Nagy bátorságról susognak a fák
 A főnix dala kíséri útját.
 A bölcsesség friss patakja csordogál
 Mellette egy szfinx emelt fővel áll.
 Szerényen hajlik meg virág és az ág
 Egy unikornis mezőn vágtat át.
 Ravaszan sötétlik az éjjeli táj
 S ezüst tó fölött smaragd sárkány száll.

Mejer Anett

A gólyalak az eridon gumiszobája - ezt a kijelentést pedig bárki alátámaszthatja, aki valaha is járt az elsősökkel és hajléktalan idősebbekkel megtöltött, rozoga helyiségben -, bár a feliratot, mely az ajtón hirdetné mindezt, a manók rendszerint eltávolítják. A múltkori csúszómászó esete után ezúttal valaki az LLG-terem billywig-állományát fölözte le, és gondolta - valószínűleg -, hogy észrevétlenül megúszhatja az esetet. A kis bestiák viszont nyilvánvalóan kiszabadultak a rosszul zárt befőttesüvegből, így tíz percen belül a gólyalakban és a klubhelyiségben tartózkodó diákok nagy része már produkálta a csípés tüneteit, vagyis némiképp szédelegve lebegtek a plafon környékén - velem együtt.
Ekkor pedig kinyílt az ablak.
Utóbbi esemény alapvetően nem sok drámai hatással van az ember életére, de miután héliumos lufivá lényegültünk át, eleget téve a természet hívásának megindultunk a szabad ég felé - no nem önként, de vajmi kevéssé volt befolyásunk afelett, hogy éppenséggel merre szállunk a szél szabad szárnyán.
Férfiasan kezeltük az eseményeket - többen felsikoltottak, néhányan az anyukájukat hívták, egyesek pedig fenyegetőzni kezdtek, de hogy pontosan kit szerettek volna megátkozni, balladai homályba veszett -, hamarosan azonban elvesztettük egymást, és mindenki kénytelen volt a saját sorsát kovácsolni a továbbiakban.
Vigyorogva lebegtem néhány társammal az erdő felé - jé, madár -, azon töprengve, vajon számottevően segít-e majd a helyzetemen, ha esetleg fennakadok egy fenyőfán, de mielőtt megtudhattam volna, hogy érzi magát az elszabadult léggömb utolsó pillanataiban, némiképp változott a szélirány, így kikerülhettem a rengeteget.
Azonban se Supermannek, se a Bolygó Kapitányának nem érezhettem magam, mert újabban a talaj felé tendáltam, épp csak tizenöt-húsz centivel lebegve a növényzet felett, gyengülő szélben. A távolban megpillantottam valakit, s ajkaim újfent vigyorra húzódtak, ahogy körvonalazódni kezdett szemem előtt a haditerv. Néhány karcsapással kifejlesztettem a légúszás művészetét - vajon ez még miért nem olimpiai sport? a "vasalás síelés közben" című mellett megférne -, s egy debil elefánt kecsességével megérkeztem a színre.
 - Ne mozdulj, idegen! - dörrentem a lányra, karjaim összefonva mellkasom előtt, lazán lebegve fel-le a cselekvés közben. - Én vagyok a... - gyors körülnézés - ...z iskola kapujában lakozó dzsinn. Megzavartad a hajlékom. Mi járatban erre? - tettem fel a kérdést, amit minden valamirevaló meseszereplőnek fel kell tennie alkalomadtán, szúrós szemmel méregetve a szőke lánykát.

Mejer Anett

Megjelenésem nem arat osztatlan sikert - kezdem magam diszkrimináltnak érezni, ugyan ki ne örülne neki, ha egy csúnyácska srác a semmiből elé lebegne és közölné vele némi hörgés kíséretében és igen méltóságteljesen szálldogálva, hogy a kapu szellemével futott össze? Na ugye?!
A nyelvet, melyen produkciómat méltatta, felismertem - ki ne tudná detektálni a németet? - de mivel soha nem tanultam, a leghalványabb elképzelésem sem volt arról, mit habog a másik. A germán nyelvek alapvetően nem érdekeltek, mert leginkább egy tüdőbeteg ork utolsó sóhajaira emlékeztettek nagyátlagban, így hát amikor megadatott a lehetőség, hogy kiszélesítsem a kommunikációs lehetőségeimet, inkább a spanyolra tettem a voksom. Lényeg: milkalila segédfogalmam sem adatott a beszélgetés tárgyáról.
Nem volt hát mit tenni, mint legjobb tudásom szerint válaszolni, előkapva a legszalonképesebb nyelvet, amit ismerek, s melyről tudom, világszerte rengetegen beszélik.
- Vo mawizzi vekho jinne! - jelentem ki hasonló hangnemben, mely a dothrakiak nemes nyelvén annyit jelent, hogy "Nincs nyúl".
Igyekeztem a beszélgetés fonalába bizonyosan beleillő választ találni.
Erre a lány ismételten mond valamit németül, s továbbra is magam előtt összefont karral gyakorlom a dzsinnlétet - ki tudja, lehet, egyszer élesben kell majd produkálnom, és akkor jól fogok kinézni, ha tapasztalat nélkül próbálok ráérezni a dologra!
Majd indítványozom, hogy ez legyen a következő reptan vizsga tárgya.
- Hash hrazef gova vaf? - térek a következő napirendi pontra, mely által egészen pontosan azt kívánom megérdeklődni, vajh ez a ló és a bárány kompatibilisek-é a szerelem útján.
A választ sajnos nem értem, de azért egyetértően bólogatok.
- Jini osto afisi - közlöm vele, ami valószínűleg azt jelenti, hogy ez egy légycsípés, de nem vagyok benne teljesen biztos, és ezzel ki is merítettem dothrakitudásom legjavát.
- Rég beszélgettem ilyen jót - jegyzem meg ábrándos tekintettel, mert a szellemi magaslat, melybe emelkedtünk, egészen megmelengette a szívemet. - Manapság olyan nehéz szót érteni bárkivel is, annyira örülök, hogy találkoztunk! - sóhajtozok, az örömtől a föld felett lebegve.