Csipacsapat - Gwen

Este kilenc körül

---

[Bálint - egy késő esti órán, az Eridon-Rellon meccs előtt]


Nem mer belegondolni, mennyire abszurd képet látna, ha észrevenné valaki - és nem, nem csak azért, mert elmúlt a takarodó ideje és ő a kviddicspályán ül, de azért, mert a kviddicspályán ül egy főnixes pléden, maga körül vagy 10-15 különböző órával: karóra, fali óra, mesefigurás fali óra, csörgőóra, még zsebóra is akad, jó részük nem is működik, mivel nem megbűvölt, és áramra lenne szüksége, mint például annak a rikító rózsaszín rádiós órának, amit épp két perce állított talpra megint.
Ha ez még nem lenne elég kétségeket keltő az elmeállapotát tekintve, akkor az sem elhanyagolható az összképből, hogy rengeteg gyertyát is találni az órák tetején, a pléden, a pálya széli padokon, köveken. Nem szeretne felgyulladni, bár jó esélye van hamuvá égni, ha valaki meglátja, de bízik benne, hogy nem így lesz, elvégre bőven a takarodó után vannak már, és a kastélytól a pálya messze van, így nehéz lenne kiszúrnia őt a járőröző prefektusoknak.
Manára néz nagy komolyan, nagy szem a kis szembe, majd felé nyújtja a tenyereit határozottan, utasítóan, de a sárkányróka meg se moccan.
-Mancs!-
Közli ellentmondást nem tűrően a lány, azonban a róka ugyan nem mond ellen, de nem is cselekszik.
-Gyerünk már! Nyújtsd a mancsod, úgy hamarabb túl leszünk rajta!-
Sürgetően pattognak a szavai a lánynak, de a kis lény ügyet sem vet rá, még annyira sem, hogy kétkedő fejet vágjon, megszokta már a lány őrültségeit, bár ez minden máson túl mutat.
-Egyedül nem megy a tisztarím!-
A szája elé kapja a kezeit, mert ha nem lenne elég, amit művel, még egy bűbáj is visszafelé sült el rajta. Egy mugli szótárgépet akart mágikussá bűvölni, hogy használhassa a kastélyban, de a varázslat azzal végződött, hogy random időpontokban random szavakat ejt ki a száján, olyanokat is, amik létezéséről nem is tudott, nem hogy a jelentését ismerné.
Visszanyújtja kezeit Mana felé, és kérlelni kezdi őt újra, míg végül a sárkányróka feladja az ellenállást, és odabattyogva a tenyereibe nyújtja mancsait.

[Ashley -  későn, mert ő azt mondja,az Eridon-Rellon meccs előtt]

Ahogy rám néz, kedvem lenne nevetni, de nem teszem, mert megígértem neki. Csak mosolyogva csóválom rajta a fejem, hogy hagyja és ne agyaljon rajta. Ízlések és pofonok. Nekem a könyv az igazi, és azzal még az a veszély sem fenyeget, hogy egy félresikerült bűbáj miatt képtelen leszek rendesen beszélni.
Kornélról nem tudom ki, de csak Ashley reakciójából sejtem, hogy fontos neki, viszont ettől még nem gondolom, hogy beleszólhatna az életébe. Inkább, hogy fontos a véleménye. De miért is agyalok én ezen? Semmi közöm hozzá. Virághoz és Ricsihez annál inkább és csak remélem, hogy anyáék figyelnek rá(juk) helyettem is.
- Értem - tökéletesen tisztában vagyok vele, mi az az áldozatbemutatás. Elvégre rengeteget tanultam erről, viszont áldozati oltárt sem semmi ehhez hasonlót. S ahogy Ashley tovább magyaráz az a gyanúm támad, hogy nem értelmezte teljesen jól az áldozat lényegét. A kézenállásos ötlete egyáltalán nem tűnik helyénvalónak.
- De ha te kézen állsz, én meg az órát nézem, akkor ki koncentrál közben a szellemekre? - mert kizártnak tartom, hogy enélkül lehetne bármi ilyesmit is csinálni. Ugyanakkor ő már lendül is fel. Meglepetten pislogok, nem gondoltam volna, hogy komolyan gondolja. De elég hamar megtalálja az egyensúlyt és csak akkor kapcsolok, amikor megszólal.
Előkapom a pálcámat, és a máskor is használt bűbájjal beállítom az órámat, hogy 5 perc múlva jelezzen.
- Ne beszélj, koncentrálj! - mondom neki, mert szerintem nem tesz jót, ha beszédre pazarolja az erejét. De közben az is megfordul a fejemben, mennyivel egyszerűbb lenne, ha itt lenne a vércukorszint-mérőm, mert akkor könnyedén meglenne a véráldozat. Szét is nézek, nincs-e az millió óra között egy, ami érdesebb, de elvetem ezt azt ötletet, és inkább koncentrálok én is, meg Ashleyt figyelem, mégiscsak veszélyes, ha beleesik valamelyik égő gyertyába... Lehet el kéne fújni a közelében levőket?

Zöldfű Kisasszony

Valamikor réges régen, még amikor a Bagolykő helyén álló kastély területén óriások grasszáltak és kardfogú tigrisek pofozgatták kölyökmacskaként a puffskeingombócokat, Noel terelő volt a kviddicscsapatban.
A kronológiai igénnyel rendelkezőknek ez az esemény két éve volt, a feslett ruházatban kószáló fiú számára leginkább egy előző életnek rémlett a dolog, bár tény, nem hiányolta különösebben a vasgolyók ütlegelését a mindennapjaiból. Sosem volt fanatikus kviddicsrajongó, a seprűn való közlekedés legjobb esetben is untatta, a csapatjáték pedig alapvetően pocsékul ment neki, úgyhogy kissé mindig is kérdéses volt, mi a rákfene vette rá Kristófot, hogy pont őt válassza terelőjének. Nem volt egyébként különösebben rossz játékos, lévén testi épségét sem kímélve is győzelemre juttatta magát - akarom mondani a csapatot -, de notórius szabályszegőként hamar kizárták a játékból, ő pedig nem bánta különösebben, nem hiányzott az életéből.
Egészen mostanáig.
Az ütőt lóbálva vonul ki a pályára, azzal a feltett céllal, hogy az összes felgyülemlett feszültséget kiadja magából valahogyan. Ismeretlen számára az érzés; mivel soha nem szokott aggódni, az emberek pedig nem érdeklik eléggé ahhoz, hogy felidegesítsék, ritkán tapasztalt hasonlót, de a mozgás mindig leköti a gondolatait, úgyhogy az a tippje, ezzel most is sikeres lesz.
Egész hamar megszokja a magasságot és a repülés jellegzetes velejáróit, ezért néhány kör után le is száll, hogy megbűvöljön néhány labdát, amelyek így egyrészt nem esnek le, másrészt visszaszállnak hozzá, ha elütötte őket. Nagyobb kihívás lenne, ha hajkurásznia is kellene őket, de ez pillanatnyilag cseppet sem érdekli, csak püfölni akar. Ha nem lenne egyébként is annyi a rovásán, hogy lassan kicsapják, ezt diákokkal tenné meg, így viszont inkább marad a tradicionális megoldásnál, és az utolsó néhány húzását megtartja valami nagyobb szabású kihágásnak.
A falabdák ütemes kopogása tényleg nyugtatóan hat rá, ahogy jó pár méterre egy fától, a törzset használva céltáblának, különböző szögekből és ütőtartással gyakorol. A gondolatok valahogy elvesznek a mozdulatokban, és bár mindig is intellektuális személynek tartotta magát, ezúttal örül a lassan ráereszkedő ürességnek.

Cyanne North.. a verőleány :'D

 Huh. Ma este addig maradok a pályán gyakorolni, ameddig ez csak lehetséges.. Lévén, hogy nem kell odaérnem időre sehova se, így most nyugodtan baktattam ki délután 4 óra körül a pályára. A délelőttömet ismét lent töltöttem a faluban a festészettel, amit - csodával határos módon - ismét siker koronázott. Ebédre feljöttem, felfalta a Rellonos kviddics csapat az összes kaját a nagyteremben és megbeszéltük a következő időpontot arra, hogy akkor mikor is lesz az edzés. Persze, munka van mostanában, vizsgák meg hasonló butaságok, de a kviddics már csak azért is fontos, mert legutóbb utolsóként ballagtunk. (habár talán a legeredményesebbként..)
 Egy szürke, vastag melegítőben caplattam lefelé a cigaretta füstömbe burkolózva és az egészhez egy fehér póló társulva, amit pár hete kaptam a csapattól ilyen ajándék gyanánt. Hihetetlenek, komolyan mondom. Két seprű megbűvölve követett, mint a jó modorra nevelt bárányok, hisz ki tudja, mikor fog eltörni az egyik. Plusz 3 gurkó is a nyomomba szegődött, két terelő ütő illetve egy szintén varázslattal ellátott szobor is, aki direkt az ilyen magán edzésekre van kiképezve olyan posztra, amit mi adunk meg neki a játék előtt.
 Kiérve a pályára néhány kósza lelket kellett észrevennem, ám amint látták, hogy én itt bizony lökdösni fogom a gurkókat, úgy szépen karikát oldottak és elpucoltak. Helyes. No, akkor nyomassuk. Amíg a kviddicsre koncentrálok, amíg játszom, addig ez teljesen leköti és eltereli a figyelmem - ha másról nem, Nináról bizonyosan, akivel olyan csúnyán lett vége a kapcsolatunknak.. De a r.hadt életbe! Bennett vagyok.. és nem a hűség meg a lehorgonyzás az erősségem. Plusz, ha jobban számolok utána, akkor rá kell jönnöm, hogy mindketten jól megleszünk a másik nélkül, hisz az utóbbi időben már alig kommunikáltunk nap közben.
 Bemelegítés. Most a gyorsított előedzést csinálom csak meg, mindennek a felét, így a 2 kör futást, 75 felülést és guggolást, 40 fekvőtámaszt, 25 db 4 üteműt egy olyan jó 30 perc alatt lenyomom. Erre jön 6 kör repüléses kör, sima, gyors, passzolgatós és versenyzős (ezek már a megbűvölt segédemmel egyetemben, holott ilyenkor a csapatkapitánynak és helyettesének kéne együtt gyakorolni, de.. hol is a helyettesem? Van egyáltalán?)
 Közlöm a lélektelen társamnak, hogy most mindketten terelők leszünk, de hagyjon nekem 10 percet, hogy jobban belemelegedjek. Felpattantam a seprűmre, nyargaltam néhány kört még egyszer, majd gondolatban irányított mozgással szabadjára engedtem egy gurkót, amely - jobb híján - felém kezdett közeledni. Alacsonyan szálltam és jobb oldalról közeledett felém; enyhe lendítéssel küldtem magasabb röppályára a labdát, ám ennél tovább nem tudtam ügyelni a vasgolyóra. Valami megzavart..

Licc-lucc. *____*

Derült égből Luca
< Zárt játék >

Viktor

Kámea

Egyre jobban érdekel a kviddics. Már egyszer volt egy repüléstan órám, azon megtanultam, hogy kell felszállni a seprűvel. Tök érdekes, meg minden. Egy felsőbb éves barátomnak már szóltam, hogy ha menni fog, akkor majd akarok játszani a házam, a Rellon kviddics-csapatában. Nagyon jó lenne. Bárcsak már most tudnék tökéletesen repülni.
A gólyalakban lévő ágyamon ülök és ezen tanakodok. Igen, ez az ágy. Minden "felfedező-hadjáratom" innen kezdődött. Onnan, hogy unatkoztam. Tehát én most is unatkozok, én mindig unatkozok. De ha már a kviddics jár a fejemben, akkor gondolom meglátogatom a kviddicsarénát. Múltkor már voltam ott egy meccsen, tehát már láttam, hogy kell azt játszani, s még az utat is tudom arra fele.
Így tehát nincs más dolgom, minthogy keressek valami jó, meleg, kényelmes ruhát. Lassacskán meg is találom egy egy hosszú farmernadrág és egy pulóver személyében. Kabát nem kell. Minek az? Utálom.
A szép napsütésre mindenki azt hinné, hogy jó, nyárias meleg van itt. Ha ezen múlna, akkor mindenki tévedne. A rég leesett hó fagy után már jéggé változott. A nap süt, de meleget nem bocsájt.
-Legalább egy sálat hozhattam volna.-mondom magamban.
Végül is tökre mindegy már. Lusta vagyok, így hiába határoznám el magam, hogy visszamenjek, a lábaim akkor se vinnének fel.
Lassú, nyugodt séta után végre elértem az arénát. Szép volt, pont olyan, amilyen a múlt vasárnap a meccsen. Besétáltam a fűre. Vajon ez megengedett? Nagyon nem érdekel, de felmerült bennem a kérdés. Teszek én a szabályokra!
Belegondoltam, hogy milyen jó lenne, ha most lenne nálam egy seprű, amivel most nyugodtan, bátran tudnám gyakorolni a repülést. De szuper lenne!
Elkezdtem körbe sétálni a füvön, s elgondolkodtam rajta, hogy milyen jó lesz majd egyszer itt repülni néhány méterrel fölöttem a Rellon csapatának talárjában, megküzdeni a többi játékossal. Egyszer remélem eljön ez a pillanat.
Érdekes, pár napja még hazafele akartam szökni, de mégis itt tartott valami, de nem tudom, hogy mi.

//Minden egyes szó engedélyezve Ádibádi által //

Vasil
[zárt]

Shayleen[zárt]

Misi

~ öltözék ~

Rozsos Annamária
Ruha

A nap süt, sehol egy felhő ez a lehető legjobb idő egy kis kviddicsezéshez. Az pedig, hogy egy szerencsétlen másodikost kell tanítanom még vidámabbá teszi számomra. A kérést elsőre furcsának találtam, de örülök neki. Így talán a következő idényben a Navine is játszani fog és ha véletlenül gyengélkedőre kerül meg sem büntethetnek.
Vigyorog sétálok le a kviddics pályára. A délután közepe felé járunk már, de az időjárás egész nap egy forma. Ez a mi szempontunkból jó, Bár erről a sárga lány lehet, hogy más kép vélekedik. Legalábbis nem tűnt boldognak amikor megkért erre. Valószínűleg még ő is emlékszik a korrepetálásra...
Belépek a pályára, de sehol sem látom Annamáriát. Talán meggondolta magát és még sem akar tanulni?
Vállat vonok, nekem aztán mindegy. Ha jön hajlandó vagyok mutatni neki egy-két egyszerű dolgot, ha nem akkor csak repkedek egy kicsit.
Be sétálok a pálya közepére, még egyszer körül pillantok, aztán a lábam közé veszem a seprűm és felszállok. Amint a karikákkal egy vonalba kerülök gyorsítok. Amikor elérem a büntető vonalat lefelé nyomom a seprűm orrát és bukórepülésbe kezdek, aztán nem sokkal a becsapódás előtt fel rántom a seprűm. Mosolyogva szállok vissza a magasba. Hogy hiányzott már ez, jó végre korlátok nélkül repülni.
Amíg a Navinés lányt várom csinálok még néhány cselt.

Kézikönyv Micsához. Második fejezet - Hogyan veresd szét magad a gurkójával.

Őszintén szólva, mikor megkérte a mestertanonc rellonost, arra számított, hogy az majd nem épp nőiesen és nem épp gyengéden visszaküldi oda, ahonnan jött. De nem! A Szántó-Vető meglepően jól fogadta a felvetést, és még el is fogadta. Igaz, hogy kellett neki egy kis rábeszélés, meg egy kis akaratosság, de a végére beleegyezett. Igaz, hogy az arcán volt egy fura mosoly, ami akár gonosznak is lehetne mondani, dehát ez Mihaeeeeel, miért akarna ő gonosz lenni, pont őőő?
Szegény kis szőke navinésünk lehuppant a fűbe, maga mellé téve seprűjét, ahogy a nála jópár évvel idősebb magántanárát várta. Persze fogalma sem volt arról, hogy őt most lehet kicsinálják- sőt, biztos. A lehető legtöbb úton és módon. Azért valljuk be, találhatott volna egy valamivel kedvesebb terelőt is, aki mondjuk megpróbál közben vigyázni rá, vagy valami. Viszont már mindegy, és amúgy is, legalább rendesen fel tud készülni. A füvet tépkedte, meg szemmel felmérte a pályát. Mint mindíg, türelmének most is hamar vége lett, s képtelen volt ott ülni egyhelyben, és nem csinálni semmit. Feltápászkodott, majd lenézett az új kedvenc tárgyára. Kinyújtotta kezét felette, majd széttárta ujjait. Egy kis gyakorlat sosem árthat, nem? Végül megrázta fejét, és inkább visszaült. Majd, ha a másik méltóztatik megérkezni, akkor. Addig meg, itt ül. És tépi a füvet. Mármint, ezt a füvet. Amit esznek a birkák. Meg a tehenek. Nem a másik füvet.

Álliaestefelé, pár nappal az E-L meccs előtt
 

RELLON-RELLON
Edzőmeccs
szeptember 24. - október 1.

Szép időre kelhettünk fel ma reggel, hisz a Nap békésen sütött, mégse emelkedett a hőmérő higanyszála 25 foknál magasabbra, ám egy kis szél bezavart olykor ebbe a kellemes időjárásba. A mai napon a Rellon játszik egy edzőmeccset, így egy érdekes meccsnek nézhetünk elébe a csapattagok között. Ez az első meccs amin én leszek a játékvezető, de ennek ellenére nem vert ki a víz a gondolatától. Ugyan ez egy edzőmeccs, de ennek ellenére mindent alaposan elkészítettem, nem szerettem volna semmit sem az utolsó pillanatban keresni, vagy ellenőrizni. A meccset nem az arénában, hanem a kviddicspályán játsszuk le, így az elzárt labdákat oda vittem idő előtt, hogy ne kelljen rám várniuk. Ezután türelmesen vártam a Rellonosok érkezését, majd mikor ez megtörtént megvártam míg mindenki a helyére kerül, hogy várják a kezdést. Végignéztem az előttem álló diákokon és a láda mellé léptem.
- Annak ellenére hogy ez egy edzőmeccs úgy játszatok akár egy igazi meccsen. Ismeritek egymást, páran együtt játszottatok több idényben is, ám most egymás ellen vagytok és ezt ne felejtsétek el. - intettem a két csapat felé. - Adjatok bele mindent és akkor nem lesz baj... - kacsintok és megvárom míg a két csapat vezetője kezet fog, aztán kinyitom a ládát és a két gurkót szabadjára engedem. A két gurkó két külön irányban indul meg, hogy aztán rátaláljanak az áldozatukra, már ha ebben a csapatok terelői nem akadályozzák meg őket. Az egyik Scarlettet szemelve ki magának indul meg felé egy kanyart téve meg, míg a másik Corinában látja meg a lehetőséget, hogy esetleg leszedje őt. A cikeszt a két fogó csupán egy kis ideig látja, majd egy villanás kíséretében eltűnik, de mintha egyenesen felfelé repült volna el, ám sajnos a napnak köszönhetően nem látni biztosan. A kvaffért nyúlok, majd a kezembe fogva még egyszer egy gyors pillantást vetek a két csapat felé és feldobom a levegőbe, aztán egy sípszó kíséretében elindítom a meccset.

+1
Megjegyzés: Szép hsz, de a cikesz sajnos a napnak köszönhetően újra eltűnik szem elől, de ne aggódj. Hamarosan újra láthatod.

Sikerült. A lány teljesen meglepődött saját sikerén. Nem gondolta, hogy komolyan ilyen egyszerű lesz azt a kvaffot bedobni. Azt meg pláne nem, hogy az őrző bevette ezt az ősrégi trükköt. De attól még, hogy ez sikerült neki, a meccs még nem áll meg. Gyorsan visszahozzák a labdát, és még alig kap észbe, amikor már ki is dobják. Elindul a saját karikái felé, hogy gyorsan beérje az új lányt. De még mielőtt odaérne, ő átpasszolja Várffy-nak. Már csak ez hiányzott, persze. Csak egy idényt játszott, hogy csinálja meg hogy elveszi a kvaffot az év hajtójától? De aztán megpillantja Míneát, amint a fiú elé áll be, hogy ezzel kissé megzavarja. Scar minden lélekjelenlétét felhasználja, és teljesen bedől, hogy utolérje a csapatkapitányt. Majdnem akkor ér oda a férfihoz, amikor már odaérnek a csapattársához. Scar érkezését egy apró löket jelzi a srácnak, és a szöszi szinte majdnem abban a minutumban a labdáért is nyúl. Reménykedik benne, hogy eléggé elterelődött a figyelme Mínea irányába, és most megilletődik a másik megjelenését. Ezt kihasználva pedig simán megszerzi majd a labdát.  Közben csapattársa lefelé veszi az irányt, hogy biztos elkerüljék a támadást.

Rebecca Davison-Keis
november 12. (szerda) délután 4-5 óra
zene

Lilith
Vasil edzői szárnypróbálgatásai

Lilla

Január 1. 22:30

Előzmény: Szabályok, szabályok, szabályok...minek is vannak, ha nem tartjuk be őket, illetve, miért kéne mindig mindent betartani? Unalmas lenne az egész élet, ha semmi izgalmat nem vinne bele az ember, hiszen néha egy kis kalandozás is belefér az életbe. Ezen az alapon indult ez a nap Rachel életében, mert úgy gondolta, hogy barátnőjével takarodó után nem tér nyugovóra, hanem helyette egy kis izgalmat csempész a szürke hétköznapokba. A lány otthon aranyvérűként már kipróbálta párszor a repülés élményét, amely nagyon elnyerte a tetszését, így nem látta okát annak, hogy miért ne nyúlják le Lillával a szertárból a seprűket és szórakozzanak kicsit repülés közben. Tudta, hogy elsősöknek tilos ez a tevékenység és badarságnak tartotta ezt a szabályt, hiszen minden a sárvérűek miatt van, emiatt a megkülönböztetés miatt kerülnek ők hátrányosabb helyzetbe és ha ők nem lennének, minden sokkal egyszerűbben és gördülékenyebben menne. Aranyvérű származása miatt úgy gondolta, hogy nyugodt szívvel használatba veheti az eltulajdonított seprűt és végre kikapcsolódhat kicsit barátnőjével a jól megérdemelt, neki járó módon.

Rach este beágyazott és sietve elkészült, egy fekete hosszú ujjú pulcsit, sötét farmert, fekete kabátot viselt, haját hátrafogta, és egy lapos talpú fekete félcsizmát vett fel. Lillával megbeszélték, hogy fél 11-kor találkoznak a szertáraknál, ahol a seprűket tartják és repkednek kicsit. Miután elhagyta a szobáját a lány azt vette észre, hogy nagyon kihalt minden, ami nem volt furcsa, hiszen takarodó után nem szívesen tartózkodott kinn senki sem, kivéve, aki vagy nagyon vakmerő, vagy nagyon nemtörődöm volt, mivel a lebukás esélye erősen fenn állt, de ez őt egyáltalán nem tántorította el a tervétől. Indulás előtt belenézett még egyszer a szobájában lévő nagy tükörbe:
~ Nyugi Rach, ne stresszelj. Minden a legnagyobb rendben lesz, nem fogsz lebukni, csak számolj el háromig...~
Halk, óvatos léptekkel osont ki a körletéből, majd sietve, de nagy odafigyeléssel átvágott mindenen és máris a szertáraknál találta magát. Izgatottan várta barátnőjét, közben szemfüles maradt, figyelmesen szemlélte a területet, ameddig Lilla meg nem érkezett, mert nem akart lebukni. Szíve hevesen vert, hiszen, egyrészt, mióta az iskolában tartózkodott semmilyen tiltott dolgot nem csinált, másrészt megpróbálta megőrizni hidegvérét és reménykedett benne, hogy tervét véghez tudja vinni és egy kicsit felügyelet nélkül is felhőtlenül szórakozhat újdonsült barátosnéjával. A Rellonos a szertárak előtt állt meg, kissé türelmetlenül, karját összekulcsolva várta társát és minden neszre figyelmesen fülelt.

Scarlett Conroy

Nicole-nak a mai napon valahogy semmi sem akar összejönni, reggeltől kezdve folyamatosan ügyetlenkedik, és mindent elront. Az egész úgy kezdődött, hogy amikor reggel felébredt, és félkómásan elment zuhanyozni, a rossz csapot nyitotta meg véletlenül, és úgy leforrázta magát, hogy percekig meg se tudott mozdulni a fájdalomtól. Ezek után a fogkefe rossz oldalára nyomta a fogkrémet, így totálisan összekente magát, és kezdhette előről az egészet. Na ezek után már elég kedvetlenül ment le a Nagyterembe, ahol rá kellett jönnie, hogy annyi ideig vacakolt a fürdőben, hogy már rég lekéste a reggelit. Csalódottan battyogott vissza a szobájába, de elfelejtette, hogy nem kötötte be a cipőjét mikor leindult, ezért ügyesen orraesett. De hogy még szebb legyen a dolog, ezt egy csapat végzős fiú előtt tette meg, akik meg se próbálták palástolni, hogy milyen jól szórakoznak a lánykán. Igazi megkönnyebbülésnek érezte, mikor végre visszaért a szobába, és ledőlhetett a kényelmes, és legfőképp biztonságos ágyára. A nagy szomorkodás közben azonban elaludt, és nem tűnt fel neki, hogy az ebédről is ugyanúgy lemaradt, mint a reggeliről. Letörten, a könnyeit visszafojtva ment le a konyhába, ahol a drága kis manók megszánták őt, és nagy örömére kapott egy tányérral a kedvenc ételéből. Miután megette, és ezerszeresen megköszönte a szakácsoknak, úgy döntött, hogy sétál egyet a kastély körül. Talán pont az kell neki, hogy kicsit kiszellőztesse a fejét, és újult erővel folytassa a napot.
Visszaszaladt az Eridonba a kabátjáért meg egy pár meleg kesztyűért, és már indult is lefelé a lépcsőn.
Ahogy kilépett a kapun, megcsapta a hűs szellő és hóillat keveréke, amit már olyan régen érzett. Rögtön jobban érezte magát, és már indult is, hogy kicsit felfedezze a környéket.

Szelniczky Mínea

Édes Egyetlen Izabellám

 Kis nyomozás után kiderítettem, mikor nincs semelyik csapatnak edzése a pályán. Óvatos léptekkel sunyultam előre, figyelve arra, hogy ha mégis valaki a pályán tartózkodna, az ne vegyen észre. Nem láttam senkit. A pálya szélén sétáltam, felmértem a terepet. Elvégre ilyen szemszögből ritkán volt alkalmam végigvizslatni mindent. Az öltözőkhöz érve megálltam. A kilincsre helyeztem a kezem, és lenyomtam. Zárva. Nyúltam a pálcámért, de nyilván nem volt nálam. Igazság szerint abban sem voltam biztos, hogy éppen van-e pálcám. A zsebemből elővettem egy gémkapcsot és egy olyan hajizét, aminek nem tudom a nevét. Még a szünetben, otthon láttam egy videót róla, hogyan kell zárat feltörni, de sosem próbáltam. Féltérdre ereszkedtem, a hajizét (azt hiszem, hajtű a neve, de nem vagyok benne biztos) meghajlítottam a végén, aztán megpróbáltam beilleszteni a zárba. Ez volt az a pont, ahol leesett. Kihúztam a görbe cuccot, aztán szolidan belevertem a fejem az ajtóba és úgy maradtam. A kastélyban nem olyan zárakat használnak, mint amilyeneket mi otthon. Itt jóval nagyobb a kulcslyuk. A testhelyzetemet nem változtatva próbáltam kitalálni, hogy hogyan tovább.

Piper Evelyn Brown