36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Keleti szárnyFöldszint

Oldalak: « 1 2 ... 7 8 [9] 10 11 ... 16 17 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
offline
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. július 23. 08:25 | Link

Laura a ma ura
De moshatok ha szeretnéd Pirul - a kviddicsmeccs után pár nappal

Abban a tudatban teszek-veszek, hogy tök normálisnak és hétköznapinak tűnök. Ha esetleg mégsem, azt nem veszem észre, de ebben szerepe lehet annak is, hogy nem akarom észre venni. A struccpolitika hasznos, ugye. Mosolyra húzódik a szám az activity hallatán, és már bólintok is, hiszen ezzel leveszi a terhet a vállamról. Tovább mutatom hát a gömböt, majd gyorsan váltok pisszegésbe. Kisgyerekesen, a szám elé helyezett ujjam mögül kacsintok cinkosan, majd James Bondnak képzelve magunkat sasszézom a kulcslyukhoz.

Felhúzott szemöldökkel fordulok el a lyuktól, és nézek fel a lányra, jelentőségteljesen az ajtóra bökve. Ez az univerzális "hát kukucskálok" jelzésem, és ha engem kérdez valaki, szerintem egész könnyen érthető is. Amikor végül hátrébb lép, hogy fáradjunk be, már nyitom is az ajtót, ha ő nem akarja, hát akkor majd én.
- Ciao Béla, mizujs van? Nincs kicsit késő szerinted? Ilyenkor már Iza is alszik, nem fogja észrevenni, hogy itt töröd magad a kedvéért - toldom meg a köszönést egy kacsintással is, ahogy beljebb lépek, és felé indulok. Biztonságban érzem magam Lauval a hátam mögött, de én sem nézhetek ki veszélytelennek, ahogy az eddig csak világításra használt pálcámat az oldalam mellett lengetem. Béla rögtön ingerült lesz ahogy felhozom Izát, hiszen ez már tényleg nem az első alkalom, hogy vele piszkálom. Kicsit fáradt lehet már, mert idegesen indul meg felénk, és ragadná meg a karom, de  elrántom, s így már Lau felé nyúl tovább. Még talán épphogy csak megérinti a lányt, mikor rávágok egyet a könyökhajlatára.
- Nem nyúlka piszka - szidom le rögtön, majd a gépek felé intek. - Szedd össze a cuccaid, indulás van.
Hahh... Annyira nem szeretem amikor valaki a fizikai erejére hagyatkozva próbál kijátszani... Nem-nem Béla drága, nem-nem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

RAWRR :3

*-*-*-*-*-*-*-*
 I  I III I  I
  I  IIIII  I
    IIIIIII  
    IIIIIII~~~~~~
     II II
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. július 23. 19:14 | Link

Más a Masa

esti őrjárat a kviddicsmeccs után pár nappal


Lehet, hogy másnak nem tűnne fel, hogy szokatlanul viselkedik, nekem azonban nagyon is. Amúgy is állandóan figyelem az embereket, analizálom őket, még akkor is ha nem is ismerem őket. Sőt, akkor a leginkább. De nem akarom nagyon forszírozni a dolgot, egyrészt nem rám tartozik, másrészt meg úgy is elmondja ha akarja.
Oké, azt értettem ám, hogy kukucskál, rájöttem. Nem kell itt böködni meg kézzel - lábbal hadonászni. Csak a miértjét nem értem. De megvonom a vállamat, felőlem aztán. Én is tudok furcsaságokat csinálni, mostanában meg aztán pláne. Hajajaj de még mennyire! Szóval ki vagyok én, hogy kérdőre vonjam a kulcslyukon kukucskáló prefektust.

Kérdő tekintettel pillantok Masára, amikor szóba elegyedik a sráccal. A kérdéseket még értem, de utána?! Nem tudom ki lehet az Iza, de hogy Béla nem örül annak, hogy felhozza őt a prefitársam az is biztos. Ez a felállás amúgy nekem is szimpatikus, Masa megy elől, én utána, pálcám a zsebemben. Nem számítok semmiféle ellenállásra. És ekkor követem el az első hibát. A másodikat pedig akkor, hogy nem a büntetendő egyént nézem, hanem a környezetet. Így nem veszem észre időben, amikor Masa odébb lép, és Béla felém nyúl. Az egyik pillanatban még sehol sem volt, a másikban meg már itt tornyosul előttem. Közel, túl közel. Élesen beszívom a levegőt, a fejem lüktetni kezd, a gyomrom görcsbe rándul. Aztán hozzáér a karomhoz. Szédülni kezdek, a tüdőm kiürül, ha ez így megy tovább el fogok ájulni. De még is történik valami váratlan, valami szokatlan. Hátrahőkölök, először csak a fejem húzom hátrább, majd egy icipici lépést is teszek az ajtó irányába. Megdöbbenve nézem a jelenet többi részét, de nem fogom fel.
Megmozdultam! Pánikba estem de mégis megmozdultam. Lázasan pörgetem le újra magamban a jelenetet, a reakcióimat, a gondolatfoszlányaimat –bármilyen kevés is volt belőlük - hát rájövök mi is történt. Hogy sikerült ez most?

Béla nem igazán fogadja jól, hogy kapott egyet a könyökére, bár kétlem, hogy annyira fájhatott volna neki. Egyre dühösebbnek tűnik, ami nagyon nem jó. Teszek még egy lépést hátrébb és előveszem a pálcámat. Könyörgöm hadd ne kelljen használnom!
- De bátrak vagytok ketten egy ellen! Mondjuk tőled másra nem is számítottam Masa. Tudod, ha én bénáztam volna úgy a meccsen, mint te … menj, keress inkább egy sötét zugot magadnak és bőgd ki magad. Még hogy terelő, eszem megáll! – hangzik a gúnyos felelete a rendbontónak, majd lazán visszasétál a gépekhez. Persze nem a cuccaiért, hanem, hogy leüljön egy evezőgéphez. Ránk pillant mielőtt maga felé húzza a kart. – Ja és vidd magaddal a szöszit is, ne álljon itt mint egy dekoráció.
Felszisszenek és teszek egy mozdulatot a lány felé, hogy megfogjam a karját. Nem kell nagyon ismernem ahhoz, hogy tudjam ettől teljesen felmegy benne a pumpa. De nem éri meg Masa, hidd el. Ha nem jön önszántából hát annál rosszabb neki, de ne csinálj semmi meggondolatlant. Némán szugerálom, hátha meghallja a gondolataimat.
Utoljára módosította:Juhász Laura, 2019. július 26. 18:18 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
offline
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. július 23. 21:00 | Link

Laura a ma ura
De moshatok ha szeretnéd Pirul - a kviddicsmeccs után pár nappal

Ha tudtam volna, hogy Lau min gondolkozik, abbahagytam volna a vetítést, és egyszerűen megmondtam volna, hogy ha lerendezzük a rendbontót, mindent elmondok. Mivel azonban csak akkor látok be az emberek fejébe, ha az illető Bence, és éppen elront valamit, jelenleg esélyem sincs hogy felhagyjak a próbálkozással.

Ijedten nézem Laura megdermedt arcát, és kattog az agyam, hogy mivel ijesztettük meg ennyire. De hiába tartom meg a magabiztos felállást amíg Béla közel van hozzánk, amint tudomást sem véve rólunk visszavonul a gépekhez, és beszélni kezd, magabiztosságomat mintha csak elvágták volna. A kezemben tartott pálca jól láthatóan remeg meg, majd erősebben szorítok rá, így jól látszódnak az elfehéredett ujjperceim, amiket a kétségbeesett szorítás okozott.

Lehet, hogy Laura kiismert már, de pont az elmúlt napok történései után, egyes helyzetekben messze nem úgy reagálok mint előtte. Most is, ahogy megértem mire céloz Béla, elernyednek a kezeim, és ugyanazt a szégyent érzem amit a pályán is. Hogy nem vagyok jó semmire, hiszen a saját gurkóm talált el, a saját gurkóm felett vesztettem el az irányítást, úgy hogy még egy normális akciót sem tudtunk összehozni. Vagy legalábbis olyat, aminek eredményeképpen valaki, egy ellenfél sérült volna. Érzem ahogy Laura keze a karomra fonódik, de eszemben sincs támadni. Nem, nem tudnék. Azonnal megbántam azt is ahogy Bencével beszéltem, hiszen szinte rögtön utána megéreztem milyen amikor egy stadionnyi ember előtt szerepel le az ember. Bence legalább nem adta fel, felemelt fejjel folytatta, annak ellenére, hogy még a sérülése is valószínűleg komolyabb volt mint az enyém. De én? Az egész meccs alatt nem csináltam semmit. Passzolgattuk a labdát ide-oda, igen. De könyörgöm, majdnem leütöttem Maját! Majdnem leestem! Zavarba hoztam Bencét mindenki előtt, pedig ő tényleg igyekezett tisztán játszani... Miért tettem ezeket? Hiába kérdezem magamtól újra és újra, nem kapok választ semmire. Az oly sokat emlegetett angyalkám és kisördögöm sehol sincsenek - vajon már azt sem érdemelném meg, hogy mérlegeljem magamban a helyzetet?

Miért jöttem le? Ha pihenek, lehet tudok még játszani... Nem, a megaláztatottság miatt jöttem le, emiatt bújtam el a talárom mögé, emiatt adtam fel mindent. Azt hittem, hogy ez csak egy játék, ahol repkedünk és jól érezzük magunkat, és hát sikeresen el is bíztam magam. Szinte mindenki tapasztaltabb volt nálam, és túlságosan próbáltam bizonyítani, de annál nagyobbat koppantam a végén. Most, szemben Bélával, aki nem csak egy névtelen ember a tömegből, hanem egy konkrét játékos, még nehezebb. Hiszen ő is ott volt, ha úgy vesszük, jogosan gúnyolódhat, nem..?

- A kérés megtagadása csak súllyosbítja a büntetésedet - motyogom végül magam elé, de nem vagyok jó formában. Amint elkövettem azt a hibát, hogy beléptem az emlékeim közé, igazából az egész dolog el is dőlt, nem tudom, hogy fel tudnám-e még rázni magam.
- Nem dekorszöszi - szólok neki vissza, majd ha Laura engedi, feljebb emelem a pálcámat, mintha bűbéjt akarnék kiszórni rá. Béla megismétli mindkét mondatot, nyávogós hangon, de nem tudok rá mit reagálni. A fejem üres, így úgysem tehetek semmit, újabb szégyen, de levitás létemre egy varázslat sem jut eszembe. Hátrapillantok Laura, hátha ő tud csinálni valamit, én csak megismétlem a korábbi kérésemet Béla felé.
- Kelj fel, és indulás. Ne is pakolj össze, majd holnap visszajössz.
Igyekszem olyan határozottan beszélni, amennyire csak tudok, de így is csak egy futó vigyor szeli át a fiú arcát. Már ő sem vesz komolyan.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

RAWRR :3

*-*-*-*-*-*-*-*
 I  I III I  I
  I  IIIII  I
    IIIIIII  
    IIIIIII~~~~~~
     II II
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. július 26. 18:50 | Link

Más a Masa
ne mosson, vasaljon


Más esetben talán még mókásnak is tartanám azt, hogy pont amikor én visszaszerzem egy kicsit a lélekjelenlétem, Masa akkor veszíti el a sajátját. Engem a fiú mondandója egyáltalán nem érint, sőt, fogalmam sincs, hogy miről is beszél. Volt kviddicsmeccs, hát körülbelül ennyit tudok. Talán ha nagyon meg akarnám erőltetni magam akkor fel tudnám idézni, hogy melyik két csapat játszott. De semmi egyebet nem tudok. Amit meg rám mond a srác, hát tegye. Nem volt túl bántó igazából, meg amúgy is hidegen hagy a véleménye. Egyetlen egy fiú van, akinek számít a szava, és ő most nincs itt.
Masát viszont nagyon földhöz vágja az, amit Béla elmond. Tehát tényleg volt valami nagy gubanc a meccsen, amit a lány okozott vagy ilyesmi. Úgy néz ki szegény lány, mint aki menten összetöri a pálcáját. Nyúlok utána, hogy visszatartsam, és legnagyobb meghökkenésemre gond nélkül elérem őt. Meg se moccan. Azt várom, hogy minden izma görcsbe álljon az elfojtott idegességtől, hogy szabályosan reszkessen az ugrásra kész állapot miatt. De semmi. Olyan, mintha egy rongybabának a karját fognám, teljesen elernyedt, szinte élettelen. Mi van veled Masa? Ennyire betaláltak Béla szavai? Mi történt azon a meccsen?
Aggódó tekintettel nézem a lányt, továbbra is megmaradok a ’dekorszöszi’ségnél. Próbálom felmérni a helyzetet, Masa állapotát, hogy Béla mennyire tettrekész esetleg, hogy hogyan tudnánk ebből kikeveredni anélkül, hogy bárki megsérülne. Fizikailag vagy éppen lelkileg.
Béla gúnyosan mosolyog sőt cicceg is egyet Masa alig hallható szavaira, és folytatja tovább az edzést. Biccentek egyet a lánynak köszönetképpen, hogy kiáll értem. Legalább egy kicsit erőteljesebb a hangja ekkor. Érzem az enyhén megfeszülő izmokat a lány karjában, elengedem hát, hiszen mozogni szeretne. Nem akadályozom meg, kétlem hogy nekiugrana a fiúnak. Emeli ugyan a pálcáját, de nem történik semmi sem, mert Bélának már megint gúnyolódhatnékja támad. Kezd elegem lenni, nem is kicsit.
- Hallottad Masát! Vagy velünk jössz szépen önszántadból … - szólalok meg határozottan, felvíve a hangsúlyt az utolsó szónál, jelezve hogy folytatni fogom, ám mielőtt ezt megteszem szépen bevonom vékony jégréteggel az evezőpadot. Kellemetlenül hideg, de kárt nem tesz a fiúban. Nem fagy oda, hacsak nem akar ott ücsörögni még órákon át - … vagy itt is maradhatsz hűsölni egy csöppet. Ó igen, és Invito!- suhintok egyet gyorsan a pálcámmal a fiú táskája és cuccai felé, amik szép lendületesen a kezembe is repülnek. Elmosolyodom, majd Masa kezébe nyomom az egészet. Most már fegyvertelen a fiú, fogalmazzunk így, a pálcája a táska oldalzsebéből kandikál kifelé. Buta Béla.
- Ja igen, azt elfelejtettem mondani, hogy mi most megyünk, az ajtót lezárom jéggel is, kívülről és belülről. Csak hogy még kellemesebb legyen itt neked, nehogy túlhevülj, érted. A házvezetőd pedig majd jön érted kiszabadítani és hidd el, ha ő oszt ki neked büntetőmunkát, biztos hogy nagyon rosszul jársz. – finoman megbököm Masát a vállammal, hogy indulás, mi itt végeztünk. Amikor hátat fordítunk akkor eltátogom neki a kérdésem, miszerint minden rendben van-e. A fiú döntése meg szó szerint hidegen hagy. Nem támadtam meg őt, nem teszek benne kárt, ő sem tud kárt tenni magában a jegemmel, szóval én nem kerülhetek bajba. Pár lépés után visszafordulok Béla felé.
- Na, akkor hogy döntessz: jössz vagy maradsz?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
offline
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. július 27. 19:06 | Link

Laura a ma ura
Minek azt, majd kisimul, ha felveszem Tongue - a kviddicsmeccs után pár nappal

Az ijedtség sunyi egy kis dög, visszatekintve sosem tűnik olyan komolynak, mint akkor amikor épp átélem. Ahogy megteszem az első lépést, a többi szerencsére követi magától. Ahogy Laura mellém áll, és érzem, hogy ő van a helyzet magaslatán, az erőviszonyok máris eltolódnak. Azzal, hogy Lau veszi át a szót, Béla elbizonytalanodik, ami pedig engem kezd el reménnyel és energiával feltölteni. Még egy mosolyt is ki tudok préselni magamból, ahogy a kezembe pottyannak Béla cuccai, majd a táskát vállamra dobva reagálok a finom noszogatásra, és az ajtó felé indulok. A vállam felett még visszatekintek, és nyelvet öltök a fiúra, de az éppen túlságosan el van foglalva azzal, hogy anélkül keljen fel a padról, hogy átesne azon. Kikerekedett szemekkel bámul utánunk, én pedig megkönnyebbültem nézem ahogy utánunk pislog. Lau megtorpanását a hátrafelé bambulás miatt csak fáziskéséssel veszem észre, így én az ajtóban állok már csak meg. A feltett kérdésre egy darabig mintha habozna, de amikor egy látványos mozdulattal kihúzom a pálcáját az eltulajdonított táska zsebéből, és meglengetem felé, végül megadja magát.

Magam elé engedem egy ártatlan szempillarebegtetéssel, de amikor a cuccaiért nyúlna, megrázom a fejem. Dehogy kapja vissza! Egy sóhaj után megindul a Nyugati szárny irányába, így ha Laura is felzárkózott mellém, megindulok utána.
- Határozottan szép trükk volt - dícsérem meg prefektustársamat, ahogy rendesen, mindkét karommal belebújok a hátizsákba. Jobb kezemben a saját, balban az eltulajdonított pálcával követem Bélát, aki szófogadóan battyog előttünk. Pár lépés után egy halkan elmotyogott Lumos fényt csal a saját pálcám végére, bár egy pillanatra reménykedtem, hátha mindkettő felvilágít. Hát, nem mondom, hogy nem erre számítottam, de menő lett volna.
- Te Lau! Tök késő van már nem? Ilyenkor már a büntit is hosszabbra kell kiszabni. Sőt, ha már itt tartunk nem is akart velünk jönni. Szerinted el lehetne tiltani egy egész kviddicsidénytől? - Béla ijedten néz hátra, de amikor felvont szemöldökkel nézek rá, inkább beharapott ajkakkal előre fordul, a válla pedig picit megerezkedik. Na jó, ennyivel ki is éltem minden bosszú-szerű ötletemet, így némán megrázom a fejem Lau felé, hogy ne vegyen komolyan. Persze, belemehet a játékba, de eltiltást senkinek nem szeretnék adni, bármilyen idióta is.
- Vagy küldjük el egy tanárhoz? Várkonyi? Várffy? - kik is a legrettegettebb tanárok az iskolában? - mondjuk sütőt kapargatva is megnézném Moon tanárnőnél... - áh, alapból nem szoktam élvezni a büntetéskiosztást, de most... Most jól esik. Megnyugtat, hogy valamennyire hatalmam lehet a fiú fölött, ez az igazság. Érzékeltem odabent Laura csodálkozó tekinteteit, így tudom, hogy valószínűleg egy magyarázattal is tartozom neki, de még azelőtt le szeretném pakolni fogoncunkat a körletében.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

RAWRR :3

*-*-*-*-*-*-*-*
 I  I III I  I
  I  IIIII  I
    IIIIIII  
    IIIIIII~~~~~~
     II II
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. július 28. 13:54 | Link

Más a Masa

Na és akkor a sütievés? Az oké?

Ez az este tele van meglepetésekkel számomra. Tudtam kontrollálni az eseményeket, amin ugyan még mindig nem gondolkodtam el. Most meg átveszem a vezető szerepét és én teszem helyre a rendbontónkat. Ennek az okára mondjuk már rájöttem, tudok én nagyon határozott lenni ha a helyzet úgy kívánja meg. Meg ha valaki a védelmemre szorul. De még így is rossz érzés, hogy elemi mágiát alkalmaztam. Hiába nem támadásra, de akkor is. Eddig csak szórakozásból használtam mások előtt, lehűteni az italokat meg ilyenek. Ez, ez most más volt.
Nem látom, ahogy a fiú próbál felállni, de így is tudom, hogy nem könnyű neki. Eleve nem egyenletesen idéztem elő a jeget, hanem enyhe lejtéssel lefelé. Tehát ahogy megmozdul csúszni fog. Hogy végül milyen elegáns, vagy éppen nem elegáns mozdulattal áll talpra azt számomra homály fedi. De amikor visszafordulok már áll és bizonytalanul pislog ránk. Biccent csak egyet és elindul, talán nem mer megszólalni. Nehogy még rosszabb helyzetbe kerüljön. Helyes! Jól teszi! Masírozzon szépen csendben előttünk.
Egy darabig némán terelgetjük az iskola folyosóin Bélát, aki néha-néha visszanéz ránk. Nyilván picit aggódva várja az ítéletet, amit a két felbosszantott prefektus – vagyis mi – fog rá kiróni. Hagyom nyúlni a pillanatot, és ráhagyni Masára, hogy ő hozza fel a dolgot. Őt alázták meg, hát mondja ki ő mi legyen a sorsa a fiúnak.
- Határozottan könnyen is ment – súgom vissza a lánynak. De tényleg, nem számítottam arra, hogy ennyitől meghunyászkodik Béla. Már pedig nagyon be van rezelve. Az a tekintet, amit ránk vet amikor Masa felveti, hogy érjük el, hogy eltiltsák a kviddicstől … hát tényleg retteg. Elkapom ugyan Masa jelzését, hogy csak szórakozik, de már belekezdtem a válaszadásba.
- Hát, eléggé későre jár. A büntetést ez biztosan súlyosbítja. Az főleg, hogy ellenállást tanúsított. Kviddicstől? Hát, nem tudom, te jobban képben vagy ez ügyben, de lehetséges – töprengő hanglejtésem nem sok jót ígér szegény fiúnak. Pedig nem hiszem, hogy el lehetne tiltatni egy ilyen kihágás miatt. Ha bántaná egy játékostársát, na az már valószínűleg ezt  a szankciót vonná maga után.
- Tanárhoz? Inkább ne. Lehet, hogy túl könnyű büntetést osztanának ki rá – már pedig Masa ezt biztosan nem szeretné. Béla leszegett fejjel bandukol, csak hallgatja a beszélgetésünket. Mi pedig belekezdünk egy néma párbeszédbe, próbáljuk eldönteni, hogy mi is legyen a fiúval. Végül megegyezünk, és mivel Masa nem úgy fest, mint aki képes lesz röhögés nélkül elmondani a dolgot, így végül én szólítom meg Bélát.
- Állj csak meg egy kicsit! – megvárom míg visszafordul, megsemmisült ábrázattal az arcán. – Mivel kviddicses vagy így a témába vágóba büntetést szabunk ki rád: a lelátó padjairól kell lekapargatnod az összes rágógumit. Körömreszelővel, csak hogy megkíméljük a kezedet és ne kelljen az undorító ragacsba nyúlkálnod – kegyesek vagyunk, egy szót nem szólhat. Még eszközt is kap hozzá. Vagyis majd fog, mert nálam nincs ilyesmi. – Holnap keresd fel Masát reggeli után, átadja neked a felszerelésed és neki is kezdhetsz a feladatnak. Ha elkészültél szólj és leellenőrizzük. Na, innen már csak betalálsz a körletedbe, ugye? – biccentek egyet Masának, hogy adja vissza a cuccait a srácnak, aki egy szó nélkül elsiet. Kicsit fehér ugyan az arcra és papírvékonyra préselte össze az ajkait az ítélet kinyilvánításakor, de legalább befogta azt a nagy száját. Megvárjuk a lánnyal, amíg Béla végre az övé közé nem kerül, majd gyorsan Masára sandítok.
- Nya, ez is megvolt. Viszont nekem most vissza kéne mennem a konditerembe. Elfelejtettem megszüntetni a jeget. Elkísérsz? – hát igen, mindenre nekem sem sikerült figyelnem. Nem kérdezek semmi mást, faggatózni nem fogok. Látszólag már egész jól van, majd elmondja, hogy mi is volt ez az egész ha akarja. És úgy tűnik akarja, ugyanis velem tart. Hamarosan már a terembe vagyunk, a jég közben olvadásnak indult. Egyetlen intéssel eltűntetem az egészet, szeretek néha kézmozdulatokat tenni elemi mágia alkalmazáskor, bár már egyáltalán nem szükséges. De mókás tud lenni. Majd leülök az egyik zsámolyra és csendesen figyelem a prefitársamat. Figyelek, mondhatja.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
offline
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. augusztus 3. 21:54 | Link

Laura a ma ura
Teljesen tökéletes ^^ - a kviddicsmeccs után pár nappal

Tisztában vagyok vele, hogy csak azért ekkora a szám, mert Laura velem van. Nem akarok töprengeni a "mi lett volna ha" típusú gondolatokon, köszönöm, nagyon örülök én annak, hogy az történt ami. Ledobjuk a csomagot a körleténél, aztán mindenki megy a dolgára, meg is van oldva. Egy mosollyal (hogy ha esetleg Béla hátrafordulna, lássa, hogy nem adtam meg magam) bólintok vissza Launak, ami kiszélesedik ahogy velem együtt kezd töprengeni. A kviddics vonalon könnyen, és gyorsan jutunk el a döntéshez, ami bár elég szenya egy feladat, tudom, de valahogy éppen akkor egyikünk sem tudja sajnálni a fiút. Legalábbis én biztosan nem, de Lau is csak annyira, hogy a segédeszköz ötletét felhozza. Ha úgy vesszük, ezzel a fiú nekem is jó szolgálatot tesz, hiszen amikor majd a következő meccsen a lelátón izgulok, nem fogok belekapni egy-egy odakövült rágógalacsinba.
- A könyvtárban megtalálsz - teszem hozzá az instrukciókhoz, annyira szenya azért nem vagyok, hogy átkutattassam vele az egész kastélyt. Ennyi kis segítséget kaphat. Sőt, lehet elrejtek a táskámban egy spaklit, és ha nem szól be reggel, körömreszelő helyett azt adom oda neki. Lehet, ha.
- Jó éjt - adom át Bélának a táskáját-pálcáját, majd ahogy eltűnik a porté mögött, osztatlan figyelmemet ismét Lau élvezi. Hümmögve bólintok a kérdésére, majd ráérősen meg is indulok mellette.
Csendben sétálunk vissza a folyosókon, miközben nem egyszer nyitom szólásra a szám. Az utolsó pillanatban mindig meggondolom magam, és tekintetem világító pálcámra szegezve lépdelek tovább. Már majdnem odaérünk, amikor észreveszem, hogy magamban mondogatom az animágiás igét a lépteim ütemére. Keserű mosolyra húzódik a szám, ahogy feltűnik mennyire észrevétlenül ette be a rituálé magát a bőröm alá, ha már megnyugtatásként is ezt ismételgetem.

Megállok az ajtóban, szándékosan megvárom, hogy a lány végezzen a jég eltüntetésével. Nem tudom ugyan, hogy működik ez a képesség dolog, de véletlen sem szeretnék zavaró tényező lenni, kiiktatott meg pláne nem. Szóval, jobb a békesség. Egyébként is feltűnhetett neki, hogy amint Béla eltűnt a szemünk elől, az arcomról lehervadt a mosoly, és újra kicsit begubózódtam, nem lehet váratlan hát a passzivitásom. Tekintetemet körbehordozom az egyébként szerencsére üres teremben, majd ahogy meglátom, hogy Laura helyet foglal, és rám pillantva vár, egy mély sóhajjal lépek közelebb. Felkapok egy zsámolyt, csodálatos terelőizmaimnak köszönhetően olyan könnyedén, mint ha csak egy tollpihét emeltem volna fel, majd minél kevesebb zajjal lerakom Lau elé, és rátelepszem, szembe vele. Lábaimat felhúzom törökülésbe, ujjaim pedig rögtön rátalálnak a cipőfűzőkre, és babrálni kezdenek velük.

A számat rágcsálom zavartan, ahogy felpillantok, majd újra le. Nő bennem az idegesség, ahogy nem mond semmit, és nem is kell sokáig várni, hogy végül megszólaljak.
- Sajnálom - bökök ki először ennyit, aztán azon gondolkodom, hogy vajon arra kíváncsi miért fagytam le Bélánál, vagy hogy miért komorodtam el még előtte, a találkozásunk után.
- Azt is, hogy félre akartalak vezetni - pillantok fel rá, enyhén elpirsodott fülekkel - meg azt is, hogy nem tudtam segíteni Bélával. Én csak...
Zavarodottan túrok tincseim közé, miközben azt sem tudom, hogy éppen melyiket akarom először megmagyarázni. Kezdjük a könyebbikkel...
- Nem tudom mennyire követted a múltkori meccset - szerencsére meglepően sokakat hagyott figyelmen kívül, legalábbis erre következtetek abból, hogy viszonylag kevés figyelmet kaptam - de volt pár... Hogy is mondjam, nem túl szép, öhm, megmozdulásom, meg ilyenek. Bár ezt akkor is biztosan tudod ha nem is követted. Csak... Na.
Egy kínos fejrázást követően hallgatok el inkább, hogy ne kelljen ezt a makogást hallgatnia, és valahol a mondatom vége felé felhúzom a jobb lábam, majd átkarolva támasztom meg az államat. Hol Lau szemébe nézek, hol nem, hol érthető amit mondok, hol nem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

RAWRR :3

*-*-*-*-*-*-*-*
 I  I III I  I
  I  IIIII  I
    IIIIIII  
    IIIIIII~~~~~~
     II II
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. augusztus 4. 18:29 | Link

Más a Masa


A mosolyra mosollyal reagálok, még akkor is ha nem teljesen őszintén boldog az a mosoly Masától. De mosoly, és az is valami. És nem, valóban nem sajnálom Bélát. Nagyon nem volt fair, amit tett, szóval nem érdemli meg sem a sajnálatomat, sem az együttérzésemet. Igaz, hogy haragudni sem haragszom rá. Mondhatni semleges.
Szerencsére hamar elválunk a fiútól, vagyis ez inkább neki szerencse. Ki tudja, lehet hogy még tetéznénk azt a büntetést valamivel. Esetleg olyannal, hogy egy szál kötényben tegye mindezt, vagy hasonló cikis dolog. Mondjuk én inkább csak asszisztálnék az ilyen ötleteknél. Ahogy bandukolunk visszafelé abban van valami szokatlan. Hallgatunk mindketten. Vagyis inkább az a szokatlan, hogy Masa milyen hallgatag. Már nem is mosolyog egyáltalán. Nem szólítom meg, nem különösebben zavar a némaság. Szeretek a csöndes kastélyban barangolni. Pedig mennyire féltem én ettől régen! Most meg annyira élvezem, hogy sehol senki.
Zavaró tényező? Hát az nehezen lehetne a lány. Nem vagyok túlzottan fellegek felett járó állapotban lelkileg, úgyhogy gond nélkül koncentrálok a teendőimre. Ha mellettem állna, vagy teszem azt a jeges padon ülne, hát akkor sem okozna gondot, hogy mindent a normális állapotába hozzak. Anélkül, hogy bármi baja esne Masának. Csacsoghatna is nyugodtan, akkor sem zavarna. Ahogy elkészülök helyet foglalok és a terem berendezését csodálgatom időnként a lányra pillantva. Persze a szemem sarkából mindig nézem a vonásait, próbálom felmérni a hangulatát. Leül és nem tud nyugton maradni, kezeivel piszkálgat mindent, amit ér. Zavarban van. Az nem jut az eszembe, hogy amiatt is, hogy én nem szólalok meg. De nem akarom lerohanni igazából. Nem is tudom, hogy mit mondhatnék hirtelen.
Enyhén félrebillentem a fejem, amikor végül megszólal, elraktározva magamban azt is, amit mond és azt is ahogyan mondja. Megrázom a fejemet, amikor Bélát említi. Nem kell bocsánatot kérnie azért, hogy nekem kellett elintéznem azt a majmot.
- Semennyire. Nem vagyok valami nagy kviddics rajongó. Valakik játszanak valakik ellen. Az egyik csapat veszt, a másik nyer – vonom meg a vállamat. Számomra ez bőven elégséges információ a sportról. Ennél több úgysem marad meg bennem. Se a pontállás, se az, hogy ki sérül meg, vagy ilyenek. Ha mondjuk Danka játszik akkor azért ennél kicsit jobban figyelek, legalább annyira, hogy azt tudjam, hogy őneki nincs baja. De pár nap alatt elfelejtem akkor is, mindent amit addig megjegyeztem a meccsről. Szóval most sem tudom, hogy mire utal a lány. – Mindenki hibázik néha. Van, hogy csak kisebb hibákat követnek el, van hogy nagyobbakat. De itt vagy, élsz. Gondolom senki más sem halt meg, vagy került nagyon durva állapotba. Szóval olyan oltári nagy gubancot nem csinálhattál.
Persze ezt lehet, hogy ő máshogy látja. Meg a csapattagjai is, ha például miatta veszítettek el egy meccset. De az csak egy meccs, még bőven van esélyük megfordítani az állást meg minden. Azt hiszem nagyon naiv vagyok ezzel a sporttal kapcsolatban.
- Gondolom akkor az Eridon ellen játszottatok. Nem volt szép Bélától, hogy ilyen övön aluli ütést mért rád. Úgy, hogy rajtakaptuk a szabályszegésen – megcsóválom a fejemet, hiszen ez tényleg nem fér bele a fejembe. Mit képzelt? Hogy majd megúszhatja ha a porba tiporja a prefektust? Iszonyat peches napja volt akkor a fiúnak, hogy én is pont itt voltam. Ezen a ponton viszont eszembe jut, hogy pontosan mi is történt és finoman remegni kezdek. Hozzám ért a fiú! És mégis, képes voltam megőrizni a józan eszemet, és helytálltam ebben a helyzetben. A megfutamodás lett volna pedig az alap reakcióm. Eddig zubogott az ereimben az adrenalin, de most, hogy már megoldódott minden, már kiürült teljesen és én majd’ megfagyok a hirtelen ürességtől.
- Hogy érted, hogy félre akartál vezetni? – teszem fel a kérdést, hogy eltereljem a figyelmemet. A tényleges kérdés inkább az lenne, hogy miért. Jobb kezemmel szórakozottan babrálni kezdem a köves karkötőmet, bár nem szükséges lenyugtatni magamat, pusztán megszokásból teszem. Hogy csináljak valamit. Néha-néha rápillantok Masára, de már nem kielemzős célzattal, csupán érdeklődően.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
offline
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. augusztus 4. 19:54 | Link

Laura a ma ura
a kviddicsmeccs után pár nappal

Beigazolódni látszik a sejtésem, miszerint nem igazán követi figyelemmel a kviddicses dolgokat. Persze, valószínűleg ha tudna mindent, nem nézett volna értetlenül Béla szavai után rám. Az, hogy nincs tisztában a történtekkel kicsit oldja bennem a feszültséget, lejjebb ereszkednek a vállaim. Ha vannak akikhez nem ért el a dolog, akkor talán nem is olyan nagy a pletyka mint képzeltem. Megmosolygom a hozzállását, miközben sokadik csomómat kötöm a fűzőkre. Ha én is így fognám fel, hogy valaki nyer, valaki veszít, lehet könnyebb lenne, de nem teszem. Kikerekedett szemekkel nézek fel rá, hogy mit akar a mindenki él dologgal, majd egy néma Ó-ra húzódik a szám, ahogy kifejti.
- Hát öhm, nem, tényleg nem, de... Azért ne ehhez mérjük szerintem a hibákat - ha valaki meghalt volna, azt hiszem most tényleg nem beszélgetnék itt ilyen kedélyesen. Már amennyire ezt kedélyesnek lehet nevezni, ugye. Elnevetem magam, ahogy rákérdez az ellenfelünkre, hiszen na, ha erről is csak találgat, akkor tényleg nem kell attól tartanom, hogy a következő pillanatban kinevet. Jó, valószínűleg egyébként sem kellene, de hát a paranoia nagy úr. - Hagyjuk is, nem fontos. Véletlenül sajt magamra ütöttem egy gurkót, de... Mindegy, tényleg nem fontos - ingatom meg a fejem a dologra, ejtve ezzel a témát. Elmondtam neki, hátha így kevésbé éri váratlanul ha egyszer mástól hall a dologról, de nem akarok jobban belemenni. Úgy láttam, hogy nem érinti túl mélyen az egész kviddicsesdi, így nem tartom jó ötletnek sokáig húzni a témát. Nem vágyom arra sem, hogy vigasztalni kezdjen, azt már megtették páran, de nem lett tőle sokkal jobb. Valahogy ha meg vagy győződve róla, hogy a te hibád ami történt, nem sokat érnek az ellenkező szavak.

Végül ő maga az, aki rákérdez az érzékenyebb topikra. Zavartan felpillantok rá, majd a két cipőt kezdem el egymáshoz kötözni. Mintegy jelképes gesztus, hogy nem szaladhatok el, így próbálom rávenni magam, hogy igyenis fejezzem be amit elkezdtem, mondjam ki amit ki kell mondanom, ne futamodjak meg a válaszadás elől. Nos, ha most felállnék, hasraesnék.

Sóhajjal keresem a tekintetét, de Laura sem csak rám figyel, mintha átvenné zavart hangulatomat, ő is babrálni kezd amit ér. Fura nézni, és megsajnálom, hiszen úgy érzem hogy miattam érzi magát kellemetlenül, azért amiért én gorombán viselkedtem vele.
- Hát - kezdek bele bizonytalanul, nem tudva hogyan fejezzem ki magam. - Odakint azt mondtam, hogy láttam valamit, pedig ez nem volt igaz. Az, hogy Béla végül itt volt, csak egy nem várt... Körülmény, és az egész hadonászás ott meg minden... Az csak azért volt, hogy lehetőleg ne vedd észre, hogy elkomorodtam tőled.
Lassan, darabosan adom elő a mondandómat, menet közben keresgélve a szavakat. Amint rájövök, hogy hogy hangzott az utolsó mondatom, már szólalok is meg újra, hiszen ez így olyan mintha őt hibáztatnám, pedig tényleg nem szeretném, csak... Nem igazán tudok mit kezdeni a helyzettel.
- Mármint nem úgy értem, nem tőled - na mondjuk ez sem igaz - vagyishogy tőled, igen, de nem azért mert... Vagyis, ááh - abbahagyva a nadrágom piszkálását túrok a hajamba két kézzel, ahogy megpróbálok kihozni a mondataimból bármi értelmeset. - Én csak... Bence miatt.
Nem lett sokkal tisztább, de ez már nem tűnik fel, elgondolkozom. Hol a navinés buli ugrik be, hol magamat ostorozom azért, hogy nem vagyok képes legyűrni magamban a féltékenységet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

RAWRR :3

*-*-*-*-*-*-*-*
 I  I III I  I
  I  IIIII  I
    IIIIIII  
    IIIIIII~~~~~~
     II II
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. augusztus 4. 20:29 | Link

Más a Masa


Talán ha nem lennék annyira reménytelen eset seprűnyélen ülve, akkor lehet hogy meglátnám a kviddics szépségeit. Így nem igazán. De ettől még megértem azt, hogy másoknak igenis fontos, mások szeretik, élvezik csinálni. Ha a barátaim vannak így vele akkor persze támogatom is őket, meg szívesen végighallgatom a meséjüket egy-egy meccsről. Hogy később mennyi marad meg belőle a fejemben? Hát nem sok. A lényeg az igen, főként az, hogy ők hogyan vélekednek, hogy éreznek az adott eseménnyel kapcsolatban.
Annál nagyobb baj pedig szerintem nem történhet ha valaki életét veszti egy meccsen. Szerintem. Mások szerint egy elhibázott ütés is tragédia. De attól tényleg nem kell tartania Masának, hogy kinevetem, csináljon bármiféle bajt is. És máris sikerült kicsit oldanom a hangulatát azzal, hogy ennyire tudatlan vagyok. És még meg sem kellett erőltetnem magam hozzá.
- Gurkót? De hát azok nem arról híresek egy egyenesen arrafelé repülnek amerre ütik őket az emberek, nem? – kicsit elbizonytalanodom, bár valószínűleg jól tudom. Megütnek egy gurkót, az megy egy ideig abba az irányba amerre ütik, aztán irányt váltanak. Nekem teljesen belefér a dologba, hogy visszafordul arrafelé, amerre ütötték. Az már más kérdés, hogy Masa esetleg nem vette észre, hogy megint őt célozza az a gonosz. De ez akkor sem akkora nagy tragédia. Öngólt rúgni, vagyis dobni. Na az sokkal nagyobb szégyen. Ezt nem osztom meg vele, ahogy nézem ő már nem kíván erről beszélni. Bátorítóan rámosolygok, hiszen ez még tényleg nem a világvége.
Nem, tényleg nem csak őt figyelem. Viszont ennek nincs köze az ő hangulatához. Sokkal inkább ahhoz, hogy tényleg most kezdek csak rádöbbenni, hogy mi is történt. Nem éreztem úgy eddig sem, hogy gorombán viselkedett volna velem. Másképp, mint szokott az tény. De nem volt annyira más, hogy szembetűnő legyen, hogy arra gondoljak hogy én okozom a dolgot. Amikor azonban beszélni kezd akkor felpillantok rá. Érdekes, amit mond. Szóval tulajdonképpen csak mázlija volt, és jól jöttek ki a dolgok. Velem van a baja. Fel is vetődik rögtön a kérdés bennem, hogy mit tettem? Még a szemöldököm is felszalad enyhén. Legjobb tudomásom szerint semmit nem követtem el ellene.
Sok időm nem jut sem az önmarcangolásra, sem pedig a töprengésre hiszen már folytatja is tovább. Próbálja valahogy elmondani az egészet. Azt világosan látom, hogy nem könnyű erről beszélnie. De hogy mi van a háttérben, hát arra nem jövök rá. Talán nem is jönnék rá sose. Így hát amikor kimondja Bence nevét azonnal eltátom a számat és csodálkozó arckifejezéssel nézek Masára.
- Bence? Mi van Bencével? – teszem fel reflexből a kérdést. Jóban vagyok a fiúval, szoktunk beszélgetni, elhülyéskedtünk. Csereüzletet bonyolítottunk le. De mi van vele, ami miatt ő … áá. Csak nem? Töprengve szemlélem a lányt, még mindig azon gondolkodva, hogy vajon jó-e sejtésem. De ez csak egyféleképpen derülhet ki. – Nem tudom, hogy esetleg mit láttál vagy hallottál … de … engem nem érdekel Bence. Csak barát.
Képtelen vagyok megállni, hogy el ne mosolyodjak, annyira emlékeztet ez a beszélgetés egy másikra. Egy régi beszélgetésre, amikor én voltam abban a helyzetben, mint most Masa. Kicsit mások voltak ugyan a körülmények, de ez a ’csak barát’ téma az teljesen megegyező. Nyílt és őszinte tekintettel keresem a lányét. Az igazat mondom. Soha nem is érdekelt engem az a fiú. Vajon jó a megérzésem? Masának többet jelentene Bence?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
offline
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. augusztus 4. 21:15 | Link

Laura a ma ura
a kviddicsmeccs után pár nappal

Kínosan nevetgélek, ahogy de, pontosan fején találja a szöget. Gurkó, igen, ami arra van hogy elüsd. Ahaam, tudom én is, de hát ha egyszer képtelen vagyok rendesen koncentrálni arra amit csinálok? Akkor meg is érdemlem...
- De - bólintok végül, ráérezve, hogy azért ez csak szorul még némi magyarázatra. - Magam elé ütöttem, csak aztán elbambultam, és belerepültem.
Szomorú dolog ez a terelősdi. Persze, lehetne ezt normálisan is csinálni, nyilván nem úgy fárad le a pályáról minden játékos mint én, de persze nem kizárt, hogy szimplán én vagyok az, aki nem odavaló.

Kinyitom, majd összetárom a szám ahogy visszakérdez, hogy mi van Bencével. Egészen eddig nem tudtam mit, hogyan és mennyit fogok neki elmondani, de megadom magam, és a tervemben már a "mindent" szerepel.
- Tudom, én csak... - szép az elhatározás, de bajok vannak a megvalósítással. - Mármint, ő is ezt mondta, és nem is feltételeztem, de - a nyökögés megmarad, abbapedig megintcsak nem gondolok bele, hogy a nem feltételezés akár sértően hangozhat a lány számára. Rózsaszín szakállas Merlinke, kit áltatok? Nem gondolok én itt semmit, csak mondom ami a számra jön.
- Csak láttalak titeket a navinés bulin, aztán hallottam, hogy volt egy házibulitok is, és féltékeny lettem azt hiszem - hangom nem több motyogásnál, ahogy próbálom úgy megmagyarázni a dolgot, hogy ne rontsam tovább a helyzetet. - És ő is mondta, hogy csak barátok vagytok, mielőtt összejöttünk, hiába, nem tehetek róla, de akaratlanul az jutott eszembe amikor megláttalak, érted?
Elég elkeseredett szemekkel nézek fel rá, hiszen ahogy megpróbálom megfogalmazni miért is érintett kényelmetlenül a találkozás, már számomra sincs túl sok értelme. Kínomban az már fel se tűnik, hogy a nagy magyarázkodás közben elkotyogom azt is, hogy történt ez-az a vizes barlangban, amikor áthívtam Bencét a levitába. Jó, persze, a kviddicspályás megmozdulásom után biztosan tudja ő is... Vagy mégsem? A bénáskodásomról sem értesült. Akkor erről miért tette volna? Vagy pont hogy a fiúhoz fűződő kapcsolata az ami miatt hallhatta a dologot? Nem beszéltünk arról Bencével hogy ezt az egészet mennyire verjük, vagy nem verjük nagydobra, de azt hiszem ha én megcsókoltam egy stadionnyi ember előtt... Hát, valahogy nem tudnék haragudni, ha beszélt volna a dologról másoknak. Egyébként sem tudnék, de így? Biztosan nem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

RAWRR :3

*-*-*-*-*-*-*-*
 I  I III I  I
  I  IIIII  I
    IIIIIII  
    IIIIIII~~~~~~
     II II
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. augusztus 5. 12:18 | Link

Más a Masa


- Megsérültél? – teszem fel a legfontosabb kérdést végre. Oké, a gurkó rossz, csúnya gonosz aljas módon nekiáll megtámadni Masát, ahelyett, hogy az ellenfelet célozná. Az oké, hogy a lány nem figyelt, de lehetett volna annyi tisztesség abban a labdában, hogy elugrik az útjából. Na, van még valakinek kérdése, hogy miért is nem kviddicsezem?
Tudja? Bence is azt mondta? Miért kerültem én egyáltalán szóba közöttük? Most már az összes pénzemet fel merném tenni arra, hogy igazam van: Masa féltékeny. De pont rám? Jó, mondjuk a féltékenység nem válogat, én aztán tudom. Én is az voltam. Tudom milyen pocsék. Csupán én egy fotó miatt. Ő meg látott is a fiúval. Igaz, hogy egy fél kviddics-csapat elfért volna kettőnk között, hiszen nem én pacsiztam meg ilyesmiztem Bencével. Az Dana volt. Szóval, miért pont rám?
- Tehát elhitted neki, de mégse tudtad kiverni a fejedből a gondolatot – szűröm le a lényeget az elmakogott történetéből. Nem veszem sértőnek, hogy nem feltételezte, hogy bármi közöm lenne Bencéhez. Igaza van. Abban mi a sértő?
Na álljon meg a menet! Mielőtt összejöttek? Elkerekedik a szemem, ahogy felfogom ezt az információt. Ez új nekem. Teljesen. Jó, nekem sok minden új az tény. De a lényeg, hogy nem hallottam eddig róla, se Bencétől se mástól. Nem szokásom belemászni mások magánéletébe, belekérdezgetni sem, még ha észre is veszek dolgokat akkor sem.
- Örülök nektek! – mosolyra húzódik a szám, ahogy gratulálok neki. Hiszen ez jó! Majd sóhajtva mesélni kezdek neki. – Egy ideje már nem találkoztam Bencével. Mármint persze sokszor látom, meg köszönünk, de körülbelül ennyi. Amúgy sem beszélgettünk sose az érzelmi dolgainkról – vonom meg a vállamat, ahogy kifejezem azt az egyszerű tényt, hogy nem mondott nekem semmit a fiú.
- Meg igazából, el is voltam foglalva a saját szerelmi életemmel, amiről persze ő nem tudott. Különben biztos mondta volna, hogy nagyon kedvelek valakit – most én hadoválok össze-vissza. Hiszen az addig rendben van, hogy a lányoknak elmondtam a dolgot … kénytelen is voltam. Ahogy kinéztem az Udvar után, hát még szép, hogy kiszedték belőlem. De nem mondtam el még senkinek rajtuk kívül. Főleg nem úgy, hogy én hozom fel a témát. Viszont szeretném egyszer s mindenkorra letisztázni Masával azt, hogy tőlem azt nem kell félnie. Se most, se máskor. Veszek egy nagy levegőt, és lesütöm a szememet, majd kibököm.
- Szóval nekem már jó ideje tetszik Thomas. Nemrég meg … hát … szóval. Együtt vagyunk – még így is csak kinyögni sikerül, na nem azért mert annyira nehéz beszélni róla. Inkább azért, mert a ’járunk’, ’összejöttünk’ és egyéb szavak olyan furcsán hangzanak nekem. Még nem sikerült a megfelelő kifejezést megtalálnom, ami leírja a dolgokat úgy, ahogy szeretném. Felpillantok Masára, enyhe pírral az arcomon. Ez most a vallomások estéje úgy néz ki. De hát mi mást csinálhatna két prefektuslány az őrjáraton? Megbüntetnek valakit, majd átbeszélik a szerelmi életüket.
- Amúgy, én is voltam féltékeny. Tudom mennyire pocsék, és mennyire irracionális az egész – vonom meg a vállamat, jelezve, hogy nem vettem magamra a dolgot. Azt azért remélem, hogy ezek után kikerülök majd a képből, és nem lesz többé rám féltékeny. Hiszen tényleg semmi oka nincsen rá.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
offline
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. augusztus 8. 10:57 | Link

Laura a ma ura
a kviddicsmeccs után pár nappal

Egy szomorú nyüsszentéssel rázom meg a fejem, válaszul. Persze, volt ott pár lila folt, meg sajgott rendesen, de semmi komoly bajom nem lett, ha nem gyulladok be, simán játszhattam volna tovább. Sajnos a gurkóknak tényleg nem jellemző tulajdonságuk a játékosok kikerülése, bár ennek azért legtöbbször örülni szoktam. Aki a legközelebb van, azt szeretik, ettől lesznek kiszámíthatóak, és ettől tudunk tervet kovácsolni velük főszerepben. Csak az emberi tényezők ugye, azok aztán keresztül tudják húzni a legklasszabb elképzeléseket is.
Féltékenységemnek nincs igazán a szó szorosan vett értelmében célpontja. Eleve furcsán jött ki, hogy akkor láttam meg őket, amikor Jun miatt egyébként is padlón voltam, de akkor még nem is igazán értettem miért fáj az nekem, ha Bence jól szórakozik. Jó, igazából ezt most sem értem, de valószínűleg kicsit túlreagáltam akkor, és csak ez a felfokozott érzés maradt meg bennem, ez az ami végül alattomosan meggyőzött arról, hogy okom van féltékenykedni.
- Hát, inkább csak megmaradt bennem hogy mit éreztem akkor, azt hiszem - próbálok egyszerre én is rájönni mit miért tettem, és ugyanezt valamennyire érthetően átadni a lánynak. - Nem is igazán gondolat, csak egy emlék... Nem tudom ez most mennyire volt érthető.

Először nem esik le mire mondja, majd ahogy szépen lassan visszagondolva saját szavaimra végre kapcsolok, lassan húzom be a nyakam, még jobban elvörösödve. Mármint, én öhm, szóval, ezt nem így terveztem, na. - Köszi - motyogom végül zavartan, miközben fülem mögé simítok egy elkóborolt hajtincset. Cipőm oldalát piszkálgatva hallgatom ahogy picit részletesebben mesél az elmúlt hetekről, és ő is megerősíti azt amit fejben eddig is tudtam, hogy nincs köztük, és nem is volt semmi. Érzem, hogy neki sem kellemes a téma, mármint persze, ez nem olyan csevegős, sütizős program ahol eltrécselgetünk az időjárásról, meg a tanulnivalókról. Pont ellenkezőleg, igyekszünk megnyílni egymásnak, hátha tisztázhatjuk így a félreértéseket, ez azonban sosem egyszerű.
Érdeklődve pillantok fel rá, ahogy saját magára tereli a szót. Megrebben a szemöldököm, ahogy megnyílik, majd elkerekedett szemekkel húzom fel a másik térdem is az államhoz, hogy labdapózba gömbölyödve figyelhessem feszült várakozással. Arcomra végre őszinte mosoly kúszik, ahogy Thomasról beszél, mert bár az emlék emlék, és még mindig ott van, valahová a háttérbe szorul az új hírekkel szemben. Mi érdekesebb mint egy épp önszántából valló ember?
- Sosem vettem volna észre magamtól - ismerem be, bár a prefektusiban (meg igazából az egész iskolában) nyílt titok hogy mennyire könnyen lehet eltitkolni előlem dolgokat - úgyhogy köszönöm, hogy elmondtad.
Megmondom őszintén, nem figyeltem meg annyira őket, így minden esetleges gesztusról lemaradtam közöttük. Azt tudtam, hogy jóban vannak, az mindenkinek világos volt, de hogy ennyire? Habár a saját kapcsolatomra sem gondoltam addig amíg létre nem jött, szóval lehet bennem van valahol a galiba. Vagy csak simán diszkréten viselkednek, és mondjuk nem ülnek ki a folyosóra összebújni, vagy hasonlók. Nem teszem hozzá, hogy remélem boldogok lesznek együtt, mert félek, hogy a korábbi féltékenységem után furcsán venné ki magát.

- Annyiból volt csak jó, hogy emiatt jöttem rá, hogy sz... Mit érzek iránta - fújom ki a levegőt, amit tudtomon kívül tartottam bent idegesen. Lassan visszarendezem lábaimat törökülésbe, miközben megfékezem a kibukni készülő sz betűs szót. A rossz emlékek ugyan nem tűnnek el, mégsem hiszem, hogy a továbbiakban problémát fog jelenteni a dolog. Legalábbis Laurával biztosan nem. Nem is azért, amit mondott, hanem azt ahogy mondta, megértően, őszintén, amit igazából nagyon becsülök benne. Nem tudom nekem mennyire lett volna türelmem valakihez fordított szituációban, de remélem soha nem is kell megtudnom.
- Kire voltál féltékeny? Már ha megkérdezhetem - biccentem oldalra a fejem, lassan szétbogozva a keresztbe kötött cipőfűzőket, és normális helyzetébe rendezni vissza. Már nem kell tartani attól, hogy elmenekülnék.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

RAWRR :3

*-*-*-*-*-*-*-*
 I  I III I  I
  I  IIIII  I
    IIIIIII  
    IIIIIII~~~~~~
     II II
Szamosvári Zsombor
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 125
Írta: 2019. augusztus 9. 15:43 | Link

Thomas

Zsombesz és a sportok úgy ütik egymást, mint a kő-papír-ollóban, ha egyszer mutattok ollót. Pici kora óta gyűlöli a sportokat, a mugli sulijában ráadásul egy kiállhatatlan testneveléstanárt sikerült kifognia, ami még tovább rontott a helyzeten. Néha, amikor apukája nagy nehezen rávette, hogy mozogjanak, legalább menjenek el futni, hajlandóságot mutatott rá, de jó, ha ez évente háromszor-négyszer előfordult.
Egyébként Zsombor rendkívül szerencsés, ugyanis remek géneket örökölt: totálisan mit, és mennyit eszik, képtelen hízni. Mivel izom nagyon nincs rajta, így tulajdonképpen csontból és bőrből tevődik össze a srác.
De akkor jön a kérdés, hogy mégis mi a fészkes fenéért igyekszik az Erőnlét terme felé, ha gyűlöl edzeni, haverjaival meg aztán végképp nem jár le sportolni... Nos, ami azt illeti, pont abban a korban van, amikor a legfontosabb, hogy egy srác minél kimunkáltabb külsővel rendelkezzen, hiszen lassan 15 éves lesz. Sok lány után megfordul, és ez fordítva is igaz, ugyanakkor azt is tapasztalja, hogy a lányok, rendszerint az izmos fiúkat kedvelik. Vagy azokat, akiknek már szőrösödik az arca. Mivel az utóbbi kb. 20 éves koráig nem fog megvalósulni, úgy határozott a testével kell kezdenie valamit.
Ilyen undorral, lomhasággal, és nemakaromsággal még bájitaltanra sem lépked, de ahogy egyre közeledik a terem felé, minden porcikája tiltakozni kezd. Hirtelen ilyen apróságok jutnak eszébe: Jaj, hiszen mindjárt itt vannak a vizsgák, és én még sehol sem állok! Megbukok és örök szégyen leszek! Vagy: Fuu, reggel óta nem ettem, nem ittam, lemegy vércukrom és megdöglök! És még tudná sorolni a kifogásokat, amiért nem kellene itt lennie, de mégis.. Erőt vesz magán, benyit a terembe, és... Megáll. Szemeit összeszűkíti, kicsit beljebb lépdel, és azon tanakodik, hogy most mégis mi a fenét tegyen. Egy géphez sem ért, fogalma sincs hogy kell őket használni. Szemeivel súlyzó, vagy ugrálókötél után kutat, kb. csak azokat ismer.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. augusztus 9. 22:16 | Link

Zsombor
hétköznap délután a gépek közt | x

Egyszer én tartottam már ide a terembe ám, azonban Paijal elkeveredtünk Bangkok utcáin. Igen, velem csak így ilyenek történnek. Alap. Rendben, igaziból a Kívánságok termébe nyitottam be véletlenül, ahol a srác éppen szülővárosát rótta, én meg csatlakoztam hozzá.
Most megint itt vagyok! Ugyanúgy fehér pólóban, szürke melegítógatyában és egy laza csukában. Valamiért van a vállamon egy sárga törölköző is. Úgy láttam az An Dojoban, hogy van ilyen az embereknél. Ezzel törlik az izzadtságot? Gondolom. Elég az hozzá, bácsikám edzeni kezdett engem végre, azonban ez csak hétvégéken van és én közben is szeretnék mozogni kicsit. Az egy dolog, hogy sokat sétálok meg csomót táncolok otthon magamban, viszont felmerült bennem, erősíteni is lehetne. Csak állóképesség megőrzésnek, fejlesztésnek.
Lézengek a gépek, eszközök között. Egy csapat diák van itt még rajtam kívül, együtt jöttek, éppen labdáznak a helyes kis pályán. Feldobom a törölközőt az egyik vasra és úgy döntök, ezzel kezdek mondjuk: szimpla rudaknak tűnnek, amiken lehet húzódzkodni meg ilyesmi. Viszont mielőtt felcsimpaszkodnék, nekiállok bemelegíteni. Anélkül nem szabad. Hajolgatok, karjaimmal körzök, térdeimet huzogatom fel mellkasomhoz. Elpillantok a bejárat felé, mikor bővül a társaság egy új, tétova taggal. Rámosolygok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. augusztus 10. 10:19 | Link

Más a Masa


Annyi eszem azért igazán lehetne, hogy rájöjjek magamtól is arra, hogy a találkozás a gurkóval nem éppen kellemes és fájdalommentes dolog. És hogy valami minimális sérüléssel jár egy ilyen ütközés. De nem, persze ez csak akkor jut az eszembe, amikor felnyüszít Masa. Úgy tűnik viszont, hogy komoly baja nem lett. Még szerencse.
- És, ahogy most megláttál az felidézte benned azt az estét – bólintok egyet jelezve, hogy értem mire gondol. Nem tudnám ugyan megfogalmazni én sem annál jobban, ahogy ő tette. De értem miről beszél. És mivel Masát mindig is bírtam, és tényleg nem szeretném, ha a jövőben bármiféle gubanc adódna köztünk, így kénytelen vagyok nyílt lapokkal játszani. És elmondani neki mindent. Bármennyire is ódzkodom attól, hogy szavakba öntsem az érzéseimet. Először csak a barátjával kapcsolatban. Aztán rátérek a saját kis dolgaimra. Nem azért, mert mindenáron világgá akarom kürtölni, ugyan dehogy. Hanem pont azért, hogy tényleg értse meg a lány, hogy soha, de soha nem fog történni semmi olyan, ami miatt tényleg oka is lenne féltékenykedni rám. A legkézenfekvőbb okot viszont nem közlöm vele: miszerint szabályosan rosszul lennék, ha Bence közelítene hozzám, hozzámérne. Vagy akárki más.
- Ezen nem lepődöm meg. Mi egy kicsit, hát … mondjuk úgy, hogy visszafogottabbak vagyunk – felelem egy halvány mosollyal. Meghagyom neki, hogy azt higgyen, amit akar ennek okáról. Ha eléggé ismeri a fiút, vagy észrevette esetleg az én érintéses problémámat az imént, akkor biztos, hogy tiszta sor neki minden. Idővel úgy is megtudja mindenki, ha máshonnan nem is, hát a pletykás portréktól. Kérdés, hogy mennyire száll el a fantáziájuk. Tartok tőle, hogy nagyon.
- Ó, igen! Arra tényleg nagyon jó! – bólogatok egyetértően nevetve egyet. Nem kerüli el a figyelmemet az sz-betűcske, és a szó hirtelen visszaszívása. Teljesen meg tudom érteni a dolgot, eddig én sem mertem használni, de még a gondolataimba sem nagyon. Túlságosan, túlságosan … nem tudom megmondani, hogy milyen. Egy biztos, még nem vagyok felkészülve rá, hogy elhangozzon az a szó a számból.
Visszakérdez, hát persze, hogy rákérdez. Elhúzom a számat, mert eléggé furcsa egy eset volt. Nem mintha Masáé nem lett volna az, ha jobban belegondolunk. És ő is elmondta őszintén, szóval talán nekem sincs okom szégyenkezni, talán.
- Annie-re. Tudod, a Brightmore lányra. Igazából pár fénykép miatt – csóválom meg a fejemet, miután halkan felelek. Nem is azért, mert személyesen láttam volna valamit. Nem. Hanem pár fotó miatt. Én tényleg teljesen hibbant vagyok. Még most is eléggé felzaklat, ahogy erre gondolok, neki is állok csavargatni a hajamat. Rossz szokásom. Most én szeretnék menekülni, vagy inkább a föld alá bújni. Bár voltaképpen, ha nem látom meg azokat a képeket, akkor most nem tartanánk itt. Akkor ki tudja, hogy mikor jöttem volna rá, hogy nagyon kedvelem őt. Szóval, ha így nézzük hálás lehetek Annienek, meg a fotóinak. Csak nem könnyű így nézni, sokkal könnyebb úgy, hogy idióta vagyok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
offline
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. augusztus 12. 16:12 | Link

Laura a ma ura
a kviddicsmeccs után pár nappal

Igazából kicsit úgy érzem magam, mint valami elfuserált kamion. Vagy mi, kaméleon. Az állat, na az. Váltakozva sápadok el mert szégyellem magam, vagy épp pirulok el zavaromban, és valahol a tudatom mélyén ott motoszkál, hogy mi van ha valahogy megindult az animágiás folyamat bennem, és örökre ez lesz a sorsom. Mindig tudni lehet majd hogy mit gondolok, mit érzek, és ez sajnos nem egy olyan kilátás ami boldogsággal tölt el. Csak bólintok, hogy igen, valami ilyesmiről van szó, bár teljesen pontosan én sem tudom megmondani mit miért éreztem. Az egész érzelmi téma úgy ahogy van, zavaros. Mégis kinek az ötlete volt amúgy azt mondani, hogy egy 17 éves már felnőtt? Vagy csak én vagyok ennyire lemaradva?

Szavaira akaratlanul is elpirulok, és engedem hogy tincseim kicsit elém csússzanak. Visszafogottság... Önkéntelenül is eszembe jut a csók, azazhogy eszembe jutnak a csókok odalent a barlangban, és úgy érzem ezt mindennek mondhatom, de visszafogottnak nem igazán. Nem is beszélve a kviddicsmeccsre ahol mindenki előtt... Nenenee, ebbe most nem akarok belegondolni. Nem bántam meg, de azt... Azt nem úgy kellett volna. Elrontottam, és ezt tudom is jól. Azon azonban nem tudok nem elmosolyodni amit a lány mond, és hogy mennyire boldognak látszik éppen. Nem, nem igazán ismerem Thomast, legalábbis nem jobban mint egy prefektustársat szokás, és őszintén szólva Laura problémáját sem vettem észre, így nem is gondolok a dolog mögé többet. Mondtam már, hogy nem igazán veszem észre a dolgokat, nem? Nekem ki kell mondani valamit ahhoz, hogy meg is értsem, észre is vegyem. - Ez alapján akkor nagyon illetek egymáshoz - mosolygok rá tiszta örömmel. Bár nem vagyok annyira otthon a témában, de ha elképzelem kettejüket egymás mellett, akkor egy ilyen tipikus, nyugodt párost látok, akik a kis buborékukban ücsörögnek egymás mellett, és kézen fogva megöregszenek anélkül, hogy összevesznének. Jó, lehet ez így túl irodalmian hangzik, de tényleg... Oké, hülyeség, de ha gyerek lennék, akkor például imádnám ha ők lennének a nagyszüleim. Nem tudom miért váltják ki belőlem ezt a gondolatsort mondjuk, de ez van.

Vele nevetek, félig magamon félig a helyzeten, majd érdeklődve, picit egyenesebb háttal várom a történetet. Nem nyom már össze annyira a saját zavarom, így figyelni is jobban tudok, az pedig hogy a saját gondjait osztja meg velem, még inkább megnyugtat. Mondjuk azért ne csináljunk ebből rendszert mert valamelyikünk belepusztul. Hümmögve rágcsálom a számat a rövid összefoglaláson, hiszen teljesen meg tudom érteni miért piszkálta őt a dolog.
- Hát szerintem a fénykép még rosszabb is mint elkapni pár pillanatot saját magad - kezdek bele vontatottan, félig hogy őt megnyugtassam, félig hogy magamat. - Hiszen ha fotót látsz, akkor az csak egy kis szelete a valóságnak, ami miatt akaratlanul is elgondolkodik az ember, hogy mi volt előtte, utána, vagy épp mi az ami még ott lehetne, de a képről lemaradt. Na meg az is benne van, hogy valaki valamiért érdemesnek tartotta lekapni a helyzetet, még akkor is ha csak pletyka keltési szándékkal, de... Valami neki is adta az ötletet, szóval... Nem tudom hogyan fogalmazzam meg, de szerintem azt még... Fájdalmasabb lehet látni. Persze ez csak az én véleményem.
Utoljára módosította:Zippzhar Mária Stella, 2019. augusztus 12. 20:07 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

RAWRR :3

*-*-*-*-*-*-*-*
 I  I III I  I
  I  IIIII  I
    IIIIIII  
    IIIIIII~~~~~~
     II II
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. augusztus 13. 12:14 | Link

Más a Masa


Észreveszem az enyhe pírt az arcán, viszont nem töprengek el azon, hogy vajon mitől. Rájött volna-e, hogy miért? Vagy mert eddig azt hitte, hogy ugyanúgy – ha nem még jobban – egymáson lógunk, mint minden más pár? Vagy mert ők nem azok? Igazából teljesen mindegy, hogy melyik az ok, mert abban biztos vagyok, hogy nem szeretnék erről beszélni. A haja mögé bújó Masát figyelve ő sem. Szóval akkor hagyjuk is. Így is épp elég rendhagyó ez a beszélgetés.
- Tényleg? – kérdezek rá hitetlenkedő hangsúllyal. Úgy gondolja? Illünk egymáshoz? Ezen sem gondolkoztam el. Nem tudom, hogy így van-e. Az biztos, hogy Ő illik hozzám. De hogy én hozzá? Hogy én lennék neki a legmegfelelőbb társ? Hát ebben már nem vagyok annyira biztos. Remélem, hogy igen. Sajnos elég jól kitűnik a szavaimból, a hangsúlyaimból hogy mennyire önbizalom hiányos is vagyok. Jó lenne ezt is leküzdeni, majd rákérdezek a dokinál, hogy erre van-e valami tippje.
Masa láthatóan egyre jobban visszatér a megszokott stílusához, bármilyen szokatlan és furcsa is ezekről a dolgokról beszélgetni, jót tesz neki. Reménykedtem ugyan abban, hogy a fotós szösszenetemre nem reagál, de mivel csak egy részét mondtam el a történetnek, így persze, hogy másképp jön le neki az egész. Végighallgatom a szavait majd sóhajtok egy nagyot megrázva a fejemet.
- Ők fotóztak. Nem más. Annie akkor kapott fényképezőt, és felavatták – semmi pletkya keltési szándék nem volt ott. Csupán egyszerűen megörökítették a hangulatot, a pillanatokat. Veszek egy nagy levegőt, majd folytatom. – Ez az egész csak azért röhejes, mert ismerem Thomast. Ha Annievel ők úgy lettek volna, elmondta volna. És ezt tudtam is, de mégis. Álltam ott a szobájában a faliújság előtt, ahol egy rakás kép ki van rakva a számára nagyon fontos emberekről. És jó páron a szemembe vigyorognak Annievel. Kiakadtam. Azt hittem, hogy a barátnője, és ő valamiért mégsem mondta el nekem. Nem volt milyen pillanatot elkapni Masa, se fényképen, se személyesen – rázom meg a fejemet a padlót figyelve. Igen, fájdalmas volt. De nem igazán a látvány, hanem az érzés, ami elöntött akkor. Meg utána a kavarodás. Te jó ég, az nem volt semmi mire kibogoztuk, hogy ki miről beszél. Természetesen azt nem veszem észre, hogy új információval láttam el prefitársamat. Mondjuk ez még elég ártatlan kis hírmorzsa, jó hogy nem említettem meg, hogy ott is aludtam.
- Bence mit szólt, hogy féltékeny voltál? Tudja egyáltalán? – emelem fel újra a tekintetem a lányra. Ha minden igaz, akkor Thomas tudja, hogy én az voltam. Igaz, nem mondtam így ki, de szerintem tudja. De ennek tuti, hogy nem fogok utánajárni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Szamosvári Zsombor
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 125
Írta: 2019. augusztus 14. 18:18 | Link

Thomas

Még van lehetőség visszafordulni, senki nem tart pisztolyt a fejéhez, hogy márpedig az élete múlik azon, hogy belépjen az edzőterembe, és... Nem, Zsombi nem futamodik meg, megragadja a kilincset, és óvatos beteszi a lábát. Lerí róla, hogy az égvilágon semmi keresnivalója nincs. Ha görnyedt tartásából nem is, mimikájából bárki rájöhet, hogy egy olyan srácnak van itt dolga, akitől totálisan idegen ez a környezet. Szemöldökét összehúzta, homlokát ráncolja, feszeng laza ruhájában. Nem tudja merre menjen, hol ácsorogjon tovább, vagy inkább megragadjon valami eszközt... Távolabb egy csapat diák játszik a pályán, tőle pedig nem annyira messze egy idősebb srác végzi bemelegítő gyakorlatait, és ekkor kap csak észbe, hogy jé, hát valóban ezzel kezdeni egy sportos délutánt! A bemelegítéssel! Miközben kicsit beljebb lép, gyorsan viszonozza az idegen fiú mosolyát bátortalanul, majd mikor megleli a tökéletes helyet a bemelegítéshez, elkezdi a fejkörzést, majd a karkörzést, és a többi... Gyerekkori emlékei a testnevelés órákkal kapcsolatban kezdenek felelevenedni, ahogy a cigánykerekezés, meg bukfencek előtt megmozgatta végtagjait. Folyton azt a figyelmeztetést kapták, hogy a bemelegítés a legfontosabb része a tesiórának, olyan mint a reggeli: anélkül tilos elkezdeni a napot.
Mikor már bokájával végezte a körzéseket, szemeivel valami olyan eszköz után nézelődött, aminek tudhatta a nevét, sőt próbálta mindeközben a másik srácot figyelemmel tartani. Egyrészt a bemelegítéshez nézett ötleteket, másrészt arra volt kíváncsi, hogy ő vajon mihez kezd ezek után, s ha valamelyik gépet fogja használni, akkor legalább megtudhatja, hogy mire való.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. augusztus 17. 22:26 | Link

Zsombor
hétköznap délután a gépek közt | x

Míg a bemelegítést bátran lesheti rólam, mert bácsikámtól mostmár elég ilyen gyakorlatot zsebeltem be, addig az nagyon vicces lesz, ahogy majd én mutatom meg, mire valók ezek a gépek, hiszen fogalmam sincs. Talán ezért is választottam a rudat, az tiszta sor. Nade még forgolódom, hajolgatok, nyújtózkodom picit és el-elpillantok én is az eridonos felé olykor. Talán, mert érzem, hogy néz engem. Minden esetre, ha összeakad a tekintetünk, mindig kap egy mosolyt tőlem.
Úgy döntök, mostmár készen állok. Lóbálom még egy keveset karjaimat, miközben felnézek a vasra, aztán megmozgatom ujjaimat, végül egy ugrással felkapaszkodom. Lábaim lóbálom a föld felett. Elkezdem felhúzni magam. Az első elég szépen megy, vékony karomon feszülnek az izmok. A második is egész jó. A harmadiknál viszont már remegek és jóval lassabb. A negyedik meg már alig sikerül. Kínlódó arccal lógatom ki magam, engedem el a rudat és érek talajt. Egyből letámasztok combjaimra, lihegve és nézek felfele oda, ahol az előbb húzódzkodtam. Oké, kezdetnek ez biztos jó. Felegyenesedem és körözgetek kicsit.
Megyek egy másik eszközhöz. Különös, félig áttetsző golyóbisok sorakoznak egymás mellett. Homlokráncolva érek az egyikhez. Kezem bele tud merülni, mint valami pudingba, hát hagyom is, hogy tegye. A közepéig nyúlok és ott ökölbe szorítom kezem, amikoris a gömb körülötte merev anyaggá lesz. Megpróbálom felemelni. Egész nehéz. Áh, akkor ezzel lehet súlyzózni. Beledugom hát a másik kezem az ugyanolyan, kékes színűbe mellette. Ezek a színek biztos a nehézséget jelölik. Leengedem karjaimat magam mellé, majd emelem fel a rámkövült golyóbisokat mellkasomhoz újra és újra. Pár kilósak lehetnek. Egyre jelentősebben lélegzek és szorítom össze számat. Mikor úgy érzem, ez elég volt, visszarakom a helyükre őket, viszont kezeimmel együtt ugyebár. Azt hittem, ha visszateszem őket, kioldanak, vagy valami. De nem.
- Bocsánat - szólítom meg a srácot nem messze.
- Tudod, hogy kell ezeket letenni? - kérem segítségét.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
offline
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. augusztus 18. 21:06 | Link

Laura a ma ura
a kviddicsmeccs után pár nappal

Aranyos ahogy megerősítésre várva visszakérdez. A sebességből ítélve azt mondanám önkéntelen a dolog, és talán végig sem gondolta mit mond, mire kiszaladt a száján. Nagyot bólintva somolygok tovább, de nem akarom zavarba hozni, így kivételesen nem árulom el a gondolataimat. A nagyszülőset. Tuti zavarba jönne, abból pedig talán kezd elég lenni.
Csendben hallgatom végig a magyarázatot. Illetve azért nem teljesen, néha közbe kell szúrnom egy-egy áhh-t, vagy óó-t, csak olyan jó Masához illően. Egy pillanatra el kell gondolkozom, hogy erre mit mondjak, hiszen ezt akkor tényleg totálisan félreértettem.
- Hát, az ész nem sokat számít ilyenkor gondolom - észre sem veszem, hogy úgy beszélek mint valaki akinek olyan sok tapasztalata van az ilyesmiben, egyszerűen csak ez tűnik helyesnek. - A helyedben szerintem én is kiakadtam volna, szóval tényleg nem kell szégyellned - vonok végül vállat kedvesen, hiszen ez az igazság. Egyik kezemet kinyújtom, és ha hagyja finoman, épp hogy csak ujjbeggyel érintve végigsimítok a kézfején, majd visszahúzódok a saját kis zsámolyom jelentette térfélre. Vicces így, két kis szigeten ücsörögve hozni gondolatainkat közelebb egymáshoz. Olyan mintha két lakatlan földdarab között épülne lassan egy kis hidacska, amin már át tudunk járni egymáshoz. Látogatóba, óvatosan, mint ahogy a lehullott falevelek alól mászik ki egy süni, előbb csak finoman szimatolva meg a szomszéd földet, majd a másikat is. Talán neki is olyan furcsa lehet, mint nekem. Hogy feltűnik-e, hogy Thomas szobájában járt? Igen, de nem is fektetek nagy hangsúlyt a dologra. Bence is volt nálam, számomra ez természetesnek hat, így nem akadok fenn rajta.

Aprót köhintek kérdésére, és próbálom végiggondolni pontosan mit is mutattam meg a fiúnak. Öhmm, jah, nagyjából mindent.
- Hát, elég valószínű, szerintem látott mindent - bököm ki végül, majd a magyarázat sem várat magára sokáig. - Tudod, ő legilimentor tanonc. Vagyis mostanra lehet végzett, nem tudom, de akkor tanonc volt. Megkérdezte, hogy gyakorolhat-e rajtam, és igazából pont akkor jöttem rá, hogy féltékeny vagyok, meg arra is, hogy szeretem - ezúttal nem működik az öncenzúrám, észrevétlenül csúszik ki számon a kifejezés - szóval miután beengedtem a fejembe, nagyjából nem volt olyan amit ne láthatott volna ha akarja. - Piros kis foltokkal az arcomon és füleim hegyén pillantok fel a lányra, vajon mit szól ehhez az egészhez, majd gyorsan folytatom.
- Szóval igazából azután jöttünk is össze, mert hát... Azt is megmutattam neki, hogy mit gondolok róla, tudod, akkor épp úgy éreztem így lesz a legegyszerűbb, és a legjobb, és hát... Tényleg az lett. A legjobb.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

RAWRR :3

*-*-*-*-*-*-*-*
 I  I III I  I
  I  IIIII  I
    IIIIIII  
    IIIIIII~~~~~~
     II II
Zayday Hudson
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Edzeni is kell.
Írta: 2019. augusztus 18. 22:16
| Link

Uramisten, már milyen régen jártam konditerembe. Miután, értesütem egy ismét különleges szobáról, már azt hittem hogy a Bagolykőben mindent lehet. És igen, a suliban nincs lehetetlen! Kényelmesen, nem sietve nekiáltam felvettem egy rózsaszín trikót, és egy fekete rövidnadrágot, és egy edzőcipőt. Miután beértem a terembe, konkrétan majdnem dobtam egy hátast! Hát itt semmi különbség nincsen, a mugli konditermektől. Ledoptam a törölközőmet, és a vízespalackomat egy helyes kis bőrszére, majd nekiláttam a munkának. Megizzattam azért rendesen! Bemelegítésként futottam, két kört az egész teremben. Ezt követően felmásztam a szoba biciklire, és fél óráig csak tepertem. Kicsit kifáradtam, ezért ittam egy kis vizet, megtöröltem a verejtékező testemet. Majd kézisúlyzóval kezdtem el gimnasztikázni. Legjobban, a "limbálodzó majom" gyakorlat ment. Nyomtam még pár fekvőtámaszt is, majd egy kicsit pihentem ismét. További egy óráig gimnasztikáztam, majd teljesen kifáradva felkaptam a cumóm, és lihegve megszólaltam:
Majd jövőre...folytatom! - de persze ezt nem gondoltam komolyan.
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. augusztus 24. 18:48 | Link

Más a Masa


Félig önkéntelen a visszakérdezésem, maradjunk annyiban. Az tényleg önkéntelen, hogy ki is mondtam, ami a fejembe járt. De a bólogatás is elegendő válasz, úgyhogy eszem ágában sincs tovább erről beszélgetni. És igen, tuti zavarba jönnék a nagyszülős témától. Az annyira biztos, mint hogy a Föld a Nap körül kering.
Kétkedve szalad fel a szemöldököm, amikor arról győzköd, hogy teljesen logikus volt a féltékenységi rohamom. Egy jó fenét volt az. Hiszen tényleg, ismerem a fiút. Marhaság volt az egész. De megtörtént, és szerencsére nem lett belőle nagy baj. Nem igazán veszem észre, hogy Masa úgy osztja a tanácsokat és véleményeket, hogy körülbelül annyira új ez az egész neki, mint nekem is. Nem mintha nagyon zavarna amúgy az, hogy ő sem tud ám többet. Elég az, hogy egy másfajta véleményt, másfajta megközelítést tár elém. Ettől még az én meglátásom egy szemernyit sem változik, mindazonáltal jól esnek a szavai.
A kezének mozdulását azonnal észreveszem, egy pillanatra össze is szűkítem a szememet, már csak megszokásból is. Ezzel szoktam jelezni első körben, hogy talán mégsem kéne. Már az olyanoknak, akik ismernek ennyire. Akik nem, azoknál rögtön a lehető legmesszebb vonulok. A vonásaim azonban hamar megenyhülnek, sőt egy leheletnyit a lány felé is mozdítom a kezemet. Oké, rendben, egy icipici baráti érintés belefér. És valóban csak egy apró kis kedveskedésről, alig érezhető simításról van szó és már kucorog is vissza a helyére. Kellemes így üldögélni. Kellemes cseverészni ezekről is. A zavarba ejtőségén és furcsaságán kívül kellemes. Ez kicsit oximoronnak tűnik, de sebaj.
Már-már kérdeznék, hogy mi az, hogy Bence látott mindent, de még ki se nyitom a számat, már el is mondja. Á, legilimentor. Na akkor ezentúl jó messziről kerülni fogom azt a fiút. Néha még én is sok vagyok a saját fejembe, nem hiányzik, hogy más is belelásson. Nem-nem. Ekto gamat. Csendesen hallgatom a történetét, nem mutatva azt, hogy észrevettem ám azt a bizonyos szót. Bár ez így teljesen más, így egymás között kimondani, mint mondjuk annak a fiúnak a szemébe mondani, akit sze…khm szóval igen.
- Fú, én biztos, hogy nem mentem volna bele! Így akkor remekül megmutattál neki mindent. És még ki se kellett mondanod! – kommentálom a dolgot boldogan mosolyogva a lányra. Elmotyogok még pár aztát is lelkendezve. Örülök, hogy örül. Örülök, hogy jól alakultak a dolgai. Meg, hogy szerencsés lett a végkimenetele a Masa-mozinak, amit Bence láthatott. Az meg, hogy ki se kellett mondania az érzelmeit, hát nem semmi. Na, nem mintha ezzel nekem akkora nagy gondjaim lennének. Minden további nélkül ki tud csúszni a számon minden, amikor a fiúval vagyok. Majdnem minden.
- És ilyenkor te is belelátsz Bence fejébe? – kérdezek vissza csillogó szemekkel. Látszik, hogy fogalmam sincs a legilimencia rejtelmeiről. Mindazonáltal izgalmas lenne, ha egy ilyen oda-vissza csatornaként működne két ember között. És mennyire jó is lenne … így lefolytatni privát beszélgetéseket! Azta!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
offline
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. szeptember 1. 13:58 | Link

Laura a ma ura
a kviddicsmeccs után pár nappal

Nem veszem észre, hogy szemével figyelmeztetni próbál, szóval anélkül simítok rajta végig, hogy a mozdulat közben viszakoznék. Szavaim után felpillantva azonban már látom az értetlenséget az arcán, így hát sietek is, hogy eloszlassam kételyeit. Nem tudtam, hogy nem tudja, hogy Bence legilimenciát tanul, de igazából ha úgy lett volna sem hiszem, hogy enélkül a kis infó nélkül el tudtam volna mondani amit szeretnék.
- Én is vacilláltam - mosolygok bólogatva - ott áltam érted a kérdés után vagy egy fél percig, és csak kattogtak a fejemben a gondolatok - kezeimmel fejem körül körözök, mintha valami fürge szúnyogot akarnék elhessegetni, pedig esküszöm a mozdulat csak ösztönösen jött az emlékre. A mondat végére kezeim közé is temetem kipirult arcomat, utólag is zavarba jőve amiatt a rövid idő miatt, ami nekem akkor és ott óráknak tűnt. - Pont rájövök mit érzek, aztán bekapok egy kérdést, hogy gyakorolhat-e rajtam, jézusom, hirtelen azt sem tudtam ki vagyok, közben felült elém egy kiszögellésre, szóval még azzal is elvonta a figyelmem, hogy hát na, a fürdőruha nem takar annyit mint egy talár, és... najó, ezt inkább abba hagyom, mielőtt még kínosabb lesz - utolsó szavaimat már félig-meddig csak motyogom, de nevetek közben saját magamon, és a helyzeten is.

Persze már örülök, hogy minden úgy történt ahogy, de ezt akkor és ott hirtelen elég nehéz volt belátni. Könnyebbnek tűnt engedni hogy megnézzen mindent, mintsem irányítottan kibökni amit gondolok, de lelkileg megterhelt azért. Hát, nem csinálnám meg minden nap, az is biztos. Vissza sem, örülök, hogy megtörtént, de jéézus kicsi szívem menten kiszakad a helyéről.

Széles vigyorral kezdek heves bólogatásba kérdése hallatán. Ó, de még mennyire, hogy beleláttam! Igaz, hogy csak azért, mert még nem tudta jól kontrollálni, és valami félresikerült, de ó, nagyon is sokmindent láttam én ott - utólag visszagondolva azért is volt bátorságom hozzá, hogy még egyszer megmutassam neki az érzéseimet, mert amit láttam, az reményt adott, hogy talán... talán ő is érez valamit.
- Nem úgy mint ő, mert én nem tudom irányítani a dolgot, de amikor rágondolt valamire, azt láttam én is igen - egészen hétköznapi apróságokat, egy vitát valami erkélyféleségen, és persze magamat az ő szemszögéből.
- Így mutatta meg azt is, hogy mit érez, meg, hát hogy szeretne megcsókolni - számat rágcsálva babrálom pucsim ujját, oda sem igazán figyelve mi szalad ki a számon. Arcom gyorsan váltakozik a normális és az elpirult között, gondolataim pedig újra és újra visszakalandoznak ahhoz a délutánhoz.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

RAWRR :3

*-*-*-*-*-*-*-*
 I  I III I  I
  I  IIIII  I
    IIIIIII  
    IIIIIII~~~~~~
     II II
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 3. 20:54 | Link

Más a Masa



Semmi kellemetlen dolgot nem tapasztalok amikor hozzám ér. Talán amiatt, hogy én is mozdítottam a kezemet, így valamelyest az én irányításom alá is került a dolog. Talán nem. Mindegy, nem is érdekel most igazán. Azt, hogy nem vágta rá rögtön a beleegyezését az agyturkáláshoz … nos teljesen normálisnak tartom. Jézusom, még belegondolni is rossz, hogy miket látnának az én fejemben. Még én sem szeretném tudni. Finoman elmosolyodom azon, ahogy hadonászik. Aranyos, szemlélteti azt is, amit érzett.
- Eléggé ráérzett akkor – kommentálom a dolgot rögtön, anélkül, hogy a eljutott volna hozzám a teljes szöveg. Majd ez megtörténik és hirtelen tágra nyílt szemmel nézek rá vadul vigyorogva. Ó na ezt ismerem! Ezt a fürdőnadrágos figyelemelvonós. Nem is tudom megállni a nevetéssel küszködve, hogy meg ne kérdezzek valamit.
 – És … legalább megkérdezte, hogy tetszik-e neked a fürdőnacija? – nem mondom neki, hogy igen, ezt én is átéltem, sőt én ezt a kérdést is megkaptam anno. Picit komolyabbra és együttérzőre váltok és úgy folytatom. – Szerintem azért te is eléggé elvontad az ő figyelmét.
Nem mintha tudnám Masa hogy fest a talár alatt, és nem mintha különösebben érdekelne a dolog. Csupán a véleményem szerint valóban így lehetett. Bence nem tűnik olyan fiúnak, aki ne venné észre a lányok … hát … a lányokat. Mindenesetre elgondolkozom azon, hogy mennyire egyszerű az ő megoldásuk. Nem kell mondani semmit, kiolvassák egymás fejéből. Biztos jól tud jönni néha, de én túlságosan is szeretem a kis megakadásainkat, ahogyan kinyögünk dolgokat, kerülve a tényleges szavakat. Ó nem, nem nekünk való ez a nyíltan ’kimondásos’ dolog. Abba bele se merek gondolni, hogy mi lett volna, ha én mondom el neki először mit is érzek. Jézusom, nem lett volna semmi. De nem így történt, szerencsére. Tökéletes volt az, ahogy történt. Nekem az volt.
Ismét elkerekedik a szemem, amikor tudomást szerzek arról, hogy Bence is így vallott, sőt így jelezte a szándékát is. Nem is tudom, furcsa. Nem az, hogy mondhatni engedélyt kér rá – mert ha egyszer látod a másik gondolataiban, hogy azt szeretné, akkor nyilván vissza tudsz reagálni időbe ha nem akarok  - , hanem … hát nem is tudom. Nem is az, hogy előre tudod, hogy az fog következni, bár jobban rá tudsz parázni, hogy úristen-úristen. Nem, inkább az, hogy egy ilyen dolgot szerintem ki kellett volna mondani hangosan. Meg azt az ominózus sz-betűs szót is. Szerintem. De hát nyilván az ő dolguk, tegyék ahogy jónak látják. Gyorsan kikormányozom a gondolataimat a veszélyes vizekről, mielőtt arrafelé eveznének, hogy vajon mi lesz ha … . Nem, nem szeretnék most ott zátonyra futni, vitorlázzunk csak a biztonságos sekélyesben.
- Tökéletesnek hangzik a sztoritok – mosolygok rá kedvesen, komolyan is gondolva. Igen, illik hozzájuk ez az egész. Majd csendesen figyelem, ahogy el-elmereng az emlékei között. Nem szeretném kiszakítani őt belőlük. Gyakran csinálom ezt én is.
- És randiztatok már? – kérdezem meg miután hosszú percekig nem szólalt meg egyikünk sem.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
offline
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. szeptember 7. 15:25 | Link

Laura a ma ura
a kviddicsmeccs után pár nappal

Apró közbevágását csak mosolygós bólogatásommal reagálom le, miközben következő mondataim már megfogalmazódnak bennem, és nem is fogom őket vissza. Arcom zavartból lesz pirosas vigyorgós, ahogy ránézek, és meglátom az arcán ülő széles mosolyt. Vele nevetek, bár nem is igazán tudom min, csak húz magával az ő jókedve.
- Nem emlékszem hogy megtette volna - ingatom meg a fejem közben, de igazán bele sem gondolok, szóval még akár meg is történhetett. Ennyi kis pontatlanság amúgy is beleférne, nem emlékezhetek én se mindenre pontosan. - Egyáltalán hogy jött ez most? - dobom vissza a labdát, egyszerű meggondolatlan kíváncsiságból. Tekintetem oldalra billentem, és sejtelmes mosollyal vonok vállat, hiszen igen, amikor Bence fejébe jutottam, nagyon is láttam, ő mit gondolt rólam. Oh. Kisebb döbbenet ér utol, ahogy eszembe jut hogy mint olyan így ő is tudja, hogy én mire gondoltam mikor megláttam úgy. Öööhm, na mi a ciki ha nem ez?

Ó én a magam részéről hatványozottan hálás vagyok azért mert gondolatban beszéltük meg a dolgokat, és nem szóban. Számomra így sokkal őszintébb volt az egész, látott és láttam mindent, a gondolatmenetet, éreztük amit a másik, ezt pedig sokkal bennsőségesebbnek képzelem el, mint ha kimondtuk volna. Így is halálra izgultam magam, de azért abból a szempontból könnyebb volt, mégis... nem csinálnám vissza, semmi pénzért.
Kicsit lesütöm szemeimet a tökéletes szóra, hirtelen nem is tudok rá mit mondani. Köszönöm? Én is örülök? Mind olyan furán hangzana hirtelen. Akaratlanul veszek el egy gondolatörvényben, az emlékek mélyre húznak magukkal, pár pecig biztosan csak enyhén rózsaszínesedett fejjel meeredek magam elé, kiszakadva a valóságból.
Nehezen is térek vissza, először csak pislogok a nekem szegezett kérdésre, hogy aztán fellelkesülve kezdjek mesélni.
- Persze, rengetegszer - vágom rá, hiszen az én szememben minden alkalom amikor a barlang óta találkoztam a fiúval felért egy randival. - Voltunk a kukoricásban, tanultunk, bejártuk a kastélyt, repültünk, szóval csak a szokásos.
Nekem ezt jelenti a randi, csak úgy együtt lenni, és jól érezni magunkat.
- Ti? - dobom vissza a labdát, úgy gondolom ha egyszer rákérdezett, akkor biztos ők is voltak. Nem?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

RAWRR :3

*-*-*-*-*-*-*-*
 I  I III I  I
  I  IIIII  I
    IIIIIII  
    IIIIIII~~~~~~
     II II
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 9. 19:08 | Link

Más a Masa


Változatlanul jót derülök magamban, szegény Masa is csatlakozik hozzám, pedig fogalma sincs, hogy mi is jutott az eszembe. Kicsit visszább fogom magam, és elgondolkodva bólintok a válasza hallatán. Persze a vigyort azt nem tudom ám letörölni az arcomról. Még akkor sem, amikor visszakérdez. Mert hát persze, hogy visszakérdez.
- Hát, mert egy ilyennel tuti hogy annyira elterelte volna a figyelmed, hogy csoda hogy még élsz – vonok vállat derűsen hunyorogva. Hát persze, hogy eszemben sincs elmondani, hogy ténylegesen hogy jutott ez eszembe. Az már más kérdés, hogy szerintem simán átlát rajtam a lány, és tuti nem hagyja annyiban. Áh, lehet hogy nem kéne megvárni amíg elkezd faggatni. Így most jó, hogy kötetlenül elmondjuk a dolgokat, de ha erőnek erejével próbálnánk kiszedni a másikból valamit…áh nem. – Legalábbis nálam így volt.
Halkan jegyzem csak meg, arcom szégyenlős, zavart kifejezést vesz fel. Tessék, csak elmondtam. De vajon tud-e egyáltalán a lány, hogy mi is voltunk medencézni? Hűha, lehet hogy nem. Na most már tudja. Félig. Vagyis inkább egy apró részletet ismer.
Érdeklődve hallgatom, hogy nekik mi számít randinak és el is mosolyodok a dolgon. Na igen, úgy is lehet nézni, hogy minden együtt töltött pillanat egy randi amikor is jól érzik magukat. Hát, ha így nézzük … akkor mi kb mindig is randiztunk. Nem igazán tudnék felidézni egy olyan másodpercet sem, amikor ne éreztem volna magam vele. De nyilván kell valamiféle érzelmi dolog is, különben az egész világ randizna, nagyjából a fél világgal egyszerre. Egy pillanatra még elgondolkodom azon, hogy ténylegesen mitől is nevezünk randinak egy randit. De hamar feladom, szerintem én ezt sose fogom megtudni. Mindenesetre úgy hangzik, hogy jól alakulnak kettejük dolgai.
- Hát, mi is csináltunk mindenféle szokásos dolgot, amit korábban is. Meg voltunk a Pillangó-varázs étteremben vacsizni, meg utána elsétáltunk a kis tavacskához a faluban. Nagyon romantikus volt – idézem fel egy hatalmas nagy sóhajtással. Tekintetem elréved, most én teszek egy kirándulást a múltba. Azóta nem volt ilyen ennyire speciális alkalom, de én ezt egyáltalán nem bánom. De tényleg. Ha csak ülünk egymás mellett némán a tisztáson, hát nekem az is elég. Az is tökéletes. Az a lényeg, hogy együtt legyünk, a hely és a körülmények nem számítanak. Próbálok kitörni az emlékek mindent elöntő hullámai közül, hogy ismét a jelenbe lehessek és folytathassam a társalgást. De nehéz, nagyon nehéz. Hiszen az egyik kis képkocka után bevillan egy másik. És eléggé végtelennek tűnik a dolog.
- Kaptam lótusz-csokrot is – nyögöm ki nagy nehezen, két kézzel belekapaszkodva egy emlékbe, amit szeretnék megosztani, így sikerül valahogy kikecmeregnem a saját fejem fogságából. Egy bocsánatkérő mosolyt villantok a lányra, hiszen ez eltartott egy darabig. De hát ő biztosan megért.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
offline
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. szeptember 13. 18:19 | Link

Laura a ma ura
a lila kviddicsmeccs után pár nappal

- Hoppá - kerekednek el szemeim a lány szavaira. Nála így volt? Mármint látta alsónadrágban vagy... nem, nem, fürdőnadrágra kérdezett ha jól emlékszem, valószínűleg arra gondolt. Arcom azért piros színben tündököl az akaratlan gondolata, hiszen épp az jár fejemben hol láthatta a fiút fehérneműben. De nem, nem, maradjunk a fürdőruhánál.
- Öhm, ti is voltatok fürdeni? - kavarodok ki valahogy gondolataim közül, és kérdezek rá a nyilvánvalóra. - És... és mit mondtál erre?

Hol elpiruva, hol csillogó szemekkel magyarázok, de nem tűnik úgy, hogy zavarná, hogy csak ilyen szűkszavú kis választ tudok adni. Tekintetem ellágyul, ahogy válasza megérkezik.
- El is hiszem - sóhajtok csak vele, és a tavacska említsére kicsit nekem is elterelődnek a gondolataim. Bár csak néhány pillanatra, azt azonban észreveszem, hogy ő is elmerengett. Kinyitom a számat, hogy valamit mondjak, de olyan álmodozó a tekintete, hogy nem szeretném megzavarni. Államat tenyerembe támasztom, ahogy felkönyökölök combjaimra, és úgy vizslatom a lány arcát. Hagyom, hogy fejben átélje az élményeket újra, tekintetem lassan pihen meg rajta fókuszálatlanul, miközben hallgatom az este csendjét. Figyelem a saját, és Laura lélegzetvételeinek hangját is, körmöm szinte némán topog az arcomon egyet-kettőt, de azt a pici zajt amit ad is inkább érzem mint hallom. Egy mélyebb lélegzeténél fókuszálok újra arcára, és megérzésem nem is csal, mert kiböki, ami még a levegőben lógott. Először csak meglepetten mosolyodok el, majd tenyereimet leeresztem, hogy meg is tudjak szólalni rendesen, ne csak összezárt szájú dünnyögést adjak válaszul.
- Gondolom eléggé zavarba jöhettél, én most hirtelen nem is tudom mit reagáltam volna - vonok vállat. Mármint persze, biztosan örültem is volna, de azt hiszem nem tudom mit kezdtem volna a váratlan helyzettel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

RAWRR :3

*-*-*-*-*-*-*-*
 I  I III I  I
  I  IIIII  I
    IIIIIII  
    IIIIIII~~~~~~
     II II
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 14. 20:15 | Link

Sorry (im not sorry) Masa Wink


Meglepődik? Miért lepődik meg? Oké, és miért pirul így el? Mi történik itt? Mi az hogy hoppá?
- Jól vagy? – kérdezek rá gyorsan, mert tényleg nem tudok másra gondolni, hogy mint nem is tudom, rosszul lett vagy valami. Igaz, akkor elsápadni szoktak az emberek, de soha nem lehet tudni. Hála a jó istennek fogalmam sincs, hogy mi jár a lány fejében. Nem is szeretnék róla tudni, de tényleg. Köszönöm, de inkább kihagynám.
- Igen, meg akartam tanulni úszni, és felajánlotta, hogy segít – bólintok határozottan. Ezt azért nem nevezném fürdésnek, hiszen tényleg úgymond dolgozni mentünk oda. Csak alig-alig volt szórakozás a dologban, egy kis fröcskölés. De ez is éppen elég zavart pillantásokra adott okot a részemről. Főleg, amikor … ó te jó ég. Elpirulok én is, ahogy eszembe jut az újabb kérdés miatt valami.
Hát öö, közöltem vele, hogy olyan navinés, meg … hát … - akadok meg, majd a tenyerembe rejtem az arcomat és úgy hadarom el a folytatást. - … mondtam neki, hogy ha ennyire divatbemutatózni akar, akkor legközelebb forduljon is meg, hogy meg tudjam mondani … ho-ho-hogy há-há-hátulról is ugyanolyan jól néz-e ki, mint előlről.
És most akarok elsüllyedni a föld alá. Most ebben a pillanatban. Teljesen elfelejtettem már ezt a zseniális megnyilvánulásomat. Biztosan szándékosan, de most, hogy ennyire megnyílunk egymásnak Masával előjött az egész. Hosszú percekig maradok így elbújva, majd erőt veszek magamon és leeresztem a kezemet az arcom elől. Tuti, hogy pirosabb, mint egy jelzőlámpa. Tuti. Erre a színre már szerintem szó sincs.

Kifejezetten kellemes továbblendülni a témákban, egy kicsit lazábbra véve a dolgot. A romantikus élmények felidézése meg pláne jól esik. És őszintén hálás vagyok a lánynak, amiért hagy elkalandozni. De tényleg. Nehéz ugyan visszatérni a beszélgetés fonalához, de végül csak sikerül feltekernem az egyre terjedelmesebb gombolyagunkra.
- Igazából csak meglepődtem és nagyon elérzékenyültem. Nem számítottam ilyen gesztusra, nem is vártam volna el amúgy. De nagyon örültem neki. Annyira … tökéletes volt az egész – sóhajtok egy nagyot ahogy befejezem a történetet. Ha eddig nem is tudta Masa, most már ezer százalékig biztos lehet legalább két dologban. Egy: a fiú teljesen levett vele a lábamról. Kettő: fülig szerelmes vagyok. Ez van.
- Azt hiszem még életemben nem beszéltem ennyit ennyire … szóval ilyen … szóval még senkinek nem mondtam el ennyi mindent erről az egészről – biccentem félre a fejemet tűnődve végignézve prefitársam arcán. Mert tényleg nem. Nem nyíltam meg így még senkinek se, Thomast leszámítva nyilván. És ahogy erre ráébredek rögtön jön a következő gondolat ezzel kapcsolatban: jól esik, jó érzés vele megbeszélni ezeket, megbízom benne.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
offline
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. szeptember 17. 20:04 | Link

Laura a ma ura
a lila kviddicsmeccs után pár nappal

Csak hümmögve bólogatok, hogy jól vagyok, persze, nincs itt semmi gond. Mármint... ezt a gondolatmenetet nem fogom most kifejteni, ha nem haragszik meg. Magam miatt sem, de valahogy nem látom, hogy ő szívesen válaszolna egy "mikor láttad te alsónadrágban" kérdésre. Én sem tenném, jobb a békesség.
Mondanom sem kell, Laurával együtt mélyül a pír árnyalata az én arcomon is, ahogy belemegy a részletekbe. Kezeimet arcom elé kapom, és csupán ujjaim résén át nézek rá.
- Jujj - nyikkanok meg - én tuti ott estem volna össze zavaromban.
Tenyerem helyett kézfejemet forgatom arcomnak, így próbálva hűteni magam, de nem egyszerű a helyzet, ha még csuklótól lefelé is el vagyok vörösödve.

Eléggé úgy érzem magam mint valamiféle hullámvasúton, ahogy hol nevetünk, hol pirulgatva zavaroskodunk egymással szemben ülve, mint fáziskéséses tükörképek. Mese mesét, történtet történetet, élménybeszámoló élménybeszámolót követ, és egészen elfáradok a sok ingerben ami ér. Nekem is jól esik tehát az a kis pihenés, merengés amíg ő gondolkozik, nem is kell igazán megerőltetnem magam, hogy csendben maradjak. Ami azért valljuk be, nálam ritka.
- Tudod - kezdek bele lassan, miközben én sem igazán tudom merre akarok tartani ezzel a mondattal - igazán öröm hallani, hogy mennyire boldog vagy.
Kivételesen nem is pirulok el, ez egy sima, őszinte kis mosoly, amivel megajándékozom őt is, és a pillanat varázsát sem űzöm el. Reményeim szerint, ugyebár.

Ahogy belekezd hogy leírja a helyzetet, nem tudok nem egyetérteni vele. Boldogsággal tölt el, hogy megtisztelt a bizalmával, bár én ezt nyilván nem fogalmazom meg így magamban, csak az érzést élem át erősen.
- Jó volt egy kicsit... beszélni valakivel, aki hasonlókon megy át - teszem hozzá a magam gondolatait, megpróbálva megfogalmazni amit érzek. Nem megy olyan jól, mert fáradok is, meg tényleg érzelmileg is kiszívott ez a nagy őszinte beszélgetés, de az biztos, hogy meg, nem bántam.
- És annak is nagyon örülök - jut eszembe honnan kanyarodtunk el idáig - hogy tisztázni tudtam magamban, és veled a kis félreértésemet. Tudod, Bencéről.
Olyan régre utalok vissza, mintha egy örökkévalósággal ezelőtt lenne, így szükségét érzem, hogy kicsit konkretizáljak, hátha épp neki sem jutna eszébe mire gondolok. Szavaimnak van egy nosztalgikus, szomorkás felhangja is, ez részben köszönhető annak is, hogy felvillan bennem, nem kellene-e visszamennünk a dolgunkra, járőrözni. Ezt azonban nem vetem fel, most épp kicsit szeretnék még ebben az őszinte, varázslatos, boldog burokban rejtőzködni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

RAWRR :3

*-*-*-*-*-*-*-*
 I  I III I  I
  I  IIIII  I
    IIIIIII  
    IIIIIII~~~~~~
     II II

Oldalak: « 1 2 ... 7 8 [9] 10 11 ... 16 17 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Keleti szárnyFöldszint