Van akinek nem erőssége a kviddics, mégis szeretne sportolni. Ebben a teremben keveredik a mugli és varázseszközök széles tárháza, azonban a mágia vigyáz rá, hogy ne hajszolhasd túl magad. A nagy terembe egyszerre akár negyven ember is kényelmesen elfér, így nem okoz majd nagy gondolt, hogy mihez is fogj hozzá. A terem azonban nem csak gépekből áll, vannak pályák is (kosár, foci stb) melyek a csoportos tevékenységek kedvelőinek is lehetőséget biztosítanak, hogy edzésbe maradjanak és egyszerre ismerkedjenek is. A nagy terem két részre van osztva a bejárat felől vannak a gépek, a választóvonaltól pedig a pályák, melyek keretét egy futópálya adja.

Laura a ma ura
Hát jajj de én

Mint már egy ideje oly sokszor, ma is Amato Animo Animato Animago-val köszöntöm az éjszakát. Újra felöltözök, de most nem vágom magam egyenruhába - néha "civilben" megyek járőrözni, mert azt képzelem, hogy így több rendetlenkedőt csíphetek fülön. A délután ledobott taláromat tehát felakasztom, a kényelmes tanulós pólómat viszont melegebbre cserélem. A hajnali hőfok sem jeges, persze, de addigra már általában elálmosodok, így a hideg szokott rázni mire visszaérek. Azért a jelvényt feltűzöm a szívem fölé - nehogy valaki azt higgye, hogy már megint elhagytam. Lys ásítva tekint fel, majd jön ki velem a szobámból, ahogy leintve a lámpát elhagyom azt. Köszönök a többieknek, beírom a táblára, hogy elmentem őrjáratra, majd cicót prefitársaim simogató kezei között hagyva leszaladok a kh-ba, és onnan át a folyosókra.

Egy-két órával későbbre járhat az idő, amikor az előcsarnokban átsétálva összetalálkozok valakivel.
- Óh, szia Lau - derülök az időzítésünkön, és megállok. Egy kis csevej mindig belefér az őrjáratokba, hiszen azért mi sem tudjuk órákon keresztül csak a Lumos-Nox-Lumos-Nox játékkal elfoglalni magunkat. Mindig vidám hát egy felbukkanó arc (főleg ha a másik nem prefektus, hiszen akkor még hasznosnak is érzem magam), még akkor is, ha rögtön utána kacarászni kezd a vállamon a kisördög, hogy "nincs túúlsáágosaan jóóbaan Bencével, hmm? Navis buli? Alíz partja? Hmm?" Hamar leolvad hát a mosoly a számról, bármennyire is igyekszem visszarántgatni. Pedig amúgy nincs bajom Laurával, kedves, jókat lehet vele beszélgetni, kötelességtudó, nem bánt senkit, nem él vissza azzal, hogy prefektus, szóval... Alapból biztos, hogy kedvelem. Ugyanakkor akaratlanul is az ugrik be ahogy megölelte Bencét... "Igazából az Dana volt", bukkan fel a másik vállamon az angyalka is, úgyhogy amíg azok ketten veszekedni kezdenek, én sóhajtva felnézek a másik lányra. Tényleg nem tudom hányadán állok vele, és ez nem rám vall, én mindig mindent ki szoktam mondani. Akkor hát most miért nem megy ez?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=204&post=775434#post775434][b]Zippzhar Mária Stella - 2019.09.26. 18:28[/b][/url]

Laura a ma ura
a lila kviddicsmeccs után pár nappal

Aahw - bújok bele az ölelésbe teljesen magától értetődő módon. Karjaim gondolkodás nélkül fonódnak köré, majd simítanak végig a hátán párszor. Mikor érzem, hogy picit kezd elhúzódni el is engedem, és csak rámosolygok. Nincs bennem kényszer rá, hogy kommentáljam a dolgot, ellazulva veszem fel újra a beszélgetés fonalát. Valószínűleg nekem ez nem jelent annyit mint számára, hiszen továbbra sem ismerem sem a félelmeit, sem a szokásait. Egyszerűen elrktározom magamban, mint minden első ölelést amit valakitől kaptam. Számomra természetes, nekem mindig (jó, persze azért nem mindig mindig, nekem is lehetnek hisztis pillanataim) jól esik, de ez nem jelenti azt, hogy nem értékelném - mert nagyon is épp azt teszem. Túl zavarosnak tűnik ez így? Nézd meg még egyszer, kinek a gondolatait hallgatod.

- Bizony - húzódik vigyorra a szám, bár az idézetet nem ismerem fel, ez engem eddig valahogyan elkerült. Nem bánom, majd egyszer megnézem vele a filmet ha ő is szeretné, és addig még nem fárasztottam halálra pár rosszul időzített szóviccel, képtelen történettel, vagy túlbuzgó ötletekkel. Mert azért valljuk be, a fentiek közül egyik sem lehetetlen, sőt. Nyakamat picit behúzom, ahogy megint szóba kerül, hogy úgy érezte haragszom rá. Hát pedig hát, nem is, de... Ah, tényleg nem tudom jobban megmagyarázni én sem. Csak bocsánatkérően pislogok rá párszor, csendben figyelve az arcát. Könnyen látszik, hogy gondolkodni kezd valamin, így mivel most éppen úgysem nagyon tudnék erre mit felelni, maximum még egyszer bocsánatot kérni, félredöntött fejjel várom meg, hogy kifejtse hangosan mi bántja mi zavarja. Mikor megteszi, elhúzom a számat, és korábbi sóhaját visszhangzom. Enyhén lebiggyesztett szájjal bogozom ki végtagjaimat ültemből, és felkelve ásítok egyet a plafon felé. A zsámolyt a falhoz tolom lábammal, majd csatlakozok Laurához, visszafordulva lekapcsolva a villanyt a teremben. Megtapogatom zsebem, pálcámat előveszem, hogy egy csendes kis bűbájjal fényt csiholjak a végére.
- Ahh, nem akaródzik - morcogom picit magam elé, durcás napközis hangon, de ellenvetés nélkül indulok meg mellette a folyosókon, először csak némán. Azután ahogy a hűvös levegő megcsípkedi fáradt arcomat, én is megélénkülök kicsit, így halkan beszélgetve keringünk a kastélyban, egy-egy elejtett nevetésfoszlánnyal búcsúztatva az éjszakát.