36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: « 1 2 ... 9 10 [11] 12 13 ... 21 ... 37 38 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Aiden Ward
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 110
Összes hsz: 208
Írta: 2015. szeptember 24. 15:39 | Link

Izgalmasnak ígérkezik ez az edzőmeccs. Nem is igazán voltam tisztában vele, hogy két csapatnyit kiteszünk házon belül, de ez mit sem változtat azon, hogy perceken belül puccba kell vágnom magam, és jelenésünk van a pályán. Azok ellen, akikkel alapvetően összedolgozni szoktam. Érdekes felállás, remélem, hogy nem fog összezavarni a sok ismerős arc, akit amúgy most szabadon rohamozhatok a vasgolyóbisokkal. A különböző színű talárok nélkül tutira elszabadulna a káosz.
Felmérem a helyzetet a JV beszéde közben, és próbálok már most valami taktikát kitalálni, pont azt kihasználva, hogy ismerem az ellenfelek módszereit, hiszen együtt edzünk, együtt küzdünk azért, hogy egy-egy cselt elsajátítsunk. Követem a többieket, ahogy felállunk a kezdéshez, és várom a meccs kezdetét jelző sípszót. Tekintetemmel rögtön a gurkókat keresem, és nem is kételkedem abban, hogy már rögtön az elején szükség lehet arra, hogy arrébb pofozzuk az esetleges veszélyeztető tényezőket, így a hajtóink közelében maradok, amint meghallom a jelzést.
Jól is teszem, az egyik vasszörnyeteg szélsebesen indul meg Conroy felé. A seprűmre hajolva iramodok meg a lány felé, és vágódok be egyelőre még nem hatalmas nehézségek árán mellé, ütőmet lendítve. Egy viszonylag pontos és erőteljes ütéssel irányítom a labdát az ellenfél fogója, Ruben felé.


+1
Kicsit megtaszítottad oldalról Conroyt, de semmi komoly. Smiley
Utoljára módosította:Kőrösi Dániel Martin, 2015. szeptember 24. 22:44 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Scarlett Conroy
INAKTÍV


Troublemaker, Svájc. 2017 réme
offline
RPG hsz: 454
Összes hsz: 2298
Írta: 2015. szeptember 24. 15:48 | Link

Scar örömmel vág neki a meccsnek. Igaz, hogy a múlt évben nem nyertek akkor sem, amikor a pályán volt, most akkor is érzi a zsigereiben a győzelmet. És végre nem annyira lámpalázas, mint akkor, mikor először lépett a pályára. Akkor is sikerült egy labdát belőnie, szóval most még jobban fog teljesíteni. Az egyetlen, ami ebben most megzavarhatná, az az, hogy a saját csapattársai ellen van. Persze tudja, hogy annak, aki vele szemben áll, nem passzol, de ha csak az arcát nézi, lehet hogy véletlen elszúrja a dolgot. Mindazonáltal most pozitívan néz a jövőbe, ahogy arra halad. Elkészül, és a vonalhoz repül. Szemével követi, ahogy a kvaff felrepül, és már indulna is érte, amikor egy gurkót szúr ki, ami éppen őt vette célba. Szerencsére már látja, ahogy Aiden mozdul is érte és egy apró biccentéssel - egy amolyan hálás biccentéssel - már ott is hagyja és ő is a kvaff után indul. Flóra ér oda elsőnek, és egy cseles hátrasuhintással szinte Scar ölébe pottyantja a labdát. A szöszi nem tétovázik, egyenesen megiramodik a karikák felé. Szemével közben Míneát és Flórát tartja szem előtt, de Várffy nagyon rátapadt a kis újoncra, szóval ő már kiesett a hatásköréből. Már egészen közel ért a karikákhoz, de nem annyira, hogy rá tudjon még dobni.

+1
Ügyelj a vesszőkre. Aiden kicsit meglökött oldalról, mikor kivédte a gurkót, de nem lassított, véghez vitted a manővert, haladsz a karikák felé.  Smiley
Utoljára módosította:Kőrösi Dániel Martin, 2015. szeptember 24. 22:48 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Itt járt Lala Rolleyes
Szelniczky Mínea
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2015. szeptember 24. 16:21 | Link

Tisztában vagyok vele, hogy nincs különösebb tétje ennek a meccsnek, mégis izgatottan vártam a mai napot. Talán pont azért, mert a saját csapatom tagjaival mérjük össze tudásunkat, két hasonló erőviszonyokkal rendelkező csapatra osztva. Aktuális ellenfeleimet elnézve kezdem kapiskálni, miért is tartanak tőlünk már csak ránézésre a legtöbben. Izgalmas lesz olyanok ellen játszani, akikkel nem egy meccset lenyomtam és összeszokottan működünk együtt.
A letörölhetetlen vigyor a képemen csak tovább szélesedik, ahogy megejtjük Robival a kötelező kézfogást a mérkőzés kezdete előtt, és bólintok egy aprót a vadiúj Játékvezető bá’ szavaira, mintegy jelezve, hogy vettem az adást. Aztán mindenki elhelyezkedik, csak a sípszóra várva, ami pillanatokon belül be is következik és máris a jól megszokott káosz kellős közepén találom magam. Nem vetődöm a kvaff után, csak kényelmes iramban szemmel tartom az eseményeket, és büszke mosoly kúszik fel az arcomra Flóra magánakciója láttán. Majd legközelebb elkapni is sikerül, viszont Várffy jelenléte már okozhat némi gondot – ugyan a komótos nagypapitempóból ítélve a csapatkapitány sem a skarlát labdára hajt, de jobban teszi az újonc lány, ha vigyáz magára.
Nincs idő a bámészkodásra, hiába igyekszem a háttérben maradni és megadni minden lehetőséget a játékosoknak arra, hogy bizonyítsanak, csapatjáték lévén egymagukban nem sokra fognak menni. Amint látom, hogy Scarlett megkaparintja a kvaffot, a seprűnyélre hajolva szegődöm a nyomába, és igyekszem minél közelebb maradni hozzá, biztosítva a passzolási lehetőséget.


+1
*visszabólint neki, még mielőtt felszállnának*
Utoljára módosította:Kőrösi Dániel Martin, 2015. szeptember 24. 22:51 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mihael Gérard Saint-Venant
INAKTÍV


XV. - Az Ördög
offline
RPG hsz: 387
Összes hsz: 5187
Írta: 2015. szeptember 24. 21:34 | Link

Újabb év, újabb idény, részben cserélődött csapattársak, de a nóta a régi. Még, ha David el is ment, a rellonos állatok sora költői túlzás nélkül sem fogy ki soha. Visszajelentkezett a csapatba, elkezdődött az új tanév, és Robi volt olyan gáláns, hogy leszervezzen egy próbameccset a jelentékeny létszámú csapatának. Illően a kezdés izgalmához, elszívott az öltöző előtt álldogálva egy cigit, aztán átvedlett a ruhájába, kezébe kapta a seprűt és az ütőjét, majd kimasírozott a többiekkel együtt a pályára. Most szép és tiszta az idő, kevés szélmozgással- jó állapotok egy meccshez, még ha csak edzőmeccs is. Tisztában van vele, hogy a többiek sem fogják alább adni a szintet csak azért, mert csapattársak az idényben.
A játékvezető jelzésére ő is elrugaszkodik a talajszinttől, egészségesen hasít bele a levegőbe, megpörgeti az ütőjét, és pár másodpercnyi emelkedés után irányba áll fürkészni a hadi helyzetet.  Először is megkeresi szemmel a hajtóikat… Nyögés. Egy máris kinézte magának azt a kiscsajt… mi is a neve? Corina? Azazaz, de nehogy már nyugtuk legyen: látja Aident rámozdulni a másik gurkóra, és továbbütni a Mocsok (Ruben) felé, így már két gurkó akarja szétverni két csapattársukat. A Corina felé igyekvő kis vaspótlót remélhetőleg Tiff elviszi és átadja az ellenségnek, ő pedig a Rubent becélzó gurkó után vetődik seprűstől, teljes sebességig túrázva járgányát, hogy beérje a kis szemétládát. Út közben egy pillanatra megfordult a fejében, hogy hagyja betalálni a lasztit, de azért minden bizonnyal kitennék a csapatból, és Ruben se dögölne bele (kár). Szóval félretéve az ellenérzéseit, amint megelőzte legalább fél testhosszal a kis rohadékot, bepróbálkozik egy éles fordulással egybekötött ütleggel: fél kézzel tartja/vezeti a seprűjét, a másik kezével pedig teljes erőből belevág a gurkóba Míneának címezve a nehéz küldeményt, de még megspékeli a mérhetetlen szeretetével is. Közben reménykedik abban, hogy semmijét nem károsítja ezzel a húzással. Amennyiben nem rándította/törte ki egyetlen porcikáját sem, még visszafordul egy pillanatra Ruben irányába, kiköp a föld felé, vet rá egy lenéző pillantást, és elindul a többiekhez, hogy a továbbiakban is hasznos védelmet nyújtson a hátsójuknak. Elvégre a gurkók nem mentek aludni, a meccs javában zajlik.


+1
Kevesebb trágár szót, fiam. Csöpög a szeretet a hozzászólásodból. Semmid sem tört el vagy ki.  Smiley
Utoljára módosította:Kőrösi Dániel Martin, 2015. szeptember 24. 22:56 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Egerszegi A. Flóra
INAKTÍV


Palacsintahercegnő
offline
RPG hsz: 78
Összes hsz: 515
Írta: 2015. szeptember 24. 21:55 | Link

Hű, sikerült elhoznom a kvaffot, vagy valami ilyesmi! Remélem, valaki elkapja, és majd alkalomadtán hátranézek. Pedig mondták, hogy nem árt néha, mert jön egy gurkó és… vége. Nos, belém is csapódik valami, mégsem fáj annyira, de megcsúszik a kezem és belassulok egy picit. Robi jött oda védekezni rám, te jó ég! Merlin nagy szakálla! Pont ő, pont engem, pont ma és pont, pont, pont?
- Hagyjál! – morranok rá és megpróbálok vállal belelökni a támadómba, de úgy érzem, mintha sziklába mentem volna bele, a vállam bele is sajdul egy pillanatra. Nem hiszem, hogy nagyon megérezte, és ezzel a „hagyjállal” el is ment az összes hangom és a bátorságom is kezd megcsappani. Gyorsan ki kell találnom valamit! Ez az, megvan! Látom, hogy Míneánál a kvaff, akkor segítek már neki. Kicsit eltávolodok Robitól oldalra, majd kisvártatva visszaközelítek, hogy úgy majd nagyobbat fogok lökni rajta. Amikor már úgy néz ki, hogy ez a célom, lenyomom a seprű elejét és megpróbálom alulról megkerülni a csapatkapitányunkat. Remélem, arra számít, hogy belé repülök, és sikeres lesz a csel. Egyébként pedig a pálya jobb széle felé húzódok, hogy hagyjak középen helyet Mininek.


0
De aranyos vagy ^^ Jó ötlet, Robi vagy hagyja, hogy kikerüld, vagy nem számított rá, de sikerült alatta elrepülni. A vállad, amivel nekimentél, a következő környerésig sajog.
Figyelmetlenség: Konzisztencia: Scarlettnél van a kvaff, nem Míneánál. Tessék rá ügyelni, kedvesem Wink
Utoljára módosította:Kőrösi Dániel Martin, 2015. szeptember 26. 21:20 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rebecca Davison-Keis
INAKTÍV


Gyakorló anyuka
offline
RPG hsz: 54
Összes hsz: 709
Írta: 2015. szeptember 24. 23:56 | Link

A csapaton kívül semmi új nincs a játékban. Seprűre szállunk, mindenki elhelyezkedik és kezdődhet is a meccs. Persze tudom ez csak edzés, de akkor is, na, egy meccs. Magamra húzva a felszerelést, köpenyt mi egy s mást, pályára lépni, oltárian jó érzés fogott el. Régen voltam már játék közelbe. Az utóbbi egy két évben csak nézőként jártam ki ilyen olyan bajnokságokra szurkolni. Bevallom sose jutott eszembe újra csapatba lépni, de hát valahogy még is sikerült, mert most itt állok a többiekkel és a játékvezető végszava után felpattanok a seprűmre, jó erősen megmarkolom az ütőmet majd a kis drágaságomra is rámarkolok, és már repülök is a csapatom után.
Egyértelmű, hogy a hajtóink közelében maradok biztos, ami biztos. Az első gurkót Aiden sikeresen hárította. Én tovább fürkészem a terepet mi a helyzet gurkók terén, de jelenleg csak azt láttam, amivel a társam éppen célba vette Rubent.
Már akkor erősebben fogtam az ütőmet, amikor láttam, hogy Mihael neki indul és beleüt a vasszerkezetbe. Lemaradok Mineáéktól balra 90°-ba elfordulok, pont úgy, hogy kényelmesen eltudjam ütni a vas barátunkat, amint ideér. Kétszer meglengetem az ütőm, ráharapok alsó ajkamra. Minden erőmet és kecsességemet - már amennyi van ebben a játékban- bevetek és szépen visszaküldöm nekik a tömény szörnyeteget. Egyenesen, hogy is hívják, Állia felé. Igen a nevekkel még bajban vagyok.

+1
Ügyes vagy. A gurkó mondhatni kecsesen indul meg Állia felé, hogy leszedje neked a seprűről. Wink
Utoljára módosította:Kőrösi Dániel Martin, 2015. szeptember 25. 00:15 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kálnoki Norina
INAKTÍV


Mrs Payne
offline
RPG hsz: 152
Összes hsz: 367
Írta: 2015. szeptember 25. 19:11 | Link

Izgatottan vártam az edzőmeccsünket. Bár nem tétmeccs volt, azért megvolt bennem a meccsek előtti várakozás izgalma. Nem feltétlenül azért izgultam, mert nem bíztam magamban, sőt. Nem ez az első idény amiben részt veszek, és remélhetőleg nem is az utolsó.
Az enyhe félelmem inkább azért kerülgetett, mert a csapattársaim ellen indultam. Ha nem különböző színű talárokban lettünk volna, valószínűleg nagyon bekavart volna a dolog. Így még valamelyest rendben voltunk.
Apró pillangókkal a hasamban álltam fel a pályára és még eszembe jutottak Mínea biztató szavai, miközben Robi és ő kezet fogtak.
Amint a lábam közé kaptam a seprűt, elillant a félelmem és már csak a játék öröme lebegett a szemem előtt, mint ahogy lenni szokott a felszállásnál.
Amint a sípszó elhangzott, felszálltam a seprűvel és még épp láttam ahogy az újonc hajtónk, Flóra kilőtt a kvaffért. Halvány mosoly játszott az arcomon.
Bár úgy kellett játszanunk, mint tétmeccseken, Robi nem kapkodta el a dolgot. Úgy tűnt, próbál lehetőséget adni a kibontakozásra.
Befaroltam a helyemre a karikáknál és kapkodtam a fejem az eseményekre. Egyelőre nem úgy tűnt, hogy pillanatokon belül szükség lesz a védésemre, úgyhogy lebegve vártam a karikáim előtt. Bár, ha rajtunk, rellonosokon múlik, sosem lehet tudni, épp mikor kellek. Úgyhogy vártam.

+1
Vesszőhibára ügyelj, őrzőkém Wink Sok sikert a védéshez.
Utoljára módosította:Kőrösi Dániel Martin, 2015. szeptember 26. 12:49 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

férjecske
Lillian T. Elswood
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 135
Összes hsz: 1504
Írta: 2015. szeptember 25. 20:32 | Link

Meccs-meccs-edzőmeccs. Különösen jókedvűen indult el a már mestertanonc vörös a pálya felé. A vizsgái jól sikerültek, a családja jól van, és most, még ha csak egy nagyon kevés ideig is, semmi dolga sincs. Bár pár hétről volt csak szó, úgy tűnt, rengeteg ideje nem ült seprűn, így kicsattanó izgalommal fogadta a hírt, hogy egy edzőmeccsel nyitják az új évet. Picit késve ért le a pályára, a többiek már nagyrészt ott voltak, ő pedig bólíntással, mosollyal köszöntötte őket. Türelmetlenül szorongatta seprűjét egyik kezében, míg másik kacsójával az ütőjével forgatta. Csapattársai ellen játszik, de ez nem jelenti azt, hogy kedvesebben vagy kíméletesebben kell teljesítenie feladatát, és ezzel tökéletesen tisztában volt.
 Már készenlétben állt, seprűjét lába közé kapta, ujjaival meg ütőjén dobolt, várva a kezdősíp hangját. Ahogy az éles hang belehasított a feszült csendbe, teljes erejéből elrugaszkodott, és megpróbált minnél magasabbra repülni, hogy tudja fölmérni az alap állást. Elmosolyodott, ahogy a szél az arcába csapott, a szabadság érzése pedig teljesen elöntötte. Nem mintha sok ideje lett volna örülni magának, meg filozófálni az élet szép pillanatain, hisz azonnal észrevette, hogy két csapattársának is igyekeznek pótolni a vashiányukat, így a hozzá közelebbik felé indult, vagyis Corina fele. Szeme sarkából még megbizonyosodott, hogy Mihael is kapcsolt, és senkinek sem fog csontja törni az első öt percben. Lefelé irányította seprűjét, ráhajolt, és sietve végigpásztázta az embereket, hogy ki merre, kiszemelve áldozatát, mint megkergült ragadozó madár, aki őrült karikákban repked az égen. Gyorsított, majd éles kanyarral behúzott Corina elé, még időben, hogy teljes erejéből hátralendítse ütőjét, majd határozott ütássel a pálya jobb szélén lebegő Flóra felé irányította a vasszörnyeteget. Hátha. Futólag rákaccsintott hajtó csapattársára, majd megindult a pálya közepe fele, hogy onnan figyelje, kinek kell következő alkalommal megmenteni a bőrét.

0
Volt pár súlyos helyesírási hibád, azokra majd ügyelj Wink A csel sikeres volt, a gurkód Flóra felé igyekszik.
Utoljára módosította:Kőrösi Dániel Martin, 2015. szeptember 26. 21:20 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

müty-müty|terelő|kérdezőke
Mihael Gérard Saint-Venant
INAKTÍV


XV. - Az Ördög
offline
RPG hsz: 387
Összes hsz: 5187
Írta: 2015. szeptember 26. 05:33 | Link

Szeme sarkából néha megpróbál elcsípni egy-egy jelenetet, már amíg van rá esély- úgysem indult be még teljes gőzerővel a mérkőzés (csak a gurkótámadások), így Robi tapadását pont elkapja, és szája sarkában megjelenő félvigyorával értékeli. Nice, az elsős tanulja meg hamar a farkastörvényeket, nem kell kímélni. További bambulásra azonban nincs idő: alighogy beérkezik a hajtóik közelébe kénytelen szembesülni annak a tollas fejű csajnak (Becca) a kis pályamódosításával: az általa megküldött gurkót Becca Állia felé tereli tovább. Mihael sem rest, gyors körbenéz, jön-e a második gurkó is csókolózni, vagy csak erre kell figyelni, aztán kilő a közeledő vasszörny felé, úgy, hogy valamivel annak röppályája felett legyen egy fél alsókarnyi távolsággal, ütőjét pedig előtérbe vonja. Az utolsó századmásodpercig kivár a pofozással, talán olybá tűnik, hogy össze akar ütközni a több tízkilós labdával, hogy a végén hátraengedje az ütőt és egy alulról felfelé ívelő mozgáskultúrát leírva, nagyjából valahol a negyvenöt foknál elkapva a még robogó dögöt, baromi nagyot sózzon bele, és felfelé próbálja küldeni Kowainak címezve, ha minden jól megy. Hátha Kowai nem dönt úgy, le akar mondjuk ugrani a seprűjéről, hogy elkerülje a gurkót, vagy tudja isten.
Még annyi időt megenged, hogy visszanézzen Beccára, és nem túl kulturált módon beintsen neki egy elégedett vigyorral a képén, aztán visszaindul a hajtósoruk felé, de főleg Tiffany irányába. Ideje lenne mozgósítaniuk magukat.


+1
Szép megoldás, fiam. Talán legközelebb kevesebb kávét igyon a mérkőzés előtt.  Smiley
Utoljára módosította:Kőrösi Dániel Martin, 2015. szeptember 26. 22:49 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ruben Marceau
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. szeptember 26. 20:42 | Link

Évek teltek el azóta, hogy a tanári kar javaslatára otthagyta előző iskolája kviddicscsapatát. Most ismét pályára lép. Új helyen, új emberekkel. Nem kicsit dolgozik benne a megfelelési kényszer. A zöldek nem húzzák el a dolgot, szeretnének időben felkészülni a többi ház elleni bajnokságra, ezért egy edzőmeccs lejátszása mellett döntenek. Nem is adódhatna számára jobb alkalom a visszarázódásra... Ezúttal fogó lett, amit nem bán, de a teljesítményére még ő is kíváncsi.
Kezdés után a cikeszt veszi célba, de nem hagyhatja ki, hogy ne vessen néhány futó pillantást a többiek kvaffért való harcára. Hamar nehézségekbe ütközik. A napfénytől nyomot veszít, pillanatokkal később pedig egy gurkót küldenek rá. Bosszankodva egy sort úgy dönt, hogy a legjobb belátása szerint cselekedve menekülni kezd az őt üldöző labda elől. Mihael többé-kevésbé kellemes felszabadító-hadművelete után folytatja körkörös repüléseit a pálya mentén. Törekszik a másik fogó közelében maradni, nehogy learassa előle a babérokat. Amikor azonban fordul a kocka és Erisre irányul az átkozott gurkók egyike, még csak véletlenül se óhajt velük egy légtérben mozogni. Pillanatnyi előnyét kihasználva fürkészi végig a pályát, megpróbálva kiszúrni valahol a cikeszt.

+1
Ügyes vagy, de sajnos a cikesznek egyelőre nyoma sincs. Smiley
Utoljára módosította:Kőrösi Dániel Martin, 2015. szeptember 26. 22:35 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Egerszegi A. Flóra
INAKTÍV


Palacsintahercegnő
offline
RPG hsz: 78
Összes hsz: 515
Írta: 2015. szeptember 26. 21:54 | Link

Juhúúú, elmentem a főnök alatt és elindultam a pálya széle felé, remélem, hogy Scarlett, vagy valaki elér a karikákig. Nekem csak arra kell figyelnem, hogy Robit elcsaljam magammal – és ne repüljek be a büntetőzónába -, a többiek úgyis ügyesebbek nálam, így két eset van. Az ellenfél legjobbja engem fog, tehát kiveszem a játékból, vagy elmegy segíteni, de akkor üresen maradok. És még lehet, hogy én is bedobom ám! Lehet reszketni, hihihi!
Folytatom az utam a pálya szélén és kezdek visszahúzódni középtájra, de akkor bepánikolok, hogy hol lehet a zóna. Sajnos radar még nincs beszerelve, és annyira nem vagyok még gyakorlott, hogy tudjam, hogy pont hol vagyok, ezért visszafordulok. Hú, de mákos tészta vagyok – pedig inkább palacsintára fáj a fogam -, mert látom, hogy egy gurkó engem akar, és ha nem teszek semmit, akkor nekem annyi. ~ Lajhárlendülés Flóra, te eszetlen! ~ Ötlik fel és megpróbálkozom vele. Hogy mennyire lesz sikeres, az kérdéses. Szembe jön velem a vasdög, én pedig kivárom az alkalmat, illetve az alkalom előtti másodpercet. Amikor ez bekövetkezik, balra forgatva rántom el a seprűnyelet, hogy az a tengelye körül forduljon. Ez olyan jól sikerül, hogy egyelőre meg sem tudom állítani, így mint valami búgócsiga megyek a pálya középpontja felé, és csak nagyjából öt pörgés után tudom megállítani a forgást, amennyiben a gurkót jól számítottam ki.


+1
Megjegyzés: Nem rossz taktika, de a végére szédülsz egy kicsit és mondhatni forog a világ. A gurkó nem talált el téged, hanem továbbhaladt a pályán céltalanul.
Utoljára módosította:Kőrösi Dániel Martin, 2015. szeptember 27. 21:50 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Scarlett Conroy
INAKTÍV


Troublemaker, Svájc. 2017 réme
offline
RPG hsz: 454
Összes hsz: 2298
Írta: 2015. szeptember 26. 22:43 | Link

Miközben a gurkók ide-oda repkednek játékosok és terelők között, Scar egyre közelebb ér a karikákhoz. Felméri a körülötte uralkodó káoszt, de épp csak egy pillanatra. Az első ami feltűnik neki, hogy még senki nem sérült meg. Ez jó jel. Pedig azt hitte, hogy ez egy igazi, véres küzdelem lesz, mégis csak két rellonos csapat megy egymásnak. Aztán sorra veszi a társait. Flórát éppen egy gurkó üldözi, Mínea pedig körülbelül annyira van a pontszerzési lehetőségtől, mint ő. Tehát akár maga is megpróbálhatná a dobást. Marokra fogja a kvaffot, és lassabban folytatja az útját. Először úgy csinál, mint jobb felé akarná dobni, de végül balra lendíti a tárgyat, pont úgy ahogy a muglik szokták a vízilabda mérkőzéseken. Nézi a labdát, és reménykedik. Mást nem igazán tud tenni.

+1
Megyjegyzés: Még egy hsz alatt vihetted volna a kvaffot, hiszen az úgy reálisabb lett volna és így adtál volna esélyt a másik csapat hajtóinak is lépni. A dobásodat ettől függetlenül érvényesnek veszem, de erre kérlek figyelj oda legközelebb. Smiley
Utoljára módosította:Kőrösi Dániel Martin, 2015. szeptember 27. 21:55 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Itt járt Lala Rolleyes
Naphegyi Máté
INAKTÍV


Napsi
offline
RPG hsz: 20
Összes hsz: 214
Írta: 2015. szeptember 27. 13:23 | Link

A kviddics tökéletes figyelemelterelésnek ígérkezett a történtek után, így Máté fürgén indult meg a pálya fele aznap reggel. Elsők között ért oda, gyorsan átvedlett a kényelmes mezbe, majd seprűjének támasztva fejét várta a többiek érkezését. Hamarosan megjött az egész csapat, így kezdhették a mérkőzést. Mindenképpen érdekesne ígérkezet ez a rellon-rellon meccs. Az a csapat nyer, ahonnan kevesebben kerülnek gyengélkedőre, mi?
 Maga elé meredve várt készenlétben a sípszóra, majd ahogy az elhangzott, elrugaszkodott a földről, és egész lomhán odarepült a három karikához, nyolcasokat írva le, hogy a megfelelő pillanatban dobni tudja magát a kvaff után, ha a helyzet azt kéri. A játék tempósan haladt, gurkók repültek össze vissza, Napsi pedig a bőrlabdát követte tekintetével. A másik csapat egyik hajtója pár percen belül már a közelébe is ért, majd bevetette a leggyakrabban használt cselt -úgy tett, mintha az egyik karikára dobna, pedig épp a másikra készült küldeni a kvaffot. Őrzőnk épp a középső és bal karika között lebegett, és majdnem ellendült jobbra, de, mivel az elmúlt meccseken állt már szemben pont ilyen helyzettel, gyorsan reagált, és mégis a bal karika felé vetette magát, kiegyenesedve seprűjén, és kinyújtva mind két kezét, hogy, számításai szerint, a labda tenyereibe landolhasson.

+1
Utoljára módosította:Kőrösi Dániel Martin, 2015. szeptember 27. 21:55 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kőrösi Dániel Martin
INAKTÍV


Zójásan <3
offline
RPG hsz: 20
Összes hsz: 103
Írta: 2015. szeptember 28. 23:17 | Link

Amint elkezdődött a meccs jómagam is elfoglaltam a helyem és a játékosokat figyeltem. Szépen indítottak a srácok, érdekes passzolásnak lehettem tanúja már kapásból a meccs nyitásakor, de már ebből is úgy vettem le, hogy nem kell aggódnom amiatt, hogy a Rellonos csapatokból álló játékosok, majd kivetkőzve magukból egy barátias kis mérkőzést játszanak le. Mondjuk nem erről híresek... A pályán folyamatosan követik egymást az események, szinte alig lehet követni őket, ám egy gurkó, amit Erisre küldtek célba is talál, a lány bal vállát súrolva elég durván. Rajta tartom a szemem a leányzón, hátha gond adódna, de eközben az egyik csapat hajtója rádobást hajt végre. Szemmel láthatóan a ügyes a kvaffot eldobó hölgy, ám az őrző, akire ha jól emlékszem, akkor igencsak régóta játszik az iskolai mérkőzéseken, biztosan találkozott ezzel a csellel. Igen ám, csakhogy a szokásos ellentétes karikára való dobás helyett a lány a középső karikára célzott végül, amivel nem csak engem lepett meg, hanem valószínűleg az őrzőnket is, és már csak nézhetjük, ahogy a vörös laszti szépen átrepül a karikán, ezzel Scarlett csapatának szerezve egy kis örömöt. Egy elégedett pillantással nyugtázom a rádobás sikerességét, majd figyelmem ismét a sérült fogóra irányul, legalább egy kis időre, és ha a lánynak nem olyan súlyos a sérülése, illetve a másik fogó figyel, akkor láthatnak egy villanást a az 'A' csapat cikesz-kajtatójától talán két méterre, amint egyenesen lefelé száguld az általuk űzött vad, vagyis a cikesz, ám még mielőtt becsapódna, irányt változtat, s egy méterre halad el a talaj felett, majd a bal karikák felé iramodik, ám a karikák mellett újra az ég felé veszi az útját, hogy megint szem elől tévesszék őt.

Megjegyzések:
Eris: A sérülésed miatt -1 ügyesség. A gurkónak köszönhetsz egy szép zúzódást.

'A' Csapat - 'B' Csapat
10 - 0
Utoljára módosította:Kőrösi Dániel Martin, 2015. szeptember 29. 01:34 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Eris L. Awer-Kowai
INAKTÍV


Sz*rka
offline
RPG hsz: 217
Összes hsz: 3201
Írta: 2015. szeptember 29. 05:55 | Link

A másik fogó nem messze tőle ugyanúgy elindult, ahogyan ő. Mikor Kowai megáll odafent, mert elvesztette a cikesz csillanását, Marceau-t kezdi figyelni, hátha a fiú nagyobb sikerrel járt a keresésben, de amaz éppen egy gurkót próbál lerázni a sejhajáról. Eris elfintorodik maszkja mögött (merthogy újabban a szálló bogarak ellen igen hatásosnak bizonyult ez), aztán inkább megpróbál a csata heve elől kihúzódni szokásos módján a pálya szélére, hogy onnan lesse tovább az aranygolyó felbukkanását. Mindeközben a gurgók ide-oda röppennek, egyik játékosról a másikig igyekszenek eljutni, de az összes rellonos terelő észnél van és még időben megvédi csapattársait, úgyhogy kivételesen nem aggódik emiatt. Amikor az óvatos oldalazás megtörténik, pont ezért a másik fogót lesi, hátha annak jobb szeme van és egyből megpillantja a kis aranyost, s már csak ekkor veszi észre a felé robogó vasszörnyet, amit már képtelen kikerülni. Fordulna, hogy meneküljön és ezzel a mozdulattal Mihael gurkója őrült erővel csapódik bele bal vállába, Kowai a hihetetlen fájdalomtól felordít és csillagokat látva kapaszkodik épségben lévő kezével a seprűbe. Az előző meccseken biztosan leesett volna, de most már rutinosabb sérülések terén is, így reflexből állnak görcsbe ujjai a nyélen. Könny szökik szemeibe, de még így is jól látja az alatta megcsillanó golyót a sok kicsi csillag között. A fájdalomnak akkor lesz vége, ha azt elkapja, na meg persze ezért van itt. Nem kockáztathat némi pff válltörés miatt, ezért fogait összeszorítva vesz erőt magán és elindul lefelé. Nem sokat lassíthat, különben sérült karja útban lenne, úgyhogy megpróbálja kihasználni a repülés adta lehetőségeket és olyan gyorsan menni, hogy a légnyomás hátra "csapja" azt. Ez persze plusz fájdalommal jár, füleiben dübörög a szíve és mire ki akarna agyalni valami fájdalommentesebb pózt, a cikesz irányt vált, ő meg egy kézzel húzza fel seprűjét a becsapódás előtt, a farok része éppencsak, hogy nem érintette a pályát. Fogalma sincs, hogy az a patkány merre tart, biztosan valahol mellette van, de jelen pillanatban csak két dologra összpontosít és ebből a kínszenvedést próbálja meg legjobban mellőzni, ebbe pedig nem fér bele még holmi másodrangú fogó mellette. A karikáknál aztán újra felfelé indul a labda, ő pedig nehézkesen felhúzza magát, hogy követhesse azt, de pár méter után elveszti a szagot. Fáradtan nyúl a bal karika rúdjához ép kezével, hogy egy kicsit kifájlalhassa a sérülését. Verejtékező homlokát a fémhez nyomja, az pedig némileg hűsíti fejét. Összeszorított szemekkel vesz pár mély levegőt, aztán kínlódva visszateszi jobb kezét seprűjére és újból a cikesz után forgatva fejét húzódik kijjebb a pályáról, ki a büntető zónából.

+2
Megjegyzés: Nagyon szépen leírtad a sérülést és az utána lévő fájdalmas pillanatokat. Reálisabban nem is lehetne kijátszani. Smiley
Utoljára módosította:Kőrösi Dániel Martin, 2015. szeptember 29. 15:11 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"A legijesztőbb Rellonos" | Terminátor | Hydromágus...?
Várffy-Zoller Róbert
Tanár, Végzett Diák


-10 pont a Levitának
offline
RPG hsz: 491
Összes hsz: 1990
Írta: 2015. szeptember 29. 10:14 | Link

Miután kikerült Flóra, lefékeztem, én már nem akartam belefolyni ebbe az akcióba, helyette vártam a többiekre, kíváncsi voltam, hogy meg tudják-e oldani a helyzetet. Nem tudták, gólt kaptunk. Ráadásul Corina a játékot sem volt képes folytatni, így hát cseréltünk, Helena érkezett a helyére.    
A büntetőzónánk előterében felrepültem jó magasra, úgy a középső karika háromszoros magasságában lehettem. Ha őrzőnk észrevesz, akár ide is passzolhat, de persze az sem gond, ha valamelyik hajtótársamat választja, végtére is ők még semmit se mutattak, és elsősorban nekik kell bizonyítani, nem nekem. Innen fentről mindenesetre kiválóan belátom a pályát, és egy meredek lefelé repüléssel gyakorlatilag bárhová odaérhetek.


+1
Utoljára módosította:Kőrösi Dániel Martin, 2015. október 12. 20:32 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

2x Év tanára 2018 & 2019 tavasz-nyár

Legrellonosabb rellonos 2015/16 ősz-tél

Iskolaelső 2012/13 ősz-tél

Az év hajtója 2012/13 ősz-tél

Kérdezz!

Naphegyi Máté
INAKTÍV


Napsi
offline
RPG hsz: 20
Összes hsz: 214
Írta: 2015. szeptember 29. 20:02 | Link

Máté készenlétben a bal karikánál, a labda meg átmegy a középsőn. Gyönyörű. A fiú sűrűn szitkozódva értékeli előbbi manőverét, majd dühösen megindul a labda után. Rengeteg dolog járt a fejében, de nem gondolta, hogy ennyire el fogják terelni a figyelmét a(z elbukott) vizsági, a cirkusz, az Annelievel történtek. Bár, még ha magának nem is vallotta be szívesen, a lány csele ügyes volt.
Még mindig kissé dühöngve visszarepült a karikák elé, felmérte csapattársai hollétét, majd jobb kezét hátralendítve eldobta a labdát Helena fele, aki ugyan csak most lépett pályára, de a neki való passz tünt a legideálisabbnak. Nagyon remélte, hogy a lányt nem fogja kizakkantani koncentrációjából, hogy máris ő kapja a kvaffot. A csapat egyre gyarapodik, és az új emberkék látványosan fejlődnek. Ezt pedig igazi élvezet szemmel követni.

+1
Utoljára módosította:Kőrösi Dániel Martin, 2015. október 12. 20:33 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sólyomfi Helena
INAKTÍV


Ward Nője <3
offline
RPG hsz: 167
Összes hsz: 938
Írta: 2015. szeptember 29. 20:34 | Link

Te jó ég. Még kétszer átgondolom, jó ötlet volt-e mindezt bevállalni, aztán döntök úgy, hogy én sose hátráltam még meg, így hát nincs mit tenni.
Seprűmre ülve, felszálltam, pont úgy, ahogy nemrég még Mihael mutatta, és mivel láttam, már egy gólt sikerült benyelnünk, egyből a büntetőzóna felé vettem az irányt, s középső karika előtt álltam meg, ha ne adj' Isten nekem dobják ki, még el is tudjam kapni.
Persze akkora szerencsém sosincs, hogy valami úgy alakuljon, ahogy én azt elterveztem, így mihelyst elkapom a kvaffot, bal kezemmel a mellkasomhoz szorítom, és el is indulok az ellenfél karikái felé, abban bízva, hogy gyorsan tovább adhatom valakinek.


+1
Utoljára módosította:Kőrösi Dániel Martin, 2015. október 12. 20:33 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

- Na jó, azt hiszem tőled fogok tanulni
- Egy kolonc a nyakamba...

Ruben Marceau
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. szeptember 29. 22:19 | Link

Eliszkol a veszélyzónából, hiszen nem szeretne újra egy gurkót a nyakába. Eris közeléből azonban nem tűnik el teljesen. Bármikor kész arra, hogy teljes sebességgel kezdjen száguldani a cikesz felé, aminek egyelőre nyoma sincs a közelében. Ezt sajnálattal veszi tudomásul, de legalább még épségben repked a pályán. Sajnálná a csontjait, nem szeretne a gyengélkedőre jutni.
Összeszorított fogakkal bámul, a félelemtől teljesen elsápad az arca. Némi fáziskéséssel észreveszi, hogy a másik csapat fogójától irtózatosan közel reppent el a célpontja. Ez egy fantasztikus lehetőség. Nem hagyhatja, hogy a másik kapja el a cikeszt. Mindenáron meg fogja akadályozni az ellenfelét ebben. Csak a terveire összpontosít, ahogy tettre készen rámarkol a seprűnyélre. Ketten vannak... Ő és Eris. Ruben szélsebesen veszi üldözőbe a cikeszt, vetélytársát pedig igyekszik félreszorítani. Üldözöttje azonban trükkös és tapasztalt "játékos", aki sok fogó eszén járt már túl. Többször is irányt változtat, amit a belga nehezen tud követni. Sokszor pislog és rázza meg a fejét, hogy továbbra is megfelelően koncentrálhasson. Nyomasztja a gondolat, hogy nincs egyedül a szándékkal, még ha Eris sérülésével előnyre is tesz szert. Egészen hosszúnak érzi az időt, de még mindig a labda nyomában marad. Felrántja utána a seprűt és kész követni azt akár az űrbe is - gondolja legalábbis. A Nap eléggé megnehezíti a tájékozódását, az állandó felfelé repülés is betesz neki, de küzd, és persze reméli, hogy az apróság ezúttal nem szökik meg előle.


+1
Megjegyzés: Szép hsz, de a cikesz sajnos a napnak köszönhetően újra eltűnik szem elől, de ne aggódj. Hamarosan újra láthatod. Wink
Utoljára módosította:Kőrösi Dániel Martin, 2015. október 12. 20:36 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Egerszegi A. Flóra
INAKTÍV


Palacsintahercegnő
offline
RPG hsz: 78
Összes hsz: 515
Írta: 2015. szeptember 30. 10:07 | Link

Párápápápááá, ezt megúsztam! A gurkó elrepül mellettem, de persze bepörgök, és alig tudom visszahozni magam egyenesbe. Mire sikerül, már hallom magam mögött a csilingelést, ami azt jelenti, hogy gólt szereztünk. Megfordulok, és akkor látom kijönni Scarletet kijönni a zónából, tehát ő volt. Két kezem a magasban V alakban, ahogy a kezemmel is azt mutatom.
- Juhúúú, ezaz! Szép volt! – örömködöm, bár erre sok idő nincs, hiszen mindjárt támadni fognak. Lemegyek a föld felé pár méter magasságba és ott várom, hogy kihez jön a kvaff. ~ Most vagy soha, rohaaaam! ~ Amint megkaparintja a skarlátvörös bogyót a szőke hajtó – nem tudom, hogy ki ő -, azonnal elkezdek alulról felé száguldani teljes sebességgel, meredek ívben közeledek.  Ökölbe szorítom a bal kezemet és amikor odaérek hozzá alulról-szemből, megpróbálom kiütni a kezéből oldalra a lasztit. Nagyon reménykedem, hogy pontos a célzásom.


+1
Utoljára módosította:Kőrösi Dániel Martin, 2015. október 12. 20:37 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sólyomfi Helena
INAKTÍV


Ward Nője <3
offline
RPG hsz: 167
Összes hsz: 938
Írta: 2015. október 1. 20:59 | Link


Valahogy sejtettem, hogy mihelyst megkaparintottam azt a labdát, máris a nyomomba szegül valaki az ellenfél táborából, így nem mondhatni, hogy meglepetésként ér a másik hajtó közeledése. Cikk cakkozni kezdek, miközben szorosabban szorítom magamhoz a kvaffot, nehogy elveszítsem útközben - ami egyébként nem szokott előfordulni, lévén az értékeimre mindig vigyázok, de most először csinálok ilyet, és nem mondhatni, hogy olyan egyszerű ez a sportág -, s mihelyst feltűnik a közelembe egy hajtótársam, remélhetőleg még ép időben át is tudom neki passzolni a lasztit.
Talán annyira béna mégse vagyok, mindenesetre, még a magasban leledzek, seprűn, ez már hatalmas pozitívumnak számít, legalább is számomra.


+1
Utoljára módosította:Kőrösi Dániel Martin, 2015. október 12. 20:38 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

- Na jó, azt hiszem tőled fogok tanulni
- Egy kolonc a nyakamba...

Várffy-Zoller Róbert
Tanár, Végzett Diák


-10 pont a Levitának
offline
RPG hsz: 491
Összes hsz: 1990
Írta: 2015. október 1. 21:55 | Link

Mikor Helena megkapta a kvaffot megindultam felé. Közben láttam, hogy Flóra is készül valamire. Még szerencse, hogy lefelé könnyebb repülni, mint felfelé, így volt esélyem, hogy csapattársam segítségére siessek. Helena észlelte is, hogy gond lehet, felkészült a passzra. A lány közelébe érve vízszintesbe tettem a seprűmet, és fogadtam a passzt. Megtört a lendültem ahogyan összeszedtem a labdát, de legalább az enyém volt. Igyekeztem felgyorsítani, nyílegyenesen a Norina által őrzött karikák felé indultam, miközben ráfeküdtem a kvaffra, hogy nehezen férhessenek hozzá.


+1
Utoljára módosította:Kőrösi Dániel Martin, 2015. október 12. 20:38 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

2x Év tanára 2018 & 2019 tavasz-nyár

Legrellonosabb rellonos 2015/16 ősz-tél

Iskolaelső 2012/13 ősz-tél

Az év hajtója 2012/13 ősz-tél

Kérdezz!

Egerszegi A. Flóra
INAKTÍV


Palacsintahercegnő
offline
RPG hsz: 78
Összes hsz: 515
Írta: 2015. október 9. 22:21 | Link

Száguldás, Nimbus szerelem, száguldáááás.... és mellé, persze, hogy mellé. Úgy ütök el Helena keze mellett, mint kezdő bokszoló a játékgépen. Majd lezuhanok a paripámról, de szerencsérem mégsem, és gyorsan meg is fordulok, a célpontom Helena. Persze mire utolérem valamelyest, mert a dobásra figyel, nem a haladásra már késő, elpasszolja Robi felé a lasztimat. Igen, az enyém, a drágaságooom. Hú, a sok mugli film az agyamra ment. Ezért bosszúból besorolok Helena és Robi közé - egyébként sem érhetem utol a nagyfiút -, hogy vissza ne jöhessen már a passz, vagy ha igen, résen leszek, és megpróbálom elcsaklizni a cuccost. Nagyjából 1,5-2 méterre vagyok Helenától, és gyorsan körbenézek, van-e gurkóveszély. Egyelőre semmit nem látok, így tartom a pozíciómat, amennyire csak lehet és tudom.


+1
Megjegyzés: Azért a seprűről le ne essen nekem. Cheesy
Utoljára módosította:Kőrösi Dániel Martin, 2015. október 12. 20:40 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Szelniczky Mínea
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2015. október 12. 20:24 | Link

A szemem sarkából látom a felém küldött súlyos szeretetcsomagot, ahogy csupán egy pillanattal később azt is, hogy egyik terelőnk, Becca már rá is mozdul, hogy hárítsa a problémát. Egy darabig Scarlett közelében maradok, egy kicsit lemaradva tőle, de készen arra, hogy fogadjak egy esetleges passzt. Amire nincsen szükség, ugyanis a szőke hajtótársam ügyesen kihasználja az ellenfél lemaradását, és mivel senki nem akadályozza, könnyedén jutunk gólhelyzethez, majd egy szép csellel a meccs első pontjait is bezsebeljük.
Nem mozdulok, hátul maradva kivárok. Minden szépen zajlik, ahogy annak a rendje: kipassz, Flóra már mozdul is, a támadás sajnos nem jön össze, és máris Robinál a kvaff. Ennek pedig a legkevésbé sem örülünk. Amilyen gyorsan csak engedi ez a vacak, indulok szemből csapatkapitányunk felé, próbálva valamiféle előnyt kovácsolni helyzetemből. Gyorsan kalkulálok, és bár nem olyan hatalmas kettőnk közt a távolság, továbbra sem változtatok irányt. A torkomban érzem szívem kalapálását, mert hát, lássuk be, nem kockázatmentes a manőver: ha egyikünk sem enged, olyat ütközünk, hogy élvezet lesz összekaparni a gyógyítónak. Ujjaim elfehérednek, annyira szorítom a seprűnyelet, de ügyelek rá, hogy meg se rezzenjek, remélem, kellő elszántság van a tekintetemben és mozdulataimban ahhoz, hogy Robit akár egy picit is megingassam. Bár könnyedén kikerülhet, amennyiben a fiú nem lép, kivárom az utolsóelőtti pillanatot, és ha minden jól megy, még mielőtt bekövetkezne a katasztrófa, egy gyors mozdulattal lefelé-jobbra irányítom a járgányt. Lemaradok ugyan, de a lendületből nem veszítve kanyarodok a térfelünk felé, és igyekszem felzárkózni.


+1
Megjegyzés: Remélem Várffy úr igyekszik kikerülni kegyedet. Azért ez elég kockázatos lépés és ha nem jól időzítenek megsérülhetnek.
Utoljára módosította:Kőrösi Dániel Martin, 2015. október 12. 20:47 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Scarlett Conroy
INAKTÍV


Troublemaker, Svájc. 2017 réme
offline
RPG hsz: 454
Összes hsz: 2298
Írta: 2015. október 12. 20:26 | Link

Sikerült. A lány teljesen meglepődött saját sikerén. Nem gondolta, hogy komolyan ilyen egyszerű lesz azt a kvaffot bedobni. Azt meg pláne nem, hogy az őrző bevette ezt az ősrégi trükköt. De attól még, hogy ez sikerült neki, a meccs még nem áll meg. Gyorsan visszahozzák a labdát, és még alig kap észbe, amikor már ki is dobják. Elindul a saját karikái felé, hogy gyorsan beérje az új lányt. De még mielőtt odaérne, ő átpasszolja Várffy-nak. Már csak ez hiányzott, persze. Csak egy idényt játszott, hogy csinálja meg hogy elveszi a kvaffot az év hajtójától? De aztán megpillantja Míneát, amint a fiú elé áll be, hogy ezzel kissé megzavarja. Scar minden lélekjelenlétét felhasználja, és teljesen bedől, hogy utolérje a csapatkapitányt. Majdnem akkor ér oda a férfihoz, amikor már odaérnek a csapattársához. Scar érkezését egy apró löket jelzi a srácnak, és a szöszi szinte majdnem abban a minutumban a labdáért is nyúl. Reménykedik benne, hogy eléggé elterelődött a figyelme Mínea irányába, és most megilletődik a másik megjelenését. Ezt kihasználva pedig simán megszerzi majd a labdát.  Közben csapattársa lefelé veszi az irányt, hogy biztos elkerüljék a támadást.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Itt járt Lala Rolleyes
Várffy-Zoller Róbert
Tanár, Végzett Diák


-10 pont a Levitának
offline
RPG hsz: 491
Összes hsz: 1990
Írta: 2015. október 13. 15:11 | Link

Mínea nagyon határozottan indult meg felém. Eszem ágában sem volt kitérni, a pozíció az enyém volt, ő az, akinek nem kellene összeütközésre törekednie. Közben Scarlett is feltűnt az oldalamon, és lökött rajtam. Igaz, nem túl nagyot, a kvaff aligha forgott veszélyben, de arra mindenképpen elég volt, hogy meginogjak. A legrosszabbkor vesztettem el a pozíciómat, ráadásul ez Mínea számításait is felboríthatta. Utolsó lélekjelenlétemmel felfelé - legalábbis arra, amit az adott helyzetben felfelének gondoltam - rántottam a seprűmet, de éreztem, hogy közben Scarlettet nagy erővel ellököm. Ettől kezdve Fortuna kegyeire volt bízva a sorsunk. Ütközhetünk mindhárman, megúszhatjuk mindhárman, de akár az is benne van a pakliban, hogy csak Scarlett és Mínea ütközik, én pedig sértetlenül jövök ki a szituációból. A csapat szempontjából nyilván az lenne a legjobb, ha egyikünknek sem esne baja, de most elsősorban csak a saját irhám megmentésére tudtam gondolni.

JV reagot igényelnék a szituáció kimenetelének eldöntésére. (:
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

2x Év tanára 2018 & 2019 tavasz-nyár

Legrellonosabb rellonos 2015/16 ősz-tél

Iskolaelső 2012/13 ősz-tél

Az év hajtója 2012/13 ősz-tél

Kérdezz!

Kőrösi Dániel Martin
INAKTÍV


Zójásan <3
offline
RPG hsz: 20
Összes hsz: 103
Írta: 2015. október 26. 17:54 | Link

A pályán zajlottak az események. Megtörtént az első rádobás, megvolt az első gól és rögtön ezután mindenki újra nekilendült, mintha csak egy éles meccsen lennénk. Mínea elindult Robi felé amint az megszerezte a vörös lasztit, hogy egy kicsit ráijesszen, de eközben Scarlett is becsatlakozott a kettesbe, így már hárman ketten mentek a fiúra. Igen ám, csakhogy Scarlett megjelenése és robin való lökése ebben a helyzetben nem volt talán egy túl jó döntés, mivel ezzel másodperceket vesztettek. Már láttam, hogy ebből a helyzetből nem jönnek ki rózsásan, de nem számítottam nagy gondra a két rellonos tapasztaltságában bízva. A fiú megpróbálta ellökni a szőkét magától, aminek következtében egy kissé elsodródott és ez okozta a bajt. Ugyan Scarlettet ezzel megmenekítette a lehetséges ütközéstől, ám magukat pont belesodorta. A seprűje nyele eltalálta a lány tarkóját aki éppenséggel lefelé tartott, majd le is sodorta a lányt a seprűről, aki valószínűleg az ütés után a tarkójánál elájulhatott, vagy éles fájdalmat érzett azon a ponton. Robinak nagyobb szerencséje volt, ő csak elvitte Mínea seprűjének egy darabját a hátsó részéből, ám az azzal való ütközésnek köszönhetően biztosan kék foltja lesz és egy ideig érezni fogja a hasánál a fájdalmát ennek a próbálkozásnak. A lány persze nem járt ekkora szerencsével, a seprűje tropa és vagy ájultan, vagy még éberen zuhant a föld felé. A pálcám már szerencsére a kezemben volt, így megállítottam a lány zuhanását, mivel tudtam, hogy idő előtt nem érhetnék oda. Szépen lejuttattam a földre, igyekezve a lehető legnagyobb körültekintéssel tenni ezt, hogy ha esetleg súlyosabban sérült a lány ne legyen gond, majd leszálltam mellé, hogy meg nézzem hogyan van és ha kell akkor a gyengélkedőre cipeljem, vagy segítsem őt. A sípomba fújtam, ezzel leállítva erre az időre a meccset, habár nem hittem hogy épp bárkit is érdekel a kvaff, vagy esetleg a cikesz. A gurkókkal is törődtem, nehogy addig még valakinek baja legyen abból, hogy a jelenlegi eseményekre figyelnek.
Utoljára módosította:Kőrösi Dániel Martin, 2015. október 26. 17:57 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Benedict Ian Lloyd
INAKTÍV


Bigonville Bombers
offline
RPG hsz: 97
Összes hsz: 727
Írta: 2015. november 12. 19:35 | Link

Rebecca Davison-Keis
november 12. (szerda) délután 4-5 óra
zene

Vállára vetett seprűvel egészen a stadionig sétál - míg a kastély bejáratától elér idáig, épp van ideje hozzászokni és kiélvezni a tavaszias ősz enyhe, bár rohamosan hűlő, tiszta, frissítő levegőjét, mélyen beszívva már csak azt várná az ember, mikor kóstolhatja meg a magasban is. Izgatottan emeli fel a tekintetét az égre, ilyenkor ideális repülni - a pálya kellően kivilágítva, ráadásul a legnagyobb örömére, jelenleg egy csapat se tartózkodik itt. Senki sincs itt. Az ilyenkor eluralkodó tökéletesség érzése most még fokozottabb, hiszen az elmúlt két hete nem állt másból, minthogy új emberekkel, új helyhez egy új szituációhoz kellett alkalmazkodnia, s az esetek legkisebb százalékában jutott ideje a magányra. Szeretőn néz körül a pályán, mintha mindezért rettenetesen hálás lenne, miközben leemeli válláról a vadi új, tökéletesre fényezett és precízen nyírt Nimbuszát, hogy aztán óvatosan lehelyezze a pálya füvére, egy kellően körülvilágított apró foltra.
Védőfelszerelésekre most, hogy atletikus elemeket akar gyakorolni, nincs szüksége - aláöltözete felett csak egy tökéletes minőségű melegítőt visel, a hozzá illő nadrággal - cipőből azonban kettőt is hozott. Az első, melyet már most visel, az elkövetkezendő 15 perc futásra és az utána lévő talajon történő általános nyújtógyakorlatokra való, a másik azonban sokkal inkább hasonlít egy mászócipőhöz, amit különösen az új gyakorlatoknál szeret viselni, mivel jobban érzi vele magát a seprűt. Pálcáját a futócipője mellett hagyva gyermeki sietséggel kapja át a lábbeliket és öt percig nem is képes másra, mint nagyot kurjantva körbe-körbeszállni a pályán, tépő menetszéllel és fokozódó adrenalinnal, és még sokkal magasabbra, akár az első torony aljának szintjéig is.
Ott áll meg először, hogy szétnézze az alatta elterülő sötétségen. Megtévesztő gesztust tesz; az egyik pillanatban még kihúzza magát és felegyenesedik, mintha szusszanni a tájat élvezve, de aztán srégan lefelé dönti a seprű nyelét, és saját tengelye körül forogva - egy őrültet igazoló tempóban - fúrófejként indul a talaj felé. A végén a pörgése mindinkább gyorsul, a gyakorlat mégsem olyan veszélyes, mint  amennyire látványos; a kellő szög és figyelme megvolt hozzá, hogy biztonsággal tudjon teljesen vízszintbe ereszkedni, jó 7 méterrel a föld fölött. Mikor megáll, kalapáló szívvel nevetni kezd - sokszor mondták már neki, hogy egyedül tilos pályára jönni, ami az extrémsportoknál egyébként is általános szabály. Egészen kizárt dolog, hogy betartsa - újra körözni kezd a pálya körül, néha-néha lusta lajhármozdulatba dobva magát.
Utoljára módosította:Benedict Ian Lloyd, 2015. november 12. 19:35 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Év játékosa/Év mesterlövésze/Év Hajtója/Álomcsapattag
Rebecca Davison-Keis
INAKTÍV


Gyakorló anyuka
offline
RPG hsz: 54
Összes hsz: 709
Írta: 2015. november 12. 20:37 | Link

Benedict Ian Lloyd
november 12. (szerda) délután 4-5 óra



A naptáramban egyetlen egy nap van csak bekarikázva és két szó van a kör közepére vésve. A mostanában olyan jól megszokott teli vigyorommal húztam magamra az edző ruhámat. A táskámba bedobáltam pár utólag szükséges holmit, az ütőmet felkaptam és már indultam is a pálya felé. Persze jó öreg barátom a seprű úr se maradt el. Nyelén ragadtam és kellemetlen, vagy sem de húztam magam után. De, hogy ne tűnjek szívtelen seprűgyilkosnak a kastélyon kívül már ő is a vállamon pihent.
Izgatott voltam a közeledő meccsünk miatt. Igaz, hogy már játszottam az összeszokott csapattal, de az csak egy edzőmeccs volt. Ez meg éles lesz, úgyhogy úgy döntök annak ellenére, hogy nem lehet egyedül a pályára menni, hogy gyakorlok egy kicsit. A régi iskolámban nem csináltam ilyen. Mindig halál nyugodtan vagy a kispadon ültem vagy az ütőmmel és a hőn szeretett gurkóval szépítettem a másikon. Most meg, ha arra gondolok, hogy meccs lesz, pillangók repdesnek a gyomromban. Nem mintha olyan rossz lenne, de na. Fogják vissza magukat azok a kis mitugrászok odabent!
A pálya szélén szépen lepakoltam a holmimat majd leguggoltam a táskámhoz és előkerestem a kesztyűmet.
Csak akkor vettem észre az éppen a föld felé igyekvő személyt, amikor arcom elé emeltem kacsómat és ujjaim közül kinéztem. Ha duracel nyuszi lennék, és életemben először látnék ilyen és ehhez hasonló manővert visongva és ugrálva tapsikolnék, de nem. Egyszerűen csak elmormoltam magamban egy szép volt megjegyzést és pár guggolás és hajolgatás után újra megragadtam a seprűmet pár pillarebegtetés alatt már is a levegőben voltam. Még egyszer megigazgattam a kesztyűimet majd a mit sem sejtő –vagy már sejtő- alak felé repülök, hogy felzárkózhassak mellé.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Benedict Ian Lloyd
INAKTÍV


Bigonville Bombers
offline
RPG hsz: 97
Összes hsz: 727
Írta: 2015. november 12. 21:16 | Link

Rebecca Davison-Keis
november 12. (szerda) délután 4-5 óra

Egészen addig annyira el van merülve a saját békés boldogságában és nem veszi észre az alakot, míg az fel nem száll a levegőbe - egy kanyar közben hátratekint, és mikor eztán valóban elindulnak felé, egy leheletnyit lelassít, hogy lehetőséget adjon a felzárkózásra - aztán oldalra pillant. Az üdvözlés egy összevillanó tekintet és egy futó mosoly, azon természetesen nem csodálkozik, hogy soha nem találkozott még vele, utána ő már sehol sincs. Nyílegyenesen tűz ki előre a karikák felé, fokozatosan simulva rá a sportszerre, majd 200 méter után legalább ekkora hirtelenséggel húzza be a seprűjét jobbra, keresztbe a lány előtt - ha kell, kissé lefelé irányítva a seprűt, elvégre fogalma se lehet arról, kivel kezdett most fogócskába. Tulajdonképpen ő maga is csak most ismerkedik az új seprűvel, nincs meg régóta (már, a piacon se túl régóta); bámulatosnak találja a kifinomult érzékenységet, amivel a legkisebb pöccintésre is irányt vált, épp e túlirányítási veszélye miatt nem ajánlják kezdő seprűsöknek; az igazi lelke a kanyarodásban van. Ian sose tartozott a túlságosan óvatos játékosok közé, úgyhogy most se hagy magának időt a szoktatáshoz. Legszívesebben most is felkiáltana - fel is kiált! - majd egy széles ív után gyors cikkcakkba kezd a levegőben - fokozatosan felfelé haladva, csak már a másik karikák irányába. Itt már többször pillant hátra, mikor éppen lehetősége van rá - nagyon igyekszik, hogy mindig pontosan akkor menjen messzebb, mikor a lány esetleg a közelébe ér, ám ehhez valamennyire fel kell vennie az ő mozgásának ritmusát is és ez valóban nem egyszerű feladat. A szlalomozás könnyű, inkább csak azt nehéz beállítani, hogy pontosan akkora távolság legyen kettőtök között, amekkorát te szeretnél. Az egyik oldalon a pontosság, a másikon a végtelen vadásztürelem - könnyű megunni, ha előtted szórakozik így valaki.

 
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Év játékosa/Év mesterlövésze/Év Hajtója/Álomcsapattag

Oldalak: « 1 2 ... 9 10 [11] 12 13 ... 21 ... 37 38 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék