37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Keleti szárnyFöldszint

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Győri Barbara
INAKTÍV


Mother of Dragons
offline
RPG hsz: 43
Összes hsz: 631
Írta: 2015. március 8. 17:33 | Link

Várkonyi Zoltán.


Már pár napja feltűnt, hogy Marki mellett elkezdtem ellustulni. Szerencsére ez még nem látszott meg sehol, csak éreztem, hogy a szabadidőmből többet töltök a kanapén, mint az utcán futva, vagy az edzőteremben. Mindenképpen beakartam hozni ezt a lemaradásomat, ezért így a vizsgaidőszak egyik pihenőnapján felmentem a kastélyba.
István lakrészében öltöztem át, mivel máshol nem igen lett volna rá lehetőség, aztán a sporttáskámmal együtt sétáltam át a keleti szárnyba. Csodálkoztam rajta, hogy nem futottam össze sok diákkal, aztán rájöttem, hogy aki csak teheti, most a faluban vásárolgat és szórakozik. Már az idő is kedvez nekünk, azoknak akik a szabadban szeretünk sokszor lenni.
Ahogy a folyosókon, az erőnlét termében sem voltak sokan. Sőt. Talán egy vagy két ember lézengett ott a gépek között mindössze. Mondjuk az sem zavart volna, ha tele van a terem, én egyből a futópálya felé vettem az irányt, hogy egy laza bemelegítés után lefussak pár kört. Ehhez bedugtam a fülembe a fülhallgatót és az iPodon felnyomtam a hangerőt. Szerencse, hogy lehet már rúnáztatni, különben nem tudom mi lenne velem a kis kedvencem nélkül. A muglik között is állandóan velem volt, hűséges társként hoztam magammal ide is.
Hozzászólásai ebben a témában

Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. március 8. 18:01 | Link

Győri Barbara



Erre azért nem számított a horoszkópok kiváló ismerője és még a képlet sem jelezte előre, hogy a sok munka a tanítással, melynek megszállottjává vált - pláne mióta Keiko elment - hogy az erőnléte rohamos hanyatlásnak indulhat. Kimaradtak a reggeli felülések, erőnléti gyakorlatok, a súlyok emelgetése, megizzasztani magát pedig leginkább csak a dolgozatokban írt sületlenségek olvasásával tudta. Hol a hasizmai reszkettek a nevetéstől, hol a szemeiből folytak a könnyek a sírástól, valamint esetenként a fejét verte a falba, mielőtt kiosztott volna egy-egy trollt. Az utóbbi napokban azonban vágyott már egy kis változatosságra, és felfedezett egy konditermet is a kastélyban, így hát felkerekedik, hogy eltunyult izmait megtornáztassa, mielőtt teljesen elfolyna, kockái pedig párnázottak lennének. Mint mindig, most is határozott lépésekkel halad célja felé, senkinek nem jutna eszébe útját állni. Zoltánunk ezt most nem is venné jó néven, minden gondolata a mozgáshiány pótlására irányul. Könnyű sportruházata elegánsan fedi testét. Egyelőre hosszúnadrág és hosszú ujjú felső takarja az alatta lévő lengébb darabokat, amit majd a bemelegítés után fed fel, levéve a felsőket. Ezt is szépen eltervezi, mint ahogy azt is, hogy milyen edzésterv szerint fog haladni. A tetthelyhez érve, belenéz a kis szürke noteszébe...Igen, elsőnek, mint bemelegítés, néhány kör futást tervezett, így rááll az egyik pályára, nem nézve, éppen fut-e ott valaki vagy nem és elkezdi róni a köröket. Nem telik sok időbe, mire felfedezi, hogy egy hölgyemény pont előtte fut, illetve, hogy beérte, mivel a lány lassabb. Miután csak hátulról látja, nem tudja ki lehet az, de nem is nagyon érdekli, csak kényszeredetten sávot vált. Miközben elhalad a másik mellett, nem akarattal, de sikerül egy kicsit meglöknie.
Hozzászólásai ebben a témában
Győri Barbara
INAKTÍV


Mother of Dragons
offline
RPG hsz: 43
Összes hsz: 631
Írta: 2015. március 8. 18:45 | Link

Várkonyi Zoltán.

Nem tudom mi szólt éppen, a legutóbbi listacserekor nem én, hanem egy kedves barátnőm válogatta a zenéket. Minden esetre jó ritmust adott a futáshoz, az agyam is szépen kezdett kikapcsolni. Igaz, mostanság nem stresszelek semmin, a vizsgáim is nagyon jól sikerültek, meg is kaptam a tanári diplomát. Megérte a sok munka és ideje volt már eldöntenem, mit akarok. Mármint Istvánon kívül. A gondolataim nagy részét ő köti le, meg az esküvőszervezés. A lagziból vannak vitáink, de hát csak tudunk kompromisszumot kötni...
A negyedik körnél tartottam, még egyet szerettem volna lefutni. Éppen azon gondolkodtam, hogy mivel folytassam az edzést, amikor is valaki nem éppen finoman meglökött. Túlzás azt mondani, hogy fájt vagy kizökkentett volna a mozgásból, de azért már ebből megéreztem, hogy nem egy lányról van szó aki szórakozottan nekem futott.
Egy pillanatra meglepődtem, ezt követően a férfi után néztem aki egyébként ismerős volt valahonnan. Az arcomra kiült egy már bocsánat grimasz, ezzel finoman jelezve, hogy nem tetszett a mozzanata, még akkor is, ha nem is nézett hátra. Nem bírom a bunkó embereket. Hosszabban beszívtam a levegőt és a hirtelen jött hangulatváltozás okán gyorsítottam a tempón, ezzel szépen beérve a személyt aki az imént lehagyott. Mellette elfutva nem ép kedves mosolyt eresztettem meg felé, aztán ott is hagytam, a lábaimat az előző gyors tempóban kapkodva.
Hozzászólásai ebben a témában

Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. március 8. 19:10 | Link

Győri Barbara


A lökdösődés nem alaptartozéka a fess tanerőnek, de az odafigyelés sem mindig. Most épp nem, annyira lefoglalja a sportolás öröme. Nem is veszi észre, hogy valakit meglökött, a felé küldött faramuci vigyorra sem reagál semmit. Mit neki egy ismeretlen félig sikerült gesztusa. Fut tovább a saját tempójában és az újra elé kerülő lányt szemléli hátulról. Egy kicsit most már irritálja, hogy unásig valaki alvázát nézze, bár be kell vallja magának, kedvére való a látvány. Elhessegeti a képzeletébe begyűrűző ötleteket, mit idéz fel benne a szemlélődés, valamint megállapítja, hogy érdemes volt idejönnie, máris mit tesz egy kis mozgás. Termelődik az endorfin, ...a többiről ne essen itt szó. Mellé akar érni a szőkének, hogy elölről is megkémlelje, így kénytelen gyorsítani, mert a hölgyike igen csak szaporázza. Megnyújtja lépteit, mellé is ér és egy halvány mosoly kíséretében, leplezetlen élvezettel nézegeti elölről is. Aztán észhez tér, figyelmezteti magát arra, hogy edzeni jött, így aztán előre fordítja tekintetét, az útra legalábbis, ám a tempót tartja.
- Mit hallgat? - tör fel belőle a lényegi kérdés. Valahogyan csak el kell kezdeni, na nem?
Hozzászólásai ebben a témában
Győri Barbara
INAKTÍV


Mother of Dragons
offline
RPG hsz: 43
Összes hsz: 631
Írta: 2015. március 8. 22:36 | Link

Várkonyi Zoltán.

Magamon éreztem a tekintetét miután sikerült lehagynom. A tempó jobban leszívta az energiám, de kitartóan kapkodtam a lábaimat ahogy a zene is tempósabbá vált. Mintha versenybe kerültünk volna, egy pillanatra ez jutott eszembe.
Újra mellém ért, ő nézett, én viszont a tekintetemet a pályán tartottam. Nem tudtam volna elesni a saját lábamban viszont nem voltam hajlandó ránézni úgy, hogy az imént nekem jött és még el is futott mellettem egy intés vagy elnézést kérés nélkül.
Azt nem hallottam, hogy mit beszélt, csak valami hangfoszlányt felőle. Értetlen pillantást küldtem felé, jócskán lefutottunk egy újabb kört már ebben a tempóban. Én ennyit terveztem, a vége felé húztam csak ki a fülemből a dugót.
- Tessék, mit mondott? - fordítottam felé a fejemet zihálva. Szépen lelassítottam a saját tempómat, nem egyből álltam meg, aztán még egy sétakör következett.
Hogy ő mit tervezett, azt nem tudom, de ha szintén lelassított, már a valamivel kedvesebb énemmel is megismerkedhetett.
Mély lélegzetvételekkel sétáltam a táskámig, amiből egy palack vizet vettem elő. Csípőre tett kézzel álltam meg ott, hogy pár kortyot igyak, közben a férfi felé pillantottam.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Keleti szárnyFöldszint