A szerdai és szombati piacnapon megtelik a boglyas tértől nem messze fekvő, téglalap alakú, füves terület, Bogolyfalva piactere, ahol helyi és átutazóban lévő árusok kínálják legkülönfélébb mágikus portékáikat. A szorosan egymás mellé tolt padok színpompás labirintusba vezetnek, a piacnak ilyenkor önálló utcái és sztrádái nyílnak, ha nem figyelsz, könnyen eltévedhetsz itt. A szerény standok között komoly, többemeletes sátrak is állnak, néha vészesen az út fölé billenve.
Ne lepődj meg, ha doxik röppennek el a fejed fölött, nyomukban az őket seprűvel kergető kofa, vagy, ha gyíkpetét nyomnak a kezedbe, hogy rád sózzák azt. A kaotikus kavalkádban mindent megtalálsz, amit keresel. HA elég ügyes vagy, a szóbeszéd szerint akár egy uncia méregdrága gyurgyalagcsipát is a pult alól.
Ám estére kiürül a piactér. A padok üres csontvázakként sorakoznak a letaposott fűben, a csöndben szemetet hord a szél, bezárnak a piac körül álló üzletek is.
Utóbbiak nemcsak piacnapokon, de a hét többi napján is nyitva állnak. A teret körülöleli többek között a pékség, a közért, a játékbolt, a pálcakészítő műhely és egy fodrászatot és szépségszalont ötvöző csinos kis helyiség. Föléjük a kastélynak beillő dilibolt, a Poénpalota magasodik.
Engedj a friss fánk illatának vagy a palotából kiszűrődő kacagás csalogatásának!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=670745#post670745][b]Erdős-Prinz Violetta - 2017.03.27. 22:03[/b][/url]

Úgy lopakodom el, mintha lopnám a fél házat, és nem akarnám felriasztani a bentieket, meg a szomszédokat. Pedig csak a gyerekeim elől szököm. Most nem annyira messze, mint korábban, és egészen más indíttatásból. Végre kifáradtak annyira, hogy ledőljenek szundítani pár órára, én pedig kihasználva a kínálkozó alkalmat - mit kínálkozó, egyenesen az ölemben lejt hula táncot -, lelépek otthonról.
A piacra igyekszem, egyrészt a hangulata miatt, másrészt, mert, ha már van merszem eljönni hazulról a gyerekek nélkül, nem mehetek haza üres kézzel. Az édesség túlságosan is bocsánatkérő szagú, úgyhogy inkább valami gyümölcsben gondolkodom. Hé, az is édes, és még egészséges is!
Nem sokkal később két almával, három kivivel, egy fürt szőlővel és egy kisebb doboznyi eperrel indulok el hazafelé. Nem, nem vásároltam fel mindent, azért hagytam másoknak is... maradt még ott körülbelül öt szem szilva. Na, jó, éhes voltam! És éhesen nem vásárolunk, csak, ha nagyon muszáj. Szóval muszáj volt.
Természetesen nem bírom ki, hogy visszafelé ne az édességes standok felé kerüljek. Nem mintha még venni szeretnék bármit is, de van úgy, hogy a csokiknak és cukroknak látványa is elég a boldogsághoz. Meg a hízáshoz is. Csak egy pillantást vetsz egy tejcsokival burkolt, nugáttal töltött és tört pisztáciával díszített halomra, és máris négy kilóval kövérebbnek érzed magad. Legalább! És akkor még nem is igazán bűnöztél. Sóhajtva fordulok el az édességektől, amikor megpillantok egy ismerős alakot nem messze tőlem, és inkább felé veszem az irányt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=671236#post671236][b]Erdős-Prinz Violetta - 2017.03.30. 14:28[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=674232#post674232][b]Erdős-Prinz Violetta - 2017.04.14. 17:09[/b][/url]

Miért kérdésemre kapok egy idiótáknak kijáró nézést, amit meg is érdemlek, sőt mondhatnám úgy is, hogy mindent megtettem annak kiérdemléséért. Elvégre cukorkákról van szó. Édességről! Ha én kétgyermekes anyukaként még nem ismertem fel a föld eme ajándékának hatalmát, akkor csak idióta lehetek.
- Azért én mégis egy kevésbé halálos dózissal próbálkoznék először, hacsak nem az a célom, hogy tankönyvillusztráció modelljeként őrizzen meg az emlékezet - csóválom meg a fejem nevetve, aztán felajánlom, hogy, ha már úgyis egymásba botlottunk, egy kis munkáért cserébe megveszem én a napi adagját. Vagy ki tudja, lehet ez nála csak pár órán át tart ki.
- Még én is fontolgatom, hogy bokán rúgjalak-e - jegyzem meg tűnődőn, és közben figyelem, ahogy az árussal nagy egyetértésben kifosztanak. Aztán végre odébbállhatunk, így legalább kikerülünk a szitokszavak hallótávolságából, vagy ők a miénkből. A téma a hajamra terelődik, én pedig szabad kezemmel egy pillanatra megfogom az egyik rövid tincset. Ez lassan szokásommá válik. Mintha ellenőrizném, hogy biztosan nincs-e ott az a hosszú hajzuhatag, amit néhány héttel - vagy csak nappal? - ezelőttig a magaménak tudhattam.
- Én megkönnyebbültem - vonom meg a vállam. A hajam szimbolizálta számomra a terheket, amiket az évek során magamra kapkodtam, aztán képtelen voltam ledobni. Azzal, hogy megszabadultam tőle, fellélegezhettem. De Ella nem a dolog filozófiai mélységeire kíváncsi.
- Például sokkal egyszerűbb ápolni is. A hajszárítás két erőteljes fejrázásból áll mostanában - próbálom elkápráztatni, bár az ő haját pont úgy találom gyönyörűnek, amilyen most. - Hát persze! Öt részre osztottam, a négyötödét a főbb égtájak felé szétszórtam, az utolsó ötödét meg folyó vízben engedtem útjára.
Úgy beszélek, mintha teljesen természetes lenne, hogy így tettem, pedig nem csináltam semmi ilyesmit. Igazából eszembe sem jutott a vudu. Lehet, hogy kellett volna?
- De azért errefelé nem nagyon alkalmazzák a vudut, nem?
Lehet, hogy jobb lett volna biztosra menni. De az is lehet, hogy csak az aggódó anya beszél belőlem, akinek muszáj valami miatt aggodalmaskodnia, és ha a gyerekei éppen nem termelnek, keres magának saját stresszfaktort.