Az iskolát körülvevő magas fal, mintegy biztonsági sávként szolgál a bent lakók nyugalmának érdekében. Ide érkeznek az új diákok, és kezdetben ezen a helyen tudnak ki is sétálni, miután az engedélyező nyilatkozatukat átadták a házvezetőjüknek vagy helyettesének. Ez a biztonságosabb, jobban ellenőrzött rész, ugyanis létezik a kapun egy másik, nagyobb rés is, mely közelebb van a faluhoz, de a megközelítése csak annak ajánlott, aki ismeri az oda vezető erdei ösvényt is, ugyanis könnyű letérni róla és a kentaurok területére tévedni.

A hatalmas fekete vaskapu rengeteg mágiát rejt, és egyből érzékeli, ha idegen lép a területre, még akkor is, ha a mágia magas fokú ágát is műveli(kivétel ez alól az Animágia és a metamorfmágia), ellentétben a réssel, ahol már alacsonyabb a mágia ereje. Oldalain a házállatok szobrai találhatóak meg, alulról felfelé haladva a sárkány, a szfinx, az unikornis valamint a főnix. Ennek az elrendezésnek több története is fellelhető a mágustanoda történetében, azonban pontosan nem lehet megmondani melyik a valós ok.

A faragott oszlopok, rúnákkal díszítettek, melyek a falon több felé is fellelhetőek. A kapu felett határozott betűkkel az iskola neve és himnuszának egy részlete látható:

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=23&post=472666#post472666][b]Mark Rey Xavier Averay - 2015.03.08. 23:14[/b][/url]

Rivalló? Ugyan. Legszívesebben azt küldenék neki, de úgy sem érne célba, és csak figyelmen kívül hagyná az egészet. Csak kerüljön a kezeim közé, elevenen megnyúzom, az már biztos. Ja, hogy miért vagyok ennyire mérges, és ideges egyszerre? Mert a drágalátos öcsikém fogta magát, és meglépett otthonról. Anyuék azonnal megírták, mikor lelépett, és mivel nincs más, akihez menne, tuti, hogy utánam jött. Örülök is azért, hogy újra láthatom, de nem így. Miért nem tud nyugton maradni csak egyszer? Felelőtlen kölyke… Még jó, hogy tudom azt, hogy mikor érkezik, így első kézből verhetem be a képét. Idegesen lépkedtem az iskola kapujában, mikor a távolban meg is látom kirajzolódni az alakját. Vidáman integetett, mikor meglátott, de mit sem sejt abból, hogy én cseppet sem vagyok vidám. Megvártam, ameddig szépen a közelembe ér, aztán kap majd egy isteneset. Normális testvér megölelné a rég nem látott fivérét, de ez nálam most nem így lesz. Mikor mutatja, hogy hova is kéri, amit, örömmel teljesítem is. Annyi különbség van az egészben, hogy most nem puszit kap, hanem már lendült is az öklöm, hogy megismerkedjen az arcberendezésével, és vígan felszántsa a betont. Odaléptem mellé, mellkasom előtt összefontam a karjaimat, és úgy néztem le rá.
– What the hell are you doing here? –szinte sziszegve kérdeztem rá, hogy mit is csinál itt éppen? De persze, ahogyan a harag jött, úgy el is illant, én pedig letérdeltem mellé, és rögtön magamhoz szorítottam. Az ütés helyére, a homlokára, és a feje tetejére is nyomtam egy puszit.
– Hiányoztál te lökött. A szívbajt hoztad rám, ugye tudsz róla? Apáék teljesen ki van akadva rád, és megígértették velem, hogy azonnal zavarjalak haza, amint ideértél. Lökött. –utolsó szavamat a hajába mormoltam, mert képtelen voltam elengedni. Időközben a földre is leültem mellé, és teljesen normális dolognak tartottam, hogy az iskola előtt letáborozzak az Öcsémmel. Akinek nem tetszi a dolog, az kerüljön ki, és kész. Nem foglaljuk be az egészet, –csak pont a közepét, hogy se jobbra, se balra ne lehessen kikerülni– éppen csak egy kis részt. Reyt ölelgetve várom a magyarázatát, amit minden bizonnyal csodálatosan begyakorolt már.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=23&post=477488#post477488][b]Mark Rey Xavier Averay - 2015.03.17. 00:01[/b][/url]

Dühös voltam, és a feszültséget Rey arcán vezettem le. Ritkán ütöm meg, ezt ő is tudja, de ha megteszem, annak oka van, mint ahogyan most is. Kicsapatta magát a Roxfortból, és megszökött otthonról. Kérdésemre egy rossz szóviccet nyögött ki, és ha nem hajolnék le hozzá, hogy magamhoz szorítsam, talán gyomorszájba is rúgtam volna. Kötekedő szavaira nem is reagáltam már, inkább boldogan öleltem magamhoz, hogy végre látom. Mikor eljöttem, kifele azt mutattam, hogy mennyire boldog vagyok, hogy végre megszabadulok tőle, de igazából rettenetesen fájt, hogy otthon kell hagynom. A tesóim közül ő áll a legközelebb hozzám, mindig vele vicceltem meg a nagyobb tesóimat. Ez fájt a legjobban, de most újra itt van, igaz kényszerhelyzetből.
– Bízzak benned? Mit ígértél nekem, mikor eljöttem otthonról? Betartottad? Nem úgy látszik Öcsi. –halványan mosolyogtam rá, utóbbi megjegyzésére pedig már szélesen vigyorogtam. Mi tagadás, Averay vér folyik benne, nem lep meg, hogy buknak utána a lányok. Pár nap, és biztosan felszed egy lányt. Csak védekezzen nekem, nehogy idő előtt nagybácsi legyek. Az örömtalálkozásnak viszont rossz oldala is van, amit Rey nem fogad túl jól. Miért is tenné, hiszen nem azért jött el otthonról, hogy most visszamenjen. Anyánk szava viszont szent, mert bár anya írta a levelet, az írásból apa szigora tükröződött vissza, neki pedig nem mondanék ellent. Döntés előtt vagyok, de muszáj jól választanom az opciók közül.
– Nem tudom. Mikor megtudtam, hogy elszöktél otthonról, automatikusan haza akartalak küldeni, de most fogalmam sincs, hogy mit tegyek. Rettenetesen hiányoztál, és túl jól ismerlek, hogy megígértessek veled dolgokat, mert úgy sem tartod be. –való igaz, mert ha úgy is tesz, akkor se gondolja komolyan. A rövid monológ után kétségbeesetten néztem rá. Tényleg nem tudom, hogy mitévő legyek ebben a helyzetben. Talán pár napot nyerhetek, ha megírom, hogy még nem ért ide, de akkor meg felesleges pánikot keltek otthon. Közben az ölembe húztam az Öcsémet, mellkasomat hátához nyomtam, államat pedig vállára támasztottam. Vettem egy mély levegőt, aztán halkan szólaltam meg, hiszen fülébe mondtam a szavakat.
– Megírom Apáéknak, hogy épségben megérkeztél, és teljes felelősséget vállalok érted, mert nem küldelek haza. Ahhoz túlságosan is szeretlek, féltelek és hiányoztál is, de meg kell ígérned valamit. Bármit mondok, szó nélkül teljesíted. Szót fogadsz nekem és Quentinnek is. Egyszer sem bukhatsz meg, és nem feleselsz egyik tanárodnak sem. Más feltételem egyelőre nincs, de ha bármelyiket is megszeged, a fülednél fogva rángatlak haza, megértetted? –kérdően, de féltve is kérdeztem tőle ezt az egészet. Próbáltam szigorúnak lenni, de Reyjel nem tudok, akármennyire is igyekszem. Közben derekát is átkaroltam, nem tudtam elengedni az ölelésemből, és az sem zavart, ha valaki meglátott minket. Pletykáljanak, ha akarnak: a kettőnk közötti testvéri kapcsolat különleges, és aki nem ismer minket, az nem fogja megérteni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=23&post=482903#post482903][b]Mark Rey Xavier Averay - 2015.03.28. 18:04[/b][/url]

– Fejezd ezt be, jó? Pontosan tudom, hogy nem voltak keresztben az ujjaid, Ayame elmondta. S ha valmi szóviccel készülsz, ne tedd, mert hazapenderítelek. –szemforgatva sóhajtottam egyet, az újabb szigorúnak tűnő monológ után. A kijelentéseire csak hümmögök, mert már nem tudok érdemleges mondani neki, annak meg nincs értelme, hogy bólogasson, és ne tudja, hogy mire is. Hogy én vagyok az okosabb, azt sem vitatom, mert ez így van. Néhány helyzetben Rey emelkedik felül, de a legtöbben akkor is lenyomom. Csak jobban magamhoz szorítom, mikor kijelentette, hogy én is hiányoztam neki. Ezt azért jó hallani, annak ellenére is, hogy milyen körülmények és kijelentések közepette hagytam otthon.Nem kérdezek vissza, hoyg biztos benne, hogy hiányoztam neki, mert a végén olyasmit válaszol, ami számomra elég kellemetlen lenne. Aztán kérdez, amikre hirtelen nem is tudom, hogy mit válaszoljak. Össze kellene foglalnom neki röviden és tömören, csak a kérdés az, hogy miket. Felpillantottam az égboltra, mintha onnan várnám az ihletet, de nem jött semmilyen Merlini-áldás. Sóhajtottam, de a tekintetemet nem emeltem le a kékségről.
– Sok mindent mesélhetnék, de nem tudom hol kezdjem. Azt már mondtam, hogy rettenetesen hiányoztál, és ha csak ismételgetem, az egy idő után unalmas lesz. Mondjuk, hogy nehezebb, mint a Roxfort, de még mindig Quentin írja a leckéimet, meg a beadandóimat. Találkoztam pár régi ismerőssel, például Elliottal. Képzeld, van egy csárdája a faluban, meg férjnél van, Gondoltad volna róla? –teszem fel vigyorogva a kérdést, hátha értetlenkedik nekem egy sort. Ha nem győződök meg róla a saját két szememmel, akkor tuti biztos képenröhögöm azt, aki ezt elmeséli nekem. Azért még nem, ha azt mondja, hogy házas, de hogy egy fiúval? Nincs vele gondom, mert Elliot az egyik legjobb barátom, csak nem hittem volna, hogy két kapura játszik.
– Amúgy meg, az igazgató is tudja, hogy ma érkezel, nem kellene megvárakoztatni. –apró megjegyzés, nem mintha el akarnám engedni, csak ha már itt van, akkor iratkozzon is be. Feltéve, ha a diribá nem küldi haza, de neki is elmondom, hogy teljes felelősséget vállalok érte. Hogy én egyszer ezt a kijelentésemet még meg fogom bánni, abban is száz százalékig biztos vagyok.