Farkas Kamilla

Első teljes nap itt, az új "otthonomban". Eléggé furcsa volt reggel felébredni egy ismeretlen szobában. Mikor nagy nehezen kinyitottam a szemem hirtelen nem tudtam, hogy hol vagyok, bután bámultam a plafont majd a szoba többi részletét is. Kellett egy kis idő míg rájöttem, ez nem az én szobám, nem az én jól megszokott és bejáratott ágyam.  Hatalmas életkedvvel túrtam bele kócos hajamba, majd nagy nehezen rávettem magam arra, hogy megmozduljak. Vagy tíz percig ültem az ágy szélén és azon elmélkedtem, hogy vajon mit fogok én ma itt kezdeni magammal. Szinte senkit nem ismerek, azt se tudom, hogy mi merre található. Egyáltalán mit szoktak itt csinálni a diákok? Van valami jól bevett szokás? Vagy mindenki megy a maga útján? Teljesen elveszettnek érzem magam egyelőre, de tudom, hogy ez hamarosan változni fog. Szerencsémre a megnyerő személyiségem hamar bevonz egy rakat embert.
A délelőtt nagy részét valamint a délután kisebb részét lent töltöttem a faluban. Körbenéztem mik vannak erre, akad-e valami jó kis hely ahova unalmas napokon be lehet ülni. Hát nem. Nem nyűgözött le amit eddig láttam, azért bárhogy is nézzük nem egy Pécs. Szóval hamar ráuntam a falura így visszamentem a kastélyba. Mivel végre nem volt rossz az idő, így eszem ágában se volt bent tartózkodni. Nagy lelkesedéssel arra az elhatározásra jutottam, hogy mekkora király lenne most repülni egy kicsit. Azzal legalább le tudom engedni a fáradt gőzt. Igaz a kviddics sose mozgatott meg, sose játszottam és nincsenek is ilyen vágyálmaim, de repülni mindig is szerettem. Hatalmas mázlim volt, hogy a családi birtok körül egy arborétum van, így annyit csapathattam amennyit csak akartam. Senki nem látott meg a fák fölött.
Visszakanyarodva a valódi sztorihoz: Szóval elég gyorsan letaláltam a pályára, ahol szerencsémre nem volt senki.

Farkas Kamilla

Kisebb megrökönyödés lesz úrrá rajtam, amikor egy törékeny kiscsaj jelenik meg egy zsák labdával, ütővel és egy seprűvel. Fiús zavaromban még azt is elfelejtem, hogy fel kellene ülni a seprűmre. Csak állok ott elcsodálkozva és alaposan felmérem a lány minden porcikáját. Besz**ás, hogy nő létére jobban konyít ezekhez, mint én. Hogy ezt miből szűröm le? Abból a könnyedségből és ügyességből, ahogy felpattan a seprűre és már ott sincs. Ilyenkor olyan gáznak érzem magam. Itt vagyok ma-holnap 21 évesen és azon kívül, hogy tudom, hogyan kell ülni egy seprűn, máshoz nem értek vele. Oké, tudom, hogy az én hibám, hogy ennyire nem érdekelt sose a kviddics. Egy idióta sportnak gondoltam és gondolom most is, aminek semmi értelme nincs. Legalábbis számomra. De ezt itt ki nem merem ejteni a számon, mert a végén valaki megkövez érte. Azt egy nap alatt sikerül leszűrnöm, hogy ebben az iskolában igen sokra tartják ezt a sportot. Elcsodálkozva hallottam, hogy minden háznak külön csapata van. Mivaaan?!
Mivel már elég hülyén érzem magam, hogy csak állok ott, mint egy faszent, így gyorsan seprűre pattanok. Egyébként mi is volt a tervem nekem azzal, hogy kijövök ide? Ja igen, repülni picit, na de mégis hol? Menjek körbe-körbe, mint valami nemnormális? Kizárt. Szóval akkor feljebb kell mennem és kicsit körbe nézni merre van valami olyan hely, ahol senkit nem zavarok és lehet száguldozni, esetleg fák között szlalomozni. Közelebb repülök a lányhoz  mivel, hogy ő talán tud nekem ebbe segíteni. Nem akarom megijeszteni így köhögök egyet mikor közelítek felé. Megtartva a tisztes távolságot „megállok” mellette, majd illedelmes férfihoz illően előbb köszönök neki. – Hali! Bocsánat, hogy megzavarlak itt ütögetés közben, de egy kis információra lenne szükségem... – Ha szóba áll velem és hajlandó válaszolni, akkor majd elmondom miről is van szó.

Farkas Kamilla

Nem jött be az a tervem, hogy majd köhögök és akkor a csaj nem fog megijedni. Természetesen összerezzent, amin én csak elmosolyodok. Ezek az itteni lányok milyen félősek. A faluban is a szívbajt hoztam a leányzóra, most ő is megrémült egy fél pillanatra. Szerencsére azonban gyorsan túllendülünk a kezdeti rémületen és három gyorsan elmondott "semmi baj" után, már kezdem tényleg elhinni, hogy semmi baj. Ennek köszönhetően közelebb merek merészkedni hozzá és reménykedem benne, hogy ettől nem fog megrémülni majd jól megdobálni a labdácskáival. Természetesen a teniszlabdák látványát nem bírom szó nélkül hagyni és ahelyett, hogy megkérdezném amiért iderepültem hozzá, teszek egy kis kitérőt.
- Ugye tudod, hogy ezt a sportot nem teniszlabdákkal játsszák?! Az egy másik sportág, tenisznek hívják és ahhoz a két lábadon kell állni a talajon, valamint kell hozzá egy partner is. Valamint nem mellesleg az ütőd sem a legideálisabb hozzá. - Teljes komolysággal és beleéléssel magyarázom a lánynak amit úgy fest, hogy nem tud. Természetesen szám szegletében végig ott lapít az a bizonyos csibészes, kisfiús mosolykezdemény, ami a monológom végére teljesen a felszínre tör. Ha eddig nem akart a lány megdobálni, akkor majd most kapok a pici pofikámra. De hát na, ezt nem lehetett kihagyni.
- Egyébként csak azt szerettem volna kérdezni, hogy nem-e tudsz véletlen valami frankó helyet, ahol lehet egy jót száguldozni és ökörködni? - Visszakanyarodom a lényegre, és reménykedem benne, hogy a csaj mond valami okosat és használhatót. Bár így közelről felmérve a terepet, szívesen maradnék vele "dobálgatni". Mivel nem sietek annyira nagyon, sőt, tök szívesen itt dekkolnék vele, így benyúlok a pulcsim zsebébe, majd egy kézzel elővadászok egy szál cigarettát a dobozból. Számba teszem, majd újabb egykezes mutatvánnyal egy öngyújtót is elővarázsolok. A gyújtó kattan, majd a cigi vége pirosan kezd parázslani.

Farkas Kamilla

Határozottan tetszik. Tetszik a szitu, a kiscsaj és a stílusa is. Áldom az urat, hogy nem hisztizett be, hanem értette a poént, sőt vissza is vágott valamennyire. A mosolyom egyre csak szélesebb, és érzem, hogy ebből inkább ittmaradás lesz, nem pedig száguldozás. Sőt jobb programot is el tudnék képzelni vele: Közös...száguldozás. - Kérlek bocsásd meg nekem ezt a szörnyű tettemet. Nem szerettelek volna kirángatni a csillámpónikkal teli rózsaszín kis világodból, de valakinek muszáj volt ezt elmondania. Bocsánatodért esedezem, hogy ez én voltam! Meg tudsz nekem bocsájtani? - Kicsit színpadiasra sikerült a válasz, de talán még belefér. Mondjuk mire kimondtam ezeket már bántam, de visszaszívni már nem tudom. Kellemetlen helyzetemben tarkómhoz nyúlok és picit "megvakarom", majd újra helyrerázom magam. Hála az Istennek, de gyorsan túllendülünk ezen és a valódi kérdésemre is választ kapok, ami már igazából érvényét vesztette. Bár nem. Végül is nem lenne rossz tudni a későbbiekre nézve, hogy merre vannak jó helyek. De használható választ sajnos nem sikerült kapnom. Összeráncolt, felvont szemöldökkel nézek rá és arcomról sugárzik, hogy "ez most komoly". Remélem érti majd, hogy mire gondolok, de ez besült. Nők... Mikor már majdnem feladtam, és kezdtem elkönyvelni, hogy na itt egy újabb... meglepő fordulat következett be a beszélgetésünkben. Kérdő vagy talán inkább huncut(?) arccal nézek rá, a szóval boy után.
- Dob az emlékezeted picilány? Nem szeretném újra elismételni, ha nem gond. - A magam 186 centiével szerintem nyugodt lelkiismerettel picilányozhatom le a kiscsajt. Mire a mondat végére értem arra eszmélek, hogy egy labda repül felém. Szerencsémre a leányzó nem tud a legjobban célozni, így a vállam felett repült volna egy a labda, ha nem vagyok elég gyors és kapom el, még mielőtt tovább repült volna. - Hát ez besült... - közlöm egy lenéző tekintet és némi bólogatás közben. Ha harc, hát legyen harc...Kizárt. Lányokat nem bántok. Seprűmet elhúzom oldalra és lassan átrepülök a lány másik oldalára, így kicsit közelebb jutok a pálya közepéhez és azokhoz a nagy karikákhoz amikbe a labdákat ütögetik vagy mi. Párszor feldobom a levegőbe a teniszlabdát, majd egy jól irányzott dobással átdobom az egyik karikán. - Látod, így kell célozni. Taulj ifjú padavan. - A cigi továbbra is ott van kezemben, így szívok egyet belőle.

Farkas Kamilla

- Mit tehetnék, hogy megbocsájtsd eme rémes tettemet? Bármit megteszek érte! - tökéletes színészhez méltón sikerül előadnom a választ. Gondoltam még hozzá teszem, hogyha kell még a csillagokat is lehozom neki az égről, ne de azért ilyen kijelentésekkel inkább nem dobálózok. A végén még tényleg megkér rá, aztán majd nézhetek bután, hogy ezt mégis miképpen kivitelezzem. Bár ha nagyon akarom biztos, hogy ki tudok találni erre valami alternatívát. Csak van itt valami csillagvizsgáló, vagy akad erre valami varázslat, amivel meg lehet idézni a csillagos eget. Mert olyan nincs a mi világunkban, hogy valamit ne lehetne megoldani egy két pálcamozdulattal. Arra a kijelentésére, hogy nem az anyám hangosan felkacagok. - Ennek kifejezetten örülök, már ha az lennél, akkor engem tuti valami beteg embernek gondolnának most... - Nem fejezem be inkább a gondolatmenetet. Nem szeretném felcsapni a lapjaimat, mert a végén még rájön, hogy igen csak elnyerte a tetszésemet. Amik pedig a fejembe járnak, na az egy épkézláb ember esetében nem a saját anyja kapcsán merül fel. Szóval ezen a témán inkább gyorsan tovább is haladok, még mielőtt belegondolnék itt a dolgokba. Fúj!
Arra a kijelentésére miszerint elfújja a szél a hangokat csak egy mosollyal és egy szemforgatással reagálok. Felesleges tovább húzni ezt a témát úgy gondolom, inkább  lépjünk a következő napirendi pontra. Mondjuk az sem éppen egy olyan dolog, amiről szívesen beszélnék. Közelebb repülök a kis csajhoz, leparkolok mellette úgy, hogy térdünk összeér és szemben helyezkedek el. - Elárulok neked egy nagy titkot, de meg kell ígérned, hogy senkinek nem mondod el. Oké?! - nem suttogok de elég halkan mondom, elég halkan ahhoz, hogy jogos legyen ez a túlzott közelség és a némi testi érintkezés is.

Farkas Kamilla

Szimpatikus a kis csaj, nagyon is! Sőt! Fejben már pár dolgot le is futtattam vele kapcsolatban. Azonban azt nem tudom eldönteni, hogy mennyire vevő bizonyos dolgokra. A térd összeérintés akár egy jó próba is lehet arra, hogy mennyire vevő egy idegen férfi közeledésére. Gyorsan kiderül, hogy nem az. Azonnal hátrál egy kicsi, hogy még véletlenül se legyen köztünk semmi testi kontaktus. Erre egy széles mosoly fut át arcomon. Csípem az ilyen csajokat, akikért meg kell esetleg harcolni és nem adják gyorsan magukat. Már csak a kérdés az, hogy megér-e ez a leányzó annyit, hogy én törjem magam miatta?! Erre még aludnom kell.
Nem kíváncsi a titkomra, ami igazából lényegtelen mert úgysem mondtam volna el neki. Szinte biztos vagyok benne, hogy másnap már mindenki transzparensekkel rohangálna a rellonon belül, hogy tüntessenek engem el onnan. Nyilván ez egy kicsit durva túlzás, de biztos, hogy nem lettem volna a zöldek kedven újonca.
- Hát látod, azonnal elnyerted a bizalmamat... De ha nem hát nem! - vonom meg vállam, majd szívok még egy slukkot a cigibe. Egy ügyes mozdulattal eloltom a cipőm talpán, kimorzsolom belőle a maradékot, majd a kabátom zsebébe süllyesztem. Nem szoktam szemetelni. Az tilos! Ezt gyorsan megtanultam egy arborétumban.
- Hát igazán örültem a találkozásnak kisasszony! Remélem még látlak! - biccentek egyet köszönésképpen, majd elhúzom oldalra a seprűt és már ott sem vagyok. Végül csak lesz egy kis száguldozás, amire a legideálisabb helyszínnek az erdő fölötti részt, valamint az iskola tornyait találtam.