- Bumszalagbőr!
- Doxitrágya!
- Tatuepét tessék! Friss a tatuepe!
- L-es békatojás!
- Itt olcsó a kadosszagyökér!

Zserbó

-Nem is vagyok vakond! Azok csúnya állatok - mormogja Zserbó nyakába az egyértelműt. Még legádázabb ellenségének sem kívánná, hogy egy vakondhoz hasonlítsák, mert az legalább olyan hidegrázós gondolat, mint télen a pottyantós wc használata. Mindenesetre, ha a fiúcskát zavarja a pihe-puha pónis mamuszkák langymeleg járásra ösztökélése, hölgyünk egy mozdulattal megoldja a kérdést. Az úriember köré fonja a testéből kiálló fogpálcikákat, így lábfejei már elöl himbálóznak, egy jóval kényesebb terep előtt.  Tulajdonképpen sétálhatna is, de sokkal mókásabb pajtását abban a hitben hagyni, hogy mamuszban nem szabad a koszos utcára lépni.
-Persze, hogy van ötletem! - paskolja meg Zserbó feje búbját biztatóan. Hát kamuzott ő valaha? Tele van ötletekkel! Például kiülhetnének ide, és mugli bűvésztrükkökkel szórakoztathatnák a népet, vagy vehetnének közösen egy minimalacot, a zöld srác pedig fizetné a tartásdíjat, mert az állatka nyilván a padláson lakna. Hacsak a rellonos nem lenne hajlandó felköltözni... Ja, igen, Rémi. Mivel fogalma sincs, kiről van szó, a leghalványabb sejtelme sincs, mit kéne neki adni. De Májkül olyan ritkán hajlandó közös teadélutánt szervezni, hogy ki kellett használnia az alkalmat. Végre jót mulathatnak kettecskén; esznek majd nyúlós, kolbászízű vattacukrot, felülnek a körhintára, kiskutyákat simogatnak...
-De nekem nincs ám pénzem! Különben is gyűjtenem kell, úgyhogy nem költhetek. Szóóóóval... Veszel majd nekem is valami szépet? Csináltathatnánk egy közös képet magunkról, hogy legyen valami szép emlékünk erről a napról! Mit szólsz? - kicsit rugózik a hátán, majd ahogy átnéz a fiúcska válla felett, azonnal belevisít a fülébe. - Oda menjünk, odaaaa! Ott látok szép kispárnákat. Lehet, hogy mondanak szép meséket, és jó nedvszívó képességük van. Az unokaöcséd szeret aludni? Vagy szereti az állatokat? Vehetnénk neki egy majmot. Olyan kis kalaposat, mellénykéset, tudod!

Miskakancsó

Jókedvűen belekacag Zserbó hátába, és még viszkető orrocskáját is jól beledörgöli a pólójába.
-Áhh, mindig szerettem volna egy saját zenészt - sóhajt fel álmodozó hangon. Valahogy úgy képzeli el most a rellonos fiúcskát, mint mikor a ducik mögött sétál tubával egy ember.
-Gitárral követsz majd? És mindig kérhetek számot is, hogy mire szeretnék éppen táncolni? Jujj! - lelkesedésében még jobban mocorog, meg-meg koccolva a fiúcska azon részét, amitől fiúcskának lehet titulálni. Még. Persze hölgyünk finomságáról és figyelmességéről ismeretes, így tán nagyobb baj épp nincs annál, minthogy halovány lepkepukkantása sincs róla, mi az a bordalány szindróma. Ahham... fél a lányoktól. Tuti valami Ádámmal meg az oldalbordájával... Talán azért fél a lányoktól, mert szerinte xilofonozni akarnak a bordáin. Teljesen logikus. Bagolykőn? Szinte mindennapos szindróma.
-Jajj, Zserbó, hiszen én is úgy szeretlek! - még jobban szorongatja dinnyés pajtását. Nem, még véletlenül sem esik le neki egyszer sem a srác gúnyos hangvitele. Úgy hiszi, a rellonos számára legalább annyira felemelő ez az egész esemény, mint az ő kis lelkének. Ezért olyan áradó szeretettel viseltetik Zserbó iránt, hogy csoda, az úriember még nem olvadt meg forró ölelésében.
-Hogy... Hogy mi? - kérdi meglepetten, vagy inkább megszeppenten. - Mármint... Ezt úgy érted, hogy... Hogy Kísz most nem boldog? - hangja felcsúszik egy oktávot. A pánik fél másodperc alatt összeszorítja a torkát, még a könnye is kicsordul a hirtelen stresszhullámtól.
-Mondta neked? Azt mondta, hogy nem teszem minden nap boldoggá? Édes istenem, most mit csináljaaak? - úgy óbégat, hogy ha eddig nem figyelt volna fel rájuk mindenki, akkor most már biztosan.
-Esküszöm, segítek mindenben, csak áruld el, mit tegyeeeek. Keefnek miszáj engem szeretnie! Nem szenvedhet semmiben hiányt - vergődik a fiúcska hátán, mint egy epilepsziás házicsirke. És most már tulajdonképpen holt lebogyózza a párnákat. A tamponos majmokat, meg ehhez hasonlókat. Szépen lassan lefolyik a földre; bár tette volna ezt úgy nagyjából 21 évvel ezelőtt is. És ott marad a párnás stand előtt percekig sokkba fagyva, ha Zserbó közben meg nem rugdossa finoman, hogy ugyan keljen már fel, menjen arrébb.
Hirtelen elhatározással ugrik fel. Ma meg fogják találni a legkirályabb ajándékot a földön, és a srác elárulja cserébe, mi a baj vele.
-Gyere, menjünk! - kézen fogva kezdi maga után húzni a másikat, miközben fejét ide-oda forgatja, és valósággal végigrohan az egész piacon.
-Ezek nem elég jók neki. Valahol máshol kéne körbenéznünk. Talán a faluban. Vaaagy... Nem is tudom. Átmehetnénk Budanekeresdre, ott is akad egy csomó érdekes bolt!