36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Keleti szárnyFöldszint

Oldalak: « 1 [2] 3 4 ... 12 ... 16 17 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Metzner Boróka
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 9. 09:45 | Link

Jeremy


Már vagy egy órája csak sétálgatok fel-alá a folyosón, nézelődök, próbálom kiismerni magamat a helyen, hiszen épp itt az ideje, hogy hozzászokjak a kastély falaihoz, mivel nem kis időt fogok én itt eltölteni. De hogy őszinte legyek, nekem eddig mindegyik folyosó ugyanolyan volt, tehát nem nagyon jutottam előre. Tettem még pár lépést, azt hiszem a második emeleten lehettem, majd leültem az egyik ablakpárkányra, és kinéztem az ablakon. Olyan sokan voltak odakint, talán nekem is   ki kellene mennem. Pár percig még gondolkoztam majd felálltam, és elindultam. Lementem a lépcsőn, majd egyenesen tovább, a kastély egy másik szárnya felé. Mikor beértem, hangos kiabálásokat, szurkolásokat, és gépek csattogását hallottam, valamelyik ajtó mögül. Megkerestem, majd kicsit kíváncsiskodni kezdtem, és benyitottam. Odabent mindenki sportolt, súlyt emelt. Becsuktam magam mögött az ajtót, majd leültem a mellettem lévő üres padra, és nézelődni kezdtem. Egy picit furcsán is éreztem magamat, hiszen mindenki sportruhákban volt, és keményen dolgoztak, és természetesen 90%ban csak fiúk voltak, én meg itt ülök, szép ruhában, és csak lustálkodva figyelem őket. Egyszer csak egy dulakodásra lettem figyelmes. Idősebbek kötöttek bele, egy kb. velem egykorú fiúba. Komolyan mondom, egy kicsit még vicces is volt. Olyan volt, mintha harcba hívták volna őt, a nagymenők, pedig az én véleményem szerint, semmivel sem különbek mint bárki más ebben az iskolában. Hülyeség. Más esetben soha nem léptem volna közbe ilyen dolgokban, de most valamiért nagy kényszert éreztem, segítenem kellett neki. Kissé idegesen, de odasétáltam hozzájuk, majd egy picit a srác elé álltam. Vettem egy mély levegőt, majd határozottan megszólaltam.
- Értem én, hogy idősebbek vagytok, és azt hiszitek ezzel mindent elérhettek, de én úgy gondolom ez egy olyan terület amit bárki használhat, akár idős, akár újonc. Hagyjátok békén őt. Mondtam, majd egy percre lepillantottam a földre, de utána rögtön fel is kaptam a fejemet. Nem akartam, hogy azt higgyék elgyengültem. Még most sem hiszem el, hogy mibe keveredtem. Csak néztem a hatalmas "monstrumokra" majd nyeltem egyet, és a mögöttem álló fiúra pillantottam, és suttogni kezdtem.
- Bocs, tudom, lehet most neked nagyon gáz, hogy pont egy lány jött ide segíteni, de..végülis, ha gondolod elmehetek.Mondtam egy apró, de bátortalan  mosollyal az arcomon, és vártam az idősebbek ítéletét. Csak nem fognak megütni. Egy lányt?! Ugyan.. Sok ilyen idiótát ismertem otthon is, de attól még, hogy egoisták, nem erőszakosak. Annyira..
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Jeremy Hunter
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 9. 16:41 | Link

Boróka


Kezd kényelmetlenné válni a kialakult helyzet a felsőbb évesekkel, de ettől még nem fogok visszavonulót fújni mert eszem ágában sincs ennek a senkinek megadni a győzelem érzését. Engem nem fognak megalázni... Bár az ellen nem sokat tehetek ha megvernek vagy elátkoznak. De majd igyekszem valamit rögtönözni, egyelőre azonban nincs még itt az ideje az elfutásnak.
Végül egy lány figyel fel a szóváltásunkra és jön oda közbeavatkozni. Mintha már láttam volna... Talán az évfolyam társam lehet, amúgy se tippelném sokkal idősebbnek, de a nevét nem tudom. Közém, és a nagymenő közé áll, majd megpróbálja leteremteni, de valahogy nem hiszek a sikerében. Viszont valami érdekeset még kihozhat ebből és egy valamiben határozottan igaza van. Őt valószínűleg nem fogják megütni, vagy legalábbis messzebbre mehet mielőtt akcióba lendülnének, szóval tök jó hogy beállt elém pajzsnak. Legalábbis feltételezem valami ilyen szándék vezérelhette... Vagy csak szimplán őrült.
- Tőlünk aztán játszhat. Igaz srácok? - Néz hátra a bandájára, akik támogatóan felnevetnek, mert tudják mi következik, ahogy én is sejtem. - Sőt igazából mi is csak azt akarunk, szóval miért nem játszunk együtt? - Mosolyog negédesen a lányra. - Persze ha nyuszi kis gólyák vagytok... - Azzal megvonja a vállát és elindul vissza a többiekhez.
Közben a lány suttog nekem pár szót, én pedig elgondolkozva figyelem az egész helyzetet. Ebből akár még győztesen is kijöhetünk, ha minden a terveim szerint alakul, de akkor most kell cselekednem, mielőtt a lány mondana bármit is a fiúknak válaszul.
- Örülök hogy itt vagy.
Mosolygok a lányra, majd minden további nélkül kilépek a védelméből és határozott léptekkel a srác után megyek.
- Ha ennyire szeretnéd, hát játszunk. A lány és én, ellened és egy társad ellen. Csak egy barátságos meccs, hogy senki ne unatkozzon...
Ártatlan, de magabiztos mosollyal odahajítom neki a labdát, mire ő fölényesen elvigyorodik, majd a haverjaihoz fordul akik valószínűleg egy emberként akarnak kiállni mellette. Én vissza lépek a lányhoz, és kezet nyújtok neki.
- Jeremy. Remélem nincs ellenedre egy kis szórakozás. Ismered a játék szabályokat?
Ha igennel válaszol, nem koptatom a nyelvem, nemleges esetben viszont elmondom az alapokat egyszerűen, érthetően. Ezt követően jön az általam elképzelt stratégia ismertetése.
- A taktika lényegében az, hogy a két csávó valószínűleg engem bármikor a földbe passzírozna, viszont téged nem akarnak bántani, így te könnyen megszerezheted és meg is tarthatod a labdát. Ha gondolod vond el a figyelmüket valami szöveggel, vagy akármi. Valószínűleg nem fognak tudni veled mit kezdeni, így előnyben leszel. Én az idő nagy részében csak figyelemelterelő leszek, de ha a kosárhoz érünk, akkor passzold át nekem a labdát, hogy én dobhassam rá. Nem fogod megbánni. Benne vagy, vagy más ötleted van?
Igyekszem barátságosnak és szimpatikusnak tűnni, hogy ne most hagyjanak faképnél. Egyenesen a lány szemeibe nézek, de tekintetem kiolvashatatlan, ahogy az általában lenni szokott. Inkább olyan hatást kelt, mintha belé látnék, de mosolyom biztosítja nagyjából, hogy ez ne keltsen ijesztő hatást, inkább bizalmat ébresszen benne. Csak egy aranyos srác aki vissza akar vágni a nagy bunkóknak, nagyjából ez a kép a cél.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Metzner Boróka
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 9. 20:04 | Link

Jeremy


Csak álltam, bámultam a velem szemben lévő kis menősrácra, és nem tudtam felfogni mit is csináltam. Sosem volt ahhoz elég bátorságom, hogy közbeavatkozzak ilyen szituációkba, sőt, másokhoz se mertem szinte soha még csak szólni sem! Büszke voltam magamra nagyon, szinte már majdnem elmosolyodtam, de az egy kicsit érdekesen sült volna el, biztosan furán néztek volna rám. Ezért is inkább csak álltam, és mikor a monstrum szóra bírta magát, végighallgattam, majd kuncogtam egyet. Mikor már épp válaszoltam volna, a mögöttem ácsorgó kis védencem elém ugrott, és szinte átvette az irányítást. Akkor gondolom már nincs sok szükség rám. Épp mentem is volna, mikor a fiú visszatért hozzám, bemutatkozott, majd meghívott, hogy segítsek neki játszani. Szinte gondolkodás nélkül rábólintottam, majd mikor rákérdezett, hogy ismerem-e a szabályokat, kicsit bizonytalanul megvontam a vállamat.
- Boróka. Szólíts Borinak vagy Boo-nak, kérlek. Mondtam, majd egy másodpercre elgondolkoztam. Soha nem sportoltam olyan sokat, mindig csak játszottam úgy ahogy tudtam. De itt már nem tehetem ezt, hiszen ezek valamilyen szinten profik! Azért megalázni magamat nem akarom, sőt, azt sem, hogy balhé legyen abból, hogy netán csalással vádolnak. Kinézem ezekből a fickókból. Vettem egy mély levegőt, majd végighallgattam Jeremy tervét, hogy hogyan is kellene lebonyolítanunk ezt a játékot, rábólintottam, majd a pályára sétáltam. A szívem hevesen dobogott. Nagyon béna vagyok mindenben, biztos voltam benne, hogy elszúrom, és Jeremy is meg fog utálni, még úgy is, hogy nem is ismer engem. Mindenki felállt a pályára, majd meghallottam a srác hangját.
- Kezdhetjük picikéim? Mondta, mire én egy szúrós pillantást vetettem feléje, aztán bólintottam egyet. A háttérben ülő másik fiú füttyentett egyet, majd elkezdődött minden. Két srác azonnal Jeremy felé rohant, mire én kapcsoltam és a harmadik felé vettem az irányt, és egy laza mozdulattal kikaptam a kezéből a labdát. Ez igen, nem is vagyok olyan rossz! A fiú felhorkant, mire én nevetni kezdtem, de haladtam a labdával Jeremy felé. Már csak egy akadály volt. A két idősebb fickó, közvetlen a kis védencem körül. Nem voltam benne biztos, hogy sikerülni fog, ezért is egy picit lelassítottam. Nem. Visszavettem a normális tempót, majd rohanni kezdtem ahogy csak bírtam. Csak sikerült átadnom a labdát...
Utoljára módosította:Metzner Boróka, 2013. július 9. 20:04 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Jeremy Hunter
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 9. 20:51 | Link

Boo


A bemutatkozást letudva és a stratégiát ismertetve már csak az a kihívás maradt, hogy lealázzuk az agyatlan bagázst, akik úgy tűnik nem teljesen a szabály szerint játszanak, mivel a nagy főnök nem egy, hanem két segítővel állt meg a terem közepén, várakozón pattogtatva a labdát. Ahogy rájuk nézek ő kihívóan rám vigyorog, azt jelezve, hogy úgy se fogunk győzni és már előre iszik a medve bőrére. Nos ezt meg fogja bánni még.
Mielőtt elindulna a meccs, bátorítás kép Borihoz fordulok, elvégre kijár neki némi biztatás, ha már belerángattam ebbe az egészbe. De a stratégia működéséhez elengedhetetlen egy társ. Egyedül elvesznék.
- Nyugi, én se vagyok nagy játékos, de le fogjuk söpörni őket a pályáról. Menni fog Boo, csak figyelj rám és kövesd amit jelzek! Számtalan előnyünk van, amikről nekik gőzük sincs, viszont mi pontosan tudjuk ők miben jók.
Rávigyorgok a lányra, bár ő se értheti pontosan miről beszélek. Nem tudja, hogy az évszázad zsenijével került egy csapatba, aki pillanatok alatt kiszámolja a labda szükséges röppályáját és a megfelelő stratégiákat az adott helyzetben. Az egyetlen amiért imádkozom, hogy Boo tényleg hallgasson rám és ne önkényeskedjen. Amíg elfogad vezetőnek, addig nem lesz gond, de egyébként problémák adódhatnak a csapatmunkával.
A kötözködős felsőbb éves látva, hogy felé fordultunk, elindítja a meccset, bár ez nem épp a legszabályosabb módszer, lévén, hogy a labda az egyik haverjánál van, ők meg ketten nemes egyszerűséggel rám rontanak. Én elkezdek futni és látom hogy lassan a csapattársam is kapcsol és megszerzi a labdát, majd elindul a kosár felé, amerre én is tartok, csak némi hátráltatással. A lépés tökéletesen kijön, mert a srácok nagyjából akkor érnek utol amikor én elég közel kerülök már a célhoz, így amint megpróbálják bevetni a két oldalról összelapítós taktikát, én egyszerűen lefékezek és lebukok, így ők egymásnak esnek a köztük lévő hirtelen űrnek köszönhetően. Pár másodpercig szabad a terep, én pedig már mikor lefékeztem, elkiáltottam magam a lánynak.
- Boo!
Így ő kapcsolhat azonnal, amint szabaddá válok, a labda pedig a kezemben landol. A két srác már talpon van és éppen indulnának újra nekem, mikor a labda egy gyönyörűt ívelve ismét csont nélkül zuhan a karikába. Így kell ezt csinálni! Felnevetek, majd már futok is arrébb, mert nem tervezem palacsintaként végezni. Az egyik srác fogja a labdát, és újra megindul vele, míg a másik kettő megint velem akar macska-egér játékot játszani, szóval a taktika marad és megint Bori dolga lesz leszerelni azt az egyet, amíg én futok az életemért. Őszintén szólva már értem miért nem szeretem a sportokat. A dicsőség érzetet, és a stratégia gyakorlati használatának lehetőségét leszámítva ebben az égvilágon semmi élvezet nincs, de a kekeckedő eleget tett ahhoz, hogy most ezek is tökéletesen kielégítsenek, főleg az előbbi.
Amint Boo is és én is újra a kosár közelében járunk, újabb taktikát eszelek ki a két akadályozóm leszerelésére. Nemes egyszerűséggel felugrom, és ismét a lány nevét kiáltom, jelezve hogy dobja, de amint a felsőbb évesek Bori felé fordulnak, én egy meglehetősen egyértelmű kézmozdulattal jelzem neki, hogy pattintsa a labdát. Remélhetőleg megérti, hogy mit akarok és az át fog ívelni a két gátlóm fölött, akiktől picit eltávolodva várom az adományt, ami ha megérkezik, rögtön a kosárra ívelem, megint pontot szerezve ezzel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Elizabeth Blake
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 10. 11:17 | Link

Unalmában folyamatosan a folyosókat rója. Próbálja kiismerni magát az ódon falak között. De már ez is kezd unalmassá válni. Már szinte az egész kastélyt bejárta, épp a Keleti szárnyban van. Lemegy a földszintre és elhalad egy ajtó melett ami mögül gépek csattogása és kiabálás szűrődik ki. Résnyire kinyitja az ajtót és bekukucskál. Különböző edzőtermi gépek, pályák, és tornaeszközöket lát. Valami felébred benne. A vágy. A vágy, hogy újra karatézhasson. Ha kell akkor egyedül edző és minden nélkül, de egy kicsit muszáj gyakorolnia. Rohan vissza a hálóterembe, hogy átöltözzön és lemenjen edzeni. De mit vegyen fel? Karate ruhát inkább nem, kicsit furán néznének rá. Marad inkább a hagyományos edzőcuccnál. Egy Adidas póló és egy futónadrág is teljesen jó lesz. Vegyen cipőt? A karatéhoz nem kell. De inkább vesz hátha utána mást is ki akar próbálni. Rohan vissza az erőnlét termébe. Bemelegítésként fut egy kört a futópályán majd keres magának egy üres sarkot, persze olyat ahol van tükör, hogy közben lássa, hogy helyesen és szépen hajtja-e végre a technikákat. Bemelegít és nyújt egy kicsit közben észreveszi a tükörben, hogy valaki figyeli. Próbál nem odanézni és kizárni a fejéből azt a gyönyörű zöld szempárt. Átveszi az össszes állást, rúgást, ütést és védést majd még árnyékol egy kicsit a tükör előtt. Kár, hogy nincs senki akiveldna edzeni. Akkor egy kicsit könyebb lenne. Na mindegy. Fut még egy levezetőkört majd elindul átöltözni...
Hozzászólásai ebben a témában
Metzner Boróka
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 11. 10:31 | Link

Jeremy


Egyre feszültebb lettem, szinte semmiben sem voltam biztos, viszont mikor Jeremy sikeresen átvette tőlem a labdát, kicsit megkönnyebbültem. Csak figyeltem, és szurkoltam neki, majd mikor bedobta a kosárba, felugrottam egy hangos éljenezés kíséretében. Az egyik srác ezután ismét megkaparintotta a labdát, és rohanni kezdett vele csapattársai felé. Jeremy ismét csak rám bízta a labda megszerzését, és nagyon reménykedtem benne, hogy ismét olyan sikeres leszek, mint legutóbb. Ahogy láttam, csapattársamnak már van is egy taktikája. Miközben felém rohant 2 idősebb srác, ő a háttérben felugrott, majd a nevemet kiáltotta, nekem pedig gyorsan kellett cselekednem. Ahogy csak tudtam, a velem szembe futó srácnak futottam, és már magam sem tudom, hogy hogyan, de egyszer csak azon kaptam magamat, hogy a kezemben van a labda. Nem volt rá sok időm, hogy azon agyaljak mi és hogy is történt, gyorsan kapcsoltam, és futni kezdtem Jeremy felé. Mikor felugrott, felé hajítottam a labdát, és mikor elkapta, imádkoztam, hogy be tudja dobni. A fiú elkapta a labdát, majd a kosár felé hajította. A labda gyönyörű ívvel repült, majd mikor beesett a kosárba, azt hittem sikítórohamot kapok. Rettenetesen örültem, majd Jeremy felé rohantam. Magam sem tudom miért, de a nyakába ugrottam, majd mikor elengedtem őt, ránéztem, és zavaromban csak annyit tudtam kinyögni, hogy:
- Jók vagyunk! Mondtam, majd már így, hogy 2-0 az állás, lassan odasétálgattam a "főnök" sráchoz, pár másodpercig csak bámultam rá, karba tettem a kezemet, és megszólaltam.
- Van kedvetek még játszani, vagy így, hogy nagyon le vagytok maradva, elment a kedvetek? Mi azt is megértjük. Mondtam, egy apró mosollyal az arcomon, de mélyen legbelül abban reménykedtem, hogy feladják, és elmennek. Sosem szerettem harcolni, de most muszáj volt, valamiért kényszert éreztem, hogy segítsek Jeremynek. Viszont tény, hogy nagyon jók vagyunk együtt, egy csapatban! Sosem sportoltam, nem az én világom, ezért is voltam annyira meglepődve, ezeken a mozdulatokon, trükköken amiket csináltam. Igazából majd kiugrottam a bőrömből, de azt kívántam minél hamarabb legyen vége. Hiszen, mi van ha ezek az állatok bedühödnek, mert képtelenek veszíteni, és még valami balhé lesz? Abban már nem szívesen vennék részt. Talán még egy menetet elviselek, és ha azt is megnyerjük, tipli van. Visszasétáltam Jeremyhez, majd mellé álltam, és vártam az idősebbek döntését.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Jeremy Hunter
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 11. 15:35 | Link

Boo


A második kosárral már egyértelműen kezdjük kínos helyzetbe hozni a nagyokat, de mégse rontanak rögtön rám, mivel a csapattársam megelőzi őket. Látom, hogy lelkesen fut felém és alig van időm reagálni, mire ő már a nyakamban van. Némileg megingok a lendülettől, de annyira azért nem vészes a helyzet, hogy ledöntsön a lábamról. Magamban elraktározom az új információt, miszerint a sportok valóban heves érzelmeket válthatnak ki az emberekből. Meglehetősen furcsának, kissé kényelmetlennek érzem a helyzetet, mert kevesen szoktak bármilyen fizikai kontaktust létesíteni velem, nem hogy így odafutni hozzám és a nyakamba ugrani. Igazság szerint zavarba hoz, így az érzelemmentes maszkot öltöm magamra, hogy kezelni tudjam a dolgot. Mikor Boo elenged, és két szóval igyekszik leplezni az iméntit, halványan elmosolyodom, de ez csak árnyéka az eddigieknek, pusztán egy egyszerű gusztus válasz, mert nem tudok mit mondani.
A felsőbb évesek persze végig nézték az egészet és némelyik leplezetlen vigyorral bámul rám, ellenséges szándékot pedig már nem igazán látok rajtuk, bár a nagyfőnöknek egyértelműen nem tetszik annyira a dolgok alakulása. Csapattársam egyenesen felé veszi az irányt és felajánlja, hogy fejezzük be a meccset, bár igazság szerint ezt lehetett volna kicsit jobban is megfogalmazni... Mondjuk úgy, hogy kevésbé legyen számukra önmegalázás a játék abbahagyása. Bár nézzük a jó oldalát, ennél sokkal rosszabbat is mondhatott volna. Visszasétál hozzám, miközben a nagyok váltanak pár szót egymással, majd a vezető egyenesen rám néz, elmosolyodik, és biccent.
- Mennünk kell.
Közli, míg mindannyian felszedik a cuccaikat a padokról, vagy földről - ki hol hagyta - aztán elindulnak felénk, mivel rajtunk keresztül tudnak csak eljutni a kijárathoz. A legtöbben rám kacsintanak, vagy vállon veregetnek, páran pedig biztató szövegeket szólnak ("Hajrá öcsi!" "Ne hagyd, hogy elússzon a lehetőség!" "Mindent bele!"). Persze értem mire akarnak kilyukadni, meg azt is, hogy miért hagytak itt minket. Az egésznek Boo és az ő örömkitörése az oka, most pedig úgy gondolják esélyem van közelebb kerülni a lányhoz, ennek pedig nem állnak az útjába. Lehet, hogy szeretnek szívózni, de ők is srácok én meg ráadásul csak egy kis gólya vagyok, kevés tapasztalattal feltehetően. Valójában nullával és eszem ágában sincs most elkezdeni, de erről nem kell tudniuk, lényeg, hogy épségben megúsztuk komolyabb megaláztatás nélkül, ha a végét nem számítjuk, bár az is csak nekem volt kifejezetten kellemetlen.
A fiúk kivonulását fapofával tűröm és utána Borihoz is kifejezéstelen arccal fordulok. Szemeim hidegek, modorom távolság tartó.
- Köszönöm a segítséget és hogy együttműködő voltál. Majd még látjuk egymást órákon.
Biccentek, és a labdát - amit még a főnök srác passzolt a kezembe a távozásakor - pattogtatva elindulok az egyik kosár felé, hogy csak úgy rádobáljak. Nem mintha szükséges volna, hisz egyértelműen mind be fog menni, de valamit kezdenem kell magammal. Talán jobb volna, ha egyből lelépnék, de még nem telt le az az idő, amit az itt tartózkodásomra szántam, így maradok és elkezdek csak úgy kosarakat dobni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ivy A. Ives
INAKTÍV


Zöld Poszáta
offline
RPG hsz: 66
Összes hsz: 233
Írta: 2013. augusztus 29. 09:44 | Link

Egyelőre egymagam

A sok tanulás után jól esik egy kis mozgás, frissebb lesz tőle az ember és újult erővel tudja belevetni magát a feladataiba. Ebből kiindulva kerestem meg most ezt a termet. Rögtön felcsillant a szemem, amikor elolvastam az ajtaján a kiírást, "gépek és pályák", remélem lesz egy két érdekesebb megbűvölt sportszimulátor is. Ahogy belépek az állam majd leesik úgy eltátom a szám a hatalmas tér és a rengeteg eszköz láttán, gyorsan észbe kapok persze és becsukom, ahogy magam mögött az ajtót is és felfedezőútra indulok. Magam vagyok most még hiszen kora reggel van, ilyenkor sokan még az igazak álmát alusszák, de én mindig is későn fekvő, korán kelő típus voltam, már kicsiként sem tudott Anyukám kilenc, fél tíznél előbb ágyba dugni, most pedig már, hogy tizenöt is elmúltam ez a szám csak nőttön-nőtt. Néha kettőkor alszom el, de legkésőbb hétkor már ébren vagyok. Szóval most még csend honol sehol egy teremtett lélek és ennek én szívemből örülök, nem vagyok egy nagy sportoló, és nem hiányzik hogy mások lássák hogyan zuhanok el például a futópadon, feltéve persze, ha nem találok annál jobb vagy érdekesebb eszközt magamnak. Ahogy sétálok elmaradhatatlan kiegészítőm, a macskám Éjfél, aki ott van velem mindig, elindul a másik irányba, gondolom valami pihenőhelyet keres magának. Pár perc elteltével, ahogy így sorjázok a gépek közt egyszer csak meghallom a nyávogását. Odafordulok és meglátom ahogy egy fura pálya előtt ül és néz rám és nyervog tovább.

- Mi az, valami érdekeset találtál nekem Éjfél?

Kérdezem és amikor odaérek megcirógatom az állat fejét. Felegyenesedve jobban szemügyre veszem a területet. Egy körülbelül hat-nyolc méter hosszú egyenes sáv van leválasztva az egyik sarokból, mindkét oldalán lágy esésű de sűrű szövésű háló, a végében egy lábakon álló tábla, rajta körökkel jelölt cél. a hátam mögött pedig egy érdekes szerkezet, egy D alakúra hajlított farúd mellette egy tartóban több rövidebb egyenes farudacska.

- Ez meg mi a csuda, hm?

Nézek le macskámra, az meg válaszul a mögöttem lévő falrészre néz és nyervog egyet. Odafordulok megint és meglátok egy táblát rajta a szerkezet leírásával, ami a következő:

"Elvarázsolt íjászpálya: Az íjászat egy muglik által közkedvelt sport, mely javítja a pontosságot, a célzóképességet és a precizitást. Türelemre és kitartásra tanít, valamint elősegíti a gerinc menti és a vállöv izmainak átmozgatását, úszni nem tudók kedvenc felsőtest karbantartó sportja. A pálya használata: Akaszd le az íjat a falról és végy magadhoz egy vesszőt. A szerkezet megbűvölt mivolta miatt csak szimulálja a valódi történéseket és a teremből kivinni nem lehet! Veszélytelen! Illeszd a vesszőt az idegre úgy, hogy az az idegen lévő göb alá essen. Három ujjadat helyezd az idegre úgy hogy kettő a göb és a vessző alatt egy pedig fölötte legyen. Vedd fel az íjásztartást: tested a célra merőleges, a céltól távolabbi lábad kicsivel hátrébb van, mint a másik és csak nyakból fordulsz rá a célra. Húzd magad felé az ideget úgy, hogy közben az íjat magad előtt, a cél felé irányítva, mereven kinyújtott karral megtartod. Célzol és eloldod a veszőt úgy, hogy ujjaidat elernyeszted. A vessző a rajta lévő bűbáj miatt eltűnik és csak a táblába érés pillanatában bukkan fel. A félre lőtt vesszők szintén az igézet miatt azonnal a tárolóba kerülnek. Próbád ki és érezd vállában az erőkifejtés jóleső érzését. Kellemes időtöltést!"

Minden egyes ponthoz több szemléltető ábrát is kitettek így az egész pofonegyszerűnek tűnik, pedig nem az igazából. Úgy döntök kipróbálom hát, hiszen ahogy piros betűkkel szedve ki is emelték teljesen veszélytelen. Követem az utasításokat és igyekszem mindent úgy csinálni ahogy azt a képeken látom. Kifeszítem a pont kényelmesen erős, gondolom ez is bűbáj, hogy egyénre szabódik az íj ereje, sporteszközt, célzok és lövök. Láss csodát a vessző nyomban el is tűnik, ahogy írva vagyon, de pár pillanattal később a tábla egyik még számozott tehát célterületen belüli részében landol.

- Ez tök jó Éjfél, tetszik, köszönöm!

Mosolygok le macsekomra és már magamhoz is veszem a következő veszőt, hogy tovább gyakoroljak, hátha még egyszer olyan is megesik, hogy a tábla közepét találom el. Pár lövés után érzem a vállaim erejét és sejtem másnapra ebből jó kis izomláz lesz. Na de kit érdekel, mikor ilyen jó móka.
Utoljára módosította:Ivy A. Ives, 2013. szeptember 2. 10:04 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"...Ne félj, csak Élj!..."
Desmond Hill
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 2. 13:35 | Link

Iva

Nos, szerintem ebben az iskolában mindenki úgy ismer -már, ha ismer-, hogy pont most fordulok át a másik oldalamra. Ez így igaz is, de nem alvás céljából. Hogy őszinte legyek, de, abból, de akármennyire is szeretném, nem tudok visszaaludni. Na igen, ezért is rossz, hogyha több emberrel vagyunk összezárva. Van olyan diák, aki már hétkor nagyban fel van öltözve, és ide- oda járkál, de olyanok is léteznek, akik nem hazudtolják meg önmagukat, és tízkor, ha kikászálódnak az ágyból. És, én is az ilyenek közé tartozok. Csak hát, ezt lehetetlenné teszi, amikor már hajnalok hajnalán ott közlekednek a fejednél, és, még csak véletlen se próbálnak meg halkan sétálni. Neeem... végül is, mért legyünk figyelmesek a szobatársainkkal szemben, ugye? Fel kéne világosítani őket, hogy ugyan vegyék már a fáradtságot, öltözzenek fel hamarabb, és húzzanak utána ki a szobából, hogy mások ki tudják magukat pihenni. Bár, egy elsősre nem igen hallgatnak a nagyobbak. Az ugye lényegtelen, hogy némelyiküknél még így is idősebb vagyok, ők csak az osztályokat nézik. És, hogyha egy tizenöt éves másodikosnak mondom ezt, akkor se érdekli, mondván, hogy én még csak gólya vagyok. Ebben igaza is van, na de az a két év az, akárhogy is nézem, két év. Na mindegy, lényegtelen... így, én is rászorultam arra, hogy már kilenckor felkeljek, és elkezdjek készülődni. Az igaz, hogy a készülődés nagy szó arra, amit én csinálok, hiszen majdnem visszadőltem az ágyra, mikor képes voltam rászánni magam a felállásra. De, a második próbálkozásom már sikeres volt, így, nagy ásítások, és tarkó vakarás közepette közelítem meg a szekrényemet. A szokásomhoz híven, előhalászok egy fekete farmert, hozzá egy szürkés pólót, majd felkapom magamra ezeket a ruhadarabokat, végül bemegyek a fürdőbe, hogy elvégezzem az alapvető dolgokat. Fogmosás, hajzselézés, és a többi. Bár, nem tagadom, párszor le akartam fejelni a csapot, de, szerencsére mindegyiket "kivédtem". Hát, nem a legjobb az, mikor ötkor, ha el tudsz aludni, és már hétkor a fejed fölött csiripelnek. Akarom mondani, közlekednek, mint egy csorda elefánt. Máshogy, ha akarnának se tudnának. Ilyen az élet... nem mindig történhet minden úgy, ahogy azt mi szeretnénk. De, azért tehetnénk, vagy tehetnének érte... így karikás, akarom mondani bőröndös szemekkel hagyom el a szobát, hátha egy kis séta segít abban, hogyha visszatérek, talán már az se fog zavarni, hogy mindenki ordítani fog, és tudok normálisan aludni. Zsebre vágott kézzel baktatok végig a folyosókon, komás tekintettel végigmérve a felém közeledő diákokat. Mit ne mondjak, az ő szemükben is lehet látni azt, hogy éppen semmi kedvük ahhoz, hogy már ilyenkor járkáljanak órákról, vagy, esetleg vizsgákról más termekbe. Nem véletlen, hogy én nem is csinálom. Majd, talán jövőre. De, egyelőre most azzal vagyok elfoglalva, hogy a tudatomon kívül álltam meg egy terem előtt, majd, megrántva a vállamat belépek rajta. A feliratot nem igen olvastam el, talán azért is nem, mert kettőig se látok el. De, ezt leszámítva beljebb megyek, majd, egy ismerős alakot vélek felfedezni, aki, valamiféle íjászatot gyakorol. Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy ez az a sportág, amit megismertem, de, lényegében hasonlít az imént említettre. Így, nekidőlve a falnak figyelem a különféle lövéseket. Amikor a nyíl majdnem a céltábla közepében landol, széles mosolyra húzom a számat, és megközelítem a lányt.
- Hmm... nem is olyan rossz. -mondom, majd alig két méterre tőle megállok, és tekintetemet a macskájára szegezem. Gondolhattam volna, hogy ők ketten sülve, főve együtt vannak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ivy A. Ives
INAKTÍV


Zöld Poszáta
offline
RPG hsz: 66
Összes hsz: 233
Írta: 2013. szeptember 2. 15:27 | Link

Des

Úgy belemerülök az íjászatba, hogy se hall, se lát leszek, s így észre sem veszem, hogy valaki nemhogy bejött a terembe, de csendben mögém is lopakodott és nézett mindeddig. Egy beszólás zökkent ki a lövések monotonitásából és persze az, hogy az utolsóként elengedett vesszőm csupán pár milliméterrel a tábla középpontjától ér célba. Meg sem fordulva szólalok meg és reagálok a dicséretre talán rövidebben, mint illene.

-  Nem, de lehetne jobb is.

Már illesztem is a következő vesszőt az idegre, amikor Éjfél megjelenése és nyávogása megtorpanásra késztet. Ekkor nézek le rá majd mivel ő a hang irányába néz, amit az előbb hallottam én is arra pillantok. Hajam hosszú fonatként lebben lapockáim között és a rajtam lévő öltözet -világoskék farmer, fekete v-nyakú top és kapucnis, szintén fekete, cipzáras felső- arra enged következtetni, hogy gyakorolni jöttem egy általam már ismert sportot, és nem arra, hogy most sajátítottam el az alapjait. Éjfél eloldalog és köszönti Dest úgy, hogy lába elé ül felnéz rá és lágy hangon nyervog egyet, majd ismét elfoglalja nézelődő helyét mögöttem egy ugróoszlop tetején.

- Oh, nem hallotttalak bejönni, mióta vagy itt?

Kérdezem és enyhe pír szökik amúgy lágy kreol árnyalatú arcomra és szemem is lesütöm egy pillanatra. Szégyenlem magam amiért itt bénázok és olyan süket vagyok akár az ágyú, de nem tehetek róla, teljesen lefoglalt az új sikerélmény édes ízének megélése. Kíváncsi vagyok újdonsült barátom mit keres ilyen korai órán, ennyire kialvatlanul ebben a teremben. És biztos vagyok benne, hogy erre a fel nem tett kérdésre is választ fogok tőle kapni, mert szerintem észrevette, hogy karikás szemeit és álmos tekintetét fürkészem.
Utoljára módosította:Ivy A. Ives, 2013. szeptember 2. 16:01 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"...Ne félj, csak Élj!..."
Desmond Hill
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 2. 18:34 | Link

Iva

Miután kellőképp kimérgelődöm magam, rászánom magam arra, hogy megkezdjem a napomat. Természetesen, csak másodjára vagyok hajlandó felállni, ugyanis az első próbálkozásom kudarcba torkollott. Nem tehetek róla, hogyha tíz, esetleg tizenegy előtt ébresztenek fel, akkor hulla fáradt vagyok. Maximum annyiban, hogy nem négyig, vagy ötig kéne téblábolnom minden felé, amikor, már tízkor takarodó van. Na jó, hogy az igazat megvalljam, már éjfélkor, jó gyerekhez híven az ágyamban vagyok, de már hozzászoktam ahhoz Londonban, hogy négy előtt nem tudok elaludni. És, akárhogy is próbálkozok ezen javítani, sose jön össze. Forgolódok egyik oldalamról a másikra, de, valahogy sose jön álom a szememre. Könnyen meglehet, hogy nem kellett volna rászoknom az ilyesfajta életmódra, miszerint ötkor megyek aludni, és, a legrosszabb esetben, de kettőkor kimászok az ágyból. De, most már nem tudok vele mit tenni. Igaz, hogy mindenki azt próbálja a fejembe tömni, hogy, hogyha annyira álmos vagy, akkor a kövekkel teli földön is el tudsz aludni. Csak, hogy ezt nekem már sikerült megcáfolnom. Nem, hogy azon, de még a kényelmes, meleg ágyamban se tudok. Lehet, hogy ez csak nálam van így, és ezek szerint nálam romlott el valami. Soha nem tudtam hamar elaludni, még olyan kilenc éves koromban is, mikor már rég aludnom kellett volna, pörögtem, mint a búgócsiga. Mit ne mondjak, igazán hiperaktív kölyök voltam, ami, a mostani időkre már teljes mértékben eltűnt belőlem. És, ezt csakis annak tudom be, hogy már felnőttem, én is megváltoztam, ahogy sokan mások. Hogyha pedig ez nem tetszik valakinek, hát, az magára vessen. Nem feltétlen kell az én társaságomat keresni, sőt, sok esetben én járok jobban, hogyha az a bizonyos személy nem akar az én nyakamon lógni. Nem voltam sose társasági lény, és, ezt még az is tudja, aki semmit nem tud rólam. Ez természetes, hiszen azok ismernek a legjobban, akik csak tényekre alapoznak, és, még egy szót se váltottak velem. Persze, a régi ismerősök meg mindig azzal jönnek, az elengedhetetlen undorral a képükön, hogy mennyire megváltoztam, régebben normálisabb voltam. Igen, régen olyan voltam, még, valamikor tizennégy évesen. De, azóta már eltelt három év, én is haladok a korral, mint sokan mások. Szerintem nincs olyan ember, aki, valamelyest ne változna meg az idő múlásával. Végül, mikor minden teendőmmel végeztem, zsebre dugott kézzel kezdek el sétálgatni a folyosókon, remélve, hogy olyannyira kifárasztom magamat, hogy, mikor visszaérek a szobába, már az se fog érdekelni, hogy ott ordibálnak a fejem fölött. De, egyelőre még ott tartok, hogy beléptem egy terembe, melyről fogalmam sincs, hogy micsoda. Így, beljebb baktatok, hogy felmérjem a terepet, és, végül Ivára leszek figyelmes. Végül, mikor produkál egy igazán szép lövést, vigyorogva közelítem meg, és ezt a tudtára is hozom. Nyilván nem szereti, hogyha megzavarják, olyannyira nem, hogy még csak felém se fordul. Ezért, a macskára pillantok, aki nyávogva ül le elém, de nem hagy arra lehetőséget, hogy megsimogassam.
- Szerintem ez is szép teljesítmény. -felelem megrántva a vállamat. Végül, mikor a lány felém fordul, megejtek egy halvány vigyort, majd pár lépéssel közelebb megyek hozzá, körülbelül annyira, hogy egy síkban legyünk. Kezemet a zsebembe temetem, majd alaposan szemügyre veszem a nyilak elhelyezkedését. Nem tudom, hogy mért nincs megelégedve az eddigi eredményeivel. Hogy őszinte legyek, én még a táblára se tudnék rácélozni, nem, hogy pár milliméterrel a közepétől. De, ha nem tetszik neki a teljesítménye, akkor csak szurkolni tudok neki.
- Hát, úgy... negyed órája. -adok választ, majd mosolyogva pillantok rá. Hogyha ennyire bele tudja élni magát, akkor, merem feltételezni, hogy régebb óta űzi ezt a sportágat. Na meg, amúgy se kevés odafigyelést igényel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ivy A. Ives
INAKTÍV


Zöld Poszáta
offline
RPG hsz: 66
Összes hsz: 233
Írta: 2013. szeptember 3. 13:59 | Link

Des

Ha negyed órája figyel, az még úgy nagyjából rendben van, lemaradt az első pár igen gyenge kezdőlövésről. Valószínűleg akkor futhatott, helyesbítek csoszoghatott be mögém amikor már a tábla közepét kezdtem célba venni, de úgy igazából komolyan. Örülök, hogy tetszik neki, hogy ilyesmivel töltöm a tanulás és a rajzolás mellett megmaradó kevéske szabadidőmet. Meginvitálom csatlakozzon hozzám, hiszen amikor én elvettem a magam íját megjelent a fali karon, amin az függött egy ugyanolyan másik is. Gondolom, ha azt is elveszik megjelenik majd a hozzá tartozó tábla is.

- Nem akarod kipróbálni? Van hozzá leírás, ábrákkal! Nagyon jó móka és könnyen bele lehet jönni, nekem látod egy óra elég volt hozzá, pedig azelőtt még nem is láttam ilyen eszközt.

Azzal a saját sporteszközömet leteszem a vesszők mellé, odalépek a falhoz leveszem az ott függő másik íjat és láss csodát valóban, ezzel egy időben megjelenik a másik céltábla is, amellett amire én az imént lőttem. Odanyújtom Desnek az edzésre kész íjat és rámutatok a falon lévő képekre és a szövegre, miben lépésről lépésre le van írva hogyan kell használni ezt a mugli testedző csodát.  
Utoljára módosította:Ivy A. Ives, 2013. szeptember 3. 14:00 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"...Ne félj, csak Élj!..."
Desmond Hill
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 5. 21:59 | Link

Iva

Mikor végzek különféle teendőimmel, ami a reggelt illeti, kivánszorgok a szobámból, végül pedig a rellon kh-ból. Valamiért nem tud az meglepni, hogy többen is ott ácsingóznak, van, aki kávéval, olyan is akad, aki teával, de mindenkinek látni az arcán a kimerültséget. Hát igen, a vizsgák leszívják az ember maradék energiáját is. De az sokkal inkább, hogyha nem hagyják, hogy normálisan ki tudjuk aludni magunkat, ahogy ahhoz hozzá is vagyunk szokva. Igen, az igaz, hogy itt is meg vannak adva, hogy mikor is kell menni órára, vagy esetleg a vizsgákra, de, én mindig is kihúztam magam ezek alól. Éppen, amikor olyan kedvem volt, akkor éppenséggel rászántam magamat, hogy úgy harmadik óra körül bevánszorogjak a tanításra, de, szerintem előbb soha nem fordultam meg egy teremben sem, csak az ágyamban. Bár, szokás mondani, hogy aki este nagy legény, az nappal viselje el a következményét. Hát jó, ezzel nem is lenne gond, hiszen nem olyan nagy kár az, hogyha úgy tízkor, jobb esetben tizenegykor kirugdosnak az ágyból, hogy kezdjek magammal valamit. Na de az, hogy ott csicseregnek a fejem fölött már hét körül, az nem túlzás egy kicsit? Ilyenkor jön az, hogy feküdjünk le időben, hogy teljes mértékben kipihentek legyünk az napra. Ebben, valamennyire igazuk is van. De, hogyha nekem, például fájna a fejem, akkor nem tűrném szó nélkül, hogyha nekiállnak ott röhögcsélni felettem. Bezzeg, hogyha valamelyiknek fáj valamije, akkor elvárják azt, hogy kis angyal módjára libbenjek jobbról balra, hogy, még csak véletlen se keljen fel rá. Bár, szerintem mondanom se kell, hogy nem szoktam teljesíteni ezt a kérésüket. Én is, ahogy azt ők is tenni szokták, egy személyes hadsereg módjára robotolok a szobában, és fél, esetleg egy óra robotolás után szánom rá magam arra, hogy elhagyjam őket. Természetesen azt is sűrű nevetések közepette szoktam megtenni. Hát, ne várják el tőlem, hogy majd, mint ahogy azt a nagymamák csinálni szokták, figyelem minden lépésüket, és, hogyha meg vannak fázva, akkor beállítok egy bödön húslevessel. Az kéne még... szerintem mindenki tudja, hogy hülyének néznének, hogyha így reagálnék valakinek a betegségére. Bár, jobban belegondolva, ez enyhe fogalom. Hogy őszinte legyek, inkább komplett idiótának. Ilyen eget rengető gondok közepette lépek be, természetesen tudatlanul, az egyik ajtón, majd, mikor alaposabban szemügyre veszem a terepet, egy ismerős arcot vélek felfedezni. Pontosabban kettőt, hiszen, ahogy arra számítani lehetett, Iva a macskáját is idevonszolta magával. Hát, soha nem értettem a korán kelőket, így az is kérdés számomra, hogy mit keres itt ilyenkor, és, hogy mért íjászkodik már reggel. Mondjuk, hogyha alaposabban szemügyre vesszük, akkor még a vak is látja, hogy ez nem a hagyományos, mugli íjászathoz tartozik. Igaz, elég közel áll hozzá, de meggyőződésem, hogy rokonságban áll vele, de ez, már csak azért se az. Bár, meg kell, hogy mondjam, elég szép lövéseket produkál, és ezt a tudtára is hozom. Igaz, hogy meg kell védenem a véleményemet, miközben közelebb osonok hozzá, és, csak akkor tűnik fel neki, hogy pontosan ki is vagyok. Vigyorogva pillantok rá, majd a macskájára is, aki leül elém, üdvözöl, majd visszamászik kiszemelt helyére. Aztán, mikor felém nyújt egy újabb íjat, elképedve meredek hol a lövész eszközre, a lányra, és az újonnan megjelent céltáblára.
- Őőő... nem hiszem, hogy ez olyan jó ötlet lenne... soha nem csináltam még ilyet, és én, szerintem képes lennék a saját szememet is kilőni. Nem tudom, hogy hogy, te megoldanám, ez az egy biztos. -mondom, de azért a kezembe veszem az eszközt, és alaposabban szemügyre veszem. Ez az első alkalom, hogy egy ilyen "csoda ketyerét" a kezemben tartok, úgyhogy, nekem még teljesen idegen ez a világ. Igaz, láttam már pár embert, akik ilyen sportot űztek, és elég jól is ment nekik, de én biztos, hogy nem ezt a tábort fogom erősíteni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ivy A. Ives
INAKTÍV


Zöld Poszáta
offline
RPG hsz: 66
Összes hsz: 233
Írta: 2013. szeptember 9. 10:57 | Link

Des

Az én kedves barátom nagyban visszakozik az íjászattól, amit én csak elodázó mosollyal hallgatok végig. Nincs azzal semmi gond, ha nem bevállalós az ember fia. Nem mindenki olyan botor, hogy csak úgy ukk-mukk-fukk kipróbáljon egy olyan dolgot amit még hírből sem ismer, mint én. Nem erőltetem tehát, nem akarom én őt semmi olyanra rá venni, amihez nincsen affinitása.

- Ha nem, hát nem. Nem erőszak a disznótor csak a malacnak fáj kicsit.

Ütöm el a helyzetet egy magyaros szófordulattal továbbra is kedvesen mosolyogva, miközben visszaakasztom az íjat a tartójára, ekkor mögöttünk eltűnik a második céltábla. Mintha ott sem lett volna soha úgy illan el, gondolom ez is a varázslat hatása. Nagyon tetszik ez nekem, ahogy minden a varázsvilágban. Persze a mugli élet szépségei sem lehanyagolhatók, de azért ez mégis más. Leugrik közénk Éjfél és Előbb Desre majd rám néz miközben nyervog és elindul.

- Szerintem most azt szerette volna közölni, hogy kövessük. Képzeld ide az íjász pályához is ő vezetett. Én teljesen más irányba indultam el, aztán meghallottam ahogy nyávog, követtem a hangot és idelyukadtam ki. Ő már itt volt és nézte az íjat. Nagyon értelmes egy jószág, annyi szent.

Mesélem miközben saját sporteszközömet is helyére teszem, az én célom is köddé válik, amint az íjat felakasztom tartójára. Aztán elindulok macskám után kíváncsian várva, hogy hol kötünk ki. Remélem olyan eszközhöz vagy helyhez vezet amiben nem égetem le magam Des előtt, az nagyom cinkes volna, hiszen tetszik nekem, persze igyekszem erről számára nem sok jelet adni. Egyelőre megfelel számomra a puszta barátság érzése is.
Utoljára módosította:Ivy A. Ives, 2013. szeptember 9. 11:00 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"...Ne félj, csak Élj!..."
Desmond Hill
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 15. 18:44 | Link

Iva

Betoppanva az ajtón egy teljesen ismeretlen környezet tárul elém. És mikor is tudnám felfedezni ezt a környéket, mintsem akkor amikor hulla fáradt vagyok, és annak a szélén állok, hogy lefeküdjek, és aludjak délután négyig. Itt legalább csönd van, nem úgy, mint a körletünkben. Ott állandó a zsongás, egy percet nem tudsz úgy ülni, és csak nézni ki a fejedből, hogy valaki ne szólítson meg, vagy csak szimplán a kintről beszűrődő ordítozást hallgatnod. Pedig, néha milyen jó is lenne, hogyha csak egy magam ülhetnék egy teljesen nyugodt helyen ahol, szinte száz százalék, hogy senki nem fog megzavarni. Csak, ilyen nagy környezetben nem valószínű, hogy ez meg történni. Akárhányszor találtam egy olyan helyet, ahol egyedül lézenghetnék, jött egy ember, aki elvette tőlem azt a lehetőséget. És igaz, hogy Rellonos vagyok, de annyira még én se lehetek bunkó, hogy elzavarom, mondván, hogy én voltam itt előbb, na meg, amúgy sincs szükségem a társaságára. Így, jó pofizva kell végigszerencsétlenkednem azt a pár órát, amíg nem dönt úgy, hogy a mai napra már elég az én társaságom. És, ez nem szokott túl sokszor bekövetkezni, mivel kitűnő hallgatóság vagyok, egy szót se szólok addig, amíg végig nem regéli. Aztán, mikor befogja, és megosztanám vele azt a tényt, hogy ez engem egy cseppet se érdekel, akkor pedig jön a másik világrengető nagy problémája. Nekem is van nem egy problémám, ami, az esetek nyolcvan százalékában fontosabb, mint a partneremé. Hát hol érdekel engem, hogy mikor tört le a körme vagy, hogy a műkörmös visszautasította az időpontot? Ezt a barátnőjének, de ne nekem mondogassák... soha nem fogom megérteni, hogy minek kell az a műköröm, hát még nem azt, hogy ezt mért egy olyan srácnak mondják, akit ez a legkevésbé se érdekel. Mondom, keresse fel az egyik barátnőjét, vagy, netalán tán egy ferde hajlamú srácot, azt még talán érdekelné is a manikűr, de, hogy engem nem, na az is biztos.
Amint egy ismerős alakot vélek felfedezni egy íjász terepen, a falhoz sétálok, majd annak nekidőlve figyelem a lövéseket. Alig tizenöt perc után felhívom magamra a figyelmem, és igaz, hogy legelsőnek nem tudom mire vélni a válaszát, de, amint megfordul, máris más hangnemet üt meg. Válaszolok különösebb kérdéseire, majd, mikor felém nyújtja az íjat, tekintetemet  váltogatom a lány és a fegyver közt. Hát, én nem tartom túl jó ötletnek, hogy az én kezembe ilyet rakjanak, és ezt az ő tudtára is hozom. Vigyorogva reagálok a szófordulatra, majd, mikor felakasztja az íjat a tartóra, rögtön eltűnik a céltábla, amit igénybe vehettem volna.
- Majd egyszer talán kipróbálom, de most még két méterre is alig látok el, nem, hogy normálisan kivegyem a céltáblát. -felelem, majd érdeklődve tekintek a macskára, aki egy nyávogás közepette váltogatja tekintetét Iva és köztem. Végül, mikor elindul, és a lány megosztja velem, hogy pontosan mit is akar, megvárom, hogy helyre rakja az íjat, majd elindulok vele, szorosan a macskát követve.
- Na, az egyszer biztos. Engem szimplán az álmosságom térített ide, de meg kell hagyni, hogy jól döntöttem, mikor beléptem az ajtón. -felelem egy széles vigyor közepette, majd, mikor a macska megáll, én is így teszek. Érdeklődve tekintek fel, és halványan mosolyogva végigszántom tekintetemet a squash pályán. Közelebb lépdelek, majd leakasztok a falról egy ütőt, ami hasonló, de eltér a tenisz ütőtől, és feszegetni kezdem a húrokat. Egy labdát is megkaparintok, majd, a teniszben szerzett tudásaim alapján elkezdem pattogtatni az ütő fején a labdát.
- Játszottál már? -teszem fel a kérdést közelebb lépdelve a lányhoz, de, mindezek mellett vigyázok arra, hogy a labda ne essen le a földre.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ivy A. Ives
INAKTÍV


Zöld Poszáta
offline
RPG hsz: 66
Összes hsz: 233
Írta: 2013. szeptember 17. 10:09 | Link

Des

Éjfél egy fura pályához vezet bennünket. Des láthatóan örömmel konstatálja, hogy olyan eszköz közelébe ért amiben járatos, velem ellentétben. Nekem sosem volt érzéem az efféle sportokhoz. Amikor rákérdez elvörösödöm, nyelek egy nagyot és csak az után felelek, hogy a pír lejjebb lohad arcomról, fülem még persze továbbra is ég, ahogy kiejtem az első szavakat.

- Még sosem játszottam ilyet és nagyon béna vagyok minden labdajátékban. Lyukas kezű a harmadik keresztnevem.

Vigyorgok és kicsit szégyenlem magam. Kis koromban az Anyukám inkább kártyázni tanított meg, Apu pedig rászoktatott a zene szeretetére. Nem voltam kerti csemete, nem szaladgáltam labdát dobálva vagy kergetve sokad magammal, ez az egyke varázslógyerekek sanyarú sorsa. A szobámban üldögéltem és olvastam vagy firkáltam egész napokat végig és nekem ez így volt jó.

- Szóval most én mondom azt, hogy majd csak nézlek, oké?

Macskám elhelyezkedik úgy hogy mindkettőnket jól lásson és fahéj szín szemeit hol rám hol Desre szegezi. Barátom szakértő mozdulatokkal vizsgálgatja az ütőt. Biztosan sokat csinálta már. Kíváncsian várom miféle sport ez, mert elsőre nekem legalábbis elég nehéznek és izommunkásnak tűnik, szemben az előbb megszeretett íjászattal. Az az igazán nekem való, ezért vissza is fogok térni néha hozzá, ha a tanulás mellett marad rá időm. Nézem még egy darabig, ahogy játszik, majd mikor befejezi mindketten visszatérünk a Rellon KH-ba.
Utoljára módosította:Ivy A. Ives, 2013. október 7. 21:46 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"...Ne félj, csak Élj!..."
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2013. október 25. 22:12 | Link

Avery

Én is tudom, hogy teljesen értelmetlen és logikátlan dolog idejönnöm. Úgysem fogok rendszeresen sportolni. Eleinte hiányzott a kviddics, sokszor gondoltam rá, hogy újra játszanom kéne, vagy legalább mozognom heti rendszerességgel, de mindig lusta voltam - ahogy lenni szokott. Pedig anno a mindennapjaim része volt a sok edzés, furcsa hogy ezen a téren is ennyit változtam.
Meg is lett a változás eredménye, amely nem annyira szembetűnő ugyan, de egy átlagos mérleggel mégis nagyon jól kimutatható, hogy felkúszott rám néhány nem kívánt kiló.
Nem vagyok olyan típus, aki nagyon foglalkozna az ilyesmivel, továbbra is jól érzem magam a bőrömben, de mégis megszállt a vágy, hogy lejöjjek ide mozogni. Mostanában pedig általában véghez is viszem az efféle random ötleteimet.
Így aztán tréning ruhát húztam meg egy sport cipőt és lebattyogtam ide. Az sem zavar, hogy takarodó tájékán jár már az idő, és az éjszakai mozgásnak így vacsi után nem valószínű, hogy bármi haszna lesz. De ehhez van kedvem és kész. Miért is kellene mindig okkal csinálnia az embernek dolgokat?
Lófarokba kötöm a hajam, és lassan elindulok a futópályán. Az első néhány méter után rámtör a vágy, hogy hagyjam a fenébe az egészet, menjek szépen fel aludni. Amúgy is hülyeség volt idejönni. Valamiért azonban mégis tovább kocogok, a lábam szinte öntudatlanul mozog, a gondolataim pedig szokás szerint ezerfelé járnak.
Azt hiszem sokat elmond rólam ez az egész helyzet. Hogy mennyire nem tudok magammal mit kezdeni az utóbbi időben, tanulok - amennyit tanulok - és nagyjából ennyi. El kellene döntenem, hogy merre szeretnék tovább tanulni, nem ártana kicsit többet társaságba járnom, felvenni a fonalat, ami az elmúlt tanév végén tűnt el észrevétlenül. Hirtelen ott álltam Ákos nélkül, közeli jó barátnők nélkül, jött a szünet, és azóta sem találom a helyem. A problémát már sikerült felmérnem, csak még változtatni nem tudok a dolgokon, talán nem is akarok... ha úgy döntök, egy évem van már csak itt. Igazán mindegy, hogy hogyan töltöm.
Ezekkel a gondolatokkal nem jutok sokkal előbbre, így gyorsan kimerítve a témát kocogok tovább. Immár olyan apróságokon agyalva, hogy vajon hogyan lobog a hajam. Mert az nagyon fontos. Már rengeteget nőtt és a hátam közepét verdesi.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Avery Lyall
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. október 25. 23:13 | Link

Turnman

Avery úgy volt vele, hogy mivel a kastély legnagyobb részét már bejárta, talán nem ártana benézni az erőnlét termébe sem. Na persze nem azért, hogy eddzen, azt ő nem ilyen helyen teszi, de a tájékozódást minden lehetséges módon meg kell ejteni. Na meg talán lehet stírölni pár alul öltözött lányt.
Ezzel a gondolattal indult hát el a Rellonból, a szokásos fekete öltözékében, ami bakancsból, szövetnadrágból és bőrdzsekiből állt. Nem siette el, több helyre is benézett közben, mert hát nem kergette őt a tatár, és most még egy prefektus sem, szóval teljesen ráért.
Nem figyelte, hogy bement-e előtte valaki a terembe, vagy sem, csak belesett, és akkor hívta fel magára a figyelmét egy futó lány. Avery egy darabig csak az ajtón bedugott fejjel leste, mert gondolkodott, hogy vajon beszóljon-e, de aztán úgy döntött, hogy ezt nem hagyhatja ki. Ugyan ő mugli származású volt, így tudta, mi is az a futópad, de a saját világában sem bírta az ilyesmit.
- Mi van, elfogyott odakint az erdő? - fintorgott egyet, belépve a terembe. - Ugye tudod, hogy ez még annál is rosszabb, mintha céltalanul futkosol körbe a kastély körül? - intézte a lányhoz a szavait, meglehetősen sértő hangnemben.
Az volt a helyzet, hogy Avery-t senki sem nevelte jó modorra, mert nem volt rá idejük, hiszen mikor a szülei épp rá is értek, inkább a lánytestvéreire figyeltek, mert úgy hitték, velük több baj lehet, jobban kell őket félteni. Persze, ha tudták volna, hogy idővel mire adja majd a kicsi fiuk a fejét... Bár igaz, ez sem történt volna, ha az apja nem szenved balesetet, hiszen ez az, amiért már nincs pénzük a taníttatására, sőt, a kicsiknek sem biztos, hogy megfelelő ételt tudnak venni. A bátyus viszont mostanában küld haza pénzt, még ha nem is tudják, hogy honnan szerezte.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2013. október 25. 23:55 | Link

Lyall

Nagyon jól elvagyok a kis világomban, egészen addig, amíg váratlan hang ki nem zökkent a nyugalmamból. De még ha csak kizökkentene, nem is lenne semmi baj, de valójában is ijedek, mert először nem látom, hogy kitől és honnan jön a hang. Ez a pillanatnyi üresjárat elég volt ahhoz, hogy rosszul lépjek, aminek következtében majdnem sikerül hasra esnem. De nagy hadonászások közepette sikerül megtartanom az egyensúlyomat és nem túl kecsesen leugrani a futópadról. Mert ki is gondolna arra, hogy esetleg inkább leállítsam a gépet? Miután sikeresen előadtam eme mutatványomat, már teljesen elvörösödök.
- Ne nevess! - szólok rá a srácra, még mielőtt megnyikkanhatna, ez persze nem azt jelenti, hogy nem is fog körberöhögni a bénázás miatt.
A kis közjáték után végre értelmezem, hogy mit is mondott nekem és lázasan kutatok elmémben valami frappáns válasz után. De lássuk be, az ilyesmi sosem volt az erősségem, ismerősökkel szemben, egy-két baráti szurkálódástól még csak-csak megvédem magam, de az efféle helyzetekben valahogy nem tudok mit mondani. Ilyenkor leszáll a köd az agyamba, csak a sértettség keserű érzése munkálkodik bennem. A gyakorlás viszont sosem árt, előbb utóbb muszáj lesz valami fejlődést mutatnom, és nyugodtan kezelni a helyzetet.
- Tudtommal nem, de szerintem elmehetnél ellenőrizni. - a reakcióidőmről inkább ne beszéljünk, a határozottnak szánt fellépésemet és komolyan csengő hangomat pedig aláássa a rákvörös fejem, és hogy ösztönösen, védekezően karba fonom a kezem magam előtt. A második kérdését elengedem a fülem mellett, ha megfeszülnék se tudnék mit mondani, így inkább bölcsen hallgatok. valójában ugyanis igazat kell adnom a fiúnak, mert én is jobban szeretek a szabadban lenni, de éjszaka nem megyek az erdőbe, a kastély körül futkorászva meg elég feltűnő lennék, és egyébként is hideg van már odakint.
Néhány pillanatig csak szótlanul méregetem a fiút. Próbálom szuggerálni, hogy hagyjon engem a francba és törődjön a maga dolgával. Mindenki jobban jár. De legfőképpen én.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. október 27. 10:10 | Link

Yar
ruha

Az utóbbi pár napban, mióta történt az az eset a bajkeverők alagútjában, sokszor nem is ismerek magamra. Olyan lehangolt, és egykedvű vagyok, hogy olyan már nincs, még a tanulással is alig foglalkozom, csak az ágyamban gubbasztok,és ki sem mozdulok sehova. Persze azért órákra megyek, még néha a nagyterembe is ellátogatok az étkezésekre,bár ez utóbbi is gyakran kimarad. Egyetlen örömömet, ami mosolyt csal az arcomra Mogyoró adja, a kis mókus, akit nemrég találtam, vagyis találtunk Tollanddal. Igaz, úgy volt, hogy miután eláll az eső, visszaviszem őt, ki a szabadba. Hát ezt meg is tettem, csak hogy a kis szőrmók még akkor is követett, így nem tehettem mást, minthogy megtartsam, nem mintha nagyon ellenemre lenne, hisz annyira aranyos, nem lehet őt nem szeretni.
Ma, már elég korán fenn voltam, mert egyszerűen nem tudok aludni, szinte egész éjjel csak forgolódtam az ágyban, de ennek ellenére nem érzem azt, hogy fáradt lennék. Sőt, most kifejezetten úgy érzem, tele vagyok energiával, amit nem ártana levezetni. Ezért is indulok el az Erőnlét terme felé, mert ott biztos akad valami, ami majd jól lefáraszt. Hamar el is érek oda, s persze Mogyoró is a nyomomban van, mert ő mindenhova követ, mintha csak vigyázni akarna rám. Belépve a terembe rögtön még is pillantok egy fabábot, ami nagyjából akkora mint én, s tétovázás nélkül oda megyek. Mellette egy pergamen van, rajta pedig ez áll:
Harművészeti edzőbábu

Használat: Mondja ki annak a harcművészetnek a nevét, amit gyakorolni szeretne, és a bábu életre kel. Ezzel gyakorolhatja kedvenc küzdősportját, hisz mindent ismer, ami harcművészet. Az Ön szintjének megfelelőén fog támadni, és nem kell félni, hogy esetleg komolyabb sérüléséket okoz a használata, legfeljebb néhány lila-kék-zöld folttal lesz gazdagabb a használója. A teremből ki nem lehet vinni, különben használhatatlanná válik.


Na ez már tetszik. Elég jól hangzik, és hogy bármilyen küzdő sportot lehet ezzel gyakorolni? Ez remek. Mondjuk én csak egyet ismerek, amit még tudok is, és az a Kyokushin karate. Azt is csak azért tudom, mert kiskoromban apu beíratott edzésekre, de akkor nem szerettem, hisz csak kényszerből jártam arra. Most viszont örülök neki, hogy tanultam régebben karate-t, és azért remélem maradt még bennem valami, nem felejtettem el mindent. Hát, próba szerencse.
- Kyokushin karate. - mondom ki határozottan, mire a bábu megelevenedik, és beáll a kezdőállásba. Én követem a példáját, és a harc kezdetét veszi, bár eleinte csak én kapom az ütéseket, képtelen vagyok kivédeni azokat, de ahogy telnek a percek, úgy jövök egyre jobban bele, s már a fájdalommal sem törődöm, pedig igen erős, és fájdalmas ütéseket kapok be.
Utoljára módosította:Keiko Sama, 2013. október 27. 10:57 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Avery Lyall
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. október 27. 11:31 | Link

Turnman

A lány látszólag annyira meglepődött Avery megszólalásán, hogy nemes egyszerűséggel fogta magát, és eltanyált. Ilyenkor ugye a normális emberek fognák szépen magukat, és ha nem is rohannának segíteni, minimum megkérdeznék, hogy hogyan is érzi magát a balesetes személy, de nem így a fekete hajú - ő állt tovább, zsebre vágott kézzel támasztva a falat és egyre jobban röhögve, pláne, amikor a lány még külön fel is szólította rá, hogy ne tegye.
- Miért ne nevessek? Ha láttad volna magad te is röhögnél. Annyira, hogy megint eltaknyolnál - közölte széles vigyorral, ami egyébként egy merő megtiszteltetés volt a lány számára, mert Avery nem nevet túl gyakran, most viszont szerzett neki egy jó napot a zuhanással.
Aztán úgy tűnt, hogy a lányka nagyon szeretne valami frappánssal visszavágni, de az, hogy ez mennyire nem sikerült neki, már abból is leszűrhető, hogy mennyi idő telt el, mire végre kifundált valamit. Avery-nek persze ez is roppant mód tetszett, így hát nem is restellt rögtön előállni egy újabb beszólással.
- Késleltetőt építettek beléd, vagy mi? Voltál már ezzel orvosnál? Lehet, hogy nem ártana, mert tudod roppantul veszélyes tud ám lenni, ha egy ilyen lassú ember elindul az út túloldalára, mert még véletlen elüt téged egy csiga, vagy egy reumás nagyanyó - vigyorgott Avery gúnyosan az ismeretlenre, leplezetlenül élvezkedve a tényen, hogy a lány feje egyre vörösebb, és nagyon próbál határozottnak tűnni, pedig marhára nem az.
Végül kicsit még beljebb is jött, ellökve magát a faltól, és valamivel közelebb újra nekitámaszkodva, merőn nézve az ismeretlent, és állva a szuggeráló tekintet, amitől maximum röhögni támadt kedve, és nem távozni.
- Na mi lesz? Nem folytatod az edzést? Vagy te mindig is ilyen "feladom" típus voltál? - érdeklődött félrebillentett fejjel bámulva, várva a további látványosságkora, mint például egy dühroham, vagy valami testmozgásféle, amit nyugodtan szapulhat tovább.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2013. október 27. 18:44 | Link

Lyall

Természetesen hiába is próbálom elejét venni, hogy a srác körberöhögjön. Igaza van, fordított helyzetben én is hasonlóképpen reagálnék valószínűleg. Azzal a nagy különbséggel, hogy nem szokásom gúnyolódással kezdeni az ismerkedést, és nálam valakinek a kinevetése feltételez bizonyos fokú bizalmat, hogy tudjam, nem bántom meg az illetőt. A srácnak azonban a jelek szerint egész más elképzelései vannak ezen a téren, és valószínűleg csak feleslegesen tépném a szám, ha bele akarnék merülni a témába, így végül csak egy lemondó sóhajjal zárom le a dolgot.
Ezen az apróságon ugyan túllendülök, de a helyet továbbra is kínos számomra. Azonnal érzem, hogy a próbálkozásommal is csak adom a fiú alá a lovat a további élcelődéshez. Ezt felismerve inkább úgy döntök, hogy a továbbiakban nem is erőlködöm. Megpróbálok felülemelkedni az egészen. Csak az a baj, hogy közben egy kis hang végig azt suttogja a fülembe, hogy ez egyenlő azzal, hogy megfutamodok. De azt már megtanultam, hogy általában akkor csinálok komplett idiótát magamból, ha erre a buta hangra hallgatok és nem gondolkodok.
A vonásimon azonban nem tudok úrrá lenni, hiába próbálok semleges maradni, a srác szavai hallatán elvörösödök és egyértelműen kiül az arcomra a srác sértő szavai nyomán érzett tehetetlenség és lassan érlelődő düh.
Ismét csak egy nagy, világfájdalmas sóhajtás. Komolyan, mi értelme ennek? És miért vagyok ilyen életképtelen? A srác láthatóan élvezi a helyzetet, legalább is erre következtetek az alapján, hogy közelebb jön és immár leplezetlenül provokál. Annyira azért még nem lepte el az agyamat a vörös köd, hogy ezt le ismerjem fel.
- Te mindig ilyen idegesítő voltál? Úgy beszélsz, mintha annyira értelnél a sporthoz - igyekszem nyugalmat és ártatlan kíváncsiságot erőltetni a hangomra, de egy fokkal ingerültebben cseng, mint szerettem volna.
- És nem vagyok "feladom" típus, csak nincs értelme folytatni, ahogy a beszélgetésünket sem - ezúttal közömbös akartam lenni, komolyan is gondolom, amit mondok, de most a sértettség érződik a hangomon.
Elindulok vele szembe - az ajtó felé- , mert tényleg nem látom értelmét, hogy olyan társaságban legyek, ahol nem is érzem jól magam. Nem utolsósorban pedig most talán még megelőzhetem, hogy tényleg sikerüljön felhúznia és még kínosabb helyzetbe hozzam magam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2013. október 28. 13:36 | Link

Keiko Cheesy

Egy hét szünet a kviddicsben neki olyan, mintha kínoznák. A szezon közben biztosan így van, a szezon végeztével legalább fel van rá készülve, de most ők a heti kimaradók, és Legra mindenkinek regenerációt rendelt el, minimális edzéssel, ezért kérte is Yaristát, hogy ne jelenjen meg rajta, hanem rábízza a dolgot. A lány számított rá, hogy ellenkezni fog, és az utolsó mondatával leszögezte, hogy halálosan megkínozza, ha mégis megjelenne az edzésen az exrellonos, így nem volt mit tenni maradt a hátsóján a végzős fiú. De, hogy formában maradjon és a lelke is megnyugodjon, hogy nem lóg, valamilyen edzést kitalált magának. Úszni most nem volt kedve, futni sem, így maradt az erőnlét terme, még úgysem volt benne soha, pedig már majdnem öt éve ide jár. A házakban is vannak edzőtermek, így kiélhette bennük magát, de most nem vágyott oda, és még Grósz Anna is dicsérte neki anno, hogy ez egy jó hely. Akkoriban nem ért rá kipróbálni, most viszont már van ideje és kedve, ezért most elő is szedi az edzőcuccát, majd levágtat a terembe. Ott az öltözőben gyorsan átöltözik, majd belépve végignéz a termen. Egy fiatal lány van még vele, ha jól emlékszik a Levitában látta már őt, és nagyon emlékezteti Ikimonora, akivel egész jó barátságban volt. Az emlékeivel a fejében nézi a gyakorlatozó lányt, aki elszenved néhány ütést már az elején, és a későbbiekben is kap párat. Már pár perce nézi a fiatal levitást, amikor rájön, hogy neki is kellene mozognia, ezért a futópályára megy, majd meg is tesz rajta pár kört. Aztán egy kis gimnasztika és már megy is az egyik padhoz, ahol a felsőtestét tudja erősíteni. Egy fél órás edzés után kellemes fáradság lesz úrrá rajta, a lány még mindig gyakorol, tetszik neki, hogy ennyire kitartó a háztársa. Odaül nem messze hozzá, nem akarja zavarni az edzésben, csak figyeli.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. október 28. 14:20 | Link

Yar

Az ütések eleinte nagyon kemények, és fájdalmasak voltak, de ahogy telt az idő, úgy enyhültek. Legalábbis én így érzem, talán azért, mert már kezdek hozzászokni, hogy a báb, szinte minden második ütése betalál. Beletelik egy kis időbe, mire minden fontos részletet, mozdulatot és technikát újra felelevenítek, de addig rendszeresen benázok, rossz helyre lépek, és nem tudom kivédeni az érkező ütéseket, rúgásokat. Annyira lefoglal az ellenfelem, vagyis jelen esetben ez a báb, hogy észre sem veszem először, hogy bejön valaki, csak akkor, mikor a szemem sarkából megpillantok valakit, aki a futópályán futkos. Különösebben nem izgat, hogy ki az, nem köti le a figyelmem, viszont Mogyoróra mindig figyelek fél szemmel, nehogy valami butaságot csináljon, vagy eltűnjön. Minden teljesen a legnagyobb rendben van, egészen addig, míg a kis szőrmók el nem tűnik a szemem elől. Eddig végig a fabáb tartóján csücsült, és nézett engem, most viszont már nincs ott. Akkor hol lehet? Ez eltereli a figyelmem, így nem tudom kivédeni a következő támadást, ami a lábam felé érkezik, ennek következtében elvesztem az egyensúlyom, és a földre kerülök, a küzdelem kezdete óta most először. A báb ekkor megáll, majd visszatér a helyére és ismét mozdulatlanná merevedik, én pedig ültömben nézek körbe, kicsit aggodalmasan, hogy hova bóklászhatott el az a kis rosszcsont. Természetesen a kíváncsisága miatt az ismeretlen felé ugrándozik, és csakhamar oda is ér hozzá, és egy könnyed, gyors ugrással az ölébe veti magát, az ismeretlen nem kis meglepetésére. De az az ismeretlen mégsem olyan ismeretlen, láttam már sokszor a levitán belül, és ha személyesen nem is ismerem, de a nevét már tudom,hallottam már egy párszor, ha jól emlékszem Yarista a neve, asszem. Lassan felállok, mivel a térdem kicsit fáj, attól az utolsó rúgástól, de nem vészes,járni még tudok, csak kicsit lassabban megy a szokásosnál.
- Mogyoró, gyere ide! - emelem fel a hangom, még mielőtt odaérnék hozzájuk, de a mókus a füle botját sem mozdítja, pedig tudom, hogy meghallotta, látom a fülén, hogy megmozdult, de úgy látszik jól érzi magát a srác ölében.
Utoljára módosította:Keiko Sama, 2013. október 28. 14:23 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2013. október 30. 14:34 | Link

Keiko Cheesy

Ez az edzés is megszabadította néhány deciliter víztől, kellemesen elfáradva baktatott oda a padhoz. Miközben figyelemmel kisérte a lányt, aki egyre jobban jött bele a dologba egy apró állat ugrándozott felé. A mókus – hirtelen nem is tudta, hogy hogyan lehet a kastélyban egy mókus, és mit keres itt – nem állt meg, hanem felugrált Yaristára és elhelyezkedett benne. A fiú nem érintette meg az állatot, hanem csak elmosolyodott. Az jutott eszébe, hogy ugyan minek jött ide az állat, talán a diótörésre edzette a mellső lábait? Úgy nézett ki, hogy a mókuska őt választotta új lakhelyéül, aminek Roli örült volna csak igazán, egy desszertnyire. Egy hangos puffanás hallatszik, ahogy a fiatal lány elesik, Yar látja, hogy a bábu a helyére megy, és azt is, hogy a idegen vonásokkal rendelkező alsóbb éves felismeri az állatot. Felszólítására nem megy oda mégsem hozzá, amit Yarista furcsáll is, a kis mókus nem tágít legújabb figyelőhelyéről.
- Helló! Minden okés? Elég nagyot estél – nézi a lányt, aki láthatóan húzza a lábát, tehát biztos nem lehetett túl jó ez az esése. ~ Tényleg olyan, mint Ikimono. Mindig akad egy-egy csinos keleti lány. ~ Sóhajtozik magában, de ez a vonat már elszállt a fiatal levitás még nincs abban a korban, hogy Yar udvaroljon neki. Nem beszélve arról, hogy most nem tudja, hogy éppen milyen állapotban van érzelmileg. Persze bármilyen állapotban lehet, az ennyire fiatalok, nem jöhetnek számításba nála. Ez van, majd a kis Kalászi meghódíthatja őket.
- Nem valami szófogadó – mutat a mókuskára, de továbbra sem simogatja, a combján pihenteti a kezeit.
- Yarista vagyok, Levitás. Mit csináltál az előbb? Érdekesnek tűnt – kíváncsiskodik, mert a jó modorát még mindig nem vesztette el. A kis mókus viszont nagyon nem hallgat a gazdájára, ezzel viszont nem tud mit kezdeni. Ha a lány majd elkéri, természetesen odaadja neki, tudja, ő is, hogy mit jelenthet egy ilyen állat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. október 31. 06:29 | Link

Yar Cheesy

Még ki tudja meddig "verekedtem" volna ezzel a bábbal, ha Mogyoró nem tűnne el ismét, szokásához híven. Egyszer még ez fogja a vesztét hozni, hogy mindenkihez,és mindenhez kíváncsiskodva odamegy, és lehet hogy egyszer még bajba is kerül emiatt, és akkor én nem leszek ott, hogy megvédjem. Most ugyan még nincs semmi baj, hisz a háztársam nem tűnik valami mókuskínzó szörnynek, aki csak arra vár, hogy közelebb merészkedjen az áldozata. Ez kizökkent a koncentrációmból, így egy nagy puffanás kíséretében közelebbről is megismerhetem a padlót. Miközben odamegyek hozzájuk, Mogyorót szólítom, de az a kis dög nem hajlandó még csak a füle botját sem mozdítani. Úgy látszik nagyon kényelmes neki a fiú öle, és esze ágában sincs elmenni onnan.
- Szia. Persze, minden rendben. Ez semmiség. Tűrhető. - Felelem, majd a szám mosolyra húzódik, viszont mikor le szeretnék ülni, és ezt meg is teszem, ez a mosoly eltűnik. A lábam nyújtva hagyom, mert mikor megpróbálom behajlítani, erősebb fájdalom nyilal a lábamba.
- Általában az szokott lenni. Nem tudom, most mi a baja. - mondom, s halványan elmosolyodom. - Ide adnád őt? - Ha ideadja, akkor az ölembe teszem a kis szőrmókot , és simogatni kezdem, aki így pillanatok alatt elalszik, és békésen szuszog az ölemben. Ez nekem fura, hogy ilyen hamar sikerült elaludnia, ilyet nem szokott csinálni,főleg nem nap közben. Na mindegy, lehet hogy elfáradt már csak attól, hogy nézett engem.
- Én Keiko vagyok, és szintén Levitás. - vigyorgok a srácra. - Óh, az? Karate. Vagyis pontosabban Kyokushin karate, ami azért kicsit másabb, de erősebb. - Felelem egy bájos mosolyt villantva Yarista felé.
Utoljára módosította:Keiko Sama, 2013. október 31. 06:31 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Artemisia Rubya
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2013. november 1. 17:57 | Link

Éjszakai edzésem

 Csend honol a Kastélyban, néma mint a sír az éjjel. Sötét függönyként telepszik a folyosókra az ablakokon át belátszó égbolt homálya. Apró léptekkel nesztelen suhanok a Keleti szárny földszintjén lévő Erőnlét termébe egy kis késő esti edzésre. Végre be tudtam szorítani a "napirendembe" ezt is, hiszen annyira jól esik ha nem kell másra gondolnom csak egy dologra egyszerre.
 Kezemben szorongatom otthonról magammal hozott kabala alkarvédőmet és három ujjas kesztyűmet. Benyitok a helységbe, ami rögvest nappali fénybe borul, amint lábam érinti talaját. Odasétálok a pályához, felveszem védőfelszereléseimet és leakasztom tartó állványáról a megbűvölt csodaszép íjat. Ekkor feltűnik velem szemben úgy tíz méterre a céltábla is, amin nem lepődöm meg annak ellenére sem, hogy én inkább a sport mugli verziójához vagyok szokva. Persze ismerem az itteni metódust is, hiszen jártam már korábban a teremben.
 Nyílvesszőt illesztek az idegre, felveszem a megfelelő testtartást, majd kihúzom a húrt, hogy azután ajkam szegletéhez horganyozva vegyek egy mély lélegzetet, s azt benn tartva célozzak, s három ujjam elernyesztésével, úgy nevezett passzív oldással útjára bocsássam a vesszőt, mely a rá vetett varázs miatt menten el is tűnik és csak a táblába csapódás pillanatában bukkan fel újra.
 A tizedik lövés után a szórásképem a táblában egészen jól fest, hiszen a középponttól picit balra fenn, egy nagyjából tíz centiméter sugarú körben értek célba nyilaim. Mivel elfogytak a vesszők várok egy pár pillanatot míg a táblában lévők eltűnnek és visszakerülnek a mellettem lévő tárolóba.
 Ismét nekikezdek a tízes körnek, a találatok hangja egyenletes és elég erős, hogy esetleg kihallatsszon akár a folyosóra is. Remélem nem verem fel vele a fél Kastélyt, vagy akár csak egy teremtett lelket is. Nincs szándékomban ilyesmi, de nem akarom kihagyni ezt a remek alkalmat a háborítatlan gyakorlásra, mert nem tudom mikor lesz ehhez hasonló nyugodt estém mostanában.
 Házvezető helyettessé való kinevezésem óta millió teendőm volt, ráadásul itt van még Ádám is. Szeretem őt ez nem kérdés, de úgy gondolom mindkettőnknek lehet saját élete is a közösön kívül és ehhez tartom is magam, ahogy szerencsére ő is, főleg mióta kutya mivolta okozott nekem némi fejtörést a szó átvitt és valós értelmében egyaránt.        
Utoljára módosította:Artemisia Rubya, 2013. november 4. 10:28 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Carl Tender
INAKTÍV


Mara tofumanui pe lepke
offline
RPG hsz: 85
Összes hsz: 183
Írta: 2013. november 1. 18:34 | Link

A kopogás(?) felkutatása

Sötétedés óta a kertben fekszem. Ez a legideálisabb hely mind közül. Mikor már úgy érzem elég volt a túlzott nyugalomból, elmegyek aludni, áthaladok termemen. Itt szertartás szerűen, mint mindig most is megállok egy percre. Szeretem az egyszerűségét, és hogy gyakorlatilag minden napszakban fényes a sok ablak miatt.
Az ajtóhoz érve furcsa, intenzív hangokat hallok. Valami ritmikusság van bennük. Egyenletes kopogás, vagy valami ilyesmi. Nem tudom ugyan mi, vagy ki lehet az, de mivel gyakorlott vagyok a bestiák elleni harcban nem rettenek meg túlzottan. Miközben haladok megfordul a fejemben, hogy este nem szabad senkit sem zargatni, még ha mondjuk pingpongozik is, vagy fene tudja mi ez a hang! Egyvalami biztos. Nem lakik senki az iskola ezen részén. Azt, hogy melyik ajtó mit rejt, azt nem tudom, de nem lakhelyet az biztos, mert arról tudnék.
 A hangforrást megtalálva megfordul a fejemben, hogy a diákok szökhettek le hálókörzetükből, és valami rosszban sántikálnak, feltéve, hogy még nem tették meg azt... Nem szeretnék senkit büntetőmunkára bírni, ugyanakkor tudom, jót tenne a híremnek. Legalább tisztelettel fordulnának felém. Vagy... félelemmel.
 Mindegy; ez csak üres fantáziálgatás. Benyitok. Legrosszabb esetben kitalálok valami büntetőmunkát a kertben. Valamit, büntetőmunka-néven, ugyanis nem nevezhetjük büntetésnek. Ha bárki ilyen helyszínre kerül, annak hálásnak kell lennie! Ahogy belépek az ajtón, az egyszerre egy mugli konditeremnek tűnik.Ki gondolta volna... Ha tudom, lehet néha benézek meditáció közben! Kopp. Újabb hang, ezúttal már látom is honnan:
 Egy pályán áll valaki erősen koncentrál, vagy be vannak tapasztva fülei, mert egészen eddig nem vette észre érkezésem. Nem vagyok hozzászokva a túlzottan formális köszönéshez, de nem tudom kihez van szerencsém, és nem akarok rosszul kikerülni a szituációból. Mondjuk más választásom nincs, a -most már látom is,- íjakat kilövellő -a hajából ítélve- nő megfog ijedni. Legalább is nem érinti majd kellemesen köszöntésem. Tekintettel arra, hogy úgysem fogok a kastélyban járkálni, és legfeljebb elkerülöm majd ezt a termet, ha nem sikerül megkedveltetnem magam; nem félve a következménytől végül megszólítom:
-Jó estét! -mondom határozottan, hogy ne kelljen megismételnem. Elsőre is épp elég kínos bárkit megzavarni nyugalmában és egyedüllétében.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2013. november 1. 19:39 | Link

Keiko-sama Cheesy

Megnyugtató választ kap a kérdésére, nincs komolyabb baj. Persze biztos benne, hogy lesznek kék-zöld foltok, ami nem meglepő és kellenek is. Hiszen, ha nincs visszajelzés, akkor nem tudja az ember, hogy hibázott valamiben, legyen az a harcművészet, vagy csak simán az élet. Ettől függetlenül értékeli, hogy a lány ilyen elszántan küzd és még csak nem is panaszkodik, belátván a korábbi bölcsességet. Viszont a kis állatja már nem olyan szófogadó, és a kérésére sem mozdul a fiú öléből. Ezt már muszáj szóvá tennie vicces hangnemben, habár csodálkozik, mert az állatok nem szokták kedvelni őt. Talán a sajátján és Carlyén mással nem is kötött szorosabb barátságot. Amira puffskenjei nem számítanak, mert a puffskeinek mindenkivel barátkoznak, és nem is egy vad szőrmókok.
- Biztos nőstény, más miatt miért ragaszkodna hozzám jobban, mint a gazdájához? – mondja mosolyogva. – Persze, tessék – felnyalábolja a kis jószágot, aki majdhogynem menekülni próbál, de végül feladja a Yarista nagy markában, és engedelmesen átmászik Keiko kezére. A fiú mulatságosnak tartja egy kicsit ezt a ragaszkodást és egyben jól is esik neki valamelyest. Bemutatkozik, és már átkozza is magát, mikor a lány is ezt teszi. Ha levitás, illett volna ismernie, legalább látásból. Az is igaz, hogy mostanában nem nagyon figyelt senkit, de ez persze nem kifogás.
- Hű bocs, nem ismertelek meg. Biztos, mert nincs rajtad a talár. Sajna, mostanában keveset vagyok a klubhelyiségben, hogy ismerkedjek újakkal, vagy bárkivel is – húzza el a száját.
- Az egyik és a másik sem mondott sokat, nem vagyok egy nagy mugliismeret bajnok – húzza fel a vállait, idén már leadta, mert tavaly sem értette, hogy miről van szó, nem erőlködött tovább vele. Valószínűleg a kviddics-karrierjében nem fog hiányozni ez a tudás.
- Miért pont ezt csinálod? Van valami oka, vagy csak ezt választottad, mert… - a kérdést már nem fejezi be, mert azt Keikonak hagyja. Közben előhúzza maga mögül a törölközőjét és letörli a homlokára újból kiült izzadságot.
- Kviddicsezel? – nem is tudja senki, hogy mi lett volna, ha ez a kérdés nem hangzik el Yarista jelenlétében.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. november 2. 17:29 | Link

Yarista-senpai Cheesy

 Nincs semmi bajom, leszámítva azt a szúró fájdalmat, amit most a térdemben érzek. mondjuk ez természetes dolog egy ilyen sportnál, hogy előbb vagy utóbb lesérülsz, nem úszhatod meg semmiféle sérülés nélkül. Ez a fájdalom is hamar el fog múlni, csak nem kell erőltetnem a lábam, és ennyi. A többi, kék-zöld-lila folt meg még kevésbé érdekel, ez hozzá tartozik ehhez a gyönyörű sporthoz, amit én is művelek. Bár megúszhattam volna sokkal kevesebb sérüléssel is, ha nem lett volna az a néhány év kimaradás, amikoris semmit nem foglalkoztam ezzel az egésszel.
Odamegyek a sráchoz, és Mogyoróhoz, aki szokás szerint jobban érzi magára a fiú ölében. Leülök melléjük, és elkérem a kis szőrmókot, s ő oda is adja, a mókus akarata ellenére. Úgy látszik nem akar visszajönni a gazdájához, de végül ez mégis sikerül,és pár perc elteltével még is nyugszik, majd szuszogva elalszik.
- Hehe, lehet. - nevetem el magam halkan. - De ezt még nem sikerült kiderítenem. - de most hogy mondja, talán majd valamikor kiderítem. Viszont nem most, majd máskor, mivel olyan békésen szunyókál itt az ölemben, nincs szívem felébreszteni.
- Nincs semmi baj, nem kell bocsánatot kérned. Most már ismerjük egymást, és ez a lényeg. Bár én régebb óta tudok rólad, mert elég népszerű vagy az iskolában. - vigyorgok Yarra.
- Ezt választottam, mert régebben tanultam, és igazából ez az egyetlen mugli sport amit ismerek is, és tudom is. - fejezem be a félbehagyott mondatát, mert valahogy sejtem, hogy mert nem folytatta, hogy fejezzem be helyette, én biztos jobban tudom, mint ő. - Ha gondolod taníthatok neked néhány mozdulatot. Egy élő, húsvér személlyel úgyis sokkal élvezetesebb harcolni, mint egy bábbal.- vetem fel az ötletet a levitás srácnak,  a végén pedig a helyén pihenő fabábra bököm a fejemmel.
- Kviddics? - kérdezek vissza kicsit meglepetten. Elég hirtelen jött most számomra ez a kérdés, ám legyen, ha kíváncsi rá, akkor válaszolok. - Igen, kviddicsezem. Vagyis, most már benne vagyok a csapatban, de seprűn még n olyan sűrűn ültem. - Felelem, majd elmosolyodom, és egy hatalmasat sóhajtok a végén.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje

Oldalak: « 1 [2] 3 4 ... 12 ... 16 17 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Keleti szárnyFöldszint