Nagy bátorságról susognak a fák
 A főnix dala kíséri útját.
 A bölcsesség friss patakja csordogál
 Mellette egy szfinx emelt fővel áll.
 Szerényen hajlik meg virág és az ág
 Egy unikornis mezőn vágtat át.
 Ravaszan sötétlik az éjjeli táj
 S ezüst tó fölött smaragd sárkány száll.

Lilla

Miután összepakoltam minden cuccomat, anyáék kivittek a vonatállomásra, és felültettek a vonatra. Nagyon izgatott voltam, de annyira nem mutattam ki, mert a szüleim csak még jobban elkezdtek volna parádézni.
Anya megmondta nekem, hogy első nap ne figyeljek semmire, csak, hogy szerencsésen megérkezzek, és, hogy ne felejtsek el majd levelet küldeni nekik, mihelyst odaértem.
Apa azt tanácsolta, hogy ne hagyjam, hogy már az első nap letámadjanak, ha valaki barátkozni szeretne velem, ne éljem bele magamat rögtön, ne mondjak el neki mindent az életemről.
Elég furcsa tanácsok ezek a szüleimtől, de már megszokhattam. Mindig meg vannak őrülve, és most az átlagosnál is jobban.
Nagyon féltem, hogy mi fog fogadni engem a Bagolykőben, ugyanis eddig még csak hébe-hóba hallottam róla, de még soha sem jártam ott, és el sem bírom képzelni, milyen lehet. A legjobb lenne, ha sikerülne teljesen beilleszkednem, persze nem rögtön, de azért minél hamarabb. Eddig nem igazán voltak barátaim, inkább csak olyanok, akikről aztán kiderült, hogy olyanok tudnak lenni velem, mint ha utálnának. Próbálkoztam mindenkihez kedves lenni, de a végén valahogy mindig én jöttem ki belőle rosszul, úgy, hogy most csak azoknak tárom ki mindenemet, akik tudom, hogy viszonozzák is ezt.
Lassan megérkeztem az iskolához. Mikor megláttam, hirtelen elkezdtem szédülni, és majdnem elájultam.
Hatalmas volt! Már a kapu is olyan volt, mint valami varázslatos filmben, de aztán közelebbről is megfigyeltem az "iskolát" és rájöttem, hogy ez egy varázs kastély, és én itt fogok élni.
Egy kicsit bevallom ijesztőnek tűnik, de ha majd megszokom, biztosan élvezni fogom. Igazából, már most is tetszik, csak olyan nagy!
~Vajon, hogy lehet itt bejutni?~
Egy darabig álltam ott egyedül, háthas jön még erre valaki, ugyanis nem volt erőm egymagam belépni a hatalmas kapun.

Lilla

Összesen csak egy nagy bőrönd volt nálam, egy kisebb táska a vállamon, és egy még kisebb a csípőmön. A bőröndbe, nagyjából az egész szobámat belepakoltam, ami nem sokat jelent. Mikor utazok valahova, mindig meglepődnek az emberek, hogy miért van ilyen kevés cuccom, de úgy érzem, nem szükséges azokat a dolgaimat is elrakni, amiket tudom, hogy úgy sem használok majd. Az otthoni szobám abból áll, hogy van egy keskeny ágyam középen, amellett jobb oldalt egy kis éjjeliszekrény, a bal oldalán, pedig a ruhás szekrényem helyezkedik el. Van még egy hatalmas tükröm a falamon, és egy íróasztal mellette. Az íróasztalomat csak akkor használom, ha levelet írok valakinek, vagy ha a leckémet készítem el. Anyáék nem tartották szükségesnek, hogy a szobámban sok dolog legyen, mert tudták, egyszer úgyis elfogok menni. Most pont eljött ez az alkalom, és amúgy az a jó ebben, hogy attól még szép gyermekkorom volt, soha nem tartottam fontosnak, hogy milyen legyen, de ahogy volt, úgy volt a jó. Nem voltam az az engedetlen típus, és mindig elfogadtam amim volt, nem volt jellemző rám az irigység. Ha belegondolok, elég jó gyerekük voltam a szüleimnek, csak azt nem szerették, ha a "barátnőim" rávettek olyan dolgokra, amik, magamtól eszembe sem jutottak volna.
Míg vártam a kapuban és nézelődtem, bőven volt időm gondolkodni, de ezek a dolgok viszonylag gyorsan átfutottak az agyamon, és rájöttem, hogy nagyon kimerített az utazás, de még így sem tudtam rávenni magamat, hogy belépjek.
Mindig is gondom volt az, hogy nem voltam biztos magamban, a lépéseimben, a gondolataimban, a megszólalásaimban. Tartottam attól, hogy itt majd ugyanúgy nem fognak kedvelni, mint eddig bárhol. Az a lényeg, hogy jól érezzem magamat ezek ellenére is, csak nem tudom, hogy ez mennyire fog nekem sikerülni.
A jobb lábammal egy kis kavicsot rugdostam már egy ideje, és mikor felnéztem, hogy hova gurult akkor vettem észre, hogy egy szőke hajú, idegen lány közeledik, egyenesen felém. A szívem elkezdett hevesen verni, nagyon elkezdtem izgulni, hogy ne mondjak butaságot, mikor megszólít a lány.
Az érkező leányzó meglepő módon, kedvesen szólt hozzám. Egy kicsit megkönnyebbültem tőle.
-Ja..nem..vagyis..izé.. -kezdtem bele, de nem tudtam rendesen válaszolni. Közben végig néztem a fiatalnak tűnő diákon. Gyönyörű szőke haja volt, és finom vonalai voltak. Ránézésre, úgy nézett ki, mint én, olyan kis bizonytalan újoncnak, de ki tudja, milyen belülről.