36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék
Kviddicspálya - Mezősi Nyeste Veronika hozzászólásai (15 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Mezősi Nyeste Veronika
INAKTÍV


dadogós angyal
offline
RPG hsz: 221
Összes hsz: 1595
gyakorlós
Írta: 2016. december 24. 15:13
| Link

Kis csapatom lelkes tagjai Love  Angel Pirul

Eljött ez is! Ő lett a kviddicskapitány és emellé egy szinte teljesen új felállást is kapott. Vagyis szervezett, mert előbb a kviddicsben majd a navinében történtek olyan változások, amitől legszívesebben sírni támadt volna kedve, de végül erős maradt és nem tette. Sokat segített, hogy Noémi is navinés lett, bár továbbra is fura neki a lány, mégis rengeteget tanult tőle már rövid idő alatt is. Az új házvezető és a helyette is segítőkésznek bizonyult és szinte rögtön megkeresték, felajánlva mindenfélét, ami megkönnyítené a dolgát. Természetesen beszélni egyik sem tudja megtanítani, így Nyeste még mindig elég bizonytalan, mert hát hogyan is magyarázna ő el, mindenféle kviddicses dolgokat, meg stratégiákat, amiket kitalál? Van már ötlete, de nem lesz egyszerű. A csapattársaitól nagyon sok türelmet és együtt működést igényel, s mivel sok az új tag, nem tudja, hogy mire számítson e téren. Abban bízik, hogy Iza, a nála azért jóval tapasztaltabb levitás lány sokat segít majd neki, de tudja, hogy nem hagyhatja a felelősséget másra.
Összeszedte hát minden (nem létező) bátorságát és gyakorlást hirdetett, most pedig a kviddicsmezében, kezében a seprűjével várja, hogy megérkezzen minden lelkes csapattagja, s túl essenek az első hivatalos eddzésen, még mielőtt a eridontól vereséget szenvednek. Fő az optimizmus... Na sebaj.
Mellette a földön a labdák, és egy tábla, amire majd írni fog... Mert hát, beszélni nem lesz idő.
Amint mindenki, aki visszajelzett megérkezik, fel is írja az első fontos dolgot.
Mindenkitől kérek egy gyors bemutatkozást, seprűvel-kviddiccsel való tapasztalatokra és a csapatban betöltött posztra vonatkozóan!
Ha valakinek nem lenne egyértelmű: Nyeste vagyok, hajtó ez lesz az ötödik évem, és jelenleg én vagyok a CSK.
Kérdések, a bemutatkozás után!

S amint ezzel kész van a többiekhez fordul várva, hogy mindenki szép sorban elhadarja, amit kell, feltegye az esetleges kérdéseit, aztán tovább léphessenek, a következő fontos pontra... Ami reméli, hogy a tényleges gyakorlás lesz
.

//Álmodói tudnivalók: Nem kell hosszú hszeket írni, innentől én is rövidségre törekszem. Mivel csak 10 napunk van a tényleges meccsig (elnézést csúsztam egy hetet T__T) így nem fogok várni senkire sem, de bármikor bárhol be lehet csatlakozni Smiley Tőlem a kövi hsz holnap este 20.00 körül várható, ha előbb írna mindneki *optimista* akkor előbb, ha addig nem ír senki... akkor... akkor BOLDOG KARÁCSONYT! Cheesy meg amúgy is Smiley//
Utoljára módosította:Mezősi Nyeste Veronika, 2016. december 24. 15:13 Szál megtekintése

Mezősi Nyeste Veronika
INAKTÍV


dadogós angyal
offline
RPG hsz: 221
Összes hsz: 1595
Írta: 2016. december 25. 20:00 | Link

Kis csapatom lelkes tagjai Love  Angel Pirul

Szépen felírja a neveket, meg a posztokat a táblára, táblázat szerűen, remélve, így mindenki megjegyez majd mindent könnyedén. Mivel a formalitásokon túl vannak, és egyelőre senki sem kérdezett, úgy érzi ideje a lényegre térni. A következőket körmöli fel gyorsan a táblára, miután egy bólintással nyugtázza az utolsó bemutatkozást is Kelementől.
Négyen vagyunk hajtók, és Kelemen, aki fogó. Alíz, John és Viki ti bemelegítésnek csináljatok három kört, és gyakoroljátok a gyorsulást-lassulást-fordulásokat. Ha megvagytok gyertek vissza ide.
A három újdonsült hajtóra pillant és int nekik, hogy menjenek, mert az a benyomása, hogy még a repülés is új a kettő lánykának, és John se valószínű, hogy otthonosan érzi majd magát az iskolai seprűvel. Ha a hajtó társai felszállnak Kelemenhez fordul.
Sosem voltam fogó, így ez egy kicsit nehéz. De arra gondoltam elengedem a cikeszt a dobozból, te meg megpróbálhatnád elfogni. Kivéve, ha van jobb ötleted.
Kérdőn pillant a fiúra, ez számára nagyon nehéz, nem tudja pontosan, hogyan lehetne ezt a posztot gyakorolni. Persze dobálhatna a fiúnak mindenféle ping-pong labdákat és hasonlókat, de nem biztos benne, hogy az segítene. Természetesen, ha Kelemennek van jobb ötlete, akkor meghallgatja és aszerint cselekednek majd. Ha viszont megfelel a fiúnak ez a változat, akkor jelez neki is, hogy szálljon fel és ha a fiú kellően magasba ér kiengedi a cikeszt, majd előkeresi a zsebéből a kölcsönzött sípot és belefúj, jelezve Kelemennek, hogy induljon. A cikesz ugyanis egy szempillantás alatt elszáguld a pálya túl oldala felé, hogy aztán elvesszen a messzeségben.

Álmodói infók
Szál megtekintése

Mezősi Nyeste Veronika
INAKTÍV


dadogós angyal
offline
RPG hsz: 221
Összes hsz: 1595
Írta: 2016. december 26. 21:20 | Link

Kis csapatom lelkes tagjai Love  Pirul

Idegeskedve figyeli a három hajtót, mert a lányok eléggé bizonytalannak tűnnek és ez sajnos aggasztja. Kelemen magabiztosan siet a cikesz után így felé csak egy-egy gyors pillantást vet. Közben befut újdonsült helyettese is, és rögtön magyarázkodni kezd, de Nyestét egyáltalán nem érdekli hogy késett a szőke lány. Vidáman megrázza a fejét, int neki, hogy nincs semmi baj. Iza kérdésére is csak nemlegesen fejcsóvát mutat be, majd a táblára mutat, ahonnan leolvashatja helyettese is, hogy mit adott ki feladatba. Közben a többiek röpködnek, Nyeste meg egyáltalán nem elégedett. Szíve szerint azt mondaná Izabellának, tanítsa meg repülni a többieket, de tudja, hogy ez lehetetlen. Előhúz egy lapot a zsebéből és most arra ír le gyorsan pár sort, majd odanyújtja az őrzőnek.
Repülj egy kört Viki mellett, hogy kissé magabiztosabb legyen.

Ha Iza ebbe beleegyezik, akkor amint visszaér a fiatalabbik hajtó lány rá is bízza a szőkére. Johnt utánuk küldi, ha megérkezik, bízva benne, hogy a fiú kellően bevállalós és merész. Majd a táblára írja nekik a következő üzenetet:
Iza, Viki, John! Ha visszaértek vigyétek magatokkal a kvaffot és gyakoroljátok a passzokat. Figyeljetek rá, hogy ne essen le a labda. Ha belejöttetek, akkor repüljetek a karikákhoz. Iza őriz, Viki és John ti próbáljatok rádobni.
Aztán Alízhoz fordul. Megnyugtatóan a lány vállára teszi a kezét és megszorítja azt, majd int a lánynak, hogy üljön fel a seprűre aztán mögé ül ő is. Bár Nyeste sosem repült még mással, tisztában van vele, hogy órák alatt sem tudná elmagyarázni, mit és hogyan kell érezni, irányítani. Bízik benne, hogyha megmutatja az többet ér, még ha ezzel Alízt kissé meg is lepi. Kesztyűs kezeit, prefektus társa kezeire helyezi, kissé előre hajolva kérdő pillantást vet a másikra, és ha ő is készen áll, Nyeste felrántja Alíz kezeit és ezzel a seprűnyelét, hogy a magasba emelkedjenek.
Vet még egy pillantást Kelemenre, s ha csak nincs valami baj, gyorsabb tempóra kapcsol Alízzal maga előtt.


Álmodói infók:
Utoljára módosította:Mezősi Nyeste Veronika, 2016. december 26. 21:24 Szál megtekintése

Mezősi Nyeste Veronika
INAKTÍV


dadogós angyal
offline
RPG hsz: 221
Összes hsz: 1595
Írta: 2016. december 27. 11:23 | Link

Alíz Love

Furcsa így repülni, hogy ül előtte valaki, az egyensúlya sem olyan biztos, mert ki kell dőlnie egy picit oldalra, hogy rendesen lásson. Pár méter után viszont megszokja ezt a furcsa állapotot és ha nem is száz százalékos magabiztossággal de látszólag gond próbál előre dőlni és Alízt is közelebb tolni a nyélhez, miközben gyorsulásra ösztönzi a seprűt. Persze kettejükkel nem tud olyan gyorsan menni, de talán nem is baj. Nyeste ha kissé nehézkesen is, de igyekszik mindent úgy csinálni, ahogy egyedül is csinálná. Feljebb húzza a nyelet, hogy felemelkedjenek, majd ismét egyenesbe áll, hogy pár száz méter után lefelé tolja Alíz kezeit s így megint a föld felé vegyék az irányt. Még bőven időben, 20-25 méterre a földtől egyenesbe áll, lassít, majd megint gyorsít aztán szlalomozni kezd. Ha mindezt Alíz jól viseli akkor a szlalomból végül teljes fordulatot csinál. Rajzolnak két kisebb kört balra, majd jobbra fordítja a seprűt s abba az irányba is leírnak egy kört. Ez után lefelé tereli a seprűt, s ha földet értek leszáll Alíz mögül, mosolyogva várva, hogy mit gondol most szobatársa. Ha pedig minden rendben, a saját seprűjére ül, és int Alíznak, hogy szálljon fel. Remélhetőleg a lány veszi a lapot és nem kell neki magyarázni, hogy a feladat nagyjából ugyanaz, de most Nyeste csak mellette fog repülni és nem mögötte.
Szál megtekintése

Mezősi Nyeste Veronika
INAKTÍV


dadogós angyal
offline
RPG hsz: 221
Összes hsz: 1595
Írta: 2016. december 29. 23:03 | Link

Alíz

Felhúzza a szemöldökét, mert nem igazán tud mit kezdeni a kommenttel, de látva, hogy Alíz nem pánikol az újabb feladat láttán, nyugodtan ül a seprűjére és követi a lányt, ahogy nagyjából megismétli a korábbi feladatot. Nem tökéletes, de Nyeste elégedett, így nem is habozik sokat. Amint leszállnak pálcája segítségével magához int egy kvaffot. Könnyed mozdulattal kapja el a piros lasztit, majd ismét seprűre ül és jelez Alíznak is, hogy ugyanezt tegye. Ha lány követi példáját, a magasba emelkedik. Megy még egy kört Alízzal maga mellett, fel-le, balra-jobbra cikázva, hirtelen megfordulva. Elvégre nem árt még egy kis gyakorlás. Ha pedig ez is sikerült, akkor kicsit eltávolodik a lánytól, majd a kvaffot tartó kezét meglendíti és felé hajítja a labdát, bízva benne, hogy Alíz elkapja azt. De arra is felkészül, hogyha a lánynak ez nem sikerülne akkor a labda után vethesse magát és elkapja, mielőtt az földet ér.
Szál megtekintése

Mezősi Nyeste Veronika
INAKTÍV


dadogós angyal
offline
RPG hsz: 221
Összes hsz: 1595
Írta: 2017. január 2. 19:51 | Link

Alíz

Megnyugodva tapasztalja, hogy Alíz végre ráérzett a repülésre és már nem látszik halálsápadtnak sem. A fiatalabb lányka Jól követi Nyeste mozdulatait, így a vörös bátran kezd bele a kvaffal való foglalkozásba. Könnyedén hajítja a labdát Alíz felé, és széles mosolyra húzza a száját, ahogy a másik lányt figyeli. Alíz ugyanis gondolkodás nélkül engedi el a seprűnyelét és nyúl a labdáért, amit nagyon biztatóan el is kap. Persze Nyeste azt is látja, ahogy megijed a másik, de nem foglalkozik ezzel, csak elengedi ő is a seprűjét és felmutatja mindkét kezén a hüvelykujjait, miközben szélesen mosolyog tovább, amíg Alíz vissza nem passzolja neki a labdát.
Könnyedén kapja el, csak a balkezét használva, jobbját a seprűre teszi vissza, szinte rögvest. A labdát tartó kezével int társának, hogy induljon el. Nyeste is megindul a seprűjével, le is hagyja valamennyire Alízt, aztán átlósan hátra dobja neki a labdát. Ezzel újabb kihívás elé állítva a fiatalabb navinést.
Ezt követően a másik kis csapat felé fordul, hogy lássa, ők hogyan haladnak. Látszólag ott is alakul minden, így visszafordítja a seprűjét és Alizra pillant, hogy így is sikerült-e elkapni a lasztit, és jön-e már vissza hozzá a piros bőr.
Szál megtekintése

Mezősi Nyeste Veronika
INAKTÍV


dadogós angyal
offline
RPG hsz: 221
Összes hsz: 1595
Írta: 2017. július 31. 12:51 | Link

Melissa Von

Kevesen vannak a csapatában, és akárhogy próbálkozik nem sikerül embereket toboroznia. Ennek ellenére lelkesen várja az első meccsüket, és bízik benne, hogy a levitásokkal kiegészülve most is jól teljesítenek majd. A kviddics mellett amúgy az elemi mágiát is hanyagolta, pedig már annyira nem rémiszti a dolog, főleg, hogy a Brannel való gyakorlás ráébresztette, sokkal biztonságosabb ha tudja mit csinál, mintha magától tör elő ez az erő. Ugyanakkor még mindig elég bátortalan, ezért is ötlik fel benne, hogy talán kviddics közben gyakorolhatna ezt azt. Ha szerencsés nincs senki sem a pályán és mindkét elemén gyakorolhat, miközben a levegőben repked. Bár tény és való, hogy nem olyan a dolog, ha nincs ott valaki, aki megerősíti de egyelőre ezt a negatív gondolatot elhessegeti a kis vörös, és a seprűjével együtt viszonylag gyors léptekkel siet a kviddicspálya felé. Most szimpla mulgi ruhákban feszít, a mezét nem használja ilyen napokon, egyébként sem csapatkapitényként jön, hanem egyszerű boszorkányként, aki szereti a repülést.
A pályára érve egy másik repülő foltot pillant meg. Egy pillanatra elbizonytalanodik, körbe néz, de több alakot nem lát. Ketten még nem fogják egymást zavarni. Legalábbis reméli. Felül a seprűjére, elrúgja magát, s ahogy a szél a hajába kap, lehunyja a szemeit. Most még csak élvezi az érzést, de azért lázasan jár az agya, mit is gyakoroljon majd először. Talán valami illattal kéne próbálkozni... Azt még nagyon keveset gyakorolta.
Amikor úgy érzi kellően magasan jár kinyitja a szemeit. Nem csalódik, a karikák magasságban találja magát. Ráhasal a seprűre és kilő a másik oldal felé ő is, de figyel rá, hogy ez ellenkező oldalon repüljön, ne azon ahol a másik repkedő is. Nem szeretne balesetet.
Szál megtekintése

Mezősi Nyeste Veronika
INAKTÍV


dadogós angyal
offline
RPG hsz: 221
Összes hsz: 1595
Írta: 2017. július 31. 15:38 | Link

Melissa Von

Biztos benne, hogy észrevették, de nem zavartatja magát. Nem tudja a másik - innen lánynak tűnő személy - milyen szándékkal jött, épp ezért nem is akarja megzavarni semmiben sem. A manővere kicsit veszélyesnek tetszik Nyeste szemében, de valószínűleg talpraesettebb a lányka - mert most már biztosan be tudja azonosítani, hogy nála fiatalabb leányzóról van szó - és nem is először repül. Vagy ha igen, akkor rettentően tehetséges és balga. Ez azonban nem olyasmi, amivel a navinésnek foglalkoznia kéne épp ezért mikor a másik felfelé húz el, ő inkább az előtte lévő karikára fókuszál, aztán hirtelen ötlete támad, s bár levegővel akart gyakorolni előbb, inkább egy vizet idéz, s tőle telhető leggyorsabban próbálja megfagyasztani. Azt tervezte, hogy átdobja az így kapott golyót a karikákon, de csalódnia kell. Nem elég gyors és a víz amit idézett, gyors tempóban a föld felé közelít. Nyeste persze nem adja fel. Seprűn ülve ismeretlenné vált ez a fogalom a számára. Előre nyújtja a bal kezét, mintha kvaffért szeretne nyúlni, úgy indul meg erősen lefelé a vízcseppek után. Koncentrál, hideget, fagyot képzel, ami ebben a hőmérsékletben nem esik nehezére a megvalósítás viszont annál inkább.
A dolog azonban nem teljesen sikertelen, és kisebb jégdarabok így is keletkeznek előtte. Kettőt el is kap, s már rántja is fel a seprűt, még épp időben, valószínűleg ha sokat gondolkodott volna még, akkor a földbe csapódik. Az öröm azonban korai, megfeledkezik a további koncentrálásról, s mire dobó magasságba kerül elolvad a kezében lévő jegecske, s kifolyik az ujjai között. Lemondóan hajol rá a seprűjére. Vízgömöt kéne megtanulnia csinálni előbb, aztán megfagyaszthatná, és dobálózhatna jéggolyókkal. Persze csak akkor ha nem zavar vele senkit. Tudja ám, hogy a jég, rettentően kemény és fájdalmas, ha eltalál valakit. Majdnem annyira rossz, mint egy gurkó. Mindenesetre álmodozni jó. Talán ha hozott volna magával valamit, amibe vizet töltene...
Nagy gondolkodása közben nem igazán figyel, hogy merre repül, így tovább emelkedik a magasba, és csak a cipője orrával éri a szélső karikát, bár így is megérzi. Ez pedig magához téríti.
- Áu-áu-áu! - kap oda a lábához, kicsit feljebb is húzza, masszírozza, közben pedig igyekszik megállítani a seprűjét, hogy ne nagyon menjen most sehova.
Utoljára módosította:Mezősi Nyeste Veronika, 2017. július 31. 15:44 Szál megtekintése

Mezősi Nyeste Veronika
INAKTÍV


dadogós angyal
offline
RPG hsz: 221
Összes hsz: 1595
Írta: 2017. július 31. 17:06 | Link

Melissa Von

A sikertelenség önmagában nem lombozza le. Az jut eszébe, hogy ez talán jó gyakorlat lehetne a fogójának. Cikesz nélkül is próbálkozhatnának, és neki is segítene abban, hogy tovább fejlessze a képességeit. Határozottan jó gondolatnak tűnik, s el is határozza, hogy felveti majd Kelemennek a dolgot, a legközelbbi edzésen. De az is lehet, hogy inkább küld egy baglyot a fiúnak az ötlettel, elvégre leírva előbb a mondandója végére érne. De mindegy is. A gondolat szuper, a megvalósításban még nem biztos, de most ennyi elég. Főleg mert beveri a lábát, s bár ez közel sem olyan fájdalmas, mint egy gurkó-puszi, még sincs annyi adrenalin a lányban, mint egy meccsen, így a fájdalom is jobban tudatosul. Meg is áll, felkapja a lábát és óvatosan masszírozni kezdi. Ekkor érkezik a másik lány a köezlébe, a kérdés pedig minden bizonnyal jogos. Elég hülyén festhet, ahogy seprűn egyensúlyozva a lábujjait dörzsölgeti. Előljáróban bólint egyet válaszként, aztán egy rendes válasszal is megpróbálkozik. Legalább a másikról is megtud valamit a dadogására való reakcióból.
- I...i...igen ccs...ccss...csacsak be...be...bebe...bevvvvertem a lá...lá..llllábam - mire elmondja, már szerencsére nem is fáj. Elengedi a lábfejét, megfordítja a sepűt és a bűnös póznára mutat, ami az útjában állt. Vagyis, amit elfelejtett kikerülni. Minden ugye nézőpont kérdése. Nyeste azért szeretné azt hinni a karika változtatott helyet és nem ő volt figyelmetlen, még akkor is ha tisztában van a helyzet valótlanságával. De most hogy már rendben van és tud majd újra rendesen röpködni a kezét nyújtja a másik lány felé, hogy bemutatkozzon, aztán ha esetleg a másiknak is van kedve, verseny-repüljenek a túloldalra, vagy valami hasonló mókát csináljanak. Persze ha nem leges választ kap az sem fogja zavarni.
- Ny....ny... - oh, hogy mennyire utálja ilyenkor a nevét! - Nyenye... nye..nye... Nyeste vagy...gggyok.- Széles mosoly terül szét az arcán, a maga módján nagyon elégedett, hogy ezt viszonylag gyorsan közölte. A többi gondolat meg egyelőre ráér. Talán ha megfogalmazza pontosan, hogy mit is szeretne, akkor sikerül majd 3-4 megakadással elmondani. Elvégre fő az optimizmus!
Szál megtekintése

Mezősi Nyeste Veronika
INAKTÍV


dadogós angyal
offline
RPG hsz: 221
Összes hsz: 1595
Írta: 2017. július 31. 18:20 | Link

Melissa Von

A másik jól fogadja a dadogását, nem szakítja meg és nem is sürgeti, sőt még a szemét sem forgatja meg. Igaz a szemében felfedez némi sajnálatot a vörös, amit nem igazán ért, mert hát lehetne ennél sokkal rosszabb is, és amióta itt él, őt igazán nem zavarja a dolog. Ha zavarná, akkor valószínűleg minden egyes szót a pálcájával írna a levegőbe. De ezt a módszert csak a vizsgákon alkalmazza, mert azért tudja, hogy nem érnek rá a tanárok órákig feleltetni.
Túlesnek a bemutatkozáson, de nem ismételi el a másik nevét, csak egy bólintással jelzi, hogy érti és elraktározza az információt. Vagy legalábbis megpróbálja, mert azért a nevekkel nem áll olyan jól, de igyekszik.
Közben szépen végig is gondolja a repülési javaslatait, és már nyitná is a száját, de a másik egy teljesen más témát hoz fel ő meg, pislog kettőt, hogy ez most hogy jött ide, de persze a rellonos szemszögéből biztos tök logikus a kérdés. Ez viszont erősen kizökkenti Nyestét abból, amit mondani akart, nem is tud olyan könnyedén válaszolni, mint tervezte.
- Je...je...jeje...jeget... dede...de el...elele...elolvvvvvvv...elolvadt - mondja végül a lényeget, mert lássuk be baromira unalmas és küszködős lenne, elmondani, hogy eredetileg egy vízgömböt akart, de rájött, ő arra nem képes, mert még nem is tanulta, csak látta Brancit, meg Olive nénit hasonlót csinálni és nem is gondolkodott egy pillanatig, aztán a víz a földfelé indult és az első gondolata az lett, hogy akkor utána repül és jeget csinál belőle, de az is csak pár kisebb-nagyobb cseppből sikerült és így mire felért azok elolvadtak, mert nem koncentrált és így bedobni sem tudta a karikák egyikébe, mert hát ugye nem.
Gondolatban egyébként ez olyan 3 másodperc alatt sűvít át a fején, de hát csak a gondolatai cikázóak a beszéde sosem volt az. Ritkán, ha tényleg sokáig gyakorolja magában a mondandóját, akkor el tud mondani ezt azt. De ilyen helyzetekben még sosem sikerült.
Megvonja a vállát, mintha amúgy tök lényegtelen lenne, aztán összeszedi magát újra, hogy megkérdezze, amit ő akart.
- V..vvv...vvvverseny? A a a karikákig meg...me..meg visssssssza? - És igen, ezzel is elégedett, mert azért kimondta az összes szót, nagyobb nehézségek nélkül. Remélhetőleg a másik értette is.
Szál megtekintése

Mezősi Nyeste Veronika
INAKTÍV


dadogós angyal
offline
RPG hsz: 221
Összes hsz: 1595
Írta: 2017. július 31. 19:12 | Link

Melissa Von

A másik lányban nagy lehet a versenyszellem, mert viszonylag hamar igent mond, és a testtartása is rögtön megváltozik. Nyeste is egészen felvidul. Régen volt, hogy szórakozott volna a kviddicspályán. Legtöbbször edzés vagy meccs miatt jön, s bár szokott tervezni játékokat a csapattársaknak, neki túlságosan kell figyelni, hogy minden szuperül menjen, ezért most kifejezetten vágyik egy kis kötetlen repülésre. Na jó, ahhoz persze nem kéne a másik, de ha már itt van, tök hülyeség lenne azt mondani, hogy figyi, egyedül akarok repkedni, de jó volt, hogy találkoztunk. Ez tőle teljesen távol áll. És ki tudja, lehet nem is marad már sokáig a másik, akkor pedig nyugodtan gyakorolhat még. Na meg... Közben is csinálhat egy kis ezt azt... Nem biztos, hogy a másiknak feltűnne, ha például meg tudna idézni egy kisebb szembeszelet neki. De ennyire azért nem bízik a képességeiben, mindenesetre a gondolat kecsegtető.
Felmutatja 3 ujját, így próbálja mondani, hogy ha a másik számolna, mint egy fajta jelzés, az sokat segítene. De ha nem akkor sem lesz probléma. Bízik magában és a képességeiben. Mostanra azért elég gyakorlott játékosnak mondhatja magát. Amint megvan a jel, vezényszó - vagy ami lesz, akár a menet kérdésre való bólintása is, ha csak az lett - megindul. Ráhasal a seprűjére, mintha eggyé válhatna a nyéllel és magában biztatja a seprűt. Aztán, élvezni kezdi rettentő mód, ahogy a szél viszi a haját, pont mikor először ült ma seprűre. Lehunyja a szemeit, és az eredeti elképzelésével ellentétben nem akadályozza a másikat a repülésben. Nem. Az nem lenne fair. Ugyanakkor, csodálatos érzés lenne, ha a szél vinné a seprűvel együtt és nem neki kéne a járgányt hajtani... Na de nem akar ő csalni. Ki is nyitja gyorsan a szemeit, körbenéz merre van a másik - mert lássuk be kisebb tömeggel egyszerűbb lehet a repkedés - de nincs vészesen lemaradva. A lábait is közelebb húzza a nyélhez, hogy még kisebb legyen a légellenállás, úgy suhan tovább.
Szál megtekintése

Mezősi Nyeste Veronika
INAKTÍV


dadogós angyal
offline
RPG hsz: 221
Összes hsz: 1595
Írta: 2017. július 31. 19:44 | Link

Melissa Von

Szépen lassan csökken köztük a távolság, s bár Nyeste nem gondolta, hogy át kéne repülniük a karikákon, egyértelművé válik számára a másik szándéka, így ő is célba veszi a szélső karikát. Tulajdonképpen ez juttatja előnyhöz, meg a rutin, amivel kissé lefelé haladva, gyorsan fordul a seprűjével viszonylag kis ívben, balra. A másik valami fura dolgot művel és fölfelé fordul. Nem is lenne ezzel baj, de lássuk be, felfelé mindig nehezebb repkedni, mert a gravitációt azért nehéz legyőzni, na meg ott az a plusz, hogyha felfelé megy, nem a megfelelő irányba fog állni, vagy lajhárba lesz, vagy utána kell még a seprűn egy nagyobbat igazítani. Nyestének viszont nincs ilyen problémája és elégedetten veszi tudomásul, hogy viszonylag nagy előnyre tesz szert a másikkal szemben, hála annak tapasztalatlan forduló technikája miatt.
Visszahasal a seprűre, gondolatban teljes gőzre kapcsol, és szent meggyőződése, hogy ezt az akaratot a seprű is érzi. Innen már nem néz hátra, csak a szemei előtt lebegő karikák kötik le. Picit ugyan kell emelkednie, de azt ekkora távolságon könnyedén tudja korrigálni és így a sebességéből sem fog veszíteni. Szorítja a seprűt, már már szinte hasal rajta és úgy suhan tovább, aztán mintha valami fogó lenne, előre nyújtja a balkezét, hogyha mással nem is, legalább egy karhossznyival győzzön majd, amikor ismét átsuhan egy karikán. Nem mintha egyébként meg tudnák állapítani, ha csak ennyin múlna. De talán a másik jobban le van maradva... Nem tudja. Nem figyel rá. Csak élvezi a szélsebes vágtát és a repülést.
Amint átsuhan a karikán, rögtön lefékez, hirtelen és gyorsan fordít a seprűn, így szinte azonnal megáll, s gyorsan fel is méri, megnyerte-e ezt a kis versenyt, vagy a másik volt az ügyesebb.
Szál megtekintése

Mezősi Nyeste Veronika
INAKTÍV


dadogós angyal
offline
RPG hsz: 221
Összes hsz: 1595
Írta: 2017. július 31. 20:38 | Link

Melissa Von

Nem tudná megmondani, hogy előbb volt-e vagy egy picivel hátrébb. A másik nagyon gyorsan utolérte. Valószínűleg jobb a seprűje a vörös által használt iskolai járgánynál és az is előnyére van, hogy egyelőre könnyebb. Aztán hogy később is az lesz-e majd eldől. Nyestét persze nem is igazán izgatja, hogy a másik nyert-e vagy ő. Ez neki nem erről szólt. Sokkal inkább a szórakozásról, arról hogy repüljön. S mint mindig most is támadtak nagyszerű gondolatai repülés közben, ezeknek egy részét pedig meg is fogja valósítani.
Amikor a másik lányka visszaér, és kezet nyújt, vidáman rázza meg a felé nyújtott jobbot, miközben egyetértően bólogat. Valóban jó volt. Kár, hogy a másik nem navinés, mert jól jönne egy ilyen merész lányka a csapatába. S ahogy ez átfut az agyán még remény is ébred benne... Ha esetleg levitás..
- M...mmmelyik há...háá.háházba jjj...jjjársz? - kérdezi meg, nem élve bele magát semmibe sem, amíg nem kap választ. Melissa közben a vállát kezdi mozgatni, Nyeste meg félredönti a fejét, úgy próbál rájönni, hogy mi is történhetett a másikkal. Visszapillant a karikákra és arra saccol, hogy elszámolta a másik a fordulást, esetleg meghúzta, amikor rájött, mennyi időt veszített és gyorsan próbált fordulni. Igaz Nyeste nem látta, hogy valójában hogyan fordult meg a szőke, de hacsak nem volt korábbi sérülése más indok nem lehet.
- Jjjj...jjjól vv...vv...vavagy? - kérdezi még egy kissé aggódva, mert azért pontosan emlékszik milyen volt bevágni az előbb a lábát. Sőt, emlékszik jópár gurkóra is, amik igencsak szenvedélyesen puszilgatták. Főleg ha a rellonosok küldték felé a vasat. Márpedig a rellonosok, általában ráküldik a kis fémszörnyeket.
Szál megtekintése

Mezősi Nyeste Veronika
INAKTÍV


dadogós angyal
offline
RPG hsz: 221
Összes hsz: 1595
Írta: 2017. augusztus 1. 14:10 | Link

Melissa Von

A választól nem lesz túl vidám. Félreértés ne essék semmi baja a rellonnal, csak épp nem örül annak, hogy a csapatukba ilyen potenciális tehetségek kerülnek majd - feltéve, hogy bővítik és a másik is akar majd játszani. Na de miért ne akarna? Igaz eleinte Nyeste sem akart, s ha Rosie nem győzködi és hozat neki egy tűzvillámot - amit egyébként ő visszaküldött - akkor soha meg sem fordul a fejében a jelentkezés. Aztán mennyire kellemesen csalódott! Most pedig ha akarná sem tudná senki sem eltántorítani a seprűje közeléből, és még a jövőjét is a kviddicsben képzeli el, bár sejti, hogy közel sem olyan jó, mint Maja, aki fiatal kora ellenére már is bekerült az egyik lengyel csapatba. De Nyestét ez sem zavarja. Tudja, hogy lesz neki még temérdek lehetősége, és ha nem is profi szinten, valahogy mégis a kviddics körül marad majd.
Azért gyorsan visszatereli a gondolatait a jelenre és mivel visszakapja a kérdést, előbb arra próbál válaszolni, utána pedig felteszi majd az újabb kérdését.
- N...nnn...nnn...navine - Mosolyog mellé, és szinte biztos benne, hogy valójában felesleges volt az egész szót kimondani, hiszen más ház neve nem kezdődik ezzel a betűvel. Igaz megállni nem nagyon tud, miközben próbál kimondani egy szót. Ez van. Meg lehet szokni.
- Bbebe...bebenne le...lelelesssssszel a a a cccccsapatban? - makogja el kissé nehezen, mert eléggé pörög az agya, közben pedig azt is észre veszi, mennyire mozgatja a másik a vállát. Természetes, hogy rögtön rosszra gondol. A vörös lányka edzett, megszokta a kviddicset és idefele sétálva be is melegített valamelyest. Számára emiatt az utólagos mozgolódás furán hat. Viszont a szőke lány megnyugtatóan vidáman közli, hogy semmi baja, így Nyeste aggodalma is alább hagy.
Tekintetével a pályát kezdi pásztázni, el-elkalandoznak a gondolatai. ~A szél idézést is gyakorolnom kéne... ~ fut át a fején, de tart tőle, hogy ezzel megzavarná a másikat, így mindez egyelőre csak gondolat marad.

Utoljára módosította:Mezősi Nyeste Veronika, 2017. augusztus 1. 14:11 Szál megtekintése

Mezősi Nyeste Veronika
INAKTÍV


dadogós angyal
offline
RPG hsz: 221
Összes hsz: 1595
Írta: 2018. április 30. 21:55 | Link

Széplaki Alíz


Végre, végre, végre! Megint itt van és megint a magasba szállhat. Akárhogy is, hiányzott neki a repülés, és az adrenalin, amit a kviddics vált ki belőle. Persze most még szó sincs meccsről. Egyelőre az sem biztos, hogy csapat lesz. De amióta visszatértek az iskolába most először van lehetősége rá, hogy a pályára lépjen és kicsit gyakoroljon, szórakozzon. Szerencsére nem kell egyedül tennie mindezt. Persze megoldotta volna azt is, de Alíz volt olyan kedves és vele jött. Nyeste nem tudja, a másik navis hogy érez a kviddics kapcsán, de a vörösnek már a tudat is mámorító.
A pályára lépve nem is vár sokat. Mivel ma nincs semmi szél, és túl egyszerűnek tűnik a dolog, úgy dönt, megpróbálkozik valami merészebbel. Szemeit lehunyja, jobb kezét előre nyújtja és elképzeli, hogyan támasztja fel a szelet. Hogy a pályán keresztbe szelje a szél, s így ha passzolgatni kezdenek a kvaffal, gyakorlásként akkor legyen némi akadály. Abban persze nem biztos, hogy fent tudja tartani ezt az állapotot hosszú távon, de kezdésnek már azzal is beéri, hogy a hajába kap a szél, és az arcába sodorja. Még mindig összpontosít, de most már kinyitja a szemeit. Seprűjét a lába közé fogja, haját szoros copfba köti, közben Alízra mosolyog. A szél továbbra is lengedez, nem túl erős, a seprűről nem fogja őket lerázni, de a kvaffot eltérítheti az útjáról, ha nem elég erős a dobás. Kezdésnek pont jó lesz.
Felkapja a vörös bőrt a földről, felhajítja magasra, aztán utána veti magát a levegőbe. Miközben a labda után nyúl, visszapillant, hogy Alíz is követi-e, passzolhat-e rögtön, vagy várnia kell még a másikra?


Kviddicspálya - Mezősi Nyeste Veronika hozzászólásai (15 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék