A szerdai és szombati piacnapon megtelik a boglyas tértől nem messze fekvő, téglalap alakú, füves terület, Bogolyfalva piactere, ahol helyi és átutazóban lévő árusok kínálják legkülönfélébb mágikus portékáikat. A szorosan egymás mellé tolt padok színpompás labirintusba vezetnek, a piacnak ilyenkor önálló utcái és sztrádái nyílnak, ha nem figyelsz, könnyen eltévedhetsz itt. A szerény standok között komoly, többemeletes sátrak is állnak, néha vészesen az út fölé billenve.
Ne lepődj meg, ha doxik röppennek el a fejed fölött, nyomukban az őket seprűvel kergető kofa, vagy, ha gyíkpetét nyomnak a kezedbe, hogy rád sózzák azt. A kaotikus kavalkádban mindent megtalálsz, amit keresel. HA elég ügyes vagy, a szóbeszéd szerint akár egy uncia méregdrága gyurgyalagcsipát is a pult alól.
Ám estére kiürül a piactér. A padok üres csontvázakként sorakoznak a letaposott fűben, a csöndben szemetet hord a szél, bezárnak a piac körül álló üzletek is.
Utóbbiak nemcsak piacnapokon, de a hét többi napján is nyitva állnak. A teret körülöleli többek között a pékség, a közért, a játékbolt, a pálcakészítő műhely és egy fodrászatot és szépségszalont ötvöző csinos kis helyiség. Föléjük a kastélynak beillő dilibolt, a Poénpalota magasodik.
Engedj a friss fánk illatának vagy a palotából kiszűrődő kacagás csalogatásának!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=616634#post616634][b]Hercegh Kriszpin - 2016.09.11. 16:11[/b][/url]

Nimbuszommal a kezemben bandukolok a faluban. A piactérre tartok, hiszen ma ott vannak az árusok. Állítólag most sokkal többen pakolják ki portékáikat, mint annak idején, amikor a Bagolykőbe jártam. Mondjuk már akkor is főleg a Poénpalota érdekelt minket, az meg igazából csaknem minden nap nyitva van.
Már pár sarokkal odébbról hallani a tér zsibongását. és mikor megérkezek, derűsen pislogok körbe a színes forgatagon. Ám érdekes módon nem tűnik sokkal nagyobbnak, mint amire emlékeztem. Lehet, azért, mert akkor kisebb voltam és minden jelentősebbnek tetszettek. Ha pedig a piac mértékei velem arányosan nőttek, nem csoda, ha nem érzékelem a változást. Persze, más. De egyben jól ismert is.
Kellemesen nézelődve haladok a kofák és vásárlók között. Tekintetem meg-megakad a furcsább alakokon. Elég helyen jártam már ahhoz és elég emberrel találkoztam, hogy feltűnjön olyasmi, ami talán a legtöbbeknek nem. Így lehetséges az is, hogy gyanússá válik számomra valaki. A gyümölcsök környékén ólálkodik. Nem véletlen mondom, hogy ólálkodik. Amit csinál, arra találták ki ezt a kifejezést. Nem az árut méregeti, nem válogat, csak úgy tesz. Pótcselekvés. Aztán nekimegy egy lánynak. Pedig nem tűnt olyannak, aki ilyen könnyen megbotlik. Ráadásul a lökés és bocsánatkérésféleség után gyorsan körbenéz. Összevont szemöldökkel figyelem, jó néhány lépés távolságból. Amint pedig így teszek, egyre inkább az a meggyőződésem, hogy valami nagyon nincs rendben vele. Körbetekintek, van-e itt valamiféle biztonsági őr, de nem látok ilyet. Számat harapdálva pillantok vissza a jellegtelen kinézetű, fiatal varázslóra és egy szusszanással döntésre jutok. Megindulok felé. Csak szépen, lazán.
Bosszantott kissé, hogy nem akadt az utamba seprűtartó a faluban, de lám, minden van valamiért. Most nagyon jól jön, hogy magammal kellett cipeljem. Rendeltetésszerűen, kissé vállamnak döntve, függőlegesen tartom, nehogy megsértsek vele valakit. Mikor aztán a férfiú közelébe érek, egyszerűen leengedem oldalra, ő meg jól hasra esik benne. Nyögve puffan a földre.
- Mi a... Te tökkelütött szerencsétlen... - áll neki a szidásomnak nyöszörögve.
- Ó, te jó ég, elnézést. - szabadkozom és nyúlok érte, hogy felsegítsem.
- Hagyjál békén! - rántja ki magát a kezemből, felemelve a hangját. A piacon megáll kicsit az élet, ahogy egyre többen minket figyelnek.
- Sajnálom. Tényleg. - bizonygatom, seprűmet félretéve, immáron mindkét kezem őt foghassa. A jelenet egyre komikusabbá válik, ahogy próbálom -akarata ellenére- felsegíteni, és tapogatom, markolom, ahol csak érem. Ám nem derülhet már sokáig a hirtelen összeállt közönség,  hiszen jön a drámai fordulat.
- Kiesett a pénztárcája. - adom át neki a földre hullt darabot.
- Meg a másik is. - nyújtok át neki még egyet, összevont szemöldökkel.
- És itt a... harmadik? - kerül a kezembe egy újabb példány.
- Hiszen az az én tárcám! - rikkant fel egy hölgy nem messze. A tolvaj köpni-nyelni nem tud, csak hebegve áll, eséstől porosan. Látja, ebből nem jöhet ki jól, úgyhogy vet még rám egy dühödt pillantást, majd egy nagy pukkanással hoppanál. Összerándulok a hirtelen jött, éles hangra, aztán lenézek a tárcákra a kezemben. Az egyiket már nyújtom is át a nőnek, aki jelentkezett érte. Miközben a körülöttem lévők zsebeiket ellenőrizve hüledeznek és már azt tárgyalják, hogyan tegyenek feljelentést a hivatalban, illetve azt ecsetelik, milyen szerencse, hogy elesett a seprűmben, addig én a magasba lendítem a nálam maradt két tárcát.
- Ismerősek valakinek? - kérdezem hangosan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=617071#post617071][b]Hercegh Kriszpin - 2016.09.13. 11:33[/b][/url]

A maradék tárcákból az egyikért hamar jön a tulaj. A másik viszont várat magára. Kezem a magasban, a csinos pénztartó a kezemben és nézelődök körbe, kutatva a jelenlévők közt. Már éppen arra gondolok, hogy még egyszer elrikkantom magam, amikor feltűnik egy félénken közeledő lány. Már engedem is lejjebb a kezem és mosolyogva lépek oda.
- Igazán nincs mit. - adom át neki a tulajdonát. Megvárom még, amit mondani szeretne nekem, hiszen látom rajta, nem könnyű ez a számára. De aztán nem akarnám sokáig feltartani. Nem azért csináltam, amit csináltam, hogy az emberek a vállukon vigyenek körbe, sőt, még csak azért sem, hogy bárki hálás legyen. Nem véletlenül buktattam le úgy a tolvajt, mintha nem is direkt történt volna. Vagyis hát egy részt amiatt tettem így, mert nem az volt a célom, hogy nyilvánosan hősködjek, másrészt pedig mindössze taktikából: hiszen mi lett volna, ha alaptalan a gyanúm? Így csak egy balfék lettem volna, aki nekiment valakinek.
A leányzó viszont átlát rajtam. Ahogy nézem, ő az egyetlen. A többiek elhitték, hogy véletlenül buktattam le az őket meglopót. Aminek különben örülök, mert bevált a színjátékom és legalább nem hálálkodnak túl sokat. Viszont van, akit nem lehet átejteni. Már éppen búcsúznék el tőle, amikor bedobja a kérdést.
- Ó, én nem... - rázom a fejem és már kezdenék hárítani, de végül a tarkómhoz vonom a kezem és mosolyogva masszírozom meg a nyakam, a stand felé visszainduló boszorkányt nézve. Vele tartok.
- Nem igazán az áruval foglalkozott. - magyarázom csöndesen.
- Aztán neked ment. Furcsa volt. - vonok vállat. Noha ő magázott, én letegezem a lányt, mert az a helyzet, hogy az alkata miatt nagyon ifjúnak tűnik. De lehet, fiatalabbnak hiszem, mint ahány éves valójában.
- A többieket figyelte, látszott, hogy nem vásárolni van itt. Gyanúsan viselkedett. De nem voltam biztos benne, hogy tényleg tolvaj. - rázom a fejem, könnyedén beismerve, hogy nem vagyok ám profi bűnüldöző. Bár tény, nem ez az első hasonló húzásom. Ha észreveszek egy ilyet, nem tudok nem lépni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=624350#post624350][b]Hercegh Kriszpin - 2016.10.02. 16:31[/b][/url]

Zsebre tett kézzel, figyelmesen hallgatom a lányt, és jobban elmosolyodok.
- Persze, szerintem én sem vettem volna észre, ha velem történik. Kívülről más. - nyugtatom meg afelől, hogy ha engem lop meg, valószínűleg nekem sem tűnt volna fel. Csak hoztam volna a formámat, és talán még én kérek bocsánatot, amiért ő jött nekem, majd pár perc múlva, ha éppen fizetni akartam volna valamiért, vagy csak éppen a zakómhoz nyúlok, rájöttem volna, mi történhetett.
Elnéző mosolyt villantok rá, egy kis fejrázással kísérve, amikor véletlen letegez. Szívem szerint akár bátorítanám is rá, hiszen egyáltalán nem gond. De ha az ismeretségünk csak futó, akkor úgysem érdemes túlzottan belemenni ezek tisztázásába. Amennyiben mégis úgy alakul, majd megkérem rá, hogy nyugodtan tegezzen, ha akar. Mindezt úgy, hogy tényleg nem tudom, hogy sokkal kevesebb a korkülönbségünk, mint én feltételezem.
Hasonlóan reagálok arra is, hogy elmondja, nem akar ám zavarba hozni azzal, amit mond. Zavarba egyáltalán nem hoz. Csak nem várom el, hogy ilyeneket mondjon. De ha kikívánkozik belőle, ha elgondolkodtatja, nyilvánvalóan nem fogom meggátolni ebben. Meg persze hálás is vagyok az észrevételért, ha már így alakult.
- Hogyne. - vágom rá, hogy segítek, mikor még azt sem tudom, miről van szó. Aztán csakhamar kiderül, és ez egyáltalán nem olyan kérés, aminek ne tudnék eleget tenni, vagy aminek ne tennék szívesen eleget.
- Nem tartasz fel. Elintéztem, amiért jöttem. Egy állással kapcsolatban tárgyaltam. De most már ráérek. Csak veszek én is egy almát és mehetünk. - tárom elé körvonalakban, mi dolgom a faluban, aztán ígéretemhez híven magamhoz veszek egyet a hívogató gyümölcsök közül. Fizetek a kofának, ledörzsölöm az almát a vállamon és már harapok is bele. Megkívántam.
- Kérdezzünk meg valakit! - javaslom a fűszerest illetően, miután lenyeltem a falatot, és megindulok egy helybelinek tűnő varázsló felé. Hátha útbaigazít minket.