Kívülről semmi extra. Akit nem érdekelnek a művészetek azok valószínűleg észre sem veszik az újonnan nyílt üzletet. Azok viszont, akiknek a lételeme a kreativitás az alkotás, el sem tudnak menni mellette.
Belépve aztán igazán nem csalódik senki sem. Van itt minden, amit egy művész megkívánhat. Könyvek, eszközök, alapanyagok, minden szépen elrendezve, de ha mégsem talál valamit a betévedő művész a tulajdonos mindig rendelkezésre áll. Igaz, előfordulhat, hogy oda kell menned hozzá, hogy tegye már le az ecsetet és ne az üzlet közepén pingáljon, hanem neked segítsen, de nem kell aggódni, hogy megzavarod... mosollyal az arcán fog segíteni mindenben. S ha valami még sincs a boltban, akkor sem kell elkeseredni, néhány napon belül a legritkább, legkülönlegesebb vágyaidat is teljesíteni fogja. Mindezt pedig olyan áron, ami a pénztárcádnak sem fáj. Már-már el sem hiszed, hogy lehet valami ennyire olcsó, de Min Jong nem a profitért futtatja a boltot. A művészetet és a tehetséget támogatja így.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2164&post=823206#post823206][b]Kőszegi Róza Amélia - 2020.12.16. 19:53[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2164&post=823614#post823614][b]Kőszegi Róza Amélia - 2020.12.26. 00:13[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2164&post=824307#post824307][b]Kőszegi Róza Amélia - 2021.01.11. 00:14[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2164&post=824808#post824808][b]Kőszegi Róza Amélia - 2021.01.17. 14:50[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2164&post=825255#post825255][b]Kőszegi Róza Amélia - 2021.01.25. 17:36[/b][/url]

Legalább egy kérdésemre kerek, összetett és értelmes választ kaphattam nem túl hosszú ismeretségünk során. Mire végzünk, talán megérem, hogy értelmes gondolkodásomat gátló lányos zavarom elpárologjon.
 Tetszik, ahogy csillan Tökfej szeme, miközben teljesen hétköznapi tárgyakról ilyen elánnal beszél. Bárcsak tudnám mit mire ért ilyen átszellemülten, de ennek hiánya mocorgásra késztet. Az egész olyan, mintha ugyanarra a hullámvasútra fizetnék be, amire korábban már felültem. Most az egyik pillanatban lelkesen beszél, az orrom elé nyomja az üres papírt, amit hiába szuggerálok, nem tudok fókuszálni. Mire beleszoknék a helyzetbe, mintha mindent elvágtak volna. Akárcsak a vízeséskor. Megtörtént, mint egy elfeledett csettintés, ami elnyomottan visszhangzik. Egyik papír itt, másik ott, sóhajtozik nekem, én nyelek egyet, ahogy hajába túr, és egészen más bújik meg a kék tekintet mögött. Meg se szólalok, így fogalmam sincs mit ronthattam el. Nem számítottam a jelenethez hozzácsapott újabb bunkó megnyilvánulására. A mellkasomba szúr ez az érzés és kényelmetlen bizsergés kezd futkosni a bőrömön fejtetőmtől a lábujjamig. Ennek így semmi értelme megint.
Épp rávenném magam a távozásra, de ahogy félbe hagyom léptem akaratlan közelebb kerülök hozzá. Nem fogok menekülni. Akkor Hunornak lenne igaza, én pedig hazuggá válnék. – Ne aggódj magadért Mórocz – biccentem félre a fejem, mint aki a visszatett papírköteget vizsgálgatja – Hamar találnál mást, akinek a vérét szívhatod - ennyit az elejtett megjegyzésekről.
Arrébb lépek, ki tudja miért, tovább kíváncsiskodok, amire őnagysága hajlandó választ adni. Annyit sóhajtozik, mindjárt hívok neki egy gyógyítót. Mondjuk… nem is kérte, hogy állítsak ide mellé interjúztatni, miközben egyértelműen dolga lenne. Mosolyra vont ajkaim lassan elnyílnak, ahogy a szavak kicsusszannak filtertelen számon. – Elég izgalmas – mondom. - Akkor ez az, amikor írás technikákat tanulsz? - nem akarok rosszul fogalmazni. Még a kezemmel is íves mozdulatokat írok le magam előtt, mint aki éppen pálca nélkül varázsol. Légvarázsol... Olyan vajon van? Mint a léggitár... Hmm.
 Szuper, hogy nem adja fel, hanem megpróbál másik utat találni a megoldáshoz és kísérletezik az eszközökkel, ezt viszont egy szikla szélén egyensúlyozva, pálcával a lapockáim közt sem mondtam volna ki hangosan. Nem is tudtam volna, ahogy felfigyelek méregetésére. Remek. Nem vagyok eléggé zavarban, Tökfej! Halkan elnevetem magam, elnyomva vele kínom, és keserűségem. – Aha. Igen. Vagyis, lehet a bakancs miatt még magasabb is vagyok – pillogok le a térdemig érő darabra. – Vagy megtéveszthetett a pipiskedésem, ahogy kapaszkodtam a könyvtári könyvbe - csípőre teszem a kezem. Ugyanis az erőviszonyokat nézve egészen jól álltam vele szemben a sarat. - De emiatt egy percig se becsülj alább. - nézek fel rá nagyjából egy kölyökkutya morcosságával. Ettől biztos nem fordul meg ilyesmi szőke fejében.
- Csak még egy kérdés: szerinted az – bökök a Tökfej testéhez szorított papír kötetre – a festék elvezetését is segíti, vagy csak a tintáét? – járatom az agyam, ahogy puhán a szám belsejébe harapok. Meg fogom találni azt az ajándékot most már, ha törik, ha szakad. Nem terelődik el a figyelmem, csakis az fog hajtani, amiért ide jöttem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2164&post=825762#post825762][b]Kőszegi Róza Amélia - 2021.02.05. 12:54[/b][/url]

Kalligráfia, írástechnika, egykutya. Helyesel, így szám széle apró kunkorra emelkedik, puffadtabbá téve arcizmaimat. Na de mégis, képes volt előttem elismerni, hogy valami kihívást jelenthet számára is? Halványan bevillan az emlék, amikor az illúziómágia miatt makacsolta meg magát, de idegenen csengő nevetése visszaránt. Rá emelem tekintetem kékjeit keresve. – És aztán? Feladni könnyebb lenne, de nem úgy tűnsz, mint aki arra készül. Keresed a megoldást, ebből tanulsz, ezért vagy ott - gondolom önszántából. Két perce nem úgy magyarázott nekem, mintha kötelező lenne. Elhallgatok, realizálva kihez beszélek. Az imént meg sem szólaltam és az is baj volt. Még, hogy pálcával a hátamba se mondanám! Merlinre… - Tudom, semmi közöm hozzá – ha egyszer így van. Fejemmel az ajtó felé fordulok, ahogy valaki kilépve beengedi a hűvös levegőt. Úgy csap meg, mint a Tökfej légből kapott kérdése.
Röhög a markába. Az, meg a szemeit keretező nyomok generálják a szemöldököm közti ránc előbukkanását, ahogy összevonom azokat. Zavarban vagyok, nem hülye! Aztán még képes tetőzni a helyzetét, amikor csípőre teszem a kezem! – Az hát, felesleges, nyilvánvalóan erősebb fizikumod van egy másodikos lányénál, szép munka... – paskolom meg kabátjába bújtatott felkarját, amelyikkel arcát takarta. Lehet inkább püfölés volt, mint paskolás, de ki kellett adnom magamból ahhoz, hogy utána a szavak elhagyhassák a számat. Türelmes lány vagyok, általában nyugodt, de neki különös képessége van a kedélyeim felborzolásához. – Viszont én kiábrándítanálak Tökfej, a mérleg nyelve a végén mindig az okos lányoknak kedvez – vonom meg szemöldököm. – Szóval te csak ne mond meg nekem, mit tudok, és mit nem, mert meglepődsz – elkapom a pillantásom. Vissza kell tartanom a kikívánkozó levegőm, kezemet zsebeimbe bújtatom, érzem, hogy megremeg, de mintha megmozdult volna bennem valami, mintha az eszem és az érzelmeim elkezdtek volna reagálni egymásra. Ekkora hatással lettek volna rám Hunor szavai, amikor kifejtette véleményét a kilátóban?
- Mert nem értek hozzá – ismerem be sóhajtva, majd hajamba túrok. Pislákolok párat, mielőtt beleülnék a helyzetbe és oldalpillantásokat küldenék felé. Szeretek mindent önállóan véghezvinni, tehát sokáig csak csendben vacillálok. Tudom, hogy nem kedvel engem, most mégis segítséget ajánl, és ezzel telibe talál tanácstalan helyzetemben. – Ajándékot – mondom végül. – Egy tehetséges barátomnak szánom, örülne valami ilyesminek – méregetem a körülöttünk lévő holmikat. – Általában értelmezem az alkotásokat, nem csinálom őket, tudja a franc, már bocsánat, hogy mi ez a rengeteg mütyür. Például az – intek egy spatula alakú fémre. – Eddig csak orvosi rendelőben láttam hasonlót. Te érted ezt? – sóhajtom a combomnak csapva leengedett kezem. Tessék, beavattam. Technikailag ez nem segítségkérés, sokkal inkább megvitatás, nem? Nem. Ez segítségkérés.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2164&post=827450#post827450][b]Kőszegi Róza Amélia - 2021.03.11. 23:31[/b][/url]

Észre sem veszem, hogy belül igenis zavarba jövök attól, ahogy tekintete zizeg miközben beszélek, de valahogy az agyam inkább a szavakra fókuszál, amiket nem vagyok rest kimondani neki. Alsó ajkam belsejébe harapok, ahogy igazat ad nekem, és ettől valahogy jobban is érzem magam. Merlin tudja miért töprengek ennyit egy pimasz kamasz fiún, mintha fel kellene térképeznem, ahhoz, hogy megértsem miért kedvelem, ugyan már, de komolyan!
Az a probléma, hogy ahogy folytatjuk, eszembe jut mennyit lógtam én azon a könyvön vele szemben és ha most ezt felhozom, akkor mondhatja, hogy egyértelműen az én döntésem volt nem elengedni, én álltam bele, a saját erőmmel, tehát ez így nem jó.  Aztán halad tovább a beszélgetés és egészen oda lyukadunk ki, ami már inkább ránk vall. Civakodunk. Pontosabban, gondolnám tovább, de ujja éri a homlokomat, mire hátrahőkölök és csak megszeppenve pislogok fel rá. - Akkor talán ne az én homlokomat bökdösd - fürgészem mérgesen, majd félre pillantok, hogy végül újra az arcára vezessem tekintetem. - Most arról civakodunk, hogy hogyan civakodunk? - mert azért ez abszurd és okát se tudom, de akaratlan mosolyodok el egy pillanatra. Gyorsan rendezem az arcvonásaimat.
- Köszönöm - teljesen komolyan fogadom, mert igen, erre ment ki. Megformálja a szavakat, amiket továbbra is dacos arckifejezéssel hallgatok, majd elmosolyodik. Rám kacsint… és én libabőrös leszek. Pusztító, elárasztó érzés ez a bőrömön, aminek jelenlétét teljes mértékben igyekszem nem figyelemmel kísérni. Kizárom, mert nem eshet jól az, amit gúnyolódás okául cselekszik velem szemben. Majd mégis segítséget ajánl nekem, én pedig kínomban elfogadom.
- Fest - bólintok, ami igen csáléra sikerül, ahogy felém lép és azonnal a másik irányba topogok, hogy elférjen, mert azért nem kicsi. Inkább beszélek még neki a spatulá szerű dolgokról, hogy lássa, nem véletlen fordulok hozzá, tényleg nem tudtam mibe vágom a fejszémet. Pedig ez ritka. - Jó, ez mondjuk logikus - mondom, ahogy meredek a tárgyra. Lehet azzal még én is tudnék kezdeni valamit. Majd a Tökfej visszaér, felnézek rá, aztán le a kezemre, avagy kezünkre, ahogy a következő percbe, már mindenem libben utána. Tudok ám menni magamtól, mondanám is, de miért nem teszem? Mindennek tetejébe még neki csapódok a polcnál, hiszen én nem is tudtam hova tart aztán egyszer csak megáll. Fülem mögé simítom a lendületben elszabadult tincsem, ahogy hátrébb lépek és elhúzva a kezemet a polcot kezdem méregetni. - Várj. Tudom - összeszorítom a szemeimet, igyekszem felidézni miket rejtett a mappája. - Pávát faragott a tökbe - mondom ki halkan. - Állatosak - pattannak ki a szemeim - olyan, egy vonallal - mutatom a levegőbe, a termékekről nézek a Tökfejre. Teljesen idétlen vagyok. - Szóval, állatokat szokott a legtöbbször. Nagyon színesek, szépek, de nem tudok többet mondani - engedem le a kezem magam mellé, mert tényleg ennyire jutottam. Legszívesebben vennék neki egy naptárat, de nem hátrálok meg. Főleg, ha már eddig fajult a dolog, hogy a rellonos segít benne.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2164&post=828346#post828346][b]Kőszegi Róza Amélia - 2021.04.01. 09:28[/b][/url]

Mióta ismerem ez van. Egyik pillanatban mérgesen ráncolt orrommal nézek fel rá, a másikban pici mosollyal ajkaimon pislákolok, mint valami tökkelütött kasu. Civakodásunkat a civakodásunkról nem követi további civakodás - ennyi szóismétléstől megfájdul a fejem, borzalmas - hiszen csak egy egyszerű igen a Tökfej válasza, amire már már vele egyszerre bólintok. A folytatásra pedig morcos arcom újra csak feloldódik. Na tessék! Erről beszéltem! Kasu. Mégis, ezt még mindig inkább könnyebb megélni, mint a segítségkérést és az azt követő értetlenkedést, amibe belekerülök.
- Gondolom azokat. És igen, tényleg, öhm, látványosak - eddig sem titkoltam, hogy barátnőm munkái igenis megszólalhatnának, olyan ízlésesek. Ráemelem szemöldökömet, majd fejem moccan követve a mozdulatait. Most vegyek neki egy papírt meg egy ceruzát? Erre leguggol velük és kettőt tippelhetünk mi jön: Pislog rám. Államat kicsit behúzva moccan a fejem kérdőn, hogy most… jajj, rendben van. Combomon simít végig a tenyerem térdemig, amint leguggolok a Tökfejjel szemben.
- Olyasmi - azért a festészetet és a ceruza rajzokat képes vagyok felfogni, jártam már kiállításokon és olvastam róluk. Neki nem fogom tovább fejtegetni, már elégszer elmondtam. Aztán mégis ceruza kerül az ujjaim közé, tekintetem idegenkedve villan arcára, onnan kezére. Meglepetten nyílnak el ajkaim, a grafit hegye finoman érinti a lapot mielőtt még irányítva kezem rajzolni kezdene. Egyszer nézek fel arcára miközben hallgatom a koncentrációtól elnyújtott szavakat. Különben, ahogy a ceruza sem a papírlapot úgy a tekintetem sem engedi a vonal alakulásának folyamatát, hiába ver hevesen a szívem. Kedves velem. Hümmögök, ahogy valami kunkort visz még bele, és a semmiből madár lesz. Kérdésére nem mondok semmit, ahogy elenged, megfogom és közelebb emelem a lapot. Csodálkozva meredek a kolibrire, majd rázom meg a fejem. - Az én rajzom erre még csak nem is hajazna, Tökfej - hitetlen elnevetem magam. - Tényleg jól néz ki, talán épp azért, mert egyszerű - pillanatig nézem arcát somolyogva, tekintetem vezetem vissza a kezeim közt tartott rajzra. - Megtarthatom?
Valóban hasznos ajándékot szeretnék neki nézni, ez változatlan. Állásba emelkedem és megvárom, amíg ő is így tesz. - Hasonlókat csinál, de csak egyszer láthattam a dolgait. Azt mondod ezt festékkel nem lehet- kijelentem a megállapításom. - Ehhez logikusan sok ceruza kell, tehát, egy hegyező nem lehet rossz. Vagy valami készlet, amiben van hegyező - töprengve osztom meg vele új ötletemet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2164&post=829866#post829866][b]Kőszegi Róza Amélia - 2021.04.20. 12:40[/b][/url]