Van akinek nem erőssége a kviddics, mégis szeretne sportolni. Ebben a teremben keveredik a mugli és varázseszközök széles tárháza, azonban a mágia vigyáz rá, hogy ne hajszolhasd túl magad. A nagy terembe egyszerre akár negyven ember is kényelmesen elfér, így nem okoz majd nagy gondolt, hogy mihez is fogj hozzá. A terem azonban nem csak gépekből áll, vannak pályák is (kosár, foci stb) melyek a csoportos tevékenységek kedvelőinek is lehetőséget biztosítanak, hogy edzésbe maradjanak és egyszerre ismerkedjenek is. A nagy terem két részre van osztva a bejárat felől vannak a gépek, a választóvonaltól pedig a pályák, melyek keretét egy futópálya adja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=204&post=829172#post829172][b]Darya Mikhaila Kazanova - 2021.04.07. 01:00[/b][/url]

Az utóbbi hónapok talán életem legnehezebbikei voltak. Szerencsére az ispotályba egész gyorsan rendbe hoztak a baleset után, és csak néhány gyötrelmes éjszakám volt csupán, mikor azt hittem a fájdalomtól kiugrok a saját bőrömből is. Aztán át is állhattunk a másik problémára. Azok után, hogy a kórházban azonosították az étkezési rendellenességemet, ketelességem volt egy étrend betartása. Szigorúan, mindent meg kellett ennem, még ha utáltam is magam utána. Minden egyes legyűrt falat után legszívesebb szaladtam volna a wc-be, hogy megszabaduljak. Odett persze Somogyival felváltva ültek mellettem, mint valami védőrök, hogy biztosan mindent bejutassak a szervezetembe. Pedig régen annyira szerettem enni...
Aztán úgy a szünet fele tájékán elkezdhettem egy gyengébb fajta edzést. Az izmaim nagy részét konkrétan vissza kellett építenem, mert a balett miatt elvesztettem. Minden nap harcot vívtam az agyammal és a tükörrel ami folyton görbén nézett vissza rám. Nem hittem, hogy ennek az egésznek valaha vége lesz, de isten a tanúm rá, hogy én nagyon próbálkoztam.
Ahogy elkezdődött az új év, úgy rázódtam vissza a társadalomba. És hogy is lehetne ezt könnyebben megtenni, mint mellette kötélen táncolni, mint a régi szép időkben. Régi edzős ruháit vettem magamra, amelyek még mindig kicsit nagyok voltak itt-ott, de már egészen kezdtem belehízni. Néhány pálcaintéssel helyeztem egy kábé fél méter magasságba egy vékonyabb lécet. Tökéletes lesz a kezdetekhez. Ahogy régen Misha is csinálta velem. Amikor még...
A hang pont időben szakította félbe sűrű gondolataim. Mosolyogva fordultam az ismerős alak felé. Talán vannak, akik azt hinnék Viktor miatt csinálom az egészet, de számomra Zente ugyanolyan fontos volt. - Ugyan már, gratulálok a ranghoz, ez azért elég nagy dolog - mosolyogtam biztatóan a fiúra. A kérdés kicsit megütött, pedig számíthattam rá, hogy ha csak felületesen is, de somogyi mesélt az esetről. Meg hogy miért van szünetben is annyit távol a családtól. Jól felforgattam mindenki életét.
- Jobban - vontam meg a vállam. Ezzel nem is hazudtam, de nem is árultam el túl sokat. - Nah, felkészültél? Nemsokára már az egekben is tudsz majd szánkázni - kacsintottam rá, és a tákolmányom felé fordítottam a figyelmet. - Először ezen kezdünk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=204&post=829788#post829788][b]Darya Mikhaila Kazanova - 2021.04.18. 14:24[/b][/url]

Igaz, ami igaz. Zentével először azért találkoztam, mert Viktor a bálon mindenki előtt kijelentette, hogy szeret. Ez a kis srác meg pár napra rá megjelent mellettem. No nem mintha bántam volna, sőt igazából élveztem a társaságát, éppen ezért is lettünk jóban Somogyi ide vagy oda.
- Ugyan, értem nem kell. Lerázhatatlan vagyok - kacsintottam mosolyogva. Végül is az apámnak se sikerült tizenöt év alatt megszabadulni tőlem. Ez volt az egyik alap tulajdonságom. Bár Viktor lehet mást mondana, de ő egy egészen más eset.
- Nyugalom, nem lesz semmi baj. Be vagyunk biztosítva, és én is itt vagyok, hogy ha esel elkapjalak. De.. ha már itt tartunk, megtanultál esni? - kérdeztem összeráncolt szemöldökkel. Mert az is egy külön művészet volt. Nekem is meg kellett ezt tanulnom mielőtt magasba engedtek volna. És valószínűleg ez is mentette meg az életem a balesetkor. A testem már reflexből reagált a bajra, és nem hagyta, hogy a fejem jobban megütődjön, mint amennyire muszáj.
A léc elejéhez léptem, és felemeltem a kezem, hogy Zente megkapaszkodjon benne. - Az a lényeg, hogy egymás elé pakold a lábad, és szépen lépegess egyik, aztán meg a másik oldalra is. Egyenlőre itt vagyok, és foglak - jelentettem ki magabiztosan, és egy bátorító mosolyt küldtem a kis srác felé. - Nem kell sietni, csak a te ütemedben menj - adtam a következő instrukciót, és ha Zente elindult, akkor lassan mellette haladva néztem a lépéseit és a fiú arcát felváltva.
- Ne aggódj, engedd le nyugodtan a vállad, és húzd ki a hátad - tanácsoltam. Egyenlőre azt még nem mondtam, hogy a lécet ne nézze, örülök, ha a hosszok sikerülnek így elsőre. Főleg az ő esetében. Persze ha esne ott vagyok, és hát a puffok is, amiket a léc alá helyeztem direkt a legrosszabb esetek is számításba véve.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=204&post=831449#post831449][b]Darya Mikhaila Kazanova - 2021.05.18. 23:34[/b][/url]

Bármennyire is próbált bátornak tűnni, egyszerűen benne volt az emberi ösztönökbe, hogy egy ilyen alkalomkor féljen. Legalábbis az első pár edzésen. Amíg bele nem jön az ember. Aztán amikor kötélre kell váltani, majd mikor egyre magasabban kell végrehajtanod a mutatványt. Viszont egy idő után annyira megtanulsz bízni a testedben, hogy az a kis feszültség is eltűnik, ami a lécre lépéskor benned van. És az, valami fenomenális érzés.
- Annyira azért nem tűnsz nehéznek. De az a lényeg, hogy ha esel ne ess kétségbe, csak próbáld minél távolabb tartani a fejed a földtől, és lehetőleg kézzel tompítani az esést. Illetve a gerincedre vigyázz - mutogattam közben a kezemmel is, hogy biztosan megmaradjanak benne az információk. Ha igazi kötéltáncra akartam volna megtanítani Zentét, biztosan nem léphetett volna fel a lécre anélkül, hogy az eséseket jól begyakoroltuk volna. De nem nagyon számítottam rá, hogy egyáltalán addig eljutunk, hogy az imbolygó huzalt tegyem a lába alá. Ez csak segítség neki a fejlődésben.
- Csak szép lassan. Nem baj, ha elsőre nem megy - biztattam egy mosoly kíséretében. - Azt jegyezd meg Zente, hogy az egyensúlyhoz a lábadon három pontra kell figyelni, azokon támaszkodsz a nagyujjad és a kisujjad alatti párnás részen, illetve a sarkadon. Ez a háromszög képes az egész testedet megtartani - okítottam közben, figyelve minden egyes mozdulatára. Mikor kicsit jobban megingott, rászorítottam kezére, hogy érezze, hogy velem biztonságban van. De nem akartam sulykolni belé ezt a gondolatot. Van elég testvére ahhoz, hogy tudja mi a bizalom.
- Ha nem érzed még rendesen az egyensúlyodat, nyugodtan tedd ki két oldalra a kezedet, hogy az is segítsen - tanácsoltam még. Mindenkinek más válik be, de vannak tipikus módszerek az egyensúly javítására. És ha esetleg Zente fel is emelte a kezét magasabbra, végig mellette tartottam kinyújtsa a sajátomat, hogy bármikor odakaphasson értük.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=204&post=832933#post832933][b]Darya Mikhaila Kazanova - 2021.06.22. 18:22[/b][/url]

Mikor végre kikerültem minden felügyelet alól, vagy legalábbis az orvosi alól, szinte mást se akartam, minthogy visszaszokjak a régi kerékvágásba. A tánc, legyen az akár légi vagy földi, mindig is elsődleges forrása volt a boldogságomnak. Eddig legalábbis így volt, amíg a balett el nem rontotta. Azonban semmi nem hiányzott jobban a felépülés hónapjaiban, mint a mozgás. Az izmaim nagyobb része már akkor eltűnt, mikor önkínzásba kezdtem, de a sok otthon fekvés csak még rontott a helyzeten. Lassan, de magabiztosabban kezdtem megint teltebb lenni, csak most mégsem úgy, ahogy szerettem volna. Szóval ezért kezdtem minden reggelemet a bagolykőben az edzőteremben.
Folyt rólam az izzadság, a hajam a fejemhez tapadt, de akkor se hagytam abba a gyakorlatsort. A négyütemű fekvőtámaszt nem sokára követte a pókember plank, pedig a testem már szinte sikított egy kis szünetért. Túlhajszoltam magam? Meglehet. De újra a legjobbnak kellett lennem. Második esély, hogy boldog legyek.
Keserédes mosoly kúszott az ajkaimra, ahogy meghallottam Boróka hangját. Ezer közül is felismertem volna arrogáns hanghordozását. Ha nem tudnám, azt hinném orosz.
- Én is örülök, hogy még láthatlak - engedtem le magam a pózból, és a térdeimet behajlítva a sarkamra csüccsentem. - Ezek alapján gondolom az én híreimről hallottál, szóval... veled mi újság? - kérdeztem meg hanyagul. Nem volt értelme magyarázkodni. Megtörtént, ami. Most pedig jobb leszek, mint eddig.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=204&post=833409#post833409][b]Darya Mikhaila Kazanova - 2021.06.29. 23:26[/b][/url]

Bátorítóan néztem a srácot, miközben magyaráztam, mint egy igazi tanár. De őszintén megvallva fogalmam sincs róla, hogy a helyes információkat osztottam-e meg vele, hiszen rettentő apró voltam, mikor én magam tanultam. Még Mishától. Amikor anya is élt. Azok az idők voltak ám a szép évek, mikor még nem ismertem a veszteség fogalmát. Mikor az apám nem mondta az arcomba, hogy én vagyok a hibás… Megráztam a fejemet, ki kellett most belőle ürítenem ezeket a gondolatokat.
- Ne aggódj, elég vastag szivacsot raktam ide, hogy ha esel, és rosszul, akkor se legyen baj - biztattam. Mellette lépkedtem, ahogy ő is tette, semmiképpen sem előtte, hanem mellette, talán egy kicsit le is maradva.
- Nem, félre értettél. Az egész lábadat használd. Mintha mennél. Menet közben is pont ezekre a pontokra hagyatkozol. Csak most nincs akkora felület, amire léphetnél - magyaráztam tovább a gondolatot, és mikor megremegett a lécen, kicsit jobban ráfogtam. Tudtam, hogy az egyensúllyal vannak itt a bajok, éppen erre volt jó gyakorlat ez. Illetve az egyenes járásra.
- Próbálj magad elé nézni, pontosan egy pontra koncentrálj, miközben lassan lépsz előre. Nem az a lényeg, hogy minél gyorsabban tedd meg a távot, hanem hogy minél pontosabban - adtam a következő tanácsot a srácnak. Mert ez így volt. Sose az számított az előadásokon se, hogy valaki mennyire siet. Sőt, a közönség általában még értékelte is a precizitással járó hosszú feszültséget. - Nézz ki magadnak egyetlen fontot a falon, és hagyd a lábadnak, hogy a szemeid nélkül lásson - próbáltam vele megértetni a szituációt még jobban, és csak reménykedni mertem, hogy nem zavartam jobban össze.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=204&post=833410#post833410][b]Darya Mikhaila Kazanova - 2021.06.29. 23:27[/b][/url]

Nem Boróka volt az első ember, aki kikelve magából keresett meg. Kezdjük azzal a gyönyörű trióval, akik a kórházban látogattak meg. Mondjuk első alkalommal ők nem fenyegettek az életem elvételével úgy, hogy a kórteremben fekszem, de tudtam, hogy a rellonos csak így vezeti le a feszültséget és az aggodalmat, amit valószínűleg a hírek keltettek. Én pedig hallgattam, mert… tudom. Őrült voltam. Meggondolatlan és szeszélyes, pedig nem kellett volna. Szimplán csak túl sok volt az élet. Kellett egy kikapcs. Valami, ami felébreszt álmatag létezésemből. Mondjuk nem ekkora csapódásra számítottam, de az biztos, hogy elérte a hatását.
- Ennél egy kicsit specifikusabbnak kell lenned. Most itt a balterről beszélünk, vagy hogy elütött egy kocsi. Mert utóbbival majdnem sikerült a halál úgy, hogy nem akartam - próbáltam elviccelni a dolgot, de biztos voltam benne, hogy Boróka ezt a legkevésbé sem értékeli jelenleg. Pedig neki volt sötét humora, nehogy már…
Sóhajtottam egyet, és lecsusszantam a két sarkam között a földre. - Kezdetben csak bizonyítani akartam. Legjobb akartam lenni a balettban, és ezért hallgatnom kellett a tanáraimra. Csakhogy… ők nem pont azt mondták, ami egészséges. Egy balerinának vékonynak, csontosnak kell lenni. Rajtam meg túl sok volt az izom - néztem ölemben megbúvó kezeimre. Senkinek nem meséltem el elejétől a végéig a történetet, mert tudtam, hogy mindenki egy bizonyos részletet fogna meg belőle. És azt nem akartam. Nem akartam, hogy az emberek magukat hibáztassák, vagy éppen mást, csak hogy végre vége legyen ennek az egésznek. - Szóval elkezdtem kevesebbet enni, és többet gyakorolni. De… éreztem, hogy ez nekem nem jó. Szóval felkerestem az apámat, mert szándékomban állt visszamenni Oroszországba. De mint mindig most is összevesztünk - taglaltam tovább, ám itt meginogtam. Vajon mondjam el? Vagy ne? Ajkaimra se akartam venni a mondatokat, mégis úgy éreztem, mintha muszáj lenne. Hiszen ezzel teljes a történet. Felnéztem Borókára, valamiféle jelet vártam. Nem is tudom mit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=204&post=835491#post835491][b]Darya Mikhaila Kazanova - 2021.08.08. 20:04[/b][/url]

Sokkal nehezebb volt az utóbbi évről beszélnem, mint ahogy gondoltam. Eleinte tényleg nem akartam mást, csak hogy végre valakinek elég legyek. Hogy értékeljenek, de aztán ez az egész túl valóságossá vált. Olyannyira, hogy képtelen voltam kiszállni belőle, és senki nem is kért. Talán éppen az ösztönzött a folytatásra, hogy elnézték nekem, a balett-társaim még meg is jegyezték milyen jó alakom van. Mérgező gondolatokat hintettek el a fejemben, nekem pedig nem is kellett nagyon több.
Boróka éles hangjára összerezzentem. Mindent el akartam mondani. És a mindenbe ez is beletartozott, még ha utána el is fordul majd tőlem. Felemeltem jobb kezem, hogy láthassa a kézfejemen a marást. Fun fact, ha valaki bőre túl sokszor érintkezik savas folyadékkal, sebes lesz. Nem tudtad? Én sem. Csak egy idő után. Akkor elkezdtem használni a balomat is, és míg egyiken hegesedett a seb, a másikon kezdte ki a puha felületet a hányás. Megdörgöltem az arcom, hogy elmossam az emlékek tengerét. Megnyaltam kiszáradt szám.
- Azt mondta, hogy én vagyok a felelős anya haláláért. Hogy én öltem meg - mondtam lassan a mondatokat, mintha még mindig nem hinném el magam sem. Hogy lehet egy öt évest hibássá tenni ilyesmiért? - Szóval elkezdtem még keményebben edzeni. Akkor jött képbe a hánytatás is. Úgy éreztem még mindig lehetek vékonyabb. Sose volt elég. Meg amúgy is. Sehol máshol nem akartam lenni, csak a próbaterembe. Csinálni az egyetlen dolgot, ami boldoggá tesz, táncolni. Csak… így már az is más volt - vontam meg a vállamat hanyagul. Itt volt vége a történetnek. Jött a kocsi, a kórház, és a kúra. Az elhatározás, hogy most jobban csinálom. - Viktor kérésére abbahagytam a balettot, és egy komoly étrendet követek - tettem még hozzá, mintha meg akarnám nyugtatni, hogy már minden rendben, pedig még láthatta, hogy csak most kezdődött igazán a harc.
- Most te jössz - jelentettem ki magabiztosan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=204&post=835492#post835492][b]Darya Mikhaila Kazanova - 2021.08.08. 20:05[/b][/url]

Halványan elmosolyodtam a vicceire, bár orosz szívem inkább fel akarta hívni a figyelmét arra, hogy most milyen komoly dolgot is csinálunk. Ez nem szórakozás, ez munka. Mégse akartam már az első alkalommal úgy viselkedni mint egy őrült edző. Segíteni jöttem Zentének, nem a tökéletest keresem a kötélre húsz méter magasságba.
- Amire te gondolsz az a gerenda amin a tornászok csinálnak mindenféle mutatványt. Ez kötél. Mivel általában a léc csak a kezdet, és utána egyre vékonyabb járófelületre szoktunk váltani, itt nem az a lényeg, hogy tudsz-e rajta cigánykerekezni vagy épp pipiskedni, vagy nem. Már az is csoda, hogy végig tudsz rajta menne. Maximum leguggolni szoktunk, de ha azt a padlón megcsinálod is felemeled a sarkad - magyaráztam el neki. Persze, az is zseniális volt, amit azok a lányok csináltak, de általában ugyanazokra mi is képesek voltunk a cirkuszban, és még annál is többre. Mert minket nem tartott fogla valamiféle szabálykönyv. Csak csináltuk, ahogy akartuk. Valószínűleg ez a fajta szabadság is hiányzott annyira a cirkuszból.
- Hát próbálj nem lenézni. Hanem pont magad elé. egyenes csíkba. És akkor a tested kiadja a lábadnak, hogy merrefele kell lépnie - próbálkoztam. Tényleg, nagyon igyekeztem, hogy az egyensúllyal kapcsolatos minden tudásomat megosszam a kölyökkel.
- Lassan, lé… - kezdtem a figyelmeztetésemet, de már késő volt. Zente elengedte a kezem, és eldőlt mint egy fa. Megingattam a fejemet. - Egyrészt, ha megborul az egyensúlyod, elég csak lelépned, és talpra érkezel. Nem rajtam olyan magasra neked azt a lécet - mutattam, hogy körülbelül egy lábhossznyi különbség volt a fa és a szivacsok között. - Másrészt, lassan. Hagyj időt magadnak, hogy kitapasztald a tested. A lábadom lévő kicsi érzékelőket, amik majd megmondják neked, hogy mikor jó a lépésed, és mikor igazíts még rajta. Ha lassan, megfontoltan helyezed a súlyod, akkor az fog berögzülni az agyadba, és ha sokat gyakorlod már gondolkodás nélkül is tudni fogod. Gondolj erre - magyaráztam lassan, hogy biztosan mindent megértsen. Aztán a kezemet nyújtottam, hogy felhúzzam. - Nem baj ha elesel. Ilyenkor felpattansz, és kezded elölről - kacsintottam, és mutattam is, hogy merre kell mennie. Újra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=204&post=837230#post837230][b]Darya Mikhaila Kazanova - 2021.09.23. 22:39[/b][/url]

Egy ideig egészen szépen haladt a fiú. Természetesen a gyomrom folyamatos görcsben volt a teljesítése miatt, miközben magyaráztam. Talán jobban izgultam érte, mint ő magáért. Sose voltam még az edző szerepében, és ezek után be kell vallanom, hogy nem is szeretnék. A kötélen való mozgás közben bele se gondoltam, hogy milyen kimenetelei lehetnek annak, ha valaki leesik. Azonban amint láttam, hogy Zente dőlt, elkapott a frász. Annak ellenére is, hogy tudtam, hogy nem lesz baja. Mert nem lehet.
- Igazán nagyon szívesen - mosolyogtam rá őszintén. Csak hogy egy pillanat múlva megforgassam a szemeimet. Ez a folytonos magyarázkodás nagyon magyar dolog volt, és soha nem tudtam hova tenni. Hiszen igazából ez a nemzet nem volt annyira szerény, mint ahogy szerették volna, ha látják őket.
- Figyelj Zente. Én nem az egyik testvéred vagyok. Tudom, hogy ők aztán sok fejfájást tudnak okozni az embernek, Viktorról pláne tudom. De én nem fogok ilyesmit tenni. Azért jöttünk, hogy gyakoroljunk. Ez nem egy perc lesz, nem is kettő. Egy hosszú folyamat, amin egy pár gyakorlás erejéig el tudlak indítani, és utána neked kell folytatnod. De ahhoz, hogy ezt meg tud tenni, betonbiztos alapokat kell neked adnom. Zente, jól tudod, orosz vagyok. Nem végzünk fél munkát. Szóval pattanj fel a lécre, és kezd elölről - indítottam el egy apró forgatást követően. Én is visszamentem az eredeti pozíciómba. Mellette akartam haladni, sőt kicsit lemaradva, hogy ne zavarjak bele a látásába, és ezzel együtt a koncentrációjába.
- Most ne ilyesmivel foglalkozz, hanem az előtted lévő úttal. Megmondom mi  a kedvenc sütim, ha végigérsz a lécen. És ne felejtsd el, ráérünk - emlékeztettem, ahogy láttam meginogni. Sokkal szebben ment, mint az előző körben. Látszott, hogy figyelt arra, amit mondtam neki, és ez megmelengette a szívemet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=204&post=839937#post839937][b]Darya Mikhaila Kazanova - 2021.12.07. 22:20[/b][/url]

Fájtak a szavak, amiket mondtam, de még jobban azok, amik Boróka mellkasából törtek fel. Az arca, a csalódottsága, a tehetetlensége. A fájdalma, amit akkor tapasztalt, mikor rám nézett. Utáltam minden egyes percet, amit abban a sérült testben kellett töltenem, pedig tudtam, hogy míg azon tudok segíteni, az elmém talán sose lesz ugyanolyan. Reggelenként belenézek a tükörbe, és ahelyett, hogy a javulás jeleit látnám, elborzadok a saját testem látványától. Az vastagadó karjaimtól, az egyre pufókabb arcomtól. A pillanatot várom, hogy egyszer ugyanannak lássam magam, aminek egykoron: egy cirkuszi artistának.
Nem védem az apámat. Régen megtettem. Húsz éven keresztül mást se tettem. Aztán találkoztam vele élőben, és egy világ dőlt össze bennem. Hiába próbálkoztam a világ legjobb gyereke lettem, ő azt várta tőlem, hogy visszahozzam az anyámat. Azt szerette volna, ha aznap este én halok meg helyette. De az időutazás még számomra is képtelenségnek bizonyult. Mostanra pedig felfogtam végre, hogy a vérségi rokonság nem jelent semmit.
- Ne félj, Viktor azóta egy fél napra se hagy magamra. Úgy ellenőrzi le, hogy megettem-e az ebédemet, hogy kikérdez róla. Mi volt az, miből készült, nem volt-e túl sós - mosolyodtam el félszegen. Sokat veszekedtünk, de mostanra úgy tűnt képesek vagyunk értékelni egymást. Nélküle talán nem tudtam volna kimászni a gödörből.
A mondatára elkerekedtek a szemeim. - Ombozi Boróka! Sose gondoltam, hogy egy lány szerelme kell ahhoz, hogy boldog legyél - nevettem el magam. Az arcvonásai kisimultak, ahogy rágondolt. Hihetetlennek tűnt. Még a végén kiderül, hogy eddig túlkomplikáltuk az életünket...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=204&post=839943#post839943][b]Darya Mikhaila Kazanova - 2021.12.07. 22:51[/b][/url]

Nekem egy testvérem se volt. A szüleim helyett is dedushkáék neveltek fel, mégis pontosan tudtam, hogy Zente nem mérges. A saját véredből valókra csak ideig-óráig tudsz dühvel gondolni, aztán csak eloszlik, és ez így van jól. Az élet túl rövid ahhoz, hogy haragban éljünk.
Elmondhattam volna neki, hogy számomra milyen nehéz volt megtanulni ezeket. Együttérzésemet fejezhettem volna ki, hiszen tényleg éreztem valami ilyesmit. De azzal nem segítettem volna rajta. Ide az oroszos szigor kellett. Máskülönben puhányak lennénk mind, mint a többi nyugati nemzet.
- Ezt már szeretem - jegyeztem meg, ahogy visszaszökellt a deszka elejére. Nincsenek elterelő gondolatok, és hibák se. Minden esés egy újabb lehetőség a tanulásra. Legközelebb majd tovább jut. Szigorú pillantásom kereszttüzében pedig végre sikerült is neki. És tőlem boldogabb maximum csak ő volt.
- Sikerült! - jelentettem ki az egyértelműt, és pacsira nyújtottam a kezem. - Látod, idő és koncentráció. Nincs olyan, amire ezzel a kettővel ne lennél képes - böktem meg a vállát játékosan.
- Hogy mi lesz most? Addig gyakorolsz a lécen, amíg már csukott szemmel is képes leszel rá. Utána pedig egyre keskenyíthetünk majd rajta. Ne feledd, ehhez rengeteg sok türelem kell. De menni fog - borzoltam meg a haját mosolyogva.
- Mellesleg Zefir. Az a kedvenc csokim, de az itt nem kapható. Szóval beérem az almás pitével - kacsintottam. - Akarsz még gyakorolni? Mehetek melletted kötélen, ha szeretnéd. Rám fér a gyakorlás - vontam vállat. Tényleg így volt. Talán gyakrabban is fogok leesni, mint ő.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=204&post=843147#post843147][b]Darya Mikhaila Kazanova - 2022.02.04. 14:33[/b][/url]

Arcomra a mosoly gödröcskéket varázsolt.  Kellett már Zentének ez a kis győzelem, láttam a szemében. Nem csak azért, mert a testvérei szekállják, hanem mert nagy valószínűséggel mások is. Az pedig pontosan tudtam milyen érzés. A mérgező környezet olyan dolgokra vehet rá, amiket azt hitted soha nem tudnál megtenni. Kifordulsz önmagadból, mígnem egy szellemalak leszel csupán, félve hogy a közelgő szélvihar felkap és örökre elvisz.
- Egy dolgot jegyezz meg. Minden kis dolog ott kezdődik, hogy elhiszed. Először itt - tettem a kezemet a szívére. - …aztán itt is - váltottam a halántékára. Ezeket a szavakat akkor mondta nekem Ivan, amikor a századik próbálkozásra se tudtam végrehajtani a gyakorlatot a trapézon. Azt hittem képtelen vagyok rá. Az igazság az volt, hogy féltem valaki másra bízni magam. Szív, elfogadni ezt a tényt, ész, elképzelni, hogy végre is hajtom. Mérföldkő voltaz életemben, és remélem Zentének is az lesz, ha megérti. Idősebb voltam, mikor hallottam, de nem jelenti, hogy hamarosan nem értheti meg.
- Csukott szemmel én is félve csinálnám meg - nevettem a képtelen felvetésre. Aztán bólintottam. - Amíg mér itt vagyok az iskolában mindenféleképpen. Elindítalak, aztán majd folytatod, amikor nem vagyok - vontam meg a vállamat. Legalábbis nagyon reménykedtem, hogy ez így lesz, és nem hagyja abba. Sok mindenbe segíthetett neki. Koncentráció, önbizalom, testtartás és balansz. Mind nagyon fontosak egy ember életében, talán így jobban be tud majd illeszkedni a családjába, habár tudom, hogy Viktor egója mikre képes.
- Orosz. Majd ha egyszer a bátyád ráveszi magát, hogy eljöjjön velem a családomhoz, akkor hozok neked - biztosítottam. Habár Viktor már találkozott az apámmal, az még egyáltalán nem számított úgy, mintha a családommal találkozott volna. Akik engem felneveltek, és akikre a legrosszabbkor is számíthattam, azok a nagyszüleim voltak.
Visszaléptem a táskámhoz, és a pálcámmal pöccintve megkötöttem egy kötelet a léc mellett olyan két méterrel. Ez már nem volt a puffok és egyéb kitömött zsákok felett, de nem is volt rá szükségem. Ennyire már bíztam magamban.
- Akkor hajrá - bíztattam, és magam is felálltam a kötél végére.