Nagy bátorságról susognak a fák
 A főnix dala kíséri útját.
 A bölcsesség friss patakja csordogál
 Mellette egy szfinx emelt fővel áll.
 Szerényen hajlik meg virág és az ág
 Egy unikornis mezőn vágtat át.
 Ravaszan sötétlik az éjjeli táj
 S ezüst tó fölött smaragd sárkány száll.

Natacha

Újra itt... Lassan jönnek a vizsgák és bármennyire is király év volt ez az első osztály, nem szeretnék ismételni, ezért már tegnap délután visszajöttem, hogy a mai napon már teljes erőbedobással tanulhassak. Kicsit furcsa az itteni tanév rendje, nem éppen igazodik az otthon megszokotthoz, de ha írnak a szülők kikérőt, akkor szinte bármikor elengedik a diákot, legalábbis nekem ezt mondták és így is lett, de azért aggódóm a kihagyott egy hét miatt. Ezért a mai reggelt teljes egészében a mulasztott tananyag megszerzésére szenteltem, így mostanra - ugyan teletömött táskával, ami arra játszik, hogy leszakítsa a vállam- de lazíthatok a tempón.
Épp az előcsarnokon keresztül sétáltam kicsit nyugodtabban vissza a torony felé, amikor feltűnt, hogy egy szőke lányka még mindig ott áll a kapuban. Kb 5 perccel ezelőtt rohantam épp az ellenkező irányba az egyik bűbájtanos csoporttársamhoz a rellonba, amikor pont ugyan ott állt kíváncsi tekintettel. Megjegyeztem, mert szinte biztosra vettem, hogy Ő is eridonos a tartásából, öltözködéséből ítélve. Viszont igenigen tanácstalannak látszott, és mint minden új érkező, eszembe juttatta az én érkezésem napját. Szerintem mindenki így van ezzel, mert meghatározó élmény, amikor először átléped a hatalmas tölgyfa kaput. Anno hálás lettem volna egyetlen egy odavetett mondatért is, hogy "Balra kislány, ha eridonos vagy." úgyhogy nem tudtam csak úgy itt hagyni szegényt az ajtóban, bőröndökkel. Lassítottam a lépteimen és odaléptem hozzá.
-Szia, most érkeztél igaz?-
Mosolyogtam a lányra és kezet nyújtottam neki.
-Emily vagyok, ha gondolod segítek így első körben eligazodni.-

Natacha

És -most kéne egy idegtépő dobpergés- igazam volt. A lányka tényleg Eridonos és most érkezett. Valamint külön örültem annak, hogy egyáltalán nem zavartatta magát a kézfogás miatt, mert a legtöbb korombeli lány valami miatt máshogy szokott bemutatkozni. Tény, hogy a kulturális különbségek azért nyilván hatással vannak az emberekre, például Ausztriában szinte lehetetlen, hogy ne fogj kezet valakivel, míg Amerikában egyből puszizkodnak.
-Akkor szerencséd van. Én is Eridonos vagyok és pont "hazafelé" igyekeztem.-
Tekintek a lányra és egyik bőröndjét felkapva a helyes irányba terelem az előcsarnokon keresztül. Kicsit jobban szemügyre veszem, csak hogy megjegyezzem az arcát, vagyis inkább a stílusát mert az arcmemóriám katasztrófa és egy-egy fülbevalóról vagy karkötőről, feltűnő tetoválásról sokkal jobban azonosítok be embereket.
-Egyébként szép neved van, milyen eredetű?-
Kérdezem mosolyogva a társalgás fenntartása érdekében, mert számomra csak nagyon kevés emberrel kapcsolatban válik kínossá a csend, de általában ezzel mindig az őrületbe kergetem az ismerőseim, hogy nem szólalok meg. Pedig egyszerűen csak elvagyok a kis gondolataimmal és még csak eszembe sem jut, hogy ez másnak kényelmetlen.
-Mi most a nyugati szárnyban vagyunk, az Eridon torony pedig erre van, kicsit magasan, úgyhogy remélem nincs tériszonyod.-
Magyarázom neki a helyes irányt a lehető legpontosabban mutogatva, miközben a Bejárati csarnokon haladunk keresztül. Egyrészről remélem, hogy megjegyzi, mert hatalmas bolyongás lehet a vége annak, ha valaki eltéved a kastélyban, másrészről pedig nincs is annál izgalmasabb, mert csodaszép helyekre lehet elkeveredni miközben a házadat keresed. Tehát nem tudom, hogy járna jobban, de nem is az én feladatom ebbe beleavatkozni. Úgyis kap majd egy patrónust, ő majd ellátja kellő információval és valószínűleg pontosabban is, mint amennyire én ismerem ezt a helyet.


//folytatás a Bejárati Csarnokban//