Ármin.
június 1., valamikor éjfél előtt

Tudjátok milyen nap van ma? Őőő... Franc, én is elfelejtettem. Akkor most menjünk le Micimackó-alfába és gondolkozzunk egy kicsit. Gondol... Gondol... Gondol... Vasárnap. Oké, ez eddig rendben is volna. A vasárnapok buta napok, mert utánuk mindig hétfők jönnek és akkor újra be kell húznom magamat néhány teljesen unalmas tanórára. Nem baj, már csak ez az egyetlen év van, aztán mehetek a búsba, amerre csak szeretnék. Még nem tudom pontosan, hogy merre szeretném, hogy vigyen a jó szerencsém, de valami olyan helyre, ahol van kviddics és én is játszhatok. Erről jut eszembe... Mi is volt az eredeti probléma? Ó, igen, milyen nap van? Vasárnap. Dátum? A kalendárium ebben mindig is sokkal jobb játékos volt nálam, surranjunk hát oda elé, és lessük meg ügyesen, hogy melyik hónap melyik napját írjuk. Itt is van, június 1. Ajaj.. Azt hiszem dolgom van ebben az esetben. Soha nem látott sebességgel ugrok fel az ágyamból, de úgy, hogy Zephyr szegény akkorát nyekken a földön a lendületemtől, hogy belesajdul a szívem. Ő az állatkertem első kis tagja, kicsit jobban kellene vigyáznom rá. Pláne, hogy ő az egyetlen férfi játékos a csapatban. Végképp.
Kezem ügyébe kerítek még egy kardigánt és olyan csendesen és mégis villámgyorsan zúgok le az emeletről a bejárati ajtó irányába, hogy még a profi betörők is megirigyelnék. Nincs humorom hozzá, hogy akár Manda, akár töki észre vegye, hogy éppen angolosan távozok a tett színhelyéről. Oké, foghatnám arra is, hogy járőrözni megyek, na de seprűvel a kezemben? Ugye, rossz kifogás. Na, pontosan ezért nem baj, ha senki sem tudja, hogy egyáltalán elmentem. A kis lényeim természetesen totál értetlenül bámultak rám, hogy hova a halálba rohanok én ennyire, de egy nyikkot se szóltak. Hálás is vagyok érte.
Na, miközben megyek, elmesélem, hogy hova is ez a nagy rohanás. Csillaghullást megyek nézni. A seprű pedig azért kell, mert onnan fogom lesni a hullócsillagokat. Baró, mi? És hogy kinek jutnak eszébe mégis ilyen ötletek? Damjanovits Ármin személyében tisztelhetjük ezen embert. Ma állítólag egy nagyobb csillaghullás várható, az ég tiszta, az idő pont kellemes, bár egy kissé talán hűvös, de minden adott egy kellemes programhoz. Miért hagynám ki? Na, most pedig csaljunk. Kezdem elveszteni a lábaim felett a kontrollt, menjünk tovább seprűvel, azért van végül is. Meg könyörgöm, vasárnap éjjel van, senki sem olyan hülye, hogy ilyenkor kint tekeregjen az utcán, aki meg mégis, az ki van ütve az alkoholtól. Szóval a lábam közé kapom a több mint fél évtizedes Tűzvillámot és a maradék utat a kastély kapujáig ló... izé, seprűháton teszem meg. Innen pedig már nincs messze a kviddicspálya. Mert két kviddicsbolond mi más helyen is találkozhatna?
Kicsit normalizálom a légzésemet, mielőtt kilépek a gyepre, kifulladtam egy cseppet az úton, de olyan száz millió wattos mosoly van a fejemen, amit már büntetni kellene. Körbejáratom a pillantásom a látszólag teljesen üres füvön, majd valamivel arrébb kiszúrom Ármin alakját, a fűben ülve. Intek neki, és elindulok felé a zöldön keresztül.
- Bocsi, remélem nem vártál sokat.

Ármin.
június 1., valamikor éjfél előtt

Tudjátok milyen nap van ma? Őőő... Franc, én is elfelejtettem. Akkor most menjünk le Micimackó-alfába és gondolkozzunk egy kicsit. Gondol... Gondol... Gondol... Vasárnap. Oké, ez eddig rendben is volna. A vasárnapok buta napok, mert utánuk mindig hétfők jönnek és akkor újra be kell húznom magamat néhány teljesen unalmas tanórára. Nem baj, már csak ez az egyetlen év van, aztán mehetek a búsba, amerre csak szeretnék. Még nem tudom pontosan, hogy merre szeretném, hogy vigyen a jó szerencsém, de valami olyan helyre, ahol van kviddics és én is játszhatok. Erről jut eszembe... Mi is volt az eredeti probléma? Ó, igen, milyen nap van? Vasárnap. Dátum? A kalendárium ebben mindig is sokkal jobb játékos volt nálam, surranjunk hát oda elé, és lessük meg ügyesen, hogy melyik hónap melyik napját írjuk. Itt is van, június 1. Ajaj.. Azt hiszem dolgom van ebben az esetben. Soha nem látott sebességgel ugrok fel az ágyamból, de úgy, hogy Zephyr szegény akkorát nyekken a földön a lendületemtől, hogy belesajdul a szívem. Ő az állatkertem első kis tagja, kicsit jobban kellene vigyáznom rá. Pláne, hogy ő az egyetlen férfi játékos a csapatban. Végképp.
Kezem ügyébe kerítek még egy kardigánt és olyan csendesen és mégis villámgyorsan zúgok le az emeletről a bejárati ajtó irányába, hogy még a profi betörők is megirigyelnék. Nincs humorom hozzá, hogy akár Manda, akár töki észre vegye, hogy éppen angolosan távozok a tett színhelyéről. Oké, foghatnám arra is, hogy járőrözni megyek, na de seprűvel a kezemben? Ugye, rossz kifogás. Na, pontosan ezért nem baj, ha senki sem tudja, hogy egyáltalán elmentem. A kis lényeim természetesen totál értetlenül bámultak rám, hogy hova a halálba rohanok én ennyire, de egy nyikkot se szóltak. Hálás is vagyok érte.
Na, miközben megyek, elmesélem, hogy hova is ez a nagy rohanás. Csillaghullást megyek nézni. A seprű pedig azért kell, mert onnan fogom lesni a hullócsillagokat. Baró, mi? És hogy kinek jutnak eszébe mégis ilyen ötletek? Damjanovits Ármin személyében tisztelhetjük ezen embert. Ma állítólag egy nagyobb csillaghullás várható, az ég tiszta, az idő pont kellemes, bár egy kissé talán hűvös, de minden adott egy kellemes programhoz. Miért hagynám ki? Na, most pedig csaljunk. Kezdem elveszteni a lábaim felett a kontrollt, menjünk tovább seprűvel, azért van végül is. Meg könyörgöm, vasárnap éjjel van, senki sem olyan hülye, hogy ilyenkor kint tekeregjen az utcán, aki meg mégis, az ki van ütve az alkoholtól. Szóval a lábam közé kapom a több mint fél évtizedes Tűzvillámot és a maradék utat a kastély kapujáig ló... izé, seprűháton teszem meg. Innen pedig már nincs messze a kviddicspálya. Mert két kviddicsbolond mi más helyen is találkozhatna?
Kicsit normalizálom a légzésemet, mielőtt kilépek a gyepre, kifulladtam egy cseppet az úton, de olyan száz millió wattos mosoly van a fejemen, amit már büntetni kellene. Körbejáratom a pillantásom a látszólag teljesen üres füvön, majd valamivel arrébb kiszúrom Ármin alakját, a fűben ülve. Intek neki, és elindulok felé a zöldön keresztül.
- Bocsi, remélem nem vártál sokat.

Kivus