Nagy bátorságról susognak a fák
 A főnix dala kíséri útját.
 A bölcsesség friss patakja csordogál
 Mellette egy szfinx emelt fővel áll.
 Szerényen hajlik meg virág és az ág
 Egy unikornis mezőn vágtat át.
 Ravaszan sötétlik az éjjeli táj
 S ezüst tó fölött smaragd sárkány száll.

Dóra Villő
nem tudom melyiket használod:$

A vonat elment, Alinánk is indulnia kell. Még egyszer, utoljára a vonat után tekint és búcsút int mindennek ami eddig volt, mindennek ami megszokott volt. Elszállt és soha nem tér vissza... Nagyot sóhajt, és némi keserűséggel és honvággyal a szívében elindul a kikövezett lámpafényes utcán. Közben gondolatai ezerfelé cikáznak.
Nem is csoda, hogy nem veszi észre, hogy besötétedett és lábai önkényesen az iskola elé hozták. A kastély hatalmas, sötét sziluettje tárul elé egy-két megvilágított ablakkal. A látványra szíve hatalmasat dobban. Megérkezett. A bú elszáll, s helyét az izgatottság veszi át. Úgy érzi hazaérkezett.
Ámulatából egy lány hangja ébreszti fel. A hang érdeklődő és izgatott. Alina előlép a sötétségből és egy körülbelül vele egy magas lányt lát, aki kíváncsi tekintettel fürkészi őt. Hirtelen zavarba jön, nem tudja mit mondjon, ajka kiszárad. Talán még lélegzetet is elfelejtene venni, de egy belső hang arra készteti, hogy szólítsa meg az ismeretlen leányzót. Minden bátorságát összeszedi, mély levegőt vesz, és belekezd rövid mondókájába.
-Szia! Remélem nem ijesztettelek meg! Ha mégis, ne haragudj nem volt szándékos. Csak kicsit belefeledkeztem a kastély látványába. Gyönyörű ez az épület.
Elmosolyodik és még egyszer felpillant az tornyokra. Nem tud betelni a látvánnyal. Miután jól kibámészkodta magát íriszeit az ismeretlen lánykára szegezi majd egy bemutatkozással egészíti ki mondandóját.
-Egyébként Losonczy Alina vagyok, most érkeztem.

Villő

Bűzbombában fürdik-ismételgeti Alina magában. Bár képzelőereje van bőven, mégsem tudja elképzelni, hogy az álomszép épület patinás falai zöld, bűzlő gőzben ússzanak. Pedig, ha egy diák mondja, azt bizony el kell hinni, hiszen ki ismerné jobban az iskola pezsgő-nyűzsgő csínytevésekkel teli életét, ha nem egy nebuló?
A lány kitárja a kis szőkeség előtt a kapukat, majd mikor belép rajta becsukja mögötte. Olyan érzés keríti hatalmába, melyhez foghatót csak akkor érzett, mikor egy hosszabb külföldi utazás után hazatért családja körébe. Megnyugtató biztonságérzet, ennél jobb kifejezést keresve se lehetne találni.
Dóri-Villő, Villő-Dóri. Nehéz választás, de egyet muszáj lesz, mert a lány elárult, hogy harap, ha mindkét néven szólítják egyszerre. Lina elmosolyodik csacsogó társa arckifejezésén, aki dühöt színlel. Igazándiból jól áll neki a morcos arckifejezés, de amikor elmosolyogta magát a kis szőkeség biztosra vette, hogy előbbi mondata tényleg csak poén volt, mert ugyebár a varázsvilágban sosem lehet tudni. Jót vigyorog saját elgondolásán, majd arra lesz figyelmes, hogy Villő felajánlja segítségét tekintve, hogy Alinának még a ládája, a baglya és minden egyéb holmija a kezében van. Szóba kerül a vacsora idő is, ami épp kapóra jön, hisz Lina még ebédelni sem ebédelt, így gyomra lassan hallható korgással jelez, hogy itt a táplálkozás ideje.
-Köszönöm, de elbírom egyedül is. Most, hogy mondod tényleg vacsi felé jár az idő, és farkas éhes vagyok. Gondolod, hogy odaférünk még mi az az asztalokhoz?
Kíváncsian tekint Villőre, s közben azon elmélkedik, hogy vajon hány száz diák tolonghat most a nagyteremben kopogó szemmel arra várva, hogy végre valami finomság kerüljön a tányérukra. Szinte már érzi a finomabbnál finomabb ételek illatát. Gondolatai már elrepültek az ínycsiklandó finomságok felé, majd ismét Villőre tekint.
-Indulhatunk?