36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Böröczky Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 175
Összes hsz: 626
Írta: 2016. augusztus 28. 18:43 | Link

Délutáni látogató
nyár van


Vasárnap lévén az egész napom szabad volt, azt az egyetlen órát leszámítva, amíg azt vártam, hogy valaki betévedjen, de hiába. Ma nem volt a legjobb napom. És még el is kések a délutánról, pedig eskü, nem állt szándékomban.
Gyorsan összeszedem magam, választok néhány darabot a fogasokról, elvégre úgyis kell már néhány új darab, pár varázslattal meg pont méretre igazíthatom őket, így nem is kell sehova elvinnem. Tökéletes...
Lassan hat óra lesz, szóval ideje, két óra késés után kilépnem az ajtón. Meleg van, a nyár utolsó napjainak egyike, így érdemes lenne kihasználni ezt az alkalmat. A tanévnek nemsokára vége, aztán utána meg kezdődik az új. Én meg nem tudom, mit fogok akkor csinálni.
Nem sietem el a dolgokat, a lépteim kicsik, így még plusz fél óra késéssel érkezem meg az üzlet elé. Benyitni persze nem merek, nem akarok, mert ég a pofámról a bőr, hogy képes vagyok minden szó nélkül így elkésni.
inkább benézek az ablakon, és mivel nem látok senkit, csak lekuporodom a kirakat tövébe. Hát ez így most sokkal jobb, a poros földön ülni, és csak várni. Sok gratuláció.
Hozzászólásai ebben a témában
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. augusztus 28. 19:41 | Link

Zoé
outfit

Zoé négyet mondott, és bár nem voltam biztos benne, hogy komolyan gondolja, úgy döntöttem, akkor ma négyig nyitva tartok. Szerencsére akadt is egy lányka, aki lóhalálában érkezett három után egy kicsivel és rettentően boldog volt, hogy még nem zártam be. Azért felvilágosítottam, hogy csak kivételesen van ilyen szerencséje, mert máskor délután kettőkör bezárok, de persze mindegy is volt. Négykor kipillantottam az utcára, de sehol sem láttam a lányt. Az első gondolatom az volt, hogy nem is fog jönni, a második, hogy csak késik. Mert az olyan női dolog. Megfordítottam a táblát nyitva-ról zárva-ra és úgy döntöttem felmérem, miből kell újabb adagot rendelni. Ezzel viszont hamar végeztem és Zoé még mindig nem volt sehol. Végül feladtam és azzal a gondolattal, hogy örök lúzer vagyok leültem a kanapéra, amit a boltom közepén helyeztem el. Ezzel csak az volt a gond, hogy pont ráláttam a képre, amit tegnap kaptam tőle. Mert én lökött kiraktam a boltom a falára. Lehunytam a szemem, hogy ne is lássam, és észre sem vettem, elnyomott az álom.
Arra ébredek, hogy zsibbad a nyakam, mert fura szögben áll. Laposakat pislogva állok fel és mozgatom meg elgémberedett tagjaimat. A kezeimmel a nyakamat masszírozom, a fejem meg jobbra-balra döntöm. Az órámra pillantok. 7 óra.
- Pff... - állapítom meg, hogy jócskán elszaladt az idő, majd sóhajtok egyet és úgy döntök hazamegyek. Megigazítom a pulcsim, kisimítom a pólóm, az ujjaimmal átfésülöm a hajam, mert valószínűleg égnek áll a nem tervezett alvástól.
Az ajtóhoz megyek, kilépek az utcára, ekkor látom meg a földön ülő alakot.
- Zoé? - kérdezem bizonytalanul, pedig egy másodperc alatt hatalmába kerít az ismerős érzés. - Ne haragudj! Régóta vársz? Én... én... azt hiszem elaludtam... - nézek le rá bűnbánóan és a kezemet nyújtom, hogy felsegítsem. Már ha elfogadja...
Utoljára módosította:Choi Min Jong, 2016. augusztus 28. 19:49
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Böröczky Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 175
Összes hsz: 626
Írta: 2016. augusztus 28. 20:08 | Link

Miért kell nekem elkésni, azt sosem tudtam megmondani, de valahogy elég sűrűn sikerül. És néha csattanok. Talán most is.
Már indulnék, hiszen fél órát vártam, de hát ez van. Aki késik, az bűnhődjön meg. Lassan állnék fel, már szedem össze a gondolataim, amikor nyílik az ajtó, és én eléggé összerezzenek ahhoz, hogy hirtelen azt se tudjam, fiú vagyok-e vagy lány.
A segítő jobbot elfogadom, naná, hiszen magamtól tuti nem állnék lábra, de aztán el is rántom magam. Ekkora szerencsétlen is régen voltam.
- Ne haragudj, hogy késtem.
Ügyet sem vetek arra, ahogy ő kérdez, elég, ha kimondom, amit én szeretném izegve-mozogva, bűntudatosan, de nem bírok megállni egy helyben. A kezemmel babrálok, a lábaimat egyszer keresztbe, aztán megint egyenesen állva tartom, hiába, ha valamit elszúrok, és tudom, hogy én vagyok a tettes, elég rossz gondolatokat szül, amire fel nem tudok nyugton maradni.
Egy kicsit azonban, amíg sikerül nekem is válaszolni, mégis sikerül, de csak azért, mert a nagy beismerésemen már túl vagyok.
- Csak egy fél órája. Néztem az utcát, a napot, ahogy lebukni készül, és a szökőkutat, amit valószínűleg a képzeletemből halásztam elő.
Viccelődöm kicsit, a humor mindig oldja a feszültséget, talán ez sem lesz kivétel.
Hozzászólásai ebben a témában
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. augusztus 28. 20:19 | Link

Felsegítem, aztán elkapja a kezét. Egy pillanatig a kezemre nézek, talán hideg? Lehet. Egy ideje mindig az. De nincs ebben semmi meglepő. A vámpírok hidegek, a félvámpírok meg nyilván hűvösebbek, mint az ember. De azért fura, hogy ilyen gyorsan elrántja a kezét. Bűnbánóan nézek rá, mert bár meggyőződésem, hogy késett, mégis csak én aludtam, majd két órát... Megrázom a fejem, hogy kifejezzem nem baj, hogy csak most ért ide, aztán megkönnyebbülten sóhajtok, hogy "csak" fél órát várt.
- Akkor mondjuk, hogy egálban vagyunk - elvégre én is vártam rá több mint fél órát, ő is várt rám... Elég gáz. De ez van. Visszacsinálni már nem fogjuk. A szökőkút említésére elmosolyodom.
- Ott találkoztunk először - állapítom meg és elnézek az szökőkút felé, bár innen nem látom. Végül visszafordítom a tekintetem a lányra és az előbb becsukott ajtót most ismét kinyitom.
- Kerülj beljebb! - invitálom a boltomba, aztán ha bemegy belépek utána. Világosságot varázsolok egy intéssel, majd a kanapéra mutatok, ahol az előbb még én feküdtem.
- Ülj le. Kérsz valamit? Kávét, teát? ööö azt hiszem van narancslé is... - bár utóbbiban nem vagyok biztos. Hátra is sietek a pénztár mögötti kis részbe ahol a minikonyhám van, hogy felmérjem a terepet. A hűtött szekrényben bizony találok narancslét is, és a két szelet krémes is ott van, amit még reggel vásároltam - abban bízva, hogy eljön.
A kérésének megfelelő itallal és a süteményekkel térek vissza hozzá. S remélem, ennyi idő alatt kissé megnyugodott. Nem szeretem, amikor feszélyezve érzi magát.
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Böröczky Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 175
Összes hsz: 626
Írta: 2016. augusztus 28. 20:44 | Link

- Jó.
Bólintok, kicsit nagyon megkönnyebbülve. Bár az én késésem durvább volt a maga két és fél órájával. De sebaj, borítsunk fátylat a múltra. Jó ötlet, hülye lennék vele vitatkozni.
- Tényleg. Csurom vizes állapotban távoztam onnan, hála neked.
Vigyorodom el. Még zöldfülű voltam az itteni dolgokban, a suliban, és minden másban is. Azóta eltelt némi idő, de mintha csak tegnap lett volna, úgy emlékszem rá, mint minden emlékezetes pillanatra.
Az invitálásra kicsit szórakozottabban, de határozottan lazábban lépdelek befelé, és szoknyámat kihúzva magam alól huppanok le a kényelmes, puha kanapéra. De az még meleg. Itt aludt? Vagy mi a fene... Biztos nem volt e legkényelmesebb pihenni.
Elég szűkszavú leszek, kissé feszélyezetten, és csak halkan suttogom el, hogy epres teát kérek szépen. Jobban leköt a hely, ahol még sosem voltam. mindenfele ecsetek, festékek, vásznak, és az illat is olyan... művészi, vagy hogy is kéne kifejezni. Különleges.
- Köszönöm.
Nyújtom a kezem az üdítőmért, ami, ha meleg, akkor villámgyorsan lehűl, a krémest meg észre se veszem. Kínos csend. Hosszú percekig, amit kénytelen vagyok megtörni, mert nem bírom.
- Akkor hallgatlak. Mesélj, mi történt az elmúlt pár hónapban.
Tegnapi ígérete szerint majd elmeséli ma, így nem is teketóriázok, amikor végre kibökheti, hogy mi is volt az a nagy tennivaló és esemény, amivel eltelt az idő. Egy biztos, az enyémnél tuti izgalmasabb és jobb volt, de azért megadom a lehetőséget, hogy bebizonyítsa, nem. De az úgysem fog menni...
Hozzászólásai ebben a témában
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. augusztus 28. 21:02 | Link

- Én sem voltam jobb - mondom vidáman, mert bár a vége a találkozónak nem volt tökéletes, az, hogy ma megint találkozunk bizonyítja, hogy olyan förtelmesen rossz sem volt mind amilyennek akkor gondoltam.
Szerencsére hezitálás nélkül lépked be hozzám, aztán kényelembe is helyezi magát. Igaz halkan mondja, de hallom, hogy eper teát kér és igyekszem is jól megvalósítani a dolgot, bár nem vagyok nagy teafőző művész. Azért hamar visszatérek egy bögrével, amiben ott az innivalója meg a két sütivel. A kanapé melletti asztalra teszem őket, aztán leülök a kanapé túlsó oldalára. Nekem is kéne egy tea, de azt elfelejtettem, szóval maradok innivaló nélkül.
- Öhm... Nem sok... - Igazából nem tudom mit kéne mesélnem. De aztán némi gondolkozás után belekezdek. - Elment a kedvenc tanárom, és most nem tudom, hogy lesz-e művészeti oktatás az iskolában. Pedig amiatt jelentkeztem - megvonom a vállam. Azt hiszem ez a legfontosabb esemény.
- Ezenkívül? Ja igen! Prefektus lettem - ezen pedig muszáj nevetnem, mert tök röhej. Én. Prefi. Mondjuk Zoé nem ismer és nem tudhatja, hogy korábban ilyesmit sosem bíztak volna rám. - Igyekszem jól viselkedni... Bejárni az órákra, megcsinálni a házikat... Most ennek hála a vizsgáim is jól sikerültek.
Tartok egy pillanatnyi szünetet, aztán eszembe jut két dolog.
- Jah! Megnyertem a Bogolyfalva csillagát és a végzősbálon bálkirálynak választottak... Nem is értem miért. Nem is vagyok végzős. Mondjuk a királynőim sem voltak azok. Ennek mi értelme van? - kérdezem meg Zoét, elvégre ő talán jobban rálát ezekre a dolgokra, mint a tanári kar tagja. Vagy nem. Nem tudom.
- Kérdezhetek én is valamit? És ne, ne mond, hogy ez is kérdés volt! - kérdezem, majd ismerve a humorát, rögtön meg is állítom, hogy azt mondja, amit. Ha pedig kapok engedélyt, akkor a képre bökök, amit tegnap kaptam tőle és ma már a boltom falát díszíti. - Mi volt az első gondolatod, amikor megláttad?
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Böröczky Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 175
Összes hsz: 626
Írta: 2016. augusztus 28. 21:15 | Link

Azok ám az események. Méghozzá szép hosszú sor, amiből én csak párral voltam tisztában. Vagyis picit többel, de cseppet sem ilyen részletesen. Még bejárok néha a régi szobámba, na meg más perspektívából is látom a világot, mert rákényszerítettek, hogy felnőjek. Már néhányan azt mondják rám, hogy néni, pedig eskü, nem nézek ki többnek a koromnál.
- Hű. Hát zajlik körülötted minden.
Igazából összevisszaság kering a fejemben, mint a Nap körül a bolygók, csak gyorsabban, és jóval többen, mert azt se tudom, mire feleljek.
- Biztos megérdemelted, méghozzá a saját erődből. Az király dolog.
Ilyenről nem is álmodozom. Na ezért nem járok bálokra. Vagyis nem túl gyakran, és biztos, hogy nem iskolai rendezvényen. Soha nem veszek részt ilyeneken.
A kép viszont, amit hoztam, elgondolkodtat. Nagyon.
- Mert tudom, hogy szeretsz festeni. És azt láthatod benne, amit akarsz. Nézd meg, olyan, mint sok maszat, minden ábra nélkül. Mintha színes pöttyökből állna, amiket elmostak. Színes. És vidám. Olyan te vigyorgós... Annak ellenére, hogy tökre nem tudok rólad kb. semmit sem. De a kedvenc színed tuti benne van.
Utolsó két mondatom egy vállrándítás után csúszik ki, jóval hadartabban, mint ahogy eredetileg beszéltem. De nem rossz értelemben, meg semmi, csak az már nem a miért, hanem maga a helyzet. És azért vagyok benne oly biztos, mert a világ összes színét tartalmazza az a cseppnyi kép.
- És most mihez kezdesz, hogy Aileen nincs már itt? Tudom, hogy valaki átvette a helyét, de gondolom az nem ugyanaz.
Másabb dolog, de tudom, hogy érdekli, és talán még mesélne is róla. Legalább megismerem, ha már pont emiatt panaszkodtam az imént.
Hozzászólásai ebben a témában
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. augusztus 28. 21:45 | Link

- Csak azt csináltam, ami érdekelt - megvonom a vállam. Most valahogy olyan könnyű erről beszélni, pedig életemben talán először teszem, tényleg azt, amit én akarok. De valószínűleg ettől is vagyok sikeresebb. Panaszra persze nincs okom. Koreában is elég népszerű voltam, de az nem töltött el sohasem ilyen jó érzéssel. Most végre, tényleg önmagam lehetek. Zoé mellett persze ez is más, de azt hiszem, ez is én vagyok. A férfi, aki örül, hogy egy nő figyel rá és meghallgatja. Főleg, hogy romantikus érzéseket éleszt benne a nő - még ha akaratán kívül is teszi.
- Az. Azt hiszem. Tényleg az. Habár... - elhallgatok. Az a sötét gondolatom támad, hogy talán nem lennék ilyen sikeres, ha tudnák azok, akik rám szavaztak, hogy félvámpír vagyok. Lehet mégsem vagyok annyira önmagam? Megrázom a fejem, és inkább a süteményért nyúlok.
- Egyél sütit is - mondom neki is, és odanyújtom a másik szeletet neki. Aztán a képről kérdezem, így pedig aligha tud enni. Én viszont közben megkóstolom a sajátomat. Édes. Nem, nem a süti. Persze az is, de a szavai azok, amik édesnek hatnak. Próbálom reálisan látni és nem többet belegondolni baráti kedvességénél, de nehéz. Túlságosan tetszik, amit mond. S hogy ezt elnyomjam magamban, még több krémest tömök a számba, miközben próbálom nem őt nézni. Inkább a festményt. Igaza van. Színes, vigyorgós... de nem tudom ez mennyire igaz rám. Persze mosolygok sokat még mindig... Nyelek egy nagyot, aztán ahelyett, hogy mondanék bármit is, a maradék sütit is a számba tolom.
- Nem tudom. Az év végi vizsga alól felmentést kaptam, még az Aileennél végzett munkám miatt... Nem hiszem, hogy Holló úrt különösebben érdekelnék a művészetek - de persze remélem, hogy tévedek. Elhúzom a számat. Aztán mivel elfogyott a krémes a tányért a kisasztalra teszem. A kanapé háttámlájára könyökölök és úgy fordulok Zoé felé.
- Jelentkeztem egy tánc iskolába is, de oda nem vettek fel... Mondjuk számítottam rá. De azért reméltem, hogy egy-két órára bejárhatok majd. - A remény azonban nem mindig elég. - Most az új hobbim a tánc és a festés keverése. De az biztos, hogy megélni nem fogok belőle. És azt hiszem, ez a bolt sem a legjobb befektetés... - nem mintha szükségem lenne bevételre vagy bármire. Kwon szerint az unokáimnak is lesz bőven elég pénze, a jelenlegi vagyonomból... Mégsem szeretném, ha azt mondanák, csak henyélek, vagy ilyesmi. Be akarom bizonyítani, magamnak és persze másoknak is, hogy meg tudok állni egyedül, a két lábamon.
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Böröczky Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 175
Összes hsz: 626
Írta: 2016. augusztus 28. 22:28 | Link

A legmázlistábbak a világon, akik ezt megtehetik. Én is voltam már így, meg most is ez a helyzet. Azt tehetem, hanem is teljesen, de nagy részben, amit szeretnék, így tökéletesen megértem az egészet, ami a szavak mögött megbújik. Veszek egy szeletet a sütiből is, bár nem habzsolom olyan nagy hévvel. Finom, de nem zabálok, csak jóízűen elfogyasztom. Az a kultúra. Ami mostanában mindig kimaradt. De neki meg valami.. áh..
- Ha szeretnél még, megkapod az én maradékomat is.
Nyújtom felé, mert úgy tűnik, még jó pár tonnányit képes lenne benyomni ebből. Nekem még a fele megvan, de ha nem kéri, akkor is félreteszem. Nem kell egyszerre sok a jóból.
- Aileen-nél én is azt kaptam még két éve. Vagy lehet, hogy már három is megvan. Azt sem tudom, mikor jöttem.
Kellemes emlékek, könnyű feladat, és megvan egy vizsga. Az első sikerélmények, ilyen értelemben vett pozitív érzések a kastély falai között, amikre a mai napig szívesen emlékszem vissza. Bár sosem ment a rajz, az az óra tényleg jó volt.
- Neked biztos jobban megy.
Suttogom, ki se akartam mondani, de sikerült. Nem is veszem észre egyébként, úgyhogy csak figyelek, mintha mi se történt volna.
- És végül bejárhatsz órákra? A többivel meg ne törődj. Örülj, míg azt csinálod, amit akarsz. Sokan nem ilyen szerencsések. Nekem is csak félig sikerül azt tenni, amit szeretnék. De ez így jó. Mindig van keserű az édes mögött, és a fanyarban is ott a méz édes.
Én is feltámaszkodom a támlára, könnyebb így azért, mintha csak a nyakamat tekergetném. Gondolkodom. Erősen.
- Ki akadályoz meg abban, hogy táncolni tanulj?
Érdekel, szimplán, egyszerűen, mert ilyen vagyok. Még az arcom is ezt tükrözi, pici szemecskéimről nem is beszélve. És tényleg érdekel is.
Hozzászólásai ebben a témában
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. augusztus 29. 08:28 | Link

Megrázom a fejem és a kezemmel is tiltakozó mozdulatot teszek, miközben próbálom lenyelni a saját sütimet.
- Nem, köszi... Azt hiszem vacsorázni kéne előbb... – mondom csak úgy mellékesen, mert ha már ennék valamit, inkább azt, elvégre ma még nem jutottam el odáig. Egy pillanatra az is átfut a fejemen, hogy lehet ő sem, és fel kéne ajánlani, hogy elviszem, de elnézve, milyen nyugodtan eszi most a saját sütijét, biztos vagyok benne, hogy ő nem éhes.
- Kicsit el vagy varázsolva, hmm? – nézek rá vigyorogva, mert milyen már, hogy nem tudja, mikor jött. Én tudom, hogy két éve már itt volt, mert akkor találkoztunk először... S most, hogy belegondolok, rettentően rohan az idő.
- Tessék? – kérdezek vissza a suttogására, mert nem teljesen értem, hogy mi mond, bár abban sem vagyok biztos, hogy nekem mondta. Ha elismétli jó, ha nem a sem baj.
- Tánc órákra? Oda nem. De megoldom. Tanulgatok magamtól – vállat vonok. Annyira azért nem vonz a balett. Bár jó lett volna. De segáz. Megvagyok nélküle. Sőt! Így tulajdonképpen még a stílusomat is egyedibbé tehetem. Csak az zavar, hogy mindig az orrom alá fogják dörgölni, hogy ez vagy az, ahhoz a stílushoz köthető, míg a többi nem, vagy hogy nem pontosan végzek egy-egy mozdulatot. Persze a festés miatt ezek tulajdonképpen lényegtelen apróságok.
- Miért csak félig? – kérdezem meglepetten. Nem mintha úgy gondolnám, hogy nagyon szerencsés vagyok. Sok mindenen mentem keresztül, mielőtt eljutottam idáig, s ha lehetne választani, bizony elgondolkodnék, hogy mennyire érte meg.
- Igazából senki. Csak nem vagyok biztos benne, hogy valóban fontos. Inkább hobbi. De a tanulás most elsőbbséget élvez – mondom kissé bizonytalanul és megvonom a vállam.
- Veled mi történt? – kérdezek vissza, mert bár állítja, hogy semmi érdekes, mégis elég rég volt, hogy utoljára találkoztunk. Igazán beszélgetni meg még nem is nagyon volt lehetőségünk. Most viszont, mégis úgy teszünk, mintha mindig is ismertük volna egymást. Vagy csak én érzem így? A fene se tudja, nem tudok mellette gondolkodni.
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Böröczky Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 175
Összes hsz: 626
Írta: 2016. augusztus 29. 19:14 | Link

Vacsi. A szemeim egyszerre pattannak ki, bár a hasam egyelőre nem jelez, hogy ideje lenne bármit is beleszuszakolnom, ami az ételt illeti.
- Egy "szépenenninemlehet" hamburgerre én is beneveznék.
Persze csak viccből. Na jó nem, mert bármikor be tudnék nyomni egy minden finomsággal megtömött példányt, de azt csak és kizárólag egyedül. Olyan isten nincs, hogy én bárki előtt is megmutassam, hogy a kismalac bennem él.
Azt viszont csak viccnek szántam, vagyis hát félig viccnek szántam, hogy nem tudom, mióta vagyok itt. Igaz, az idő repül, de a mai napig emlékszem az első napjaimra, a bénázásaimra, amik lassan három évvel ezelőtt voltak. A legijesztőbb időszak, és a legszebb. Hiányzik az akkori hely, a levitás kis kuckóm, az én ágyacskám, a kis szekrényem, meg minden, amit akkor megkaptam, A szobatársak, az akkori házon belüli csapat...
- Hát a festés. Meg a rajz. Neked tuti jobban megy. Én béna vagyok ezekhez.
Kimondtam végül, amit nem feltétlen akartam, de ez legalább nem kelt semmi rossz érzést, hogy már megint kikotyogtam valamit. Különben is. Nem csak én mesélek, igazából fullra nem, na meg neki már el merek mondani dolgokat, nem úgy, mint egy vad idegennek. De ami még jobb, hogy még kérdezni is merek...
- Nem tudom. Felemás érzésem van. Tanulni szeretnék, amire jelenleg itt, ezen a helyen nincs végtelen lehetőség. De imádok itt lenni, a faluban, és most a kastélyban is, mert ott vagyok, ahol egy ideje szeretnék.
Velős, tömör, de teljes mértékben igaz válasz. Na meg egyébként is, nem érhetek el minden egyik pillanatról a másikra, mert azt nem élvezném ki annyira. Az idő pedig a másik kényes téma, hiszen abból sem rendelkezem annyira sokkal, hogy mindez beleférne. Csak szépen lassan, pont ahogy ő van a táncolni tanulással. Fontossági sorrend! Irigylésre méltó.
- Nem voltam sokat külföldön, mindössze három napot, amiből kettőt végigaludtam. Valami továbbképzés vagy konferencia volt, és elkísértem apát. Én szabadon voltam, azt csináltam, amit akartam. A a napi nyolc óra alatt tanult valamit, én meg magamtól a szabadban. Mondjuk egy óra alatt megvoltam a "vásárlással", a többit meg csak ellébecoltam. Akkor akadtam rá a képre is.
Vagy ha nem a mostani kiruccanásom most a téma, akkor egy kicsit hosszabb lesz a monológom, bár az igaz, hogy akkor sem fog tíz-tizenöt percnél hosszabb ideig tartani.
- Kérdezhetek valamit?
Az ilyenek sosem indulnak jól, ezért is kérdezem hirtelen, minden egyéb prológus nélkül. A meglepetés ereje mindig jó fegyver. Már fúr egy ideje, és sürget is a dolog, és ki kell jönnie, különben meghalok. Ha nem ettől, akkor attól, de az, hogy esélyem van élni, és nem fog anya kibombázni otthonról kevésbé tűnik rossz választásnak, mint hogy kitekerje a nyakam, iszonyatos fájdalmak között.
Hozzászólásai ebben a témában
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. október 30. 17:14 | Link

Zoé

Mindig meglep ez a lány. Most is, ahogy a vacsorát említem, teljesen szokatlan módon reagál.
- Rajzoljak neked egy hamburgertasakot? - nézek rá kérdőn, bár fogalmam sincs érti-e, hogy mire gondolok. Igazából azt sem tudom, hogyan hívják ezeket magyarul. De Koreában, Japánban és Kínában is egyre gyakoribb hogy olyan hamburger tasakot gyártanak, amin egy női arc van, így nyugodtan ehetik a burgert és senki nem látja, mekkorára nyitják a szájukat, hogyan csurog ki a szósz meg ilyesmik... Szerintem tiszta hülyeség, de a nők fontosnak tartanak ilyen részleteket.
Amúgy meg nem tudom, hogy jutunk el egyik témától a másikig, de valahol örülök, hogy viszonylag könnyedén beszélgetünk.
- Nyilván többet gyakoroltam... - vonom meg a vállam, mert bár hiszem, hogy tehetséges is vagyok, azért nem gondolom, hogy az önmagában elég. Sokat segít, hogy szeretem csinálni, hogy élvezem, hogy akarom. Hogy nem adom fel és újra meg újra megpróbálom.
- Mit szeretnél tanulni? - kérdezem félredöntött fejjel. Én tudom, hogy művészeteket és most meg is van erre a lehetőségem, aminek nagyon örülök. Ő pedig tényleg érdekel. Azt hiszem. Az is lehet, csak a vélavér miatt érzek így. Ezt sosem tudom eldönteni, de alapjáraton is érdeklődő vagyok, szeretném hinni, hogy valóban érdekel, és hogy én is érdeklem őt egy kicsit. Elvégre ajándékot is kaptam tőle.
- Értem! Kedves, hogy gondoltál rám - mondom újra miközben a képre pillantok. Kicsit fura nekem, hogy ennyire nem lelkes a külföldi kiruccanás miatt, de talán nem jó környéken voltak. Sosem lehet tudni.
- Hmm? Öhhm... Persze... - kissé meglep, de ugyan mondhatnám-e, hogy nem kérdezhet? Az más dolog, hogy válaszolok-e majd. Bár, majdnem biztos, hogy igen. Elvégre nehezen tudok neki ellent mondani.
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Böröczky Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 175
Összes hsz: 626
Írta: 2016. november 18. 08:11 | Link

Csak boci szemekkel nézek előre, vagyis fel, de nem értem.
- Az meg mi?
Kérdek vissza, kicsit talán durvábban, mint szeretnék, de ritkán lehet ilyenekben meglepni, most meg sikerül is. El nem bírom képzelni, hogy azt eszik vagy isszák. Bár gondolom benne van a hambi, de hát ki tudja. Mit kell vele csinálni?
Összevissza, kesze-kusza a gondolathalmaz, ami körülölel, de elengedem. Van sok más, amin érdemes agyalni. Ez pont nem ilyen, mert a legkisebb szikra sincs meg, az micsoda.

Hát igen. Nyilván. De oly sok időm van még tanulni, és edzeni magam bármilyen téren. Na nem mintha kifejezetten akarnám, mert nézni jó, de a sok pepecselés... Nem az én asztalom.
- Türelmed is több van, mint nekem, úgyhogy rád hagyom.
Vonok vállat olyan természetességgel, mintha minden percben ezt csinálnám, ellenben azzal, hogy mit is akarok magammal kezdeni a jövőben. Gondolkodom rajta jó néhány percet, míg elérek a legbiztosabbhoz.
- Nem tudom. Mindent és semmit. Minden érdekel, de közben annyira rémisztő belegondolni, hogy minden, hogy inkább arra jutok, hogy semmit.
Nesze semmi, fogd meg jól. De hát én se tudom, most mit szépítsem? Vagyis félig már megvan a feladatom, és az, milyen irányban menjek, de húzom, ameddig lehet, az utolsó, talán az utolsó utáni pillanatig.
- Arra gondoltam, hogy ellóghatnánk az évnyitót. Van egy feladatom, amit még le szeretnék tudni a tanév kezdete előtt, vagy az elején. És nem is tart sokáig, max. egy óra, ha nem, másfél. Na
Nem is volt olyan nehéz. Vagyis de. Túlságosan is. Tádáámm...
Hozzászólásai ebben a témában
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2017. január 4. 10:59 | Link

Zoé

- Az egy papírlap, amibe beleteszed a hambit, így ha valaki szemben áll veled, nem látja, hogy eszed a hambugert - felelem vigyorogva, mert bár nem tartom egy épeszű találmánynak, azért viccesen néznek ki vele a nők. Kár, hogy ők azt hiszik, így jobban néznek ki, mint evés közben. Persze mindez teljesen lényegtelen.
- Ezt nem tudom. Annyira még nem ismerlek... - Nyilván ezt nekem kéne ráhagyni, de valamiért nem megy olyan könnyedén. Nem folytatom, nem győzködöm, de remélem, a nyitva hagyott mondatom nem érinti rosszul. Az biztos, hogy érzelmileg csapongó egy kicsit, a legtöbb véla-félvéla, akit ismerek (az mondjuk vele együtt három) mind ilyen, de ez alapján nem írom le őket türelemből. Szerintem egyébként az is valami, hogy szeretne tanulni, ha megvan a megfelelő lelkesedés, kitartás, akkor a türelme is meglesz, ez egészen biztos.
- Oh. Így nehéz. Nem tudsz egyet választani? Amivel elkezded? Lehet időközben rájössz, hogy annyira mégsem érdekel egyik vagy másik dolog, és akkor könnyebb a második, harmadik dolognak nekikezdeni.
Ez persze egyéni meglátás. Én is kipróbáltam több mindent mire rájöttem pontosan mit akarok. És persze, még simán változhat az elképzelésem. De most egészen úgy érzem, célba értem.
A téma váltás váratlanul ér. Pislogok is rá kettőt, aztán elkerekednek a szemeim, ahogy felfogom, miről is beszél. Ez persze csak pillanatnyi meglepetés. A döbbenet után mosoly kúszik az arcomra, bár van bennem némi kétely, erősebb a kíváncsiság.
- Mit szeretnél csinálni?
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Böröczky Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 175
Összes hsz: 626
Írta: 2017. január 4. 12:33 | Link

Még elképzelni is nagyon vicces, ahogy kajálás közben más nem lát mást, mint egy megfestett, kinyomtatott arcot, ami mögé odaképzelheti, ahogy a rengeteg ketchup, meg majonéz, meg hagyma, husi, és minden zöldség ugyanúgy ömlik mindenfele, csak szebb köntösben...
- Óóó, azt már elkezdtem. Voltam apával itt-ott, meg egyedül is, de az utazás nem az én asztalom, legalábbis ha csak pár napra megyek. Kimerít. De az, hogy mindent megfigyeljek, na az már nagyon is tetszett. De arra meg időm nincs, és türelmem. Ez meg pont, hogy csak pár napig megy, utána kell a mozgás.
Belegondolva, hogy mennyi mindent csináltam a nyáron, és mennyi dolog vár még rám, talán tényleg nem maradtam le semmiről sem.
- Egyébként is. Még csak 21 vagyok. Időm, mint a tenger.
Nevethetnékem támad, mert úgy hangzik átgondolva ez a mondat, mintha maga a megtestesült bölcsesség lennék. Pedig nagyon nem, és ezt mindenki tudja. Ha az lennék, azt csinálnám, amit a józan eszem ordibál nap, mint nap, de mégsem hallgatok rá, inkább megyek a saját fejem után.
Az évnyitó...
- Kaptam egy feladatot, amit meg kéne oldanom és csinálnom, de egyedül nem megy. Mivel jön a tanév, akkor már nem igen lesz rá idő, az évnyitó meg olyan... Hát... Kihagyható.
Nem szeretem a tömeget, és ezen nem változtatott az eltelt idő sem. Bár már megmaradok, és nem kapok minden percben pánikrohamot tőlük, de azért nem viszem túlzásba a dolgot. Jövőre majd úgyis lesz rá lehetőségem, pont több, mint a normális lenne, de persze, ennyire hülye is csak én lehetek, hogy feszegetem a saját tűrőképességemet.
- Igazából annyi a feladatom, hogy megpróbáljam elrejteni saját magam.
Ködösítésben mindig is jó voltam, aztán mindenki kitalálja, mire gondolok, vagy mire nem. Az már az ő problémájuk, ha nem egy rugóra jár az agyuk...
Hozzászólásai ebben a témában
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2017. január 4. 19:30 | Link

Figyelmesen hallgatom, próbálom megérteni, de bevallom kicsit nehezen megy. Az egyértelmű, hogy ő sem tudja még pontosan mit akar, így pedig valóban nehéz bármit is csinálni. Nekem ez sosem okozott gondot, hiszen egész kicsi koromtól tudtam, mit szeretnék. Épp csak nem hagyták... Aztán lehet, ha hagynak nem is érdekelne annyira a festés. Sosem lehet tudni.
- Nehéz eset vagy - állapítom meg végül, mert már tényleg nincs ötletem és nem is tudom, hogyan tudnék neki segíteni ezzel kapcsolatban. Bár az is valószínű, hogy semmi szüksége arra, hogy segítsek, de még is. Ez ilyen férfi dolog.
- Az biztos. Fiatal vagy, ráérsz! - bólogatok határozottan, mert tényleg az. Én idősebb vagyok, bár azt hiszem ez nem látszik, és valószínűleg nem is fog egyhamar, aminek csak részben örülök. A kihágásnak kicsit jobban, ami talán nem a legjobb dolog, de hé! Prefektus vagyok és egy tanárral leszek. Ez egész biztos nem büntetendő. Még akkor sem, ha nem értem a valódi okokat. Még így sem, hogy válaszol. Olyan ködös, és fura. Olyan női. Olyan vélás... Nem is tudom, hogy meglep-e, valószínűleg nem. Ahogy az sem, hogy nem mondok nemet. Ha akarnék sem tudnék...
- Rendben... De várj... Ha én veled vagyok, akkor az nem igazán rejtőzés... Vagy...? - le kéne magam csapni, mert kissé meredek elképzeléseim támadnak arról, hogyan rejtőzhetnénk el ketten és mit csinálhatnánk. Zavarba is jövök, így felpattanok, és a kabátomért megyek.
- Am, jól emlékszem, azt mondtad éhes vagy? Tulajdonképpen én is! - Ergo menjünk valahova és együnk valamit, hogy kiszellőztessem a fejemet.
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Böröczky Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 175
Összes hsz: 626
Írta: 2017. január 4. 22:30 | Link

Ezt már hallottam párszor. Nehezen tudnak kezelni, és akkor is leginkább csak azt látom, ahogy bámulnak. Na ezen fogok változtatni, ha minden jól megy, a közeljövőben. Ezért is kell a segítség.
- Nem úgy kell rejtőzni. Az az én dolgom. Lesz. Valamikor.
Azt még én sem tudom, mikor, de haladok felé. Lassan, de annál biztosabban. Már alig várom a következő tanévet úgyis, amikor megint lesz elég indíttatásom arra, hogy tanuljak és gyakoroljak. Meg meg is jött mindehhez a kedvem. Milyen jó lenne végre normálisnak lenni...
Csak ábrándozom, mikor nagy nehezen eljutnak a szavak a fülembe.
- Megennék egy gyümölcslevest, aztán meg szilvás gombócot, megkoronázva egy áfonyás pitével, és mellé valami finom itóka. Csatlakozol?
Az előbb mondta, hogy kajás, így csak nem utasítja vissza a sok finomságot, vagy legalábbis az étkezést.
Felkelek, leteszem a hozott portékámat, elrendezve, mint a kirakatban, leporolom, már csak szokásból is a ruhám, aztán lassan elindulunk kifele, a hűvös esti levegőre, hogy degeszre tömjük a pocónkat...
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza