Gyanakvással éltem egész eddigi életemben és ezen már semmi sem fog segíteni.
Abban a reményben jöttem ide, az iskolába úgy nagyjából 4-5 éve, hogy talán el tudok rejtőzni egy ideig, tán ezzel megvédek valakit, aki többet jelentett az egész kis nyomorult életemnél. És nem csak Danielle-t, Gingert meg a lányokat, hanem a szomszédokat, régi ismerősöket, a kocsmából a csapost. Mindenkinek jobb, ha eltűnök a Földről. Ám ez nem így lett. Hogy sajnálom-e? Természetesen. Elmondhatatlanul hosszú ideig csak azon voltam, hogy végre véget vessek ennek a kínlódásnak, amit az életemnek neveztem. És akkor jött Ő. Minden értelmet nyert, a reggeli felkeléstől kezdve egészen a közös étkezésekig minden az ég világon. De képtelenség, ha valakivel, velem ilyen ugyan nem fordulhat elő, hogy egy tökéletes lányt kapok egy ilyen ormótlan lélek és test mellé, ami nekem jutott. Nem olyan vagyok, akit bárki is magának kívánna, ezt nagyon is jól tudom, épp ezért nem bízok vagy közeledek alkamasint senki felé. De Ő egészen más és mindig is az volt. Többet látott bennem egy hét alatt, mint én az egész akkori 18 évem alatt. Meglátta bennem azt a valamit, amire én soha nem leszek képes. El akartam magam szakítani Tőle, hiszen ez velem nem történhet meg, ez.. túl szép lett volna mindez...
Pár napja jött vissza, azóta egyszer sem ültem ki a körlete bejáratához. Nem akartam, hogy tudja, mennyire rettenetesen hiányzott, amíg nem lehettem vele. Nyilvánvalóan önző lépés ez tőlem, mégse akartam magam gyengének mutatni, habár már nem vagyok ugyanaz, mint egy évvel ezelőtt. Ám a különbség az, hogy nem is akarok többé olyan lenni. Az ösztöneim, a reflexeim nem fognak elaludni, azok már úgy belém itták magukat, hogy arra nincsen szó.
És most itt ülök. pár órája kiküldtem egy baglyot, hogy mikor és hol, ám már jó fél órával előtte itt ülök kint egy belebújós, kapucnis pulcsiban meg egy hosszú szárú farmer nadrágban. A kezemben egy felismerhetetlen tárgy, amivel nem tudom, hogy mit tegyek, már több, mint fél éve. Talán ez lesz a legalkalmasabb pillanat. De.. én vagyok az, akinek meg kell ezt tennie? Nem mást szántak neki odafent? Mellettem sose lesz könnyű élete, még ha ezt is választaná, és .. Ki vagyok én hozzá képest. Számomra nem fog más lány létezni ebben a világban, ám lehet, hogy számára mégis mást rendeltek el.. De meg kell próbálnom. Ennyivel tartozok magamnak is, és egyébként meg a döntés az ő kezében van, én csak.. Én csak felajánlok egy lehetőséget..
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Elizabeth Charlotte Vane
INAKTÍV


'I come back.'
offline
RPG hsz: 43
Összes hsz: 453
Írta: 2013. augusztus 26. 22:02 | Link

David.

Néhány nap. Néhány napja, hogy újra itt vagyok. Hihetetlen és mégis olyan, mintha nem is mentem volna el. Bár tény és való, hogy megváltoztam, és kissé újnak érzek még mindent, de attól még minden maradt a régiben. Örülök annak, hogy így döntöttem. Mert igen, a döntés csakis az én kezemben volt, nekem volt hozzá hatalmam, hogy végül válasszak: Maradok vagy megyek? És én készen álltam. Végre elég erőt gyűjtöttem ahhoz, hogy visszajöjjek.
De mindez nem sikerült volna, ha ezalatt az egy év alatt nem lett volna mellettem Ő, akit mindenkinél jobban szeretek. Biztos nem lett volna elég erőm, hogy visszahozzam régi önmagamat és kitörjek a sötétségből. Csakis az Ő segítségével. Davidével. Kínszenvedés lett volna, elszigetelődtem volna még a társadalomtól is, ha Ő nincs velem. És ezért még jobban beleszerettem. Az igazság az, hogy annál mélyebben már nem szerethettem volna. Talán bűn, talán nem. Ez talán olyan, mint amikor belekóstolok a tiltott gyümölcsbe. Hiszen, semmi sem vonz jobban egy embert, a tiltott a dolgok, a kísértés édes íze.
Végül aztán megint elváltak útjaink. Legalábbis egy kis időre, hiszen Ő visszautazott, de nekem még maradnom kellett. Muszáj volt, hiszen a fejemben még mindig egy kis káosz uralkodott, amitől mindenképp meg kellett szabadulnom. De ennek most már vége. Újra itt vagyok, újra láthatom a fiút és újra érezhetem a szerelmet. Bár azóta, mióta visszajöttem, nem találkoztam vele. Hogy miért? Nem tudnék rá azonnal válaszolni. Először mindent rendbe kellett hoznom, hiszen csak úgy egy szó nélkül leléptem egy teljes évre. Sok elvarratlan szálam volt még, újra kellett mindent kezdenem, mintha csak most jöttem volna először az iskolába. Ráadásul bele kellett rázódnom a dolgokba, hogy minden úgy menjen, ahogy annak lennie kell.
És így érkeztünk kell a mai naphoz, amikor is újra láthatom Őt. Már vártam, mikor fog feltűnni a madárka a levelével és kopogtat be az ablakomon, ami végre megtörtént. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem vártam rá, mert bizony így volt. Hihetetlen örömmel töltött el, már vágytam erre a pillanatra.
Szívem hangos dobbanásainak ütemére lépkedve, végre eljutok a helyhez, ahol már vár rám a fiú. Széles mosolyra húzom számat és felgyorsítom lépteimet. Mivel nem vagyok a látóterébe, így mögé lopózom és befogom két kezemmel a szemeit.
- Maradj nyugton és nem esik bántódásod! – suttogom közel hajolva füleihez. Végre magamba szívhatom az illatát, hallhatom a hangját és láthatom a mosolyát, amit már egy ideje nem láttam. Ahogy Ő sem az enyémet, hiszen ez az egy év, nem éppen erről szólt, legalább is számomra. De attól még minden erőmmel és mindenemmel szerettem és szeretem Davidet.
- Hiányoztál! – elvéve kezeimet a szemeiről, elé állok és csókot nyomok ajkaira. Istenem, mennyire hiányzott már tényleg. Ő az én életem, Ő az én mindenem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Menj, éld világod, mondd, ha kérdenek: egy jámbor őrült futni engedett."

Nyaklánc| Jack tulaj | Gin nővére | David <3
David Benett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Írta: 2013. augusztus 26. 22:35 | Link

'Beth.

When my heart stops beating..


Hihetetlen az egész káosz. Ahogy a dolgok képtelen sorrendben történnek velem, repítenek egészen új dimenziókba, új érzésekkel kecsegtetnek, melyet végül vagy megkapok, vagy sem. Azt hiszem, hogy ez a számla kiegyenlítetlen a sors és az én részemről, hiszen Beth a részem, ahogy Földesy Kristóf, Leonard vagy épp Danielle is, az egyenlőségjel túloldalán a múltam tele van olyan sötét dolgokkal, hogy szinte bármit megadnék az elfelejtésükért.
Halál. Pusztán egy szó és egy gondolat. Mindenki mást ért alatta egészen a megtapasztalásáig. Akkor teljesen átértékelik, valóságossá válik, közelivé, szinte megfoghatóvá. Keserűség tölti el az ember szívét, harag, düh, szomorúság és a többi ilyen érinthetetlen érzelem. Pusztán ha csak ezekre gondolok érzem, ahogy valami sötét és hatalmas erő kavarogni kezd bennem. Kezeim ökölbe szorulnak, megjelenik előttem a halálra kínzott Ginger arca, ahogy halkan, eszméletének utolsó darabkáival a nevemet súgja majd mint egy fa, eldől oldalra. Természetesen nem így halt meg, de hamis illúziókkal elhitetem magammal, hogy mégis így volt. A valóság túl szörnyű. Ám elég, ha csak ez átfut a gondolataimon, véres lesz a körmöm vájta rész a kezemben, szemeimet akármilyen erősen becsukom, nem törli el semmi ezt a képet. Ilyenkor úgy érzem, hogy bárkit képes lennék megölni, aki a közelemben van, hisz nem egyszer használtam már mugli fegyvert sikeresen.. És ekkor megjelenik a fejemben egy arc, mely utat mutat át a sötétségen. Öklöm enged a szorításból, a vér végigcsurog a kezemen, szemeim most már csak be vannak hunyva, egy mély lélegzet hagyja el ajkaimat és valami rendkívül halovány mosoly fut végig az ábrázatomon. Ő. Igen. Ahogy közeledik ezzel az aurával egyre inkább elengedem magam, szívem kihagy egy ritmust majd kellemesen egy gyorsabb tempót diktál. Kinyitom a szemem és .. és ilyenkor mindig valami sötét, félelmetes helyen vagyok. Mint például egy ágyban felülök zihálva, izzadtan, tenyereimen 4 béna félhold alakú vágással. Visszahanyatlok az anyagra, ismét behunyom a szemem, majd egy gúnyos kacaj tör elő a tüdőmből. Álmodtam, igen, pusztán megint rém-álmodtam.
Elizabeth képes ezeket a magával rántó, durva gondolataimat is megtisztítani, és eddig ilyenre soha senki nem volt képes. Már nem is lesz. És tessék, itt ülök rá várva, szívem egyre hevesebben ver a mellkasomban, míg én a pulcsim zsebében egy dobozkát gyűrögetek. 6 hónapja.
Érzem az illatát. Mélyet szippantok a levegőből, mielőtt selymes tenyerei szemem elől elzárnák a világot. De nem is akarom látni, amennyiben a mögöttem álló lány csak egy illúzió. Mégis összerezzenek az érintésére, bár nem a fizikai ijedtségtől, hanem mert talán kitalálta, hogy mit akarok mondani neki, hogy mi lapul a felsőm zsebében. Fejem kicsit lejjebb hajtom, és míg próbálom szabályozni a szívverésem, közelebb hajol hozzám. Úgy bennem van a késztetés, hogy magamhoz szorítsam, elmondjam neki a tomboló vágyat, ami belülről éget, hogy mennyire szeretem és micsoda hülye voltam világ életemben. Ám nem teszek semmit, mindössze mindkét kezem a padra helyezem és önkéntelenül boldog mosoly jelenik meg az ajkaimon.
Pár pillanat alatt, amíg a hátam mögül az arcom elé kerül egy szó hagyja el az ajkát. Egy jelentéktelen kis szó, minden gyerek mond ilyet az anyjának, ha egy napig nem látja. Olyan szokványos ez a szó manapság, én mégse használom gyakran. És ahogy Ő kiejti őket.. Szemem nem nyitom ki, mikor megérzem ajkait az enyémen, pusztán mindkét kezemmel az arcához érek, a haja az ujjaim közé simul, ahogy kicsit hátrébb tűröm, de mégse a fülei mögé. Igyekszem nem tolakodó lenni, mégis felállok, olyan közel megyek hozzá, amennyire ez csak lehetséges és ízlelem ezeket a mézédes ajkakat.
- Te is nekem. Aztán most már minden rendben? Elintézted a dolgaidat?
Ezek az első szavak, melyeket hozzá intézek. Tenyereim még mindig közre fogják az arcát, míg íriszeim az övét keresik.

zene
Utoljára módosította:David Benett, 2013. augusztus 26. 22:36 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Elizabeth Charlotte Vane
INAKTÍV


'I come back.'
offline
RPG hsz: 43
Összes hsz: 453
Írta: 2013. augusztus 28. 19:07 | Link

David.

„The rivers would stop flowing,
Winds would stop blowing…”


Emlékszem, anyukám mindig azt mondta nekem, hogy a szerelem nem csupán egy szó, hanem egy érzés. Szeretet és szerelem között van különbség. De csak akkor tudod megtapasztalni, ha megtalálod a számodra megfelelő személyt. Hiszen, mellette biztonságban érezheted magad, még akkor is, ha igazából veszélyben vagy. Nem számít ki vagy, a múlt elveszni látszik, mert már az sem számít, hiszen a jövő felé kacsingatsz, de mégis a jelenben élsz. Melletted áll és segít neked. De a legfontosabb, hogy nem érzed magad egyedül. Elfeledtet veled minden rosszat, megmosolyogtat és különféle érzelmeket hoz ki belőled, amiket eddig meg sem tapasztaltál. Ez új neked, ugyanakkor élvezed is. Legalábbis nekem ezt mondta akkor anya, és igaza is volt, nagyon is.
De ez a szerelemsokkal mélyebb, amit érzek iránta, mintha csak egy sima szerelemről beszélnénk. Szeretem. Minden egyes perccel jobban és jobban. Ha mellette vagyok, akkor a magány, ami eddig körbevett, egyszerűen eltűnik. Ismeri az igazi énemet, mellettem állt, amikor kellett, és áll is, mindig megmosolyogtat, ráadásul segített nekem abban, hogy ne veszítsem el végleg a fejem. Ha Ő akkor nem lett volna velem, tényleg megőrültem volna. Bár néha még most is gyötörnek a rémálmok, miszerint Davidet is örökre elveszítem, vagy a barátaim, úgy, ahogy anyáékat és a nagyit. Még mindig néha felbukkan az a férfi álmaimban, ahogy vicsorogva vigyorog, majd felém jön késével a kezében. De tudom, hogy nem kell tőlem tartanom, hiszen az a fickó már meghalt, és ha még egyszer történne ilyen, biztos, hogy meg tudnám védeni őket, hiszen megváltoztam. Már nem vagyok az a gyenge kislány, aki sírva végig nézte, hogyan ölik meg védelmező szüleit.
Ugyanakkor, még mindig a régi vagyok és mégsem. Nem tudnám elmondani hogyan is értem, hiszen elég bonyolult, de annyi biztos, hogy most már mosolyra áll a szám. És ezt bizony Neki köszönhetem, illetve a makacsságomnak és a kitartásomnak. De nem csak ezt köszönhetem, hiszen annyi mindent átéltem vele, jót és rosszat egyaránt, de mindig rájöttem végül a dolgok menetére. Ő az én életem, a fényem, a mindenem.
Ahogy ajkaink összeérnek, a fejem és a szívem együtt reagál. Szívem majdnem minden második dobbanásánál kihagy egyet, míg a fejemben nem észlelek mást csak azt, hogy mennyire szeretem ezt a fiút. Hideg ujjai szinte égetik a bőröm, ahogy épp csak félresimítja a hajam. Nem bírom ki, hogy ne mosolyogjak bele a csókba. Egyre közelebb és közelebb merészkedik felém, mintha csak nem akarná, hogy hirtelen eltűnjek, vagy esetleg elmeneküljek. Hogy miért ilyen fontos nekem? Mert ezzel azt sugallja, hogy szüksége van rám, ahogy nekem is Rá és ez még nagyobb boldogsággal tölt el. Hihetetlenül hiányzott már ez.
- Sikerült, most már minden rendben van! – elmosolyodom, miközben kezeimmel megfogom az övéit. Annyira jó a hangját hallani, annyira jó újra érezni az érintését, pedig alig volt csak néhány hét, amit távol töltöttünk egymástól.
- Jó visszatérni ide, hiszen itt kezdődött el minden. – elveszem mindkét kezem és átölelem velük a fiú nyakát. – Ráadásul Ginnie is felkeresett, nem sokkal, miután te elmentél. Legalább megtudtam, mennyire kegyetlen vagyok, de ez ébresztett rá igazán arra, hogy tényleg az volta és mennyire hiányzott nekem Gin. De most már itt vagyok és minden rendben.
Bólintok egyet megnyugtatásképpen, majd ujjaimmal a haját kezdem piszkálni. Szereti, nem szereti, ez most jár nekem.
- És veled minden rendben? Remélem, jó fiú voltál, amíg nem találkoztunk! – nevetek. Persze, megbízom a fiúban, de most már nem lehet olyan könnyen átverni Úgyis átlátok minden és mindenkinek, és bizony a szemek is visszatükröznek mindent. Nem hiába mondják, hogy a szem a lélek tükre. De ez most nem érdekes, csak az a lényeg, hogy itt vagyok és David is velem van. Újra.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Menj, éld világod, mondd, ha kérdenek: egy jámbor őrült futni engedett."

Nyaklánc| Jack tulaj | Gin nővére | David <3
David Benett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Írta: 2013. augusztus 28. 20:42 | Link

I look into your eyes
Diving into the ocean..


'Lizbeth.

A világ milliószor fordult velem már körbe, mióta megszülettem. A legjobb fordulat az az első fogadásbeli csókom volt ezzel a lánnyal a vízesésnél. Milyen hülyeségből kerekedett ki a történetünk, és egy vicc volt azon lavina indítója, melynek pont a közepén állok. Tudom, hogy mit akarok, én el akarom érni a célomat. Szeretem. De nem azzal az érzelemmel, amivel úgy bárkit lehet szeretni, hanem ez valami sokkal mélyebbről gyökerező, komoly érzés. Nem játszok vele, már nem. Volt időm megtanulni és belátni, hogy ez nem az, amit eltékozolhatok, mint az eddigi 21, lassan 22 évemet. Fény volt a sötétségben, levegő a víz alatt, melegség a vérfagyasztó hidegben, öröm a vér csordogálása mellett. Hogy miért jöttem én ide, ebbe az iskolába? Hogy találkozzak vele. Hogy megtanítson az érzelmekre, az őszinteségre, a boldogságra, a bátorságra. Az életet tanította meg nekem, mialatt szép lassan ,de annál erősebben egy kötelék kezdett hozzá fűzni. Eleinte nem akartam ezt beismerni, és mikor megtapasztaltam először ennek az érzelemnek az erejét, megrettentem tőle. Többet jelentett, mint bármikor bárki. Félteni kezdtem magamtól, tőlük, a múltamtól és mindentől, ami bajt okozhat neki. Könnyebbnek és ésszerűbbnek láttam feláldozni magamat azért, hogy neki jobb legyen.. Akkor legalábbis így láttam, és talán ma is ezt tenném. A különbség, hogy mára már nem kell attól tartanom, hogy egyszer csak egy este előbukkan négy tagbaszakadt, fekete ruhás fazon berettákkal meg bicskákkal és bekényszerítenek valahova..
És most itt állok a boldogságom forrása előtt, és valahogy kétségbeesetten próbálok felhozni egy érdekes témát, csak hogy tereljem a feszültségemet. Érintése megnyugtat, elkábít, szinte már alig idegeskedek és várok a megfelelő pillanatra. El fog jönni ha nem akarom siettetni.
- Nagyon örülök neki.
Reagálok a kezére, és gyorsan, mielőtt folytathatná, kap egy puszit.
- Jaa, Marrywather? Azt hiszem, így hívják, rémlik a leányzó neve. És azt hiszem, gratulálnom kell neki, hogy visszacsalt ide, hozzám.
Homlokom az övének döntöm és hagyom, hadd piszkálja a hajam. Ezt mindig szerette csinálni, és talán a nagy általánossággal ellentétben, én szeretem, mikor ezt csinálja. Bár igazából szeretek mindent, amit ő tesz.
- Igen, csak egyszer voltam részeg.. Egy kukát Leonardnak néztem és haragudtam rá, amiért nem iszik a piából és ..
Megakadtam, ugyanis majdnem kiböktem neki, hogy megkértem a kezét. Mármint az a lány, akivel berúgtam, megesküdtem volna, hogy Elizabeth az, és hát igen, full részegen kitörik az emberből az őszinteség: feleségül akartam venni. Azt hiszem, hogy még egy puszit is adtam neki.
- Képzeld.
Hatásszünet. Egy gombóc kerekedik a torkomban és egy hang sem sok, de annyit nem vagyok képes kiejteni. Kibontakozok valahogy az öleléséből, pár lépéssel arrébb megyek és automatikusan egy cigarettára gyújtok, mielőtt a lány felé nyújtom a dobozt. Hogy is kezdjem..
- Képzeld..
Megint ennyit sikerült kihoznom magamból. Elkezdek fel-alá járkálni, míg mélyeket szívok a tüdőgyilkos anyagból és mellé az esti levegőből. Nem csinálhatom ezt, most nem mondhatok csődöt magamnak, bár egyéb helyzetekkor sem tűrtem el ezt sosem. Szembefordulok vele megtartva azt a távolságot, hogy a füst le zavarja a lányt. Mély levegő..
- Kristóf megkérte Amira kezét. És engem kért fel a tanújának.
Az ég szerelmére,most miért így kezdtem?! Nyilván Földesynek sem volt könnyű, ráadásul az ő kapcsolatuk nagyon bizonytalan talajon ingadozott. Hogy mondjam el neki? A szemeibe tekintek, és megint nem bírok kinyögni egy szót se. Elfordulok tőle, a hátamat láthatja és kétségbeesetten szívom el tövig azt a nikotinbombát. Végül elhajítom messzire, és nagy hévvel megfordulok, hogy ismét face to face legyek Vele. A szám még mindig nem nyílt ki, és mire erőt vennék magamon, hogy ezen változtassak, valahonnan mögülem megszólal egy hang.
~Aki felugrik az égbe, nagyot zuhanhat.
De meglehet, hogy repülni fog.~

Igen, azt hiszem, ez mindent elmondott. Benyúlok a zsebembe, melyben egy saját készítésű és festett mintázatú dobozt húzok elő. Nem túl nagy, talán ha van 5x5 centiméteres. A mintázatok rajta piros festékkel vannak készítve: két galamb élete négy kockán ábrázolva. Tojásként; egyedül; együtt; a két galamb plusz egy tojás. Lehet, hogy ebben a sötétben nem lehet látni, de ami benne van, az sokkal érdekesebb.
- Elizabeth. Szeretlek, és veled akarom leélni az életemet.
Átnyújtom neki a dobozt, melyben igen, jól gondoljátok: egy gyűrű található. Amint elveszi, kezeimet erőtlenül mozdulatlan testem mellé ejtem és 2000-es pulzusszámmal várom, hogy mi lesz a reakció.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Axel S. Sjölander
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 22. 09:32 | Link

Marcell

*Álmos, esős napnak ígérkezik ez a mai. Álmosan is ébredt, később a tervezettnél, így ráadásnak még morcos is kissé. Ehhez még egyelőre nem is számolta hozzá azokat az ablakból nagyon is jól látható csúnya, szürke esőfelhőket, pedig azt tervezte, hogy ma kipróbálja, milyen Lisbeth hangzása a réten. A sötét gyönyörűség már hatodik éve a tulajdona, még mesterrel készítették a szülei, miután úgy gondolták, hogy a éppen ideje, hogy legyen saját hegedűje. A rét ugyan kiesett az esélyes helyszínek közül, azonban gyakorolnia mégis kell, az kihagyhatatlan része a napjainak. Köré épül minden egyéb. Elindult hát keresni egy jó helyet, ahol talán senkit nem zavar meg. Az időre való tekintettel vastag sötétkék felső van rajta a szintén sötétkék farmerhez és teniszcipő, kezében meg ott a fekete hegedűtok, amit még véletlenül sem lóbál. Nem, egy hegedű annál jóval több törődést érdemel, hogy csak úgy lóbálná. Félúton a rét fele végül megleli a pillanatnyilag tökéletesnek ígérkező helyet. Ugyan csobog a szökőkút vize, de majd megpróbál nem figyelni rá, ha meg nagyon nem fér meg együtt a hegedű hangjával, hát keres másik helyet. Egyelőre csend van, nem úgy tűnik, mintha zavarna bárkit is, és ez elég. A többi mindjárt kiderül. Elsétál a padig, ráteszi a tokot, és ő is leül mellé, amíg kiveszi és átnézi a kottáit. Mellőzve a szó szoros értelmében vett klasszikusokat végül A Gyűrűk urából választ egy dalt, még időszerű is szövegét tekintve, hiszen a téli hideg érkezésének említésével kezdődik. Elénekelni nem tudná, de gyakorolni tökéletes. Felkel, elteszi a fölös kottákat, azt az egyet, amire éppen szüksége van, a pad támlájának támasztja, alját becsíptetve a hegedűtok alá, majd előkerül a hegedű is végre. Először is egy gyors skálázás kerül műsorra, megszokásból adódóan, majd játszani is elkezd. Végeredményben egész szépen szól a szökőkúttal a háttérben a dal, elégedett mosoly jelenik meg az arcán és teljes beleéléssel játszik tovább. *
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kováts Marcell
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 22. 13:38 | Link

Aaaxel S. Sjösjösjölander


Utálom az esőt és a vihart, olyan félelmetes. Amikor dörög az ég és villámok jelennek meg az égen. Kialszik a világítás és egyedül csak gyertyával tudok fényt teremteni. Ilyenkor rettegek, főleg, ha éjszaka történik. Én még mindig lámpa mellett alszok, mert a végén előmászik az ágyam alól a gonosz szörny és hamm, bekap! Nem akarok meghalni, a halál olyan rossz. Többé nem tudsz beszélgetni a szeretteiddel, nem tudsz enni a kedvenc kajádból és nem tudsz ugrálni a réten, mint egy bolond. Ha eltávozol a földről a Mennybe, vagy a Pokolra jutsz. Én a Mennybe szeretnék kerülni, biztos ott él Lalla is, vagyis... ő nem is biztos, hogy meghalt, lehet csak elment, nem tudom biztosan, csak azt, hogy egyedül hagyott a sok nagy ember közt. Jó, itt van nekem Ell és David, de rá örökké szükségem lett volna. Tudja az összes titkom és még többet meg akartam vele osztani. Mindegy, ő döntött így.
Szóval egész nap nem mertem kimozdulni, attól rettegtem, hogy bármelyik pillanatban elkezdhet esni az eső, vagy megdörrenhet az ég. Mivel beköszöntött az ősz előkerültek a melegebb pulcsik. Ezért ma egy farmert öltöttem magamra, egy kék pólót és egy ugyanilyen színű kötött pulcsit. Szeretem az ilyen pulóvereket, olyan jó puhák és melegek. Az ágyamon feküdtem, rajzolgattam, dúdolgattam, mint minden 10 éves kisgyerek. Bizony, Szeptember első napján 10 éves lettem, azt hittem lesz valami változás, de semmi. Ugyanakkora vagyok, nem kezdett el szőrösödni annyira kezem sem, úgyhogy ez csak egy szám, azt hiszem.
Mivel kezdek unatkozni, felállok az ágyikómról megragadom a rajzos cuccom és félve elindulok. Talán mégsem olyan jó ötlet... a végén vizes lesz az alsógatyám. Dehát én már jártam éjszaka az erdőben, kardoztam Noel lovaggal és találkoztam egy nagy mackóval és nem lett semmi bajom. A vihar mit árthat? Gyorsan kiérek a Fénylő Lelkek Udvarára. Örülök, hogy most már nem tévedek el, szinte már minden kis zugát ismerem a kastélynak, volt időm feltérképezni. Egy fiút pillantok meg, akinél hegedű van és játszani kezd. Minél közelebb megyek hozzá és kíváncsian figyelem. Hű, ez gyönyörű!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Axel S. Sjölander
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 22. 16:28 | Link

Marcell

*Kezdeti aggodalma alaptalannak bizonyul, a szökőkút vizének csobogása nemhogy zavarná az összképet, inkább beleillik a végeredménybe még szebbé varázsolva azt. Elégedetten vigyorogva fejezi be, és azzal a szándékkal engedi le a vonót, a hegedűt továbbra is bal vállának támasztva, hogy másik kottát keres, amikor észreveszi a kisembert. Nem látta, mikor jött, csak most észleli, hogy figyelik, hát egyelőre hanyagolva a további eljátszandó darab keresését, leengedi a hegedűt és elvigyorodva odafordul a fiúhoz. Ránézésre körülbelül tíz évesnek saccolja, de ettől még lehet fiatalabb, vagy idősebb, mindjárt kiderül. *
- Szia. Axel vagyok. És te? Rég érkeztél? *kérdezi, és bal kezébe fogva a vonót is a hegedűvel közelebb lép és kezet nyújt. A kezdeti morcossága már elszállt abban a pillanatban, amikor rájött, hogy az udvar is éppen olyan jó választás, mint a rét, így most barátságosan vigyorog a kisfiúra, remélhetőleg kezet is ráz vele, ha már bemutatkozott. A rajzfelszerelést csak most veszi észre. Nem kell ahhoz sok fejtörés, hogy legyen sejtése arról, mi is van a kisfiú kezében, ha már felfigyelt rá, hogy szorongat valamit, főleg, hogy van egy húga, akinek újabban mániája mindenféle méretű és vastagságú ecseteket meg erősségű és színű ceruzákat gyűjteni egy jövőbeli festői karrier reményében. Zavartan megvakarja a tarkóját, majd a padra néz.*
- Óh... elnézést. Elfoglaltam az egész padot és nincs ahol rajzolnod, igaz? Máris odébb rakom a tokot, meg azt a kottát is és nyugodtan leülhetsz. *jelenti ki azonnal és a hegedűt egyelőre a tokba fekteti, a vonót meg bal karja és az oldala közé szorítva odébb rakja a tokot. A kottát is elveszi és a többihez teszi, majd leguggol a pad elé és a vonót a térdén egyensúlyozza tovább, kézbe véve a kottákat.*
- Zavarni fog, ha gyakorolok? Egyébként netán megnézhetem, mi szépet rajzolsz? *kérdezi, még mindig csak szorongatva a kottáit, mert addig fölösleges belelapozni, amíg nem mondják, hogy nem zavar, ha meg zavarna, akkor keres másik helyet magának hegedülni. *
Utoljára módosította:Axel S. Sjölander, 2013. szeptember 22. 16:54 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kováts Marcell
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 22. 17:30 | Link

Aaaxel S. Sjösjösjölander



Imádom a zenét! Mindig is szerettem dalolászni és hallgatni anyukám gyönyörű hangját. Ő azt mondta, hogy borzalmas az énekhangja, pedig nekem nagyon tetszett. Szerintem az enyém borzasztó, mint amikor a cica nyávog amiért húzzák a farkát. Ezért nem is nagyon kísérleteztem az énekléssel, biztosan nem fogok jelentkezni se a Csillag Születikbe, se az X faktorba, nekem nincs annyi tehetségem, biztosan a mentorok kinevetnének, mellesleg lámpalázas vagyok. Mindegy. Szóval mindig is szerettem ha az énektanár zongorázott órákon, vagy gitározott, nagyon jó volt hallgatni. Olyankor becsuktam a szemem és valami szépre gondoltam, olyan helyszínre, vagy olyasvalakire, aki illett az adott darabhoz. Nos, ilyenkor ki is nevettek az osztálytársaim, mint mindig. Sajnálatos módon anyukám egy hangszeren sem tudott játszani, pedig esténként olyan jó lett volna. Egészen eddig pedig élőben még sosem hallottam hogyan szól a hegedű, viszont most megtudtam. Az előttem lévő nagyfiú lenyűgözően szólaltatta meg a hangszert. Leírhatatlanul szép volt. Mikor végzett nagy szemekkel és tátott szájjal néztem, majd megtapsoltam. Rámpillant, majd elmosolyodik, ezért én is így teszek.
 - Mamarcinak hívnak. - kezet rázok a fiúval, a kis tenyerem szinte eltűnik az övében. Mondom én, 10 éves vagyok, de nem változott semmi... - Őőőő... - elgondolkodok egy pillanatra. - Júliusban. -
Nos, igen, már nem is dadogok annyira, csak gyakorlás kérdése volt az egész, persze ha túl hosszú mondatot bökök ki és elvesztem a fonalat, akkor rámjön, de már annyira nem is vészes. Még mindig magamhoz szorítom a rajzos cuccom, nem szeretem nagyon mutogatni. Axel észreveszi és attól félek, hogy azt kéri, hogy mutassam meg azt, de nem ez történik. Azt gondolja, hogy a cucca miatt nem tudtam leülni a padra.
 - Nenem kell pakolnod! - legyintek, de addigra már végez. Na jó, helyet foglalok és a combomra helyezem a cuccomat. Axel leguggol én pedig nézem mit csinál, majd válaszolok a kérdésére.
 - Ó, dedehogy baj, imádom a zezenét. - mosolygok. - Tatalán én is fogok majd valaha így játszani? - kérdezem. - Tötökre jó lenne tudni hegedülni. - előhúzom a rajzot majd felé nyújtom. - Mimivel a rajzolás közben éppen dududorásztam, egy hegedűt rajzoltam le, élőben még sosem hallottam. Tetessék neked adom, ha még eljátszol nekem valamit. - mosolygok rá, majd kényelmesen elhelyezkedem a padon.

rajz (persze kicsit csúnyább)
Utoljára módosította:Kováts Marcell, 2013. szeptember 22. 17:33 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Axel S. Sjölander
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 22. 19:52 | Link

Marcell

*Ha belemerül a hegedülésbe, gyakran megesik, hogy nem figyel a környezetére. Tulajdonképpen ilyenkor a házat is lehetne vinni a feje fölül, legfeljebb arra riadna fel, hogy látja a csillagokat. Most is csak akkor veszi észre, hogy nincs egyedül, amikor a végére ér az éppen játszott darabnak. Első dolga bemutatkozni és kezet is nyújt a kisfiúnak barátságos vigyor kíséretében. A névre kissé megemeli a szemöldökét, és bizony visszakérdez hirtelen, mert enyhén furán hangzik neki - nem mintha nekik nem lennének mások számára fura neveik, éppen azért kérdez rá, hogy biztos jól értette-e, nehogy aztán valami egyéb legyen. *
- Mamarci? Hát... örvendek, hogy találkoztunk. *közli és szélesebb lesz a vigyora a július hallatán, elgondolkodva megingatja a fejét egy pillanat erejéig. Nem pont erre gondolt, de végül is rábólint a kapott információra. *
- Szóval július óta. Az szép idő? Előkészítő? *kérdezi, ha már felmerült ez is. Inkább arra volt kíváncsi, mióta várt a kisember arra, hogy befejezze a hegedülést és szabad legyen a pad. Pillanatnyilag ez az egyetlen gondolat ugrik be neki, és félre is pakol azonnal, hiszen tényleg elfoglalják az összes ülőhelyet a dolgai. Ha már leguggolt átnézni a kottáit, jobbnak látja először megkérdezni, hogy zavar-e, ha itt marad. A válasz hallatán megkönnyebbülten sóhajt egy aprót, hiszen ez azt jelenti, nem kell másik hely után néznie. Fogja a kottákat és fordít egyet a tokon, hogy keresztbe legyen a padon, ne hosszában, így ő is le tud ülni. Helyet foglal a kisfiú mellett, és lazán megvonja a vállát.*
- Nem tudom, de ha szeretnéd, meg lehet próbálni. *válaszolja, meg bólogat arra, hogy jó lenne tudni hegedülni. Mondjuk ő kicsit határozottabb volt és közölte a szüleivel, hogy hegedülni akar, mint a nagypapa, de hát az másik történet. Most örül annak, hogy valakitől ilyet hall és ez meg is látszik az arcán - nála a hegedűt nem lehet überelni semmivel sem. A rajzra kíváncsian vár, majd fülig szalad a szája, amikor elébe kerül.*
- Ez igazán szép. És köszönöm, kedves tőled, bár amúgy is játszanék, mert sokat kell ám gyakorolnom még ma. Viszont ha szeretnéd, megmutatom közelebbről a hegedűmet. Kipróbálhatod, ha érdekel, milyen is játszani rajta. Cserébe a rajzért, hm? *ajánlja a maga részéről. Kiveszi a tokból és a kisfiú elé tartja a hegedűt, ha igényt tartana egy kis ismerkedésre ezzel a hangszerrel.*
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kováts Marcell
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 23. 14:11 | Link

Aaaxel S. Sjösjösjölander




Tetszik nekem ez az élő koncert, jó, hogy nem csak tv-n és interneten keresztül hallom a hegedű hangját. Sajnos én egy hangszeren sem tudok játszani, sőt az egész családban senki sem tud, pedig nagyon jó lenne, ha valamelyikünk legalább gitározna.
Bemutatkozunk egymásnak, majd visszakérdez, először azt hiszem, hogy ő is dadog, ám kiderül, hogy nem, mert a többi szót hibátlanul elmondj.
 - Nenem. Csacsak simán Marci. - mosolygok rá és zavartan megvakarom a tarkóm. Na, ezért nem jó dadogni! Az emberek mindig félre hallják azt, amit mondok, gyűlölöm... Válaszolok a következő kérdésére.
 - Iiigen, az. Iiigen, odajárok, dede ne szívesen, inkább vagyok a kastélyban. - mosolygok. Na, ez a mondat egész jól ment! Eközben visszagondolok arra a napra, mikor megérkeztem. István bácsi ellátott egy csomó instrukcióval és az utána következő nap találkoztam Ellel a játszótéren. Mmm.. milyen jó is volt! Beszélgettünk, együtt varázsoltunk... már akkor is kedves volt, csak én alig mertem megmukkanni.
Axel elpakolja a cuccait, pedig nem is lett volna rá szükség, most már nem igazán szerettem volna rajzolni inkább beszélgetni vele, vagy zenélni. De végül helyet foglalok és a fiú leguggol elém. Hú, tök furi, hogy most kicsit én nézek le rá. Igazán jó érzés!
 - Húúú... Tetete tényleg segítenél nekem abban, hogy memegtanuljak hegedülni? - kérdezem nagy szemekkel. Eddig még senki sem ajánlott fel nekem ilyesmit! Hú, itt tényleg mindenki rendes. Axel felajánlja, hogy megnézhetem közelebbről a gitárját, ha odaadom cserébe a rajzot. Én természetesen igent mondok, hiszen ilyen nem mindennap történik velem. Megfogom a hegedűt, majd megszólalok:
 - Hú, eeeez úgy néz ki, mint egy kis gitár. - nevetek. - Ezek a huhuhúrok, ugye?  kérdezem, majd rámutatok az egyikre. - Jájájátsz még egyszer valamiiiiiiiiit! - kérem tőle szépen.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Axel S. Sjölander
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 23. 18:31 | Link

Marcell

*Nem számított társaságra, de ha már így alakult, akkor illemtudóan bemutatkozik, a név hallatán pedig visszakérdez, csak hogy biztos legyen, jól értette-e? Barátságosan vigyorog tovább a kapott válaszra, még bólint is hozzá. *
- Értem. Hát akkor... örülök, Marci. Amúgy remélem, nem vagy ideges vagy ilyesmi, mert nem harapok ám.*válaszolja, már csak azért is, mert tudja magáról, hogy bár sose volt logopédusig fajuló gondja, de a mai napig képes dadogni egy kicsit, ha az édesanyja elég magas hangerővel szólítja meg és ráadásul a teljes nevén. Egyébként továbbra is furán ejti azt az a betűt, ami az anyanyelvében nem ismert hangzó, így a számára megszokott hosszú á hangnál ugyan valamivel rövidebb, majdhogynem palócos hangzású másik lesz az eredeti magánhangzó Marci nevében. Még tanulja a magyart, idő kell, mire megszokja a számára ismeretlen elemeit kiejteni meg leírni az új nyelvnek.*
- Értem. Szép is ez a hely, ami azt illeti. *jegyzi meg, és már neki is lát összeszedni a dolgait. Pillanatokon belül rendet tesz, kis helyre redukálva a hegedűnek szükséges teret, és még ő is leül a padra nemsokára, hiszen kiderült, hogy nem zavar. A kérdésre elgondolkodik, majd vállat von amolyan egye fene jelentéssel lazán és beleegyezően rábólint.*
- Még sose tanítottam senkit, de megpróbálhatjuk, ha nagyon szeretnél hegedülni tanulni. *jelenti ki. Pillanatnyilag fogalma sincs, honnan lesz hegedű Marcinak, például, de inkább azon jár az esze, hogy egyszer skálázni tanult, hangokat lefogni, meg hasonlókat és nem jut eszébe, mi volt a legelső gyakorlódarab. Megrázza a fejét kissé, csak úgy magának tudatosítva ezzel, hogy túl előre szaladt, és inkább átadja a hegedűt közelebbi szemlélődés céljából. Addig is ujjai között a vonóval térdére könyököl és fejét oldalra fordítva figyeli, hogyan néz Marci a hegedűre. Ez a lelkesedés tetszik neki, de most nincs ideje elmerülni tervek szövögetésében esetleges hegedűórákat illetően. A gitár említésére kihúzza magát és határozottan rázza meg a fejét.*
- Kinézetre kicsit, de egyébként nem igazán. *közli komoly arccal, és a hangja most annyira élesen cseng, hogy érezni rajta, nem szereti, ha a hegedűt a gitárhoz hasonlítják, mert az valami szörnyűség a szemében. Csak akkor enyhülnek meg a vonásai, amikor a húrokról esik szó. Marci végül is nem hibás azért, hogy őt gitárra emlékezteti a hegedűje, de majd mindjárt elmagyarázza, mi a különbség. Vesz egy nagy levegőt, lassan kifújja és újra elvigyorodva belevág.*
- Igen, azok a húrok, csak ehhez van vonó, azzal szólaltatod meg és a hegedűnek csak négy van, míg a gitárnak hat... meg nincsenek érintői sem... itt a nyakán, látod? A gitár nyaka olyan, mintha kockás lenne, és így könnyebb tudni, hol kell lefogni a húrokat... meg aztán a hegedű hangja olyan, mint az énekhang és sokkal több gyakorlást igényel, de sokkal szebb is tud lenni... ühm... bocsánat, nagyon elmentem.* megvakarja zavartan a tarkóját, amikor észreveszi magát. Belemerült a különbség ecsetelésébe, mutogat is lelkesen beszéd közben, de itt most az érintőknél megáll, mert rájött, hogy nagyon eltért az eredeti témától. Inkább fogja a hegedűt, ha már arra kérik, játsszon és felkelve a padról kihúzza magát, ismételten bal vállának illesztve a hegedűt.*
- Van valami, amit esetleg nagyon szeretnél hallani?*szemöldökét kérdőn megemelve biztató vigyorral néz Marcira. Legyen ez most kívánságműsor, hátha van olyan darab, amit Marci szeretne hallani, ő meg el tudja játszani. *
Utoljára módosította:Axel S. Sjölander, 2013. szeptember 23. 18:31 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kováts Marcell
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 24. 20:57 | Link

Aaaxel S. Sjösjösjölander



Miután tisztázzuk, hogy nevem valójában nem Mamarci, hanem Marci tovább folytatjuk a beszélgetést. Mellesleg Axel tök furán mondja nevem, el is nevetem magam, miközben arra gondolom, hogy végképp abba kéne hagynom a dadogást, ám sajnos ez nem megy csettintésre. Várjunk csak! Körbe vesznek varázslók és egyik sem tud mit kezdeni ezzel? Ez butaság! Valakinek biztos van a tarsolyában egy olyan varázsige, amit segíthetne rajtam, na, majd megkérdezem Ellt, ő olyan okos!
 - Jaaaj, nenem vagyok ideges. - mosolygok. - Óóó, nenene is egyél meg! Nenem akarok a pocidba kerülni! - mondom nagy szemekkel és a mutatóujjammal megbököm a hasiját. Beletúrok a hajamba, úgy láttam, hogy néha így szokott csinálni David és az olyan menő. Igen, olyan akarok lenni, mint David, vagy Ell! Ők olyan kedvesek velem és ők olyan csúcsok, mint kívül, mint belül. Örülök, hogy valakire példaképként tekinthetek.
Axel összerámolja a cuccait, így helyet tudok foglalni a padon, szóval így teszek. Egy pillanatra körbenézek az udvarban és elgondolkodom azon miért nem voltam még itt, hiszen tök király ez a hely. Azt hittem már minden egyes kis szegletét bejártam a kastélynak, nos tévedtem. A szökőkút is nagyon szép meg az egész varázslatos. Értem miért választotta Axel ezt a helyet a gyakorlásnak, tök nyugalmas.
 - Iiigen, nanagyon szeretnék! - mondom csillogó szemekkel. Mindig is vonzottak a hangszerek, már csak azt nem tudom, hogy van-e a zenéhez érzékem. Mellesleg szerintem jó tanítvány lennék, amit kérnek tőlem azt általában megteszem, legalábbis eddig nem volt rám panasz. A suliba is mindig odafigyeltem, pedig legtöbbször nem jelentkeztem órán.
Miután megeegyezünk, hogy megnézhetem a hegedűt és ő játszik nekem, no meg tanít is kicsit hegedülni. Egész jó alkut kötöttem. Megfogom a hegedűt és vizsgálni kezdem, tök könnyű. Ekkor megjegyzem, hogy olyan, mint egy kicsi gitár. Szemeim most Axelre szöknek, látom rajta, hogy kissé komoly és a hangja is félelmetes.
 - Bobocsi, nenem akartam sesesemmi rorosszat momondani. - annyira megrémülök tőle, hogy még jobban dadogni kezdek, mint eddig. Elhiheti nem akartam semmi csúnyát mondani, igazából azt sem tudom mivel bánthattam meg. Elterelem a témát, mire Axel elmosolyodik és beszélni kezd, hosszasan. Nagyon odafigyelek, mintha a következő alkalommal kikérdezné.
 - Ó, így mámámár mindegy világos. Tetetszik nekem ez a hangszer. - mondom most már alig dadogva, lenyugodtam. Aztán megkérem, hogy tényleg játsszon már nekem valamit.
 - Húúú... őőő... - megvakarom a buksim. - Nenenem tutudom, válassu te!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Axel S. Sjölander
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 25. 18:27 | Link

Marcell

*Furán mond ő még minden számára szokatlan betűt, és hallatszik jócskán, hogy nem az anyanyelvén beszél, de igyekszik és lassan csak megszokja. Elvigyorodik Marci válaszára és megrázza a fejét.*
- Nem vagyok én a farkas, hogy embert egyek... meg aztán a csoki például sokkal finomabb. *válaszolja. Ő a maga részéről nagyon is szereti a csokit, főleg ha forró és úgy készül, ahogyan azt gyerekkorában Runa édesanyja készítette. Gyorsan összeszedi a dolgait, hogy legyen hely leülni, majd ha helyet foglalt ő is, szó esik a tanulásról. Örömmel tölti el, hogy Marcit ennyire érdekli a hegedű és szeretne megtanulni játszani. Még oda is adja a hegedűjét, meg lehet nézni közelebbről. A kapott rajz egyébként a kották tetejére került már, és neki is állna elmagyarázni, mit kell tudni alapvetően egy hegedűről, csak éppen a kisfiú megjegyzi, hogy olyan a hangszer, mint egy kis gitár. Azonnal megugrik az adrenalinszintje a kijelentéstől, és szép kis erőfeszítésbe kerül meggyőzni magát, hogy ez már nem a zeneiskola és ha Marci még életében nem tanult hegedülni, akkor nem is nagyon tudhatja, milyen sok jelentős különbség van a két hangszer között. Vesz egy nagy levegőt, és megrázza a fejét a bocsánatkérésre, sőt még el is mosolyodik a végére.*
- Semmi baj... ránézésre kicsit tényleg hasonlít, ebben igazad van... meg ugyanúgy húros hangszer. Tényleg nem mondtál semmi rosszat. *mondja végül már barátságos arckifejezéssel. Muszáj lesz félretennie, hogy ez nem a zeneiskola, ahol egymáshoz hangszereket nem szokás hasonlítani, hacsak nem sértegetni akarja egy kicsit az ember a másikat. Esetleges morgás helyett inkább megpróbálja elmagyarázni tömören, hogy mik a legjelentősebb különbségek hegedű és gitár között. Bólogat arra egyetértően, hogy Marcinak kezd világos lenni, miért más, és még nem is mondott semmit arról, hogy hogyan kell játszani rajta. Felkel közben, úgy egyszerűbb egy kicsit játszania, mint ülve, utóbbi ugyanis túl sok fészkelődést igényel, mire megtalálja a megfelelő szöget, súlypontot, tartást. Vállának illeszti a hegedűt és ha már rábízták a választást, akkor a legfelső kottát, éppen a Für Elise-t nekitámasztja a pad hátának, kihúzza magát és nekikezd. Pár perc csupán, amíg a végére ér, majd ismét leengedi a vonót.*
- Amúgy ha már gitárra emlékeztetett... mutatok valamit. Ezt úgy hívják, hogy pizzicato... ami tulajdonképpen pengetés... csak úgy működik, hogy... na hol van az Arab dal? *bal kezébe fogva a vonót is éppen áttúrja a kottákat szabad kezével, mire meglesz a keresett Bartók-kotta. Megcseréli az iméntivel és hamarosan kiderül az is, hogy gyakorlatban mi a pizzicato, amikor a vonó használata helyett bizonyos helyeken a húrokat pengetni kell. *
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
offline
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2013. november 10. 20:36 | Link

Bogi
egy hideg vasárnapon, délután 18 órakor


Már itt ücsörög egy ideje a padon. Kezein ujjatlan kesztyűk pihennek a hideg időjárásra való tekintettel, haja oldalt befonva omlik alá vállára. Hátát, sőt egész felsőtestét kényelmes, meleg kabát burkolja be jótékonyan megőrizve az állandó, még éppen jónak titulálható testhőjét. Testének alsó hányadát vastag, kék harisnya fedi mellé egy farmerszoknya párosult hű társként, s a térd alatt érő csizmák dölyfösen pöffeszkednek tulajdonosuk lábán újdonságuk hirdetvén a nagyvilág számára.
Jómaga dudorászik egy szép, míves sastoll pennával kopogva jegyzetein, miközben ismétel mágiatöriből. Nemsokára megkezdődnek a parciális tesztek és nem akarna alulmaradni az eredményeket illetően senkivel szemben sem. Igazából mostanság minden idejét arra használja, hogy tanuljon, mert kb tizenkilenc tárgya van idén és mindből Kiváló minősítést óhajt szerezni a stréber fejével.
Mellette egy termoszban (Claire ajándéka ki tudja, milyen okból. Nem utasította el, de csak azért, mert pillangókkal díszített elég csinos darab) forrócsoki lötyög, s ha leleplezné a tetejét, még gőzölögne a finom, fahéjas ital; saját kezűleg gyártotta a konyhán fél órával ez előtt és még bőven akad belőle. Sütit is hozhatott volna, de akkor biztosan foltossá varázsolja a jegyzeteit. Lasch tanár úrral pedig nem szívesen húzna ujjat. Igazából egy tanárával sem kekeckedne, bár a nem hivatalos tanárai közül eggyel pont, hogy üsd-vágd-nem-anyádat játszanak újabban. Bár még tőle is tart. David egyedi módon fizettette ki vele az első óra díját. Azóta is fülig belepirul, hogy elgondolja, hogy első két csókját egy felsőstől kapta, aki ráadásul verekedni tanítja. Ezt Yarista előtt nem is reklámozta, mert másik tanára, a kviddics szakértő úriember biztosan lehordaná, mire adta a fejét. Sőt, Niki elől is elhallgatta leveleiben, mert unokanővére tán jól leteremtené, hogy megőrült. Pedig ő csak "önvédelmet" (utcai bunyó ez, de mindegy) óhajt tanulni.
~"Európában a 15. és 18. század közé tesszük a boszorkányság óvilági kezdeteit. A germán népek megtelepedésétől az Óvilág nagy türelemmel viseltetett a fehér és fekete mágiával, valamint a boszorkánysággal szemben."~ darálja magában néma, mozgó ajkakkal a jegyzetek tartalmát, közben meg a termosza után kezd vaktában kotorászni, de egy szerencsétlen mozdulatnak hála sikerül levernie és az italőrző tárgy elgurul, elgurul, ki tudja, hol áll meg, s kit hogyan talál meg...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Fehér Boglárka
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 14
Összes hsz: 66
Írta: 2013. november 11. 20:59 | Link

Katie

Eltelt már jó pár hét amelyet a kastélyban töltött, mégis csak a mai nap reggelén döbbent rá, hogy még szinte alig járt kint a kastélyon kívül, egy-két kötelező látogatást leszámítva.
Nem is érezte úgy, hogy ezt annyiban hagyhatná hiszen annyira keveset ismert még a Bagolykőből és annyival többet szeretett volna.
Persze most is sok ideje elment a szokásos készülődési procedúrával, de miután a haját tökéletes kontyba fogta (egy atombomba robbanására sem esett volna össze, de tényleg! - bár ez tudományosan nem alátámasztott tény) és a körömlakkja lekopott részeit is korrigálta, nehogy véletlenül pár milliméter is kilátszódjon... Elégedetten sóhajtott egyet, miközben a tükörben fixírozta az ábrázatát.
Kicsit kellett kutatnia a szekrényben, mire megtalálta a legmelegebb pulcsiját, de az arra való tekintettel, hogy minden élire volt hajtogatva a lány szekrényében, ez sem volt hosszasabb procedúra. Rend és tisztaság, Bogi csakis ebben tudott létezni.
Szóval miután még a nyaka köré tekert egy fehér pamut sálat és felvette a szürke kabátját, amelyet elöl masnira lehetett kötni, elégedetten lépett ki az iskola kapuján. Nem volt különösebb célja, mivel nem is nagyon tudta milyen helyek vannak szóval csak arra ment, amerre a lába vitte. Mindenhol tüzetesen és figyelmesen nézett körül, mint aki nem akar lemaradni semmiről így aztán hamar ki is szemelte a neki megfelelő helyet.
Mennyire gyönyörű...
Nézett körbe a kicsi udvarban ahogy belépett. A szökőkút mellé lépett és egy darabig ámuldozva nézett a szoborra, illetve a rúnákat leste de meg kellett állapítani a sajnálatos tényt, hogy egy büdös mukkot nem értett belőlük. Persze nem is tanulta még annyi ideje a dolgot, hogy ezt szégyellnie kellett volna de azért reménykedett benne, hogy idővel változni fog a dolog.
Tovább sétált, mikor egyszer csak belerúgott valamibe a földön. Felkapta a tárgyat, egy pillanatra megijedve hogy talán kárt tett benne de aztán örömmel konstatálta, hogy a termosznak nem lett semmi baja. A közelben csak egyetlen embert látott akihez tartozhatott, így a lányhoz lépett és megköszörülte a torkát.
- Szia! Ez nem lehet, hogy esetleg hozzád tartozik? - vette elő a legilledelmesebb hangnemét, és a lány arcát próbálta megnézni magának, minél feltűnésmentesebben. Valahonnan ismerős volt neki, talán a Levitában látta már, bár ez csak egy gyenge tipp volt, semmi több.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lipovszky Dóra Villő
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. november 12. 09:32 | Link

Anna

Megértem, hogy miért szeretne Anna előbb a szobájába menni, aztán valamerre másfelé. Az a piros folt nem valami szép a hátsó felén, na meg gondolhatnánk róla mást is, mint az igazat. Addig legalább van időm letámolyogni, míg gyorsan megfordul, így szépen lassan evickélek le a lépcsőkön, amik ráadásul nem egyszer mozogni kezdenek alattam, szóval elképzelhető, hogy még ő fog rám várni.
Az megnyugtató érzés, és jobb, hogy már nem szagolom az olcsó bor szagát, így mire leérek, csupán enyhén szédülök, az arcom pedig falfehér, de fel a fejjel!
Az időészékem pedig nem olyan rossz, mivel együtt érünk oda Annával a bejárathoz. Én kissé komótosan, ő meg valamivel gyorsabban, de aztán remélem, hogy egymáshoz igazodunk, mikor kilépünk a még kellemesen langyos időbe, hogy kitisztíttassuk a fejünket.
Emlékszem rá, hogy valamerre láttam fentről egy szökőkút féleséget, amit most szívesen meglátogatnék, szóval körbe fogok sétálni, hogy megkeressem, és egy picit megismerjem azt a helyet is.
- Köszönöm, hogy kijöttél velem. Bár már akkor jobb volt a közérzetem, amikor arról a folyosóról kitettem a lábam, de a levegő mérföldekkel nagyobb segítség.
Ez valami olyasmit akart jelenteni, hogy nem is kellett volna kijönni, de a friss levegő többet segít, mint bármelyik másik kastélyon belüli hely. Ha pedig a figyelmem más is tereli, nem csak a szellő, az a főnyeremény...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nathaniel Blackwood
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. november 16. 20:58 | Link

Gil

Nath már a lépcsőn lefelé azzal szórakozott, hogy nyújtogatta kezét-lábát, nem sokat törődve azzal, hogy bizony igen különös látvány volt, amint megpróbált botlás nélkül közlekedni ezzel a módszerrel. Haja most a szokásostól eltérően egy hajgumival volt összefogva, mert akár testedzés, akár pyromágia lesz a dologból, ez egy hasznos és szükséges dizájnváltás, hiszen nem jó úgy futni, hogy tapad rá a haja, na meg attól se lenne túl boldog, ha a már eleve lángvörös lobonc tényleg égni kezdene. Ruhája is egyszerű volt, sötét színű melegítő nadrág és egy hozzá tartozó pulóver, meg tornacsuka. Nem volt még mindig igazán hideg, noha az angliai időjáráshoz képest Nath már jócskán észrevette a különbséget, de ez leginkább abban merült ki, hogy itt nem esett napszámra az eső. Furcsa egyébként, eddig azt hitte, hogy itt novemberben már hó lesz.
- Na, akkor hova menjünk? - nézett a mellette haladó Gilre. - A Fénylő Lelkek Udvara jó lesz, vagy van valami más terved? - érdeklődött további nyújtások közepette. Érdekes módon egyébként valahogy Gil szinte magasabbnak tűnt nála, pedig még mindig kisebb volt, de Nathaniel sokkal tömöttebb izomzattal rendelkezett, ami tömzsibbnek mutatta őt a valóságnál. Nem bánta egyébként, nem volt egy izompacsirta, de így volt olyan erős, amilyen szeretett volna lenni, így aztán sohasem vitte túlzásba a testedzést, pusztán csak szinten tartás volt az egész. Nem vágyott sosem olyan igazi kockahasra.
Mikor aztán leértek, Nath megállt a fal mellett, és bemelegítésként megpróbálta elérni a plafont - ami nyilván nem ment -, aztán kiballagott a szökőkút mellé.
- Mi legyen? - érdeklődött a másik fiúra nézve. Fussunk pár kört, vagy..? - pillogott rá kíváncsian, mert elképzelése sem volt róla, hogy Gil hogy szokott edzeni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. november 16. 22:08 | Link

Nath

Amióta visszatért és megkezdődött az új tanév, fokozatosan egyre több megszokott dolgon változtatott, vagy inkább, berögzült mozzanatain életének. Oldottabb volt, nem feszélyezték igazán az idegenek, így több időt töltött másokkal és máshogy is osztotta be a napjait. Akadt benne némi tanulás, éjjelbe nyúló olvasás vagy rajz, nem hanyagolta az edzéseit sem, de ezeken kívül egyre kevesebbszer vágyott arra, hogy a szoba négy fala közt gubbasszon, ha nem volt ott senki. Ez a mostani közös program teljesen spontán ötletnek tűnhetett - mert hogy öröklusta vörös lakótársát nem sok mindennel lehetett volna rávenni, hogy hirtelen felpattanva vele akarjon tartani hosszútávfutni, az biztos. Ha jól sejtette, most a sárkányróka mancsa volt a dologban, mert -bár hülye szóvicc- Nath majdnem úgy félt a kis bestiától, mint a tűztől. Ami Gilt illette, remekül kijött az apró lénnyel, a kezdeti nehézségeket leszámítva, mert akármennyire is vágyott rá, sosem lehetett háziállata, így tapasztalat híján sikerült párszor mellényúlnia.*
- Szerintem jó a gyakorláshoz, a kint üldögéléshez már hideg van, úgyhogy nem lesz, aki foglalja.-*Biccentett, jókedvűen ugrálva lefelé a lépcsőkön, kenguru módjára páros lábban szökdécselve - abszolút nem illett hozzá, de minimalista bemelegítésnek jó volt. Rajta a szokásos, elnyűtt szerelése lógott, szürke melegítőszett, és az ő haja is össze lett fogva, hogy ne zavarja mozgás közben. Ahogy kiléptek, önkéntelenül is nagyott szívott a friss levegőből. Kint egész tűrhető idő uralkodott, az igazi fagyok még várattak magukra, bár őt az első hó se zavarta igazán.*
- Az attól függ.-*Vonta fel a fél szemöldökét.*- Körül szoktam futni a kastélyt néhányszor, de kétlem, hogy bírnád.-*Az ilyesfajta piszkálódás rendes napirendi ponttá nőtte ki magát, és természetesen kölcsönös volt, bár nem mindig végződött jól - képzelhető, milyen eredménnyel jár, ha két Eridonos "úgyse tudod" módban cseszegeti egymást. Nem volt benne rosszindulat, sokkal inkább azt mutatta, hogy végre tényleg el tudta magát engedni, Nathaniel pedig egyébként sem vette többnyire komolyan a dolgokat - persze, csak addig a pillanatig, amíg valaki páros lábbal nem gyalogolt bele a hiúságába. Zsebretett kézzel várta a másik reakcióját, derűsen, sőt, pimaszul csillogó szemekkel lesve, mit lép. Egyrészt, élvezte a helyzetet, másrészt, a futás csak akkor szégyen, de hasznos, ha időben kezdik...
Utoljára módosította:Gilbert Blythe, 2013. november 16. 22:08 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nathaniel Blackwood
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. november 16. 23:04 | Link

Gil

Éppen a feje fölött voltak megint a karjai, mikor az orvul jött megjegyzés elérte, és a mély levegő, amit csak az imént vett, nagy fuldoklásba fordult, ahogy méltatlankodva felhördült.
- Nem bírnám?? - villámlott a szeme Gilre, de persze tudta, hogy az csak játszik, így ehhez mérten ő meg túljátszotta a szerepét, mutatva, hogy mennyire nagyon mérges éppen. Igaz, annyira nem csípte, ha valaki azt mondta neki, hogy nem tud bizonyos dolgokat megtenni, de ez a szobatársától már rég nem számított igazi sértésnek, sokkal inkább valami megszokott kis rítusnak kettejük között, amivel elütik az időt.
Ennek lett aztán az az eredménye, hogy Nath lendületből vetette magát Gil után, és próbálta elkapni, mint a róka a fürge tapsifülest, de míg eleinte komolyan kergette, utána inkább már csak nevetve loholt utána, míg a végén már egymás mellett futottak, kényelmes tempóra váltva. Jót tett a fiúnak ez a testmozgás, élvezetét lelte mindenféle erőkifejtésben, így ebben is. Néha, ha valami érdekeset látott, mint például egy nagy madarat az erdő felett, vagy titokban smároló párocskát, akkor mutogatott is egy sort, futás közben röviden elemezve a látottakat, olyan formán, hogy "Jééé, mekkora madár, és mi lóg a kezéből? Izé, van ennek keze? Hülyén hangzik, hogy mi lóg a lábából...", vagy csak tömören közölve, hogy "Valakinek ma kapása van".
Végül visszaértek az udvarba, és miután a nagy loholással és az utolsó sprinttel ráhozták a frászt egy feltehetőleg navinés elsősre, megállt ismét a szökőkút mellett, és nevetős arccal nézett szobatársára.
- Na, ki nem bírja a tempót, Ravaszdi? - vigyorgott, a fiú szokásos álcájára utalva, aztán leült egy kicsit a szökőkút szélére, hogy kifújja magát kicsit. Nem tartott túl sokáig, mire normalizálódott a légzése, hiszen ő sem egyszer futotta már körbe a kastélyt, így nem sokára már unatkozni kezdett, és más elfoglaltság után nézett.
- Azt mondták, hogy év végére bármilyen körülmények között tüzet tudok majd gyújtani, ha rendesen gyakorlom. Menő, nem? - nézett fel, és a tenyerén máris ott világított az apró láng. Szerette csak úgy nézegetni, akkor is, ha épp nem volt szüksége rá. Ráadásul bármennyire is kiakadt elsőre attól, hogy hirtelen gazdivá lépett elő, mégis csak segítette őt a kis lény a gyakorlásban.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. november 17. 00:32 | Link

Nath

- Nekem lihegsz, Vahur?-*Vágott vissza, mert ha csak hajszállal is, de jobban bírta a végső hajrát, aztán az ijedtében elrohanó gólya által vert porfelhőn nevetve nekidőlt az egyik pillérnek, mert jobbnak látta nem ülni le. Egyébként sem tartott sokáig a csönd, így hamarosan közelebb sétált valamivel, ellökve magát az oszloptól, hogy némi teret szerezzen. Ahogy Nath a gyertyányi lángot lobbantott, nem bírta ki, hogy félmosollyal ne másolja le, saját tenyerére csalogatva. *
- Csak év végére?-*Cukkolta, könnyed mozdulatokkal játszva a megidézett kis lánggal, előbb hosszú, vékony csóvává nyújtva, majd hirtelen két részre osztotta és zsonglőrködni kezdett velük. Valójában a melegítő felsőjének zsebéből halászta elő a poit és annak a végét "gyújtotta" meg, ezzel dobva fel a műsort. A nyárnak megvoltak a maga jó pontjai, az egyik pedig a különös játékkal való megismerkedése volt. Azelőtt csak párszor, távolról látott ilyesmit, de mindig akadt egy-két banda, akik a város parkjaiba jártak gyakorolni és az egyik ilyenhez csapódott hozzá, hogy minél kevesebb időt kelljen otthon töltenie. Remek időtöltésnek bizonyult és segített edzeni olyan tulajdonságokat, amikre az illúziómágiánál is szüksége volt - koncentráció, mozgás összehangolása, ritmusérzék... Valódi tűzzel ugyan sosem csinálta, de ennek az illúzió-szülte lángnak is megvolt a kihívása, ha élethűre akarta, bár egyre kevésbé okozott nehézséget a bonyolult mozgások és képek vetítése. Persze, nem ő volt az ászok ásza, de magához képest nagyon gyors tempóban fejlődött, így reményei szerint az év végéig behozhatja a lemaradását.*
- Egyébként menő, félre ne érts,-*tette hozzá, miközben folytatta a gömbök pörgetését.*- Néha kicsit irigylem is azokat, akik veleszületett képességgel bírnak, de aztán mindig eszembe jut, mekkora felelősség, amit úgy kell vállalni, hogy senki sem kérdezi, akarod-e egyáltalán.-*Jó volt a zsonglőrködésben, hogy nem kellett folyamatosan figyelnie, csak ha valami bonyolultabba kezdett- az izmai, a teste sok dologra helyette is emlékeztek. Mégis, nem húzta sokáig a dolgot, elvégre nem ezért jöttek.*
- Komolyan gondoltad, hogy segíteni szeretnél gyakorolni?-*Kérdezte, kicsit gondterhelten ráncolva a homlokát.*- Ez lesz a legkeményebb évem, meghallhatok gondolatokat és átvehetek érzéseket. Ha tippelhetek, még annál is ingerlékenyebb leszek, mint év végén.-*Dörzsölte meg a halántékát, elvégre a másik még biztosan emlékezett rá, amikor váratlanul behúzott neki egy egyébként lényegtelen megjegyzésre (ami természetesen verekedésbe torkollott, ahol ő húzta a rövidebbett, de ez már mellékes). Utólag belegondolva, annak a dührohamnak is részben az illúziómágia miatti megterhelés volt az oka, így nem volt biztos benne, hogy jó ötlet kombinálni az erejét meg Nathaniel temperamentumát.*
- Lehet, hogy teljesen ki fogok fordulni magamból.-*Vallotta meg, fanyar mosolyszerűséggel, elvégre abban sem volt teljesen biztos, milyen is a mostani önmaga, de kételkedett benne, hogy a jobb irányába terelné a mások érzéseire, gondolataira való túlérzékenység.
Utoljára módosította:Gilbert Blythe, 2013. november 17. 00:41 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nathaniel Blackwood
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. november 17. 01:28 | Link

Gil

Szó szerint nyelvet nyújtott a fiúra a választ hallva, mert jó kedve volt, és ilyenkor nem álltak tőle messze az ilyen gyerekes megnyilvánulások sem. Őt mondjuk nem zavarta, ha valaki kinevette érte, hiszen eleve csak olyan előtt viselkedett így, akiben úgy érezte, bízhat. Különben is, miután rendszeresen hagyja, hogy egy kis vörös lányka befonja a haját, már igazán nem is számíthatunk másra tőle.
Aztán a szó legszorosabb értelmében a tűzzel kezdett játszani, Gil pedig szinte rögtön utánozta a mutatványt.
- És a te lángod mikorra fog égetni? – kérdezett vissza Nath a szobatársára vigyorogva. Tudta, hogy ő illúziókkal machinál, így még ha el is tudná hitetni az emberekkel, hogy például felgyújtott egy kukát, az a valóságban sohasem égne el ettől. Persze ettől nem nézte volna le azt, amire a fiú képes volt, sőt, bizonyos szempontból talán jobb is volt az illúziómágia, mint az elemi. Aztán figyelte a fiú zsonglórködését, és elismerően méregette a repkedő lángokat.
- Ez ügyes kis mutatvány, legközelebb meggyújthatom én azokat az izéket? - mutatott vigyorogva a fiú kezében lengő eszközökre, amiknek a végén volt a lángcsóva. Nagyon tetszett neki a mutatvány, úgyhogy kedvtelve nézegette még, míg Gil újra meg nem szólalt.
- Hát, engem nem zavar, hogy veleszületett képességem van – vonta meg a vállát Nath. – Valószínűleg ha nem az lenne, akkor nem is vettem volna a fáradtságot, hogy megtanuljak bármi különlegeset a kötelezőkön kívül – tette még hozzá, mert az ő szemében az, hogy például Gil is teljesen önszántából vágott bele egy ennyire melós tanulnivalóba, igencsak elismerésre méltó tettnek számított, ő ugyanis teljességgel lusta lett volna hozzá. Így viszont muszáj foglalkozni a pyromágiával, amiről viszont tudta, hogy csak a hasznára lehet még.
Aztán Gil kérdésére bólintott egyet.
- Persze, hiszen megígértem – mondta. Nem igazán zavarta, hogy Gil rajta gyakorolna, és nem izgatta, ha megtudja, hogyan érez mindenféle dolgokkal kapcsolatban. Nem igazán voltak neki takargatni való titkai és ritkán szégyellte magát bármiért is annyira, hogy nem szerette volna, ha mások is tudnak róla, na meg Gilben bízott is, úgyhogy mindenféle különösebb filozofálás nélkül képes volt felvállalni a kísérleti nyúl szerepét. Gil viszont vallott az aggodalmáról, Nathaniel pedig hirtelen nagyon szeretett volna valami bíztatót mondani de nem igazán volt a szavak embere, hát félt, hogy ha elkezdi bíztatni, abból nem lesz semmi jó. Így inkább csak egy mosollyal biccentett felé.
- Majd helyrepofozlak én, ne félj! – mondta, aztán felkelt a szökőkút széléről és nyújtózott egy nagyot. – Hogyan csináljuk? – nézett aztán újra Gilre várakozóan. Kíváncsi volt, hogy mivel fog a másik előállni, meg úgy általában is eléggé érdekelte ez az egész kísérletezgetés, mert neki sem jött éppen rosszul, ha megtanulja, hogy mikre lehet számítani egy illúziómágustól.
Utoljára módosította:Nathaniel Blackwood, 2013. november 17. 11:54 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. november 17. 13:09 | Link

Nath

- Még a nyelved is lóg.-*Röhögte ki, mert Nath kissé öngólt rúgott ezzel a gyerekes visszavágással, csak tovább erősítve a futástól elfáradt, lihegő kutya képét. Az ír akarva-akaratlan is gyakran keverte magát vicces helyzetekbe, amit csak fokozott a származásuk és neveltetésük adta éles különbségek sora. Ennek ellenére egész jól megértették egymást és persze ideális tettestársra akadtak a másikban, ami a hülye ötletek véghezvitelét illette.*
- Hát, az érzékcsalás terén a tapintás és hideg-meleg illúziója az utolsók közt lesz, szóval még jóóó sokára. De elmén keresztül már el tudnám hitetni veled.-*Elmélkedett egy kicsit hangosan, mert bár tény, hogy soha nem lesz képes valamit valóban lángra lobbantani, annyira nem is hiányzott neki a lehetőség, hogy pusztíthasson. Sokkal  inkább azért vágott bele, mert szerette a mágiát és a pálcás varázslás annyira nem vonzotta, de az illúziók valamiért csábították, kifinomult, titokzatos világukkal együtt.
- Ezt ne gyújtsd meg!-*torkollta le,*- Csak gyakorlásra van és ha elégeted, újat kell csinálnom. Amúgy poi a neve.-*Tette hozzá, mert Nathaniel elég sűrűn izézett, ami néha nehézzé tette a mondandója dekódolását, amikor találgatnia kellett, a három izéből tulajdonképp melyik mire is vonatkozott. Ami a másik hozzáállását illette, csak a fejét csóválta - tipikus, gondolta, mert a másik lustaságáról legendákat lehetett volna mesélni. Nem hibáztatta érte, elvégre árvaházból érkezni ide mindenképp nagy váltás és érthető, ha ki akarja élvezni a kastély nyújtotta előnyöket, csak néha sajnálta, hogy a minimumot hozza csak ki magából, holott egyáltalán nem volt buta, se érzéketlen.*
- A vaktában adott ígéretek nem számítanak.-*Kicsit átverésnek érezte volna, ha olyan adott szó betartására kötelez valakit, amit jóindulatból, naivan adtak valami olyannal kapcsolatban, amiről szinte semmit sem tudnak. Kath más tészta, ő szinte pontosan tudta az elejétől, mivel is áll szemben, de Nath számára eddig az illúziók kimerültek azoban a képekben és hangokban, amikkel időnént szórakoztatta magát és környezetét.*
- Amennyiben lehet, a pofonokat inkább elkerülném...-*húzta be a nyakát, mert az eddig begyűjtött mintapéldányok nem számítottak kellemes élménynek. Alapból nem szívesen verekedett volna vele, de azt se hagyta volna, hogy csak úgy elagyabugyálja, úgyhogy a dolog elkerülhetetlennek tűnt. Végül nagy levegőt vett és lassan kifújta, hogy kicsit rendezze a gondolatait.*
- Több dolgot is kipróbálnék, kisebb-nagyobb illúziókat, te pedig megmondhatnád, mennyire sikerültek hihetőre. Idiótán fog kinézni, de szemkontaktus nélkül nem megy, úgyhogy majd meredten bámullak egy kicsit.-*Igen, ez hangyányit kínos pont volt, de túlélhető - leginkább külső szemlélő számára furcsa látvány.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nathaniel Blackwood
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. november 17. 15:20 | Link

Gil

Jót röhögött Gil visszavágásán, és megállapította magában, hogy sokkal szórakoztatóbb a fiúval lenni, mióta ő is beszólogat, és nem csak hallgatja Nathanielt, mint eleinte. A fiú élvezte az ilyen szócsatákat, mert nem volt tétjük, de roppant jól lehetett rajta vidulni.
- Nem fogom, nyugi - vigyorgott aztán Gil felháborodását látva, hiszen ő csak piszkálódásnak szánta, amit mondott. - És mit jelent a poi? Mármint eléggé furcsa szó, van jelentése? - érdeklődött inkább félrebillentett fejjel. - Majd egyszer megtanítod ezt nekem? - jutott hirtelen eszébe az ötlet, hiszen ő ezt tulajdonképpen bármiféle sérülés nélkül is képes lenne megcsinálni, hála a képességének, úgyhogy nyugodtan bénázhatna.
Ugyan nem tudta, hogy pontosan mivel is néz szembe, ha Gil használja rajta az illúziómágiát, hiszen eddig igen keveset láthatott belőle, ráadásul teljesen más dolog, ha koncentráltan kapja, mintha csak szórakozásból.
- Más módszerem is van arra, hogy helyre lendítselek - nyugtázta, hogy Gil nem szeretné, ha újfent pofonokat osztogatna, viszont a srác valószínűleg teljességgel tisztában lehetett azzal, hogy mire is gondol Nath.
Aztán rátértek az újabb napirendi pontokra, Nathaniel pedig bólintott párat.
- Nekem teljesen megfelel így - egyezett bele. - Kíváncsi vagyok hogy megy ez - vigyorgott, aztán megpróbált kellő komolyságot erőltetni magára, és elhelyezkedett a tető alatt a kőpadon úgy, hogy Gilbert nagyjából szemben ülhessen le, megkönnyítve ezzel a szemkontaktust. Nath kezdte őt először nézni, csak úgy bámult rá mindenféle cél nélkül, amíg Gil el nem kezdte a varázslást. Nem zavarta őt az, hogy ennyire kitartóan kellett nézniük egymást hozzá, hiszen eleve nehezen jött zavarba, a szobatársától meg pláne. Volt benne némi izgalom és kíváncsiság, ami miatt újra meg újra a füle mögé tűrte egy kósza tincsét, ami kiszabadult a hajgumiból, na meg fészkelődött is eleget, de végül rávette magát, hogy erőnek erejével nyugton maradjon.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. november 17. 23:00 | Link

Nath

- Pontosan nem tudom, csak annyit, hogy a maorik találták fel. Arrafelé nem annyira játék, inkább előadóművészet, táncolnak is közben, meg ilyesmi. A'sszem, maga az eszköz meg a cselekvés is poi.-*Megpróbált minnél több infót előbányászni emlékei közül, miközben zsebébe süllyesztette a labdákat - a srácok szépen elregéltek Ádámtól és Évától mindent, de a kezdetekben nem volt nagyon jó állapotban, inkább csak bele akart kezdeni, mert amíg arra koncetrált, hogy ne vágja magát fejbe, addig nem maradt ideje máson agyalni. Csak később kezdte el igazán élvezni, amikor már pár trükköt megtanult.
- Uhh, nem hiszem, hogy sokkal szimpatikusabb egy gyomros.-*Grimaszolt, Nathra vigyorogva - bár közel sem volt tapasztalt bunyós, egy-két dolgot már érkezett kipróbálni és valahogy nem vágyott ismétlésre, tudás anyja vagy sem. Talán nem lett volna utolsó ötlet egyezséget kötni, hogy alapszintű önvédelmet tanulhasson tőle, de egyelőre nem érezte ennek szükségét. Aztán Nath mozdult és némileg lemaradva követte.*
- Azonos alapokra épít a legilimenciával. Szóval teszek egy sétát a fejedben.-*Bökött a halántéka tájára, mielőtt ő is leült a padra. Kellett egy perc, amíg gondosan kiürítette a fejét és félresöpörte az érzéseit, hogy hozzákezdhessen - ez a rész már relative könnyen ment, így magabiztosan nyitotta ki végül a szemét, hogy megkeresse a vörösesbarna íriszeket. Talán Nathaniel közvetlen jelleme tette, talán a gyakorlat, de különösebb erőlködés nélkül sikerült behatolnia és csak azért torpant meg egy pillanatra, hogy megfontolja, milyen illúzióval próbálkozzon. Első nekifutásra egy kellően összetett, de még megvalósítható feladatot választott.
Két részből állt - az egyik érzékcsalás volt, apró, fokozatosan sötétbe vesző cseppek lassan sűrűsödő hullása és neszezése, halk őszi eső; a másik pedig a hideg, nedves érzés minden szabad bőrfelületen, ahogy az enyhe szél a vízcseppeket a tető alá is besodorta. A dolog trükkje az volt, hogyan alakítsa a jól ismert látványt a fényviszonyokhoz és egyéb körülményekhez, hogy a lehető legélethűbb és leghihetőbb eredményt kapja. Az egészet megkönnyítette az udvar zártsága, a leszálló sötét és a tény, hogy kombinálta a külső és belső illúziókat. Közben figyelt, minden idegszálával arra összpontosítva, hogy elcsípje azokat az érzéseket és gondolatokat, amiket a jelenet kivált a másikból, hiszen ha tényleg jó akar lenni, akkor tudnia kell észlelni és lereagálni ezeket.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 ... 5 6 [7] 8 9 ... 17 ... 43 44 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék