32. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek:

Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: « 1 2 3 4 [5] 6 7 ... 15 16 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Állia Szipenni
INAKTÍV


Árny
offline
RPG hsz: 358
Összes hsz: 1107
Írta: 2014. március 16. 20:28 | Link

Ha Eun

Első nap a szünetből. Gyönyörű napsütés van a mai nap tiszteletére. Mint ha az idő is örülne a diákokkal. Lassan haladok a iskola kapuja felé. Ebben a délutáni órában nincs erre senki,szóval nyugodtan lemehetek a faluba. Kényelmes iramban haladva közeledek a kapuhoz,amint a kanyarból kiérek meg állok. Egy alak van a kapuban,amin egy kicsit meglepődőm. Poggyászt látok mellet amiből arra következtetek hogy új diák. Újra elindulok,a nekem háttal álló személy felé. Kicsit gyorsabban haladva mint előbb. Kíváncsian fürkészve az új diákot. Majd mikor oda érek,pár lépésre tőle meg állok. Innen már látom,hogy az új diák egy lány,valószínűleg elsős lesz. Kedvesen mosolyogva meg is szólítom.
-Szia.
Majd egy pillanat habozás után folytatom.
-Vársz valakire?
Kíváncsi vagyok,hogy kinek a rokona. Ha egyel talán vár valakire. Lehet hogy csak meg állt egy pillanatra,és nem vár senkire.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Park Ha Eun
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 22
Összes hsz: 420
Írta: 2014. március 18. 15:36 | Link

Állia

Én komolyan kinyírom egyszer az én drágalátos kis bátyám. Mondjuk nem mintha olyan nagyon hiányozna a jelenléte, sőt még örülök is, hogy nem kell látnom a képét. Sokkal inkább az zavar, hogy megígért valamit, és nem tartotta be. Pedig tudja, hogy az ilyenekre allergiás vagyok. De nagyon. És ezt már nem először játssza el. Szerintem ő még élvezi is, hog idegesíthet. Na igen, a testvéri szeretet határtalan. Persze valamilyen szintén kedvelem őt, hisz mégis csak rosszabb tesóm, de azért na, idegesítő.
Még van két perce, hogy ideérjen, bár ha eddig nem jött, nem is fog, nem tudom miért várok még mindig rá, túlságosan is kedves vagyok hozzá. Na de ez így nem mehet tovább, és most már tuti nem fog jönni. Hát akkor menjünk, keressük meg a Rellont.
Abban a pillanatban, hogy nyúlnék a bőröndömért, mikor a hátam mögül egy hangot hallok meg. Na ne, csak ezt ne, most egyáltalán nincs kedvem senkihez, ő meg idejön, és hozzámszól. Miért nem megy tovább, a dolgára?
- Helló. Közöd? - kérdezem kicsit sem barátságosan, miközben a táskám megfogom, és felé fordulok.
- De ha nagyon tudni akarod, az idióta bátyámra. De úgy tűnik nem szándékozik idejönni, szóval ha megbocsátassz... - mondom, még mindig ugyanabban a hangnemben, majd szép lassan elindulok a kastély felé. Csak remélni tudom hogy békén hagy, semmi kedvem társasághoz.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Állia Szipenni
INAKTÍV


Árny
offline
RPG hsz: 358
Összes hsz: 1107
Írta: 2014. március 18. 20:14 | Link

Ha Eun


Rellonos. Ez ugrott be az új lányról amint meg szólalt. Ilyen goromba nem lehet más házból. Kár hogy nem tudja,hogy egy házból vagyunk. Hát számomra ez elég mókás,kicsit lehet hogy meg viccelem. Kis vigyorral az arcomon válasz szolok.
-Egy újabb Rellonos.
Kicsit várok majd folytatom.
-Ha a bátyád is Rellonos akkor valószínűleg ismerem.
Szélesebb mosolyra húzom a szám.
-Akkor majd találkozunk a klubhelyiségben. Remélem akkor kevésbe leszel pukkancs.
Meg fordulok és vissza indulok,már nekem sincs kedvem le menni a faluba. De még mi előtt elindulok felemelem a kezem és elköszönök.
-Szia.
Ezzel lassan elindulok,hát ha akar mondani még valamit. Talán egy sértést a pukkancsért. De az se zavarna,ha majd bent akar beszólni,nekem mindig van egy frappáns vissza vágásom. Vagy talán a bátyuskájától kapom vissza. Hm... nem is tudom. Úgy látszik meg kell várnom,hogy mi lesz.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Park Ha Eun
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 22
Összes hsz: 420
Írta: 2014. március 20. 17:39 | Link

Állia

Még mindig itt van. Chh... Miért nem tud már lekopni? Menjen a saját dolgára, én is megyek az enyémre, és kész. És nocsak milyen nagy szája van valakinek.
- Ennyire látszik? - kérdem, s hangomba egy kis arroganciát is csempészek, hadd örüljön a lány. Micsoda mázlija van. Egyből kitalálja a zöldek táborát fogom erősíteni, és még azt is kitalálta, hogy Min is rellonos. Biztos egy ideje már itt van, és ismeri a saját házát, mert valahogy érzem, hogy ő is háztársam lesz. Egy, max két évvel lehet nálam idősebb, nem néz ki negyedikesnek, vagy akár végzősnek, és még kevésbé mestertanoncnak. Szóval kicsit visszavehetne. Chh... beszélek én... mondjuk ezen nem lepődöm meg, mert mindig, vagyis általában mindig ilyen vagyok, az a nagy szám, mikor kedves vagyok. De most minek is legyek kedves? Egyszerűen idegesít ez a lány, és ezt még csak tetőzi, hogy alapjáraton nem vagyok jó kedvemben, és miért? Hát persze hogy a bátyám miatt, és a kis ígéret megszegése végett. Meg kéne már tanulnom végre, hogy ez a világ tele van ilyen emberekkel, és gondolom a kastély lakói sem lesznek mások. De hát nem megy. Allergiás vagyok, ha hazudnak nekem, és ez a jövőben sem fog változni. Majd megtanulják, hogy velem nem jó kikezdni.
- Nem vagyok pukkancs.... Csak ideges. - vetem oda halkan, majd megfogom a bőröndöm, és a lány mögött haladok, szép lassan.
- De... - szólok oda kicsit hangosabban, hogy biztos meghallja. - Ha már úgyis visszamész a Rellonba, akkor elkísérhetnél. - hangom kicsit parancsolgatóan hat, és igazából nem is kérésnek szánom, ha tetszik a lánynak, ha nem, az lesz amit én mondok. Mindigis az volt, most is az lesz.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Állia Szipenni
INAKTÍV


Árny
offline
RPG hsz: 358
Összes hsz: 1107
Írta: 2014. március 20. 20:16 | Link

Ha Eun

Egyre mérgesebb,én viszont egészen jót mulatok rajta. De azért meg próbálok kicsit kedvesebb lenni,akár milyen arrogánsnak próbál mutatkozni,de azért nem leszek túl kedves. Mosolyogva felek a kérdésére.
-Meg ismerem a azokat akik ugyan abból a házból vannak mint én általában.
Elégedett vagyok,nem olyan borzalmas a csaj. Látom rajta,hogy felmér. Nem látom rajta,hogy bármit felfedezne ami zavarná. De azért idegesítem. Ami szerintem kicsit vicces. Ezt meg is erősíti azzal,hogy közli nem pukkancs csak ideges. Bár ezt elég halkan mondja. Közben én elindulok,de hallom,hogy elindult utánam. Amit jó jelnek veszek. A következő mondata viszont eléggé meg cáfol. Meg parancsolja,hogy kísérjem vissza. Erre kicsit gonoszul felelek.
-Nem oda megyek,de egy kérem talán segítene abban,hogy mégis oda menjek.
Kényelmesen haladok,és várom,hogy dönt. Nem muszáj kedvesnek lenni-e,de ne várja akkor,hogy segítsek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Baranyai Adél
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 24
Összes hsz: 219
Írta: 2014. március 28. 10:03 | Link

Lilla


Miután összepakoltam minden cuccomat, anyáék kivittek a vonatállomásra, és felültettek a vonatra. Nagyon izgatott voltam, de annyira nem mutattam ki, mert a szüleim csak még jobban elkezdtek volna parádézni.
Anya megmondta nekem, hogy első nap ne figyeljek semmire, csak, hogy szerencsésen megérkezzek, és, hogy ne felejtsek el majd levelet küldeni nekik, mihelyst odaértem.
Apa azt tanácsolta, hogy ne hagyjam, hogy már az első nap letámadjanak, ha valaki barátkozni szeretne velem, ne éljem bele magamat rögtön, ne mondjak el neki mindent az életemről.
Elég furcsa tanácsok ezek a szüleimtől, de már megszokhattam. Mindig meg vannak őrülve, és most az átlagosnál is jobban.
Nagyon féltem, hogy mi fog fogadni engem a Bagolykőben, ugyanis eddig még csak hébe-hóba hallottam róla, de még soha sem jártam ott, és el sem bírom képzelni, milyen lehet. A legjobb lenne, ha sikerülne teljesen beilleszkednem, persze nem rögtön, de azért minél hamarabb. Eddig nem igazán voltak barátaim, inkább csak olyanok, akikről aztán kiderült, hogy olyanok tudnak lenni velem, mint ha utálnának. Próbálkoztam mindenkihez kedves lenni, de a végén valahogy mindig én jöttem ki belőle rosszul, úgy, hogy most csak azoknak tárom ki mindenemet, akik tudom, hogy viszonozzák is ezt.
Lassan megérkeztem az iskolához. Mikor megláttam, hirtelen elkezdtem szédülni, és majdnem elájultam.
Hatalmas volt! Már a kapu is olyan volt, mint valami varázslatos filmben, de aztán közelebbről is megfigyeltem az "iskolát" és rájöttem, hogy ez egy varázs kastély, és én itt fogok élni.
Egy kicsit bevallom ijesztőnek tűnik, de ha majd megszokom, biztosan élvezni fogom. Igazából, már most is tetszik, csak olyan nagy!
~Vajon, hogy lehet itt bejutni?~
Egy darabig álltam ott egyedül, háthas jön még erre valaki, ugyanis nem volt erőm egymagam belépni a hatalmas kapun.
Utoljára módosította:Baranyai Adél, 2014. március 28. 10:04 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Azt hiszem, oda megyek, ahova akarok. Bárcsak tudnám, hová menjek.
Schlett E. Lilla
INAKTÍV


Evilla Loveguard
offline
RPG hsz: 104
Összes hsz: 227
Írta: 2014. március 28. 22:24 | Link

Adél


Lillát is lassan a kápráztató kastély, mely eleinte olyan hihetetlennek és mágikusnak tűnt, magába olvasztotta. Különcsége érdemben nem sokat változott, tekintve, hogy még mindig félt akárkivel mélyebb ismerettséget kötni. Bátyjával hetente váltottak levelet, aki gyakorta volt olyan kedves és kézbesítette Réka, főhősünk legjobb barátnőjének az irományait is. Otthon minden a megszokott kerékvágásban zajlott - számára már kissé távolabb álló - mugli módra. Nos igen, az első, amit megsínylett, az bizony az a hasznos kis ketyeréje, amit telefonnak hívnak. Itt akár golfozhatott is volna vele, semmi többre nem volt alkalmas a masinája, egyetemben a zenelejátszóival. Pedig hozott magával nem is egyet, hisz inkább hallgat egy kis hozzá stílusban alig illő Bring Me The Horizon-t, mint "csacsog" a kastély többi tanulóival. Ezzel ellentétben mégis elhasalt rögtön az első vizsgákon, ami szomorú lelkét nem sokkal vidította fel. Ráadásul holnap után, azaz két nap múlva telihold is lesz. Pazar. Lilla egyre jobban utálta magát, a tükörbe nézve is határozottan elfintorodott saját maga látványán, arról ne is beszélve, amikor muszáj volt a testét és a sebeket látnia. Mások helyében biztos arcon köpte volna magát, amiért egy ilyen külsőhöz egy ilyen belsővel kell élnie. Alig tűrte meg maga mellett az embereket, ennek is több oka volt. Első, hogy gyűlölte önnönmagát, és ez okozta a mások iránti ellenszenvét is. Plusz az első ember, akivel a sors összehozta életében tapasztalt legnagyobb tapló volt, aki érzékeit kijátszva úgy kente a pólójába és a drága, kötött sáljába a franciakrémest, hogy annak nyoma maradt, bármennyire próbáltak a manók segíteni rajta. A tag nem csak, hogy pofátlan volt, de legalább 2 napja nem zuhanyzott! Lilla orra pedig az ilyenre allergiás, főleg hogy jobban és erősebben érzi a szagokat, mint más emberek. Ez is oka annak, hogy nem barátkozik nagyon másokkal. Nem bírja hosszútávon elviselni a bőrük illatát vagy azt a hátborzongatóan erős aromát, amelyet parfüm álnéven magukra fújkodnak.
Szabadidejéből bőven kitellt, hogy beszélgessen a konyhai manókkal - az ő társaságukat imádta annak ellenére, hogy ők sem voltak épp olyanok, mint a frissen nyílt ibolya, illetve, hogy rendszeres vevője legyen az édességboltnak a faluban. Most is épp arra vette az irányt egy testhez tapadó, világos farmernadrágban, egy fehér felsőrészben, egy bézs és selyem színű, nőies sálban valamint egy hófehér bőrdzsekiben. Imádja a fehér színt, tagadni sem lehet, és bár sokban változott az első telihold óta belülről, a fehér-imádatát nem tudta feladni. Szóval lefelé csattogott, hogy mielőtt ismét maga alatt lesz, legalább néhány különleges ízű csokoládéval feldobja a következő napjaiat. Még mindig a rendes, hatalmas kapus bejáratot preferálta, amikor nem volt muszáj, akkor csak kerülte az erdőt, így aztán hamarosan a robosztus bejáratnál ácsingózó lánnyal találta magát szembe. Nem szokása az ilyenekre felfigyelni, általában csak elsétál a jónép mellett, de egészen a maga ijedelmét fedezte fel a másik lányban. Hisz ő is megérkezésekor rendkívül hálás lett volna valami normális fogadtatásnak, nem pedig rögvest egy leteperésnek.
- Öhm.. Vársz valakit? - Nyilvánvalóan nem, és Lillához nem méltó, KEDVES hangnemben szólította meg az új lányt a csomagjaival.
Utoljára módosította:Schlett E. Lilla, 2014. március 30. 14:16 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Baranyai Adél
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 24
Összes hsz: 219
Írta: 2014. március 30. 14:11 | Link

Lilla


Összesen csak egy nagy bőrönd volt nálam, egy kisebb táska a vállamon, és egy még kisebb a csípőmön. A bőröndbe, nagyjából az egész szobámat belepakoltam, ami nem sokat jelent. Mikor utazok valahova, mindig meglepődnek az emberek, hogy miért van ilyen kevés cuccom, de úgy érzem, nem szükséges azokat a dolgaimat is elrakni, amiket tudom, hogy úgy sem használok majd. Az otthoni szobám abból áll, hogy van egy keskeny ágyam középen, amellett jobb oldalt egy kis éjjeliszekrény, a bal oldalán, pedig a ruhás szekrényem helyezkedik el. Van még egy hatalmas tükröm a falamon, és egy íróasztal mellette. Az íróasztalomat csak akkor használom, ha levelet írok valakinek, vagy ha a leckémet készítem el. Anyáék nem tartották szükségesnek, hogy a szobámban sok dolog legyen, mert tudták, egyszer úgyis elfogok menni. Most pont eljött ez az alkalom, és amúgy az a jó ebben, hogy attól még szép gyermekkorom volt, soha nem tartottam fontosnak, hogy milyen legyen, de ahogy volt, úgy volt a jó. Nem voltam az az engedetlen típus, és mindig elfogadtam amim volt, nem volt jellemző rám az irigység. Ha belegondolok, elég jó gyerekük voltam a szüleimnek, csak azt nem szerették, ha a "barátnőim" rávettek olyan dolgokra, amik, magamtól eszembe sem jutottak volna.
Míg vártam a kapuban és nézelődtem, bőven volt időm gondolkodni, de ezek a dolgok viszonylag gyorsan átfutottak az agyamon, és rájöttem, hogy nagyon kimerített az utazás, de még így sem tudtam rávenni magamat, hogy belépjek.
Mindig is gondom volt az, hogy nem voltam biztos magamban, a lépéseimben, a gondolataimban, a megszólalásaimban. Tartottam attól, hogy itt majd ugyanúgy nem fognak kedvelni, mint eddig bárhol. Az a lényeg, hogy jól érezzem magamat ezek ellenére is, csak nem tudom, hogy ez mennyire fog nekem sikerülni.
A jobb lábammal egy kis kavicsot rugdostam már egy ideje, és mikor felnéztem, hogy hova gurult akkor vettem észre, hogy egy szőke hajú, idegen lány közeledik, egyenesen felém. A szívem elkezdett hevesen verni, nagyon elkezdtem izgulni, hogy ne mondjak butaságot, mikor megszólít a lány.
Az érkező leányzó meglepő módon, kedvesen szólt hozzám. Egy kicsit megkönnyebbültem tőle.
-Ja..nem..vagyis..izé.. -kezdtem bele, de nem tudtam rendesen válaszolni. Közben végig néztem a fiatalnak tűnő diákon. Gyönyörű szőke haja volt, és finom vonalai voltak. Ránézésre, úgy nézett ki, mint én, olyan kis bizonytalan újoncnak, de ki tudja, milyen belülről.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Azt hiszem, oda megyek, ahova akarok. Bárcsak tudnám, hová menjek.
Lipovszky Dóra Villő
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. április 1. 21:44 | Link

Alina

A tanév legelső napján képes voltam máris szabályt szegni. Eldöntöttem, hogy ez a tanév más lesz, mint a tavalyi. Nem fogok annyira sem hajtani, sem kikészíteni magam, csak azokat fogom tanulni, amikre szükségem lesz, semmi mást. Nem akarom túlzásba vinni a tanulást, mert megint úgy járok, mint idén. Szinte nulla közösségi élet, nulla barátság. Inkább csak megismertem az embereket, és el voltam, de az idei év más lesz. És, hogy ezt bizonyítsam, rögtön megszegtem a házirendet. Még szerencse, hogy senki nem vett észre.
A kapuból még visszatekintek az ösvényre, sóhajtok egy nagyot és elmosolyodom, mennyire jó volt kirúgni ma a hámból. Néznék én az ürességre, de meghallok valami hangot, így nem mozdulok a helyemről. Helyette a kapuhoz megyek, szorosan a rácsok mellé, és kémlelni kezdem a sötétséget, hogy ki van ott, vagy mi van ott, vagy ki nincs ott, vagy mi nincs ott.
- Hahó! Ki van arra?
Kérdezem arrafelé nézve, inkább érdeklődő és izgatott hanggal semmint félősen és ijedősen.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Losonczy Alina
INAKTÍV


Mikulikánus<3 | Linzerke^^
offline
RPG hsz: 220
Összes hsz: 3263
Írta: 2014. április 2. 15:54 | Link

Dóra Villő
nem tudom melyiket használod:$

A vonat elment, Alinánk is indulnia kell. Még egyszer, utoljára a vonat után tekint és búcsút int mindennek ami eddig volt, mindennek ami megszokott volt. Elszállt és soha nem tér vissza... Nagyot sóhajt, és némi keserűséggel és honvággyal a szívében elindul a kikövezett lámpafényes utcán. Közben gondolatai ezerfelé cikáznak.
Nem is csoda, hogy nem veszi észre, hogy besötétedett és lábai önkényesen az iskola elé hozták. A kastély hatalmas, sötét sziluettje tárul elé egy-két megvilágított ablakkal. A látványra szíve hatalmasat dobban. Megérkezett. A bú elszáll, s helyét az izgatottság veszi át. Úgy érzi hazaérkezett.
Ámulatából egy lány hangja ébreszti fel. A hang érdeklődő és izgatott. Alina előlép a sötétségből és egy körülbelül vele egy magas lányt lát, aki kíváncsi tekintettel fürkészi őt. Hirtelen zavarba jön, nem tudja mit mondjon, ajka kiszárad. Talán még lélegzetet is elfelejtene venni, de egy belső hang arra készteti, hogy szólítsa meg az ismeretlen leányzót. Minden bátorságát összeszedi, mély levegőt vesz, és belekezd rövid mondókájába.
-Szia! Remélem nem ijesztettelek meg! Ha mégis, ne haragudj nem volt szándékos. Csak kicsit belefeledkeztem a kastély látványába. Gyönyörű ez az épület.
Elmosolyodik és még egyszer felpillant az tornyokra. Nem tud betelni a látvánnyal. Miután jól kibámészkodta magát íriszeit az ismeretlen lánykára szegezi majd egy bemutatkozással egészíti ki mondandóját.
-Egyébként Losonczy Alina vagyok, most érkeztem.
Utoljára módosította:Eris L. Awer-Kowai, 2014. április 7. 21:41 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

faggatósdi
                              
Lipovszky Dóra Villő
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. április 2. 16:07 | Link

Alina

/mindkettőt/

Nem kell sokáig várnom, mire felbukkan valaki a kapu egyelőre még másik oldalán, motyóval megrakodva. Vagy anélkül? Nem tudom, mert csak annyit hallok, hogy most jött, és hogy hogy hívják, meg azt is, hogy csodásnak találja a sulit. Hát erre nem tudok mást reagálni, mint mosolyogni, és megjegyzést tenni.
- Szépnek szép, látnád, mikor az egész bűzbombában fürdik. Merthogy a csínyek itt is megvannak, csak kicsit mágikusabbak, mint ott kint a falak mögött.
Nyugtatom meg, vagy épp keltek benne félelmet, nem tudom, de aztán kinyitom neki a kaput, hogy hadd jöjjön beljebb. Itt biztonságosabb és jobb. Ha belép, becsukom utána a nagy vaskapukat, persze nem puszta kézzel, majd bemutatkoznom is illene már.
- Egyébként én Dóri vagyok. Vagy Villő. Használd, amelyiket akarod, de ha mindkettőt használod, mármint egyszerre, azért harapok.
Vigyorgok rá, miután az arcom eddig dühös kifejezésű volt. Nyújtanám felé a kezem, de mivel elég sötét van hozzá, hogy ne találjam meg a kezét, inkább nem teszem. Helyette inkább előjön a segítőkész énem.
- Segítsek vinni a cuccaid? Bent már elég nagy zsivaj van, és ahogy nézem, vacsoraidő is. Szóval éppen jókor érkeztünk vissza.
Nézek fel az utolsó mondatomnál a kastély fényben úszó ablakaira, és egészen addig ezt fogom nézni, míg Alina el nem dönti hogy merre menjünk.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Losonczy Alina
INAKTÍV


Mikulikánus<3 | Linzerke^^
offline
RPG hsz: 220
Összes hsz: 3263
Írta: 2014. április 2. 16:34 | Link

Villő

Bűzbombában fürdik-ismételgeti Alina magában. Bár képzelőereje van bőven, mégsem tudja elképzelni, hogy az álomszép épület patinás falai zöld, bűzlő gőzben ússzanak. Pedig, ha egy diák mondja, azt bizony el kell hinni, hiszen ki ismerné jobban az iskola pezsgő-nyűzsgő csínytevésekkel teli életét, ha nem egy nebuló?
A lány kitárja a kis szőkeség előtt a kapukat, majd mikor belép rajta becsukja mögötte. Olyan érzés keríti hatalmába, melyhez foghatót csak akkor érzett, mikor egy hosszabb külföldi utazás után hazatért családja körébe. Megnyugtató biztonságérzet, ennél jobb kifejezést keresve se lehetne találni.
Dóri-Villő, Villő-Dóri. Nehéz választás, de egyet muszáj lesz, mert a lány elárult, hogy harap, ha mindkét néven szólítják egyszerre. Lina elmosolyodik csacsogó társa arckifejezésén, aki dühöt színlel. Igazándiból jól áll neki a morcos arckifejezés, de amikor elmosolyogta magát a kis szőkeség biztosra vette, hogy előbbi mondata tényleg csak poén volt, mert ugyebár a varázsvilágban sosem lehet tudni. Jót vigyorog saját elgondolásán, majd arra lesz figyelmes, hogy Villő felajánlja segítségét tekintve, hogy Alinának még a ládája, a baglya és minden egyéb holmija a kezében van. Szóba kerül a vacsora idő is, ami épp kapóra jön, hisz Lina még ebédelni sem ebédelt, így gyomra lassan hallható korgással jelez, hogy itt a táplálkozás ideje.
-Köszönöm, de elbírom egyedül is. Most, hogy mondod tényleg vacsi felé jár az idő, és farkas éhes vagyok. Gondolod, hogy odaférünk még mi az az asztalokhoz?
Kíváncsian tekint Villőre, s közben azon elmélkedik, hogy vajon hány száz diák tolonghat most a nagyteremben kopogó szemmel arra várva, hogy végre valami finomság kerüljön a tányérukra. Szinte már érzi a finomabbnál finomabb ételek illatát. Gondolatai már elrepültek az ínycsiklandó finomságok felé, majd ismét Villőre tekint.
-Indulhatunk?
Utoljára módosította:Losonczy Alina, 2014. április 2. 16:34 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

faggatósdi
                              
Lipovszky Dóra Villő
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. április 3. 11:19 | Link

Alina

Hangos korgást hallok valahol Alina gyomra felől, amire az enyém ugyanezzel a kifejezéssel válaszol. Kénytelen vagyok nevetni rajta, bár a legviccesebb az az, hogy a faluba én degeszre zabáltam magam. De szó szerint.
Na mindegy. Hívom, menjünk vacsizni, mert ezek után aztán meg pláne ránk fér, mire szegény nekiáll aggodalmaskodni. Meghökkenve nézek rá, mert ezek szerint csak nekünk egyértelmű, akik itt vagyunk.
- Mindig annyi hely van, ahányan oda járunk, így tuti lesz helyed, kivéve ha egy pimasz rellonos elfoglalja azt.
Hogy miért pont ezt a házat mondtam, nem tudom, lehetett volna navinés, vagy eridonos is, de hát na, főként a zöldektől telik ki az ilyesmi. Egyébként meg...
- Mivel vacsoraidő van, biztos sokan lesznek, de azért azt is fontos tudni, hogy vannak, akik nem jönnek le kajálni, vagy éppen még tanulnak. Szóval nem kell félned, tuti lesz helyed. Velem együtt...
Zárom le a mondókámat, majd előveszem a pálcám, hogy egyikünk se szakadjon meg a cuccok súlya alól. Gyorsan elvégzek egy lebegtető bűbájt, mire a nehéz láda felemelkedik, és csak a többi kell magunkkal vinni. És hogy indulhatunk-e?
- Naná! Gyere, különben itt fogunk aludni is.
Azzal elindulunk a kastély felé, hogy aztán a nagyterembe felérve jól megrakhassuk a hasunkat, aztán meg elmenjünk lefeküdni...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 731
Összes hsz: 1184
Írta: 2014. április 6. 22:09 | Link

Szofi Wilkinson és Nemes L. Izabella

Hogy egy fóka enné meg azt a manót, aki elhagyta őt félúton! Nem is. Inkább egy fóka ölelgetné agyon, hogy aztán tudja az illetékes, nem illik a kézbesített csomagokat félúton lepakolni. Még akkor sem, ha a nagy gonddal csomagolt dobozkában valami ismeretlen eredetű meglepetés mocorog. Igen hevesen. Hiszen úgy hallotta, csodálatos helyre fog jutni; kellemes vízpartra, ahol minden tele lesz finomabbnál finomabb halacskákkal. Naná, hogy izgatottan szeretne kijutni ebből a szűkös sötétségből. Azt is mondták, hogy rengeteg kedves, cuki barát fog rá várni azon a helyen, amit ő most a pingvinmennyországgal azonosít. Igen ám, de miután nehézkesen, sután végre sikerül kikecmeregnie fogságából, hirtelen az ijesztő valóságban találja magát. Ajajj! Hol vannak a halak? Legfőképpen: hol vannak az új barátai? Itt nincsen senki! Olyan kihalt ez, mint a raktárhelyiség, ahova a megalkotása után besuvasztották.
Kis pingvinszárnyaival kétségbeesetten csapkodva indul előre, totyogva igyekszik megkeresni az új világot, amit ígérgettek neki. Csakhogy semmi mást nem lát, csak a hatalmas kastélyt maga előtt. Ó, jajj! Olyan hatalmas ez az épület, ő pedig olyan kicsi, és elveszett! Valakit hamar találnia kéne.
-Hol vagytok!? – kiállt bele a semmibe meglepően mély, plüssjátékhoz nem méltó hangon. Csőröcskéje elé kapja szárnyait, és ijedten pislog körbe műanyagból ragasztott gombszemeivel. Így nem lesz egyszerű új pajtásokat találni, pedig érzi legbelül, hogy erre teremtetett. A varázslat, amit rá bocsátottak, ott munkálkodik a vattaszívében. Csak remélni tudja, hogy a kastély felé bukdácsolásában valaki rátalál, és magához veszi. Nem is kell sok, meglát két alakot a távolban. Uccu néki, elkezd feléjük totyogni.
-Itt vagyok! Hahóó, várjatok meg! – igyekszik felvonni magára a figyelmet, amennyire egy alig harminc centi magas plüsstől telik.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Nemes L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21685
Írta: 2014. április 10. 19:10 | Link

Szofi és a kis pingvin

Az iskola kapujának környékén sétálgattam, teljes magányomban. Mióta elkezdődött az iskolaév, nem jártam erre, sőt, tavaly sem. Csak akkor, ha bejövök és kimegyek év elején, illetve végén. Nem is igazán tudtam megfigyelni a vaskaput, így hát most úgy döntöttem, hogy lemegyek és megszemlélem. Úgy sincs jobb dolgom, így hát mot ráérek. Valamikor a délelőtt folyamán – még a reggeli után – felslattyogtam a szobámba és az ágyra vetettem magam, közben az oldalamon fekvő Vattát simogattam. Így döglődve pattant ki a fejemből ez a kapus ötlet, így meglepően gyorsan pattantam fel az ágyról és a szekrényemhez siettem, hogy valami értelmesebb göncöt rángassak magamra. Bááár… ez is jó. A még mindig az ágyon hasaló állatnak dobtam egy gumicsontot, majd behajtottam az ajtót, nehogy kiszökjön és elindultam a Levita klubhelyisége felé.
Miután kijutottam a falak és a szobák közül a birtok felé vettem az irányt, majd pár perc múlva már a kapu előtt ácsorogtam. Na, igen. A vaskapu közepén egy hatalmas B betű díszelgett, körülötte pedig fekete máz.
Ez volt ilyen érdekes? Na, mindegy, ezt is meg kellett néznem egyszer. Hát, ez az „egyszer” most jött el. Körülbelül tíz percig ácsorogtam még itt, aztán kezeimet a zsebembe rejtve lassan csoszogva elindultam vissza az iskola felé. Útközben nem is olyan messze észrevettem gy üres dobozt a füvön feküdni. Kíváncsian közelítettem felé aztán leguggolva belekukkantottam.
- Üres.
Na, ez aztán nagy megállapítás volt. Sóhajtva felálltam, ugyanis tudtam, hogy biztos egy rendetlen diák hagyta itt. A dobozka viszonylag nagy volt, így azt gondoltam, hogy valaki egy ajándékot kapott, kibontotta, majd ledobta és nemtörődömve itt hagyta. Felpillantottam és egy lányt pillantottam meg, aki épp felém közeledett. Felkaptam a füvön fekvő műanyagot és felé siettem. Mélyet sóhajtva megálltam előtte és a szemébe néztem, majd felé nyújtottam a kezemben lévő dolgot.
- Nem tudod ki hagyta itt ezt?
A kérdést egyenesen nekiszegeztem, nem is törődve a bemutatkozással, köszönéssel, vagy egyéb ilyesmikkel. Reménykedtem benne, hogy nem ordítja le a fejem és fordul meg, hogy visszamenjen a szobájába. Míg a válaszát vártam, egy piciny hangot véltem felfedezni, ami valahonnan mögöttünk szólt.
Hátranéztem és egy apró fekete pontot láttam, ami két kis szárnnyal felénk futott. Meglepődve hajoltam le a kis plüss pingvinhez, mert hogy az volt. A kis élőlény, vagyis nem élőlény, mindössze harminc centiméter volt, mégis olyan aranyos, hogy nem bírtam meg, hogy ne simogassam meg a fejeskéjét.
- Hát te meg? Hogy kerülsz ide?
Úgy beszéltem vele, mintha egy ember, vagy állat lenne, de a kis édes csak egy plüss volt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Szofi Wilkinson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 11
Összes hsz: 87
Írta: 2014. április 16. 15:30 | Link

Izabella és a pingvinke

outfit


A szünet után, nehéz visszarázódni. A korábban kelés, a tanulás és minden más, unalmas, borzasztó dolog, ami az iskolához tartozik, még mindig furcsa számomra.  De elmondhatom, hogy legalább túljutottam a vizsgákon, ráadásul sikeresen, így másodévesként pislogok ki az ablakomon, amikor valami azt súgja, menjek ki a levegőre. A fényes napsütés már most átjárta a lelkem. Gyorsan felöltözök, és végigrohanok a kastély folyosóin. Az iskola kapujához érve, levegőt alig kapva pillantok meg egy lányt, egy dobozka mellett állni. Azzal a mozdulattal a lány megindult felém. Levegőért kapkodva válaszoltam.
- Nem. Most érkeztem, ahogy látod. – Már épp folytatnám tovább a mondanivalóm, amikor a lány megfordul. Kinézek a háta mögül, hogy mi ez a nagy sietség, mi történt, amikor meglátom, hogy egy aprócska pingvin fejét simogatja. Lehajolok én is a kis plüsshöz, és figyelem a lányt, ahogyan beszél hozzá.
- Szerinted válaszolni fog?- Vágok a lány szavába, és egy furcsa pillantást vetek rá amikor kérdezgetni kezdi a pingvinkét. - Ez csak egy plüss, nem hinném, hogy válaszolni fog. Bár végül is, járni azt tud.
Mi ez, hogy egy apró pingvin járkál az udvaron. Nevetek magamban és felállok, egy lépést hátralépek, és lehuppanok a fűbe, onnan figyelem a találkozás következő pillanatait. Közben elkalandozok, de vissza is térek egyből, amikor sikeresen belenézek a napba. Egy pillanatra megvakulok. Ez az én szerencsém. Ilyenkor nincs nálam egy napszemüveg sem. Próbálom a kezemmel takarni a napot, hogy lássak megint a lányt és a pingvint, vagy plüsst, na, szóval, azt a kis izékét.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 731
Összes hsz: 1184
Írta: 2014. április 16. 20:25 | Link

Izabella és Szofi


Talán jobban járt volna, ha a dobozában marad, és megvárja, amíg rendesen kikézbesítik, vagy legalábbis ott találnak rá. Hiszen a két leányzó már az üres csomagolásnál ólálkodik, pingvinkénk pedig totyoghat szépen vissza hozzájuk, ha nem szeretne idekint maradni, és esetlegesen egy fóka áldozatává válni. Mert sosem lehet tudni, és mégis mihez kezdjen egy plüss, ha orvul megtámadják? Kár volna azért a szép kézi varrásért, amit a gyártóitól kapott.
Picinyke lábait sebesen szedegetve végre sikerül elérnie az igazán aranyosnak tűnő leányzókat, és nagy boldogságát igyekszik heves szárnycsapásaival kifejezni. Csak Szofi szavai lombozzák le kissé. Méghogy ő csak egy plüss? Csak – egy – plüss? Ha lenne szemöldöke, bizonyára most a feje búbjáig szaladna, de még a csőre is szomorúan lekókad ettől a beszédtől. No, de majd mindjárt megváltoztatja a lány hozzáállását!
-Én Horka vagyok, nem csak egy egyszerű plüss! – szegény kicsi zöld nem tudhatta, hogy kivel áll szemben, így a kis pingvinünk sem kezd el rá neheztelni, inkább visszafordul a roppant kedves hölgyikéhez, aki az imént a buksiját simizte. Ettől igazán átmelegszik a szíve. Vagyis a szíve helyén fehérlő vattacsomó.
-Elvesztettek út közben! Most pedig nem tudom, hogyan találjam meg az új barátaimat! És nem emlékszem, kit kell keresnem. Te nem tudod véletlenül, hova kéne mennem? Azt hiszem, egy nyuszi vár rám valahol. Ismertek itt egy nyuszit? – még kétségbeesésében is nagyon cuki. Közben persze elkezd Szofi felé totyogni, aki immár a földön ücsörög. Mikor odaér a lányhoz, nem teketóriázik, egyből megpróbál – igencsak esetlenül – belemászni az ölébe.
-De lehetnétek ti az első itteni barátaim. Jóóó? – kérdezi reménykedve. Máris ölelésre emeli szárnyait, s megpróbál minél közelebbi kontaktba lépni a rellonossal. Annyira aranyos, hogy ajánlata szinte visszautasíthatatlan.
-Te nem ülsz ide hozzánk? – fordul vissza Izabellához mosolyogva, már amennyire egy pingvin mosolyogni tud. – Ha már a barátaim vagytok, eláruljátok a neveteket?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Nemes L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21685
Írta: 2014. április 17. 15:43 | Link

Szofi és Horka

A kis pingvin láthatóan élvezte a simogatást, viszont a lány szavai nem csak engem érintettek szíven. Még mindig a plüss fejét paskolgattam, és közben az idegent figyeltem. Miután kijelentette, hogy a pingvin csak egy plüss és nem is fog válaszolni, na azon nagyon kiakadtam. Lassan felemelkedtem és ezzel akkora lettem, mint ő. Mégis hogy mondhatott ilyet? A pingvinke Horka néven mutatkozott be, mire én összeszűkült szemmel mértem végig a lányt, aztán újra leguggoltam a jövevényhez és az ölembe véve újra babusgatni kezdtem. Persze nem gügyögtem hozzá, meg semmi ilyesmi. Horka elmesélte, hogy egy barátjához jött, aki történetesen itt lakik a kastély falai között, csak hogy eltévedt és nem tudja kit keressen. Nagyon megsajnáltam szegényt, aztán leraktam az ölemből, mire rögtön a lányhoz totyogott, aki az imént ült le. Hozzájuk sétáltam és úgy néztem a kis próbálkozását, hogy belemászhasson az ölébe, közben pedig azon gondolkoztam, amit mondott. Nem sok mindenki ismertem itt, főleg nem nyulakat, de hallottam már egy nyulacskáról.
- Csak nem Kumához jöttél?
A kérdést inkább Horkához intéztem, mintsem a lányhoz, hiszen nem ő tévedt el. A pingvin barátságosan a barátainak szólított minket, aztán leültetett. Vagyis csak kérte, hogy üljek le, én pedig engedelmeskedtem. A kis plüss mosolyogni próbált, már amennyire tudott, de sebaj. Így is nagyon aranyos volt, és csak ez a fontos. Hiszen egy plüssnek az a dolga, hogy aranyos, puha és szerethető legyen. Felajánlotta, hogy lehetnénk mi az első barátai, aztán a nevünk után érdeklődött.
- Izabella vagyok.
Én válaszoltam először, mivel az idegen lány nem szólalt meg. Felé nyúltam és barátságosan megpaskoltam a kis állat fejét.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 731
Összes hsz: 1184
Írta: 2014. április 28. 18:30 | Link

Izabella és Szofi


Megmelengeti a piciny plüsslelkét, hogy Izabella ennyire törődik vele. Találhatott volna kedvesebb leánykákat ebben az iskolában? Nem, egészen biztosan nem. Ha tudna mosolyogni, és fogat villantani rájuk, most körbeérné a csőre a fejét. De nem tud. Helyette szárnyacskáival csapkod hevesen.
-Kumaaaa… Kuma – kicsit töri a vattaagyacskáját, hogy vajon ezt a nevet hallott-e készítőitől. Kínos lenne, ha valaki egészen máshoz kézbesítenék.
-Kuma! Igen, ő lesz az! – örvendezik a felismerés után, s egyből megmentője felé kezd kalimpálni. Szofi öléből megpróbál átmászni a másik lányéba, s közben, ha Izabella nem kapja el, lehuppan a földre. Még jó, hogy szépen ki van tömve, így csak puhára eshet.
-Azt tudod, őt hol találom? Vigyetek el hozzá! – kéri a hölgyeményeket reménykedve. Azzal bizony nem sokra fog menni, ha Izabella csak névről ismeri a nyuszit. Akkor soha nem fog a helyére kerülni. Viszont már az is megmelengeti a szívét, hogy ilyen kedves és szerető lánykákkal hozta össze a sors. Ráadásul a szőkeségnek milyen szép neve van!
-Izabella! – ízlelgeti derűsen új barátja nevének csodálatos hangzását, miközben felé totyog.
-Nagyon szép a neved, új barátom! - hízeleg neki, de persze Szofit sem felejti el, így miután ő is megmondta a magát, visszafordul hozzá tökéletes áhítattal.
-A tiéd is! Vajon szeretni fognak a többiek, ha én csak Horka vagyok? - kérdezi némi aggodalommal a hangjában. Egyáltalán szeretni fogják a plüssök? Lehet itt kéne maradnia ezzel a két hölggyel, hiszen ők olyan bájosak.
-Ugye megölelsz? – hadonászik Izabella felé a szárnyaival. S most csak arra az egyre tud koncentrálni, hogy minél több kedvességet gyűjtsön be, s adjon a másiknak. Érzi, hogy ennek így kell lennie. Amint elég közel kerül a lányhoz ölelés közben, hozzádörgölőzik kicsit a puha fejecskéjével, s maga sem tudja miért, de megnyalja az arcát. Szeretet a legfelsőbb szinteken.
Izabellában pedig azonnal megkezdődik a változás. Mintha egész testét kellemes melegség járná át; egészen a szívéig hatol. Innentől bizony rózsaszín cukormázban fogja látni a világot. Horka küldetése azonban nem fejeződött még be. Szofihoz fordul a másik lány karjában.
-Megkeressük Kumát? Vigyél engem, kérlek! - elkezd mocorogni, hogy a rellonoshoz jusson.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Szatmári Sára Liliana
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 5
Összes hsz: 6
Írta: 2014. május 15. 21:44 | Link


Tudjátok, én mindig is az a fajta lány voltam, aki mindig mindehova késve érkezett. Nem csoda hát, hogy egy hónapos csúszással esek be az új iskolámba, ami elvileg egy varázsiskola. Igen, amúgy elég furcsa tizennégyévesen megtudni, hogy azért furcsáztak le az elmúlt x évben, mert boszorkány vagyok. Kezdtem elhinni, hogy különleges vagyok, most meg bekerülök egy közegbe, ahol nemhogy furcsa, de érdekes sem vagyok, inkább ordítóan átlagos. Komolyan, mint amikor amellett a művész Szabi gyerek mellett próbáltam pacsmagolni valamit az ecsetemmel... rendkívül önbizalomromboló ez a szituáció, de hiába, így fogok fejlődni. Talán sikerül végre valamit kezdeni magammal, jobb is ez így, hogy ott hagytam azt a közeget, abszolút rossz hatással voltak rám. Két év múlva majd talán belátják, hogy nekem volt igazam, és megköszönik, hogy a végletekig kitartottam és hittem bennük, de most nem érdemes mártírkodnom, mert eredménytelen lenne. Így hát magamara koncentrálok mostanában, írogatok, meg festegetek, meg varázsolgatok.. vagyis azt még nem, de a héten már fogok.

Furcsa érzéseim vannak az ittlétemmel kapcsolatban. Meg is állok a kapuban, hogy elmálazzak a kastélyon, vagy mi ez. Nem tudtam, hogy ilyenek még vannak itthon. Oké,végvárrendszer, Mátyás meg minden, de mégiscsak Anglia a kastélyok nagyhatalma. Mindegy, igazából ez tök mindegy, nem is tudom miért gondolkozom ilyenek, nem kívülről kéne nézegetnem, hanem bemenni és szerezni néhány infót fontos dolgokról. Hol és mit lehet sportolni, figyelembe veszik-e, hogy nem eszek szemét kaját, hol fogok aludni, van-e itt értelmes ember, akivel majd szót értek... említettem már, hogy nem erősségem az új közegekbe való beilleszkedés? Persze, a felszínen tökéletesen megy, elcsacsogok, meg vigyorgok, mint egy idióta, bárki jön velem szembe, de nehéz önmagamat adnom úgy, hogy nem tudom, érdemes-e. Meg vannak mindig ez a szokásos körök, legalábbis másoknál, gondolom ismeritek... mindenki játssza az agyát, aztán kiborul, hogy senki nem ismeri igazán, aztán azt hiszik, tudják ki ők, meg mennek a hülye dumák arról, ki mennyire mély, de végtére is mindig ugyanaz a konklúzió: minden ember színész, csak van aki jobban csinálja, annak még tapsolnak is, meg kifizetik a jegyet az előadására, sőt még ki is öltöznek. Olyan bonyolultan egyszerű a népünk, hogy az fájdalmas.

Homlokráncolva nézek magam elé, tudom, hogy homlokráncolva, mert ezt még gyakoroltam is a tükör előtt, hogy elég gondterhelt legyen az arckifejezésem, mikor Fanni a legújabb nyavalyájáról mesél. Szóval meredek homlokráncolva magam elé, és tanakodok azon, bemenjek-e. Egyszerűbb lenne vissza menni az átlagos emberek közé, csak nincs képem azután, hogy anyámat két hétig győzködtem arról, hogy minden oké lesz. Aztán meg hazaállítanék két óra után... nem szeretném megadni neki ezt az örömöt. Elszánt arckifejezéssel belebokszolok a levegőbe,- sajnos mindig idiótán viselkedek, ha elragadtatom magamat- és felkapva utazóbőröndömet nekiveselkedek a csomós fűnek. Majd két méter múlva megállok rángatni kicsit; megkísérlem rövidre zárni a fűcsomó és bőröndkerék klassz randiját.
Utoljára módosította:Szatmári Sára Liliana, 2014. május 15. 21:50 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oda és azért, amiről úgy tudom: nincs, de érzem hogy van.

Annabell Lucy Parker
INAKTÍV


melodimágus tanonc
offline
RPG hsz: 59
Összes hsz: 403
Írta: 2014. május 15. 22:12 | Link

Liliana

    Sállálláláááá! Nyuszi hopp, nyuszi hopp, máris egyet elkapott! Na igen, szóval a folyosón megyek, vagy pattogok, vagy mi a szöszt csinálok. A lényeg, hogy haladok valami úti cél felé, amiről fogalmam sincs micsoda. Mióta megkaparintottam annak a mufurcnak a hegedűjét, azóta muzsikáltam is vele, amit így utólag végiggondolva lehet, hogy nem kellett volna… Igaz, hogy kezdetnek csak a teljes pohárkészlet tört ripityára a borzalmasan disszonáns hangoktól, de azt kell mondjam, hogy nem mertem még egyszer megkockáztatni a játék lehetőségét, mert az ablakok költségét már biztos nem bírtam volna fizetni... Így menekülve szobatársaim elől és, persze a rellonos fiú bosszújától, gondoltam elmasírozok a faluba. Ki is rongyolok a bejáraton, méghozzá olyan hévvel, hogy elsodrok egy bőröndöt, saját magammal együtt. Mondhatjuk, hogy mázlim van, mert én az ütközés erejét sípcsonttal tompítom, azonban az épp a csomaggal bíbelődő lány lehet nem gondolja hasonlóan. Szerencsére semminek nem lett nagy baja, úgyhogy diadalittasan állok fel.
- Ne haragudj, hogy majdnem elgázoltalak. Tudod, csináltam egy kis zűrt és hát… - felesleges volt magyarázkodnom, hiszen jelenleg is egy oltári nagy baklövésem volt. Jött egy gólya, gyanútlanul, ártatlanul, az első napja amúgy is horror, erre valami elmebeteg, hibbant tyúk letarolja. Így összefoglalva még rémesebben hangzik, mint ahogy én átéltem, így kötelességemnek érezem kiengesztelni őt, vagy legalább segíteni neki. Bár, ahogy látom, a kerekek kiszabadultak a fű fogságából, így máris könnyítettem a jövevényünk dolgán, de azért mégis marcangol a bűntudat. Amilyen nyomorult vagyok, még csak jópofizni is elfelejtettem, de már annyira lényegtelen ez is!
- Nem tudom, te hogy vagy vele, de én nem igazán kedvelem a bemutatkozó esteket, úgyhogy te Lucynak szólítasz én pedig téged… - eltöprengek egy pillanatra, de persze gondolkodásom jelzésértékű, mert a választ úgyis csak ő adhatja meg. Az erős kijelentés lenne, hogy eridonos vonás hülyének lenni – tekintve, hogy a többiek bohókásak, velem ellentétben -, viszont azt bátran mondhatom, hogy az egyik legközvetlenebb ház vagyunk a kastélyban. Remélhetőleg ezzel nem sültem fel ezúttal sem, mindenesetre egy bíztató, nagy mosolyt küldök a lány felé.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nemes Prücsökmancs Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21685
Írta: 2014. május 16. 18:42 | Link

Szofi és Mesélő
zárás



  Amikor reggel kisétáltam a kastélyból, nem gondoltam volna, hogy egy plüssbe botlok. Nem mindennapos az, hogy az ember egy kitömött állatkával sétál és beszélget a birtokon. Tudom, hogy ez mágusiskola, de akkor is. Ez már kicsit furcsa, akármennyire is boszorkány vagyok. A találkozás a furcsa, de mégis aranyos lénnyel, megmelengette a szívem és kedvem lett volna táncra perdülni az egész iskola előtt. Csak az a baj, hogy nem tudok táncolni. Hát igen. Ez az igazság.
  Miután megemlítettem a pingvinnek Kuma nevét, kicsit gondolkozott rajta, de aztán felderült arccal pislogott rám. Nem tudtam, hogy honnan ismeri a plüssnyulat, de különösebben nem is érdekelt. Nem az én dolgom, nincs is hozzá semmi közöm. Horka megpróbált átmászni a lány öléből az enyémbe, mire én készségesen közelebb csúsztam és mielőtt még földet ért volna, elkaptam és a combomra ültettem. A plüss kérlelni kezdett, hogy vigyem el a nyuszihoz, de én csak értetlen arccal bámultam rá. Fogalmam sem volt, hogy ebben a szent percben épp hol tartózkodik Kuma, ezért nem válaszoltam. Még azt sem tudtm, hogy hol van az "általános" helye. Szofira néztem és egy "segíts" pillantást küldtem felé.
  A kicsiny lény a bemutatkozásom után a nevemen kezdett el rágódni és meg is dicsérte. Rámosolyogtam köszönésképp, aztán amikor Horka azon kezd aggódni, hogy szeretni fogják-e, bólintottam, bár lehet hogy nem látta, hisz háttal állt.
- Biztos vagyok benne, hogy szeretni fognak egy ilyen elbűvölő lényt, mint Te.
Az amúgy elhadart mondat végét kissé elharaptam, de azt hiszem, hogy érthető volt, amit mondani akartam. Bocsánatképpen újra mosolyogni kezdtem és belenéztem a kis állat gombszemeibe. Amikor meg szeretett volna ölelni, én nem tiltakoztam, hisz mindig is szerettem a plüssöket és ezután is szeretni fogom őket. Engedtem hát Horka akaratának és miután rábólintottam a kérdésére, óvatosan a szárnyai alá nyúltam és felemeltem a vállamhoz. A nyakamhoz csúsztattam és finoman megszorítottam a hátát. Közben becsuktam a szemem, nehogy meglássam Szofi pillantását. Nem tudom, hogy reagálta le, de igazából ez nem is volt fontos.
  Amint a pingvin feje a nyakamhoz ér, valami mozgolódást éreztem, majd azt, hogy valami megnyalt. Megnyalt? Csodálkozva eltoltam magamtól a lényt és kíváncsian tekintettem rá. Ez mégis mi akart lenni? Ezen viszont már nem volt időm gondolkozni, hiszen hirtelen melegem lett és a szám akaratlanul is mosolyra húzódott. Szofi ölébe tettem Horkát és vidáman a lány felé fordultam.
- Gyere, keressük meg Kumát! Gyere Horka és te is...hogy is hívnak? Áhh, ez most nem lényeges. Gyertek!
  Hirtelen felpattantam és maghoz öleltem a kis lényt is, majd  kezem nyújtottam a lánynak. Akár beleegyezett, akár nem, felhúztam és a kezemben Horkával a kastély felé ugráltam, közben pedig a Boci boci tarkát énekeltem. A hasam bizseregni kezdett, de én tovább énekeltem, nem törődve azzal, hogy páran megfordultak utánam.
- Tudod, nem tudom ám, hogy hol van Kuma, de megkérdezünk pár Levitást, ők biztosan tudni fogják hol van a nyuszi.
  Újra hadarni kezdtem, majd felugrándoztam a lépcsőkön és megálltam a klubhelyiségünk előtt. Ha a lány követett, akkor elbúcsúztam tőle, és egy puszit nyomtam az arcára, de ha esetleg valahol elszakadt volna, akkor csak egy vállrántással beléptem és a tornyok felé igyekeztem.
Utoljára módosította:Nemes L. Izabella, 2014. június 4. 14:48 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Szatmári Sára Liliana
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 5
Összes hsz: 6
Írta: 2014. május 17. 14:39 | Link

Lucy



Éppen rángatom a bőröndömet a fűcsomó fogságából,- ami úgy tűnik rövid időn belül egy igencsak egészségtelen kapcsolatot hozott létre kettejük között- amikor furcsa lökést érzek, kis sikolyt hallok, ami talán a saját számból szalad ki, majd hirtelen a földön találom magamat. Ennek nem örülök. Nagyon szeretem ezt a kis letisztult, mályvarózsaszín ruhát, ehhez pedig nem igazán illik a zöld fűnyom. Bosszúsan porolgatni, törölgetni, tisztogatni kezdem a fűnyomos ruhámat, mert azért mégiscsak ez a legkedvencebb darabom, ráadásul ez szerintem még duplaadag öblítővel, meg hiperszuper folttalanítóval se jönne ki, hátha menthető még így frissen, nedvesen. Persze csupán hiú ábrándokat kergetek, mint általában, a zöld nyomok makacs módon beleivódtak a mályavaszálak közé, én meg csalódottan a tenyerembe temetem arcomat. Hogy lehetek ilyen szerencsétlen? Miért velem történnek mindig hasonlók? Komolyan, csak egy embert mutassatok rajtam kívül, aki képes elbotolni a saját lábában, egyhelyben állva elveszíteni a egyensúlyát, meg álmában lefejelni az íróasztalt! Miért pont én? Várjunk csak... ha belegondolok történetesen nem én okoztam a balesetet, hanem valaki más. Az a valaki más, aki már percek óta felettem áll és intézett hozzám pár bocsánatkérő, valamint bemutatkozó mondatot. Végigmérem a lányt; nyilvánvalóan jó pár évvel idősebb nálam, így kicsit meg is szeppenek, persze ezt igyekszem nem mutatni. Kék szemek, barnás haj, átlagos testalkat, bár irigylésre méltó derék, olyan, amilyen nekem sosem lesz sajnos, kedves arc. Kicsit lököttnek tűnik, igazából kifejezetten idegesítő lehet hosszútávon, ha mindig 200 fokon ég. Nekem is vannak ilyen szentimentális szakaszaim, amikor lépten-nyomon elragadtatom magamat, s random módon ki szeretnék kiabálni az érzelmeimet, de azért az kicsit szélsőségesebb, mint a lány jellemének ezen eleme. Nem látszik bátortalannak, vagy zavartnak, határozott és egyenes, szóval nekem sem szabad itt bizonytalankodnom, végtére is jelen szituációnkban most én vagyok a sértett fél, így előnyből indulok. Elmosolyodok, megrázom a fejemet, feltápászkodok a földről és egyenesen a szemébe nézek, közben felé nyújtom a kezemet. Határozott, elegáns kiállás, magabiztossággal, s egy cseppnyi bájjal.

- Szia, Lili vagyok. Vagy Sára, mind a két nevemet használom, de a legtöbben Lilinek hívnak.
Azért mégis kicsit esetlenül mutatkozok be, mert azért mégsem vagyok egy ilyen megmondó-emberke, aki gúnyos, meg folyton ironizál. Komplexusos vagyok és kényszeres, ne várja senki, hogy egy ilyen helyzetbe dominanciát gyakoroljak. Amúgy is, ez a lány még a barátom is lehet később, még fölösleges becsapni.
- És semmi gond, hozzá szoktam már, hogy vonzom a bajt. Azt hiszem az univerzum jelezni akar valamit.
Merengek el a kék felhőket nézve, majd gyorsan megrázom a fejemet, elnevetem magam. Kicsit kínos. Hozzászoktam, hogy nem kell visszafognom magamat a varázstalanoknál, mert ott furcsa lányként tulajdonképpen bármilyen szokatlan dolgot gond nélkül megtehettem. Eleinte ferdén nézték szokásaimat, szavajárásomat,lebbenő-ugráló lépteimet, meg folyton változó hajszínemet... aztán megszokták. Itt nem akarok kilógni, kicsit be kéne olvadnom inkább a nagy szürke tömegbe. Megfigyelem őket, utána meg járom a magam útját. Ami az utat illeti, egyébként rettentően elfáradtam, jól jönne egy kávé, vagy valami, és hogy ne bolyongjak abban a bazinagy épületben órákat, megkérdezem újdonsült ismerősömet, Lucy-t, mi-merre-hova. Tuti elfogom felejteni a nevét, a fenébe is.

- Megtudnád mondani kérlek, merre kéne tovább mennem? Nem tudom hol kell lerakni a cuccomat, meg ilyeneket, lehet hogy a levélben benne volt, de azt meg elhagytam. Mindig minden elhagyok... na mindegy... meg szerválnom kéne egy kis koffeint is, elég hosszú volt az út. Persze, csak ha ráérsz és van kedved.
Villantom meg leginkább ínyben, minstem fogban bővelkedő mosolyamat, ugyanis tudni kell rólam, hogy nagy picik a fogaim, így amikor mosolygok leginkább az ínyem látszódik ki. Elég furcsa.
Utoljára módosította:Szatmári Sára Liliana, 2014. május 17. 14:40 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oda és azért, amiről úgy tudom: nincs, de érzem hogy van.

Dancs Barnabás
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 4
Összes hsz: 4
Írta: 2014. július 1. 17:49 | Link

Elena

Ismeretlen fiú léptei koptatják az iskola felé vezető utat. Nem mondható túl magabiztosnak, elvégre idegen helyre tévedt, ami nem tartozik az ő hatáskörébe. Majd idővel talán megszűnik ez a feszélyezett érzés, mert tudja, itt fogja leélni élete igen csak meghatározó részét. Ha akarna se tudna ellene tenni. Nem mondhatja, hogy repesett a hírtől, ebbe az iskolába kell jönnie. Mindig is olyannak látta, mint valami luxus börtönt, holott tudja, annyira nincsenek rövid pórázon tartva a gyerekek. Ennek ellenére, szülei igen csak jó mókának vélik. Ők is, Barnabáshoz hasonlóan, varázslók, és úgy gondoltál, hogy a legjobb környezetet akarják megteremteni a gyereküknek. Itt mindent megtanulhat, amire magukfajtának szüksége lehet. Minden varázslatot, minden bájitalt, és a természetfeletti lényekről is, némileg lesz tudomása. De a fiú soha nem szerette a nagy felhajtást, inkább szeretett volna továbbra is, látatlanban maradni a barátai között. Nem tudott senki a képességeiről, és nem is állt úgy a szénája, hogy majd valamikor tudomást szereznek róla. Óvakodott, hogy ne történjen így, és lássuk be, nagyon jó munkát is végzett. Nagyon jól elvolt a saját kis világában, a szülei és nagyszülei gondoskodtak az átlag tantárgyakon kívüli foglalkozásokról. Nem hanyagolhatták el, feladatuk volt, hogy normális varázslót avanzsáljanak belőle. De így, hogy Barni a tizenhetedik életévéhez közeledik, illőnek tartották, hogy végül is, saját korosztályával, saját "fajával" tanulhassa meg az alapokat. Éveken keresztül sikerrel járt azzal, hogy erről lebeszélje őket, de nagy sajnálatára, ő húzta a rövidebbet. Érkezett a levél, miszerint fiúk felvételt nyert a Bagolykő Mágustanodába, mint elsőéves, Eridonos tanuló. És ez nem is véletlen. Mindig is életvidám srác volt, szinte mindig ott virít a szája szegletében a tőle igen csak megszokott mosoly. Szereti a társaságot, egyfolytában jár a szája, ami néhány esetben nagy hátrányt jelent a számára. De, sokan ezért szeretik. Akaratától független deríti jókedvre az embereket. Ez viszont már áldásként lett elkönyvelve. Akármilyen helyzetben helyt tud állni, és ez előnyére válhat. De most, valamiért úgy érzi, teljesen elveszett. A nagy kapu előtt torpan meg, maga mögött elengedi a két nagy bőröndöt, a vállán tartogatottat lecsapja azok mellé. Szinte tátva maradt a szája az iskola láttán. Nem volt még szerencséje látni, de nem is bánja, hiszen ez a reakció mindent felülmúl. Talán ő az egyetlen, akiből ilyen érzéseket vált ki az iskola látványa? Könnyen megeshet. Tudja, hogy ez a nagy épület hány száz diákot szállásol el, és ő is csak egy lesz közülük. Ráadásul jó nagy hátránnyal indul az a tanuló, aki év közben érkezik, nem pedig menetrend szerűen. Több diákot is lát a közelében, néhányan elmennek mellette, de segítség híján, inkább csak végigmérik, és máris maguk mögött tudják. Friss hús, aki, konkrétan nem tud magával mit kezdeni. Esetleg tovább kéne indulnia, hogy felmérhesse a benti terepet is. A Bogolyfalvi járással már úgy, ahogy tisztában van, a nagyobb helyeket már megjegyezte magának, amit feltétlen meg akar nézni. Most, viszont itt van előtte az iskola, és fel kéne pakolnia a bőröndjeit az Eridonba, de valahogy, nem viszi rá a lélek. Vagy, az vinné, csak a lába nem engedelmeskedik neki.
Utoljára módosította:Dancs Barnabás, 2014. július 1. 19:02 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Elena Rose
INAKTÍV


Szép Heléna | Cukorhercegnő | Szél Rózsa
offline
RPG hsz: 256
Összes hsz: 3593
Írta: 2014. július 1. 18:58 | Link


Barnabás


Nemakaromnemakarom... Hangzik összefüggően Elena fejében ez az egy gondolat. Nem szabad, hogy rátaláljanak, mert akkor vége mindennek. Vagyis, hát nincs vége mindennek, csak ennek a pár órányi bujdosásnak, amit az elmúlt időben véghezvitt. Nyugi, nem egy horrorfilm részletébe csöppentél, ahol a vérengző gyilkos kerget egy ártatlan kislányt. Most csupán csak egy barátságos bújócskáról van szó, melyet Elena mindennél jobban szeretne megnyerni. Sosem volt még alkalma győztesen kikerülni ebből a játékból, mindig rátaláltak épp a dicsőség előtt. Ebből a kis kori emlékből adódott az a gondolat, hogy játszanak bújócskát, amikor a szobatársai felvetették, hogy csinálni kéne valamit az unalom elkerülése végett. A másik két lány azonnal küldetésbe lendült amikor elhangzott a rajt felkiáltás, így Elenának rohanva kellett menekülnie, nehogy még a kezdetek előtt kiessen. Bár... lehetséges, hogy a barátnői csak az Eridon falai közt gondolták a játékot, nem pedig az egész kastély területén, ahogy azt a vörös ciklon elképzelte. Nem gond! Legalább így kevesebb esélye lesz annak, hogy Ők rátaláljanak. Már szinte az összes helyiséget bejárta a kastély Nyugati szárnyán, ám megfelelő rejtőzködési helyet még mindig nem talált.
Most épp az Iskola kapuja felé veszi az irányt, hátha ott talál valami kis zugot, ahova kényelmesen befér és ahol nem keresné senki se. Vörös hullámos haja az arcába csap ahogy a folyosón rohan, percenként hátrapillantva, nehogy a két lány mégis meggondolja magát és inkább a nyílt terepen kezdjen el vadászni. Elena léptei egyre hangosabbak ahogy a hideg kőlapokon trappol a szabadság felé. Végül megpillantja a fényt, ahova sietve kilép, ám legnagyobb meglepetésére, nincs egyedül. Egy fiú áll a kapu előtt, száját nagyra tátva és a hatalmas épületet bámulva. A kis Eridonos ahogy megpillantja az ismeretlen fiút, elbújik az egyik bokorban és onnan figyeli az eseményeket. Vajon ki lehet ez a fiú? A kislány fantáziája rögtön szárnyra kap, és mindenféle teóriát szövöget az ismeretlen fiú kilétéről. Talán egy betörő lehet? Vagy valami titkos kém egy másik varázslóiskolából? Nem tudni, ám annyi biztos, hogy Elena még sosem látta az iskola falai között.
Utoljára módosította:Elena Rose, 2014. július 1. 19:47 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Ászkíí | Gwency barátosnéja és Haru unokahugicája | The Tractor and the Rose
Dancs Barnabás
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 4
Összes hsz: 4
Írta: 2014. július 1. 21:34 | Link

Elena

Ő maga se tudja hova tenni ezt a hirtelen jött bizonytalanságot. Pedig olyan nagy kicsapongással hagyta el a házat, ami még a szüleit is meglepte. Tudták, hogy fiúk mennyire tiltakozik ez ellen, de mégis hozta a megszokott formáját. Igen csak nagy meglepetés lehetett számukra, hiszen vagy két hétig tépte a fülüket, hogy ő nem akar oda menni. Komolyan, mint egy óvodás. De egy hirtelen jött változás akárkit ki tud zakkantani a jól megszokott szerepből. Még Barnabást is. Nem kenyere az ellenséges viselkedés a szüleivel, vagy bármelyik rokonával, de a szükség törvényt bont. Azt lehet hinni, hogy bármivel elérhetünk ezzel, de mindig mi jövünk ki vesztesen. Ezt, végre valahára a fiú is, saját bőrén tapasztalhatta. Alapból tisztában volt azzal, hogy ő már pedig ebben a felállásban nem győzhet, de harc nélkül nem érdemes feladni. Ha valakit felvesznek egy varázslók között igen csak elterjedt iskolába, ki az, aki rajta kívül ezt elutasítaná? Senki, hiszen még külföldről is érkeznek, csak, hogy jó neveltetésben, és taníttatásban legyen részük. Igen, egy ilyen iskolában a tanárok már nem csak tanítgatják a tanulókat, elvégre az ő kezük munkája fog visszavetülni, ha anyuci nem ugyan azt a gyereket kapja vissza az évek múltán, mint akit bedobott, mondván, okosodjon a gyerek. Nem mindig hoz túl jó döntést a szülő a bentlakásossal, de végül is, ilyenkor megtanulhatja a diák, hogyan is tartsa el magát. Ez lesz a legfőbb feladata Barnabásnak is, és már csak a gondolattól is feláll a szőr a hátán. Születésétől fogva egy jó családban él, ahol mindent elé raktak, nem kellett semmiért megdolgoznia. Most, hogy kikerült anyuci védő karjaiból, mit fog kezdeni? Talán ez is közrejátszott, amikor szíve szerint visszautasította volna az ajánlatot. Meg is tette, de túl sokra nem ment vele. Az a hiú remény élt benne a mai napig, hogy ez csak a kandi kamera, és mégse megy sehova. Hát, nagyot tévedt, hiszen a vonat reggel elrajtolt, most pedig teljes bizonytalanságban áll az iskola kapuja előtt. Szerintem nem túlzunk, ha azt mondjuk, már most teljesen behódolt, csak az épületnek. Az álla majdhogynem a bokáját verdesi, és a többi tanuló, csak kikerülni tudja az út közepén álló fiút. És azzal még tisztában sincs, hogy belül mit rejt eme nemes épület! Pedig megtekinthetné, ha végre rászánná magát az indulásra, de valamiért nem viszi rá a lélek. Talán attól fél, ha megteszi a lépést, oda a szabadsága, vagy csak szimplán a kastély nagysága, ami ennyire elrettenti ettől. Ő maga se tudja eldönteni. Csak zavartan túr kócos tincsibe, és hebeg valamit, de ő maga se tudja értelmezni a szavait. Rávenné magát ő szívesen, hogy valakit megkérdezzen, hogy is van tovább a menet, de akárkihez odalép, nem szánják rá az idejét. Biztos fontos dolguk van lent a faluban. Így hát, saját magára, és a tudására hagyatkozva kapja fel a bőröndjeit, és tesz pár lépést előre. A csöndet a bokrok nesze zavarja meg, mi neki is felkelti a figyelmét, és érdeklődését. A hang irányába fordulva, egy vörös hajú egyedet pillant meg valamelyik növény belsejében. Halvány mosoly ül ki az arcára, és megközelíti, és leguggol előtte.
- Szia. Őőő... tudnál nekem segíteni? -hagyja el a száját a kérdés, nem is foglalkozva azzal, hogy az arra járók mit is gondolhatnak ezen művelet láttán. Nyilván, már az első adandó alkalommal elkönyvelik valami sült bolondnak, de nem igen mozgatja meg a gondolatait ez a tény. Soha nem érdekelte a népesség véleménye, most mért tenne kivételt?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Elena Rose
INAKTÍV


Szép Heléna | Cukorhercegnő | Szél Rózsa
offline
RPG hsz: 256
Összes hsz: 3593
Írta: 2014. július 2. 19:28 | Link


Barnabás


A kitalációk egyre gyarapodnak Elena agyában, miközben az ismeretlent bámulja a bokorból. A legértelemszerűbb kitaláció talán a másik iskolából való kém lenne, hisz melyik sült bolond vetemedne arra, hogy kirabolja Magyarország talán leghíresebb varázslóiskoláját. A mindenféle védőbűbájokkal teli épületbe aligha tudna észrevétlenül beosonni, pláne, hogy az ide-oda járkáló diákok hada már látta egyszer az arcát. És itt a következő megrendítő tény. Ha betörő lenne, akkor biztos eltakarná valamivel az arcát, hogy a későbbiekben az esetleges szemtanúk ne tudják azonosítani. Ezek szerint a betörőelméletet kihúzhatjuk a listáról. De még akkor is ottmarad a kémteória, miszerint egy másik iskolából jött, hogy körülnézzen, mi minden újítás vagy rombolás történt az elmúlt időben a Bagolykőben. Vagy az is lehet, hogy csak egy egyszerű diák, akinek semmi ilyesmi nem jár a fejében. Ahogy így bokát verdeső állal áll, közben pedig a többiek kerülgetik egészen elveszettnek látszik. Most már teljesen biztos, hogy nem egy szupertitkos banditacsapat tagja, hanem csak egy új diák, vagy inkább áldozat, aki bekerül az iskola hideg kőfalai közé.
A nebulók még mindig szüntelenül özönlenek ki az ajtón rá se hederítve szegény srácra. Elenában felmerül az a kérdés, hogy talán oda kéne menni hozzá, hogy segítsen neki. Kissé bután nézne ki, ha egy vörös hajú lány ugrana ki a bokorból, mert valakinek szüksége van némi segítségre. Tuti, hogy abban a percben elkapálná magát nem csak a fiú, de a többi erre járó szemében is. Bár mi baja lehetne belőle? Eddigi is egy két lábon járó idiótának nézték, most ez mitől lenne másabb? Elszánva magát a segítségre pattanna máris ki a bokorból amikor, szembetalálja magát az ismeretlen fiúval. Elena a meglepetéstől azonnal visszacsüccsen az eddigi helyére, hirtelen azt se tudja, mit mondhatna. Szerencsére az idegen hamar megtöri a csendet, így a lánynak nem kell azon töprengenie, hogy hogyan szólíthatná meg.
 - Szia! Persze! Miben segíthetek? - Szólal meg végül, nagy szemeket meresztve az ismeretlen alakra. A kezével kissé megvakarja a fejét, hogy valahogy levezesse a hirtelen alakult feszültséget.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Ászkíí | Gwency barátosnéja és Haru unokahugicája | The Tractor and the Rose
Dancs Barnabás
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 4
Összes hsz: 4
Írta: 2014. július 2. 21:21 | Link

Elena

Számított rá, hogy nem holmi putrival lesz dolga, de az épület nagysága mégis csak eltaglózza. Nem tudja hova tenni a látványt. Csak, hogy félreértés ne essen, nem rossz értelemben értjük ezt. Igen csak kedvére van a kastély. Ő maga nem erre a reakcióra számított. Azt mondogatta napról napra, hogy nem fog neki tetszeni, nem akar odamenni, ezzel elérte, hogy úgy tekintsenek rá, mint egy óvodásra. De hiába minden vesződés, hisz mégis csak elnyerte tetszését. Nem véletlen, hogy álla majdhogynem a földet éri, az embernek kedve lenne alátartani a kezét, hogy még csak véletlen se tudjon tovább süllyedni. Világ életében nagy kedvelője volt a régi épületeknek, de be kell hogy lássa, ez magasan viszi a prímet! Persze, ezt levelekben nem éppen szándékozik megemlíteni a szülőknek, hisz jönne az a részükről, hogy márpedig ők megmondták. Minden épeszű gyerek így reagál az újra, az ismeretlenre. Legalábbis, eddigi tudomásaim szerint. Ezek után talán még az is elképzelhetővé válik, hogy Barnabás megkedveli a helyet? Könnyen megeshet, de egy szóval se mondta senki, hogy a diákokért, a tanárokért is ugyan így fog lelkesedni. Még a koszt az, ami nagy kérdőjelet jelent számára, de ezen hamar lehet változtatni. Kedve lenne már most ellátogatni a konyhába, mivel amilyen naiv volt, azt hitte, az út rövid, és nem kell magával vinni semmit. Hát a fenéket nem! A pénzét első nap még nem szerette volna elverni, ezért ott se vett túl sok mindent, egy- két nyalánkság azért belefért, de több nem. Itt meg ingyen van, hát elhúzta egy kicsit az időt. A hasa kisebb korgással jelzi, hogy már nem bírja tovább szilárd étel nélkül, ami hatására felocsúdik az ámulatból. Talán meg kéne tennie az első lépéseket? Egy aprócska lépés választja el az iskolától. De ha ezt megteszi, vége a szabadságának. Bár, nem úgy tűnik, hogy a járókelők annyira szomorúak lennének, csak mert ide száműzték őket a szülők. Szerinte igen csak kedvükre van a hely, ami számára is ad egy kis löketet. Tekintetét viszont esze ágában sincs leemelni az épületről, úgy bánik vele, mintha az legalábbis bármelyik pillanatban eltűnhetne a felszínről. Pedig aztán igen csak sok ideje lesz annak tanulmányozására, talán túl sok is. Kisebb nagyobb bénázások közepette éri el azt, hogy a bőröndjei ismét a keze ügyébe kerülhessenek. Egyet a vállára, a másik kettőt húzza maga után. Mindig nagy hatással volt rá a környezet, ezért hát meg is tanulmányozza az egyik, igen élettelinek látszó bokrot, melyben egy vöröslő hajzuhatagot vél felfedezni. Felvont szemöldökkel tekint körbe-körbe, de végül tesz fel pár lépést, és leguggol a lányka elé, aki már éppenséggel készült volna elhagyni a jelenlegi helyét.
- Az eridon házig kéne eljutnom, ebben szeretném a segítségedet kérni. Nem szeretnék az első adandó alkalommal eltévedni. -tisztában van az erősségeivel, és a tájékozódás idegen helyeken nem tartozik közéjük. Mindig eléri azt, hogy a teljesen másik irányban lyukadjon ki, és végül segítséget kelljen kérnie. Addig, míg a lány nem adja jelét a segítségnek, az egyik, stabilabbnak látszó bőröndjén foglal helyet. Fő a kényelem, miután bejárta Bogolyfalvát.
- Megkérdezhetem, hogy mért döntöttél úgy, hogy egy bokorban fogsz bujkálni? -ez igen csak megmozgatja Barni fantáziáját. Bár, ez így túlzás, hisz tippje sincs, mi okból kifolyólag dönthet egy diák úgy, hogy márpedig ő bebújik az egyik növényzetbe.
Utoljára módosította:Dancs Barnabás, 2014. július 2. 21:22 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Cornelia Whitney
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 2
Összes hsz: 7
érkezés
Írta: 2014. július 6. 20:43
| Link

Surranó puha cicaléptek az úton, könnyed érkezés. Mintha csak napok teltek volna el legutóbbi ittléte óta, pedig idestova három éve, hogy a szőkeség koptatta az ódon kastély pergament füzéres öreg padjait. Nem véletlenül maradt távol. Firenzétől nem messze, a mágusmegyében nagy változások mentek végbe és ő, mint olyan főszereplője volt az eseményeknek. Szokás szerint.
Némi nosztalgiával vegyes kíváncsisággal fürkészi a castello csonka, kísértetszagú tornyait, a mohával terített színes üvegablakokat és nem utolsó  sorban az óriásként föléje magasló tekintélyes bádogkaput, ami méreteivel és a szeles őszi esteken kérlelhetetlenül dühöngő hangjával óvatosságra inti a merészebb suhancokat is.
A bejárathoz érve lassít, poggyászát a kőre hajítja, majd rágyújt. Ez amolyan üdvújraitthon-cigi, ami már rendesen hiányzott neki.
Utoljára módosította:Cornelia Whitney, 2014. július 6. 20:47 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

A Dög


Valódi lényege kegyetlen, büsze, vad. Képzelt alakja örömöt titkon ad.
Brantner Katinka
INAKTÍV


Mágusporontyok védőangyalkája
offline
RPG hsz: 7
Összes hsz: 28
Írta: 2014. július 6. 21:11 | Link

Cornelia

Amikor néhány órával ezelőtt, a délutáni szieszta utáni időben beléptem a kastélyba, feszengtem. Lassan megint eltelik egy év, jön a nyári szünet, ami azt eredményezi, hogy néhány kicsikém már nem tér vissza hozzám, hanem ide, ebbe a nagy kastélyba jön, hogy megkezdje a tanulmányait, mint ifjú boszorkány vagy varázsló. Mindig aggódom, minden évben. Hiszen ők a gyermekeim, akiket egész évben vigyázok, és akiknek próbálom enyhíteni a szülői háztól való elválás fájdalmát. Hosszú az a tanév, amit ezek a kicsi gyerekek a szülőktől távol töltenek. Persze vannak szünetek, amikre hazatérhetnek, de olyankor nem hogy vidámabbak, csak még szomorúbbak lesznek, azonban tudom, hogy a szülők csak jót akarnak nekik, és nem dobhat el mindenki mindent, hogy ideköltözzön, és velük legyen mindig.
Kapok új kicsikéket, némelyikkel már találkoztam is, voltam családlátogatáson. Egy egész sor tüneményes és még több rosszcsont kicsikém lesz, azonban az elválás nehéz. Ezért is szoktam ilyenkor eljönni. Elhozom a feljegyzéseimet a kicsikékről, elbeszélgetek az igazgató úrral, hagyok itt neki is másolatot, így ő is, a házvezetők is jobban megismerik az újakat. Idén is elég vegyes a felhozatal. Van, akit idő előtt küldenének, és van, akinek mennie kéne, de még mindig itt akarják tartani a szülők. Van olyan, aki élesebb elmével van megáldva, mint a többiek, ám a kora még nem megfelelő, és bár menne, főleg a családja miatt, mégis talán maradnia kéne még, mert lelkileg nincs felkészülve.
Nehéz ügy mindegyik kicsikém, de szerencsére az igazgató úr azért meg tud nyugtatni. Ismerem én a dörgést itt, hiszen nekem is megvolt a kötelező, sőt, mi még amolyan kísérleti évfolyam voltunk, a nagy elsők. Ezen gondolkozva lépek ki a nagy tölgyfa ajtón, és indulok el az iskola kapuja felé. Kicsit kimaradtam, és lassan takarodó van, így aztán nekem is illendő lenne már visszatérnem, ráadásul a piros ruhámban, amit ma felvettem, igen feltűnő vagyok, ha éppen a szőke hajzuhatagom, vagy a piros keretes szemüvegem, esetleg az élénk rúzsom nem tűnne fel senkinek. Hát igen, ma se sikerültem hétköznapi jelenségesre, pedig megpróbáltam.
- Szia, Cornelia.
A kapuban dohányzó lány mellett elhaladva, ösztönösen köszönök neki, pedig nem is tudom mikor láttam, csak néhány évig voltunk egyszerre az iskola diákjai, és nem is értem, hogyan maradt meg a neve, talán mert valahogy felmerült a minap pár régi Bagolyköves, és ő is ott szerepelt, pedig a mi ismeretségünk csak futólagos. Viszont köszöntem, mégsem mentem el mellette csak úgy, mint manapság az emberek jó része.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 3 4 [5] 6 7 ... 15 16 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék