[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2412&post=849799#post849799][b]Nadia Rosales - 2022.07.23. 22:17[/b][/url]
Kállay professzor úr Csak egy mosolyt villantok Ákos felé, valami oknál fogva mindig így évődtünk egymással, és ez mára sem változott. Lehet, hogy hosszú idő telt el, mióta nem láttuk egymást, mégis ahogy betoppant az irodába, olyan volt, mintha csak tegnap fordult volna ki azon az ajtón. Még ennyi idő után is hatással volt rám, de egyelőre ezen még csak el sem gondolkodtam. Egyszerűen csak húzott magával, élveztem a társaságát, még akkor is, ha már megint a szoknyám bánta. - És ezzel most mire szeretnél célozni édes szívem? Remélem, nem azért hoztad fel, mert fene mód hasonlítok valamelyik tevére, amit odakint láttál - gyanakvóan néztem rá, kinéztem belőle, hogy még egy ilyen poént is elsütne. Az volt a szerencséje, hogy elég jól tűrtem az ilyen beszólásokat és nem vettem magamra. ( Kivétel, mikor épp rossz napjaim voltak, mert olyankor aztán hajlamos voltam mindent is félreérteni és a legapróbb ártatlan megjegyzésre is megsértődni).
- Miért, mit gondolnának? - somolyogva fel-le húzogattam a szemöldököm, aztán el is nevettem magam. - Na ne dumálj, inkább csak csináld - biztattam, hogy minél előbb szabaduljak én is, meg ő is ebből a pozícióból, mert nem volt olyan kellemes egy szekrénynek szegeződve, hajlongva társalogni.
- Nem tudom, még én sem próbáltam. Anyám imád varrni, szóval többnyire ő hozza helyre ezeket, de megpróbálhatod - kicsit komolyabban véve a helyzetet, csöndben maradtam, míg elmormolta a varázslatot, közben figyeltem a szoknyámat, aminél a szakadás ugyan összeállt, de már nem lett az igazi. - Ó, ez már ilyen marad - sóhajtottam, de végül is, Ákosnak hála már nem néztem ki úgy, mint egy útszéli, ez pedig, meg amúgy már az érkezése is egy nagy ölelést kívánt, s persze hogy szabadulva meg is történt ez köztünk.
- Múmiát? - nevetve néztem rá, és elképzeltem, hogy milyen lenne, ahogy bevonszol magával egy reggelen valamiféle bebugyolált csontvázat.
- Nekem? - meglepődve néztem, ahogy kutakodik, mert nem is számítottam arra, hogy kapok majd tőle ajándékot. Kíváncsi voltam persze, hogy vajon mit is hozott, valamiért csokira tippeltem, képeslapra vagy hűtőmágnesre.
- Jól van, nyugodtan hajigálj csak szét mindent, van takarítónő - hát persze, hogy nem volt, és azért ezeket a kapkodó mozdulatokat látva el tudtam képzelni, hogy vajon hogyan is nézhetett ki a szállodai szobája. Egy papír repült ide, egy másik, nagyobb köteg oda, mi a manó?
- A dobozából? Tehát él? - egyre jobban izgultam, hogy vajon mifélét is hozhatott, de reméltem, hogy nem egy élő skorpiót, csak azért mert az a horoszkópom. Már-már egyre türelmetlenebbül fixíroztam a hátát, mert hogy csak ennyit láttam belőle, lopva megnéztem magamnak a fenekét, majd gyorsan el is kaptam róla a tekintetem.
- Neee - ahogy fordult felém, és nyújtotta azt a dobozkát, egészen úgy nézett ki az egész, mintha. Ugye nem? Mert az igaz ugyan, hogy volt köztünk valami, amit aztán megakasztottam én, aztán meg ő, de az sem most volt, és az életem már valahol egész más vágányon haladt, szóval csak nem arra készült. Ugye?
Kissé elsápadva vettem át tőle a dobozt, lassan nyitottam fel a fedelét, és ahogy megláttam a gyűrűt, egy pillanatra azért még a lélegzetem is elakadt. Már az idejét sem tudtam, hogy mikor kaptam utoljára gyűrűt, még Zétény se vett nekem soha (még csak gumicukorból sem), erre meg, a dobozban ott ácsorgott egy gyönyörű kis ékszer.
- Nahát - elámulva néztem, mert nem csak szép volt, de különleges is, szinte egészen meghatódtam, amellett persze, hogy meg is lepett ezzel az ajándékkal.
- Na várj, ugye ha elfogadom, az nem azt jelenti, hogy holnaptól én főzök rád?- vicceskedve próbáltam elterelni a gyanúmat, s reméltem, hogy mindezt tényleg csak úgy hozta, bár gyűrűt adni csak úgy nem szoktak. Kivéve a kis ékszert, jobban is szemügyre vettem, volt bennem némi kis bizonytalanság, hogy illik-e ilyesmit elfogadnom tőle, de nem tudtam volna erre nemet mondani.
- Ez nagyon tetszik, Ákos nem kellett volna ilyen költségekbe verned magad - megcsóváltam a fejem, mintha kicsit megdorgálnám, de azért az ékszert felhúztam az ujjamra, aztán újra magamhoz öleltem őt, tényleg jól esett, hogy gondolt rám.
Ez az ölelés is kitartott néhány másodpercig, aztán szabadjára engedtem, nehogy megfullasszam szegényt, majd igyekeztem eltörölni szemem sarkából is a kis könnycseppet, ami meghatottságomban gurult oda.
- Na igen, Te szoknyapecér - jót nevettem vele együtt, majd egy kicsit megint szóba jött a suli, átbeszéltük a dolgokat.
- Remekül hangzik, és csodálatos helyeken járhattál. Ha nem lenne mindig annyi elfoglaltságom, egész biztos, hogy elutaznék néhány hétre - közben a kézfejemre néztem, és megcsodáltam újra a gyűrűt. - Tetszik, ahogy kavarog benne - mosolyogva újra őt fürkésztem.
- Aha, minden rendben van, Nati is jól van. Most az apjával elutazott pár napra - ó igen, az apja. Eszembe jutott Zétény, miközben láttam Ákos mosolyát velem szemben. Őrület.
- Öhm, mit szólnál, ha együtt vacsoráznánk? Itt már úgyis végeztem, és van jó pár remek étterem a városban - közben összepakoltam az asztalon, indulásra készen, reméltem hogy éhes, mert én farkaséhes voltam.