Az iskolát körülvevő magas fal, mintegy biztonsági sávként szolgál a bent lakók nyugalmának érdekében. Ide érkeznek az új diákok, és kezdetben ezen a helyen tudnak ki is sétálni, miután az engedélyező nyilatkozatukat átadták a házvezetőjüknek vagy helyettesének. Ez a biztonságosabb, jobban ellenőrzött rész, ugyanis létezik a kapun egy másik, nagyobb rés is, mely közelebb van a faluhoz, de a megközelítése csak annak ajánlott, aki ismeri az oda vezető erdei ösvényt is, ugyanis könnyű letérni róla és a kentaurok területére tévedni.

A hatalmas fekete vaskapu rengeteg mágiát rejt, és egyből érzékeli, ha idegen lép a területre, még akkor is, ha a mágia magas fokú ágát is műveli(kivétel ez alól az Animágia és a metamorfmágia), ellentétben a réssel, ahol már alacsonyabb a mágia ereje. Oldalain a házállatok szobrai találhatóak meg, alulról felfelé haladva a sárkány, a szfinx, az unikornis valamint a főnix. Ennek az elrendezésnek több története is fellelhető a mágustanoda történetében, azonban pontosan nem lehet megmondani melyik a valós ok.

A faragott oszlopok, rúnákkal díszítettek, melyek a falon több felé is fellelhetőek. A kapu felett határozott betűkkel az iskola neve és himnuszának egy részlete látható:

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=23&post=826190#post826190][b]Somogyi Viktor Domonkos - 2021.02.13. 19:08[/b][/url]

Van, aki éjjel tanul jobban, van, aki nappal, van, aki meg képtelen rávenni magát a tanulásra. Ez utóbbi jellemzi szerény személyemet is, aki amúgy pontosan tisztában van azzal, hogy tud eleget ahhoz, hogy nagyobb erőfeszítés nélkül átmenjen, és végre, maga mögött tudhassa Kazanovát meg az egész Bagolykövet. Viszlát minden mocsok, helló egyetem, Budanekeresd, új élet. Igen ám, de vajon valaki, aki az elmúlt hónapokban több tündérport nyelt, mint éhes disznó moslékot, az vajon ugyanolyan simán átmegy, mint az, aki - mint utóbb kiderült erős szexuális feszültségből adódóan - versengett egy mindent is tudó nővel? A helyzet az, hogy valószínűleg nem. Az elmélet még csak-csak megvan, de a gyakorlat...
Lepillantok a cigarettát tartó kezemre, és még így is, ebben az állapotban is látom, hogy remeg. Talán az elfojtott érzelmektől, talán az anyagtól, talán attól, hogy már megint rá gondolok. Pedig ezt azért csinálom, hogy eszembe se jusson, hogy megint jó legyen bárki, aki nő, hogy ne keressem őt. Vele voltam utoljára, és az is mikor volt már... szétestem. A szívem hevesen zakatol, tiltakozik minden ellen, amit teszek, az agyam zsong, holott nem is gondolok semmire. Megőrültem.
A hátam a hideg fémnek nyomódik, miközben újabbat szívok a cigarettámba, a földön található csikkek alapján ez már az ötödik, és ki tudja, mióta állok itt kint, a csillagokat bámulva. Finoman szólva is kurva hideg van, és nem is öltöztem fel valami nagyon, szóval, lehet, hogy a vizsgákig se jutok el, ha mondjuk kapok egy tüdőgyulladást. Vagy idefagyok, és majd márciusban kiolvasok. A helyzet akkor is változatlan lesz. Most viszont, ha valami, ez igazán nem érdekel. A lényeg, hogy remeg a kezem, így képtelen leszek megcsinálni a gyakorlati vizsgákat, vagyis minden, amiért dolgoztam, itt ér most véget. Én pedig, szomorú, de kicsit sem hatódok meg ezen. Pedig a gyógyítás volt az életem, csak aztán jött egy ennél is nagyobb vágy, és felforgatta az életem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=23&post=826205#post826205][b]Somogyi Viktor Domonkos - 2021.02.13. 22:24[/b][/url]

- Ezt nem hiszem el, bazd meg...
Morgom, de olyan halkan, hogy ha nem tudnám, hogy én morgom, akkor én se érteném, hogy mit morgok, csak tudom, hogy éppen mit morgok. A szemem lehunyva tartom, mert hivatalosan is megkattantam, elértem a végpontot. Szívom ezt a szart, hogy ne gondoljak rá, erre nem megjelenik itt nekem? Kedvem lenne odamenni, és az arcába üvölteni, hogy hagyjon már békén, hogy másszon ki a fejemből, hogy engedjen el, mert el akarok menekülni tőle. Hazugság. Ha el akarnék menni tőle, akkor nem gondolnék rá, nem látnám őt a lelki szemeim előtt. Az ágyamban aludnék, nem zavarna, hogy benne feküdt. Akkor nem mászkálnék éjjelente a folyosókon, nyomna el az álom a legkülönbfélébb helyeken. Akkor, ahogy más sem, nem számítana. De számít. Hiszen most is őt látom, őt képzelem. Nem hiszem el, hogy valós, hiszen, ha az volna, olyan néma szótlanságban menne el mellettem, ahogy mindig, ha mostanában összetalálkozunk, hűvösségével ezer tőrt szúrva belém. "Negyvenkét késszúrással a hátában lett öngyilkos az a Bagolyköves diák, akinek szervezetében az emberi életre nem káros tündérport nyolcszorosát találták." Cölöp leszek, ha addig élek is.
- Nincs olyan szerencsém.
Jelentem ki már sokkal hangosabban, nem túl hangosan, de arra alkalmasan, hogy ő maga is tisztán meghallja a szavakat. Bár, mit túráztatom magam? Egy nyomorult vizualizáció szómeghallásán aggodalmaskodok? Jézus Mária Somogyi, legalább annyi legyen benned, hogy ha már szétcseszed az életed, akkor azt méltósággal tedd! Kinyitom a szemem, előbb az egyiket, aztán a másikat, mintha azzal, hogy kinyitom, eltűnne, de nem, ott van, és... a látványára semmi mást nem kívánok, mint, hogy ne legyen valós. Mint, hogy az a lány, aki nem messze áll tőlem, ne legyen Darya. Nem lehet ő, nem nézhet ki így. Ennyire apró lett volna mindig? Képtelenség. Nem eszik, nem alszik, túlhajtott. A szívem pedig fájdalmasan szorul össze a látványára. Édes Picim, hát mit teszel magaddal?
- Remélem nem kívánsz versengeni a halálba jutásban, mert, ahogy végignézek rajtad, ha győzni akarok, le kell vetnem magam a toronyból.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=23&post=826208#post826208][b]Somogyi Viktor Domonkos - 2021.02.13. 23:22[/b][/url]

- Hogyan?
A felém dobott fejfedőt csak azért kapom el, mert gyerekként hitték, hogy a labdajátékok sokat fejlesztenek rajtam. Nem volt ez más, csak ösztönös koordinációs gyakorlat. Ennyi, és nem több. Azonban a fel-fellibbenő szellő nem csak a sapkát, de vele együtt Darya illatát is magával hozta, ez pedig hónapok óta a legintenzívebb élményem vele. Olyan nagyon erős, olyan nagyon élesztő. Érzem, ahogy a vérem megindul, ahogy a testem reagál rá. Mintha ennyi elég lenne ahhoz, hogy éljek. Nem hiszem el, hogy ennyire hatással van rám, hogy ennyire, akarom őt. A kijelentésére felhorkanok, eldobom az időközben leégett csonkot.
- Nem érdekelnek a nők, csak te.
Nem értem, hogy ezt miért kell mindig elmondanom, hogy mégis mit tettem, ami miatt ez annyira lehetetlen. Hiszen mindent megtettem érte, mindent, amit csak szeretett volna. Nem volt senki más az életemben, csak ő létezett, szembementem volna az elveimmel az alkoholt illetően, még oroszul is elkezdtem tanulni. Vicces, hogy amikor a gyengélkedőn kidobott, a tankönyvbe csempészett képregényt olvastam, amit oroszul írtak. Nagyon nem egyszerű orosz vasembert találni, mivel nem árulják minden sarkon, mégis megpróbáltam megérteni, kimondani szavakat, vagy legalábbis hangokat. Rápillantottam, ahogy közeledett, majd vissza, a fejem halkan koppant a kapun.
- Tudod, mi hiányzik a legjobban? A beszélgetés. Veled olyan könnyen ment, olyan könnyen tudtam őszinte lenni. Elmondani dolgokat, amiket másoknak nem.
Zavartan köhintek egyet, ahogy ahelyett, hogy helyesen cselekednék, és bemennék, újabb szálat veszek a számba. Valamelyik csak hatásos lesz már. Mivel pedig még mindig nem hiszem teljes bizonyossággal, hogy a hús-vér Darya Kazanova van itt, nyugodtan mondhatok neki bármit, csak és kizárólag ezért ilyen nagy a pofám, másként, ha tudnám, hogy valós, hozzá se szólnék. Újra lehunyom a szemem, remélve, hogy eltűnik, mégis, olyan erősen szorítom a fejfedőt, hogy azt kívánom, bár sose múlna el ez a pillanat. Annyira szánalmas, annyira megtört vagyok, miatta, csakis miatta.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=23&post=826210#post826210][b]Somogyi Viktor Domonkos - 2021.02.13. 23:59[/b][/url]

- Szar ügy.
Mert tényleg az. A legrosszabb az egészben az, hogy egyikünk sem hajlandó engedni. Én nem vagyok képes őt elengedni, ő nem képes nem ragaszkodni ahhoz, amit az idióta barátnői mondanak neki, pedig Isten a tanúm rá, hogy egyik ismert vagy feltételezett barátnőjével se kezdtem annak előtte, főleg azzal az idióta Angyallal nem, és teljesen biztos vagyok benne, hogy miatta mentünk szét, hogy ő mondott valamit. Szólásra nyitnám a számat, hogy megjegyzést tegyek az imádott barátnőjére, de a szavak helyett a levegőm, és azzal együtt a füst marad bent, ami marni kezdi a torkom, köhögésre késztetve, mert a látvány, az hirtelen ír felül mindent, az valami olyan, ami megfagyaszt, és mégis mozgásra késztet. Ha szabad ilyet mondani, egyetlen pillanat alatt józanít ki olyan erősen, amilyen józan nagyon rég nem voltam.
- DARYA!
Felkiáltok, magam sem tudom, hogy miért, de nagy valószínűség szerint a páni félelemnek engedve, és a köztünk lévő szinte semmi távot vehemensen tudom le, hogy térdre ereszkedve, ellentmondást nem tűrve, de mégis finoman húzzam magamhoz, hogy ne a hideg havas-jeges földön keljen ülnie. Nem lehet beteg, nem engedhetem meg neki ezt a luxust, hiszen egy erősebb szél felkapná, és messzire vinné, elveszíteném. Ha beteg lenne, tudom, hogy mi lenne, tudom, hogy mi történne, és inkább legyet tőle messze, inkább szenvedjek nap-nap után a látványától, az elérhetetlenségétől, mint, hogy ne legyen. Kész lettem volna hátra hagyni a családomat, a terveimet azért, hogy utána menjek Oroszországba, bármit megtettem volna érte. Az agyam egyetlen pillanat alatt kapcsol át, és próbálok azonnali megoldást eszközölni. Ülő helyzetbe fordítom magunkat, úgy, hogy a hátam a rácsnak döntöm, Daryát pedig magamra ültetem, szorosan fogva a derekánál, hogy ne ájuljon le. Jobbommal a lábait keresztezem a lábaimon, mert tudom, hogy így segíthetek megemelni a vérnyomását.
- Ne mozogj.
A kabátom zsebébe nyúlok, mert jó gyógyítótanonchoz híven van nálam pocket coffee, igaz, nem sós, de legalább kávé, ha engedi, még ezt tömöm a szájába. Mi a legrosszabb, ami történhet? A gyomra nem bírja a kávét, és meghánytatom. Rosszabbat is látott már ez a kapu szerintem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=23&post=826212#post826212][b]Somogyi Viktor Domonkos - 2021.02.14. 00:33[/b][/url]

- Nem foglak bántani.
Feleltem ösztönösen, és az a legrosszabb az egészben, hogy sosem hittem, hogy ezt valaha is mondanom kell neki, hogy valaha ezt fogja bárki is érezni irántam. Mindig figyeltem arra, hogy akárki is kerüljön a kezeim közé, legyen a legkedvesebb, vagy a legádázabb, mindig féltőn, óvatosan, és semmiképpen se tiszteletlenül érintsem. Sosem volt ebből gondom, ő viszont tudom, hogy fél tőlem, tudom, hogy bántottam, és most, kínosan ügyelek arra, nehogy a csuklójához érjek, nehogy felidézzem benne azt, hogy miért is fél tőlem.
A szívem szakad meg azért, amit érzek a kezeim alatt, a lassan eltűnő nő. Szerettem rajta mindent, tökéletesnek láttam kívül-belül, most viszont aggódom, mert félek, hogy mindez olyat tesz vele, ami kihat a későbbi életére. Most talán erősnek érzi magát, akkor, amikor balettozik, de mi lesz majd, ha már kiöregszik, ha ott áll harminc évesen, és arra gondol, hogy anyává válna, de a teste már megfosztotta ettől a lehetőségtől? Mi van, ha a csuklója vagy a bokája annyira tönkremegy, hogy nem tud már rendesen járni? Mi van, ha... annyira sok kérdésem van, hogy észre se veszem, hogy összeszedte magát, csak, amikor a keze a kezemhez ér. Hirtelen húzom el a sajátomat, hagyva, hogy mozduljon, hogy messze legyen tőlem, hiszen mind a ketten tudjuk, hogy számára az a kielégítő, ha nincs a közelemben. Pedig nem tettem semmi rosszat, tényleg nem tettem, bevallanám, ha bármit is tettem volna, ahogy nem tagadom azt sem, hogy végzetes hiba volt, amikor megszorítottam.
- Sajnálom, a csuklódat. Eddig még nem volt alkalmam bocsánatot kérni. Sosem fordult még elő velem ilyen, és nagyon sajnálom, hogy éppen veled, hogy miattad vesztettem el a fejem. Nem volt helyes, amit tettem, megértem, hogy gyűlölsz. Jogosan teszed.
Még bólintok is hozzá, hogy kifejezzem a szavaimmal való egyetértésemet. Eddig tényleg nem volt lehetőségem, és ha lett is volna, akkor a mersz hiányzott. Most elmondhattam neki, így könnyebb. Felhatalmazom, hogy gyűlöljön, bravó. Haladunk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=23&post=826214#post826214][b]Somogyi Viktor Domonkos - 2021.02.14. 01:02[/b][/url]

~ Nem úgy tűnik. ~
Inkább nem mondom ki hangosan, mert nem akarok veszekedni vele, nincs olyan állapotban, hogy ezt nyugodt szívvel megtegyem. Én elmondtam mindent, ami akartam, ő reflektált, és, hogy én ezt majd hogyan gondolom végig holnap, vagy holnapután, az már egy másik lapra tartozik. Most ennyi jutott. A hiánya és az érintése is elemészt, és tudom, hogy össze kéne kapnom magam, hogy elmenjek innen, hogy ne kelljen végignéznem azt, ahogy ő is elmegy. De, önző vagyok, és szeretném az utolsó pillanatig látni, ha máshogy nem, hát legalább messziről. Ha elmondhatnám neki, amit gondolok, valószínűleg azt mondanám, hogy "látod Picim, ilyenek azok az igazi nagy szerelmek, amikről könyvek, versek, dalok, sőt táncok születnek. Ilyen a mindent felemésztő, eleven tűz, hiszen minket is elpusztított, ezért tudom, hogy ez az volt, ami: Igaz szerelem." Mégsem szólalok meg, csak hagyom, hogy a szívem kitombolja magát, mígnem meg nem szólal, akkor prüszkölve-köhintve ingatom meg a fejem.
- Jó rég nem mondta senki, hogy fel kéne állnom.
Ennyi talán belefér, egy kevés vulgaritás, többet amúgy sem engedek. Az agyamban nincsenek olyan gondolatok, hogy szeretnék vele lefeküdni, mert félek, hogy egyetlen érintéssel, a súlyommal összeroppantanám. Félek látni azt, ami a ruha alatt van, félek, mert tudom, hogy képtelen lennék nem megjátszani az élvezetet, és neki képtelen vagyok hazudni. Ha meglátnám ruha nélkül, tudom, hogy a tekintetem lerombolna mindent, amit magában felépített. Lerombolnám a nőt, akit szeretek. Azt akarom, hogy olyan legyen, mint régen, hogy legyen színe, legyen formája. Vékony volt akkor is, de nem riasztóan. Bárcsak sose mentem volna oda hozzá, sose ismertük volna fel, hogy ez mi, akkor képes lennék gondolkozni. Most azonban csak bólintok, ahogy megemelkedem, és tétován mozdulok felé.
- Rám támaszkodsz, vagy vigyelek?
Nem tudom, hogy hogyan segíthetnék, de valahogy mindenképpen, ő tudja, hogy hogyan, én pedig úgy cselekszem majd.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=23&post=826216#post826216][b]Somogyi Viktor Domonkos - 2021.02.14. 01:31[/b][/url]

- Rendben.
Bár nem voltam biztos benne, hogy hozzá kéne érnem, komolyan olyan vagyok, mint egy szűz kölyök, akit az apja gondosan befizetett egy prostihoz, hogy az első élménye ne egy szűz lánnyal történjen, és ne legyen kínos, de így is az lesz. Végül óvatosan felsegítem, és lassan lépkedve mellette-mögötte, figyelem őt. Az előbbi ijedelem túlságosan józanító hatással volt rám, így igen, látom, hogy mesterkedik. Egészen megható a tény, hogy rászedett, és elvisel csak azért, hogy házon belül tudjon. Cserfes kis boszorkány, legszívesebben... a gondolatra, hogy mit tennék vele, lopva mosoly szökik az arcomra, egy bánatos gondolat, mert tudom, hogy soha többet nem érintem már meg.
- Valószínűleg azért vagyok még életben, mert kerülöm az apádat.
Az Edictum mindent, és még annál többet is leírt rólunk, olyanokat is, melyek nem voltak igazak, de valószínűleg már csak az igaz részéért is megölne az apja, jogosan. A kezeimet a zsebeimbe mélyesztem, az arcom elkomorul, ahogy hallgatom őt, és végül aprót bólintok.
- Isten mentsen, hogy egy lapon keljen velem szerepelned újra. Ha szerencsénk van, van már olyan késő, hogy egyetlen edictumos sem leselkedik pletykákra vadászva.
Ha meg mégis, akkor tudok tenni róla, hogy semmi se jelenjen meg rólunk. Ahogy gyorsít, úgy gyorsítok én is, már nem is éri meg lemaradni, hiszen tudom, hogy tényleg összeszedte magát. Ismerem, vagy legalábbis azt hiszem, hogy ismerem. Végig őszinte voltam vele, ő mégsem hiszi el, hogy igaz voltam, és azt hiszem, tőle, egyedül tőle fáj ez igazán.
- Ha beértünk, jobb lenne, ha külön úton mennénk fel a hálókörletbe, se a portrék, se a prefektusok nem látnának akkor minket együtt, nem lenne, aki pletykálna. Tiszta maradna a hírneved.
Bár sokkal nyomósabb érv, hogy hajnal előtt nem szoktam bemenni a szobába, akkor is csak átöltözni, hogy aztán újra kívül legyek, hogy ne emlékezzek. Az usánkát mégis megtartom, szinte észrevétlen csúsztatom a zsebembe, képtelen vagyok csak úgy lemondani valami emlékről. Hamarosan mind a ketten végzünk, és elmegyünk innen, ő Oroszországba, én az egyetemre. Véget ér minden, továbbléphetünk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=23&post=826224#post826224][b]Somogyi Viktor Domonkos - 2021.02.14. 12:06[/b][/url]

- Ez nem dráma, hanem logikusan megfontolt döntés.
Felelem egyáltalán nem higgadtan, de úgy, hogy minél inkább megpróbáljak higgadtságot erőltetni a hangomba. Nem akarom bántani, hiszen azt megteszi ő maga is. Én már csak olaj lennék arra a bizonyos tűzre, ami már láthatóan így is eléggé lángolt.
- Az emberek kínosan tapintatosak akkor, ha azt látják, hogy a másik lassan... elfogy. Mintha ez természetes folyamat lenne. Egy bizonyos pontig pedig az is, aztán már csak meggondolatlanság.
Nem beszélek hangosan, éppen csak annyira, hogy tényleg csak ő hallja, és bár nem terveztem vele tartani, mégsem tudok távol lenni tőle, hiszen, hónapok teltek el azóta, hogy utoljára normálisan beszéltünk egymással. Én pedig őszinte vagyok vele, ahogy mindig is az voltam, még ha ő nem is hiszi el ezt. Őszinte ember vagyok, nem árultam zsákbamacskát, mégis úgy érzi, hazug vagyok, és ebből az állapotból képtelen vagyok kikerülni. Gondolom, pár hét, vagy hónap múlva elfogadom majd ezt. Most még nem megy, hiszen, ahogy átöleltem, túl az aggodalmon, a féltésen, jött a megnyugvás, a hazaérkezés érzése is, mely pár pillanat után tovaszállt.
- Féltelek. Félek, hogy a barátnőid azzal a mondattal nyugtatnak, hogy "én mindenhogyan szeretlek téged." És félek, hogy ez neked elég. Egy dolog, hogy szeretlek téged mindenhogyan, egy másik viszont, hogy lehetőleg egészségesen tudjalak szeretni mindenhogyan.
~ Ne a síron túlról.~
Talán a látványa az, ami kivált belőlem valamit. Valami olyat, hogy én nem akarom, hogy ez legyen, hogy össze kell szednem magam annak érdekében, hogy ő ne vesszen el. Mert mi van, ha a következő alkalom már nem riaszt meg annyira, mint a mostani? Akkor mi történik? Nézem, ahogy odalesz? Semmiképpen.
- A torony bejáratáig elkísérlek, de nem megyek be veled, mert képtelen vagyok az ágyamban aludni, mert... mert nem akarok álomvilágban élni.
Nem tudom szebben kifejezni magam, mert sem az, hogy "mert jártál ott", sem az, hogy "olyankor érezlek téged", nem fejezi ki jól a dolgot, amit érzek. Mindegyik olyan, mintha nem akarnám már ott tudni, pedig akarom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=23&post=826227#post826227][b]Somogyi Viktor Domonkos - 2021.02.14. 12:58[/b][/url]

- Csak ezt az egy dolgot szeretnéd, hogy legyen? Úgy értem, a balett jó, meddig? huszonnyolc éves korodig? Talán harminckettőig, ha eljutsz odáig, és utána? Feleségül vesz egy orvos vagy ügyvéd, és eltart, te pedig ebbe belenyugodva élsz egy életet, amiben nem vagy semmi?
A cirkusz miatt is féltettem, de tudtam, hogy okos lány, sőt, talpraesett, hiszen annyi mindent megtett, de ez a balett, ez egy idiotizmus. Teljesen tönkreteszi magát valamiért, amiről azt hiszi, hogy élvezi, de szerintem nem. Egyáltalán nem. De én nem vagyok senki, hogy ezt megmondjam neki, és ha lennék is valaki, nem avatkozhatok bele a döntéseibe. Lássuk be, a balett akkora őrültség, mint a derby, mégis, mind a ketten csináljuk, és ha egy nap a gyerekeink bármelyiket is akarnánk, mi lennénk azok, akik a legjobban tiltakoznának ellene, mert emlékeznénk magunkra, emlékeznénk egymásra, és nem akarnánk, hogy oda lyukadjanak ki, ahol vagyunk most.
- Szoktam, csak nem ott, nem az ágyamban.
Rosszul fogalmaztam, de kíméletesen. Sokkal rosszabb lett volna a reakciója szerintem, ha az indokot teljes valójában mondom ki. Sokkal rosszabb, mint így. Aludnom kellene, fogok is. Zsebre dugott kezemmel lopva megsimítva a fejfedőt. Nem kellene megtartanom, de képtelen vagyok visszaadni. Kell valami, valami, amibe egy kicsit még kapaszkodhatok, valami, amit egy kicsit még magaménak tudhatok, ha őt magát már régen el is veszítettem.
- Valószínűleg igen, pár hétig még megtörténhet.
Aztán vége. A pár hét után a soha lesz, vagy talán olykor lopva, mikor egy-egy előadásán megjelenek, megbújva a sötétben, megcsodálva. Évek múltán talán virágot küldve, titkon, vagy férfiúi hiúságból csak azért is nyíltan, de ez még egy igen távoli állapot. Lepillantok a kezére, kezeim ökölbe szorulnak a zsebeimben. Képtelen vagyok megérinteni, hiszen bántottam őt, igazán bántottam, olyan szinten, hogy annak nyoma maradt. És ez megbocsáthatatlan. Óvatosan lépek felé egyet, és apró csókot nyomok hűvös homlokára.
- Szép álmokat, Darya.
Ha pedig mást nem szeretne, ellépek tőle, hogy elinduljak a folyosón tovább, bár jelenleg fogalmam sincs, hogy merre mehetnék, hirtelen mindent elfelejtettem, csak haladok előre.