A kastélytól körülbelül 5 perc járóútra található egy hatalmas terület, mely a diákok körében igen kedvelt sportnak, a kviddicsnek ad helyet. Ez a nyilvános pálya, ellentétben a házak behatolásgátlóval és mindenféle titkosító bűbájjal kezelt csarnokaival szemben. Több méter magasban találhatóak a karikák a pálya két végén, három-három darab. A fűtenger, mely valaha itt nőtt mára már maximum egy kisebb tónak nevezhető, mivel a szorgos diákok fürge lábai letaposták a szálakat. Körben a pálya szélén hatalmas pódiumok találhatók, az egyik oldalon az Eridon és a Navine „páholya” található, a másikon a Levitáé és a Relloné. A szurkoló nebulók kényelmét fapadok szolgálják, s a leghátsó sorok fölött hátul kifeszítve zászlókon a házak jelképállatai a megfelelő színben. A lelátó téliesíthető is szükség esetén, bűbájjal kezelt üveglap húzható az emelvények fölé.
Az öltözők a házak lelátóinak oldalán találhatók, azonban nem a fenti magaslatokban, hanem lent a földön, innen indulnak el az elszánt csapattagok a mérkőzésekre, ekkor még felvillanyozódva a siker reményétől. A pálya kastély felőli szélétől néhány méterre található egy kisebb ház, melybe belépve észrevehető, hogy tértágító bűbájjal kezelt. Seprűk és ütők különböző márkáiból találhatók használt és öreg darabok, azon diákoknak, akik esetleg csak kedvtelésből játszanak, vagy nincs saját seprűjük. Fel kellene már frissíteni mindkét eszközből az állományt!
Továbbá találhatók még itt különböző segédeszközök az edzésekhez, amelyek a kapitányok fantáziájára vannak bízva!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=492834#post492834][b]Aiden Ward - 2015.04.13. 16:00[/b][/url]

Az első akadályokat sikeresen vettem, bár az évnyitó halál unalom volt. Csak a szokásos, mint minden iskolában: megszeppent elsősök, bizonytalan újoncok, bezsongott lányok, akik hevesen gesztikulálva mesélik a szünetben történteket, némi vihogás kíséretében. Az igazgatói beszéd egész jó volt, az pedig egyáltalán nem meglepetés, hogy a korábbi házam megfelelőjébe osztottak, még a színek is stimmelnek. Zsír, csípem a zöldet!
Már a vacsora alatt igyekeztem beszélgetést kezdeményezni néhány sráccal, később pedig a klubhelyiségben is tartottam magam ahhoz, hogy nem árt már a legelején elkezdeni az ismerkedést, különben csak az a srác leszek, aki, ja, a Roxfortból jött, de amúgy fogalmam sincs kicsoda. Ezt pedig szeretnénk szép nagy ívben elkerülni, bár ezekkel a külső adottságokkal szinte esélytelen, hogy megúsznám ilyen könnyen, még ha akarnám is. Biztos van, aki ütné a fejem, a lányok közül meg biztos akad, akire elég csak rákacsintani.
Kis feszültség levezetésképp muszáj volt lejönnöm futni egyet, amihez így látatlanban és első körben nem találtam megfelelőbb helyet a kviddicspályánál. Már a pályáig eljutni is elég jó táv, de nem játszom kicsiben. Ha már edzés, legyen kemény, és fárasszon ki annyira, amennyire csak lehet. Amúgy sem terveztem mára semmi mást, lassan sötétedni is kezd – a lehető legmegfelelőbb idő egy kis kocogáshoz. Bő, kosaras stílusú rövidnadrág, teljesen egyszerű, fehér póló van rajtam, és egy fekete pulóver a derekamra kötve, amit le is dobok az egyik lelátóra vezető lépcsőre, ahogy a pályára érek, és gyorsítok a tempón némileg. Még jó idő van, később viszont szükség lehet rá, jobb szeretek mindenre felkészülni, minthogy valami váratlanul érjen, és rosszul jöjjek ki belőle.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=494132#post494132][b]Aiden Ward - 2015.04.17. 22:30[/b][/url]

Egyenletes levegővétel. Ami nehezen megy sokaknak, pedig ez az alapja minden állóképességet komolyan igénybevevő sportnak, így a futásnak is, ha a jelenlegi legegyszerűbb példát vesszük. Sokévnyi folyamatos sportolásnak köszönhetem, hogy masszív dohányosként sem okoz gondot több kilométert lefutni egyhuzamban, akár a tempóm folyamatos változtatásával. Néha ugyan, ha nem vagyok a megfelelő állapotban, nem árt kicsit rákoncentrálnom, különben egy kör után kidőlök és hörögve készülök a túlvilágra, hogy aztán némi szenvedés után újrakezdjem. Mert nem adom fel. Soha. Aki feladja, az gyenge, avagy gyáva, szituációfüggő.
Alapvetően meg szeretek ilyenkor az élet nagy dolgain kínlódni, filozofálni, és a hűvös szellő is kitisztítja a fejem. Egy darabig észre sem veszem, hogy társaságom akadt, nyilván eddig háttal futottam neki, vagy tényleg ennyire figyelmetlen volnék? Mivel kezd sötétedni, és a pálya elég nagy, nem tudom elsőre megállapítani még azt sem, milyen nemű a másik egyed, ráadásul még hatalmas cuccok is vannak rajta, ami egyáltalán nem segít. Ha valami aprócska sportmelltartó és rövidnadrág lenne, ahogy az manapság divat a lányoknál, hamarabb is megállapíthatnám. Az persze, álmodozzak csak tovább, mi? Közben, mivel kíváncsivá tesz az idegen, lassítok kicsit, kihasználva a kanyar kínálta lehetőségeket feltűnésmentesség terén. És igen, jól tippeltem, hogy egy bájos hölgyeménnyel van dolgom. Aztán rákapcsolok, mert ugyan elég nagy a táv köztünk, de simán lekörözöm, nem ügy. Oké, annyira azért nem is piskóta...
- Aki később éri el azt a lelátót, nos, megállapodhatunk a tétben, ha sikerül utolérned – mutatom a kijelölt célt, végül kacsintok egyet szélesen vigyorogva. Még egy másodpercnyit várok arra, hogy tudatosuljon is benne, amit mondtam, majd nekiiramodok. Persze hagyni fogom nyerni. Azt nem tudom, hogy ezzel ő is tisztában van- e, mindenesetre csak szép fokozatosan veszek vissza, még grimaszolok is, hogy hiteles legyen az alakítás. És meglehetősen jó színészpalánta lennék, de tényleg! A térdemre támaszkodva zihálok, azért vegyük számításba, hogy előtte is sprinteltem egy fél kört, szóval erre nem kell rájátszanom. Várakozásteljes pillantással nézek fel rá, amennyiben nem futott tovább, menekülvén az ismeretlentől, aki totál random futóversenyre invitálja. Lehet én is megijednék.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=522649#post522649][b]Aiden Ward - 2015.09.24. 15:39[/b][/url]

Izgalmasnak ígérkezik ez az edzőmeccs. Nem is igazán voltam tisztában vele, hogy két csapatnyit kiteszünk házon belül, de ez mit sem változtat azon, hogy perceken belül puccba kell vágnom magam, és jelenésünk van a pályán. Azok ellen, akikkel alapvetően összedolgozni szoktam. Érdekes felállás, remélem, hogy nem fog összezavarni a sok ismerős arc, akit amúgy most szabadon rohamozhatok a vasgolyóbisokkal. A különböző színű talárok nélkül tutira elszabadulna a káosz.
Felmérem a helyzetet a JV beszéde közben, és próbálok már most valami taktikát kitalálni, pont azt kihasználva, hogy ismerem az ellenfelek módszereit, hiszen együtt edzünk, együtt küzdünk azért, hogy egy-egy cselt elsajátítsunk. Követem a többieket, ahogy felállunk a kezdéshez, és várom a meccs kezdetét jelző sípszót. Tekintetemmel rögtön a gurkókat keresem, és nem is kételkedem abban, hogy már rögtön az elején szükség lehet arra, hogy arrébb pofozzuk az esetleges veszélyeztető tényezőket, így a hajtóink közelében maradok, amint meghallom a jelzést.
Jól is teszem, az egyik vasszörnyeteg szélsebesen indul meg Conroy felé. A seprűmre hajolva iramodok meg a lány felé, és vágódok be egyelőre még nem hatalmas nehézségek árán mellé, ütőmet lendítve. Egy viszonylag pontos és erőteljes ütéssel irányítom a labdát az ellenfél fogója, Ruben felé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=673392#post673392][b]Aiden Ward - 2017.04.09. 14:25[/b][/url]

A tegnapi edzésen lent felejtettem az öltözőben a melegítő felsőm, benne egy doboz cigarettával, és ami még ennél is fontosabb, a telefonommal! El tudjátok képzelni, mi tortúra volt ez a fél nap nyomkodható eszköz híján? Csoda, hogy remegnek a kis kacsóim ilyen elvonási tünetek mellett?
Mivel a kapitányunk épp házon kívül tartózkodik, Cole meg tudja isten, hol a francban van már megint, hálát adok az eridon időpontválasztásának, és sietősen el is indulok a pálya felé. Ugyan az út közben velem szemben sétálgató játékosok adnak némi okot az aggodalomra, tudod, kinek van kedve felesleges köröket futni – végül egyiküktől azért megkérdezem, lent van- e még valaki, és megkönnyebbülten sóhajtok, mikor elhangzik a kétes ’elvileg’ szócska. Nekem ennyi is bőven elég, robogok tova’.
Hogy aztán belépve az öltözőbe, azonnal földbe gyökerezzen a lábam.
Bárhol felismerem a levitás lányt; bárhol, ezer közül. Egy pillanatra döbbenten bámulom a csókolózó párocskát, a következőben pedig érzelmek teljes arzenálja váltja egymást gyors egymásutánban – borsódzik a bőröm a dühtől, ami Kevin láttán fog el, kézfejem ökölbe szorul és vagy nyolcvankét féle forgatókönyv játszódik le a fejemben azzal kapcsolatban, hogyan verem péppé a kedvenc ellenfélcsapatom kapitányát. Idén is a kedvencem lesz. Milliméteres cafatokra darálni minden egyes tagját.
Végül úrrá leszek érzelmeimen – az érzelmek olyan csíráknak valók, mint az a szerencsétlen félmeztelen flótás, aki Shayleen szájában lóg.
Fintorogva nyitom ki a szekrényem hulla lazán, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Eddig nem vettek észre, a tároló ajtaja pedig nem nyikorog, úgyhogy továbbra sincs semmi okuk feltételezni, hogy van itt rajtuk kívül bárki is. Hisz miért is lenne, a főnixek már rég a kastélyban tömik degeszre magukat.
Csatt. Csapódik a szekrényajtó, jómagam pedig azzal a jól ismert, gunyoros, önelégült, marhára irritáló mosollyal a fejemen dőlök neki vállal. Tekintetemből semmi nem olvasható ki az imént tiszteletét tevő, egyébként nem létező szentimentális énem közreműködéséből. Szenvtelenül pislogok, a képemen elterülő kaján vigyor semmi jóval nem kecsegtet. Ábrándos-cinikus hümmögés.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=674303#post674303][b]Aiden Ward - 2017.04.14. 21:57[/b][/url]

Nehezemre esik nem kiröhögni ezt a félmeztelen nyomorultat, ahogy próbál nagyobbnak látszani. Mosolyom szélesedik, tekintetem végigfuttatom az egyébként tagadhatatlanul kidolgozott felsőtesten, kurtán kuncogok a törülköző láttán – előttem van a paprikavörös arc, ahogy néhány kocka láttán totálisan zavarba jön; a sors fintora volna, hogy valaki rájuk nyitott? És ki más is lehetne az a valaki, mint jómagam, hm? Aztán kékjeim a lány által is oly erősen szuggerált cipőcskére villan. Mintha csak azt várná, hogy a lábbelik hirtelen mágikus erőre kapjanak és messzire repítsék, el ebből a kínos szituációból.  Őt lentről felfelé mérem végig, szinte egy időben nézünk fel egymásra. Meg sem próbálok konkrét dolgokat kiolvasni a sötétbarna szemekből, rezzenéstelenül állom pillantását még egy kis ideig.
 - Ugyan már, miattam aztán ne hagyjátok abba. Nem akarok zavarni, már itt sem vagyok – válaszolom Kevinnek, még mindig a mellette álló levitásra meredve. Enyhén megdöntöm fejem, mintha valami nagyon érdekfeszítőt fedeztem volna fel rajta; hiába sugallja ezt a mozdulat, arckifejezésem továbbra is tök üres. És szavaimmal ellentétben nem úgy néz ki, mintha annyira távozni igyekeznék.
Úgy méregetem Shayleen-t, mint ragadozó a zsákmányát; végül, mintha ráuntam volna, hirtelen, mégis unottan váltok az eridonos arcára. Nézem, de nem érdekel. Látom az egyelőre nem túl kifejezett erőfitogtatást, csak úgy, a biztonság kedvéért, sosem tudni ugyebár, hogy egy elvetemült rellonos terelő mikre képes – de nem hat meg különösebben. A karját a lány derekán.
Egybeolvadni a szereppel – ez mindig is tökéletesen ment.
 - Egészen le vagyok nyűgözve – cseng az ismert tónus, semmi szemrehányás, semmi baljós, csak a megszokott Aiden. – Már a helyszínválasztást illetően.
Emelem balom, mutatóujjammal téve egy kört. Ajkaim ismét gunyoros görbét vesznek fel, az egész testtartásomból az jöhet le, hogy marha jól szórakozom. Még én is majdnem elhiszem, hogy így van. Ellököm magam a szekrénytől, telefonomat a nadrágzsebembe csúsztatva, pulóveremet hanyagul a vállamra dobva.
 - Jól bevált terep, hah? – futtatom körbe tekintetem, végül Kevinre kacsintok. Utalva ezzel arra, hányan lehettek ugyanabban a helyzetben itt korábban, mint gerlepárunk. Ezen kívül pedig sejtethet ez a pár szó olyasmit, hogy jómagam is otthonosan mozgok ilyen téren a helyiségben, ahogy azt is, hogy tudok valamit Kevinről, amit a lány nem.
Egy utolsó lekezelő, sokkal inkább fintorra hajazó mosolyvillantás, majd két ujjammal homlokom előtt „szalutálva” fordítok hátat, és lépek le, mint aki jól végezte dolgát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=699838#post699838][b]Aiden Ward - 2017.09.06. 15:43[/b][/url]

Épp hasítok jó öreg barátomért, hogy sokadszorra is csattanhasson kerek idomain az ütőm, mikor lendítés közben meghallom a kétségbeesett kiáltást – szemforgatva pofozom a gurkót nagyjából a hang irányába, hogy aztán igazítva valamelyest pozíciómon, felmérhessem, mi a hiszti tárgya ezúttal.
Egy szempillantás alatt kapom elő pálcámat, hogy a megszokott módszerrel elkerülhessük a becsapódást – még a végén Mínea válogatott módszereivel néznék szembe, amiért összetörtem a meccs egyik potenciális játékosát. Aztán az van, hogy a nem túl elsietett mentőakcióm közepette Zsófi sikeresen összekaparja mellette zuhanó eszközét, jómagam pedig úgy döntök, lássuk, mi lesz a vége; természetesen készenlétben állok, ha nem szenvedi vissza magát időben, jöhet a B terv.
Bólintok – szép. Aprót mozdítok még így is a pálcán, melynek hatására az épp Zsófit megkörnyékező gurkó belefagy a mozdulatba.
 - Lássuk csak... – vágok töprengő arcot, erősen túlszínészkedve. – Hm, talán elvittelek volna a gyengélkedőre. – Közlöm végül rezignáltan, aztán felemelve pálcás balomat kérdőn vonom fel szemöldököm.
 - Szerinted mégis mi a jó bánatért van nálam ez, he? Többtíz méterrel a föld felett száguldozol össze-vissza, két ötvenkilós dögöt kergetve; örülök, hogy végre feltűnt, ez bizony egy hangyányit veszélyes hobbi.
Seggfej vagyok? Szerintem már hozzászokott. Az viszont, hogy úgy döntöttem, kikupálom terelésből, a legkevésbé sem egyenlő a bébiszitterkedéssel.
 - Na, pont ezért szoktam azt mondani, hogy negyvenkilós kislányok kezébe ütő nem való. – Le a kalappal egyébként Zsófi előtt, jobb esetben is minden második edzésen megkapja ezt, és még mindig itt van. A dacossággal nincs probléma, ez már alapvetően egy jó pont. – A helyedben nem rinyálnék annyit, tudom, hogy a menetszelem sem piskóta, de... izé. Az a vas ott a pálya felénél val’szeg tizedannyira sem kellemes, mint szerény személyem.
Igen, voltam olyan határtalanul nagylelkű, hogy a nagy magyarázás közben útjára engedtem az imént megállított golyóbist, ami pár másodpercnyi összezavarodott kanyargás után – hisz az előbb még ott volt az áldozat –, célba vesz minket. Dobok egy hátraarcot, aminek köszönhetően Zsófi marad a közelebbi játékos, minimálisra csökkentve annak az esélyét, hogy utánam eredjen a félmázsás dög.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=702526#post702526][b]Aiden Ward - 2017.09.18. 17:37[/b][/url]

Ha nem Zsófihoz hasonló kis csitrik vettek volna körül világéletemben, biztosan meghatna ez a pattogás, és hogy próbál keménykedni. Rezignáltan nézelődök körbe-körbe, lenyűgöző türelmemet bizonyítva és még annál is nagyobb mértékű toleranciámat a pancserekkel szemben. Aztán szélesen elvigyorodok; hirtelen váltás.
 - Ne parázz, kiscsibe, elég jól bánok a pálcával – még kacsintok is mellé, hogy egyértelműsítsem az utalást. Felhorkanok, kellőképp elszórakoztatom magam, ez olyan magas labda volt, hogy bűn lett volna nem leütni. Egyébként még a jobb véglet, hogy örök kölyök vagyok, a másik opció az lehetett volna, hogy magamra veszem, hogy a képességeimet vitatja, és tök véletlenül felengedek még plusz vaslabdákat. Esetleg megbűvölve őket, hogy a közelembe eszük ágába’ ne legyen jönni. Lehet velem játszani, csak kérdés; megéri- e?
 - Na, azt majd meglátjuk, ki dug fel kinek, és mit – vonom fel fél szemöldököm, még haloványan felfedezhető előző pajzán vigyorom árnyéka, de jókedvem elillanni látszik. – Túl sok a beszéd. Ha nem akarod, hogy kipeckeljem a szádat, és ne tudj kétségbeesetten sikítozni, ha valami gikszer csúszik a számításaidba, ezzel legalább a lehetőségét megadva annak, hogy megmentselek pár csonttöréstől, fogd be és koncentrálj arra, amiért itt vagyunk. A hisztériára nem vagyok kíváncsi – fenyegetőzésem tárgyának módszerét pedig a fantáziájára bízom. Teszek egy türelmetlen mozdulatot, majd átengedem a terepet a vasnak, ha Zsófi tovább puffog magában, majd rájön, ha telibe kapja a gurkó...
Amint megbizonyosodom róla, hogy nem engem követ tömör barátunk, egészen a pálya aljáig ereszkedem, és anélkül, hogy talpaim érintenék a földet, felszedem Zsófi imént elejtett ütőjét. Ahogy elnézem, végre rátérhetünk a gyakorlásra is, úgyhogy nagyjából a kezdőmagasságig kényelmesen röppenek vissza, a lány felé fordulok, majd lehorgonyzom, és kíváncsian követem végig tekintetemmel, hogy mihez kezd a hátbatámadással. Unottan támaszkodom a nyélen, az egyébként egész bravúros kergetőzést figyelve; alattomos mosoly kúszik arcomra, mikor elindul felém a lány.
Nem mozdulok egy centit sem azon kívül, hogy plusz ütőmet nadrágom derékrészébe csúsztatva elteszem az útból, saját eszközömet meg hanyagul feldobom, és könnyedén elkapom, miközben kihívóan bámulom háztársnőmet. Nagyjából vele egyszerre mozdulok, alig arrébb rebbenve oldalirányban, két kezembe fogva ütőmet, teljes mértékben felkészülve a gurkó irányára – ennek megfelelően azonnal lendítek, és törzsből utána fordulva és kizárólag a majdnem merőleges irányváltás okán hatalmasat vágok a labdára. Így az most nem tökéletesen függőlegesen száguld, eddigi hosszanti irányában továbbhalad, valamennyivel Zsófi előtt fog kilyukadni, úgyhogy a lány helyében kétszer meggondolnám, merre indulva hozom ki magam újra vízszintbe.  
Az ütéstől kicsit elsodródom, kibillenek az egyensúlyomból, de még időben kapok a nyélre fél kézzel, így viszonylag gyorsan összekaparom magam.
Lássuk, újoncunk hogy kezeli a szituációt.