Jules

Már kora reggel felébred, ahogy minden reggel tette. Szerencséje volt, nem volt szüksége annyi alvásra, mint egy normális tinédzsernek, kivéve persze holdtölte után, de az nagyon messze volt, így egészen normálisan kezdhette a napot, legalábbis neki normálisnak számított. Reggel amint felkelt, rögtön a beszedte a gyógyszereit, hiszen azok elengedhetetlenek ahhoz, hogy normális emberként töltsön el egy napot. Aztán felvette a melegítőjét és futni indult. Berögződött már neki, szinte rutin volt. Meg sem érezte a kilométereket, öröm volt neki a szabadban rohanni. Elfutott egészen a falu végégig, fel a dombra, majd egy hatalmas kerülővel vissza a temető mellett. Még bőven volt ideje a megbeszélt találkozóig, így lezuhanyzott, bekapott valamit - szigorúan olyat ami már nem élt - és csak utána indult el az erőnlét terme felé. Fogalma sem volt, hogy mire számítson a nőtől, a sötétben tapogatózott. Nem ismerte olyan jól, úgy gondolta, hogy amit tud róla az bőven elég ahhoz, hogy ilyet kérjen tőle. A múltjukat tekintve hasonlítottak, mindketten cipelték a hátukon a batyut, de Kornél igyekezett ebből erőt meríteni, míg Jules mintha belesüppedt volna. Ezért valamelyest örült, hogy a kisasszony erőt próbál venni magán, másként szimplán nemet mondott volna az egészre, hát miért érdekelné őt másnak a nyomora? Viszont tudta, hogy kevés ember van a kastélyban aki jártas az ilyesmiben, ő sem lenne az, ha nem száműzte volna a mostohaapja. A terem ajtaja előtt egy pillanatra megtorpan, megropogtatja a nyakát mély levegőt vesz és belöki az ajtót.
- Szép jó reggelt.
Igyekszik tompítani az élen a hangjában, de még így is gúnyosra sikeredik egy kissé. Végigpillant Juleson és elégedetlenül csóválja a fejét. Odamegy hozzá és kinyújtja neki a kezét, hogy felsegítse.
- Nem kell ennyire izgulni, nyugalom...mindjárt kiugrik a szíved a helyről.
Tekintetét unottan a plafonnak szegezi, aztán hirtelen észbe kap, zavartan masszírozza meg a tarkóját, végül leül az egyik fekve nyomóra és felsóhajt.
- Miért hívtál ide? Miért most?

Jules

A felesleges szájtépés nem igazán az ő asztala, soha nem volt jó benne, ráadásul a másikéra sem igazán kíváncsi, így egy pillantással elnémítja a magyarázkodást, de szerencséjére Jules sem szeretné folytatni, felesleges is volna. Helyette inkább újra végignéz a lányon, nem épp a legjobb alapanyag. Bár magas, de vékony és nincs meg benne a küzdőszellem, legalábbis most még nem igazán mutatkozik benne. Titokban abban reménykedik, hogy inkább csak elbújt valahol, mert anélkül felesleges lenne ez az egész. Végighallgatja a rizsát, igyekszik nem unott képet vágni, de csak sajnálatból. Oldalra billenti a fejét, miközben megropogtatja a kezeit.
- Még mindig nincs pálcád?
Pálcával szebb az élet, mondja ezt mindenki, aki...nos, aki varázsló és érti is a dolgát. Itt pedig a kör be is zárul. Feltehetőleg a történet női szereplője még mindig nem szedte össze bátorságát ahhoz, hogy vegyen egyet, különben nem lenne itt. Mindenesetre Kornél kíváncsi és bízik benne, hogy a megérzése most az egyszer cserbenhagyja.
- Jobb lenne, mert anélkül nem fog menni. Ha te nem akarod, én nem akarhatom helyetted, maximum csak segíteni tudok.
Ezek a szavak tényleg elhagyták a száját? Elfintorodik, aprót ráz a fején, igyekszik kirázni minden mellékes gondolatot. Túlságosan meglágyult a szíve az elmúlt időszakban. A kettős jellem még inkább kidomborodott mint valaha, nem volt igazán Rellonos jellem, mégis kiállhatatlan volt, legalábbis ha tükörbe nézett akkor ezt látta, a környezete mégse egészen úgy látta őt, ahogyan ő látta magát. Persze, hiszen azok az emberek akik igyekeztek a jót feltételezni róla, azokkal általában ő is igyekezett ha nem kedves, de legalább valamennyire normális lenni, a többiek pedig nem számítottak.
- Elmondhatnád, hogy pontosan mit szeretnél, kezdetnek.

Jules

Még szerencse, hogy Jules nem tudja, hogy pontosan kivel is van dolga, Kornél él a gyanúval, hogyha tudná, akkor még a közelébe se merne menni. Bár ki tudja? Az utóbbi időben annyi minden meglepte, hogy különösen ez sem rendítené meg, de Jules azért más volt. Ő nem akarta azt tettetni, hogy milyen kemény, és erős, aki bármivel megbírózik és ez a másság tetszett neki.
- Jules venned kell egy pálcát.
Sziszegi a fogai között. Ha kell, akkor maga fogja elrángatni a pálcaüzletbe. Igaz, egy pálca legalább olyan hasznos lehet, mint amilyen veszélyes, de azért mégiscsak boszorkány, ha valaki segítene neki, rövid idő alatt egészen nagy teljesítményre lenne képes, hiszen akarja. Ha pedig az ember valamit akar, azzal falakat lehet puszta kézzel bontani, ezt megtapasztalta.
- Talán ezt nem kellett volna mondanod.
Először jelenik meg egy nagyképű vigyor a képén, mert elképzelte mit tenne, ha valóban szabad kezet kapna. Na de ne siessünk ennyire előre, azért ennyire még ő sem tisztlen, hiszen mégiscsak egy ártatlan nővel néz most szembe. Felsóhajt, ő is felkel és kihúz néhány tatamit egy szabad helyre, a biztonság kedvéért, majd rááll és összefűzi maga előtt a kezeit.
- Az első tanács, amit adhatok az az, hogy semmilyen helyzetben nem szabad kétségbe esni, ha bepánikolsz, akkor vége. De ez nem jelenti azt, hogy nem kell félned, csak meg kell tanulnod a félelmet kordában tartani. Ha túl magabiztos vagy, az is végezhet veled. Nem jó ha elbízod magadat.
Egy nagyképű vigyor terül szét az arcán, de pusztán csak azért, mert ő gyakran így tesz, elbízza magát, az persze más kérdés, hogy neki szabad, hiszen ő tökéletes vadász. Kis terpeszben áll, majd magához inti Julest.
- Azt akarom, hogy próbálj meg kibillenteni az egyensúlyomból. Nem fogok védekezni, csak itt állni.
Ráemeli a lányra a kékjeit, megnyalja az ajakit és kíváncsian várja, mi fog történni.

Jules

Természetesen lehetetlent kért Julestól. Az erőviszonyok és a tapasztalat tekintetében a legjobb esetben épp csak meginog, de kíváncsi volt, hogy mivel van dolga, mert ahol nincs semmi, azzal nyilván nem lehet dolgozni. Magabiztos félmosollyal várja, hogy történjen valami, figyeli a lányt, látja rajta, hogy elsötétíti a tekintetét a düh és ez pont kapóra jön neki. Nem figyel oda az apró részletekre, nem figyel arra, hogy többet ésszel, mint erővel. Felvont szemöldökkel tűri, ahogy Jules nekiront és bár meginog egy kissé, neki ahhoz több kell, hogy kilehessen billenteni az egyensúlyából. Válaszként egy hirtelen mozdulattal ragadja meg a lány mindkét felkarját, miközben gáncsolással leveszi mindkét lábáról, egy másodperc sem telik bele, a szépség máris a földön van, anélkül, hogy megütötte volna magát. Kárt tenni azért ne akart benne, csak meglepni és megleckéztetni. Amint Jules a föleszmél, Kornél vigyorgó arcával nézhet szembe, amint fölötte térdel.
- Elfelejtetted az első szabályt, többet ésszel, mint erővel.
Rákacsint, majd óvatosan megragadja és ismét talpra állítja, minden megerőltetés nélkül. Mint aki jól végezte dolgát, visszaáll a kezdőpozícióba.
- Ha akartam volna csak egyet lépek oldalra te meg elkenődsz a földön, mint egy béka, onnantól pedig könnyű dolgom lett volna. Gondolkodj már. Csak annyit mondtam, hogy próbálj meg ellöki, de azt nem, hogy hogyan. Használd egy kicsit a fantáziádat.
Nevetve megrázza a fejét, majd lazít egy kicsit a testtartásán, eddig olyan volt, mint a cövek, pont ahogy tanulta, de most nem kiképzésen van, talán ideje lenne egy kicsit visszavennie az arcából.
- Mindig a leggyengébb pontot támadjuk, érted?
Lehajol egy kicsit, hogy a szemébe nézhessen azzal a bizonyos tekintettel, mintha valami természetes, mindenkiszámára tudott tényt közölne. Szemforgatva lép közelebb hozzá és beharapja az alsó ajkát és megfogja a lány kezeit, csinos de szabályos ökölbe rendezi a vékony ujjait és szemmagasságba emeli.
- Mindig így ütsz, különben eltörik az ujjad. Nem mondom azt, hogy így nem fáj, de kevesebb a járulékos veszteség.

Jules

- Hát ezt sürgősen felejtsd el, ne süllyedj le a szintjére.
Tapasztalatból beszél, ő is megpróbálta és majdnem ottmaradt. Kár volt menőznie nulla tapasztalat nélkül, mert megszívta, nem is akármennyire. Két évet kellett kihagynia az iskolából és bár az a két év, élete legmeghatározóbb két éve volt, azért mégiscsak büntetésnek érezte az elején. Türelmesen vár, az információ feldolgozáshoz és raktározáshoz idő kell. Talán kicsit szánalmas tűnhet, ahogy itt állnak ketten, pálca nélkül és próbálkoznak, de egyáltalán nem érdekli. Ha valakinek az a fontos, hogy pálca nélkül védhesse meg magát, akkor legyen az, ő semmi rossznak elrontója, valamilyen szinten még élvezi is, hogy átadhatja a tudást, mert tudja, milyen pálca nélkül élni, tőle is elszedték. Amint meghallja a szapora szívdobogást, kíváncsian felvonja a szemöldökét, rápillant a lányra, majd egy félmosoly keretében elengedi a kezét. Esze ágában sincs zavarban hozni, de azért igen erősen legyezgeti a egóját a gondolat, hogy a puszta érintésével zavarba hozta. Előle az ilyen dolgok nem maradnak rejtve, hála a nem mindennapi hallásának, de nem mutatja ki, csak időpocsékolás lenne ezzel is felizgatni szegény lányt, így inkább csöndben marad és normálisnak tetteti magát.
- Pedig a csajok imádnak pofozkodni. Csak azt nem tudják, hogy majdnem mind rosszul csinálja, ököllel jobban fáj.
Kacsint, csak a miheztartás végett. Ütötték már meg, amióta visszajött, kapott vámpíroktól és emberektől egyaránt, de egyik sem olyasmi volt, amit nem tudott volna kiheverni. Mindenesetre nem akarja olyasmire kényszeríteni Julest amit nem akar.
- Még mindig a gyenge ponton gondolkodsz igaz?
Érdeklődve figyeli, majd megadóan felsóhajt és mögé áll. Megfogja a kezeit és kicsit föntebb emeli a levegőbe.
- Képzeld el, hogy szembejön veled, pálcát ránt, te megfogod a két vállát és amilyen gyorsan csak tudod, gyomorszájon térdeled, erősen.
a kezével megfogja a lény felső combját és arra kényszeríti, hogy a térdnél behajlítsa és föntebb emelje, pont addig, ahol egy hasonszőrűnek a gyomra van.
- Ha férfivel van dolgod, célozhatsz lentebb is, az jobban fáj.
Mikor a procedúra a végéhez ér, köhint, és hátrébb lép.
- Megpróbálod? Mondjuk ne élesbe, mert nem akarom kirakni a reggelit.

Jules

Örül neki, hogy Jules nem feltétlenül érti félre a mozdulatait, hiszen akkor az egészből nem lenne semmi. Most nem arra megy ki a játék, hogy minél többször tapizhassa le a lányt, hanem tényleg csak a kívánt cél elérésére, az pedig csak plusz juttatás, hogy hozzáérhet, de hát melyik pasi ne örülne neki, ha egy ilyen nő lenne a közelében?
- Ha már van tipped, az félsiker.
Égnek emeli a tekintetét, elfolyt az vigyort, majd lerakja maga mellé a kezeit és igyekszik nem csípőből reagálni majd az érkező támadásra. A probléma vele az, hogy ösztönlény, akit ráadásul megfelelően kioktattak. Nem tehet róla, a tekintete előtt lejátszódik a mozdulat, az ellentámadás a következő pillanatban pedig a lány már a földön fekszik. Mély levegőt vesz, alig hallhatóan morog és ökölbe szorítja a kezeit. Nem szabad védekeznie, ha minden jól megy, maga a támadás sem lesz befejezett, vagy legalábbis ezzel győzködi magát. Ennek a találkozásnak nem az a célja, hogy az ő erejét fitogtassa, hanem, hogy átadjon belőle valamennyit annak, aki nem tudja magát megvédeni.
- Na jó, próbáld meg...gyerünk.
Lehunyja a szemeit, de még így is érez minden egyes mozdulatot. Reménykedik benne, hogy Jules azt fogja hinni, hogy azért hunyja le a szemét, mert fél az esetleges fájdalomtól, pedig valójában szó sincs erről. Tűri, hogy a lány megfogja a vállai, érzi a lélegzetvételét, azt ahogy a vér száguld az ereidben. Most emeli fel a térdét, lendületet vesz, de nem viszi véghez a mozdulatot, pont ahogyan elképzelte.
- Nagyon jó. Persze, ez nem készpénz arra, hogy hatásos lesz, lehet, hogy az ellenfél jártas az önvédelemben. A lényeg, hogy gyors legyél és hirtelen, különben hárítja.
Még mindig azon a véleményen van, hogy egy pálca ezerszer hatásosabb lenne, mint a puszta kezei, hiszen annyira védtelennek látszik, vékony és törékeny. Alig láthatóan megrázza a fejét és beletúr a hajába.
- Mi az, amitől a legjobban tartasz? Mármint én értem, hogy megakarod védeni magadat, de mégis mi ellen küzdesz?
A kíváncsiság...mindig győz.

Jules

- Gyakorlás kérdése.
Nem akarja hiú ábrándokba kergetni, ő nem az a fajta. Ugyanakkor a reményt sem akarja tőle elvenni, mert tudja, mire képes az, ha az ember akar valamit. A vele szemben álló nő pedig egészen elszántnak tűnik, de hát, oka az van rá bőven. Neki is lenne rá, de igyekszik elfojtani az ebbéli érzéseit, a bosszú még várat magára, legalábbis ami az ő oldalát illeti. Ráadásul a számára a gyógyszer is nagy segítség, segít neki stabil maradni, hogy a múlt ne tudja megismételni önmagát. Érdeklődve figyeli a mozdulatot és amikor Jules felhúzza a pólóját nem tudja megállni, hogy ne köhintsen és ne nézzen félre, de épp csak egy pillanatra. Tudja, mire megy ki a mutogatás, így aztán kényszeríti magát, hogy ne csak úgy nézzen, hanem a lényeget lássa, és amit lát, nos, az nem igazán tetszik neki. Mindazonáltal nagyon ismerős. Neki ugyan hegek díszítik a hátát nem foltok, de ez sem szép látvány. Ő azonban soha, semmi pénzért nem fedné csak úgy fel a sebesüléseket, nem azért, mert érzékeny a dologra, hanem azért, mert az övéi sokkal mélyebbek, ráadásul ott van a harapásnyom is, amiről még a vak is látja, hogy mi az, így aztán összepréseli a száját és türelmesen vár, hogy a lány szólaljon meg először.
- Annyira nem vészes, mint az gondolod. A sebek begyógyulnak.
Megrántja a vállát, igyekszik tárgyilagos maradni. Pont ő beszél? Aki nem engedte meg, hogy az eltüntethető sebhelyeket eltüntessék, de egy nőt nyilván máshogy érint a dolog, ezzel ő is tisztában van. Bár egy nő is viselheti tisztességgel a sebeit, vagy nem? Összevonja a szemöldökét és néhány lépéssel közelebb megy hozzá.
- A biztonságoz nem feltétlenül elég az, hogy megtudod védeni magadat. Először talán fejben kell rendet tenni. Ha megtanulod, hogy kezeld a félelmedet és a szorongást, könnyebb lesz. Tapasztalat.
Ő is volt ilyen helyzetben, tehát nem árul zsákbamacskát azzal amit mond, de ő nem fog Julesra rákényszeríteni semmi, hagyja, hogy a nő döntsön, ha továbbra is ezt akarja, ám legyen.

Jules

Csak bólint egyet, hiszem ha látom alapon. De nincs joga megkérdőjelezni azt, amit a lány mond neki, így könnyedén továbblép, hiszen nem foghatja a szaván és felesleges lenne ígéreteket tennie. Mindenki a saját sorsának kovácsa, ezt ő már régen megtanulta. Helyette inkább követi a tekintetével és figyelmesen hallgatja.
- Még a végén kiderül, hogy nem is vagy olyan védtelen. De most akkor védekezni akarsz, vagy támadni?
Elismerősen pillant hátra válla fölött, de nem fordul teljesen meg. Nem gondolkodik túl sokat, végtére is neki teljesen mindegy, hogy a lány mit akar csinálni, csak a védekezésre kicsivel több esélye van, mint a támadásra. Mégis kit akar megtámadni? Lehet, hogy csak nyelvbotlás volt...számos olyan kérdés, ami megválaszolatlan marad, ő pedig továbbra sem kérdez rá, mert nem akar belebonyolódni, na meg nem is érdekli. Ő itt van, nyilván nem szívességből, hanem szánalomból, megtanítja arra, amire tudja és kész, mindenki mehet, amerre lát.
- Hatásos lehet, de csak akkor, ha fel is éred...mert nem mindegy, hogy az ütés milyen szögből érkezik és milyen erővel. De igazad van, ájulást és szédülést is eredményezhet. Viszont ha nem vagy elég gyors, valaki egyszerűen csak kicsavarja a csinos kezedet. Ne akarj te kezdeményezni.
Megrázza a fejét, de mindent egybevetve egész türelmesen áll hozzá a dologhoz. Megvárja, amíg Jules kibeszéli magából a szórványos tapasztalatait, végtére is képben van ő, hogy mi az ami a legjobban fáj, csak a kivitelezés az, ami nehezen megy. Talán, ha lenne mellette valaki, egy erősebb fél, akkor nem félne annyira, de mivel láthatólag nem bízik senkiben, így aztán felesleges lenne ilyesmire egyáltalán szót vesztegetni.

Jules

- Rendben.
Nem kérdez, nem kételkedik, felesleges volna, számtalanszor végiggondolta a dolgot de még most is biztos benne, hogy nem akar belebonyolódni, megcsinálja amire megkérték aztán folytatja tovább a napot, hiszen még csak délelőtt van, ott van a délután, az este, amit egész kellemesen, és ezek után tiszta lelkiismerettel el is pocsékolhat.
- De talán a gorillák ki akarnak kezdeni veled, soha nem tudhatod.
Megrántja a vállát, majd felsóhajt és a beállt csöndben elgondolkodik. Mi lehet az, ami még egyszerű, könnyen tanulható, de hatásos? Nem járt soha önvédelmi tanfolyamra, mindent amit tud a kiképzéseken szedte össze és nem emlékszik pontosan, hogyan és miként építették föl bennük ezt a tudást, pedig nem volt olyan régen.
- Oké, legyen. Azt hiszem, az hiszem az egyik leggyakoribb formája a mugli támadásoknak amikor felkapják a delikvens pólóját, valahogy így...
Közelebb lépdel hozzá, és megragadja a lány pólóját a bal vállánál, nem erősen, csak éppen hogy, a hatás kedvéért.
- Ha ez történik, két dolgod tehetsz, az egyik, hogy a bal kezeddel megpróbálod kifordítani a karját és ezzel térdre kényszeríteni, mivel elég fájdalmas és viszonylag könnyű kivitelezni, ez hatásos lehet. A másik pedig...
Pillanatnyi szünetet tart, rápillant a lányra, hogy lássa felfogta-e az információt, vagy legalább tudja-e követni, majd elvigyorodik, mert maga előtt látja a jelenetet amit elmagyarázni készül, hiszen ő ezt már csinálta.
-...szóval a másik, belepasszírozod az orrát az agyába. Erre nyilván több esélyed van és talán egy kicsivel hatásosabb. A tenyered alsó részével fölküldöd az orrát homloka irányába. Nem igényel nagy erőkifejtést viszont fájdalmas, nem is kicsit.
Miután végzett a mondandójával azonnal elegedi Jules pólóját és egy lépést hátrál, csak a miheztartás végett.
- Az utóbbit nem mondom, hogy próbáljuk ki, de amit először magyaráztam, azt talán megpróbálhatnád. Emlékszel még?

Jules

Jules jól sejtette, Kornél valóban veszélyes volt, a szó minden értelmében. Az erő, amit birtokolt már önmagában elég volt ahhoz, hogy puszta kézzel végezzen bárkivel és ennek még csak köze sem volt ahhoz, hogy vérfarkas. Egyszerűen csak más neveltetésben részesült mint a kastélybéliek többsége. Ráadásul ott voltak azok a tulajdonságok amik még a katonák között is kivételessé tették, a hallása és a szaglása ami emberi alakjában is tökéletes működött, olyan érzékekkel áldotta meg a sort, amire a legtöbben csak vágyhatnak. Valóban az volt, veszélyes, de esze ágában sem volt ezt ok nélkül bárki ellen fordítani, legalábbis addig amíg az elméje a helyén volt.
Persze ő maga mit sem sejthette, hogy Julesnak ilyen gondolatai támadtak, helyette türelmesen várakozott, tekintetét végigvezette a törékeny testalkatán. Abban sem volt biztos, hogy a nőnek lenne annyi ereje, hogy hosszabb távon tudjon futni, de reménykedett benne, hogy legalább a könnyed testfelépítése gyorssá teszi. Egy pillanatra tényleg elhitte, hogy a lányt komoly veszély fenyegeti, lepörgött a szeme előtt a jelenet, aminek nem épp pozitív a végkimenetele, de talán csak nem ismeri eléggé, biztosan így van, ha akarná, Jules biztos könnyen futásnak tudna eredni.
- Oké, látom kezd nagy lenni a szád.
Ha így, akkor így. Odalép a lányhoz, megragadja a pólóját és megfeszíti az izmait, hogy ne legyen a lánynak olyan könnyű dolga. Kíváncsi lesz, hogyan kivitelezi a feladatot így, hogy nem hagyja magát. A lehetséges fájdalomtól egyáltalán nem fél, telihold alkalmával ennél sokkal szörnyűbbeket szokott átélni, inkább csak kíváncsi, mire képes valójában a nő. Tesztelné? Lehetséges. De még az is lehet, hogy csak nem akarja elhitetni rögtön, hogy minden sikerülhet és ha bármit le lehet győzni, mert ez nincs igazán így, legalábbis az ő tapasztalatai szerint.

Jules

Az első másodpercekben legszívesebben vigyorgott volna. Nagyjából eléri a célját azzal, hogy bekeményít, kíváncsi arra, hogy Jules mit fogott fel a dolgokból amiket megpróbált a szájába rágni. Arra meg még inkább kíváncsi, hogy hogyan fog kimászni ebből a helyzetből. Aztán a következő pillanatban olyasmi történik amire még ő sem számított. Hirtelen fájdalom hasít bele a lábába, ami ugyan nem elég éles, de pont elé ahhoz, hogy kibillentse az egyensúlyából, ezzel eltereli a figyelmét a következő pillanatban pedig kicsavart karral áll de épp csak egy másodpercig. A következő pillanatban már nevetve fordul meg egy elismerő pillantással.
- Szép volt, határozottan.
Valami ilyesmi akart elérni és úgy tűnt, ez nagyjából sikerült is neki. Bár fogalma sincs, hogy Jules hogyan reagálna, ha valós veszélynek lenne kitéve, csak reménykedni tud benne, hogy akkor is használná az eszét és a fantáziáját. Kornél lezserül zsebre vágja a kezeit, és mély levegőt vesz.
- Azt hiszem, mára ennyi megrázkódtatás bőven elég volt. De ha szeretnéd, legközelebb folytathatjuk, most már lassan máshol lenne a helyem.
Nem akarja ő lezárni, éppen csak szeretne minden sértődés nélkül szabadulni, nem kalkulálta bele ebbe a programba a délutánt és ami azt illeti, elígérkezett konkrétan csömörből vödörbe, csak a következő ellenfél sokkal kevésbé ember, viszont annál veszélyesebb.
- Vegyél egy pálcát, akkor már nem is fogok kelleni.
Rákacsint, majd elindul az ajtó felé ki is nyitja, de az utolsó pillanatban megfordul.
- Keríts valakit, akin gyakorolhatod a tanultakat, aztán ha van valami, küldj egy baglyot. Egyébként jó volt látni.
Rákacsint, majd minden további köszönés nélkül hagyja magára a terembe a lányt.