Merse, Merse, Mátka

Sosem árthat egy kis edzés. Az ellenfélnek, mert Leonie olyan rettenthetetlen hero, hogy neki nincs szüksége semmilyen előkészületre egy-egy meccs előtt. Ebből kifolyólag nem is ütővel a vállán érkezik ugrándozva a pályára. Annál jóval érdekesebb képet mutat, mivel több liszteszsákra emlékeztető dolgot lebegtet maga előtt a levegőben, bal hóna alatt pedig az iskola tulajdonában álló egyik rozoga seprűt cipeli. A varázslás sosem volt nagy erőssége a koncentrálóképesség teljes hiányában, így az idáig vezető úton is vagy húszszor leejtette már a zsákokat. De nem adja fel, mert fiatal és kemény! Jókedvűen manőverezik terhével a pálya széléig, ahol aztán igen hamar ledobja minden cuccát, és lelkesen nekiáll kikötözgetni a zsákok száját, szám szerint mind a hetet, hogy a szivárvány összes színét fel tudja majd vonultatni a későbbiekben.
Kedves képernyőnéző gyerekek, láttatok már valaha color partyt? Akkor el tudjátok képzelni, mit hozott magával kedves leánykánk a pályára. Csakhogy a festékporokkal neki az a szándéka, hogy valami szépet alkosson a pálya füvére, amit minden játékos megcsodálhat majd a levegőből. De csodálatos lesz! És milyen boldogok lesznek a kis seprűsök, mikor maguk alá tekintenek, hogy egyből maguk alá is… no, szóval Leonie csak úgy próbaképpen két kézzel belemarkol a piros színbe, hogy házához örökkön hű maradjon, s a levegőbe felugorva, nagyot perdülve kiengedi markából a port. A látvány szívet melengetően fantasztikus! Ráadásul a keze is csupa piros maradt. Nagyokat nevetve fordulna vissza a következő adagért, ha nem pillantana meg egy kisebb füstfelhőt a terep közepén, s mik nincsenek… egy test is tartozik hozzá, amely magából eregeti.
Egy pillanatra fennakadnak a szemei, majd belemarkol a narancssárga porba, s futva közelíti meg a hegyi levegőző srácot, hogy amint eléri, a feje felett engedje szabadjára a festékfelhőt.
-Aztaaaa, de szép a hajaaad! – azonnal lehuppan mellé, és engedély nélküli hajtapizásba kezd festékes kezeivel.
-Ilyet nekem is csinááálj! – csillogó tekintettel pakolgatja ide-oda a kis dreadeket, tökéletesen összeszínezve őket. A legkevésbé sem zavartatja magát pöfékelő oskolatársának véleménye miatt.
-Tudtad, hogy a dohányzás káros? Apu azt mondta, attól korábban meghalunk, úgyhogy ne cigizzek. Mert mi van akkor, ha pont az az egy nap lenne életem legszebb napja, amivel korábban meghalok? - kezd remekbe szabott érvelésbe a dohányzás ellen.
-Én még sohasem próbáltam ki. Szerinted megfulladnék tőle? - szuggerálja a kis káros rudacskát.

Merse

-Tudom! – vágja rá a dicséretre kacagva. Merthogy neki aztán sosem voltak önértékelési problémái. Nem tartja magát csodálatos szépségkirálynőnek, de nem szokott esténként a tükör előtt sírdogálni, és magát tulokfejűnek titulálni. A hajára viszont – a látszat ellenére - nagy gondot fordít, így persze, hogy gyönyörű, senkinek nem adná oda, még ha az álmodónak sört ígérnének, akkor sem!
-Kiérdemelni? – néz értetlenül a srácra. Agyában rögtön feláll a hétpróba lehetősége: megszerezni a tengerbe dobott gyűrűt, kimenteni egy halat a sushibárból, megtanítani egy nepálinak, hogy nem szedünk össze minden értéket szemétszedés közben…
-Hogy mi? – egészen elkalandozott, míg a lehetőségeket latolgatta, így nem kicsit lepődik meg, mikor megkapja a választ. Ennyi? Csak ennyi kell ahhoz, hogy dreadhead lehessen? Hiszen ez alap; ezért nem is kell semmit tennie. Jajj, pedig már úgy rákészült a kalandokra!
-De én szeretem mind! Mást nem is kell tennem érte? – némi csalódottság hallatszik ki a hangjából, de nem felejti el tovább fogdosni a szépséges tincseket, össze-vissza festékezve ezzel legújabb pajtását.
-És mióta ilyen a hajad? Hogy lett ilyen? Néha az enyém is összeáll ám, mikor hetekig nem fésülködöm, az már majdnem olyan, mintha én is raszta lennék, nem? – kérdi vidáman. Színes kezeivel hátratúrja loboncát, majd odafészkelődik közvetlen Merse elé, hogy szemtől szemben tudjon az arcába vigyorogni.
-Igazad van, mindegyik lehet az. De elkótyavetyélnél egy legszebb napot az életedből, mert közben kinyiffansz ettől? – bök rá a cigarettára, majd engedélykérés nélkül rögvest ki is veszi azt ganjabanánunk kezéből. Ha már itt a lehetőség, ő pedig nagykorú létére ki sem próbálta még, nem fogja kihagyni. Csak azért, mert vörös törpénk kíváncsi természet.
-De én kemény vagyok! – tájékoztatja Mersét némileg feddő hangon. Na, nehogy már puhánynak legyen titulálva, és azt higgyék róla, beledöglik egy kis slukkba. Egy fél másodpercig még szemez a szállal, majd ajkára illeszti, és beleszív. A hatás természetesen fenomenális látvány a szemlélődőknek. Egy pillanatig úgy érzi, beszakad a tüdeje, a torkát végigkaparja a füst, és a látása is elhomályosul a feltörő könnyektől.
-Aa..atty..ááhháám! – hörögve fuldokol, lassan arra számíthatna az ember, hogy kiköp egy szőrcsomót. Oké, esetünkben inkább hajcsomó lenne. Visszanyomja a fiúcska kezébe a cét, majd miután tüdőmasszázst adott saját magának, végre újra tud beszélni.
-Ez… ez… szörnyűűű! – jelenti be elborzadva. – De hát… ez nem is finom! Nincsen… mondjuk csoki ízű? – felpattan a földről, és Merse kezét elkapva elkezdi felrángatni a földről. ha nem akar mozdulni, majd a földön húzza végig.
-Ezt most abba kell hagynod! Inkább fessünk! Az sokkal egészségesebb, és jót tesz a léleknek! – ismét elkezd pörögni.