[Ashley -  későn, mert ő azt mondja,az Eridon-Rellon meccs előtt]

Ahogy rám néz, kedvem lenne nevetni, de nem teszem, mert megígértem neki. Csak mosolyogva csóválom rajta a fejem, hogy hagyja és ne agyaljon rajta. Ízlések és pofonok. Nekem a könyv az igazi, és azzal még az a veszély sem fenyeget, hogy egy félresikerült bűbáj miatt képtelen leszek rendesen beszélni.
Kornélról nem tudom ki, de csak Ashley reakciójából sejtem, hogy fontos neki, viszont ettől még nem gondolom, hogy beleszólhatna az életébe. Inkább, hogy fontos a véleménye. De miért is agyalok én ezen? Semmi közöm hozzá. Virághoz és Ricsihez annál inkább és csak remélem, hogy anyáék figyelnek rá(juk) helyettem is.
- Értem - tökéletesen tisztában vagyok vele, mi az az áldozatbemutatás. Elvégre rengeteget tanultam erről, viszont áldozati oltárt sem semmi ehhez hasonlót. S ahogy Ashley tovább magyaráz az a gyanúm támad, hogy nem értelmezte teljesen jól az áldozat lényegét. A kézenállásos ötlete egyáltalán nem tűnik helyénvalónak.
- De ha te kézen állsz, én meg az órát nézem, akkor ki koncentrál közben a szellemekre? - mert kizártnak tartom, hogy enélkül lehetne bármi ilyesmit is csinálni. Ugyanakkor ő már lendül is fel. Meglepetten pislogok, nem gondoltam volna, hogy komolyan gondolja. De elég hamar megtalálja az egyensúlyt és csak akkor kapcsolok, amikor megszólal.
Előkapom a pálcámat, és a máskor is használt bűbájjal beállítom az órámat, hogy 5 perc múlva jelezzen.
- Ne beszélj, koncentrálj! - mondom neki, mert szerintem nem tesz jót, ha beszédre pazarolja az erejét. De közben az is megfordul a fejemben, mennyivel egyszerűbb lenne, ha itt lenne a vércukorszint-mérőm, mert akkor könnyedén meglenne a véráldozat. Szét is nézek, nincs-e az millió óra között egy, ami érdesebb, de elvetem ezt azt ötletet, és inkább koncentrálok én is, meg Ashleyt figyelem, mégiscsak veszélyes, ha beleesik valamelyik égő gyertyába... Lehet el kéne fújni a közelében levőket?

[Ashley -  későn, mert ő azt mondja,az Eridon-Rellon meccs előtt]

Ahogy rám néz, kedvem lenne nevetni, de nem teszem, mert megígértem neki. Csak mosolyogva csóválom rajta a fejem, hogy hagyja és ne agyaljon rajta. Ízlések és pofonok. Nekem a könyv az igazi, és azzal még az a veszély sem fenyeget, hogy egy félresikerült bűbáj miatt képtelen leszek rendesen beszélni.
Kornélról nem tudom ki, de csak Ashley reakciójából sejtem, hogy fontos neki, viszont ettől még nem gondolom, hogy beleszólhatna az életébe. Inkább, hogy fontos a véleménye. De miért is agyalok én ezen? Semmi közöm hozzá. Virághoz és Ricsihez annál inkább és csak remélem, hogy anyáék figyelnek rá(juk) helyettem is.
- Értem - tökéletesen tisztában vagyok vele, mi az az áldozatbemutatás. Elvégre rengeteget tanultam erről, viszont áldozati oltárt sem semmi ehhez hasonlót. S ahogy Ashley tovább magyaráz az a gyanúm támad, hogy nem értelmezte teljesen jól az áldozat lényegét. A kézenállásos ötlete egyáltalán nem tűnik helyénvalónak.
- De ha te kézen állsz, én meg az órát nézem, akkor ki koncentrál közben a szellemekre? - mert kizártnak tartom, hogy enélkül lehetne bármi ilyesmit is csinálni. Ugyanakkor ő már lendül is fel. Meglepetten pislogok, nem gondoltam volna, hogy komolyan gondolja. De elég hamar megtalálja az egyensúlyt és csak akkor kapcsolok, amikor megszólal.
Előkapom a pálcámat, és a máskor is használt bűbájjal beállítom az órámat, hogy 5 perc múlva jelezzen.
- Ne beszélj, koncentrálj! - mondom neki, mert szerintem nem tesz jót, ha beszédre pazarolja az erejét. De közben az is megfordul a fejemben, mennyivel egyszerűbb lenne, ha itt lenne a vércukorszint-mérőm, mert akkor könnyedén meglenne a véráldozat. Szét is nézek, nincs-e az millió óra között egy, ami érdesebb, de elvetem ezt azt ötletet, és inkább koncentrálok én is, meg Ashleyt figyelem, mégiscsak veszélyes, ha beleesik valamelyik égő gyertyába... Lehet el kéne fújni a közelében levőket?

[Bálint - egy késő esti órán, az Eridon-Rellon meccs előtt]

Megforgatja a szemeit a fiú szavaira. Nem tudta, hogy a parancsolgatás levitás tulajdonság, de nem mond semmit, ahogy arra sem mondott, hogy kézenállás közben tud koncentrálni a szellemre, ezen ne aggódjon.
Az első percet gond nélkül kibírja, és már kezdene örülni, ez milyen könnyen megy, de aztán másfél percnél elkezdenek fájni kicsit a karjai. Szíve szerint megrázná őket, de azt nyilván nem lehet. Aztán azt érzi, hogy a lábai néha meg-megbillennek, így próbálja azokat jobban egyenesen tartani. Nagyjából a felénél járhat, reményei szerint, amikor érzi, hogy a hidegtől elkezdenek bizseregni az ujjai. Még fél percig bírja, aztán kénytelen megmozdulni, így elkezd előre felé tapogatózni a kezével, és megindul, hogy körbejárja a pokrócot, aminek a közelébe nem nagyon tett gyertyákat a szövet miatt, szóval itt biztonságos a terep. Száját összeszorítja, azon belül a fogait préseli egymáshoz, de muszáj kinyögnie egy kérdést:
-Mennyi van még hátra?!- lehunyja a szemét, mielőtt még jobban szédülni kezdene, majd szerencsére a fiú jelzi, hogy már nem sok, és végül amikor az óra csipog, akkor átlendül hídba, majd ruganyosan feláll a lábaira. A karjait és ujjait kezdi rázni, és mozgatni, majd elvigyorodik.
-Ez tök izgi volt!- közli lelkesen, majd ismét valami neszezést hall, így gyorsan visszapattan a plédre a könyvhöz.
-El kell fújni az összes gyertyát, és elvinni az órákat.- közli, aztán neki is lát, hogy mindet elfújja, remélhetőleg Bálint segít, úgy könnyebb, végül elkezdi az órákat a pléd közepére dobálni, mert ezt tartja a legegyszerűbb módjának a tárgyak eltüntetésének.

[Ashley -  későn, mert ő azt mondja,az Eridon-Rellon meccs előtt]

Nem parancsolgatok, éppen csak szeretném, ha jól sikerülne ez az akármi, ha már neki ennyire fontos. Rossz lenne, ha egy ilyen apróságon bukna el dolog, és én még mindig férfi vagyok, aki képtelen lenne egyszerre több dologra figyelni, így magából kiindulva, arra kéri, ne beszéljen. Érthető és logikus, nemde?
Ámulva figyelem Ashley-t mert bár én is tudok kézen állni, azért nálam a dolog kimerül öt maximum tíz másodpercben ő viszont már most többön van túl. Az órám szerencsére jelez majd, és mielőtt feltűnővé válna, hogy egy teljesen mással foglalkoztam, kettő leesett az állam, gyorsan a gyertyák felé fordítom a figyelmem, még mindig azon agyalva, mi történik ha. Pedig semmi ilyesmi nem történik, az aggodalmam alaptalan.
Összerezzenek, ahogy hirtelen megszólal, hiszen jó néhány perce csendben próbálunk - én legalább is - koncentrálni a szellemekre, és majdhogynem megfeledkeztem róla, hogy ilyen állapotban van. Az órámra pillantok, aztán válaszolok.
- Mindjárt letelik az 5 perc, nagyon ügyes vagy! - utóbbit csak biztatásnak fűzöm hozzá, nehogy most hagyja abba. Bár nem tűnik olyan lánynak, aki ilyen könnyedén félbehagyna valamit, abban biztos vagyok, hogy ő sem bánja, ha kap némi pozitív visszajelzést.
Néhány másodperccel később megszólal az órám, s Ashley egy igencsak látványos mutatvánnyal áll talpra. Röviden meg is tapsolom, de aztán inkább abbahagyom, nehogy elijesszem, az egyébként nem létező, szellemeket. Mosolyogva nézem, ahogy ő is örül a sikerének, majd a szavait követően felállok, hogy segítsek eloltani a gyertyákat. Megfordul a fejemben, hogy bűbájjal könnyebb lenne, de valamiért elvetem az ötletet, és egyszerű mugliként fújom el őket szépen sorba, majd segítek Ashleynek összeszedni mindent, hogy aztán együtt induljunk vissza a kastélyba, mielőtt elkapnak minket.