36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyÁtrium

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Nadia Rosales
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 141
Összes hsz: 187
Írta: 2022. július 19. 20:46 | Link

Kállay professzor részére

- Nem lesz semmi gond, most hogy leadta a papírokat, minden rendeződni fog, ebben biztos vagyok. Viszontlátásra, Önnek is Kellemes Hétvégét! - még integettem is Bachohhenhoff professzornak, aki a maga lassú, komótos módján hagyta maga mögött a Gazdasági Irodát. A mosoly még ott játszott az arcomon, kedves és illedelmes öregúr volt, csak azt sajnáltam, hogy ez volt az utolsó tanéve, mert nyugdíjba vonult. Gondolkodtam azon, hogy visszacsalogassuk óraadóként, de mivel az egészségi állapota sem volt jó formában, ezért egyelőre nem akartam letámadni a professzort. Csak azt nem tudtam, hogy ki más tudná helyette ilyen jól leadni a tananyagot.
Egy halk sóhaj kíséretében tettem be leadott papírjait a személyi aktájába, amit csak nagyon nehezen találtam meg, mert ez nem az én terepem volt. Amit kellett, igyekeztem tisztességesen elintézni, de a gazdasági iroda asszisztensét nem is volt olyan könnyű helyettesíteni. Elvileg csak pár napról volt szó, ezért is vállaltam el, de ennek ellenére vártam már, hogy leteljen az a néhány nap, s minden visszazökkenjen a saját kerékvágásába.
Az aktát elhelyezve visszatoltam a szekrényt a helyére, csak épp azt nem vettem észre, hogy a szoknyám kötője is beszorult a zár közé. Nem figyeltem, mert tekintetem leginkább az ablak felé vándorolt, a lelkem meg kifelé sóvárgott, ki a friss levegőre ebből az irodából. Eszembe jutott a lányom is, akit Zétény elvitt magával egy üzleti útra, amolyan előnyaralás gyanánt. Nagyon hiányzott, de tudtam azt, hogy az apja vigyáz rá, és nem eshet semmi baja. Még akkor sem, ha anyám meg volt arról győződve, hogy az a férfi egy átok, és megbízhatatlan. Talán sokáig az is volt, de szerintem megváltozott. S ahogy ezek a gondolatok előbuktak elmémben, úgy rántott ki az ismerős hang, s fordítottam az ajtó irányába tekintetem.
Hirtelen a döbbenet ült ki az arcomra, ahogy észrevettem a magas, jól ismert vonásokkal rendelkező, mégis, kicsit viseltes férfit. Aztán a következő másodpercben már széles mosoly kúszott az arcomra, ahogy tudatosult bennem, hogy a szakáll mögött rejtőző, lebarnult viking nem más, mint Kállay professzor.
- Így kell érkezni, mindenféle bejelentkezés nélkül? - színlelt komolysággal feleltem, kikerülve kérdéseit, de mosolyom még jobban kiszélesedett, örültem, hogy újra látom, a következő lépésemmel oda is akartam lépni hozzá, miközben már tártam ölelésre a karjaimat, de valami visszarántott, s egy kellemes reccsenés süvített át az irodán.
- Opppsz - meglepetten kaptam hátra a fejem, hogy felmérjem a károkat, s ami azt illeti, a szoknyám oldala fel is szakadt. Rém kínos, s mintha csak dejavu-m lett volna, olyan volt, mintha egyszer már jártunk volna hasonló helyzetben.
- Valami olyasmi, na gyere, és segíts kiszabadítani, hogy megölelhesselek - kértem, miközben egyelőre elmaradt a nagy örömködés, s próbáltam magam is kiszabadulni a szekrény fogságából.
Szál megtekintése
Nadia Rosales
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 141
Összes hsz: 187
Írta: 2022. július 20. 21:11 | Link

Kállay professzor úr

- Szerintem neked van valami különleges képességed, mert akármikor találkozunk, mindig leszakad a szoknyám - el is nevettem magam, mert Ákos társaságában sikerült mindig hülyét csinálnom magamból, akárcsak most, így kivételesen az sem zavart, hogy láttam, mennyire szenved, csak hogy magában tartsa véleményét a helyzetemről.
- Naaaa, ne sértegess, mi az, hogy csak egyet? Szerinted én csak egy tevét érek? - nagyon is komolyan pillantottam rá, ha szúrni lehetne szemekkel, azok biztosan betalálnának, de a morcosságom is csak színjáték volt, nem tudtam haragudni ezekért a beszólásokért.
- Óvatosan rángasd, mert amilyen régi, a végén még ránk omlik - némi aggodalommal figyeltem mozdulatait, amit dolgos kezével végzett, mindhiába. Úgy tűnt, hogy az átkozott szekrényen még egy átoktörő sem tud kifogni, legalábbis azt hittem, míg végre elő nem húzta rég nem látott pálcáját.
- Na végre, már kérdezni is akartam, hogy mikor akarod használni - figyelemmel kísértem mozdulatait, melynek segítségével végre a szoknyám szabaddá vált, általa pedig én is. Azért pár pillanat erejéig lebiggyesztettem ajkaim, s ujjaimmal végig szántva a sérült szövet felületén, felmértem a károkat, majd egy másodperc néma csönddel meg is gyászoltam a szoknyámat. - Ezt annyira szerettem - sóhajtottam egyet, majd pillantásom visszafutott Ákos rég nem látott íriszeire.
- Hoppsz - volt szerencsém nekem is megpillantani Henrik neve alatt az összeget, igen csak elkerekedtek a szemeim, mert azért na…pedig én még pótlékot is kapok.  - Szerintem meg vegyük úgy, hogy nem láttunk semmit -kacsintottam, majd picit távolabb léptem a szekrénytől, nehogy újra ott ragadjak.
- Komolyan? Nem túl…? - nem fejtettem ki, hogy mire is gondolok, de amennyiben nem kezdett el határozottan bólogatni, miszerint szajhákat megszégyenítő a szoknyám, úgy végre megkönnyebbültem és magamhoz ölelhettem a rég nem látott barátot.
- Már azt hittem, hogy vissza sem jössz Egyiptomból, remélem az új tanévben már végig maradsz - meséltem fülébe a szavakat, miközben volt szerencsém feltérképezni, hogy milyen fitten tért is vissza hozzánk a professzor. Persze csak diszkréten, na.  
- De jó formában vagy, ki kellett lapátolnod a Nílus mentét? - kuncogva nyomkodtam meg karját ujjaimmal, majd hátrébb léptem az öleléséből, és egy tincset is a fülem mögé igazítottam. Az asztalnak dőlve hátsómmal, ismét a tekintetét fürkésztem. - Szerintem veled a nadrágom sem lenne biztonságban - fűztem hozzá nevetve, ami aztán a fejemben valahogy kétértelművé vált, emiatt meg viháncoltam, mint egy kis csitri. Ebből vissza kell venni. Össze is szedtem magam, és igyekeztem komolyan viselkedni.
- Tényleg jó, hogy visszatértél, és csak jelzem, hogy nagyon sok munka vár majd rád, és sok lelkes tanonc - gyorsan tisztázni is akartam vele, hogy a két szép szeméért még nem fog vele senki kivételezni, s bizony ha tanítani akar, akkor bizonyítania kell. Ennyit a szigorú igazgatóhelyetteskedésről, a többit majd Anton igazgató úr dönti el úgy is, bár abban biztos voltam, hogy ha Ákos továbbra is tanítani szeretne, akkor arra lesz lehetősége.
- Na és, mi újság, mi történt veled Egyiptomban? És mit tervezel most, hogy visszatértél? - kíváncsian néztem rá, tényleg érdekelt, mert eddig úgy tűnt, hogy nem sikerült megtelepednie Bogolyfalván.
Szál megtekintése
Nadia Rosales
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 141
Összes hsz: 187
Írta: 2022. július 23. 22:17 | Link

Kállay professzor úr

Csak egy mosolyt villantok Ákos felé, valami oknál fogva mindig így évődtünk egymással, és ez mára sem változott. Lehet, hogy hosszú idő telt el, mióta nem láttuk egymást, mégis ahogy betoppant az irodába, olyan volt, mintha csak tegnap fordult volna ki azon az ajtón. Még ennyi idő után is hatással volt rám, de egyelőre ezen még csak el sem gondolkodtam. Egyszerűen csak húzott magával, élveztem a társaságát, még akkor is, ha már megint a szoknyám bánta. - És ezzel most mire szeretnél célozni édes szívem? Remélem, nem azért hoztad fel, mert fene mód hasonlítok valamelyik tevére, amit odakint láttál -  gyanakvóan néztem rá, kinéztem belőle, hogy még egy ilyen poént is elsütne.  Az volt a szerencséje, hogy elég jól tűrtem az ilyen beszólásokat és nem vettem magamra. ( Kivétel, mikor épp rossz napjaim voltak, mert olyankor aztán hajlamos voltam mindent is félreérteni és a legapróbb ártatlan megjegyzésre is megsértődni).
- Miért, mit gondolnának? - somolyogva fel-le húzogattam a szemöldököm, aztán el is nevettem magam. - Na ne dumálj, inkább csak csináld - biztattam, hogy minél előbb szabaduljak én is, meg ő is ebből a pozícióból, mert nem volt olyan kellemes egy szekrénynek szegeződve, hajlongva társalogni.
- Nem tudom, még én sem próbáltam. Anyám imád varrni, szóval többnyire ő hozza helyre ezeket, de megpróbálhatod - kicsit komolyabban véve a helyzetet, csöndben maradtam, míg elmormolta a varázslatot, közben figyeltem a szoknyámat, aminél a szakadás ugyan összeállt, de már nem lett az igazi. - Ó, ez már ilyen marad - sóhajtottam, de végül is, Ákosnak hála már nem néztem ki úgy, mint egy útszéli, ez pedig, meg amúgy már az érkezése is egy nagy ölelést kívánt, s persze hogy szabadulva meg is történt ez köztünk.
- Múmiát? - nevetve néztem rá, és elképzeltem, hogy milyen lenne, ahogy bevonszol magával egy reggelen valamiféle bebugyolált csontvázat.
- Nekem? - meglepődve néztem, ahogy kutakodik, mert nem is számítottam arra, hogy kapok majd tőle ajándékot. Kíváncsi voltam persze, hogy vajon mit is hozott, valamiért csokira tippeltem, képeslapra vagy hűtőmágnesre.
- Jól van, nyugodtan hajigálj csak szét mindent, van takarítónő - hát persze, hogy nem volt, és azért ezeket a kapkodó mozdulatokat látva el tudtam képzelni, hogy vajon hogyan is nézhetett ki a szállodai szobája. Egy papír repült ide, egy másik, nagyobb köteg oda, mi a manó?
- A dobozából? Tehát él? - egyre jobban izgultam, hogy vajon mifélét is hozhatott, de reméltem, hogy nem egy élő skorpiót, csak azért mert az a horoszkópom. Már-már egyre türelmetlenebbül fixíroztam a hátát, mert hogy csak ennyit láttam belőle, lopva megnéztem magamnak a fenekét, majd gyorsan el is kaptam róla a tekintetem.
- Neee - ahogy fordult felém, és nyújtotta azt a dobozkát, egészen úgy nézett ki az egész, mintha. Ugye nem?  Mert az igaz ugyan, hogy volt köztünk valami, amit aztán megakasztottam én, aztán meg ő, de az sem most volt, és az életem már valahol egész más vágányon haladt, szóval csak nem arra készült. Ugye?
Kissé elsápadva vettem át tőle a dobozt, lassan nyitottam fel a fedelét, és ahogy megláttam a gyűrűt, egy pillanatra azért még a lélegzetem is elakadt. Már az idejét sem tudtam, hogy mikor kaptam utoljára gyűrűt, még Zétény se vett nekem soha (még csak gumicukorból sem), erre meg, a dobozban ott ácsorgott egy gyönyörű kis ékszer.
- Nahát - elámulva néztem, mert nem csak szép volt, de különleges is, szinte egészen meghatódtam, amellett persze, hogy meg is lepett ezzel az ajándékkal.
- Na várj, ugye ha elfogadom, az nem azt jelenti, hogy holnaptól én főzök rád?- vicceskedve próbáltam elterelni a gyanúmat, s reméltem, hogy mindezt tényleg csak úgy hozta, bár gyűrűt adni csak úgy nem szoktak. Kivéve a kis ékszert, jobban is szemügyre vettem, volt bennem némi kis bizonytalanság, hogy illik-e ilyesmit elfogadnom tőle, de nem tudtam volna erre nemet mondani.
- Ez nagyon tetszik, Ákos nem kellett volna ilyen költségekbe verned magad - megcsóváltam a fejem, mintha kicsit megdorgálnám, de azért az ékszert felhúztam az ujjamra, aztán újra magamhoz öleltem őt, tényleg jól esett, hogy gondolt rám.
Ez az ölelés is kitartott néhány másodpercig, aztán szabadjára engedtem, nehogy megfullasszam szegényt, majd igyekeztem eltörölni szemem sarkából is a kis könnycseppet, ami meghatottságomban gurult oda.
- Na igen, Te szoknyapecér - jót nevettem vele együtt, majd egy kicsit megint szóba jött a suli, átbeszéltük a dolgokat.
- Remekül hangzik, és csodálatos helyeken járhattál. Ha nem lenne mindig annyi elfoglaltságom, egész biztos, hogy elutaznék néhány hétre - közben a kézfejemre néztem, és megcsodáltam újra a gyűrűt. - Tetszik, ahogy kavarog benne - mosolyogva újra őt fürkésztem.
- Aha, minden rendben van, Nati is jól van. Most az apjával elutazott pár napra - ó igen, az apja. Eszembe jutott Zétény, miközben láttam Ákos mosolyát velem szemben. Őrület.
- Öhm, mit szólnál, ha együtt vacsoráznánk? Itt már úgyis végeztem, és van jó pár remek étterem a városban - közben összepakoltam az asztalon, indulásra készen, reméltem hogy éhes, mert én farkaséhes voltam.
Szál megtekintése

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyÁtrium