[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=204&post=255309#post255309][b]Ombozi Sára - 2014.03.18. 20:01[/b][/url]
Állia SzipenniSára meglehetősen vicces látvány lehetett, ahogy fejvesztve menekült a páncélok elől - bár ő akkor és ott ezt cseppet sem tartotta viccesnek. Éppen kezdett kifáradni, nem éppen az erőnlétéről és az állóképességéről volt híres. Azon járt az agya, hogyan ússza meg ezt az egészet. Gondolt arra, hogy a falhoz lapul, de azt már korábban meg kellett volna tennie és amúgy sem volt bombabiztos. A másik lehetőség, amire számított, az volt, hogy előrántja a pálcáját.
Már éppen erre készült, nyúlt a pálca után, amikor az egyik nyitott ajtóból valaki kinyúlt érte és berántotta. A pálcája nagy koppanással esett le a földre, hiszen pont sikerült kirántania, de hála istennek, nem a lovagok lába alá gurult. Nagyon nem örült volna annak, ha új pálca után kéne néznie egy ilyen gond miatt. Azonban bármilyen megkönnyebbülés volt eltűnni az útjukból, sajnos még maga Sára sem mondhatott ellen a fizika törvényeinek. Így a hirtelen irányváltás ellenére, akármennyire szeretett volna, a lendületétől nem szabadulhatott meg pillanatok alatt. Így amikor Állia elrántotta az útból, megbillent az egyensúlya. Már az erőnlét termében puszilta meg a földet csinos kis popsijával, majd egy jól irányzott gurulással mondott búcsút a sebességének.
A földön fekve nyögött egyet, majd feltérdelt, hátrasimította hosszú, hullámos, szőke tincseit, hogy ki is lásson alóluk. Felállt, de a hirtelen események és a futás hatására kicsit megszédült, lehajolt és térdeire támaszkodott. Kicsit megviselte a futás, nagyokat lihegett, mielőtt még felállt volna teljesen és felvette volna a pálcáját. Az említett tárgyat a helyére rakta, majd kihúzta magát. Egy pillanatig kimért, hűvös tekintettel pillantott végig a lányon.
Hamar átfuttatott magában egy mérleget: mennyire éri meg neki kedvesnek lenni a lánnyal? Mi hasznot húzhat belőle? Alapvetően a lány kicsinek tűnt, biztos benne, hogy a Rellonba osztották, mintha látta volna már, az arca ismerős volt. Naiv kislánynak tűnt, akit könnyű befolyásolni, neki pedig tetszett a helyzet. Szóval elmosolyodott, a legbájosabb mosolyát vette elő.
- Hű, ez meleg volt! Köszönöm, hálás vagyok, amiért segítettél.
Aprót bólintott is, majd sóhajtott egyet, nem esett jól neki ez a nagy ijedtség. Ezentúl biztos óvatosabban fog kóborolni, legalábbis megnézi alaposan, mielőtt még egy-egy folyosón barangol. Vagy legalábbis a híreket nem ártana elolvasnia, akkor talán elkerülhette volna ezt a helyzetet.
Ekkor tűnt fel neki, hol is van valójában, nagy szemekkel pillantott körbe. Valami fullos edzőteremnek tűnt, tele mindenféle eszközzel, amiről azt sem tudta, mire kell használni. Furán nézett.
- Te mit csináltál itt? - Kérdezte a lánykától érdeklődően. - Ne haragudj, de nem tűnsz valami gyúrósnak.
Miközben ezt megállapította, Álliára vigyorgott szélesen. Körbenézett a teremben alaposabban és akkor látta meg, hogy itt nem csak bonyolult gépek, de egyszerű pályák, labdák is vannak bőven.
- Vagy játszottál valamivel? Van kedved játszani valamit? - Mondta szélesen mosolyogva, miközben a kosárlabdák felé oldalgott. Megtapogatta őket, mennyire kemények, majd kiválasztott egy szimpatikusat, pattogtatta kicsit. Utána felmérte, mennyire kellemes a távolság a palánk és közte, mennyi esélye van bedobni. Csak ezután dobta el, két kézzel, magasra ívelten, némi pipiskedéssel lendületet adva neki, mert az ugye a lányoknál elmaradhatatlan.