Nagy bátorságról susognak a fák
 A főnix dala kíséri útját.
 A bölcsesség friss patakja csordogál
 Mellette egy szfinx emelt fővel áll.
 Szerényen hajlik meg virág és az ág
 Egy unikornis mezőn vágtat át.
 Ravaszan sötétlik az éjjeli táj
 S ezüst tó fölött smaragd sárkány száll.

Állia

Hosszú, és írtó unalmas út áll már mögöttem, de végre itt vagyok. Távol anyuéktól, és minden szabályuktól. És persze helyette itt lesz az iskola megannyi hülye szabálya. És Min Woo is tuti meg  fogja majd mondani, hogy mit tegyek, ahogy régen is tette. Na igen, Min Woo. De hol van? Azt mondta, hogy kijön elém az állomásra, de se híre s hamva. Chh, jellemző. Na nem mintha annyira akartam volna, hogy kijöjjön elém, csakhát azért ha valamit megígért, azt jó lenne, ha be is tartaná. De nem.. Áá, miért is. Másfél órát vártam rá legalább a vasútállomáson, de neki se híre se hamva. Így fogom magam, és a cuccaim, és elindulok a kastély felé, teljesen egyedül. Az se izgat már, ha teljesen véletlenül elkerüljük egymást, és ő is vár ott legalább ugyanannyit, amennyit én. Kit izgat? legalább megtanulja, hogy nem szabad megváratnia. Ha meg nem, hát akkor majd én tanítom meg neki. Máskor, máshol, más módszerrel.
Lassan haladok, hisz hova siessek? megvár az iskola nem? Csak nem fog elszublimálni egyik pillanatról a másikra az egész kastély mindennel együtt, nem? Még szép hogy nem, hisz végül csak odaérek, s a kapunál megállok. Adok annak a félkegyelműnek meg egy esélyt, hátha idetolja a képét. Mondjuk erre sok esélyt nem látok, mert ha eddig nem jött, akkor a későbbiekben sem fog ideérni, én meg akár várhatok itt holnap reggelig is. Na de azt leshetitek. Még egy öt percet fogok max itt szobrozni, azt lelépek. Vagyis a Rellon körletbe fogok beszabadulni. Még négy perc....

Állia

Én komolyan kinyírom egyszer az én drágalátos kis bátyám. Mondjuk nem mintha olyan nagyon hiányozna a jelenléte, sőt még örülök is, hogy nem kell látnom a képét. Sokkal inkább az zavar, hogy megígért valamit, és nem tartotta be. Pedig tudja, hogy az ilyenekre allergiás vagyok. De nagyon. És ezt már nem először játssza el. Szerintem ő még élvezi is, hog idegesíthet. Na igen, a testvéri szeretet határtalan. Persze valamilyen szintén kedvelem őt, hisz mégis csak rosszabb tesóm, de azért na, idegesítő.
Még van két perce, hogy ideérjen, bár ha eddig nem jött, nem is fog, nem tudom miért várok még mindig rá, túlságosan is kedves vagyok hozzá. Na de ez így nem mehet tovább, és most már tuti nem fog jönni. Hát akkor menjünk, keressük meg a Rellont.
Abban a pillanatban, hogy nyúlnék a bőröndömért, mikor a hátam mögül egy hangot hallok meg. Na ne, csak ezt ne, most egyáltalán nincs kedvem senkihez, ő meg idejön, és hozzámszól. Miért nem megy tovább, a dolgára?
- Helló. Közöd? - kérdezem kicsit sem barátságosan, miközben a táskám megfogom, és felé fordulok.
- De ha nagyon tudni akarod, az idióta bátyámra. De úgy tűnik nem szándékozik idejönni, szóval ha megbocsátassz... - mondom, még mindig ugyanabban a hangnemben, majd szép lassan elindulok a kastély felé. Csak remélni tudom hogy békén hagy, semmi kedvem társasághoz.

Állia

Még mindig itt van. Chh... Miért nem tud már lekopni? Menjen a saját dolgára, én is megyek az enyémre, és kész. És nocsak milyen nagy szája van valakinek.
- Ennyire látszik? - kérdem, s hangomba egy kis arroganciát is csempészek, hadd örüljön a lány. Micsoda mázlija van. Egyből kitalálja a zöldek táborát fogom erősíteni, és még azt is kitalálta, hogy Min is rellonos. Biztos egy ideje már itt van, és ismeri a saját házát, mert valahogy érzem, hogy ő is háztársam lesz. Egy, max két évvel lehet nálam idősebb, nem néz ki negyedikesnek, vagy akár végzősnek, és még kevésbé mestertanoncnak. Szóval kicsit visszavehetne. Chh... beszélek én... mondjuk ezen nem lepődöm meg, mert mindig, vagyis általában mindig ilyen vagyok, az a nagy szám, mikor kedves vagyok. De most minek is legyek kedves? Egyszerűen idegesít ez a lány, és ezt még csak tetőzi, hogy alapjáraton nem vagyok jó kedvemben, és miért? Hát persze hogy a bátyám miatt, és a kis ígéret megszegése végett. Meg kéne már tanulnom végre, hogy ez a világ tele van ilyen emberekkel, és gondolom a kastély lakói sem lesznek mások. De hát nem megy. Allergiás vagyok, ha hazudnak nekem, és ez a jövőben sem fog változni. Majd megtanulják, hogy velem nem jó kikezdni.
- Nem vagyok pukkancs.... Csak ideges. - vetem oda halkan, majd megfogom a bőröndöm, és a lány mögött haladok, szép lassan.
- De... - szólok oda kicsit hangosabban, hogy biztos meghallja. - Ha már úgyis visszamész a Rellonba, akkor elkísérhetnél. - hangom kicsit parancsolgatóan hat, és igazából nem is kérésnek szánom, ha tetszik a lánynak, ha nem, az lesz amit én mondok. Mindigis az volt, most is az lesz.