Melizabeth Zöldfű  

Igen izgultam. De nem is igazán a vizsga miatt, hanem amiatt ami utána jön. Elkezdődik az élet, és hiába maradok mestertanoncnak, az már akkor is más lesz mint eddig. Az agyamban már összefolytak a dolgok, már meg sem tudtam egymástól különböztetni az információkat. Féltem, hogy megint beleőrülök a tanulásba és a vizsgákba, kellett valami ami kizökkent a szellemi megterhelésből. Erre tökéletesnek tűnt volna egy kis hobbikviddics, de a baleset és a meccs óta nem igazán van kedvem seprűre ülni, sőt fontolgatom a kviddics abbahagyását is. Fájó szívvel ugyan, de muszáj lesz, ha kezdeni is akarok valamit magammal.
Igazából nem sokat gondolkodtam rajta, hiszen kimenni a birtokra vagy Bogolyfalvára futni nem igazán tűnt jó ötletnek. De fölösleges volt ezen gondolkodni, pontosan tudtam, hogy hova akarok menni. Összefogtam a hajamat, felvettem egy kényelmes futócipőt és edzőruhát, amit kviddicsedzéshez szoktam a mez alá venni és elindultam a Földszintre.
Útközben összefutottam pár diákkal, de senkinek nem tűnt fel, hogy milyen ruhában vagyok és hogy vizsgaidőszak alatt megyek el edzeni. Mindenki bele volt merülve az aktuális könyvébe vagy jegyzetébe.
Lassan nyitottam ki az ajtót amikor odaértem, mert ha van bent valaki akkor tuti, hogy inkább az udvart választom. Nem szeretek mások előtt bármilyen testmozgást végezni, lévén hogy rettentő béna tudok lenni. A múltkor futás közben annyira elkalandoztam, hogy összeakadt a lábam és kigáncsoltam saját magam. Szerencsére  nem estem el, de akkor is kínos lett volna ha valaki lát.
Beléptem a terembe és az első az ajtóhoz legközelebb eső géphez léptem, bekapcsoltam majd először lassabban majd egyre gyorsabban kezdtem el futni rajta.

Melizabeth Zöldfű  

Igen izgultam. De nem is igazán a vizsga miatt, hanem amiatt ami utána jön. Elkezdődik az élet, és hiába maradok mestertanoncnak, az már akkor is más lesz mint eddig. Az agyamban már összefolytak a dolgok, már meg sem tudtam egymástól különböztetni az információkat. Féltem, hogy megint beleőrülök a tanulásba és a vizsgákba, kellett valami ami kizökkent a szellemi megterhelésből. Erre tökéletesnek tűnt volna egy kis hobbikviddics, de a baleset és a meccs óta nem igazán van kedvem seprűre ülni, sőt fontolgatom a kviddics abbahagyását is. Fájó szívvel ugyan, de muszáj lesz, ha kezdeni is akarok valamit magammal.
Igazából nem sokat gondolkodtam rajta, hiszen kimenni a birtokra vagy Bogolyfalvára futni nem igazán tűnt jó ötletnek. De fölösleges volt ezen gondolkodni, pontosan tudtam, hogy hova akarok menni. Összefogtam a hajamat, felvettem egy kényelmes futócipőt és edzőruhát, amit kviddicsedzéshez szoktam a mez alá venni és elindultam a Földszintre.
Útközben összefutottam pár diákkal, de senkinek nem tűnt fel, hogy milyen ruhában vagyok és hogy vizsgaidőszak alatt megyek el edzeni. Mindenki bele volt merülve az aktuális könyvébe vagy jegyzetébe.
Lassan nyitottam ki az ajtót amikor odaértem, mert ha van bent valaki akkor tuti, hogy inkább az udvart választom. Nem szeretek mások előtt bármilyen testmozgást végezni, lévén hogy rettentő béna tudok lenni. A múltkor futás közben annyira elkalandoztam, hogy összeakadt a lábam és kigáncsoltam saját magam. Szerencsére  nem estem el, de akkor is kínos lett volna ha valaki lát.
Beléptem a terembe és az első az ajtóhoz legközelebb eső géphez léptem, bekapcsoltam majd először lassabban majd egyre gyorsabban kezdtem el futni rajta.

"Első Pote"


Edzésben kell maradnom. Anno az apámmal mindig a harmattól nedves reggeli gyepen edzettünk, különböző házilag elkészített súlyzóval a kezünkben. Akármilyen fárasztó is volt, ezekből a reggelekből születtek a legjobb emlékek az édesapámmal. Ezeket soha nem felejtem el. A nevelőapám rengetegszer nézett bolondnak azért, hogy csak amiatt kelek fel ilyen korán, hogy egy teli töltött vizes palackkal szaladgáljak az udvaron. Ennek köszönhetően olyan jól tartom a légpuskát a kezemben, mint egy férfi.
Most hála az erőnlét teremnek nem palackokkal fogok futni és guggolni, hanem  igazi súlyzóval. Mivel a pisztoly helyett most csak egy csúzlim van, sokkal többet kell edzenem.
Felvettem egy rövid nadrágot és egy egyszerű, nálam két számmal nagyobb felsőt. Cipő ügyben még mindig el voltam akadva. A tornacipőm teljesen szétment, azt hiszem, a futócipőmhöz kell nyúlnom. Lehajoltam és egy lófarokba fogtam a hajamat egészen közel a fejem búbjához.
Elindultam hát a szobámból le az erőnlét terembe. Benyitottam és azonnal megcsapott az izzadtság szag és az edzőgépek hangja. A terem végébe vonultam és elkezdtem bemelegíteni.
Máris eszembe jutottak az apámmal töltött reggelek. Amíg mi izmosodtunk édesapámmal, az anyám a teraszon a hintaágyon teát kortyolgatott és minket figyelt. Mesébe illő volt.
Apu halála után eltűntek ezek az idilli reggelek. Majd jött a nevelőapám. Akit akkor is utáltam, amikor próbált a barátom lenni. Mindig úgy éreztem, hogy átakarja venni édesapám szerepét. Ami lehetetlen.
Készen voltam a bemelegítéssel és a futógépekhez sétáltam, egy másik lány mellé. Aki sokkal idősebbnek tűnt nálam. Vicces volt nézni, ahogy bénázik és nem tudja használni a gépet. Egy ideig jót szórakoztam rajta, aztán egyre jobban zavart.
Otthon híres voltam a csínyeimről mikor szétakartam választani az anyámat a mostohámtól. Persze, ez sosem sikerült, aztán végül beláttam, hogy anya boldog. Mindenki másképp gyászol és aztán másképp felejti el a szomorúságot ami a boldog családi hangulat elvesztése miatt volt. Nekem a csínyek segítettek továbblépni, most is ezek segítenek.
Az egyik kezem elindult a lány gépének irányítója felé, míg a másik kezemmel kapaszkodtam.
A mutatóujjammal gyorsabbra állítottam a futógépet és magamban már hasaltam a nevetéstől.
Remélem, nem haragszik meg nagyon, de szükségem volt egy kis nevetésre. Ugyanis a vizsgaidőszak picit mindenkinek elvette az életkedvét.

MindigvicceskedőZöldfű

Nem vittem túlzásba a futást. Sőt kimondottan lassan "haladtam", mert a gép kocogásra volt állítva, így talán nem fogok hanyatt vágódni. Kicsit egyébként szürreálisnak tűnt, hogy egy mugli futógép van a kastély közepén, de értékeltem a próbálkozást és azt, hogy így akarnak könnyíteni az életünkön.
Hirtelen nyílt a terem ajtaja és belépett rajta egy szőke lány, ugyanúgy edzőfelszerelésben ahogy én. Egy pillantást vetettem rá, majd úgy csináltam mintha ott se lenne, nehogy emiatt akadjanak össze a lábaim. Azért így 19 éves koromra illene már megtanulnom normálisan közlekedni. Ám látogatóm úgy tűnt mintha észre se vette volna a jelenlétemet, remélem ez így is marad amig nem végzek.
Ideje volt bekeményíteni egy kicsit, így hegymenetbe állítottam a gépet. Jó ideig bírtam is, és mire legközelebb észbe kaptam a szőke lány már mellettem futott egy hasonló futógépen mint amin én voltam. Azon gondolkodtam, hogy hány éves lehet, közben pedig a falon levő képeket nézegettem a különféle sportolókról, kviddics sztárokról és érdekesebbnél érdekesebb varázslattal működő edzőgépekről. Annyira jó lett volna, hogyha egy kicsit több energiát bele tudtam volna fektetni a kviddicsbe, akkor talán lenne értelme arra szakosodni mestertanoncként, de így én csak egy mezei középügyes játékos vagyok. A fogó poszton egész jó vagyok, de hajtóként egyáltalán nincsenek sikerélményeim, leszámítva néhány bedobott kvaffot. Belegondolva semmi kilátásom sincs a jövőre nézve, semmi tervem. A többieknek valahogy minden sokkal tisztább.
Lehet, hogy tovább is gondolkodtam volna még ezen az egészen ha nem zökkent ki a gép hirtelen felgyorsulása. Lábaim már elég közel voltak ahhoz hogy bármelyik percben összeakadjanak én meg elhasaljak a gépen. Fogalmam sem volt mi történt, mi okozta ezt a hirtelen gyorsulást. De szerencsére még időben visszakapcsoltam kocogó tempóra. Oldalra tekintettem, és bár jó szívem van, mégis csak arra tudtam gondolni, hogy a mellettem lévő szőkeség kontárkodott bele a gépembe.
-Szerinted elromlott? - kérdeztem a lánytól kifulladva. Majd ahogy a lány válaszol, fogom magam és lelépek a gépről, majd elindultam a benti pálya mentén levő futópályához és elkezdtem róni a köröket. Ám mielőtt elindultam volna eszembe jutott valami.
-Van kedved csatlakozni mókamester? Vagy félsz, hogy nyilt pályán lefutnálak? - kacsintottam oda a lányra, majd elkezdtem róni a köröket.

NemcicózunkNedrával

Ilyen sem volt még. Általában a vicceim végén mindig sérült vagy minimum sírt valaki. Ez a lány könnyen kicselezett.
Mivel jó az erőnlétem és minden reggel futok nem sok esélyt látok rá, hogy ez a tejeskávészínű hajú lány legyőz.
Már az is, hogy kihív engem nevetésre késztet. A lábaim a legizmosabbak szintén attól, hogy mióta az eszemet tudom a reggeli torna az életem része.
Ezt a csajt már láttam egyszer az egyik Levita meccsen. Következtetésképpen elég okos lehet. Annyira mégsem intelligens, hogy  ne hívjon ki egy ilyen muszklival rendelkező boszorkányt egy versenyre minta milyen én vagyok.
Mivel Kviddicsezik valószínűleg egész jó erőben van. Nem tagadok meg senkitől egy vereséget, túl jó szívű vagyok én ahhoz.
-Biztosan csak valaki elvarázsolta.- Vágtam rá nevetve.
Nem játszhatom a sznobot. Inkább higgye azt, hogy béna vagyok és akkor ő is visszább vesz.
Lehet, hogy repülésben jó de ahhoz nem kellenek lábak és ahogy azon az edzőgépen futott valószínűleg ki fogja gáncsolni saját magát és én szépen átkocogok a célmezőn.
-Ahogy szeretnéd, de szerintem melegíts be. Még a végén baja esik a pici lábadnak.-Mondtam kissé gúnyos hangon.
Régen részt vettem egy ilyen versenyben az akkori sulimban. Hosszú köröket róttunk pár velem egy idős futóval. Megkönnyítette a helyzetemet, hogy bénának hittek és azonnal az első körnél sprinteltek. Már a második körben lefulladtak mint egy régi mugli Trabant. Átvettem tőlük a vezetést és mire újra elkezdtek futni akkorra én már leköröztem őket és a képükbe nevettem.
Egyedül a sportokban tudtam legyőzni a velem egykorúakat akkoriban. Lelkileg még akkor is leamortizálták a kis tíz éves szöszi kapafogú énemet.
A start mezőhöz álltam és a bokakörzést végeztem, hogy még véletlenül se legyen izomlázam ettől a kis versenytől
-Na és, hogy hívnak? Csak, hogy később észben tudjam tartani ki volt olyan bátor, hogy versenyezni hívott.- Még sem birok a sznobságommal. Azért remélem nem bántom meg a cuki kis rózsaszín lelki világát.
Mellettem mindenki ilyen kis pátyolgatni valónak tűnik. Még ha ez a lány idősebbnek is tűnik, még akkor is így látom.
-Na készen állsz?-Kérdeztem miközben a "hahamárisgyőztem" mosolyom ült ki az arcomra.

;">Legdrágább Mich hahh elhitted

Nem is néztem volna ki ebből a lányból, hogy ennyire nagy szája van. Bár szinte száz százalékosan biztos vagyok abban, hogy ez az állapot nem fog túl sokáig megmaradni hála a kastélynak. Egy idő után mindenki rájön, hogy az arcoskodás itt teljesen felesleges, ez a kislány is rá fog jönni, hogy nem éri meg beszólogatni a nálánál nagyobbaknak, azt hiszem ez a megfelelő alkalom erre.
-Cicám szerinted nem melegítettem be a futópadozás előtt? Mert ezek szerint te nem...ebből még bajod lehet. - mosolygok magamban miközben a lány reakcióit figyelem és szorosabbra kötöm a cipőfűzőm. Gondolom azt nézi ki belőlem, hogy lazán lefut, de azt nem tudja, hogy ahhoz képest, hogy alapjáraton milyen kétballábas vagyok, gyakran járok el futni. A pálya hosszán gondolkodom, hogy vajon mekkora lehet, közben a lány lábaira esik a pillantásom, és végülis jogos a nagyképűség az edzettségére, mert a lábai izmosabbak mint az enyéim. De nem gondolhatja, hogy ezek után hagyom őt szó nélkül nyerni.
Nem véletlenül hoztam el a pálcámat magammal, előrelátóan arra gondoltam, hogy a gépeket pálcával kell majd működtetni, de most másra is jó lesz majd.
Egyelőre úgy gondolom, hogy a beszólások után nem érdemli meg, hogy eláruljam a nevem. Ha eddig nem ismert meg a kviddicsmeccsek alapján, akkor nem fogok segíteni neki.
-Egyezzünk meg, ha legyőzöl elárulom a nevem. - kacsintok rá majd elfoglalom a helyem a startvonalom. Letérdelek majd a csipőmet az égnek emelem. Innen a következő lépés a start elhangzása lenne, ám én szép lassan, úgy, hogy kedves látogatóm ne lássa meg előveszem a pálcámat és elsuttogok egy Prohibere varázslatot. A dolog nem okoz gondot hiszen ez egy alsóbbéves varázslat ami persze nem túl szabályos de most nincs sok esély rá hogy bárki is meglásson, így talán móresre taníthatom a kicsilányt.
-Na háromra start, Nagyszájú. - mondom mikor már ő is elfoglalta a helyét. Mozdulatlanságunk miatt remélhetőleg a varázslatból semmit nem vett észre. - Egy...kettő..Három! - kiáltom majd kilövök és csak pár méter után fordulok vissza, hogy láthassam a kishölgy szenvedését.