- Na, ezt már szeretem! - biccent elégedetten, miközben a pillantását hunyorogva végigfuttatja a termen.
Mondták a srácok odafönt, hogy van itt valahol kondi, de egyik se jött le vele edzeni, mert lusta szarok. Ricsi majdnem fél órát bolyongott a Keleti szárnyban egyedül, mire elkavarodott idáig.
Hercig eleganciával cseszi le a nyakában lógó törülközőt egy padra, előkotorja az iPodját a zsebéből, majd lezuttyan a háttámlás szobakerékpárra. Harminc perc before-after kardio nélkül nincs értelme súlyzózni, de ez a rész unalmas.
Nem visel semmit, csak egy sortot meg sportcipőt. Így sétált végig a kastélyon, egy szál gatyában-törülközőben, és időnként megállt portrékat nézegetni. Kb. fél éve berobbantak a hormonjai, ebből kifolyólag szikár és kemény vázizomzatot kezdett növeszteni, de szerencsére prímán elterelik a figyelmet a testét tarkító haraglila zúzódások a fejlődő bicepszeiről. Több rajta a folt, mint egy luxus escort ágyneműjén.
Az iPodján pötyög, és bepöccinti a wireless füleseket. Aztán nyomat egy vigyorgó selfiet Inasgrammra. @pokolmonguz, hesteg edzés, hesteg bekaphatod.
Mire a posztolásra nyom, a vidám kifejezés elillan az arcáról, átadva a helyét a fókusznak meg még valaminek, amit nem lehet szavakba önteni.
- F'szom... - morogja, de a hang nem jut messzebb a saját fülénél.
A következő harminc percben felnyomja a pulzusszámát, és konzekvensen elsikálja az agyában a dühös emlékeket.

A sport az egyetlen, amibe bele tudja gyilkolni az összes kamaszos frusztrációját, így abból kizökkenteni még akkor is nehézkes, ha az edzőtársa egy nyegle paraszt felsőbb éves, aki annyit se vakkantott ide, hogy "Csá." Ámbár a Nagy Magatartási Kódex épp nem lapul ott Ricsi zsebében, úgyhogy nem is veszi különösebben zokon a passzív agressziót, amivel a srác látványosan figyelmen kívül hagyja őt.
Kardio alatt nem izzad, csupán az arca pirul ki a megugró szívritmustól, és kellemesen éber állapotba hozza a tekerés. Mire végez, már minden izma valami nehézért jajong. Leperdül a szobakerékpárról, és hevesen kokettálni kezd egy pár súlyzóval.
- Hé bástya! - kiált oda a futópályán galoppozó, láthatóan szerkezethibás csókának, miközben kipattintja a füleiből a wirelesst. - Nem zavar a zene, ugye?
Verbális reakciót nem vár, elvégre tök mindegy, hogy mi a válasz. Seperc alatt kihangosítja a Rammsteint, csutkára nyomva a hangerőt a felrúnázott iPodján.
Rendkívül nyilvánvaló szándéka közvetve felcseszni vele a másik suhancot. Nem is ő lenne, ha nem játszana törpe wannabe-alfahímet. Ez megint az a klasszikus helyzet, amikor senki nem kelt vele versenyre, és senkit nem érdekel, de Ricsi azért körbehugyozza a területét. Biztos, ami biztos.
Ha lenne benne józanság, garantáltan nem tenne ilyet, de szerencsére egy fikarcnyi sincs. Plusz minden kondis tudja, hogy ha Till Lindemann ordítja az agyadba, hogy "ICH WILL!", akkor kétszer olyan hatékony az edzés.
- SZÍVESEN! - süvölti túl a dübörgő basszust, majd vigyorogva felmarja az egyik kiszemelt súlyzót egy fekpad mellől, és lezuttyan vele a műbőr ülőkére. Látszik, hogy a Bagolykövesek nem viszik túlzásba a kondizást, mert minden gép és fitnesz eszköz vadiújnak tetszik a nagy teremben.

A kézilabda élesen csattan a bal járomcsontján, majd gellert kapva elszáguld az evezőgép meg az elliptikus tréner között, és a szemközti falról visszapattanva elgurul egy zsámoly fedezékébe.
- ARGH! - hallat gyomorból jövő torokhangot, mely erejében és hangszínében is arra emlékeztet, mint mikor egy fiatal jávorszarvasbikát egyensúlyoznak piszkavason.
Az ütés váratlanul érte, de az események ilyen irányú kifutása nem. Először a fejét félrebillentő koppanást érzékeli, a fájdalom csak utána lökődik fel az idegpályák mentén, néhány pillanatra elhomályosítva a látását.
Kiejti a kezéből a súlyzót - nem a lábára, hanem a bokája mellé -, majd az állkapcsához nyúl. Hát ez bizony félrecsúszott. Megint. A jobbjával recsegve visszarántja az ízületi szalagot a helyére, a másikkal kinyomja a Rammsteint az iPodon. Az edzőteremben hirtelen túl nagy, és túl baljós lesz a csönd.
Néhány másodpercig még pislog maga elé, míg az éles fájdalom lüktetni nem kezd a fogsorában, aztán felkel az ülőkéről. Szokatlanul magas egy elsőéveshez képest, és a testén viseli a komplett országos autóatlaszt, különböző zúzódások formájában.
Na, ez már nem arról szól, hogy ki hugyoz messzebbre, hanem arról, hogy ha megütsz, azt bizony visszakapod, bástya.
- Most akkor billentsem ki én is a te állkapcsodat? - kérdezi nehézkesen ejtve a szavakat, ám sokkal higgadtabban, mint azt a helyzet indokolná egy sértett kiskamasz esetében. Nem dühös, még csak nem is különösebben fenyegető, de azért ott villog a kihívás a tekintetében. Nem az első rodeója a kölyöknek - és valószínűleg nem is az utolsó. Problémás kis pokolfajzat.
- Ha balhézni akarsz, akkor gyere ide - bök maga elé a tornaszőnyegre. - Ne legyél aljas hulladék.
Élettani helyzetben egy tizennégy éves ritkán ugat be egy jóval idősebbnek, főleg miután az kipattintotta az állkapcsát a helyéről, de Ricsiben annyi félelemérzet sincs, mint orosz rulettben jackpot.

A ledominálásnak ezen formája cseppet nem ismeretlen számára. Ő kiprovokálja, az ellenfele üt (jelen esetben dob), aztán meg flegmáskodik, míg Ricsi szájba nem vágja úgy, hogy atomjaira hullik szét. A bátyjával rendszeresen játszanak ilyet, immár egy évtizede. Hol ő nyer, hol Szilárd. Egy ideje kiegyenlítettek az erőviszonyok és az esélyek.
Sunyin elvigyorodik.
Au!
Oké, nincs mosolygás, mert az fáj. Helyette megkerül egy húzódzkodó állványt, és komótosan elindul  az idősebb fiú felé. Ha a hegy nem megy Mohamedhez, ugyebár... A szemeivel diktatúrát sugároz - mert ezt így kell csinálni, és addig hergelni, míg újra meg nem ütik. Akkor már kétségbevonhatatlan joga lesz az önvédelemhez.
Az cseppet sem izgatja, hogy a srácnak pusztítóan görbe orra van, az egyik szeme jobbra néz, a másik északnak, és a füléből tehén orrkarika csüng. Mindent egybevetve egy részeg, skorbutos kalózra hajaz. Az viszont nagyon is érdekli, hogy a csávóban vibrál az elfojtott feszültség, mert így roppant jó bulinak ígérkezik a kakaskodás. Már éppen szóra nyitná a száját, mikor a tag beelőzi.
Franciául karattyol, aztán magyarul és durván, de tényleg nagyon durván dadog.
- Höm?...
Ricsi arcán átsuhan a zavar, a szemöldöke megrándul. Hirtelen értelmezni sem tudja, amit hall, ezért néhány pillanatig összepréselt szájjal hallgat. Mielőtt megszólal, összefonja a karjait a kék-zöld foltos mellkasa előtt. A mozdulat sokkal inkább önvédelmi reflexre hasonlít, semmint bicepszdomborításra.
- Beszédhibás vagy? - kérdezi mindenféle sértő él nélkül, szimplán csak meglepetten.
Egyik lábáról a másikra helyezi az egyensúlyát kettőjük között félúton. Ha a srác sérült - márpedig nagyon úgy fest -, iszonyatosan inkorrekt lenne beleállni. Nem szánalomból, hanem ugyanazért, amiért egy negyven kilós kislányt sem döngöl a hóba az iskola kapujánál. Egyszerűen nem fair.
- Nyugodtan szólhattál volna, hogy halkítsam le - bök a háta mögé, a fekpadon hagyott iPod felé. Előrelátásból nem hozta magával, mert ilyenkor minden törik, ami az útjába kerül, nem csak a csont, aztán mire egy újat kicsikar a szüleiből, addigra Billie Eilish három Insta sztorit is töröl a didkóiról, pedig azokról nem kéne lemaradni.
- Szép dobás volt - mosolyodik el halványan.
AU!
Nincsmosolygás!
- Kéziztem a suliban, khecire hiányzik. Van kedved kapura dobálni?

Markánsan körvonalazódik benne az érzet, hogy a békejobbot láncfűrésszel viszonozzák, és ettől röhögnie kéne... Ha nem sajogna az arca úgy, mintha most kalapálta volna ki a felső állkapcsát egy kínai sebész egy vuhani mészárszék hátuljában. Nappal böllér, éjszaka fogtechnikus.
- Nagyon király beatet tolsz - állapítja meg, mikor a csávó másodszor is megszólal, és ritmikus tücc-tücc esik ki a száján. - Alárappel Majka vagy a Hiro, és sztár vagy.
A pillantásában bujkáló kihívás lassan, de biztosan kíváncsisággá változik.
- A legjobb haverom raccsol - mondja anélkül, hogy bárki kérdezte volna, vagy az érdeklődés legkisebb szikrájára tartana számot, ám ez Ricsit sosem zavarja. - És az a neve, hogy Krastovics Kristóf. Képzeld el, mekkora poén minden egyes bemutatkozás.
A kényszeres izomrángások az idősebb fiú arcán arra emlékeztetik, mint amikor egy orángután a plexi korlát túloldalán utánozni próbálja egy hatéves mimikáját kajáért cserébe.
- A lépet baseball ütővel kell leverni - mondja elgondolkodva - ahhoz kevés a labda. Amúgy görcsöl valamid?
A tekintete élesen fürkészi a srácot. Túl sokszor látott hasonlót, és egyre erősebb benne a gyanú, hogy a másik nem viccből rángatózik, hanem basic fiziológiás oka van, s ehhez jön még egy élhetetlen plusz. A szemeit összehúzza a fájdalom, és agresszív is annak ellenére, hogy Ricsinek immár nyilvánvalóan nem áll szándékában ütni.
- Van nálam tramadol. Kérsz?
A rendíthetetlen hidegvér imázsa lepereg róla, mint a régi festék. Semmi szüksége rá, az csak a show része. A láthatatlan közös evező ott lebeg köztük, de nyugodtan lehet az ellenkező irányba is húzni.
- Igen, a kézilabda kézilabdázásra való. Elképesztő, nem? - mosolyog igen-igen haloványan, hogy ne fájjon nagyon. A becsapódás nyoma kezd élénk rózsaszín árnyalatot ölteni a pofázmányán.
Néhány pillanatig mérlegeli, hogy nekifusson-e utoljára, végül úgy dönt, hogy nem veszít semmit. Túl stabil az önbecsülése ahhoz, hogy beleremegjen egy közönyös visszautasításba.
- Koppány Ricsi vagyok - lép közelebb, és a fiú felé nyújtja a jobb kezét. - Karvalykeselyű a főnixek között.

Damien stílusa a legkevésbé sem zavarja Ridzsikét, mert ennél sokkal nagyobb barmokhoz szokott. Ami persze nem kiváltság, és nem fődíj a Darwin-versenyben sem.
- Idegi - biccent, ezzel jelezve, hogy tudomásul vette ezt is, meg a sorok közt megbújó finom utalást, hogy egyelőre ne faggatózzon. Visszahúzza a srác felé nyújtott békejobbot, s kézfogás helyett a sortja zsebébe kotor, hogy előhalásszon onnan egy felcímkézetlen tégelyt.
- Nope - motyogja, majd elsüllyeszti, és keres egy másikat, ami látszólag semmiben nem különbözik az előzőtől. - Yesz.
Kipattintja a kupakot, és a kezébe szór két kapszulát. Szép színesek, az egyik felük Greenpeace-zöld, a másik kanárisárga. Néhány pillanatig vizslatja őket, mint Jehova, aki épp egy eltávolított oldalborda kreatív lehetőségeit mérlegeli.
- A zselatintok késlelteti a felszívódást, úgyhogy szétkapom neked, tartsd a tenyeredet.
Zsenge kora ellenére Ricsi már-már rémisztő profizmussal mozog a vényköteles mugli gyógyszerek világában. Amikor ezekkel pepecsel, hajlamos egy kezdő dealer benyomását kelteni, pedig a fájdalomcsillapítók speciel tök legálisan vannak nála. Gyakorlott, csavaró mozdulattal szétpattintja először az egyik kapszit, aztán a másikat, és fehér port szór a srác kezébe.
- Nyald fel - adja hozzá a használati utasítást. - Opioid. Két percen belül nem fogsz érezni szart sem.
A világ legFelelŐzSégteLJesebb dolga random pirulákat elfogadni kék-zöldre püfölt süvölvényektől a kondiban, és Damien a jelek szerint tökélyre fejlesztette a könnyelműséget. (Zseniális!) "This is a bigining of bjutiful frenship."
- Ülj le, mielőtt megszédülsz - mutat a pálya szélén álló kispad felé. - Addig mesélek neked a kézilabdáról, ha szeretnéd. Ifi ligában is játszottam, tényleg piszkosul hiányzik.