34. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Ami a hírből kimaradt: Ha van olyan családotok, mely szorosan köthető valamelyik faluhoz, dobjatok egy baglyot Lizinek, és beteszi a leírásba.
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Keleti szárnyFöldszint

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. április 6. 02:43 | Link



Nem tudom, hogy mennyire jó ötlet az, amire készülök ma. Tüskét most a szobámban hagytam, kiengeszteltem nassolnivalóval, de itt most nem tudnék figyelni rá úgy, ahogy kellene, pedig tudom, hogy nem szökne el. Csak, szeret felfedezni mindent. Ki nem? A lényeg a lényegben, így mind a ketten jól járunk. Vagyis, magamban nem vagyok olyan biztos. Nagy levegő.
Kedvelem Darya-t, nem csak azért, mert a háztársam és ami volt közte és a bátyám között, hanem mert olyan alkat, személy, akit könnyű kedvelni az olyanoknak, mint nekem. Szomorú vagyok, hogy végül nem sikerült egymás mellett kitartaniuk, bár tény és való, abból is, meg a történtekből is én a cenzúrázott, gyerek verziót kaptam meg - meg amiket pletykáltak az iskolában, bár, azok sem tetszettek. Egyszer mertem csak kérdezni bátyámról, még korábban, de meg is bántam, azóta nem hozom és nem közelítem meg a témát. Most sem emiatt találkozunk, hanem mert mutatni szeretne valamit, ami szerintem tetszene és jól is jönne nekem. Bevallom, könyvekkel telepakolt helyre, valami zenés szobára előbb gondoltam volna, meg a konyhára, mint a teremre, ahol edzeni szoktak. Egyszer voltam itt, kipróbáltam elsős fejjek a súlyzókat, mert akkor éppen eldöntöttem, hogy én is seprűn fogok valamit csinálni - hogy kviddics vagy a derby, én azt nem tudom már -, de pipaszár karjaim körülbelül azokat bírták el, amiket a lányok szoktak használni a fura tornájuk közben. Inkább nem erőltettem többet, még ha már azóta nőttem is, meg a karom is vastag.
Kicsit talán jobban húzom a lábam, fel se tűnik, bizonyára az izgalom és az, hogy így év elején megint be kell járni mindent, ami kimaradt, elmaradt vagy elfogyott. Vagy csak mert látni szerettem volna. Elnéztem pár üzletbe, vettem egy szuper pennát, ha ma valami balul sül el, ezzel írom utolsó soraim. De viccelek, bízok benne.
- Ne haragudj, ne haragudj, késtem, tudom - nyitok be és sétálok oda hozzá. - Ez a plecsni az oka, volt egy kis megbeszélés meg minden - mutatok a jelvényre, amit a pulóverrel együtt veszek le. Megkaptam, mikor fogok este járőrözni és előre félek, hogy be fogok aludni. De most ez se fontos, mellé lépve pillantok rá.
- Hogy vagy?
Utoljára módosította:Somogyi Zente Domokos, 2021. április 6. 02:47
Hozzászólásai ebben a témában
Darya Mikhaila Kazanova
INAKTÍV


Meg/is/merni
offline
RPG hsz: 215
Összes hsz: 482
Írta: 2021. április 7. 01:00 | Link

Malen'kiy padavan | ¤


Az utóbbi hónapok talán életem legnehezebbikei voltak. Szerencsére az ispotályba egész gyorsan rendbe hoztak a baleset után, és csak néhány gyötrelmes éjszakám volt csupán, mikor azt hittem a fájdalomtól kiugrok a saját bőrömből is. Aztán át is állhattunk a másik problémára. Azok után, hogy a kórházban azonosították az étkezési rendellenességemet, ketelességem volt egy étrend betartása. Szigorúan, mindent meg kellett ennem, még ha utáltam is magam utána. Minden egyes legyűrt falat után legszívesebb szaladtam volna a wc-be, hogy megszabaduljak. Odett persze Somogyival felváltva ültek mellettem, mint valami védőrök, hogy biztosan mindent bejutassak a szervezetembe. Pedig régen annyira szerettem enni...
Aztán úgy a szünet fele tájékán elkezdhettem egy gyengébb fajta edzést. Az izmaim nagy részét konkrétan vissza kellett építenem, mert a balett miatt elvesztettem. Minden nap harcot vívtam az agyammal és a tükörrel ami folyton görbén nézett vissza rám. Nem hittem, hogy ennek az egésznek valaha vége lesz, de isten a tanúm rá, hogy én nagyon próbálkoztam.
Ahogy elkezdődött az új év, úgy rázódtam vissza a társadalomba. És hogy is lehetne ezt könnyebben megtenni, mint mellette kötélen táncolni, mint a régi szép időkben. Régi edzős ruháit vettem magamra, amelyek még mindig kicsit nagyok voltak itt-ott, de már egészen kezdtem belehízni. Néhány pálcaintéssel helyeztem egy kábé fél méter magasságba egy vékonyabb lécet. Tökéletes lesz a kezdetekhez. Ahogy régen Misha is csinálta velem. Amikor még...
A hang pont időben szakította félbe sűrű gondolataim. Mosolyogva fordultam az ismerős alak felé. Talán vannak, akik azt hinnék Viktor miatt csinálom az egészet, de számomra Zente ugyanolyan fontos volt. - Ugyan már, gratulálok a ranghoz, ez azért elég nagy dolog - mosolyogtam biztatóan a fiúra. A kérdés kicsit megütött, pedig számíthattam rá, hogy ha csak felületesen is, de somogyi mesélt az esetről. Meg hogy miért van szünetben is annyit távol a családtól. Jól felforgattam mindenki életét.
- Jobban - vontam meg a vállam. Ezzel nem is hazudtam, de nem is árultam el túl sokat. - Nah, felkészültél? Nemsokára már az egekben is tudsz majd szánkázni - kacsintottam rá, és a tákolmányom felé fordítottam a figyelmet. - Először ezen kezdünk.
Hozzászólásai ebben a témában
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. április 11. 13:11 | Link



Ez az év így nehezebb lesz, ezt már tudom. Nem aggódom, a nővérem vezeti a Diákönkormányzatot, tanul a művészetis suliban és bírja. Bár, én is beléptem a DÖK-be, idén már, tavaly az akkori elnök nekem valahogy túl ijesztő volt vagy nem is tudom, de inkább nem volt merszem. Most az egyik Móric van a vezetőiben mellette, sosem tudom melyik melyik, de mindegy, jó ez így. Hát, nem tudom, mi hasznom lesz ott, de na, ha Domca bírja, én is fogom. Vagyis reménykedem, mert ő sokkal ügyesebb, mint én, én meg hajlamos vagyok másolni a testvéreim dolgokban, hogy ügyesebb legyek. Vagyis, csak remélem, mert nem hiszem, hogy úgy fog sikerülni, ahogyan eltervezem.
De a gyűlés mégis elhúzódott, mert most kellett megvitatni az év eleji dolgokat, plusz nekem úgy az alapokat is mellécsapták, szóval érthető, hogy nem öt perc volt. Persze, már akkor is kaptam egy adag újdonságot, amikor a jelvényt adták a kezembe úgymond, azonban ismétlés a tudás anyja, vagy hogy van a szöveg. Nem akartam mégse várakoztatni Darya-t, mert késni sem szeretek, csak sikerül. Így mikor lehetett menni, úgy téptem fel az ajtót, mintha muszáj lenne. Biztos azt hitték, WC-re sietek, senki nem állt az utamba, jobb is volt. Hamar letudtam a távot így, ki nem köpöm azért a tüdőmet, mégsem üresen találom a helyet, mert már nem várt feleslegesen.
- Köszönöm! – mosolyodom el. Tényleg nagy dolog, csak sokan úgy veszik, hogy ez buli. Hogy de jó, senki nem küldi vissza őket éjjel, meg szívathatnak egy csomó diákot azzal, hogy büntethetnek. Én igyekszem nem így felfogni és nem valami ütődött módjára szórni a dolgokat, hanem logikusan és komolyan vinni. Meglátjuk melyik sikerül. Egyelőre még éjjel sem jártam a folyosón, nem is kaptam el semmit.
- Örülök neki. Aggódtam azért – attól még, hogy én nem mehettem be, meg kicsit utólag is tudtam meg mindent, szerettem volna. Legalább egy picit, de így, hogy itt van, jobb. Igaz, úgy tudom, hogy megbukott, azonban erre nem is utalok. Nekem senki se hülye attól, meg bukik. Megvan rá az ok és kész.
- Nem tudom – ezt egy nagyon hangyányit magasabb hangon sikerül, mint akartam. – De szeretnék. Bár, nem szóltam róla senkinek – nem tudom, mennyire ismeri azt, hogy velem mi volt kicsinek és mi ment nehezen. Nem baj, ha nem, nem sajnáltatni akarom magam. Közelebb lépkedem a léchez. – Hű. Oké. Egy pillanat – teszem le a táskám, amiben a cuccaim vannak, meg egy palack víz. Ezt hamar megjárom és odaállok ismét mellé, onnan pillantok felé. – És most, hogyan kell?
Hozzászólásai ebben a témában
Darya Mikhaila Kazanova
INAKTÍV


Meg/is/merni
offline
RPG hsz: 215
Összes hsz: 482
Írta: 2021. április 18. 14:24 | Link

Malen'kiy padavan | ¤


Igaz, ami igaz. Zentével először azért találkoztam, mert Viktor a bálon mindenki előtt kijelentette, hogy szeret. Ez a kis srác meg pár napra rá megjelent mellettem. No nem mintha bántam volna, sőt igazából élveztem a társaságát, éppen ezért is lettünk jóban Somogyi ide vagy oda.
- Ugyan, értem nem kell. Lerázhatatlan vagyok - kacsintottam mosolyogva. Végül is az apámnak se sikerült tizenöt év alatt megszabadulni tőlem. Ez volt az egyik alap tulajdonságom. Bár Viktor lehet mást mondana, de ő egy egészen más eset.
- Nyugalom, nem lesz semmi baj. Be vagyunk biztosítva, és én is itt vagyok, hogy ha esel elkapjalak. De.. ha már itt tartunk, megtanultál esni? - kérdeztem összeráncolt szemöldökkel. Mert az is egy külön művészet volt. Nekem is meg kellett ezt tanulnom mielőtt magasba engedtek volna. És valószínűleg ez is mentette meg az életem a balesetkor. A testem már reflexből reagált a bajra, és nem hagyta, hogy a fejem jobban megütődjön, mint amennyire muszáj.
A léc elejéhez léptem, és felemeltem a kezem, hogy Zente megkapaszkodjon benne. - Az a lényeg, hogy egymás elé pakold a lábad, és szépen lépegess egyik, aztán meg a másik oldalra is. Egyenlőre itt vagyok, és foglak - jelentettem ki magabiztosan, és egy bátorító mosolyt küldtem a kis srác felé. - Nem kell sietni, csak a te ütemedben menj - adtam a következő instrukciót, és ha Zente elindult, akkor lassan mellette haladva néztem a lépéseit és a fiú arcát felváltva.
- Ne aggódj, engedd le nyugodtan a vállad, és húzd ki a hátad - tanácsoltam. Egyenlőre azt még nem mondtam, hogy a lécet ne nézze, örülök, ha a hosszok sikerülnek így elsőre. Főleg az ő esetében. Persze ha esne ott vagyok, és hát a puffok is, amiket a léc alá helyeztem direkt a legrosszabb esetek is számításba véve.
Hozzászólásai ebben a témában
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. május 16. 17:49 | Link



Furcsák néha az indokok, hogy miképp találkoznak az emberek. Nekem akkor volt merszem, miután bátyám hangosabb volt és bár tudom, hogy nem volt mindig és minden jó köztük utána, az nem azt jelentette nekem, hogy megszűnt létezni. Persze, teljesen érthető lett volna bármikor, ha azt mondja, engem sem szeretne látni, az viszont kérés nélkül is ment, hogy amikor mégis megtörtént, nem traktáltam a bátyámmal. Nem vagyok én randiguru, sem az, aki bármit is kelt a másikban azzal, hogy közli a valóságot, mi és hogyan áll jelenleg. Nem, ez sose történt meg. Az az ő dolguk.
- Akkor jó, azt hiszem, én is - és valóban, mert nemigen tágítok én sem könnyen, bár, mikor hogy alakul. Persze, akadnak esetek, amikor muszáj, azonban most nem éreztem annak. Én nem tettem remélem semmi olyat, amely miatt indokolt lett volna.
- Nyugodt vagyok amúgy - kicsit füllentek, mert amúgy rettentően izgulok. Tipikusan megemelkedett a pulzusom, kicsit “hangosabban” kalapál a szívem, de amúgy semmi más bajom nincs, bízok benne. Sokat gondolkodtam, hogy merjem-e, mert mindig is voltak nekem gondok a mozgással, de úgy vagyok vele; miért ne? Egyszer - majdnem - mindent ki kell próbálni és ez remek alkalom arra, hogy ezt legalább igen. - Remélem nem kell elkapnod, ahhoz már nehéz vagyok. És mit jelent az, hogy megtanulni esni? - ezt most nem egészen értem, hogyan kell ezt tanulni. Ha esik az ember, akkor sokszor nemigen van ideje reagálni. Mármint, van, amikor ösztönösen kitartja valaki a kezét, vagy éppen fordul valahogy, láttam már hasonlót, de ezt tanulni kell? Mert akkor a válaszom, egyszerű.
- Én ilyenről nem tanultam - rázom meg végül a fejem, hogy akkor ez el is dőlt. Még valami, amit tanulnom kell, ezek szerint. Lepakolva aztán, hamar a lényegre is térünk. Megállok a léc előtt, majd megfogom a kezét, nem szorongatom persze és felállok rá. Kicsit ügyetlenkedek, de végül egészen egyenesen állok meg rajta. A lábaimon látni, hogy keresem a jó pontot, hogyan kényelmes és biztos is, de az is abbamarad végül.
- Rendben van, oké. Elindulok - bár most jobban ver a szívem, de nem vagyok magasan sem. Megemelem a lábam, de abban a pillanatban megingok kicsit és visszateszem. Ez így nem jó, lefelé néztem. - Én béna leszek ebben nagyon - nevetgélek egy sort, ahogy kihúzom végül magam, nagy levegőt veszek és megint megpróbálkozom egy lépéssel. Siker, majd a második, de a harmadiknál inogni kezdek ismét és megállok, a lábam helyezgetem.
- Ez nehezebb mint hittem… - pedig csak lépkedni kellene rajta, csak hát… Még egyet előre, de nagyon esetlennek érzem magam hirtelen.
Hozzászólásai ebben a témában
Darya Mikhaila Kazanova
INAKTÍV


Meg/is/merni
offline
RPG hsz: 215
Összes hsz: 482
Írta: 2021. május 18. 23:34 | Link

Malen'kiy padavan | ¤



Bármennyire is próbált bátornak tűnni, egyszerűen benne volt az emberi ösztönökbe, hogy egy ilyen alkalomkor féljen. Legalábbis az első pár edzésen. Amíg bele nem jön az ember. Aztán amikor kötélre kell váltani, majd mikor egyre magasabban kell végrehajtanod a mutatványt. Viszont egy idő után annyira megtanulsz bízni a testedben, hogy az a kis feszültség is eltűnik, ami a lécre lépéskor benned van. És az, valami fenomenális érzés.
- Annyira azért nem tűnsz nehéznek. De az a lényeg, hogy ha esel ne ess kétségbe, csak próbáld minél távolabb tartani a fejed a földtől, és lehetőleg kézzel tompítani az esést. Illetve a gerincedre vigyázz - mutogattam közben a kezemmel is, hogy biztosan megmaradjanak benne az információk. Ha igazi kötéltáncra akartam volna megtanítani Zentét, biztosan nem léphetett volna fel a lécre anélkül, hogy az eséseket jól begyakoroltuk volna. De nem nagyon számítottam rá, hogy egyáltalán addig eljutunk, hogy az imbolygó huzalt tegyem a lába alá. Ez csak segítség neki a fejlődésben.
- Csak szép lassan. Nem baj, ha elsőre nem megy - biztattam egy mosoly kíséretében. - Azt jegyezd meg Zente, hogy az egyensúlyhoz a lábadon három pontra kell figyelni, azokon támaszkodsz a nagyujjad és a kisujjad alatti párnás részen, illetve a sarkadon. Ez a háromszög képes az egész testedet megtartani - okítottam közben, figyelve minden egyes mozdulatára. Mikor kicsit jobban megingott, rászorítottam kezére, hogy érezze, hogy velem biztonságban van. De nem akartam sulykolni belé ezt a gondolatot. Van elég testvére ahhoz, hogy tudja mi a bizalom.
- Ha nem érzed még rendesen az egyensúlyodat, nyugodtan tedd ki két oldalra a kezedet, hogy az is segítsen - tanácsoltam még. Mindenkinek más válik be, de vannak tipikus módszerek az egyensúly javítására. És ha esetleg Zente fel is emelte a kezét magasabbra, végig mellette tartottam kinyújtsa a sajátomat, hogy bármikor odakaphasson értük.
Hozzászólásai ebben a témában
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. június 13. 13:02 | Link



Szóval meg kell tanulni esni. Én ezt nem tudtam, mert ez olyan ösztönös dolog, amikor esik valaki, hogy moccan. Nekem nem mindig volt kellemes, mikor hogyan sikerült kivitelezni, hol fájdalmasan, hol kevésbé. Valahol meg is értem a szavait, hiszen, csak haszon lenne, ha sikerülne normálisan.
- Kézzel tompítani és gerincre vigyázni. Ez nem hangzik nehéznek – bár ki tervez esés közben úgy bármit is? Senki. Az olyan hirtelen dolog, hogy nem tudsz mit kezdeni vele, mert mire tennéd, megtörténik. - Általában a kezemre szoktam, szóval úgy hiszem, ezzel nem lesz gond. Vagy a fenekemre, de azzal se – nem mintha olyan hatalmas lenne, mint egy párna, de kellemesebb, mint lefejelni a dolgokat. Ebben egyetértene mindenki szinte. Bólogatok hát, ahogy követem a tekintetemmel, amit mutat, majd neki is kezdünk a nehezebb résznek. Őszintén, itt már nem vagyok biztos abban, hogy nem lesz szükség a biztonságos esésre. Hangot nem adok neki, szuszogok csak, ahogy koncentrálok, de sokat nem haladok előre. Amennyire azt néztem, ez nem is olyan nehéz, úgy ingok meg folyamatosan, mintha muszáj lenne.
- Menni fog. Azt hiszem – inkább magamat biztatom. Örököltem én a többiekkel együtt egy kicsit abból, hogy maximalista próbálok lenni és baromi kitartó, bár korántsem annyira, mint a testvéreim, de arra tökéletesen elég, hogy addig próbálkozzam, míg én azt érzem, már oké a dolog. Lepillantok a lábamra, miközben magyarázza, mi tartja meg a testem. Kicsit lehetetlen, hogy egyszerre ezekkel tegyek bármit is, annyit azonban kipróbálok, hogy az egyik lábam megemelve, a sarkam elemelve a léctől, most azon a párnás részen tartom a lábfejem, egyelőre nem nehezedek rá.
- Ó, értelek. És akkor most így kell mennem? Mármint hogy a párnácskán támaszkodni. Nem tudom hogyan fér ebbe bele a sarkam – pislogok rá értetlenül, mert hát, táncóráim sem voltak sosem, hogy én ilyeneket tudjak. Tudom, béna ez, de… ja. Hagyom, hogy tartson, kapaszkodok én is, egyelőre normálisan lépve haladok egy kicsit előre. Kipróbálom azt, ahogy az egyik lábammal először a párnácskára állok, viszont a bokám meg úgy az egész lábam meginog, így teli talpra ereszkedem vissza.
- Azzal mindig is volt egy kis bibi. Mintha most tanulnék járni megint – szusszanok egyet, elengedve Darya-t, kitartom két oldalra a kezem. Úgy érzem magam, mint aki repülőset játszik, csak nem berregek hozzá. Így is meg-megremeg a térdem, ahogy lépek előre megint, majd kicsit csapkodok, ahogy balra dőlök. Kicsusszan egy apró káromkodás, mire visszanyerem az egyensúlyom, majd megállok. Így darabokban elsőre talán nem töröm ki a nyakam.
- Lehet először egy vonalat kellett volna rajzolni a földre – nevetem el magam. Arról leesni nem tudok, csak lelépni. - De igyekszem – bólintok, majd megint kitárom a karjaim oldalra és csigalassan haladok előre.
Hozzászólásai ebben a témában
Darya Mikhaila Kazanova
INAKTÍV


Meg/is/merni
offline
RPG hsz: 215
Összes hsz: 482
Írta: 2021. június 29. 23:26 | Link

Malen'kiy padavan | ¤



Bátorítóan néztem a srácot, miközben magyaráztam, mint egy igazi tanár. De őszintén megvallva fogalmam sincs róla, hogy a helyes információkat osztottam-e meg vele, hiszen rettentő apró voltam, mikor én magam tanultam. Még Mishától. Amikor anya is élt. Azok az idők voltak ám a szép évek, mikor még nem ismertem a veszteség fogalmát. Mikor az apám nem mondta az arcomba, hogy én vagyok a hibás… Megráztam a fejemet, ki kellett most belőle ürítenem ezeket a gondolatokat.
- Ne aggódj, elég vastag szivacsot raktam ide, hogy ha esel, és rosszul, akkor se legyen baj - biztattam. Mellette lépkedtem, ahogy ő is tette, semmiképpen sem előtte, hanem mellette, talán egy kicsit le is maradva.
- Nem, félre értettél. Az egész lábadat használd. Mintha mennél. Menet közben is pont ezekre a pontokra hagyatkozol. Csak most nincs akkora felület, amire léphetnél - magyaráztam tovább a gondolatot, és mikor megremegett a lécen, kicsit jobban ráfogtam. Tudtam, hogy az egyensúllyal vannak itt a bajok, éppen erre volt jó gyakorlat ez. Illetve az egyenes járásra.
- Próbálj magad elé nézni, pontosan egy pontra koncentrálj, miközben lassan lépsz előre. Nem az a lényeg, hogy minél gyorsabban tedd meg a távot, hanem hogy minél pontosabban - adtam a következő tanácsot a srácnak. Mert ez így volt. Sose az számított az előadásokon se, hogy valaki mennyire siet. Sőt, a közönség általában még értékelte is a precizitással járó hosszú feszültséget. - Nézz ki magadnak egyetlen fontot a falon, és hagyd a lábadnak, hogy a szemeid nélkül lásson - próbáltam vele megértetni a szituációt még jobban, és csak reménykedni mertem, hogy nem zavartam jobban össze.

Hozzászólásai ebben a témában
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. július 10. 18:04 | Link



Nem aggódom, vagyis… azt hiszem, nem. Elvégre, tényleg nem létrán kell ide felmászni, mert olyan magas, hogy ha leesek, akkor kiskanállal kell összeszedni engem. Elég durva lenne, mivel ugye, nem készülök én semmiféle különleges sportra vagy hobbira, amitől nekem hipp-hopp meg kell erősödnöm és napok múltán olyan eredményeket produkálni, amelytől ketté áll mindenki füle. Az enyém fog, az örömtől, ha én itt elérek valamit, a léc másik oldalán kívül.
- Pattogni fogok, mint valami labda – nevetem el magam, vicces a kép, de mégsem trambulin, hogy meg is történjen. Azt hiszem, csak szépen, csendben próbálom a feszültséget oldani azzal, hogy vicces dolgokat mondok vagy gondolok. Egyszerűbb, mint kimondani, hogy hiába szervezett meg mindent puhára és biztonságosra, attól én még félek. De inkább a helyzet szokatlansága? Valahogy úgy. Istenem, a nyomában sem vagyok a bátyáimnak és még a nővéremnek sem… Ez gáz.
- Á, vagy úgy – világosodok meg, hogy mégis mit kellene tegyek. - Akkor lábujjhegyen nem ajánlatos ezen járni? - mert mintha az rémlene, hogy ilyen dolgokon szépen, kecsesen járnak és nem teli talppal. Ez is téves képzet akkor, semmi több. Nem erőltetem a lábaim akkor semmi fura formába, visszaereszkedem a talpamra, mintha a földön lennék, csak éppen nem olyan könnyű. Egy fokkal könnyebb, semmivel sem. Vicces lehetne ez annak, aki látja, még a végén az kezdene elterjedni, hogy én kötéltáncosnak állok, vagy bárminek, amihez a magasság és az egyensúly a köze. Szép is lenne az Edictum hasábjain, bár ott, ennél jóval durvább vagy éppen egyszerűen csak idiótább cikkek vannak néha. Mármint, a szerelme drámák, amik fele sem igazak.
- Értem, értem. Előre és ahogy megy – nem is akartam sietni, most lehet hülyeség, de az amúgy pár méteres léc hirtelen kilométer hosszúnak tűnik. Mintha ahogy haladok rajta, csak nő és nő, a vége majd nem is a faluban ér véget, hanem mondjuk az otthoni udvarban.
- És akkor ne nézzek le? - pislogok felé, mert most megálltam kicsit és úgy nézek rá, majd le a lábaimra. Lehet ez nem a legjobb ötlet, de elvégre, ő tudja jól, ezt hogyan kell. Sóhajtok egy nagyot, ha le is esek, majd felállok. Előre pillantok, pont látok valami foltot a falon, vagy lehet valami nagyobb bogár, vagy úgy bármi. Ez meg is van, rákoncentrálok és elindulok. Lábujjammal tapogatok kicsit, majd haladok előre. Amikor túl a szélére helyezem a lábam, a léc éle áll a talpamba és ekkor szisszenek fel. Az egyensúly elveszik és én oldalra dőlök le, ekkor sikerül felkiáltanom, jajongaom egy sort.  Annyi a szerencsém,   hogy még tudok egyet ugrani, majd a szivacson huppanni végül.
- Hát… nem találtam jó pontot a falon.
Hozzászólásai ebben a témában
Darya Mikhaila Kazanova
INAKTÍV


Meg/is/merni
offline
RPG hsz: 215
Összes hsz: 482
Írta: 2021. augusztus 8. 20:05 | Link

Malen'kiy padavan | ¤


Halványan elmosolyodtam a vicceire, bár orosz szívem inkább fel akarta hívni a figyelmét arra, hogy most milyen komoly dolgot is csinálunk. Ez nem szórakozás, ez munka. Mégse akartam már az első alkalommal úgy viselkedni mint egy őrült edző. Segíteni jöttem Zentének, nem a tökéletest keresem a kötélre húsz méter magasságba.
- Amire te gondolsz az a gerenda amin a tornászok csinálnak mindenféle mutatványt. Ez kötél. Mivel általában a léc csak a kezdet, és utána egyre vékonyabb járófelületre szoktunk váltani, itt nem az a lényeg, hogy tudsz-e rajta cigánykerekezni vagy épp pipiskedni, vagy nem. Már az is csoda, hogy végig tudsz rajta menne. Maximum leguggolni szoktunk, de ha azt a padlón megcsinálod is felemeled a sarkad - magyaráztam el neki. Persze, az is zseniális volt, amit azok a lányok csináltak, de általában ugyanazokra mi is képesek voltunk a cirkuszban, és még annál is többre. Mert minket nem tartott fogla valamiféle szabálykönyv. Csak csináltuk, ahogy akartuk. Valószínűleg ez a fajta szabadság is hiányzott annyira a cirkuszból.
- Hát próbálj nem lenézni. Hanem pont magad elé. egyenes csíkba. És akkor a tested kiadja a lábadnak, hogy merrefele kell lépnie - próbálkoztam. Tényleg, nagyon igyekeztem, hogy az egyensúllyal kapcsolatos minden tudásomat megosszam a kölyökkel.
- Lassan, lé… - kezdtem a figyelmeztetésemet, de már késő volt. Zente elengedte a kezem, és eldőlt mint egy fa. Megingattam a fejemet. - Egyrészt, ha megborul az egyensúlyod, elég csak lelépned, és talpra érkezel. Nem rajtam olyan magasra neked azt a lécet - mutattam, hogy körülbelül egy lábhossznyi különbség volt a fa és a szivacsok között. - Másrészt, lassan. Hagyj időt magadnak, hogy kitapasztald a tested. A lábadom lévő kicsi érzékelőket, amik majd megmondják neked, hogy mikor jó a lépésed, és mikor igazíts még rajta. Ha lassan, megfontoltan helyezed a súlyod, akkor az fog berögzülni az agyadba, és ha sokat gyakorlod már gondolkodás nélkül is tudni fogod. Gondolj erre - magyaráztam lassan, hogy biztosan mindent megértsen. Aztán a kezemet nyújtottam, hogy felhúzzam. - Nem baj ha elesel. Ilyenkor felpattansz, és kezded elölről - kacsintottam, és mutattam is, hogy merre kell mennie. Újra.

Hozzászólásai ebben a témában
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. augusztus 28. 20:36 | Link



Nem akarom, hogy annak tűnjön, hogy nem veszem komolyan, nem akarom, nem tudom. Ez nem erről szól, hanem egyszerűen csak a saját idegességem szeretném egy kicsit jobban kezelni, ahhoz pedig ilyenkor kínos viccek, vagy hasonlók mennek, mint most. Oldani a feszültséget, csak ennyi és  hiszem, hogy nem fogja rossznak venni ezt. Szusszanok egy aprót.
- Áááá igen, igen – kapcsolok egyből. Jó ciki, azonban így, ahogy mondja, beugrik elém a kép, hogy azon lépkednek és dolgoznak, nem kötélen. Ott aztán tényleg nem lehet, teljesen logikus, égni is kezd a fülem, hogy levitás létemre mennyire ostoba voltam most kicsit. - Tehát fokozatosan keskenyedik, míg végül kötél nem lesz. Kicsit keverem őket. Az is nagyon nagy dolog, ha ott végigmegy valaki simán, ez tény. Főleg, ha nagyon magasan van – nézek fel, hogy itt a belmagasság nem nagyon adja ki, de mondjuk egy arra való helyen bőven olyan méterek vannak az ember feje felett, hogy nyaktörő lenne azon akrobatikázni. Azt nem tudom, hogy pontosan ő miket szokott, de már csak sétálni is sok nekem elképzelve. Érzem, hogy bele-libabőrösödik a karom, így gyorsan meg is dörgölöm azt, miközben állok és már nem dölöngélek össze-vissza.
- Tehát a lécet nézhetem? Az mondjuk nem is rossz, csak akaratlanul lecsúszik a tekintetem a talajra. De… jó, akkor csak a léc létezik, a talaj nem – nem tudom, hogy jobb lenne elképzelni azt, hogy én is a magasban vagyok, olyan tíz méteren, mert lehet, hogy akkor azért stresszelek be. Valószínű itt hibázott a dolog, mert hiába figyeltem és emlékeztettem magam, hogy nincs magasság, félreléptem. Kellemetlen, végül csak a füstje nagyobb, mint a láng, hiszen hamar leértem, de azért kellett egy kicsit inganom, hogy végül ismét egyenesbe húzzam magam. Elharapott figyelmeztetése cseng a fülemben, miközben sóhajtva engedem ki a bennrekedt levegőt és idegességet. Szívem kicsit hevesebben ver, de nem érzem, hogy félek. Így fordulok felé és hallgatom őt, miközben rosszabbik lábam dörzsölöm meg combomnál.
- Hogy így „leestem”, tényleg nincs magasan. Köszönöm, hogy gondoltál rá – mosolyodom el, mielőtt folytatnám. - Lehet sietni akartam, de nem azért, hogy szabaduljak. Mármint, nehéz, meg minden, de nagyon örülök, hogy segítesz és itt vagy, még ha nem akarom az idődet végtelen ideig lopni. De akkor lassabb leszek, tapogatok – bólintok, hogy megértettem mit akar mondani, főleg azt, hogy előröl. Semmi sem megy azonnal, nekem meg néha nagyon nincs türelmem és ezért maradnak félre a dolgok. Most azonban nem. Kihúzom magam, fordulok és megyek a léc elejéhez.
- Milyen süti a kedvenced? - mert semmi sincs ingyen és szeretném majd meghálálni is a dolgot majd. Közben fellépek a lécre, megkeresem az egyensúlyom, majd karjaim oldalra kitárva lassan elindulok. Az első lépések egész jók, de nem mondom, hogy nem inogok meg újra és újra. Jó ez.
Hozzászólásai ebben a témában
Darya Mikhaila Kazanova
INAKTÍV


Meg/is/merni
offline
RPG hsz: 215
Összes hsz: 482
Írta: 2021. szeptember 23. 22:39 | Link

Malen'kiy padavan | ¤



Egy ideig egészen szépen haladt a fiú. Természetesen a gyomrom folyamatos görcsben volt a teljesítése miatt, miközben magyaráztam. Talán jobban izgultam érte, mint ő magáért. Sose voltam még az edző szerepében, és ezek után be kell vallanom, hogy nem is szeretnék. A kötélen való mozgás közben bele se gondoltam, hogy milyen kimenetelei lehetnek annak, ha valaki leesik. Azonban amint láttam, hogy Zente dőlt, elkapott a frász. Annak ellenére is, hogy tudtam, hogy nem lesz baja. Mert nem lehet.
- Igazán nagyon szívesen - mosolyogtam rá őszintén. Csak hogy egy pillanat múlva megforgassam a szemeimet. Ez a folytonos magyarázkodás nagyon magyar dolog volt, és soha nem tudtam hova tenni. Hiszen igazából ez a nemzet nem volt annyira szerény, mint ahogy szerették volna, ha látják őket.
- Figyelj Zente. Én nem az egyik testvéred vagyok. Tudom, hogy ők aztán sok fejfájást tudnak okozni az embernek, Viktorról pláne tudom. De én nem fogok ilyesmit tenni. Azért jöttünk, hogy gyakoroljunk. Ez nem egy perc lesz, nem is kettő. Egy hosszú folyamat, amin egy pár gyakorlás erejéig el tudlak indítani, és utána neked kell folytatnod. De ahhoz, hogy ezt meg tud tenni, betonbiztos alapokat kell neked adnom. Zente, jól tudod, orosz vagyok. Nem végzünk fél munkát. Szóval pattanj fel a lécre, és kezd elölről - indítottam el egy apró forgatást követően. Én is visszamentem az eredeti pozíciómba. Mellette akartam haladni, sőt kicsit lemaradva, hogy ne zavarjak bele a látásába, és ezzel együtt a koncentrációjába.
- Most ne ilyesmivel foglalkozz, hanem az előtted lévő úttal. Megmondom mi  a kedvenc sütim, ha végigérsz a lécen. És ne felejtsd el, ráérünk - emlékeztettem, ahogy láttam meginogni. Sokkal szebben ment, mint az előző körben. Látszott, hogy figyelt arra, amit mondtam neki, és ez megmelengette a szívemet.
Hozzászólásai ebben a témában
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. szeptember 30. 22:51 | Link



Néha tényleg úgy érzem, hogy nem illek a sorba. Engem elcseréltek, valaki másnak kellene helyettem a család legkisebb ékének lennem. Mert bennem semmi plusz nincs, mint a többiekben, erre a lécen kezdek rájönni. Vagy mondjuk az is lehet, hogy egyszerűen elfogyott minden, amit „választani lehetett” és nekem jutott az, ami a maradék. Nem tudom, erről még nemigen beszéltem senkinek és lehet nem is tudnék. Nehéz. Az is nehéz volt, hogy Darya-nak erről szóltam és felhoztam, mert ugye, mindenki szereti magát jól látni. Jónak. Aztán amikor akadály kerül elé, akkor meg csak pislog, hogy fogalma sincs, hogy oldja meg. A pálcamozdulataimmal nincs gond, ha nem is leszek mestere, de minden más… ezen kell most dolgozni.
Dolgoztam és ahogy az várható volt, le is csúsztam róla. Nem félek, csak kicsit, érzem a gyomromban azt a kis görcsöt, amit ilyenkor kell és lehet, de elillan, mert itt van valaki és figyel rám. Mindig volt valaki, aki figyelt, talán ez is hátravetett kicsit, hiszen önállóbbnak kell lenni. Mindig egy kicsivel jobban. Eleget botladoztam életem során, de még így sem teljes és ha lehet hinni annak, amiket mondtak, sosem lesz. Ahogy idősebb leszek vagy éppen elhízok, úgy lesz rosszabb, de ameddig tehetek ellene, igyekszem. Mindig igyekszem. Gyengeség. Lassan de biztosan megint rám tör. Rámosolygok majd kicsit lelazítom magam, teljesen, ahogy kezdtem. Szusszanok, azonban nem bírom tartani, kicsit kitör belőlem az aggály, ami feszít. Engedem a szavakat, majd sütöm le a tekintetem, ahogy megszólal. Igaza van, én meg… hallgatom.
- Nem haragszom rájuk, ne érts félre – mert nem. Néha mérges vagyok, nem akarok a testvérük lenni, de hamar elmúlik szerencsére. Marad az, ami mindig. Felnézek rájuk. - Tudom, hogy nem egy perc vagy egy nap. Csak… olyan könnyűnek tűnt és még ez sem az. Nem vagyok türelmes néha magammal – sóhajtok egy nagyot. Elharapom a gondolat többi részét, miszerint: erre sem vagyok képes. Bólintok egyet, alapokat ad, igen. Ez kell. No meg az orosz mentalitása, annyi szent.
- Igenis, asszonyom, máris! - azzal ahogy fordít, nem is ellenkezem, úgy megyek a léc elejéhez és állok fel rá. Megint kitartom a kezeim, keresem lábaimmal a pontot, majd elindulok lassan.
- Jó, mert hozni szeretnék neked és tudnom kell – ne foglalkozzak vele, jó. Csak a léccel. Elhallgatok és tényleg koncentrálok a lécre. Haladok előre, majd még tovább. Kétszer csúszok le, huppanok a földön, de mind a kétszer szó nélkül sétálok előre és állok fel. Talán már látni is, hogy kicsit kezdek sántítani, ahogy fáradok, viszont nem adom fel. Kitartom a kezem és ha meg-meg is állok, arra eszmélek, hogy a léc végén állok. Nincs tovább előre. Óvatosan ugrok le, mint egy tornász és pördülök meg.
- Tádááá! - nevetek fel, felszabadultan. Mert végre sikerült. Bár kétlem, hogy ennyi lenne, azt is, hogy le kellett ugrani. De akkor majd folytatom innen. - Mikkel lehet még erősíteni? Mármint, milyen gyakorlatokkal? - mivel nem tudom menni kell még-e vagy sem, csak kérdő tekintettel állok a végén.
Hozzászólásai ebben a témában
Darya Mikhaila Kazanova
INAKTÍV


Meg/is/merni
offline
RPG hsz: 215
Összes hsz: 482
Írta: 2021. december 7. 22:51 | Link

Malen'kiy padavan | ¤


Nekem egy testvérem se volt. A szüleim helyett is dedushkáék neveltek fel, mégis pontosan tudtam, hogy Zente nem mérges. A saját véredből valókra csak ideig-óráig tudsz dühvel gondolni, aztán csak eloszlik, és ez így van jól. Az élet túl rövid ahhoz, hogy haragban éljünk.
Elmondhattam volna neki, hogy számomra milyen nehéz volt megtanulni ezeket. Együttérzésemet fejezhettem volna ki, hiszen tényleg éreztem valami ilyesmit. De azzal nem segítettem volna rajta. Ide az oroszos szigor kellett. Máskülönben puhányak lennénk mind, mint a többi nyugati nemzet.
- Ezt már szeretem - jegyeztem meg, ahogy visszaszökellt a deszka elejére. Nincsenek elterelő gondolatok, és hibák se. Minden esés egy újabb lehetőség a tanulásra. Legközelebb majd tovább jut. Szigorú pillantásom kereszttüzében pedig végre sikerült is neki. És tőlem boldogabb maximum csak ő volt.
- Sikerült! - jelentettem ki az egyértelműt, és pacsira nyújtottam a kezem. - Látod, idő és koncentráció. Nincs olyan, amire ezzel a kettővel ne lennél képes - böktem meg a vállát játékosan.
- Hogy mi lesz most? Addig gyakorolsz a lécen, amíg már csukott szemmel is képes leszel rá. Utána pedig egyre keskenyíthetünk majd rajta. Ne feledd, ehhez rengeteg sok türelem kell. De menni fog - borzoltam meg a haját mosolyogva.
- Mellesleg Zefir. Az a kedvenc csokim, de az itt nem kapható. Szóval beérem az almás pitével - kacsintottam. - Akarsz még gyakorolni? Mehetek melletted kötélen, ha szeretnéd. Rám fér a gyakorlás - vontam vállat. Tényleg így volt. Talán gyakrabban is fogok leesni, mint ő.
Hozzászólásai ebben a témában
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2022. január 31. 20:53 | Link



Nem az van, hogy Domcának nem akarok semmit mondani, vagy épp beszélni nem merek vele, csak valahogy mégis más. Nehezebb. Nehezebb elmondani, hogy vannak dolgok amiktől tartok és ami miatt igencsak hátrányban érzem magam. Vagy lehet nem is tőlük, hanem a bátyáimtól tartok. Nem kellene a családtól tartani, félni, pont tőlük nem szabad, mégis, ez más. Ez a család más, mint mindegyik amúgy, a maga módján. Nálunk mindenkinek megvannak a dolgai, azok, amik miatt nem a legkönnyebb még egy asztalnál sem megülni. Hallom már azt is, ahogy reagálnának arra, amit itt művelek, vagy amit másokkal beszélek, és ez egy gát, amit nehezen lehetne legyűrni. Darya-val talán ezért is más, könnyebb, és vagyok bátrabb. Valamivel.
- Tudom, tudom – még halkan nevetgélek is, csak egy picit, mert figyelnem kell és nem akarok hibázni. Na már nem azért, mert azzal van a bajom, hogy újra kell kezdeni, hanem leesek a fenébe és az majd fáj. De a talpam végül nem úgy, nem fájdalmasan találkozik a szilárd talajjal, lassan már egy tornászversenyre is képzelhetem magam, mégse teszem.
- Sikerült! - pacsizok le vele, minimum akkora örömmel, mint az aranyérem átvételekor. - Persze, persze. Csak nem annyira könnyű erre gondolni, amikor nem megy és nehéz – a kilátástalanság és a csalódások beárnyékolnak mindent és ködösítenek, olyankor én főleg nem látok semmi jót, mert mindig nehezebben érvényesülök, érvényesültem és könnyen feladom – még ha átmenetileg is.
- Óóó! Csukott szemmel sose merem majd megcsinálni – vágok elébe, hogy ez a cél elérhetetlen. - De értelek. Igen. Ez nem ma és nem holnap lesz persze, hanem fokozatosan. Itt leszel máskor is vagy egyedül kell? - érdeklődöm, hogy társaságom lesz és figyel majd, vagy sem. Örülnék neki, de nem várhatom el, hogy az idejét mindig rám áldozza.
- Almás pite. Értettem! Az a zefir milyen? - hazai dolog lehet, bár manapság annyi sokrétű bolt van, hogy sosem lehet tudni. - Persze! Megnézném azt a köteles dolgot közben. Csináljuk – bólogatok, ahogy ismét a léc végéhez sétálok és csak felállok rá. - Nem versenyzek még veled azért, no.
Hozzászólásai ebben a témában
Darya Mikhaila Kazanova
INAKTÍV


Meg/is/merni
offline
RPG hsz: 215
Összes hsz: 482
Írta: 2022. február 4. 14:33 | Link

Malen'kiy padavan | ¤


Arcomra a mosoly gödröcskéket varázsolt.  Kellett már Zentének ez a kis győzelem, láttam a szemében. Nem csak azért, mert a testvérei szekállják, hanem mert nagy valószínűséggel mások is. Az pedig pontosan tudtam milyen érzés. A mérgező környezet olyan dolgokra vehet rá, amiket azt hitted soha nem tudnál megtenni. Kifordulsz önmagadból, mígnem egy szellemalak leszel csupán, félve hogy a közelgő szélvihar felkap és örökre elvisz.
- Egy dolgot jegyezz meg. Minden kis dolog ott kezdődik, hogy elhiszed. Először itt - tettem a kezemet a szívére. - …aztán itt is - váltottam a halántékára. Ezeket a szavakat akkor mondta nekem Ivan, amikor a századik próbálkozásra se tudtam végrehajtani a gyakorlatot a trapézon. Azt hittem képtelen vagyok rá. Az igazság az volt, hogy féltem valaki másra bízni magam. Szív, elfogadni ezt a tényt, ész, elképzelni, hogy végre is hajtom. Mérföldkő voltaz életemben, és remélem Zentének is az lesz, ha megérti. Idősebb voltam, mikor hallottam, de nem jelenti, hogy hamarosan nem értheti meg.
- Csukott szemmel én is félve csinálnám meg - nevettem a képtelen felvetésre. Aztán bólintottam. - Amíg mér itt vagyok az iskolában mindenféleképpen. Elindítalak, aztán majd folytatod, amikor nem vagyok - vontam meg a vállamat. Legalábbis nagyon reménykedtem, hogy ez így lesz, és nem hagyja abba. Sok mindenbe segíthetett neki. Koncentráció, önbizalom, testtartás és balansz. Mind nagyon fontosak egy ember életében, talán így jobban be tud majd illeszkedni a családjába, habár tudom, hogy Viktor egója mikre képes.
- Orosz. Majd ha egyszer a bátyád ráveszi magát, hogy eljöjjön velem a családomhoz, akkor hozok neked - biztosítottam. Habár Viktor már találkozott az apámmal, az még egyáltalán nem számított úgy, mintha a családommal találkozott volna. Akik engem felneveltek, és akikre a legrosszabbkor is számíthattam, azok a nagyszüleim voltak.
Visszaléptem a táskámhoz, és a pálcámmal pöccintve megkötöttem egy kötelet a léc mellett olyan két méterrel. Ez már nem volt a puffok és egyéb kitömött zsákok felett, de nem is volt rá szükségem. Ennyire már bíztam magamban.
- Akkor hajrá - bíztattam, és magam is felálltam a kötél végére.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Keleti szárnyFöldszint