Benjamin

A lelátón ülve vizslatom a lényeket, amik elhaladnak előttem. Embernek nem igazán nevezném őket, főleg azt nem, aki épp az imént gáncsolta ki az egyik háztársam.
Gyökér.
És ennyi. Nem állok fel, nem megyek oda, hogy vegyen vissza és a többi, a srácnak se segítek összekanalazni magát. Sosem tengtem túl az empátiában, most sem, de hát ez is csak az elcseszett énem egy része, amit természetesen nem bánok. Nem muszáj nekem olyannak lennem, mint a háztársaim, mindenhová kell egy fekete bárány, nem? Na jó, ez így kicsit csúsztatott, mert a hajam már megint szőkén omlik a vállamra. Tök jó ez a varázslás, a festéktől már tuti tönkrement volna, és ez így azért egyszerűbb.
A szememet forgatom, mikor viháncolást hallok, na de jó, hogy egyesek ennyire tudnak örülni valaminek, nekem is dobhatnának egy keveset a lelkesedésből. Oké, tudom, hogy most energiatúltengésemnek kéne lennie, de akárhányszor rávillan a tekintetem a seprűre, én arra fel nem ülök, komolyan. Ez azért röhej, mert általában söprésre használják, és nem arra, hogy... repüljenek. Mi jön még? Ali baba szőnyege? Oké, félre kéne tennem a szarkasztikus humorom, már amennyiben ez annak nevezhető, mert tapasztalatból tudom, ez nem jön be sokaknak.
Aztán megjelenik Benjamin, nem... még nem megyek le hozzá, kíváncsi vagyok, mit csinál, és mivel nőből vagyok, késhetek. Arról meg nem kell tudnia, hogy bájitaltan helyett is itt dekkoltam, valamiért nem jön be az a tárgy, és nem szeretném rövid úton felrobbantani a helyet. Na jó... talán egy kicsit.
Futni kezd,nekem meg felszalad a szemöldököm. Ja tényleg, ahhoz az izéhez ez is kell. Te jó ég, mit aggattam a nyakamba. Először a párbajszakkör, aztán ez... le kéne állnom, és arra koncentrálni, hogy egybe kihúzzam az elsőt. Mit ne mondjak, marha felemelő érzés, tizenhat évesen a kicsikkel lenni, na de sebaj.
- Szia,kifutottad magad?- kiáltok oda neki, mihelyst látótávolságon belülre keveredek. A seprűm fent hagytam a lelátón, nem is én lennék, na mindegy.  

Robi

- Ütő van a kezében, meneküljön mindenki- hallom meg egyik háztársam hangját, mikor átmasírozok a klubhelyiségen. Persze ez a mondat megállásra késztet.
- Csak nehogy rajtad teszteljem, mennyire masszív- villannak a gyerekre a szemeim, majd már megyek is ki, hogy egy számomra némileg unszimpatikus helyen kössek ki.  Oké, tisztázzuk, nem ugrándoztam feltett kézzel, nem kentem meg senkit azért, hogy kviddicsezhessek, mert annyira azért nem tartom lételememnek. Csupán kell valami, ami eltereli a gondolatom, ha már a prefiségről lemondtam.
Nem sietek, ami annyit tesz, már késésben is vagyok, de mivel nőféleség lettem, ezért ezt max. elnézni lehet, na nem mintha meghatna Robi kiakadása. Ja, mert hogy vele van találkám. Hallottam én már róla mindent, de azok annyira érdektelenek számomra, mint az a kis csaj, aki a múltkor a pillangók szárnyait ecsetelte.  Saját tapasztalataim mondatják velem, hogy ne vegyem készpénznek a pletykákat, nem is teszem.
- Ha már erre járok, gondoltam visszahozom- dobom le a földre az ütőt, mikor a helyre érek, és meg is magyarázom, mi végre került az hozzám. Bár jobban belegondolva, simán tarthatnám magamnál, csak a miheztartás végett, na de mégse vagyok akkora pszichopata, és most tojok arra, hogy ezt sokan elvből megcáfolnák. És még a feléről se tudnak…
-  Oké, és most?- sóhajtok fel, lelkileg felkészülve a traumára, ami érni fog, mert hogy, nekem elvileg repülnöm is kéne, és seprűn… hát nem tudom, hogy fogom én arra felimádkozni magam, de na… a változatosság gyönyörködtet.