Nagy bátorságról susognak a fák
 A főnix dala kíséri útját.
 A bölcsesség friss patakja csordogál
 Mellette egy szfinx emelt fővel áll.
 Szerényen hajlik meg virág és az ág
 Egy unikornis mezőn vágtat át.
 Ravaszan sötétlik az éjjeli táj
 S ezüst tó fölött smaragd sárkány száll.

Izabella és a pingvinke

outfit


A szünet után, nehéz visszarázódni. A korábban kelés, a tanulás és minden más, unalmas, borzasztó dolog, ami az iskolához tartozik, még mindig furcsa számomra.  De elmondhatom, hogy legalább túljutottam a vizsgákon, ráadásul sikeresen, így másodévesként pislogok ki az ablakomon, amikor valami azt súgja, menjek ki a levegőre. A fényes napsütés már most átjárta a lelkem. Gyorsan felöltözök, és végigrohanok a kastély folyosóin. Az iskola kapujához érve, levegőt alig kapva pillantok meg egy lányt, egy dobozka mellett állni. Azzal a mozdulattal a lány megindult felém. Levegőért kapkodva válaszoltam.
- Nem. Most érkeztem, ahogy látod. – Már épp folytatnám tovább a mondanivalóm, amikor a lány megfordul. Kinézek a háta mögül, hogy mi ez a nagy sietség, mi történt, amikor meglátom, hogy egy aprócska pingvin fejét simogatja. Lehajolok én is a kis plüsshöz, és figyelem a lányt, ahogyan beszél hozzá.
- Szerinted válaszolni fog?- Vágok a lány szavába, és egy furcsa pillantást vetek rá amikor kérdezgetni kezdi a pingvinkét. - Ez csak egy plüss, nem hinném, hogy válaszolni fog. Bár végül is, járni azt tud.
Mi ez, hogy egy apró pingvin járkál az udvaron. Nevetek magamban és felállok, egy lépést hátralépek, és lehuppanok a fűbe, onnan figyelem a találkozás következő pillanatait. Közben elkalandozok, de vissza is térek egyből, amikor sikeresen belenézek a napba. Egy pillanatra megvakulok. Ez az én szerencsém. Ilyenkor nincs nálam egy napszemüveg sem. Próbálom a kezemmel takarni a napot, hogy lássak megint a lányt és a pingvint, vagy plüsst, na, szóval, azt a kis izékét.