Éjszakai edzésem

 Csend honol a Kastélyban, néma mint a sír az éjjel. Sötét függönyként telepszik a folyosókra az ablakokon át belátszó égbolt homálya. Apró léptekkel nesztelen suhanok a Keleti szárny földszintjén lévő Erőnlét termébe egy kis késő esti edzésre. Végre be tudtam szorítani a "napirendembe" ezt is, hiszen annyira jól esik ha nem kell másra gondolnom csak egy dologra egyszerre.
 Kezemben szorongatom otthonról magammal hozott kabala alkarvédőmet és három ujjas kesztyűmet. Benyitok a helységbe, ami rögvest nappali fénybe borul, amint lábam érinti talaját. Odasétálok a pályához, felveszem védőfelszereléseimet és leakasztom tartó állványáról a megbűvölt csodaszép íjat. Ekkor feltűnik velem szemben úgy tíz méterre a céltábla is, amin nem lepődöm meg annak ellenére sem, hogy én inkább a sport mugli verziójához vagyok szokva. Persze ismerem az itteni metódust is, hiszen jártam már korábban a teremben.
 Nyílvesszőt illesztek az idegre, felveszem a megfelelő testtartást, majd kihúzom a húrt, hogy azután ajkam szegletéhez horganyozva vegyek egy mély lélegzetet, s azt benn tartva célozzak, s három ujjam elernyesztésével, úgy nevezett passzív oldással útjára bocsássam a vesszőt, mely a rá vetett varázs miatt menten el is tűnik és csak a táblába csapódás pillanatában bukkan fel újra.
 A tizedik lövés után a szórásképem a táblában egészen jól fest, hiszen a középponttól picit balra fenn, egy nagyjából tíz centiméter sugarú körben értek célba nyilaim. Mivel elfogytak a vesszők várok egy pár pillanatot míg a táblában lévők eltűnnek és visszakerülnek a mellettem lévő tárolóba.
 Ismét nekikezdek a tízes körnek, a találatok hangja egyenletes és elég erős, hogy esetleg kihallatsszon akár a folyosóra is. Remélem nem verem fel vele a fél Kastélyt, vagy akár csak egy teremtett lelket is. Nincs szándékomban ilyesmi, de nem akarom kihagyni ezt a remek alkalmat a háborítatlan gyakorlásra, mert nem tudom mikor lesz ehhez hasonló nyugodt estém mostanában.
 Házvezető helyettessé való kinevezésem óta millió teendőm volt, ráadásul itt van még Ádám is. Szeretem őt ez nem kérdés, de úgy gondolom mindkettőnknek lehet saját élete is a közösön kívül és ehhez tartom is magam, ahogy szerencsére ő is, főleg mióta kutya mivolta okozott nekem némi fejtörést a szó átvitt és valós értelmében egyaránt.        

Találkozás - Carl Tender

 A nyolcadik vessző nockját illesztem épp az idegre, amikor neszezést vélek hallani. Leeresztem az íjat és a hang irányába fordulok olyan óvatosan, ahogyan csak testhelyzetem engedi.Egy férfit pillantok meg nem messze, akin látszik, hogy nem diák már.
  Nem ismerem meg elsőre, de még másodikra sem, pedig jó az arcmemóriám. Bizonyára új itt, ami nem lehetetlen, hallottam, hogy lesz két új kollégánk. A hang pedig amit hallottam valószínűleg köszönése lehetett. Amikor lövök igyekszem kizárni a külvilág ingereit, hogy ne maradjon más a pályán csak én és a cél ezért nem feleltem azonnal, de ezt most gyorsan pótolóm.
 
- Jó estét önnek is Señor!

 Hangom könnyen elér hozzá a hatalmas helységben annak remek akusztikája miatt. Nem kell kiabálnom tehát. Egyelőre azonban mást nem mondok, ha már úgyis ő szólított meg engem, ha akar hát folytassa a csevegést. Nem hozott zavarba egyáltalán, hiszen nem járok tilosban.
 Egy dolog miatt pironkodom kissé és ez nem más mint öltözékem. Vörös selyem pizsamát és méregzöld köntöst viselek. Csupán az alkarvédő és a kesztyű emlékeztetnek arra, hogy mit is keresek én itt valójában, mert azok tényleg íjász felszerelések.
 Rutinos és gyors mozdulatokkal kilövöm a nyolcadik, a kilencedik majd végül a tizedik vesszőt is, nem telik bele húsz másodperc míg ez megtörténik. Ezután visszaakasztom az íjat a helyére, mire a cél eltűnik a pálya végéről mintha ott sem lett volna. Nem szándékozom befejezni az gyakorlást, de kivárom mit óhajt az úriember tőlem.

Beszélgetés - Tender úr

 Egyik anyanyelvemen szól hozzám a férfi, aki bejött ezen a kései órán mert valószínűleg meghallotta lövéseim zaját. Amikor mind a tíz vessző ismét a tárolójában pihen odasétálok hozzá, kezet fogunk és én bemutatkozom neki, viszonozva iménti gesztusát, ám mindezt inkább magyarul teszem hiszen ez a nyelv szívemnek talán nüansznyival kedvesebb.

- Artemisia Rubya, Gemmológia professzornő és Levita házvezető helyettes, vagyok. Örvendek a szerencsének és elnézést, hogy megzavartam a nyugalmát, de sajnos csak ilyenkor érek rá egy kis gyakorlásra, ha megbocsát folytatom is még egy kör erejéig.

 Jelzi, hogy nem zavarja, ha visszatérek a pályához. Leakasztom hát ismét az íjat a helyéről, vesszőt helyezek az idegre, feszítek, célzok és lövök. Már veszem is a következőt, hogy aztán pár pillanattal később célra tartsak, amikor a férfi hangja hasít a köztünk beállt csendbe.
 Ujjam lepattan az idegről, mely megüti az orromat és az ajkamat egyaránt. Szokványos eset ez, nem is olyan fájdalmas, de bizonyára nem következett volna be, ha frissen megismert kollégám nem vonja el figyelmemet azzal, hogy egyrészt óva int másrészt még le is tegez, majd ezt azonnal javítja is.

- Az ördögbe!

 Mondom fennhangon majd letámasztom az íjat lábamhoz, s szabad kezemmel megdörzsölöm az orromat. Egy kicsit sajog, semmi komoly, a vessző is eltűnt és visszakerült a tárolójába közben, hála a rajta lévő varázslatnak.
 Ha ez nem történt volna meg egyenesen a falban landolt volna a pálya végénél. Egy tévesztés belefér, ám inkább úgy döntök óvom szaglószervemet és tényleg befejezem mára.

- Így jár akinek az orra egy sísáncra hajaz és még süket is, igaz? De arról nem volt szó, hogy rögtön kapok is egy jóslatot. Esküszöm Ön rosszabb mint Kasszandra.

 Szólítom meg Kollégámat bosszankodva, s igyekszem megtartani rideg tartásomat mert nem szeretném, ha nem venne komolyan. Mostanában nem vagyok egészen önmagam, de ezt továbbra is Ádámnak tudom be, mintsem bármi másnak. Ez olyan dolog amit átéltem már de most ennyi idősen teljesen más aspektusú lett a szerelem számomra.  
 Az is, hogy ma este erre kószálok szintén jelzi, hogy valami megváltozott bennem azóta amióta először itt oktattam. Öregedtem, bölcsebb és megfontoltabb lettem, vagy nem...Nem tudom, minden esetre más vagyok mint akkor voltam.
 Kezdem megszokni a helyem és egyre több emberrel ismerkedtem már meg. Minden új munkatárs egy új kaland, remek kihívás, de csínján bánok "kegyeimmel" és nem engedtem meg eddig Fela papuson, Alexandrán és Andráson kívül másnak, hogy tegezzenek.
 

 

Carl

 Jót derül megjegyzésemen, ennek örülök, valahol titkon ez is volt a célom. Nem tudja melyik a Levita ház, ezen ugyan meglepődöm, de csak jót mosolygok, mert az jut az eszembe, hogy így biztosan nem kivételezik senkivel, ami remek dolog. Ennek ellenére elmondom persze neki kik is azok akikre vigyázok és akiknek a kisebbik főnénije vagyok.

- A Levita a Kék-Bronz-Szfinx ház.

 Ennyi, nem ragozom túl, úgysem az számít honnan jött valaki hanem csak az, hogy mire képes. Ezért nem is fecsérlek tehát több időt és szót házam képességbeli dolgaira. Diákjainkra könnyen rá lehet azt hiszem ismerni, mert kedvesek és igyekvők mindannyian. Míg ezen gondolkozom a kolléga egy kérdést intéz hozzám, felelek neki természetesen.

- Év elején érkeztem, de egyszer már közel két évig oktattam itt de annak már jó ideje. Ön úgy tudom év közben érkezett közénk, igaz? Hogy érzi magát ezen ódon nemes falak közt?

 Érdeklődöm tőle egy halvány mosollyal ajkamon, majd amikor megkér tanítsam meg az alapokra mosolyom egy kicsit szélesebb lesz. Lelki szemeim előtt megjelenik ugyanis a képsor, ahogy átavanzsálok íjászatoktatóvá és szerencsétlen férfit elkezdem fogdosni váll és deréktájt. Bizarr helyzet tény ami tény, de ő akarta ezért ennek fényében beszélek hozzá.

- Nos, ha szeretné, nagyon szívesen, megtanítom. Azt azonban előre jelzem, hogy többször önhöz fogok érni, a karjait a vállait és a derekát fogom beállítani, minden lövés előtt ha azt szükségesnek ítélem. Az íjászat elég bonyolult sportág, még ez a varázslók által használt verzió is.  

 Eközben leakasztok egy íjat magamnak, majd egyet neki és felé nyújtom. Mivel angolszász bot íjról van szó könnyen el tudja venni, hiszen az eszköz nagyjából két méter hosszú. Kíváncsian várom elfogadja-e és él-e most azonnal szolgálataimmal, vagy inkább megfutamodik a kihívás elől, bár ez utóbbit kevéssé tartom elképzelhetőnek. Meghallom, hogy az előbbi orrontó lövés és a zavarása miatt érzett bűntudata miatt meghív magához teára.

- Rendben, el fogok önhöz menni, mert nagyon szeretem a teát, de tényleg nem zavar és máskor is előfordult már hogy az ideg az orromon pendült meg. Szóval emiatt ne eméssze magát kérem.

 Szavaim jóindulattól teltek és zengők. Nem történt semmi komoly ezért nincs oka, hogy aggódjon. Máskor is lesz még nyugodt éjszakám, hogy eljöjjek ide és hódoljak szenvedélyemnek. Elég független és bagoly típus vagyok, tehát nagyjából éjfél környékén jó ha ágyba szoktam kerülni, és a takarodó utáni hosszú órák mind alkalmasak lesznek az edzésre, kivéve persze amikor Ádámmal vagyok.
   

Carl

 Elveszi tőlem az íjat, megfogja és elsőre egészen jól mutat a kezében. Odasétálok a pálya végéhez, megjelenik a cél úgy öt méterre velem szemben, gondolom a bűbáj lereagálta, hogy oktatás következik. Odainetm a Kollégát és rámutatok a kifüggesztett képekkel illusztrált útmutatóra, mely lépésről lépésre elmagyarázza mit is kell tenni.

- Ezt olvassa először át kérem, majd próbálja lekövetni a látott akat és ha ez megtörtént beigazítom az esetlegesen rosszul tartott tagjait.

 Remélem nem gond neki, hogy hosszas magyarázat és mutogatás helyett a tökéletes leírásra bízom őt. Ha az alapján áll be baj nem lehet. Ha esetleg tényleg nagyon nem menne neki a testhelyzet felvétele akkor jövök én a képbe és fogok beszélni illetve mozdítgatni rajta.
 A legfontosabb az íjat tartó karjának helyes beállítása, hogy a lövés pillanatában csapódó ideg ne üsse meg. Első alkalommal nekem az egész alkarom tiszta kék-zöld folt volt, de megérte. Azóta hordok persze alkarvédőt is, de a tanulópénzt azt gondolom mindenki fizesse meg, hogy ezáltal megtanulja tisztelni az eszköz erejét. Kérdésén amit közben feltesz nézek egy nagyot, és elmosolyodom.

- Ami azt illeti igen, ők hordanak csuklyás zöld öltözetet, főleg mugli képregényekben és Tell Vilmosról szóló mesékben. Általában az angolszász íjászok lenvászon ruhákat, felette vastag páncél alatt viselt védőt, úgy nevezett aketont hordtak, arra pedig vagy láncing, vagy nehéz vért került. Ez kortól és helyzettől függött.

 Mondom, miközben figyelem a férfi minden rezdülését. Úgy érzem azzal, hogy megkért tanítsam valami szándéka van. Jóslástant tanít, ez alapot ad számomra a női megérzésem maximális bevetésére. Aki ismeri a jövőt azzal nem szabad oktalanul vagy elővigyázatlanul viselkedni, mert nagy kincs ő, titkok tudója. Bölcs, ki tudásának bűvkörében él és veszi komolyan az idő haladó sodrát.

Carl

 Beáll, ahogy kell, célra emel, ahogy nem kell, de mielőtt javíthatnám tartását már old is és a vessző a kilövést követően eltűnik és a táblától távolabb jelenik meg egy pillanatra, majd ismét köddé válik és visszakerül a rajta lévő mágia miatt a tárolóba. A férfi kárál, és látom megcsapta az ideg is az alkarját.

- Nos igen, így jár aki nem vár és kapáslövést csinál. Miután a vesszőt az idegre helyezi és az íjat a célra irányzékolja picit várjon, lélegzetét fojtsa vissza, s csak akkor indítsa útjára a nyilat, amikor a szíve is kihagy a dobbanásban. Ja és ezeket vegye fel.

 Magyarázom miközben leoldom saját alkarvédőmet és odaadom neki három ujjas kesztyűmmel együtt. Miután magára applikálja a védőeszközöket felelek kérdésére is, melyet közben tett fel nekem.
 Valahogy számítottam rá, hogy feljön ez a téma, ráadásul még azt is megjegyzi, hogy nyulak között töltött egy hetet, közben pedig végig csak gombával táplálkozott.

- Ha nem az életem múlna rajta biztosan nem lőnék állatokra. Nem kenyerem az esztelen vérontás. Az íjászat nekem épp úgy kikapcsolódás mint a vívás vagy éppen a tánc és az olvasás.

 Ennyivel le is zárom a csevegést, időközben felvett állását úgy korrigálom, hogy mögé lépek egyik kezemmel a eszközt tartó vállát forgatom be, míg másikkal lapockái közt tartom meg hátát, lábammal pedig az övé közé lépek és a hátrébb lévő végtagját kicsit kijjebb húzom. Ezután elengedem és hagyom lőni. Meg sem fordul a fejemben férfiként végignézni Kollégámon, annak ellenére, hogy igen kisportolt testtel áldották meg az égiek.

Carl - Távozás

Egészen belejön a végére, kitartó és hallgat a jó szóra. Elismerően biccentek az első körére amit egymaga lő le, majd beállok mellé és a következőt már egymás mellett paralel visszük végig. Nem talál a tábla közepébe, én sem mind a tízet, csak hatot tudok oda juttatni, már ez is csoda jó arány ahhoz képest mennyi ideje nem volt íj a kezemben. A Rutin meg az évek csodákra képesek kérem. Míg edzünk beszélgetünk persze tovább két oldás közt. Feljön először a küzdősport témája.

- Vívni karddal és bottal megtanultam és ezen felül van az íjászat. Egy hagyományőrző egyesületbe jártam a három öcsémmel, innen az ismeret. A kicsik kezdték, nekünk nagyobbaknak pedig megtetszett és beszálltunk hozzájuk. Ugyan ennek már jó pár éve, úgyhogy nem merném azt mondani, hogy még menne bármelyik is ezen kívül.

 A vesszők röppennek tovább, az idő telik, lassan éjfél is elmúlik, lassan indulnom is kellene, mert holnap azért vár rám hat óra, amit nem feltétlenül mosott rongy aggyal, kialvatlanul illene leadnom. Ahogy így elgondolkozom Kollégám több kérdést is feltesz nekem, ám az elő azonnal ki is megy a fejemből mert a második olyan felháborító számomra, hogy úgy érzem a húrt is vissza kell engednem, mert félek mellélövök.
 Hiába magyarázkodik az a tény, hogy kíváncsi és megérzései vannak nem jogosítja fel a magánéletemben való vájkálásra. Ha az elméjét nem is tudja elzárni a jóslatok elől melyek megrohanják, a száját pont ezért illene. Ilyen rövid ismeretség után pláne udvariatlannak érzem mondatait. Ennek fényében nyitom szóra számat.

- Tessék?! Elnézést, hogy ezt mondom, de ehhez az ég világon semmi köze. Meglátogat? Tudja a választ? Miket beszél? Uram, ennek a beszélgetésnek itt és most vessünk véget.

 Íjamat felakasztom a tárolójára, majd elindulok kifelé, megkerülve őt. Nem érdekel, hogy mit szól hozzá. Egy férfinek sincs joga így letámadni engem. Ennek nem ez a módja, még akkor sem, ha a Kastély zárt közösség és kevés a partner foltáció. Tudom jóstehetség. Kolléga. De nem barát, nem testvér. Csak nem egy oknyomozó riporter...Dios Mío!

- Jó éjszakát! Viszlát!

 Köszönök el a férfitől illendően, mert a jólneveltségem kötelez erre. Ezek után biztosan nem fogok elmenni hozzá ebben most szikla szilárdan biztos vagyok. Még akkor is, ha valóság az amit lát, mert Ádám egyszer volt már nálam akkor is megsértett. Ráadásul rémeket látok, kezd üldözési mániám lenni azt hiszem. Gyors léptekkel hagyom el az Erőnlét termét és meg sem állok lakteremig. Bezárkózom. Aludni azonban még egy ideig nem tudok, ahhoz túlságosan zaklatott vagyok. Végül épp lelkiállapotomból adódó fáradtságom ólomsúlya húz le mély nyugtalan álomba.

Ádám

 Utoljára még! Ezzel a jelszóval lépek be a terembe, vállamon a nálam magasabb táskával. Ugyan elég méretesre nőttem horizontálisan mégis úgy érzem szükségem van egy kis kikapcsolódásra, s erre nincs is jobb ,mint az íjászat. Leteszem a táskát egy padra a lőtér mellett, kiveszem belőle az én szépségemet, hogy felajzzam. Miután ezt megtettem, elláttam magam védőeszközeimmel vesszőket veszek magamhoz és odalépek a pástra, jó 8-10 méterre a céltáblától, mely nőként egy kényelmes távnak mondható.
 Az első vesszőt felillesztem az idegre, majd finom és begyakorolt mozdulatsorral feszítek, célzok és lövök, mindezt néhány másodperc leforgása alatt. Nem zavar senki és semmi ezen szombati kora délutánon, amikor mindenki tanul vagy csavarog. A vessző a cél közepétől pár centire ér táblát, s ez örömmel tölt el. A többit kell most már csak mellé küldenem. Döntöm el magamban és megnyugtat a tudat, hogy nem rozsdásodtam be a kihagyott hónapok során.  


Írj az egyik játékba olyat, ami egyértelműen a Húsvéttal kapcsolatos (pl. Címlapba nyuszifüles kép).
1 PONTÉRT

A kivitelezés linkjét küldd a Szervezői Mesélőnek!

Ádám

 Egy hang, az Ő hangja üti meg fülem, s oldásomat rögtön elvétem, így a vessző jó tíz centire a többitől ér célt. Megzavar a beszéde, mert megdobban a szívem tőle. Jó érzés tudni, hogy itt van a közelemben, ezért az íjam leeresztem és odalépek hozzá. Csókja lágy és édes, mint mindig. A bentiek is megérzik jelenlétét, s ennek erős mozgolódással adják tanúságtételét.

- Add a kezed Kispapa!

 Fogom meg Ádám csuklóját, majd tenyerét hasamra illesztem úgy, hogy tapintásával átélhessen valamicskét a bennem zajló dolgokból. Mosolyogva figyelem arcának minden rezdülését, várva a reakcióit. Minden rendben van köztünk, szerencsére az öröme töretlen annak ellenére, hogy Anyósom teljesen kiborult a hirtelen esküvőtől és a terhességem tényétől.